Szakadék a tanfelügyelőség és a szülők szándéka között
Veres Valér: az iskolaválasztás függ a szülők foglalkozásától
A nyolcadikos gyerekek szüleinek többsége (80 százalék) elméleti líceumban taníttatná tovább gyermekét, második vagy harmadik opcióként 35–37 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy szakiskolába írassa gyermekét, főleg ha létezne megfelelő minőségű szakoktatást biztosító magyar nyelvű osztály. A Kolozs megyei magyar nyolcadikosok szüleivel készített, a gyerekek iskolaválasztási opcióit feltérképező felmérés adatait tegnap ismertette Veres Valér és Szabó Júlia szociológus, Iskolaválasztás Kolozs megyében 2012-ben címmel. A kérdőíves felmérést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia Tanszékének hallgatói végezték Kolozs megyében az ősz folyamán. A tény, hogy a szülők közel kétharmada elméleti líceumba íratná gyermekét, ellentmond a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség ama szándékának, hogy a megyében 50–55 százalékra csökkentsék az elméleti líceumban tanulók arányát.
Veres Valér és Szabó Júlia szociológus a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség felkérésére készítette el idén ősszel azt a felmérést, amelyben ismertették a Kolozs megyei magyar nyolcadikos gyerekek szüleinek az iskolaválasztásra vonatkozó opcióit.
Péter Tünde főtanfelügyelő elmondta: a megyében idén 603 magyar nyolcadikost tartanak számon, akiket 22 osztályban lehet elhelyezni. – Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő feltett szándéka, hogy az elméleti líceumokban tanuló gyerekek aránya nem haladhatja meg az ötven százalékot. Ha ezt a magyar nyolcadikosokra vonatkoztatjuk, akkor azt jelenti, hogy 11 elméleti és 11 szakiskolai kilencedik osztály indulhatna a 2013/2014-es tanévben. A megyében a szakoktatás jelenleg három és fél magyar tannyelvű osztályban zajlik. Nyilvánvaló, hogy a magyar szakoktatást bővítenünk kell. A felmérés azért készült el, hogy megtudjuk: a szülők milyen szakmákra taníttatnák gyermeküket – magyarázta Péter Tünde.
Király András oktatásügyi államtitkár elmondta: a 2011/1-es oktatási törvény nem szabályozza az elméleti és a szakoktatás arányát. Viszont az államtitkár is azt hangoztatta: az elméleti líceumban tanulók arányának nem kellene meghaladnia az ötven százalékot egy-egy megyében.
A felmérést ismertetve Veres Valér elmondta: a 603 gyerek közül 481 gyerek szülője válaszolt (80%). – A továbbtanulásra vonatkozólag első opcióként a szülők 80 százaléka elméleti líceumot jelölt meg; szakiskolába 20 százalék íratná a gyerekét. Második opcióként 25%, harmadik opcióként pedig a szülők 35%-a íratná gyerekét a szakiskolába. Amennyiben viszont a tanuló településén vagy ahhoz közel létezne magyar nyelvű szakiskola, akkor a megkérdezettek 37 százaléka ezt választaná. A kérdőívben felsorolt tizenhat szakma közül a legkeresettebb az autó-villanyszerelő, szakács és élelmiszeripari szakmunkás, a fodrász és szépségápolási, lakatos és szerelő szak. Gyér volt az érdeklődés a mezőgazdasági szakoktatás iránt. Az iskolaválasztást döntő módon befolyásolta a szülők végzettsége. Minél képzettebbek a szülők, annál inkább ragaszkodnak az elméleti líceumhoz, míg a kevésbé iskolázottak érdeklődése inkább a szakoktatás felé irányult – magyarázta Veres, majd hozzátette: a szülők iskolaválasztáskor 74 százalékban veszik figyelembe a gyerek opcióját. A szakember örvendetesnek tartotta, hogy a megkérdezettek 92%-a magyar osztályba íratja a gyereket. Szabó Júlia arra figyelmeztetett: a szülők 75%-ának nagyon fontos, hogy a gyerek magyarul tanuljon tovább, olyan szakon, ami megfelel adottságainak, elképzeléseinek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Politikafüggő a regionalizáció
Tegnap a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, valamint a Magyar Földrajzi Intézet konferenciát és kerekasztal-beszélgetést rendezett Kolozsváron a szociológus diákok magyar nyelvű mesteri programja keretében, amelyen tanárok, kutatók és egyetemisták vettek részt. Témája a településfejlesztés és a regionális fejlődés volt, különös tekintettel a régióhatárok és a városfejlődés dinamikájának változásaira.
A tizenhat előadás között Benedek Tibor egyetemi tanár a regionalizáció időszerű problémáit taglalta. Veres Valér, a Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet igazgatója a Magyarországon és Erdélyben tapasztalható regionális rétegződési és jövedelmi különbségekről értekezett. Urbanizáció és iskolázottság tekintetében az erdélyi magyarság alulmaradt, de a két ország régióinak életszínvonala közeledett egymáshoz. Lapunk kérdésére, hogy a bukaresti hatalom figyelembe veszi-e a szociológia véleményét, amikor az ország újrafelosztásán ügyködik, a szakember nemleges választ adott.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapját
A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel.
A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34.
A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról.
A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét.
A tudományos emlékkonferencia programja
Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás
Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt.
Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény)
Transindex.ro

Szegénység és slumosodás
Bár első pillantásra úgy tűnhet, a nagyvárosok homogén masszává olvasztják lakosságukat, ez távolról sincs így: különböző társadalmi rétegek lakják, mégpedig sokszor egymástól jelentősen elkülönülve. Pásztor Gyöngyi szociológussal Kolozsvár kapcsán beszélgettünk a szegények szegregációjáról.
Pásztor Gyöngyi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munkásképző Intézetének oktatója kolozsvári születésű, így számára a városszociológia, azon belül szülővárosának vizsgálata különös jelentőségű. „A városi szegregáció, szegénység, slumosodás – egy városrész elszegényedésének, gettósodásának – kérdése már sokkal inkább szakmai típusú érdeklődés, mint személyes jellegű” – teszi hozzá a szociológus.
A szegregáció fogalma a társadalomtudományban értéksemleges, jelentése, hogy bizonyos társadalmi csoportok térben elkülönülnek egymástól. A szegregációvizsgálat kiindulópontja, hogy a település nem homogén, hanem különböző társadalmi kategóriák, csoportok osztják meg egymás között különböző mechanizmusok révén. Elsősorban azért, mert az emberek szeretnek magukhoz hasonlók között élni. Ugyanakkor nem tekinthető egy kétértekű – azaz van vagy nincs – állapotnak, sokkal inkább egy skála, amelynek mentén megállapítható, hogy egy közösség kisebb vagy nagyobb mértékben szegregált.
Az elkülönülés több változó mentén is megvalósulhat, választóvonal lehet az etnikai hovatartozás vagy az anyagi helyzet. Alapvetően két típusú szegregációs folyamatot ismerünk. Az első önkéntes jellegű, és általában a kedvező helyzetben lévő társadalmi csoportokat érinti, a második típusú szegregáció már kényszerű: ennek során a többségi társadalom teszi elérhetetlenné az integrációt. Pásztor Gyöngyi kutatásaiban Kolozsvárt vizsgálva keresi a választ arra, hol lokalizálhatók a hátrányos helyzetűeket érintő kényszerű szegregációs folyamatok, milyen mechanizmusok, milyen életmód-sajátosságok jellemzik azokat. Kérdéseit a rendszerváltást követő átmenet kontextusában tárgyalja.
Magyarok mindenütt
De ha már szegregációról és Kolozsvárról beszélünk, megkerülhetetlen a kérdés: mi a helyzet a város magyar ajkú lakosságával? Pásztor Gyöngyi szerint a magyar lakosság szegregációjának mértéke alacsony, nincsenek ugyanis olyan városrészek, ahol egyáltalán ne laknának magyarok, vagy ahol kizárólag magyarok élnének. Vannak ugyanakkor a városnak olyan részei, ahol az átlagosnál nagyobb arányban élnek magyarok, elsősorban történelmi okokból: ahol korábban is élt magyar népesség, továbbra is megtalálhatók, az újabb városrészekben ezekhez képest alulreprezentáltak.
Az 1930-as népszámlálás adatai még Kolozsvár magyar többségéről tanúskodtak. Az akkor is létező városrészek a kommunista átalakítások ellenére az átlagosnak számító 14 százaléknál ma is több magyarnak adnak otthont. Ilyen a Bulgária- és Írisztelep, valamint a Kővári-telep, ahol 30-40 százaléknyi a magyarság aránya, míg a tömbházas részeken az átlagnál alacsonyabb, csupán 10 százalék körüli. A városközpontban például a kilencvenes évek elején még magyar ajkú túlsúly volt érzékelhető, ám a rendszerváltást követő piaci folyamatok megváltoztatták az erőviszonyokat. A Főtér és környéke gazdaságilag felértékelt területté vált, sokan eladták központi fekvésű lakásukat, vagy elhunytak, a kolozsvári magyarság átlagéletkora ugyanis magasabb az összlakosságénál.
NATO és Dallas szomszédsága
Kolozsvár szegények lakta szegregátumai közül a Byron utca és „vidéke” az egyik legrégebbi. Létrejötte összetett társadalmi folyamatok eredménye: a korai iparosítás helyszíne – a régi téglagyár közvetlen környéke – szomszédságában szegényes cigánytelep alakult ki, amit Bufniþának (Bagoly) neveztek. A hatvanas években átépítették a gyárat, a „Bufniþa-negyed” nagy részét lebontották, helyére kétszintes társasházakat építettek. Így alakult ki a mai Byron utca első házsora. A környéken elég összetett az ott élők életmódja: nyugdíjas munkáscsaládok, fiatalok, sokgyerekes családok, roma közösség alkotott rendkívül népes közösséget a 2007–2008-as évekig, amikor is változás állt be az épp feltörekvő ingatlanpiac miatt. Befektetők lakásfelújításért cserébe manzárdot és újabb emeletet húztak az egyszintes épületekre, megváltoztatva a hely térszerkezetét, hiszen megszüntették például a földszinti lakások előtti kis udvarokat. Utóbbiak sokat számítottak az egyszoba-konyhás lakrészekben élőknek. A telkek elvesztésén túl további sajátos konfliktusok helyszíne lett a környék, hisz az újonnan épített lakásokba valamivel jobb társadalmi helyzetűek költöztek, ami sorozatos összetűzésekhez vezetett a korábbi és az új lakók közt. A konfliktusok következtében a rendőrségi razziák száma is növekedett, a szociális lakások esetében pedig az önkormányzat a szerződések ellenőrzése után kilakoltatott minden olyan lakót, akinek nem volt szerződése. „Innen a következő »állomás« a Patarét, vagyis a szemétdomb környéke” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A kommunista ipar fejlődésével további gyárak létesültek a városban, így azok számára munkásszállókat építettek szerte a városba és a Byron utcába is. A ma is működő Mucart tömbházának sorsa valamivel kedvezőbb, mint a hasonló épületeké, hisz az 1872-ben alapított, papírtermékeket készítő gyár ma is működik, a dolgozók meg tudták vásárolni lakásukat, olykor kettőt is, így akár már szoba-konyhás lakrészt is kialakíthattak. Sokkal rosszabb a NATO „becenevet” viselő egykori Clujana-munkásszálló lakóinak sorsa: a csődeljárás után a dolgozók közül csak kevesen voltak képesek megvásárolni lakásukat, mivel ez akkor vált aktuálissá, amikor épp munkanélkülivé váltak.
Bontatlan múlt
Pásztor Gyöngyi a kolozsvári Kétvízköz múltját és helyzetét tartja talán a legizgalmasabbnak és legsajátosabbnak. A Szamos jobb oldalán fekvő, a sportcsarnok és a stadion közötti, házakkal beépített, viszonylag eldugott rész hagyományos munkástelepnek számított, és furcsamód átvészelte a kommunista évtizedeket is. Maradt tehát egy szűk utcákkal, rossz állapotú és apró házakkal beépített kis telep, egy, esetleg kétszobás, de mindenképp kis alapterületű lakásokkal.
Az ottani apró házak a hetvenes évek végén nyertek különös jelentőséget, amikor is Kolozsvár zárt várossá való nyilvánítása következtében nehéz volt a városba költözni, a kiskaput pedig az ingatlantulajdonlás jelentette. Az elérhető tulajdonszerzés útja a Kétvízközbe vezetett, sokak elmondása szerint azzal is számolva, hogy hamarosan tömbházlakást kapnak majd helyette, hisz köztudott volt, hogy a környéket bontásra szánják. A Kétvízköz lakóinak sem csatornázás, sem víz nem jutott, ehhez az állapothoz képest a tömbházlakás összkomfortnak számított. A lakók viszont maradtak a kis és leromlott házaikban a rendszerváltás után is. Aki tehette, elköltözött, aki nem, még szegényebb lett, mások igyekeztek felújítani ingatlanjukat, így a környék jellemzően kettős társadalmi összetételt mutat. Élnek ott alsó-középosztálybeli, ma is kétkezi munkából élő emberek és nagyon szegény családok is, így a belső konfliktusok elkerülhetetlenek.
Minderre „rátesz egy lapáttal” a Kétvízköz szomszédságát jelentő tömbházak lakóival való ellentét is. Ide a hatvanas években értelmiségieket költöztetett az akkori rendszer, ez is bonyolítja a társadalmi kapcsolatok hálóját. „Az utcák eredetileg hosszabbak voltak, a sportcsarnok és a főút építése miatt az utcák Szamos felöli részét lebontották. Érdekes történeteket is őriz a közösség emlékezete. Amikor Ceaușescu Kolozsvárra látogatott az újonnan felépült sportcsarnok hivatalos megnyitójára, a tömbházak mögött húzódó, szegényes látványt nyújtó házakat elrejtették. Az erre a célra kitalált megoldás mai szemmel nézve döbbenetes: a tömbházak mögé magas falat húztak, elzárva ezzel az utcák látványát, és természetesen a kijáratát. Az utcakijáratokat a lakók tiltakozása nyomán lebontották, de a fal bizonyos részei ma is léteznek, garázsok falait képezik” – vázolta a bizarr „városrendezési” eljárást a szakember.
Szebb jövő reménye
Mit látunk ma a múlthoz viszonyítva? A szociológus szerint a korábban létező szegregátumok továbbra is léteznek, sőt, a szegregáció mértéke felerősödött, hisz a rendszerváltás utáni piaci folyamatok maguk is szegregáló hatásúak – ha ezeket nem ellensúlyozzák közpolitikákkal, intenzívebbé válnak. „Tudatos tervezés és politika kellene, a mindenkori kolozsvári városvezetést nézve sajnos az elkülönítést generáló politikát látjuk. A szegregációs jelenségek inkább felerősödtek, mintsem eltűntek volna: a periférián inkább, a központban kevésbé. A központtól nem túl távoli Kétvízközben például az utóbbi években próbálták a szegénység látható jeleit elfedni, bevezették a vizet és a csatornázást, utcákat aszfaltoztak. Az ott élők anyagi helyzete ugyan semmit sem változott, a szennylé azonban nem folyik már az utcán. A perifériákon, sajnos, még ennyire sem szerencsés a helyzet” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A szociológus szerint a város történelme során öröklött szegénynegyedek létezésén túl újfajta veszélyek is fenyegethetik Kolozsvárt. „Nagy kérdés, hogy mi történik, illetve milyen folyamatok elé nézünk. A város térszerkezetében a kétezres évek jelentős változást hoztak, óriási területek kerültek a város belterületébe, ennek következtében új negyedek jelentek meg. Ilyenek az Európa vagy a Jó napot (Bună ziua) nevűek, vagy a legnagyobb új lakónegyedek, amelyek a város határában vagy szomszédságában, Szászfenesen és Kisbácson épültek. A gazdasági válság kockázatossá teheti e negyedek helyzetét, az itt található lakások jelentős részét ugyanis banki kölcsönből vásárolták. Sok az üresen álló ingatlan is, a kölcsönpolitikák megváltozása miatt azokat nem sikerült eladni. Ezért elszegényedési folyamatok helyszínei lehetnek ezek a környékek, ami azért is sajátos és sajnálatos, mert elszegényedő középosztályról beszélhetünk” – összegzett Pásztor Gyöngyi.
Szegénynegyedek: hol és hogyan?
Szegénynegyedek a romániai városok különböző területein alakultak ki eltérő okok miatt. Úgynevezett hagyományos szegénynegyedek azok, amelyek már a kommunizmus előtti időkben is elmaradott területnek számítottak. A második típus is országszerte megtalálható: az ipari negyedek, amelyek lakói a nehézipar rendszerváltás utáni leépülése következtében elvesztették munkahelyüket. Tipikusnak számítanak továbbá a tömbháznegyedekben létrejövő szegénységszigetek is. Ezek általában garzonblokkok, vagy volt munkásszállások környékén létrejövő szegénynegyedek. A munkásszállók lakóit a lakásprivatizáció arra kényszerítette, hogy megvásárolják a hajdanán kiutalt lakrészüket. Ám a lakások közt óriásiak a különbségek: volt, aki négyszobás tömbház-lakásban „ragadt” a rendszerváltás után, és akadt, aki 16 négyzetméteren konyha nélkül, fürdőszobával a folyosó végén. A hagyományos és újfajta szegénynegyedeken, szegregátumokon túl léteznek az úgynevezett informális telepek, amelyek nem a város adminisztratív beosztását követik. Szomorú kolozsvári példa erre a pataréti szeméttelep környékén kialakult közösség.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Konferenciafelhívás – „A magyar paradigma - Magyarok és szomszédaik szociológiai nézőpontból” – A Magyar Szociológiai Társaság és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Szociológia Tanszékének közös konferenciája – Időpont: 2014. november 26-28. – Helyszín: Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Főépület – Az éves konferencia plenáris előadásai, kerekasztalai és szekciói során olyan témákkal kívánunk foglalkozni, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy felmérjük, mit tudott és tud a szociológia mondani a magyarságról, a nemzetről, a kisebbségi-többségi létről. A magyar nemzet az európai nemzetfejlődés kulturális pályájáról letérve politikai nemzetté vált, majd egy tragikus fordulatot követően szétszakadva újra kulturális keretek közé kényszerült. Ez a magyar paradigma. A nagygyűlés során e paradigma szociológiai és szociálpszichológiai következményeit kívánjuk felmérni, mellyel kilépünk a magyar nemzeti diskurzust hagyományosan meghatározó történeti keretekből. Célunk, hogy fórumot biztosítunk a szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, ausztriai és magyarországi szociológiai kutatások eredményeinek megvitatására, amitől azt reméljük, hogy világosabban látjuk majd a magyarság helyét, feladatait, életesélyeit a XXI. század európai társadalmában. A plenáris előadások az európaiságra, a kettős állampolgárságra, az egységtudatra, az etnocentrizmusra fókuszálnak. A panelek célja, hogy a kárpát-medencei társadalomtudósok reflektáljanak a főbb aktuális társadalmi problémákra. A szekciók pedig a legfrissebb kutatási eredmények bemutatására biztosítanak lehetőséget.
(http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu)

Nagy az igény magyar orvosokra és jogászokra Kolozsváron
A kolozsvári magyar egyetemisták több mint fele vásárláskor odafigyel, hogy magyarul kiszolgáló vállalkozást keressen – jelentette ki Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom elnöke a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A civil szervezet munkatársai a hallgatók fogyasztói tudatosságát vizsgáló kutatás előzetes eredményeit ismertették a Sapientia EMTE sátorban, szombaton.
Talpas Botond elmondta, a válaszadók 30,5 százaléka gyakran keresett magyarul kiszolgáló céget, szakembert vagy elárusítót, további 52,4 százalék mondta azt, hogy néha odafigyel erre a szempontra is – így csupán 17,2 százalék állítja, hogy soha nem keresett magyar nyelvű kiszolgálást.
A magyarul is kiszolgáló elárusító helyeket kereső diákok motivációját vizsgálva kiderült, hogy közel kétharmaduk állítja, hogy könnyebben meg tudja értetni magát egy magyar vonatkozású boltban, mint egy románban (58,9%), de a válaszadók közel fele azzal is egyetértett, hogy azért választ inkább magyar terméket vagy szolgáltatást, mert ezzel a magyar termelőket segíti (48,7%). Előbbi az Igen, tessék! mozgalom gazdasági logikáját igazolja vissza, utóbbi pedig az üzleti életre is kiható nemzeti szimpátiaként értékelhető – összegzett Bethlendi András, az Igen, tessék! mozgalom ügyvezetője.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kolozsvári magyar diákok leginkább a vendéglátóiparban és a kulturális szolgáltatások terén ismernek magyarul kiszolgáló cégeket és intézményeket (93-95%), ezt követik a civil szervezetek, valamint a médiatermékeket forgalmazó és nyomdai szolgáltatásokat végző vállalkozások (75-79%). Magyar vonatkozású szolgáltatókat legkevésbé a munka- és lakásközvetítés, a turisztikai irodák, valamint a fuvarozás-szállítás terén ismernek a magyar diákok (csupán 27-30 százalékuk tudott ilyen profilú céget említeni, további részletek az 1. ábrán).
Az anyanyelvű kiszolgálást és tájékoztatást bátorító Igen, tessék! mozgalom arra is rákérdezett, hogy az említett szakterületeken mennyire találják fontosnak az anyanyelvhasználatot. Kiderült, hogy a magyar jogi és adminisztratív valamint az egészségügyi szolgáltatások több mint 25 százalékponttal maradnak el az ismertség szintjén a nekik fontosságot tulajdonítók arányától.
Úgy tűnik, ezeken a szakterületeken az elvártakhoz képest lényegesen kevesebb magyar szervezet működik Kolozsváron, de elmaradást mutat az oktatási és pénzügyi szolgáltatások, a szaküzletek, a szerelési szakértők, valamint a munka- és lakásközvetítők ismertsége is.
Az elemzés egy 2014. február-április közötti időszakban lezajlott, online kérdőíves kutatás eredményei alapján készült, melyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia Intézete bonyolított le az Igen, tessék! mozgalommal együttműködésben. A felmérés során összesen 445 alany töltötte ki a kérdőívet, a minta a kolozsvári egyetemek és karok magyar hallgatói létszáma szerint reprezentatív. A mintavételi eljárás véletlen voltát feltételezve becsléseink 95 százalékos valószínűség mellett +/- 4,5%-os hibahatárral érvényesek. A kutatást Dr. Csata Zsombor adjunktus vezette.
maszol.ro

Két társadalomtudományi kiadványt mutatnak be
Csütörtökön kettős könyvbemutatót szervez a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kiadója és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete. Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca) Magyari Tivadar (szerk.), Rostás Zoltán, Veres Valér (szerk.), Magyari Nándor, Telegdy Balázs, Tóth-Bartos András Tanulmányok Venczel József munkásságáról. Az erdélyi magyar társadalomkutatás kezdetei című kiadványáról beszél Magyari Tivadar, Pozsony Ferenc és Rostás Zoltán.
Ezt követően Veres Valér Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi népszámlálások tükrében című könyvét ismerteti Benedek József, Rostás Zoltán és Telegdy Balázs.
maszol.ro

Hangsúlyos leépülés adatok tükrében
A szórványvidékek magyarsága az országos átlagnál négyszer-ötször gyorsabban fogy, tíz év alatt elveszítettük a Krassó-Szörény megyei magyarság felét. Veres Valér demográfiai szakember szerint ez a munkahelyek rohamos megszűnésével és a vegyes házasságok magas számával hozható összefüggésbe.
Minél alacsonyabb a magyarság részaránya egy megyében, annál nagyobb mértékű fogyás észlelhető a rendszerváltás utáni népszámlálási adatokban – foglalta össze lapunk kérdésére a romániai szórványvidékek magyarságának drasztikus csökkenési mutatóit Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológiai és Szociális Munka Intézetének egyetemi docense. A 2011-es népszámlálás kimutatásai szerint a magyarság legnagyobb arányú csökkenését Krassó-Szörény megyében jegyezték: az 1992–2002-es időszak 25 százalékos apadása a következő évtizedben megduplázódott, és elérte a 49 százalékot. Hazai viszonylatban ez volt egy nemzetiségi populáció legnagyobb arányú csökkenése. A megye egyértelműen nem a romániai magyarság jellegzetes életterülete, de a szomszédos szórványmegyékben sem sokkal jobb a helyzet: Temes megyében 31, Máramarosban és Szebenben 29, Fehér megyében 28 és Aradon 25 százalékos csökkenést mértek. A 2011-ben regisztrált fogyás mértéke mindenhol jóval meghaladja az egy évtizeddel korábbi adatokat.
A romániai lakosság egyetlen évtized alatt átlagosan 11 százalékkal csökkent: az országos átlag alatt van a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna, ahol 6–8 százalékos csökkenést jegyeztek, a vegyes lakosságú megyék – ahol több régióban ma is tömbben élnek magyarok – viszont már az országos szinten mozognak.
Az erdélyi magyar szórványosodás részletes adatait egy nemrég megjelent könyvében is feldolgozó demográfus szerint a nagymértékben szórványosodó erdélyi megyékben az is tetten érhető, hogy minél kevesebb magyar él egy régióban, annál több a vegyes házasság. „Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a népszámlálási íveken pontos adatok jelennek meg a nemzetiségek demográfiai összetételéről. Ebből tudhatjuk például azt is, hogy az erdélyi magyarság körében évi rendszerességgel mintegy 16–18 százaléknyian kötnek etnikailag vegyes házasságot” – fogalmaz Veres Valér. A különböző régiókban élő magyarság körében ez az arány természetesen igen eltérő: míg Székelyföldön a legalacsonyabb a román–magyar vegyes házasságban élők aránya, addig a szórványvidékeken ez az átlagos arány elérheti az 50 százalékot. Minél kevesebb magyar él egy-egy településen, annál nagyobb a valószínűség, hogy a párválasztó népesség jelentős része vegyes házasságban köt ki – tartja a kutató.
Önmagában mégsem a vegyes házasság a szórványosodás fő oka, bár jelentős plusz tényező. Az igazi kiváltó ok a hátrányos gazdasági helyzet. Hunyad és Krassó-Szörény megye bánya- és egyéb iparának rendszerváltás utáni leépülésével masszív elvándorlás kezdődött: a két megye ipari településeiről sok magyar család is távozott külföldre vagy Erdély más régióiba. A szórványvidékek magyarságának külföldre történő migrációs törekvései nagy vonalakban megegyeznek a többségi románság törekvéseivel, azaz Olaszország, Spanyolország, újabban Nagy-Britannia a legfontosabb célország. Míg Erdély többi megyéjében a románsághoz képest a magyarság kisebb arányban hagyja el a szülőföldjét, Temes, Krassó-Szörény, Szeben, Hunyad vagy Máramaros megyéből román és magyar vállvetve keres munkát nyugat-európai országokban. Érdekes jelenség, hogy egyre kevésbé vonzó Magyarország, amely egy évtizede gazdaságilag már nem jelent célországot a külföldön munkát vállaló erdélyi magyarok számára.
Veres Valér Kolozsvárral kapcsolatban is tévhitet oszlat el, amikor úgy fogalmaz, hogy a zömében Székelyföldről érkező egyetemisták későbbi, itteni letelepedése jelentősen módosítaná a magyar lakosság számát. Ez a népszámlálási adatok alapján nem mutatható ki. A szakember azt valószínűsíti, hogy a kilencvenes években létezett egy olyan trend, hogy több székelyföldi fiatal telepedett le a kincses városban, ez azonban mára jelentősen csökkent. A más településekről érkező, Kolozsváron végzett magyar fiatalok az egyetem elvégzése után vagy külföldre távoznak, vagy hazatérnek szülőföldjükre. Az itt letelepedő fiatalok száma ma már nem ellensúlyozhatja a magyarság számbeli fogyását.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Meghirdették Az iskola diákszemmel – „Venczel József” esszéversenyt
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete esszéversenyt hirdet meg Venczel József szociológus emlékére, XI és XII-es középiskolások számára.
A verseny keretében olyan esszéket várnak, amelyekben a versenyzők a középiskolák mindennapi életében felmerülő problémákat tárgyalnak, az iskolai élet olyan oldalait mutatják be, amelyekről az iskolák hivatalos önábrázolásai nem szólnak (bullying, iskolai erőszak, divatjelenségek, versengés, szerveződések, hierarchiák stb.).
Az esszéket a következő email-címre várják: verseny@socasis.ubbcluj.ro. A határidő 2017 április 15.
A verseny nyertesei előnyt élveznek a felvételi során az intézet szociológia és antropológia szakjain. További információk a www.bbteszociologia.ro honlapon érhetők el. maszol.ro

Új mesteri képzés indul a BBTE Szociológia Karán
A BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete az idéntől új mesterszakot indít Humánerőforrás-menedzsment névvel.
Az új, induló program mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati képzésre nagy hangsúlyt fektet, a megszerzett tudást pedig a végzettek cégek és közintézmények személyzeti munkájában, civil szervezetekben, humán fejlesztési képzésekben hasznosíthatják – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. A mesteri program a BBTE humánerőforrás és szociológia alapképzésére épül, de más szakok végzősei is sikerrel bekapcsolódhatnak. A képzés órarendje munkával vagy más elfoglaltsággal is összeegyeztethető.
Az Intézet emellett további, magyar nyelvű alap- és mesterképzési programokra hirdet felvételt erdélyi és magyarországi fiatalok számára: szociológia, antropológia, humánerőforrás-menedzsment és szociális munka alapképzési szakokra, valamint a már hosszabb ideje működő Településfejlesztésben alkalmazott szociológia, Tanácsadás, valamint Mentálhigiéné – szociális munka mesteri programokra. Az említett alapszakokon nincs írásbeli felvételi, a felvétel az érettségi átlag és egy rövid motivációs esszé alapján történik, amelyet jelentkezéskor kell leadni.
A kolozsvári BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete a budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetével 2014-ben aláírt együttműködési megállapodása alapján a BBTE szociológia és kulturális antropológia alapképzésen, valamint a szociológia mesteri programokon tanulók kettős diplomát szerezhetnek, amennyiben beiratkoznak a partneregyetemre, és ott legalább egy félévnyi kreditszámot teljesítenek, a megállapodás keretei között. A két intézmény kölcsönösen elismeri a másik program keretében teljesített tárgyakat. A kettős képzés erdélyieknek inkább mesteri szinten ajánlott, az emelt szintű magyarországi érettségi miatt (ami BCE alapképzésen feltétel).
A BBTE a kulturális antropológia és szociológia képzését négy éve tandíjmentesen magyar állampolgárok számára is működteti, akik középszintű érettségi oklevéllel is felvételt nyerhetnek. További tudnivalókat ezen az oldalon a Felvételi rovatban találnak az érdeklődők. maszol.ro

Tovább csappan a lakosság száma, de a fogyás mértéke csökkenthető
Veres Valér: átlagosan több mint két gyermeket kellene vállalni
Kutatásaik alapján a hazai és külföldi demográfusok egyaránt megegyeznek abban, hogy Románia lakossága 2050-re nagyjából 15 millióra csökken. Az Országos Lakosság- és Fejlődéskutató Bizottság által kiadott a Lakosság Zöld Könyve elnevezésű prognózis szerint a csökkenés körülbelül 15,4 millió főre várható, míg az ENSZ illetékes hivatalának becslése alapján ez 15,7 millióra tehető. Az erdélyi magyarok lélekszámát legalább felerészben az alacsony születésszám és az elhalálozások negatív egyenlege csökkenti, de mindezt a kivándorlás és az asszimiláció is nagymértékben befolyásolja, nyilatkozta lapunknak Veres Valér szociológus, demográfus (BBTE), aki pozitív példaként említette, hogy a születési mutató legalább egy évtizede Székelyföldön meghaladja az országos átlagot. A lakosságfogyás megfékezésére történtek ugyan különböző intézkedések az elmúlt időszakban, de a szakemberek szerint még sok a tennivaló.
Románia lakossága 2050-re várhatóan 15 millióra csökken a szakemberek által végzett különböző szimulálások eredménye szerint. Veres Valér szociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet igazgatója a Szabadság érdeklődésére megerősítette: a különböző előrejelzések alapján, amennyiben az utóbbi öt-tíz év tendenciái folytatódnak, Románia népessége 2050-re valóban 15-16 millió körül fog mozogni. A szakember összehasonlításképpen megemlítette, hogy Bulgária népessége 9-ről már 7 millióra csökkent és a jövőben további visszaesés várható, Magyarország lakossága is az 1981-es évi közel 11 millióról 2050-re feltehetően 8 millióra csökken. Ha ezekbe az országokba jelentősebb bevándorlás nem történik, akkor ezek a számadatok nem igazán fognak változni, vélekedett Veres Valér, emlékeztetve arra, ha Nagy-Britannia jelenlegi népességéből levonnánk az utóbbi ötven évben bevándoroltakat és azok gyermekeit, akkor valószínűsíthetően mintegy 20 százalékkal kisebb lenne a lakosság száma.
„Romániában is a 2002-es évi 21 millióról mintegy 20-25 százalékos csökkenést jelent a 2050-re előrejelzett 16 millió lakos. A román állam bizonyos intézkedéseket hozott a gyermekvállalás serkentésére, ami európai szinten nem rossz intézkedéscsomag, de nyilván még sok tennivaló lenne ennek érdekében. Főleg erőteljes infrastruktúrafejlesztés és gazdasági növekedés kellene, amelynek nyomán haza lehetne vonzani a külföldre vándorolt romániaiak millióit” – fejtette ki a szakember.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarabbak, mint korábban az erdélyi magyar fiatalok
Felmérték az erdélyi fiatalokat, akiknek a fele a jobb megélhetésért elmenne külföldre.
Sokat tanulnának, általában két gyereket szeretnének, de abban már nem biztosak, hogy Erdélyben is szeretnének maradni dolgozni - nagyon sarkítva körülbelül így lehetne összefoglalni a Magyar Ifjúságkutatás 2016 erdélyi eredményeit, amelyben az erdélyi magyar 15-29 éves korú fiatalokra reprezentatív 2000 fős mintán végeztek a székelyföldi (Kovászna, Hargita és Maros megye) és a többi erdélyi részre reprezentatív, 1000-1000 fős almintákkal. A kutatás mintáiban a szórványban élők is reprezentálva vannak, például Szeben megyéből a magyarlakta településekről (Medgyes és egy falu) kérdeztek embereket, de Krassó-Szörény megyéből nem volt mintavétel.
A kutatást az Új Nemzedék Központ kezdeményezte és támogatta. Erdélyben az adatfelvételt a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány végezte, a BBTE Magyar Szociológia Intézetének diákjainak bevonásával, valamint Hargita megyében a Sapientia EMTE és Bihar megyében a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói közül is vettek részt a terepmunkában. Az erdélyi felmérés vezetője Veres Valér, a terepmunka főkoordinátora Szabó Júlia volt. A kutatásról készült gyorsjelentés részletes erdélyi eredményeit Veres Valér szociológus segített értelmezni.
A magyar nemzet egészének a részei vagyunk a megkérdezettek többsége szerint, éljenek Magyarország határain kívül bármelyik nagy régióban. A nemzeti hovatartozás kérdésében az Erdélyben élők 85 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy az országban élő magyarok részét képezik a magyar nemzetnek. A román nemzethez tartozás kérdésében máshogy alakultak az arányok. Az erdélyi magyar fiatalok 55 százaléka gondolja azt, hogy a román nemzethez is tartoznak, míg 37 százalékuk elutasítja ezt a gondolatot.
Amikor arra kérték, hogy határozza meg azt a közösséget, amihez elsősorban tartozik, a fiatalok 45 százaléka magyarnak, 20 százaléka erdélyi magyarnak, 8 százaléka székelynek, 6 százaléka pedig erdélyinek határozta meg magát.
Veres Valér szerint az elmúlt években a magyarságtudat vonatkozásában kisebb hangsúly-eltolódást volt megfigyelhető a fiatalok körében, 2010-hez képest néhány százalékkal növekedett az, hogy a magyar nemzethez tartozónak gondolják magukat, és csökkent az erdélyi magyarokat a román nemzethez tartozónak nyilatkozók aránya. Ezen változás mögött feltételezhetjük a magyar állam könnyített állampolgárság megszerzésével kapcsolatos nemzetpolitikájának hatását is.
"Ugyanezt a jelenséget erősíti meg az is, hogy elsősorban minek tartják magukat. A korábban erősödő regionális identifikáció mintha megtorpanni látszana, és a jelző nélküli magyar megnevezéssel azonosulnak a legtöbben, és az erdélyi magyar, romániai magyar és székely kategóriák csak együttvéve teszik ki az előbbi arányát" - értékelt Veres.
A fiatalok 94 százaléka családban többnyire a magyar nyelvet használja, viszont a közösségi oldalakon 65 százalék kommunikál többnyire magyarul, további 22 vegyesen (magyar, román, esetleg angol nyelven) kommunikál. Kevesen (3-4%) vannak olyanok, akik többnyire vagy kizárólag románul kommunikálnának, fogyasztanának médiát, közösségi oldalakat vagy interneteznének. Az arányok értékeléséhez azért érdemes tudni, hogy a magyar fiatalok nagyjából háromnegyede Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében él.
Összekapcsolódik az etnikai és a vallási identitás Erdélyben, ezért vallásosabbak, mint Magyarországon vagy Felvidéken. Az erdélyi fiatalok 76 százaléka valamilyen módon vallásos, ebből 24 százalék az egyház tanításai szerint élők aránya, míg 52 százalék azt mondja, hogy a maga módján vallásos, és 11 százalékuk mondta csak azt, hogy nem vallásos.
Az erdélyi válaszadók körében csupán 1 százalék azok aránya, akiket születésükkor nem kereszteltek meg vagy nem jegyeztek be semmilyen egyházi közösségbe. A válaszadók 39 százalékát római katolikusként keresztelték meg, 48 százalék a reformátusok aránya, 1 százalék az evangélikusoké, 1 százalék a görög katolikusoké. Az egyéb egyházi közösségben megkeresztelkedettek aránya 8 százalék, 2 százalék pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre. A jelenlegi felekezeti hovatartozás alapján 6 százalék egyik felekezethez sem érzi közel magát, 36 százalék a római katolikusok, 44 százalék a reformátusok, 1 százalék az evangélikusok, 1 százalék a görög katolikusok aránya, 8 százalék egyéb valláshoz tartozónak vallja magát, és további 4 százalék a nem tudja/ nem válaszol kategória aránya. A vallásossággal egyetemben a kulturális fogyasztásra, mint az identitás megőrzésének elősegítőjére is rákérdeztek a fiataloknál. "Az erdélyi magyar fiatalok többsége hétköznap többnyire számítógépen, interneten tölti idejét: chatel, zenét hallgat és hasonlók. A hétvégén a leggyakoribb tevékenység a barátokkal való találkozás „együtt lógás”, beszélgetés kerül előtérbe, de akkor is jelentős az online tevékenységek aránya" - mondta az eredményeket összegezve Veres.
A kérdőívben felsorolt kulturális terek és szabadidő eltöltésére alkalmas helyszínek közül az erdélyi fiatalok a kávéházat, teaházat jelölték meg legmagasabb arányban, 86 százalék választotta ezt a helyszínt, mint olyat, ahol évente többször is megfordul. Ugyanakor 60 százalék feletti értéket vett fel az éttermekbe, a sörözőkbe és borozókba, valamint a plázákba járók aránya is. Az évente többszöri könnyűzenei koncertre járók aránya 60 százalék, míg könyvesboltot a válaszadók 57 százaléka szokott látogatni. Az erdélyi fiatalok fele évente legalább néhányszor jár kiállításra, múzeumba, valamint könyvtárba. A konditerembe járók aránya 37 százalék. 20 és 30 százalék közé esett azok aránya, akik művészfilmeket néznek, művészmozikba, táncházba vagy komolyzenei hangversenyre járnak.
Még nőtlen vagy hajadon többségük, de gyereket szeretnének. Erdélyben a 15–29 éves korosztályban a válaszadók 76 százaléka nőtlen vagy hajadon, 13 százalék a házasok aránya, és 9 százalékos az élettársi kapcsolatban élők aránya. A párkapcsolatban élők 85 százalékának párja magyar, 7 százalékának van román házastársa vagy párkapcsolati partnere, a társak 2 százaléka roma és 1 százalék valamilyen egyéb nemzetiségű. A gyerekvállalási kedv Erdélyben 2,3 átlagosan, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek többsége 2 gyereket tervez. Ez nagyjából megfelel a Kárpát-medencei átlagnak: Kárpátalján 2,4, Vajdaságban 2,2, Felvidéken 1,9, míg Magyarországon 2,1 a tervezett átlagos gyerekszám. Egyelőre azonban inkább tanulnak a fiatalok: a megkérdezett korosztály közel fele (48 százalék) még tanul, és magas arányban (49 százalék) terveznek még továbbtanulni, túlnyomó részük egyetemen. A kutatott négy nagy régió közül egyébként Erdélyben volt a legmagasabb a még oktatásban lévő, és a tanulmányaikat folytatni szándékozó fiatalok aránya. Veres ugyanakkor elmondta azt is, hogy a korábbi kutatások szerint, a román fiatalokhoz képest az erdélyi magyarok nagyobb arányban végeznek két egyetemet, vagy két mesterit.
Veres a 2011-es népszámlálást hozta fel referenciának, ami szerint a romániai 25-29 éves fiatalok 33%-a végzett már egyetemet. Akkor a magyar nemzetiségű 17 éves fiatalok 93,5 százaléka tanult még, a 20 éves magyar fiatalok 44 százalék volt beiskolázva, és 35,5 százalékuk pedig már egyetemen tanult, a 25 éveseknek pedig még 10,8 százaléka tanult. A tanuló magyar fiatalok aránya 2016-ig még kissé emelkedett az öt évvel korábbi állapotokhoz képest. Tehát a 15-24 éves fiatalok többsége még tanul, középiskolában vagy egyetemen, míg utána már a nagy többség végez és dolgozni kezd, vagy munkát keres.
Többnyire elégedettek a jelenlegi életszínvonalukkal a baráti- és párkapcsolataikkal, de ennél alacsonyabb, átlagos szintű az elégedettségük a jövőbeli kilátásokkal, anyagi helyzetükkel és a munkavállalási lehetőségekkel. Egy 1-től 5-ig terjedő skálán a baráti kapcsolataikat 4,3-ra értékelték, ezzel a legelégedettebbek. A második legmagasabb pontszámot két kategória, az élettel való általános elégedettség és partnerkapcsolatokra vonatkozó válaszlehetőség érte el 3,8–3,8-as átlaggal. A jelenlegi életszínvonalra vonatkozó mutató 3,7-et ért el, ezt a tanulási lehetőségekkel való elégedettség követte 3,6-os átlagponttal. A személyes élettervek megvalósulásának esélyei és a jövőbeli kilátások kategóriák azonos értéket kaptak, 3,5-ös átlagra értékelték. Egy tizedponttal maradt le az anyagi helyzet, végül a felsorolásban a munkavállalási lehetőségek kategóriája szerepelt leggyengébben, 3,2-es értékkel.
Ennek fényében nem véletlen, hogy az erdélyi fiatalok körében a jobb megélhetés reményében felmerül az elvándorlás gondolata, illetve az sem, hogy 10 megkérdezettből közel 2 már dolgozott külföldön. Az erdélyi fiatalok 15 százalékának volt már állása magyarországi munkahelyen, és 18 százalékának más külföldi országban. A jövőben a 15-29 éves korosztály 47 százaléka dolgozna, míg 36 százalékuk biztosan nem dolgozna Magyarországon. Ha más országokba irányuló (munkavállalás céljából történő) mobilitási szándékot nézzük, akkor az erdélyi magyar fiatalok 57 százaléka menne el, és csupán 26 százalékuk maradna biztosan itthon. A végleges külföldi letelepedést a megkérdezettek 22 százaléka tervezi, míg tanulás céljából 19 százalékuk tervez külföldre menni a közeljövőben. Transindex.ro