Márc. 5-én Kolozsváron az RMDSZ ügyvezető elnöksége Demográfiai Munkacsoportjának szervezésében Demográfiai tendenciák a romániai magyarok körében címmel tartottak konferenciát. A Kárpát-medencében élő magyarság körében észlelhető tendenciák nem túl biztatóak – mutatott rá Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Közös nemzetstratégiára van szükség, zárta szavait Markó Béla. Veres Valér szociológus rámutatott, míg Románia 1970 és 2001 között az elhalálozások szempontjából kedvező mutatókkal rendelkezett, ma az európai országok között az utolsók között található. A termékenységi arány esetében a Kárpát-medence adatai a legrosszabbak Dél-Erdély, Bánság és Észak-Erdély, a legjobbak pedig Székelyföld esetében. A szórvány- és szigetmagyarságnál az adatregisztráció adatai torzítanak és a kivándorlás, valamint a vegyes házasságok aránya is nagyobb volt. Románia teljes lakosságához viszonyítva, a romániai magyarságot elöregedettebb népesség jellemzi, mely jelenség a legerőteljesebb a Partiumban, míg Kovászna megye ebből a szempontból a legfiatalabb. /Szakmai tanácskozás a romániai magyarok körében észlelhető demográfiai tendenciákról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./ A kivándorlás, a vendégmunka vállalása, a vegyes házasságok, illetve a pozitív jövőkép hiánya – ezek az összetevői a romániai magyarság lélekszáma csökkenésének. Horváth István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszéke adjunktusa szerint az elkövetkező időszakban – éves átlagban – körülbelül 20 ezer erdélyi magyar hagyja majd el az országot. Kiss Tamás, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szakértője szerint a magyarságon belül nagyobb a halandóság, évente 10 ezer körüli a természetes fogyás. Ugyanakkor – hangsúlyozta Veres Valér, a BBTE Szociológia Tanszékének oktatója – az ideiglenesen külföldön (elsősorban Magyarországon) tartózkodók száma meghaladja a 200 ezret. A magyar fiatalok Hargita, Kovászna és Maros megyében vannak a legnagyobb számban, máshol viszont az idősebbek aránya kétszer nagyobb a huszonévesekénél. A Székelyföld az a magyar régió, amely biztosítja a megmaradáshoz szükséges emberanyagot Erdélyben. Horváth István szerint az 1987–1991-es időszakban 129–135 ezer romániai magyar hagyta el az országot. A becsült negatív népszaporulat okozta veszteség 39–45 ezer személyre tehető. Magyari Nándor szociológus, a BBTE adjunktusa szerint az erdélyi magyar családok 15 százalékát érinti a vendégmunkások jelensége. A külföldi munkát vállalók 77 százaléka férfi, kétharmaduk illegálisan dolgozik, és nyitottak arra, hogy végleg elhagyják szülőföldjüket. Gödri Irén, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársa köztudott tényt közölt: Magyarországra a legtöbben Hargita és Kovászna megyéből vándorolnak ki. Az okok: magyarként így látják biztosítva a jövőt (66 százalék), aggódnak gyermekük jövőjéért (54 százalék) és kilátástalan a romániai politikai helyzet (40 százalék). A Magyarországon történő letelepedés 74 százalékban végleges, 13 százalékban munkavállalás, 8,2 százalékban pedig tanulás miatt történt. Markó Béla szövetség elnök nem kívánta kommentálni, hogy a közösség intézményeit és ennek egyes vezetőit érintő különböző pénzügyi botrányok (például Communitas Alapítvány) milyen módon befolyásolják az erdélyi magyarság közérzetét, jövőképét és kivándorlási kedvét. /Kiss Olivér: Megmaradási esélyünk a Székelyföldön. Több gyermekre van szükség a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

Az Erdélyi Társadalom című szociológiai folyóirat (a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke magyar tagozatának lapja) második számát mutatták be márc. 18-án Kolozsváron, a Szociológia Nyílt Est keretében. Magyari Tivadar elmondta: mostani számukat demográfiai természetű írások uralják. Néhány cím: Migrációs potenciál Erdélyben; Migrációs hajlandóság az erdélyi magyarság körében – 2003 október; A CE Szövetség és a református egyház; Szimbólumviszály és köznapi kultúra. /Ördög I. Béla: Szociológia Nyílt Est. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Megjelent az Erdélyi Társadalom, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke magyar tagozatának folyóirata 2. évfolyamának első száma. A közölt tanulmányok a népesség-folyamatokkal, az erdélyi magyar fiatalok iskolázottsági esélyegyenlőtlenségével és az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrel foglalkoznak. /Megjelent. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

A közelmúltban jelent meg dr. Neményi Ágnes /a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológia tanszékének docense/ „Erdélyi Egyetem” /Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyve. Az 1990-es években az egyetem hallgatói létszám a többszörösére nőtt, ami érvényes a magyar tagozatokra is, bár az arányok nem változtak. Új szakok is beindultak, és legtöbb esetben ezeken magyar részleg is helyet kapott, a közgazdaság és jog kivételével. A magyar népességen belül csökkent a felsőfokú végzettségűek aránya. Míg az országos átlag 5,5% (ami Európában igen alacsonynak számít), a magyar népességen belül ez 3,5%, vagyis közel 50 000-rel kevesebb, mint ami elvárható. Ez a törés megmutatja a meglévő szellemi potenciál és az intézményi lehetőség hiánya közti ellentmondást. A magyar hallgatók 35–38%-a tanul csak anyanyelvén. Ennek is következménye, hogy olyan fontos területekről szorultak ki teljesen a magyar szakemberek, mint az államigazgatás, jog, pénzügy, gazdaság-irányítás stb. Az 1989/1990-es tanévben a Babes–Bolyai Tudományegyetemen összesen 661 magyar diák tanult, 2002-ben ezek száma elérte a 7486-ot (11,3-szoros növekedés), ami ugyanakkor az 1989-es aggasztó helyzetet is mutatta. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tanári karának létszáma 1989-ben 71 fő volt, 2002-re ez 273-ra gyarapodott (7,2 %-os emelkedés), tehát a tanári kar struktúrája nem felel meg a megnövekedett diáklétszámnak. A magyar tanárok státusát összehasonlítva a románokéval, a legszembetűnőbb különbség – 10 %-kal kevesebb – a legfontosabb pozícióban, a professzoroknál van. Az egyetemen dolgozó 37 magyar professzor közül 11 konzulens, vagyis nyugdíjas korú, a helyzet tehát még rosszabb. A magyarok egyetemi karrierje megrekedt középfokon, a romániai magyar értelmiségi elit reprodukciója ezért csonka. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen a döntéshozatal továbbra is a román többségi részleg kezében maradt. Dr. Neményi Ágnes levonta a konklúziót: „Csak önálló intézményben szüntethető meg a magyar egyetemi oktatók és a magyar nyelvű oktatás függő, alárendelt helyzete, csak így lehet autoritása, csak így tehető vonzóvá, egzisztenciálisan biztossá az egyetem mint oktatóhely és mint tudományos kutatóközpont. Ez szüntetné meg, fordítaná vissza a fiatal értelmiségek tovább folytatódó kivándorlását”. /Dr. Bartók Katalin egyetemi előadótanár: Erdélyi Egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

Horváth Istvánnak az Erdélyi Társadalom című szociológiai szakfolyóiratban megjelent Migrációs hajlandóság az erdélyi magyarság körében című tanulmányát újraközölte a Hargita Népe. Az állandó, romániai lakhelyéről hiányzó népesség nagysága jelentős. 1999 végén Magyarország területén 57 434 hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkező román állampolgárságú személyt regisztrálták, ennek 90-95%-a magyar nemzetiségű, ami az erdélyi magyar népesség 3-4%-át jelenti. A legálisan tartózkodó népesség mellett még a feketemunkásokkal is számolni kell, akik Magyarországon tartózkodásukat időszakos határátlépéssel teszik törvényessé. Az erdélyi magyarok más országok felé irányuló migrációs folyamatokba is belekapcsolódtak, emiatt feltételezhető, hogy ez összesen legalább százezer magyar nemzetiségű személyt jelenthet, az erdélyi magyarságnak legalább 6-7% százalékát. Többségük fiatalabb. A 25-29 éves fiatal felnőttek korcsoportja a legálisan több mint egy éve Magyarország területén tartózkodók több mint egyötödét adja. A migráció lehetséges célországait illetően első helyen Magyarország szerepel, mögötte, szorosan felzárkózva, megjelenik a nyugat-európai térség is. A migrációs/kitelepedési hajlandóság változott: 2000-ben a 26%-ot érte el, 2001-ben a 24%-ot, a következő évben a 23%-ot és 2003-ra már 21%-ra csökkent azok aránya, akik kitelepednének. Leginkább az olyan településeken lakó magyarok fogalmazzák meg a kivándorlás szándékát, ahol fele-fele arányban laknak magyarok és románok. Az Erdélyi Társadalom a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke magyar tagozatának folyóirata. /Horváth István: Migrációs hajlandóság az erdélyi magyarság körében. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./

„Az 1990-ben újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ ugyan nincs monopolhelyzetben, hiszen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és a Kriza János Társaságnál is folyik tudományos kutatás, de nem titok, hogy az EME erdélyi magyar akadémiává, tudományos kutatóintézetté akar alakulni” – magyarázta Egyed Ákos történész, az EME elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja. Azonban az EME szinte kizárólagosan magyarországi forrásokból működik. A magyar állami költségvetéstől függő keretből az EME pillanatnyilag 12 belső kutatót foglalkoztat, emellett az MTA Domus Hungarica programjában nyertes, néhány erdélyi szakember 1–3 hónapig részesülhet kutatási ösztöndíjban. Egyed Ákos szerint mindez még akkor is kevés, ha több erdélyi szakértő az EME ajánlását is élvezve végezhet egyéni kutatómunkát. „Ilyen körülmények között nagy a lemorzsolódás, és sérül az utánpótlásképzés” – vázolta az EME elnöke. „A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi, a biológia-, fizika- és kémia-, az orvostudományi, műszaki, jogi és társadalomtudományi, a matematika- és informatika-, valamint agrártudományi szakosztályokat működtető EME csak akkor válhat a romániai magyar tudományosság akadémiájává, és hosszú távon csak úgy maradhat fenn, ha kiemelt támogatásban részesülve az MTA területi intézményévé válik, és kapcsolatot létesít a Román Akadémiával” – tette hozzá. Csucsuja István, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem karának dékán-helyettese szerint a kutatási támogatások rendszere tulajdonképpen „partizánakció”. A tudományos történetkutatás bel- és külföldi forrásai nagyrészt elapadtak, így sem a tanároknak, sem a tanársegédeknek, illetve doktorandusoknak nem adódik lehetőségük a kutatásra. A BBTE magyar történészei korábban az Országos Kutatási Tanács (CNSIS) pályázatain szereztek munkájukhoz pénzt, de két esztendeje ez a forrás is elapadt. Az egyetemnek nincsenek kutatást segítő belső pénzügyi forrásai, ráadásul az MTA Bolyai-ösztöndíjaihoz sem jutnak már hozzá. Mostanában egyetlenegy lehetőséggel, az MTA Domus Hungarica pályázati programja révén szerzett forrásokkal kell beérniük. „Általában 40-50 millió lejről van szó, ami azonban legfeljebb 2-3 ember nagyon rövid ideig tartó kutatásához elegendő”. Az erdélyi magyar történészeknek azt róják fel a magyarországiak: nem kutatnak eleget, de ezt a szűkös anyagi háttér nem teszi lehetővé. Valamivel előnyösebb helyzetben vannak a társadalomkutatók. A BBTE szociológia karának dékán-helyettese, Horváth István szerint a szociológiai kutatás egyrészt nem túlzottan infrastruktúra-igényes, másfelől pedig be tudnak kapcsolódni olyan programokba, amelyek keretében „kisebb” témákhoz is tudnak gyűjteni adatokat. Az igazán nagy reprezentativitású kutatásba legtöbbször bele sem kezdenek, mert támogatásuk nem folyamatos. Horváth szerint a mai állapotok távolról sem felelnek meg a kutatási ideálnak, de az 1990-es évek elejéhez képest óriási előrelépés tapasztalható. „Ráadásul – tette hozzá Horváth István – a mi erdélyi magyar kulturális sajátosságainkból azáltal is hasznot lehet húzni, hogy a munkánk mind a támogatások, mind az eladhatóság szempontjából magyar és román irányban egyformán működtethető.” Brassai Zoltán professzor, a Sapientia – EMTE tudományos tanácsának elnöke, a Kutatási Programok Intézetének igazgatója sem tartja elegendőnek a kutatásra fordított keretet. Az EMTE a Sapientia Alapítvány révén évi kétmilliárd forintos támogatást kap a magyar államtól. Az összeg 85-90 százalékát egyetemfejlesztésre fordítják, kutatásra, doktori ösztöndíjakra, illetve könyvkiadásra 5-6 százalék, azaz 100-120 millió forint jut. Ennek 60 százalékát belső, 10 százalékát vegyes, 30 százalékát pedig külső kutatásokra irányítják. Brassai professzor összehasonlításként az évi 27 milliárd forintból gazdálkodó debreceni, illetve a 20 milliárd forintos kerettel rendelkező miskolci egyetemet említette, az EMTE ennél jóval szerényebb, 5-6 milliárd forintos kerettel is beérné. Miközben az erdélyi kutatók külső forrásokat keresnek, a Communitas Alapítvány idén sem hirdetett pályázatot munkájuk támogatására. Takács Csaba, a Communitas kuratóriumi elnöke, az RMDSZ ügyvezető elnöke elismerte: a panasz jogos, a kutatók elvárása indokolt. Szerinte a Román Tudományos Akadémia irányában sem szabad elzárkózni. „Az MTA nem tudja felvállalni a feladatok sokaságát, de partner abban, hogy a határon túli magyar kutatás megtalálja útját és helyét a nemzetközi rendszerben” – jelentette ki Tarnóczy Mariann, az MTA Határon Túli Magyarok Tudományos Titkársága elnöki bizottságának titkára. 1990-ben még a határon túli magyar szakemberek számbavétele volt a fő tennivaló, ma már közös programokban közös kutatásokat végeznek. Az MTA idén 110 millió forintot fordít a határon túli magyar tudományos kutatásra. Az összeg több mint a fele Erdélybe megy, de ez korántsem elég. Tarnóczy Mariann szerint nemcsak magyar, más nyelvű kiadványaikban is közölniük kell a magyar kutatóknak munkájuk eredményeit, ezáltal tudnak bekapcsolódni abba a nemzetközi rendszerbe, amelyben a szélesebb körű ismertség mellett a kutatás támogatásának további forrásai is elérhetők. „Ezért fontos, hogy a határon túli magyarság felépítse saját intézményrendszerét, meghatározza annak sajátos céljait, elképzeléseit, prioritásait. Ebben az MTA partner, akárcsak azokban a kutatási programokban, amelyeknek adott részei azonosak a határon túli magyar kutatókéval” – mondta Tarnóczy Mariann. /Benkő Levente Nagy feladatok kevés pénzből. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

– Az európai uniós csatlakozást követően teljesen más megvilágításban jelentkezik majd az elvándorlás és az otthonmaradás kérdése – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök szeptember 2-án a Félixfürdőn tartott V. MIÉRT Akadémián. Amennyiben az ideiglenes nyugat-európai vagy magyarországi tartózkodás akadálymentesebbé válik, a végleges elvándorlásra való késztetés sokak számára megszűnik – mondta. A politikus a Demográfia, statisztika tükrében a romániai magyar ifjúság című rendezvényen vett részt. Előadást tartott többek között Markó Attila, a Kisebbségi Hivatal képviseletében, Arató Gergely, magyar oktatásügyi államtitkár, Antal Árpád parlamenti képviselő, Veres Valér, a Kolozsvári Egyetemi Intézet igazgatója, Kiss Tamás, az RMDSZ ügyvezető elnöksége keretén belül működő demográfiai munkacsoport vezetője, valamint Csata Zsombor, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékéről. Az előadók a demográfiai mutatóknak politikai döntések általi befolyásolásáról, a romániai magyar fiatalság jövőképéről beszéltek. Antal Árpád figyelmeztetett: évente körülbelül 17 ezer magyar ember vándorol el Erdélyből, mely számarány egy Kovászna nagyságú városnak felel meg. Úgy vélekedett: a Magyarországra történő kivándorlást nagy mértékben az anyaországi politikusok is gerjesztik, akik néha beismerik, hogy Magyarország népességcsökkenését az anyaországon kívül élő magyarság áttelepedésével szeretnék pótolni. /Kiss Olivér: Markó: az EU-tagság megállíthatja az elvándorlást. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ „Nem valakik ellen, hanem valamiért” kívánnak felszólalni azok a reformot sürgető fiatal RMDSZ-es politikusok, akik az elmúlt hétvégén a Félixfürdőn megrendezett V. Miért Akadémián első alkalommal mutatkoztak be a sajtó képviselői előtt. Mindannyian az RMDSZ szerkezetének átalakítását szorgalmazzák. Nagy Zsolt miniszter a változás igényét hangsúlyozta. A beszélgetésen felmerültek a Bukarestben dolgozó, illetve a vidéken és a Miért-ben tevékenykedő fiatal RMDSZ-es politikusok közötti esetleges nézetkülönbségek is. – Ez egy hamis ellentét, szögezte le Kelemen Hunor képviselő. A képviselő elhárította Kovács Péternek azt a kérdését: mi legyen a Frunda György által „megálmodott” RMDSZ-ellenzékkel? „Mi Frunda álmaival nem foglalkozunk” – mondta Kelemen Hunor. Jakab István, a kormányátszervezési okokból távozásra kényszerülő pénzügyi államtitkár átláthatatlannak nevezte a döntéshozatalt az RMDSZ-ben. „A döntések valahol fenn, a csúcsvezetésben születnek. Azt kellene elérnünk, hogy sokkal többen tudjanak beleszólni a dolgok menetébe. Nem természetes az sem, hogy az RMDSZ-es politikusok addig nem mondhatnak véleményt egy adott témában a sajtónak, amíg egy valaki nem nyilvánít véleményt a témáról” – mondta az exállamtitkár. A pártjelleg kialakítására vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban Markó Béla elmondta, a szervezeten belüli fegyelem, illetve a felelősségre vonhatóság növelésére van szükség, ugyanakkor továbbra is meg kell őrizni az RMDSZ szövetség-jellegét. /Cseke Péter Tamás: Bemutatkoztak a „bukaresti csávók”. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./ – Kinyílt a bicska a zsebemben – mondta Antal Árpád RMDSZ-es képviselő, Demszky Gábor Budapest főpolgármesterének augusztus 20-án mondott beszédére utalva, melyben Demszky Magyarországra hívta dolgozni a határon túli magyarságot. Antal Árpád szerint a migráció megállításáért az autonómia is sokat tehet. Arató Gergely /Budapest/, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára az anyaországi vezetés dilemmáját vázolta előadásában: a magyar kormány határon túli politikáját kettős irányultság jellemzi. Egyfelől kötelességének tartja, hogy otthont biztosítson azoknak, akik nem érzik jól magukat a szülőföldjükön, másrészt viszont az is célja, hogy a határon túli magyarság szülőföldjén találja meg a boldogulását. Veres Valér kifejtette, a romániai magyarság népességcsökkenése évi tíz-tizenötezer fő, ami egyes számítások szerint még nőhet is. Az elöregedésnek köszönhetően a népességfogyás aránya azokban a megyékben magasabb, ahol a magyarság aránya kisebb. A magyarok körében akár húsz százalékkal is magasabb az idősek aránya az országos átlaghoz képest, míg a fiatalok aránya közel ugyanennyivel kevesebb, mutatott rá Veres Valér. Mint elmondta, a magyarság teljes termékenységi arányszáma a Székelyföldön és a Partiumban a legnagyobb, a születések aránya általában a vidéki településeken magasabb. Ahol kisebb a magyarok aránya, nem csupán az elöregedés és az elvándorlás miatt csökkenhet a létszám: azon megyékben, ahol a magyarok aránya tíz százalék alatti, szinte minden harmadik gyermeket románként anyakönyveznek. A szociológus szerint a romániai magyarság lélekszáma 2025-re mintegy 1,2 millió, 2050-re pedig megközelítőleg 990 ezer lesz. Kiss Tamás, az RMDSZ ügyvezető elnöksége demográfiai munkacsoportjának tagja szerint a jelenlegi becslések szerint a romániai magyarság lélekszáma 1 350 000 körülire tehető. Csata Zsombor elmondta: a népességfogyás ellenére a magyarul tanuló diákok száma nőtt, többek között annak köszönhetően, hogy hozzáférhetővé vált a magyar nyelvű szakoktatás. /Balogh Levente: Antal „bicskanyitogatása” Demszky miatt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek tanácsa Magyari Tivadar docenst jelöli az egyetem magyar tagozatvezető rektor-helyettesének a november végén lemondott Salat Levente helyébe. Úgy határoztak, hogy most csak a magyar tagozatvezető rektor-helyettes személyét jelölik, a másik prorektori tisztség betöltésére még várni kell. A tanács január 19-i ülésén 3 tartózkodással szavazta meg Magyari jelölését. Az ülésen nem vett részt a testület legidősebb tagja, Sárkány Kiss Endre. A biológus docens elmondta: tiltakozik az eljárás ellen, ezért még az ülésen való jelenlétével sem akarja legitimálni azt. Úgy véli: a magyar oktatók többsége nem támogatja az új rektor-helyettesek jelölését, mivel a rektor továbbra sem tárgyal a fontosnak ítélt kérdésekről. Nicolae Bocsan nemrég ugyanis „visszadobta a labdát” kijelentve: csak az új rektor-helyettesekkel hajlandó tárgyalni. Ugyanakkor – bizonyos források szerint – az Akadémiai Tanács elnöke, Andrei Marga kijelentette, hogy Benedek József, Veress Károly és Magyari Tivadar az a három személy, akit szívesen látna a rektor-helyettesi tisztségben. Sárkány kijelentette: a magyar tagozatvezetők döntése és az új tisztségviselők személye az ülés előtt borítékolható volt. A döntést jóvá kell hagynia a BBTE szenátusának is. Magyari Tivadar 39 éves, szociológus, a BBTE-n tanult. Tizenhárom éve dolgozik az egyetemen, a társadalomkutatási módszerekkel és a médiatudománnyal kapcsolatos tárgyakat tanítja. Hat éve a Szociológia Tanszék magyar tagozatának felelőse, két éve a Szociológia és Szociálismunkás Kar magyar ügyekkel foglalkozó dékán-helyettese. /Új magyar rektor-helyettes. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./

Magyari Tivadart, a szociológia kar magyar tagozatának vezetőjét és dékán-helyettesét jelölte a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettesi tisztségébe a magyar tagozatvezetők tanácsa. Magyari elmondta, a rektor jelezte, nincs kifogása a személye ellen. Jelölését követően több román kolléga gratulált neki, mint magyar. Magyari szerint a következő 11 hónapban biztosan nem alakulnak meg az önálló magyar karok, ezek létrehozási feltételeit ugyanis nem lehet egyik napról a másikra teljesíteni. Salat Levente harcolta ki, hogy a magyar tagozatnak külön tanrendje legyen, de a karok közi koordinációból rektor-helyettes nélkül kimaradnak. A magyar tagozat alapszabályának napirendre tűzését a rektor megígérte, de garanciát nem adott erre, tájékoztatott Magyari. Szerinte a Bolyai Kezdeményező Bizottság /BKB/ eléggé megosztotta a közösséget, a magyar oktatók sorában is tapasztalható BKB-ellenes hangulat. Magyari hozzátette: ha ellehetetlenül a helyzet, lemondhat. /Kelemen Tamás: „Nem leszek a székhez hegesztve. Interjú a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettesi székébe jelölt Magyari Tivadarral. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

Tonk Gabriellát, a kolozsvári Artemis-központ volt ügyvezető igazgatóját, a BBTE Szociológia és Szociális Gondozási kar doktoranduszát a közelmúltban nevezték ki az Országos Gyermekjogvédelmi Hatóság helyettes államtitkárává. A statisztikai adatok szerint évente körülbelül 4000 csecsemőt hagynak a szülészeteken. /Nagy-Hintós Diana: Elhagyott és fogyatékos gyermekek védelmében. Beszélgetés Tonk Gabriella helyettes szakállamtitkárral. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

Huszonöt év múlva egymillióra csökken a magyar közösség lélekszáma. Nem lelt visszhangra a demográfiai előrejelzés, amelyet az RMDSZ kongresszusán mutatott be a szövetség egyik nemrégiben létrehozott „háttérintézménye”, az ügyvezető elnökség demográfiai munkacsoportja. A Csata István, Kiss Tamás szerzőpáros Népesedési perspektívák című tanulmánykötetében kimutatta: 2032-re 29,6 százalékkal csökken az erdélyi magyar népesség. Húsz év múlva 1,13 millióra, harminc év múlva pedig egymillióra csökken az erdélyi magyar lakosság. A különböző korcsoportok lélekszáma is eltérően alakul: míg a 65 év fölöttiek száma 3,4 százalékkal növekszik, addig a 0–19 éveseké 43,6, a 20–64 éveseké pedig 33,4 százalékkal csökken – vagyis az erdélyi magyar társadalom elöregedik. A demográfiai mutatók országos szinten is lefele mutatnak, azonban 25 év múlva az ország lakosságának csökkenése „csak” 16 százalékos lesz: azaz az erdélyi magyarok kétszer olyan gyorsan fogynak, mint a románok. Kiss Tamás szerint ennek egyik legfőbb oka a magyar népesség korszerkezete. A 2002-es népszámlálás szerint a magyarok átlagos életkora 40,3 év volt, szemben az országos 37,8 évvel. Másrészt a magyar népességen belül a 65 év fölöttiek aránya 16,3 százalék, szemben az országos 14,1 százalékkal. Az elöregedést a magyarok esetében először az 1987-1992 közötti elvándorlási hullám gyorsította meg, amikor közel 100 ezer, döntően fiatal magyar hagyta el az országot. Az átlagosnál gyorsabb fogyás másik oka az asszimiláció. A vegyes házasságokon belül a gyermekek többsége (mintegy kétharmada) elsősorban a többségi identitáshoz, kultúrához kapcsolódik. A szociológus a következő harminc évben a magyarok nagyobb mértékű elvándorlására számít. Veres Valér, a kolozsvári BBTE szociológia karának adjunktusa szerint az asszimilációs veszteségek mérséklésében lehet sajátos eszközöket alkalmazni. „Ezek közül az egyik már működik: a magyar iskolaválasztás serkentése a kedvezménytörvény alapján a 20 000 forintos oktatási-nevelési támogatással. De ilyen célt szolgál a Csata-Kiss féle regionális előreszámítás is, hiszen oktatási kisrégiók kialakítását tervezik, hogy minél kevesebben kényszerüljenek román tagozaton tanulni az iskolákban. A kutató szerint az RMDSZ-nek olyan népesedés-politikát kell támogatnia, vagy kidolgoznia, ami bizonyos kérésekre országos szinten megoldást jelent. A székelyföldi önkormányzatok adhatnának gyermekvállalást, illetve a gyermekes családokat segítő kedvezményeket, hiszen erre joguk és lehetőségük van – javasolta Kiss Tamás. Fontos lenne, hogy a külvárosi magyar osztályokat minden eszközzel megpróbálják fenntartani. /Elfogynak a magyarok Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Andrei Marga ismét rektor lesz a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután egyedül ő nyújtotta be a rektorjelöltséghez szükséges iratokat. Nicolae Bocsan jelenlegi rektor nem indul a választáson. Marga Bocsan előtt betöltött már két rektori mandátumot. A magyar tagozat felelős rektor-helyettesi tisztségre Magyari Tivadar jelenlegi rektor-helyettes pályázik. Az eddig lezajlott választásokról Magyari Tivadar elmondta: a legtöbb tanszéken és karon jelentős mértékű fiatalítás történt a vezető funkciót betöltő magyar oktatók körében. A karokon legnagyobb funkciót betöltő magyar dékán-helyettesek: matematika és informatika: Soós Anna; fizika: Nagy László; kémia: Majdik Kornélia; biológia: Forrai Ferenc; közgazdaságtan: Juhász Jácint; történelem: Fogarasi Rüsz Enikő; szociológia: Magyari Tivadar; politológia, kommunikáció és újságírás: Salat Levente; földrajz: Benedek József; színház: Hatházy András; pszichológia és neveléstudomány: Fóris-Ferenczi Rita, bölcsészkar: Pozsony Ferenc. A református vallástanárképző karon Buzogány Dezső, a római katolikusoknál pedig Nóda Mózes lett a dékán. /Borbély Tamás: Várhatóan Andrei Marga lesz a BBTE rektora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Háromnapos nemzetközi ülésszakot szervez március 19–21-e között a Bethlen Kata Diakóniai Központban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Kara tanszékvezetője, Roth Mária professzor vezetésével, melynek fő témája a Balkánon kisebbségben élő gyermekek oktatási joga, illetve a roma kisebbséghez tartozó kiskorúak helyzete, a társadalomba és az oktatási intézményekbe való beilleszkedése. Az ülésszak előadói, illetve résztvevői Szerbiából, Németországból, Bulgáriából érkeztek. /Nagy-Hintós Diana: Évtizedekbe telhet a romák integrációja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Magyari Tivadar, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatért felelős rektor-helyettese bejelentette, hogy ősztől a szociológia, szociális munkás karon két új szak indul magyar nyelven: a társadalom marketing és a várostanulmányok. – Növelni szeretnénk a fiatalok tanulási lehetőségeit, így most például olyan szakokat ajánlunk, amelyek legközelebb csak Budapesten találhatók meg – közölte. Horváth István egyetemi docens elmondta: a társadalmi marketing szakon a diákok többek között közgazdaságtani, társadalomtudományi tudást sajátítanak el. A végzősök például az intézményszervezés, az arculatépítés terén vagy akár egy drogprevenciós irodánál tudnak majd elhelyezkedni. A várostudományok szakon a társadalomtudományi és közigazgatási szempontok ötvözése adja a képzés újszerűségét. Mindkét szakon 15–15 államilag támogatott és 25–25 tandíjas hely áll a fiatalok rendelkezésére. /Kiss Olivér: Két új magyar szak indul ősztől a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./

Az elmúlt évhez képest nincs számottevő újdonság a Hargita megyében működő egyetemek által meghirdetett szakok felhozatalában. A paletta széles: az államadminisztrációs képzéstől a zenepedagógián át az élelmiszer-ipari mérnöki képzésig szinte minden megtalálható. A székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolán (MÜTF) már megkeződött a beiratkozás a közgazdaság és kommunikáció szakokra. Újdonság, hogy idéntől indítják a másoddiplomás képzést: Udvarhelyen online marketingen, Gyergyószentmiklóson pedig euromenedzser szakokon, nyilatkozta Geréb László, a MÜTF igazgatója. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem az új tanévre a csíkszeredai helyszínen a már jól bejáratott szakokra hirdet felvételit. A meghirdetett szakok: könyvelés és gazdálkodási informatika, általános közgazdaság, agrár- és élelmiszer-ipari gazdaság, környezetgazdaság, román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, szociológia – vidékfejlesztés, kommunikáció és PR, élelmiszer-ipari mérnök, környezetmérnöki szak. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tíz éve létrehozott csíkszeredai kirendeltségén minden a tavalyi rendszer szerint működik. Egy hét múlva kezdődik az informatika szak tizenöt ingyenes és huszonöt fizetéses helyére való beiratkozás. A magánegyetemek is jelen vannak. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz, illetve Szociológia és Szociális Munka Kara indít képzéseket Gyergyószentmiklóson. /Továbbra is tanulni. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

A Tusnádfürdőn megrendezett EU-tábor szekcióülésén a tolerancia kérdéséről tárgyalt a Szabadelvű Kör elnöke, Eckstein-Kovács Péter és Veres Valér, a BBTE Szociológia Karának docense. Eckstein-Kovács Péter bemutatta az RMDSZ liberális platformját, amely az egyén jólétét, a tulajdon szentségét és az emberi jogok sérthetetlenségét tartja alapnak. Szerinte az utóbbi időben megszaporodott a szélsőséges eszmék jelenléte az erdélyi magyar közéletben és Romániában általában. Veres Valér egy 2007-ben készült felmérést ismertetett: a KÁRPÁT Panel által készített közvélemény-kutatásban a határon túli és a Magyarországon élő magyarokat kérdezték arról, hogy mennyire érzékelhetők a társadalmi távolságok az egymás mellett élő különböző (etnikai) csoportok között. Veres Valér hangsúlyozta, az előítéletesség kulturálisan tanult magatartás, és ezért lehet ezen javítani. Eckstein-Kovács Péter szerint az EMI-rendezvények meglehetősen szélsőséges nézeteket vallanak, és sokszor erőszakra is buzdítanak, ami a demokratikus társadalomban nem elfogadható. Ezek a szervezetek anyagi támogatást is szereznek rendezvényeikre. Az EMI tábort például a Hargita Megyei Tanács támogatja, ezt Eckstein nem helyesli. Eckstein-Kovács szerint a szélső-jobboldal folyamatos erősödése és a szélsőséges megnyilvánulások komoly problémát jelenthetnek a demokratikus állam számára, és az RMDSZ nem ülhet bedugott füllel. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke hozzáfűzte: ne madártávlatból ítélkezzünk, hallgassuk meg a másik felet is, és csak azután mondjuk ki az ítéletet. Eckstein-Kovács Péter azonban megerősítette, a szélsőséges viselkedéssel szemben nem lehetünk elnézőek. /Butyka Anna: Tolerancia vagy szélsőség – mi a menő napjainkban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

A magyarországi jelentkezők számának ugrásszerű növekedése a következő egyetemi tanév nagy újdonsága – tájékoztatott a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának idei felvételijéről Magyari Tivadar rektor-helyettes A magyarországi diákok áthallgatásáról számolt be Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora is. Összesen 71 magyar tannyelvű szakon hirdetett felvételit a BBTE, a legnépszerűbb még mindig az informatika, de túljelentkezés van testnevelés és mozgásterápia szakon is. Jogon ötven magyar diák tanul a következő tanévben Kolozsváron, húsz hallgató pedig államilag támogatott helyet mondhat magáénak. Divatszakma még mindig az újságírás, a kommunikáció és a politológia – ezeken a szakokon sok a jelentkező. Egyetemi rangot kaptak az erdélyi magyar tanítóképzők, a BBTE fiókintézetei Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron működnek. Ezeken a szakokon nagyon nagy a túljelentkezés: a meghirdetett 63 támogatott helyre 303-an jelentkeztek. A BBTE égisze alatt működik a gyulafehérvári római katolikus papképző, a mostani beiratkozáskor 14 tandíjmentes helyet töltöttek itt be. Nagy volt az érdeklődés a szociológia karon indított társadalommarketing szak iránt is, a tandíjmentes helyek egyelőre beteltek, az őszi felvételin azonban még hirdetnek meg új, térítésmentes helyeket. Csökkent a gazdasági szakok iránti kereslet: idén csupán 223 felvételiző nyújtott be kérelmet a magyar közgazdasági szakok valamelyikére a Babes-Bolyain. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karain a kommunikáció és közkapcsolatok szak bizonyult a legnépszerűbbnek, de sokan jelentkeztek a reál szakok közül a kertészmérnökire is. Hollanda Dénes dékán elmondta, az újnak mondható angol–német–magyar fordítói szakon is túljelentkezés volt. Kevesen jelentkeztek viszont Marosvásárhelyen a műszaki szakokra. A Spiru Haret magánegyetemen kirobbant botrány következményeként a Felsőoktatás Minőségbiztosítását felügyelő Ügynökség (ARACIS) weboldalán tette közzé az összes olyan egyetemi szak nevét, amelynek a működése jogilag kifogásolható. Érintett a Babes-Bolyai Tudomány Egyetemen működő tizennégy, illetve a Sapientián működő 6 szak is. Az illetékesek feltüntették azokat a képzési formákat, amelyeknek az engedélyeztetését egyáltalán nem kérték az egyetemek és azokat is, amelyeken még nem zárult le az akkreditációs folyamat. /P. B. : Lezárult a beiratkozás. Magyarországi áthallgatások javítanak az erdélyi magyar szakok helyzetén. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./

A tanulók iskolai teljesítményével foglalkozó kétnapos konferenciát szervezett a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológiai és Szociális Munkásképző Kara szeptember 11-én és 12-én. A rendezvény alapja az oktatási tárca kutatási programja által 2007-ben meghirdetett terv, amelynek kezdeményezője Roth Mária professzor. Ennek célja a tanulók teljesítményét befolyásoló szociális tényezők feltérképezése. „Kutatási adataink azt mutatják, hogy a romániai iskolások egyharmada nem kapja meg a képességeinek kibontakozásához szükséges támogatást” „Kutatási eredményeink szerint a magyar nemzetiséghez történő tartozás nem jelent hátrányt, de a vidéki származás hátrányai statisztikai modellünkben megmutatkoznak” – jelezte Roth Mária. /Nagy-Hintós Diana: Nélkülözi a tanulmányi előmenetelhez szükséges támogatást az iskolások harmada. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

Dégi L. Csaba: számomra a daganatos betegség nem egyenlő a koporsóval
A daganatos betegek testi, lelki ápolása terén folytatott kutatásaiért a BBTE adjunktusa lett az év kutatója kategória harmadik helyezettje a Dinu Patriciu Alapítvány pályázatán.
Harmadik alkalommal adták át november 2-án a Dinu Patriciu Alapítvány oktatási díjait a parlamentben. Az év kutatója kategóriában harmadik helyezést ért el Dégi László Csaba, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. A díjjal kapcsolatos élményeiről, odaítélésének folyamatáról és a daganatos betegek testi, lelki ápolásának romániai helyzetéről kérdeztük. 
- Milyen volt a díjátadó? Hogy érezted magad? 
- Szétválasztom a személyes és szakmai szempontokat. Nagyszerű élmény volt, jól éreztem magam. Megtisztelő volt olyan emberekkel találkozni és meghallgatni a beszédeiket, akik a román társadalom szempontjából fontosak, mint Emil Constantinescu volt államelnök, vagy Dinu Patriciu. 
Szakmailag két dolgot emelnék ki. Nagy büszkeség volt számomra, hogy annak a csapatnak a tagja lehettem, amely idén nagyon sok jelentős díjat elhozott. Másrészt örülök annak, hogy azért a munkámért díjaztak, amelyet a nyilvánosság kevésbé ismer és szeret, viszont én rengeteg energiát fektettem: a daganatos betegek testi, lelki ápolása és ennek a kutatása, a kommunikációs és pszichoszociális igényeinek a körbejárása. Romániában ez a terület még gyerekcipőben jár. 
- Téged ki terjesztett fel a díjra? 
- Gőzöm sincs, hogy ki nevezett a díjra. A jelölés része számomra egyáltalán nem átlátható. Valamikor júliusban kaptam egy emailt az alapítványtól, amelyben felkínálták a lehetőséget, hogy beküldjem az adataimat az értékeléshez. Előbb konzultáltam Kádár Magor kollégámmal, akit már 2009-ben díjazott az oktatói kategóriában a Dinu Patriciu Alapítvány, és megnéztem az eddigi győzteseket is. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább a műszaki kutatókat részesítik előnyben, akik óriási ütemben publikálnak impakt faktoros (a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám szerk.) nemzetközi lapokban. Először úgy gondoltam, ezekkel nem tudom felvenni a versenyt a saját szociális témámmal, aztán mégis elküldtem az adataimat. 
- Hogy emlékszel a további eseményekre? 
- Előbb azt tudtam meg, hogy beválasztottak a legjobb 10 kutató közé. Gondoltam, hogy ezzel meg is állt az előrejutási lehetőségem. A legjobbak között olyan kutató is volt/van, aki Finnországban doktorált és a disszertációját rögtön ki is adta a Springer Verlag Kiadó. Nálunk ez elképzelhetetlen. A pszicho-onkologiai világkongresszuson vettem részt, amikor behívtak az alapítványtól interjúra, hogy kiválasszák a legjobb hatot. 
Az interjún kegyetlenek voltak. Nem olyan jellegű beszélgetésre kell gondolni, amire előre fel lehet készülni, hanem pl. publikációs etikáról kérdeztek. Viszont egyben megtisztelőnek éreztem, hogy pont ők kérdeznek. A zsűri elnöke Raluca Ioana van Staden volt, aki 2010-ben megkapta a legjobb női kutatónak járó díjat. Azt fedezte fel, hogy egy csepp vérből, hogyan lehet elektródákkal négy nagyon gyakori daganatnak a jelenlétét megállapítani. Akkora szenzációnak számít ez, hogy amíg sikerült szabadalmaztatnia a felfedezését, addigra már 10 kórházban alkalmazták is. 
- Miben különbözik ez az év egyetemi oktatója díjtól? Ha jól láttam, ebben a kategóriában is feltétel volt, hogy tartsd a kapcsolatot a diákokkal és egy egyetemi tanárnak nem kellene kutatnia is? 
- A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen - amely az országos listán a második helyet foglalja és ezzel kutató egyetemnek számít - kötelező módon kell tanítani, kutatni és gyakorlatban is kifejteni valamilyen tevékenységet, tehát a két terület között van átjárás, viszont a különbségek jelentősek. Az interjún arra is rákéredzetek, hogy hány fiatal kutató van a csoportomban. Én őszintén felvállaltam, hogy 4-5 diákkal dolgozom, mert soknak nincs meg az az alapképzettsége, amely a daganatos betegek esetében szükséges. 
Azt tudni kell, hogy a daganatos betegségekkel való munka klinikai terület, és ha az ember szakmailag nem elég felkészült, akkor nem igazán tud tevékenykedni. Ez a példa szerintem tisztázza a különbséget, a kutatónál kevésbé számított a fiatalokkal való munkája, inkább az nyomott a latban, hogy mit publikált. 
- Szerinted az esetedben mi győzte meg a zsűrit? Melyikre vagy a legbüszkébb? 
- Szerintem a legfontosabb, hogy idén New Yorkban az Oxford University Press kiadott egy tankönyvet a daganatos betegek ellátásáról, és ebben egy fejezetet én írtam. Szerintem fontos mérföldkő, hogy egy olyan tankönyvben kértek fel egy fejezetet megírni, amely jelenleg több mint 200 egyetemi könyvtárban elérhető és idén már a második kiadása is megjelent. Ez nagyon sokat nyomhatott a latba. 
- Láttam, hogy lehetett szavazni is. Az mennyiben számított az értékelésnél? 
- Az értékelésnél a szavazatok nem számítottak, kizárólag a zsűri döntött. Minden kategóriában megszavazták a legnépszerűbb jelöltet, ott számított, hogy mennyien voksoltak rád. Csak az átadás után tudtam meg, hogy az számított nagyon sokat az értékelésemnél, hogy egy új területen, és ami még nagyon fontos, egy szociális területet tevékenykedem. 
A bizottság szerette volna megerősíteni ezt a területet, felhívni rá a figyelmet. A zsűritagok nekem személyesen is elmondták, hogy nagyon fontos volt a döntés szempontjából, hogy szociális területtel foglalkozom. A harmadik hely teljesen reális. Egyszerűen nagyon erős volt a mezőny. Aki most megnyerte a kutató kategóriát, az Amerikában tanít, és évente több impakt faktoros publikációja van. 
- Egyetemi berkekben mennyire ismerik el a díjat? 
- Nehezem tudom megítélni, mert még csak a harmadik alkalommal osztották ki. Az elismerés a magyarországi Prima Primissima-díjhoz hasonlít. Ott is egy civil díjazásról van szó és ott is egy üzletember finanszírozz. Nagyjából hasonló a struktúrája is. Az lehet mértékadó, hogy nagyon sok kollégám rám szavazott, óriási szolidaritásban volt részem. Ezért is hiszem azt, hogy egyetemi berkekben nem lehet megkérdőjelezni a fontosságát. 
- Mennyiben segíti ez a díj a munkádat? 
- Ennél a díjnál sokkal többre lenne szükség. Az együttműködés az orvosi és a szociális területek között sokkal jobb kellene legyen, mert anélkül nem lehet a daganatos betegek életminőségén javítani. A számokon és az adatokon túl, amelyeket először publikáltam Romániában - mert nem is lehetett tudni, hogy mi van a daganatos betegekkel - kellenének szolgáltatások, egy biztos pont, amelyet a daganatos betegek hozzátartozói igénybe tudnak venni. 
Ellentétben azzal, amit a drogokkal kapcsolatban hiszek, hogy a politikára kell rátaposni, a daganatos témakörben a frontvonalba kell helyezni a túlélő daganatos betegeket. Olyan nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amelyet szakemberként csak időigényesen és a kapcsolatoktól függően tudnánk elérni. A betegek más stratégiákkal dolgoznak. Én emiatt általában szeretek a beteg szervezetekkel együttműködni, mert tudom, hogy ők fogják megváltoztatni a rendszert. 
- Az olvasók inkább a drogprevenciós előadásaidról ismerhetnek. Milyen inditatásból kezdtél el ezzel a témával foglalkozni? 
- Igaz, ebben a témában közszereplőként nem forogtam annyit, ezért is örülök most ennek a díjnak. Teljesen személyes az indíttatásom: ebből kezdtem el írni az államvizsgámat, hogy az önmagam problémáját is megoldjam. Úgy éreztem, muszáj erre választ kapnom. 
Így indultam és közben nagyon sok beteggel találkoztam, majd nagyon könnyen összefésülődött az én világnézetem és a betegek helyzete. A munkához nagyon jó alapot nyújtott, hogy református kollégiumot végeztem, és hogy imádom a filozófiát. Egzisztencialista filozófia nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Mindenki számára a daganatos betegség a koporsóval egyenlő, számomra nem. Lehetetlenség, hogy az ember pszichéje egész nap sírjon, és a halállal foglalkozzon. Az onkológián is kacagnak, pletykálnak, mindenfélét megbeszélnek az emberek és igényük van arra, hogy a lelki és praktikus igényeikkel foglalkozzanak. 
- Milyen az élet a díj után? 
- Most egyfajta nyomást érzek, mert jobban oda kell tennem magam, hogy folytatni tudjam. Minden dologban az a legnehezebb, hogy fenn tudj tartani egy bizonyos minőséget. Elkezdeni és újat mondani érdekes, nehéz és sokszor magányos, de igazából az a kihívás, hogy meg tudj maradni és valami olyat felmutatni, amiben vannak partnerek, és amivel változásokat tudsz elérni. Ilyen szempontból a díj jól esik, de mellékes. 
Gál László
Dégi L. Csaba könyve az Adatbankban: Dégi, L. Cs. (2010). A daganatos betegségek pszichoszociális elemzése. Elméleti bevezető segítőknek. Presa Universitară Clujeană — Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár
Transindex.ro

Elszívja Kolozsvár a vidéki agyakat
A Kolozs megyei falvak nyolcadikosainak döntő többsége Kolozsváron képzeli el a jövőjét. Kevesebb mint 10 százalék maradna a szülőfalujában. De akkor mi lesz a falvakkal?
2007 óta minden negyedik évben dr. Kerekes Kinga egyetemi docens a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanuló aktuális hallgatóival közösen felmérést készítenek a Kolozs megyei vidéki iskolák nyolcadikosai között. Elsősorban arra kíváncsiak, hogy a falvakon élő, a továbbtanulás szempontjából (is) hátrányos helyzetben lévő diákok hány százaléka szeretne közép- vagy szakiskolába járni, majd egyetemre felvételizni, milyen jövőképpel rendelkeznek, és melyek azok a tényezők, amelyek döntésükben befolyásolják őket.
2015-ben a harmadik ilyen felmérést végezték el a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara, illetve a Szociológia és Szociális Munka Kara néhány mesteris hallgatóinak (Ábrahám Beáta, Balázs Angella, Kis Brigitta Ágota és Pirău Horațiu) bevonásával, illetve a Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) nyertes pályázata révén szerzett támogatással. Az eredményekről Ki marad falun? A vidéki fiatalok pályaválasztási döntései és ezek hatása a falvak fejlődésére címmel az EME székházában számoltak be, összevetve a három felmérést, és levonva az adatokból a Kolozs megyei falvak jövőjével kapcsolatos következtetéseiket.
A népszámlálási adatokból tudjuk, hogy a lakosság képzettségi szintje országosan növekvő tendenciát mutat. 2011-ben a városi lakosság 22,4%-a felsőfokú, 48,1%-a középfokú, 29,4%-a alsófokú végzettséggel rendelkezett. A vidéken élők közül 4,7%-nak van egyetemi végzettsége, 33,4% tanult közép-, illetve szakiskolákban, és 61,8% csak az általános iskolát fejezte be.
A szóban forgó felmérés keretében:
2007-ben 339 nyolcadikost (27 faluból),
2011-ben 485 nyolcadikost (28 faluból),
2015-ben 456 nyolcadikost (26 faluból) kérdeztek meg Kolozs megyéből, magyar és román gyerekeket egyaránt. 
A fiatal mesteris hallgatók szubjektív beszámolója szerint meglepő volt azt tapasztalni, hogy milyen különbségek vannak az egyes iskolák felszereltsége között. Jártak olyan osztályokban, melyekben mindössze hét gyermek tanult, és beszélgettek olyan nyolcadikossal is, aki írni is alig tudott. Bár kevés magyar osztályban fordultak meg, tapasztalataik szerint a magyar nyolcadikosokra inkább jellemző a továbbtanulási szándék, mint román társaikra
2007-ben 7,97, 2011-ben 3,14 és 2015-ben 3,25 százaléknyian döntöttek úgy, hogy nem végzik el a kilencedik osztályt. 2011-es adatoknál azért szerepel 0 a szakiskoláknál, mert akkor még nem indították újra a szakoktatást. 
A továbbtanulást befolyásolja:
Nem (a lányok inkább szeretnének tanulni, mint a fiúk);
Család mérete, testvérek száma;
Családtagok iskolázottsága;
Szülők foglalkozása;
Családi gazdaság mérete;
Település-jellemzők.  
Kolozs megyében nagy különbségek vannak az egyes települések között, így a diákok sem egyenlő eséllyel indulnak pályaválasztáskor. A térképen zölddel jelölték azokat a vidékeket, ahonnan a gyerekek csak néhány kilométert kell megtegyenek a legközelebbi líceumig, és pirossal azokat, ahonnan akár 45 kilométer a távolság. Ezek elhelyezkedése a vasúti közlekedés vonalát követi, holott ma már inkább a gépjárműves közlekedés a jellemző vidéken is. A hátrányosabb helyzetű településeken gyorsabb az elöregedés és az elvándorlás folyamata.  
A következtetések:
a vidéki fiatalok magasabban képzettek lesznek, mint a szüleik;
főleg városokban fognak dolgozni, a szolgáltatások és az ipar területén;
22% valószínűleg elköltözik;
76% otthonról ingázik a munkahelyére;
több, mint 10% kivándorol külföldre;
a mezőgazdaság nehéz helyzetbe kerülhet.
Kerekes Kinga érdeklődésünkre elmondta: azért éppen a nyolcadikosok képezik a kutatás tárgyát, mert ez az a sorsdöntő pillanat, amikor egy vidéki gyermek jövője megpecsételődik. Csupán általános iskolai végzettséggel vidéken sem lehet túl sokat kezdeni, azonban ha a szülők számára túl nagy anyagi erőfeszítést jelent gyermekük városon való taníttatása, akkor az a gyermek lemorzsolódik. Azt is megtudhattuk, hogy a felmérés nemcsak a mintavétel idejére korlátozódik, hanem igyekeznek azoknak a gyerekeknek a pályaútját végigkövetni, akikkel elbeszélgettek. Bizonyos esetekben ugyanis nem elég az, hogy a gyerekben megvan a szándék a továbbtanulásra, ha nem kap rá lehetőséget, vagy az időközben felmerülő nehézségek miatt meggondolja magát. 
Kerekes Kinga véleménye szerint olyan oktatáspolitikára van szükség, mely figyelembe veszi a távolság miatt eleve hátrányos helyzetből induló gyermekek érdekeit is. Annál is inkább, mivel senki sem kérdezte meg ezeket a tanulókat arról, hogy milyen jövőt szeretnének, és azt sem magyarázzák el neki, hogy pályaválasztásukhoz milyen képzettségi feltételeknek kell eleget tenniük. foter.ro

Mentor – Ami a daganatos kockázatomat illeti: békésen várok rá
Dégi László Csaba szerint nem szabad marginalizálni a rákos betegeket
A kutatásnak csak akkor van értelme, ha a változásra, a változtatásra irányul, vallja Dégi László Csaba, a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának tanára. Ezt pedig teljes mértékben megéli: daganatos betegek kutatásával foglalkozik, a segítésüknek szenteli az életét. Olyan szenvedéllyel és hitelt érdemlően beszélt a munkájáról, hogy ha egyszer megbetegednék, biztos vagyok benne, hogy hozzá fordulnék először tanácsért.
– Egy korábbi Szabadság-interjúban azt mondta, hogy családjának férfitagjai közül elég sokan 50 éves koruk környékén daganatos betegségben hunytak el. Az egyik kérdésem a múltra vonatkozik: ezért választotta a segítő pályát? A másik a jövőre: tart emiatt a jövőtől?
– A segítő pályát nem emiatt választottam, de azt gondolom, hogy a helyzet, az igények és a megfelelő ember találkoztak. A Református Kollégiumban tanultam és bár a folytatás a teológia lett volna, végül nem azt választottam. Ebből a félpapságból, az arra való félérettségből kerültem a szociális munka, majd az orvosi pszichológia területére. Azt gondolom, hogy az affinitásom és az érzékenységem a társadalmi igazságosság, a társadalmi kérdések irányába, az elnyomottak csöndje, hang nélkülisége irányába nagyon meghatározóak voltak.
A Kis-Küküllő mentén nőttem fel, egy erősen szórvány vidéken, ami masszívan meghatározza az ember belső konfliktusait és útkereséseit. Azt gondolom, hogy a kiindulópont végül is a változás igénye volt. Úgy kerültem a segítő szakmába, hogy váltottam.
A jövővel kapcsolatosan, ami a személyes daganatos kockázatomat illeti – tekintettel arra, hogy apukám is 50 éves kora körül halt meg, mert általában a férfi vonalon ez egy mérföldkő –, azt tudom mondani, hogy most már békésen – használhatom azt a szót, hogy – várom. Túl sok mindent tudok már erről a betegségről, és valószínűleg találkozni fogok ezzel, mert egy olyan fajta érintettségről (genetikai háttérről) van szó, ami nem kiküszöbölhető. Három fiú közül a középső vagyok a sorban, és ez meghatározza az ember gondolkodásmódját. Nem tudom magam ámítani, de keresem az utakat és a módokat. Szóval, ha engem kérdez, békésen várok rá.
Tudom, hogy a daganatos betegség ebben a pillanatban is mindegyikünkben benne van, hisz minden egyes sejt szintjén folyamatos háború van az onkogének és a proto-onkogének, tehát az elváltozásokat védő és az elváltozásokat gyártó sejthalmazok között. Ez egy állandó párbeszédegyensúly, ami bármikor, bárkinél felborulhat. A daganatos betegség az emberi kódban benne van, és ezt nem tudjuk kiirtani. Ezzel együtt kell tudni élni és természetesen mindent meg kell tenni, hogy ez a legkevesebb életévet vegye el az emberek élettartamából.
Kutatási területe: a daganatos beteg, nem a betegség
– Mi a kutatási területe?
– Úgy tűnik, mintha több kutatási területem lenne, de igazából egy van: daganatos betegeket kutatok. Ez viszont nagyon sokrétű, interdiszciplináris dolog: ehhez tudni kell a szociális munkát, a pszichológiát, azon belül a klinikai pszichológiát, ami az egyik legnehezebb rész, ismerni kell minden orvosi hátteret. Nem lehet egy betegséggel úgy foglalkozni, hogy nem tudsz róla mindent. Az egyszerű fogalmazás mögött tehát nagyon sok réteg tudás és készség áll.
Szigorúan hangsúlyoznám, a kutatási területem a daganatos beteg, nem a betegség. A daganatos beteg a maga rendszerében, a maga valóságában, a maga történetiségében. A történetiség rettenetesen fontos. Nagyon nehéz ezt a részét kutatni, nagyon nehéz megérteni, hogy lesz valakiből elszenvedője ennek a betegségnek. Az igazság az, hogy erre nincsenek egyértelmű válaszok.
Mi alapvetően a kutatásainkban a daganatos distresszt vizsgáljuk, ami tulajdonképpen azt írja le, milyen szenvedésnek vannak kitéve ezek az emberek. Örülünk, hogy Erdélyben, Romániában hozzánk nőtt ez a fogalom, de alapvetően ez egy nemzetközi sztenderd, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság szerint ez a hatodik vitális jel, tehát életjel. Emiatt viszont sokan haragszanak, mert egyrészt nehezen behatárolható, másrészt nem elég patologizáló, nem lehet gyógyszeripart, diagnosztikai rendszereket ráépíteni.
Mi pontosan tudjuk, hogy a rákos betegek zöme nem lelki beteg, nem pszichiátriai eset. Ezek olyan emberek, akik szenvednek egy nyomástól, szakszóval distressztől, rossz féle stressztől. Nem szabad patologizálni, és ezzel az embert dobozba zárni, ellökni valahova messze a társadalomnak a központjától.
A drogok világával is foglalkozom, de ez a kettő abszolút nem zárja ki egymást, hisz a daganatprevenció tulajdonképpen drogprevenció. Az, amire a drogprevencióban törekszünk, hogy a káros anyagok legkevésbé kerüljenek be a szervezetbe, illetve ha bekerülnek, legkevésbé ártsanak, vagy hogyha már ártottak, minél hamarabb leálljunk, vagy hogyha már nem lehet leállni, akkor védjük meg az illető emberi jogait és csökkentsük a személyes és a társadalmi ártalmakat, ezek az elvek szépen találkoznak a daganatprevencióval. Ez divatos lett az elmúlt 10 évben és arra számítok, hogy nálunk is ez következik.
Az a baj, hogy nem vagyunk elefántok
– A daganatprevenció úgy értendő, hogy megelőzhető a betegség?
– Igen. Tíz daganatból a legkonzervatívabb meglátások szerint is négy megelőzhető. Viszont hangsúlyozom: négy. Ez azt jelenti, hogy még van hat a tízből, aminek genetikai háttere van, és ott a megelőzéssel semmit nem tudunk elérni. Nagyon fontos, hogy amikor daganatos prevencióról beszélünk, ne hülyeségeket áruljunk az embereknek. Tehát nincs olyan, hogy minden daganattípust meg lehet előzni egészséges táplálkozással, tudatos mozgással. Ez négy esetében igaz lehet, viszont a másik hat esetében a korai felfedezés a kulcs. A daganatprevenció és a korai szűrés tehát olyanok, mint két testvér, mindkettőre figyelni kell.
Maga a természet egyébként a daganat rejtelmeit, titkait és a gyógymódját már rég felfedezte. Az elefántok például ki tudják ezt küszöbölni teljesen. A természet önmagában tudja a választ arra, hogy miként lehet daganatmentesen élni, csak az a baj, hogy mi nem vagyunk elefántok. Mivel az elefántnak bőven van sejtje, könnyen megteheti, hogy megöli a sejtjeit, nekünk viszont nincs olyan sok, ezért mi alapvetően nem az apoptózist, a programozott sejthalált indítjuk el, hanem a korrekciót, a géntörések korrekcióját. Naponta több tízezer géntörés történik bennünk, tehát ennyi esély van arra, hogy valami elromoljon. Mivel a szervezetünk alapvetően túlélésre és gazdálkodásra van beállva, ezért alapvetően mindig próbálja javítani a géntöréseket, mikor sikeresen, mikor kevésbé sikeresen.
Rövid ideig HIV-fertőzött fiatalokkal, gyerekekkel dolgoztam. Őket a ’90-es években fertőzték meg az orvosi rendszerben. Egy kis részük, néhány százan, mondjuk ezren még mindig élnek, ami egy csoda, többségük viszont meghalt. Ezek a gyerekek végképp semmilyen személyes kockázatot nem vállaltak be és nem önhibájuk miatt lettek szeropozitívek. Tudja, mit tapasztaltam? Hogy teljes mértékben megvetették őket. Azt gondolom, hogy ezekre a témákra sajnos még mindig eléggé felkészületlenek vagyunk. Nem tudunk kellőképpen beszélgetni róla, nem tudjuk rendesen kitátani a szánkat.
A kutatásnak sehol semmilyen területen nem lehet más célja, mint a változás. A tudomány nem lehet önbalzsamozó. Ha nem olyasmit kutatunk, amivel változást érhetünk el, amivel valakinek jobbá tesszük az életét, akkor az szerintem nem kutatás. Én ezt csináltam az elmúlt 20 évben, tudom, hogy nagyon lassú, de nem mondhatom, hogy nincsenek pozitív dolgok, történtek változások. A mai társadalomban, a 21. században elvárják, nemcsak a finanszírozók, hanem a társadalom is, hogy amit kutatsz, az legyen érthető, eladható, hasznosítható és hozzon valamilyen változást. Ilyen szempontból még nagyon sok a dolgunk ezen a területen.
– Az élet negatív területeivel, legalábbis határhelyzeteivel foglalkozik. Ez, gondolom, megviselheti az embert. Miből meríti az energiát?
– Teljes mértékben elfogadom, hogy kívülről úgy tűnik, ezek nagyon nehéz területek. De tudja, mi adja a titkát és a kulcsát? Amikor egy érintettel, akárcsak amikor önnel is találkozom, ugyanaz az érzésem: hogy ő egy ember. Vele nem történt semmi más, csak megbetegedett. Emiatt tízből nyolc ember eltávolodik tőle, de lennie kell egy-két személynek, aki továbbra is látja benne azt, aki ő. Ha szerencséje van és van egy családja, akkor a családtagok valószínűleg látják benne azt a valakit. Beszéltem a történetiségről: ezért fontos. Hogyha ismerjük valakinek a történetiségét, akkor tudjuk, hogy itt nem egy másik ember van, hanem ugyanaz az ember egy megváltozott helyzetben.
Hogy honnan merítem az erőt? Mindig felfedezem, hogy a másik ugyanolyan ember, mint én. Ugyanolyan igényei, ugyanolyan harcai vannak, mint nekem. A Református Kollégiumban egy dolgot nagyon jól megtanultam: ott az alapkérdés mindig az volt, hogy mi az értelem abban, amit csinálok. Az élet értelmének a keresése, a dolgainknak, a tevékenységünknek az értelme – ez központi kérdés. Azt tudom mondani, hogy ez az állandó értelemkeresés nálam találkozik azzal, amit csinálok.
Nagyon szeretem, amit csinálok. Nagyon jó dolog, amikor magunkon túli dolgokért tudunk tenni. Amikor nem magunkért csinálunk valamit. Ezért szeretem a munkám. Most már tudom biztosan egy jó ideje, hogy nem rólam szól a történet.
Dégi László Csaba
• 1979-ben született Dicsőszentmártonban
• 2001-ben végzett a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociális munka szakán
• a PhD-t a budapesti Semmelweis Tudományegyetem Magatartástudományok doktori iskolájában szerezte meg
• 2006 óta a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának tanára
• számos hazai és nemzetközi kutatási programban vett részt, több tucat tanulmánya jelent meg elismert szaklapokban
• kutatási területei: pszichoonkológia, daganatos distressz, klinikai szociális munka, egészségvédelem, drogmegelőzés és drogpolitika
• 2011-ben a Dinu Patriciu Alapítvány az év kutatói közé választotta
• a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (IPOS) romániai képviselője
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – Bevinni a kétnyelvűséget a hátsó kapun a gazdaságba és a nagyobb nyilvánosság elé
Csata Zsombor szociológus szerint az erkölcsre és méltányosságra hivatkozni kevés
Kit ajánlana következő interjúalanynak? – kérdeztem a Mentor rovat alanyaitól, amire a sorozat fotósa mindig hűségesen emlékeztetett. Ezek az ajánlások jelentősen segítették és formálták az interjúkat. Volt azonban egy név, ami szinte minden egyes beszélgetés során elhangzott: Csata Zsomboré, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia és Szociális Munkás-képző Karának tanáráé. Nem csak kiterjedt szociológiai munkássága miatt csenghet ismerősen a neve: 2012-ben egy társával együtt egy vele egyidős, 1978-as Daciával vágtak neki a két kontinensen (Európa, Afrika) áthaladó, fapados Dakarként is ismeretes Bamako–Budapest-ralinak. Jelenleg szintén egy másik kontinensen, történetesen Amerikában tartózkodik, ennek megfelelően e-mailben kommunikáltunk. Az „itt” tehát Amerika, az „otthon” pedig Erdély. Legfrissebb kutatásairól, az etnicitás és a gazdaság viszonyáról beszélgettünk, például arról, hogyan lehetne Kolozsvár bejáratánál könnyebben magyar felirat.
Akiknek a határt átvitték a fejük felett
– Jelenleg Austinban tartózkodik, a Texasi Egyetemen (University of Texas) senior kutatóként dolgozik. Mi ennek a története és mivel foglalkozik ott?
– Ez egy Fulbright kutatói ösztöndíj, amire meghívást kaptam innen, megpályáztam és elnyertem, de jövőre már visszatérek a BBTE szociológia tanszékére. Az utóbbi időben az etnicitás és a gazdaság viszonya foglalkoztat intenzívebben, a kutatási témám is erről szól. Ennek rengeteg részlete van, most éppen azt vizsgálom, hogy az etnikai és nyelvi sokféleség jót vagy rosszat tesz a gazdaságnak és általában a jólétnek. Illetve ez fordítva is egy hasonlóan értelmes kérdés: fejlettebb gazdaságokban hogyan viszonyulnak a diverzitáshoz, hogyan hasznosítják a sokféleségből fakadó előnyöket, és hogyan próbálják csökkenteni a negatív hatásait.
Amerika és különösen Texas az etnikai múltja és a folyamatos bevándorlás miatt egy jó kutatási terep ehhez. Nem a legváltozatosabb része Amerikának, hiszen a legnagyobb heterogenitás a partokon és a metropoliszokban van. Én viszont az analógiát keresem Kelet-Európával, sajátosan pedig Erdéllyel, ahol történelmi kisebbségek élnek, és ezeknek a kultúráknak több évszázados vagy évezredes lenyomatuk van. Őslakosból Texasban már nagyon kevés van, de mivel ez a terület 1836-ig Mexikóhoz tartozott, sok spanyolajkú járt úgy, mint az erdélyi magyarok Romániával, hogy a határt átvitték a fejük felett és az Egyesült Államokban találták magukat. Őket tejanóknak hívják. Erre jön rá a rengeteg, főként a jelenlegi Mexikóból érkező migráns, ezért a kétnyelvűség szinte mindenütt jelen van.
Nálunk nincsenek bevándorlók, és a sokféleség intézményi környezete is rengeteg mindenben különbözik az ittenitől. Eltérő szabályozások vannak érvényben például a hivatali nyelvhasználattal vagy az oktatással kapcsolatban. Némelyek előnyösebbek a nyelvi kisebbségek számára, mások pedig nem. Ami viszont hasonló itt is, és otthon is, hogy a gazdaságban, pontosabban a magánszektorban alacsony a reguláció. Sehol nem írja a törvény, hogy egy terméket spanyolul is kell reklámozni, de nem is tiltja meg. Nem írja elő, hogy tudni kell spanyolul egy alkalmazottnak, de nem is korlátozzák a spanyol nyelvhasználatot a munkahelyen.
Engem tehát az érdekel, hogy miként alakul ki a különböző piacokon egy spontán rend a sokszínűség kezelésével, sajátosan például a nyelvhasználattal kapcsolatban, és ez milyen feltételek mellett tudja előre vinni a gazdaságot. Úgy gondolom, hogy ebből a tapasztalatból haza is tudok vinni valami hasznosat. Egyébként nem ez az első külföldi helyszín, ahol ezen a területen nézelődöm. 2013-ban egy hónapot Beninben töltöttem, ahol a sokszínűség inkább akadálya a fejlődésnek. Izgalmas kihívás ezeket a helyszíneket összehasonlítani.
Hátat lehet fordítani
– Milyen megállapításokra jutott idáig?
– Itt most azt látom, hogy a gazdaságban rengeteg olyan eszköz van, amivel a sokféleséget, például a nyelvi diverzitást fenn lehet tartani és hasznosítani lehet. Sokkal több, mint amit otthon használunk, vagy amiről egyáltalán tudomásunk van. A legjobban működő piacgazdaságnak is rengeteg tökéletlensége van, szociológusként a legfájóbbat szoktuk emlegetni, hogy társadalmi egyenlőtlenségeket generál és erősít fel. Az előnye viszont az, hogy a jövedelmemtől függően szűkebben vagy tágabban, de lehetőséget ad arra, hogy megválasszam mit vásárolok, milyen szolgáltatást vegyek igénybe.
Például, ha fontos számomra, a legtöbb helyen kikövetelhetem magamnak, hogy spanyolul szolgáljanak ki, különben hátat fordítok, mert megtehetem: nálam van a pénz. Ez egyfajta etnikai fogyasztói tudatosság, ami Erdélyben egyelőre csak elszórtan jelenik meg. Ennek a fő oka persze az, hogy az emberek nálunk szegényebbek, ezért jóval árérzékenyebbek. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ráfizessenek azért, hogy anyanyelvükön szolgálják ki, nem is annyira a bevásárlásnál, hanem ott, ahol tényleg fontos az árnyalt és pontos kommunikáció: az orvosnál, ügyvédnél, stb.
Kutatásaink viszont azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok többségénél létezik egy erős nyelvi tudatosság a fogyasztói diszpozíciókban, ami nem függ a társadalmi réteghelyzettől. Arra lehet számítani tehát, hogy ha az életszínvonal nőni fog és egyre több embernek lesz egyre nagyobb mozgástere a választásban, akkor ezek az attitűdök habitussá válnak, gyakorlatokká alakulnak át. A kínálatnak pedig reagálnia kell: valószínűleg egyre több cég, üzlet és szolgáltatás lesz kénytelen kitalálni vagy újragondolni a nyelvpolitikáját, hogy ne veszítsen fogyasztókat.
Ez nemcsak többnyelvű feliratokat és tájékoztatást jelent, hanem azt is, hogy több magyarul is tudó embert lesznek kénytelenek alkalmazni. Ez pedig a kisebbségek társadalmi pozíciójának a javulását is eredményezheti. Vannak ebbe az irányba mutató egyértelmű jelek. Azt talán a szkeptikusok is látják, hogy egyre több a kétnyelvű hirdetés a városokban, az óriásplakátokon, nagyobb felületeken, egyelőre inkább csak a Székelyföldön, de pár évvel ezelőtt még ott is nagyon ritka volt. Igaz, hogy nagyon félszegen és esetlenül, de már a román politikusok is próbálkoznak magyar hirdetésekkel!
Aztán egyre népszerűbbek az etnikai termékek, például azok, amelyekre ráragasztják a „székely” címkét. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy marketingfogás, amivel a közös identitástudat egyfajta kommodifikációja zajlik. Sokan nehezményezik, hogy egy közjószágot, tehát azokat a pozitív jelentéseket, amelyek a közösen megélt és formált történelem során rakódtak rá a „székely” jelzőre, magánemberek magáncélra használnak fel, és ez nem fair.
Egy termék is válhat közösségi szimbólummá
– Mit gondol ezekről a kezdeményezésekről?
– Bár ezekkel javarészt egyetértek, nekem ennél árnyaltabb a véleményem, és nagyon fontos lenne, ha többet vitatkoznánk erről. Ezek egy része közösségi projekt, amely civilek vagy megválasztott önkormányzati képviselők felügyeletével zajlik. De egy jól felépített magánprojekt, egy minőségi termék is válhat közösségi szimbólummá, ami egy profánabb környezetben ugyan, de ugyanúgy megerősítheti az emberek együvé tartozásának az érzését, mint ünnepekkor egy köztéri szobor vagy egy vallási ceremónia. Ezeket csúnya szóval kulturális markereknek nevezzük, és tele van velük a modern nemzetállamok gazdaságtörténete, gondoljunk például a német autómárkákra.
De visszatérve az alapkérdéshez, ha becsületesek és profik, én ezeket a típusú üzleti kezdeményezéseket kifejezetten hasznos társadalmi innovációknak gondolom. Mert a piaci dereguláció farvizén, szinte észrevétlenül, a hátsó kapun viszik be a kétnyelvűséget a gazdaságba és teszik ki a lehető legszélesebb nyilvánosság elé a termékeikkel együtt, mintegy árukapcsolásként: látjuk a magyar nyelvű reklámjaikat az út szélén, az üzletek ablakaiban, tévében, rádióban. Ezzel megváltoztatják az indokolatlanul homogén és egyhangú nyelvi tájképet. Nos, ilyen és ehhez hasonló folyamatokkal akarok jobban megismerkedni itt, és olyan társadalmi projektek megtervezésében segíteni otthon, amelyek ösztönzik a többnyelvűség terjedését Erdélyben. Szerencsére ebben nem vagyok egyedül, ott vannak például a Kolozsvári Igen, tessék! mozgalom energikus tagjai, akikkel nagyon sok dologról hasonlóan gondolkodunk.
Félreértés ne essék, a hagyományos nyelvi jogi védelmi törekvések fontosak és hasznosak, ezen a területen sok előrelépés történt és még rengeteg a megoldásra váró feladat. De ez a politikum és a civilek dolga. Én csak azt állítom, hogy a gazdaságban is rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, amivel értéket lehet rendelni a sokszínűséghez. Ezeket nem ismerjük eléggé, pedig alkalomadtán sokkal zökkenőmentesebbek és hatékonyabbak lehetnek, mint a hagyományos, konfrontatív, számonkérő stratégiák, amelyek indulatokat keltenek, fedezékbe küldik az „ellenfelet”. Ezekre, mint egymást kiegészítő eszközökre gondolok, amelyek szinergikusan erősíthetnék egymást. Hogy egy nagyon aktuális példával éljek: valószínűleg sokkal kevesebb román embert és elöljárót zavarna, hogy Kolozsvár bejáratánál van-e magyar felirat vagy nincs, ha minden ötödik üzleten ott lenne a magyar felirat, amit viszont nem tilt semmilyen félreértelmezhető törvény, sőt, a felmérések azt igazolják, hogy a román vásárlók sem büntetik.
Ezzel kapcsolatban a vállalkozók részéről túl nagy az óvatoskodás, amire a magyar fogyasztók látszólagos közönye és passzivitása erősít rá, mert úgy tűnik, hogy ők viszont nem jutalmazzák eléggé a kétnyelvűséget. Mert bár sok magyar embert zavar a román nyelvi hegemónia az utcán, kevesen teszik meg közülük, hogy magyarul rendeljenek például egy étteremben, majd hátat fordítsanak, ha ez nem lehetséges, és olyan helyre menjenek, ahol magyarul is kiszolgálják. Ugyanaz a magyar polgár viszont rendszerint elvárja az önkormányzati képviselőitől, hogy verje az asztalt a kétnyelvű várostáblákért, még egy a négy ellen is. Sőt, a politikai rátermettségét is ennek sikerétől teszi függővé.
Nem segíti az ügyet a kétféle történelem
– Mi lehetne eredményre vezető magatartásforma?
– Ezekben a vásárlási helyzetekben éppen az a jó, hogy nem kell a moralitásra vagy a méltányosságra apellálni. Itt egyszerűen egy fogyasztói igényről van szó: teljesen észszerű, hogy a pénzügyeimet, az egészségügyi problémáimat, de a kevésbé intimebb ügyeimet is az anyanyelvemen szeretném rendezni. Nem rosszindulatból, hanem mert ez így számomra kevesebb kockázattal jár, kevésbé áll fenn annak a veszélye, hogy valamit félreértek, rossz döntést hozok és ráfizetek. Ez egy tipikusan amerikai, pragmatikus érvelés, de ezzel egy román átlagember is könnyebben tud azonosulni. Többet kellene használni a gazdasági érveket. Hibának tartom kizárólag az erkölcsre és a méltányosságra hivatkozni ezekben a helyzetekben, és még inkább elszomorodom azon, ha valaki az egyébként jogos sértettségét egy történelmi narratívában mondja el. Ez azért haszontalan, mert a két oldal kétféle történelmet ismer, és ebben nagyon sokáig nem lesz konszenzus. És főként nem segít a probléma lényegének a felismerésében, a közös érdekekről és az együttműködés lehetőségéről nem is beszélve.
Ami egyébként az etnikumok közötti együttműködést illeti, épp most értem egy elemzés végére, ahol azt néztem meg: Erdélyben van-e összefüggés aközött, hogy hány etnikum és milyen arányban él egy településen, és mennyire fejlett az adott település. Az összefüggés nem túl erős, de negatív: minél heterogénebb a népesség, annál fejletlenebb a település, miközben minden másban hasonlítanak egymásra. Ez elsősorban amiatt van, mert a roma népesség sajnos jóval szegényebb és ez lefele viszi az átlagot. De ha leszűkítjük a vizsgálatot azokra a településekre, ahol csak magyarok és románok élnek, akkor is megmarad egy nem túl erős, de még mindig szignifikáns negatív kapcsolat. Ennek sokféle oka lehet, amit sorban meg kell vizsgálni. Az egyik nagyon valószínű magyarázat az, hogy az etnikailag polarizált településeken jellemzően párhuzamos társadalmak alakulnak ki, ahol a felek jobb esetben passzívan szemlélik, rosszabb esetben bojkottálják egymás társadalmi projektjeit, mindannyiuk kárára. Minél nagyobb a párhuzamosság, annál inkább eltérnek az igények, a közjavak fejlesztéséről pedig nem alakul ki konszenzus.
Nincs rendben minden a hétköznapokban sem
– Miért nem alakul ki az együttműködés kultúrája az etnikumok között?
– Népszerű, de nagyon felületes az a válasz, hogy a politikusok, papok és más véleményvezérek „fentről” generálják a feszültséget, mert a hétköznapokban egyébként minden rendben lenne. Én úgy látom, hogy nincs rendben minden a hétköznapokban sem, rengeteg a lenyomott, ki nem mondott frusztráció és tabu, ami lehetetlenné teszi a felszabadult és őszinte kommunikációt és együttműködést. Rengeteg képmutatást látok az erdélyi nagyvárosokban magyarok és románok közötti szomszédi, munkatársi, de még a párkapcsolati viszonyokban is. Ennek számos oka van, de az egyik legfontosabb szerintem a nyelvi aszimmetriának a folyamatos megtapasztalása. A román nyelv szinte kizárólagos használata az etnikumok közötti kommunikációban folyamatosan emlékeztet arra, hogy kisebbségiek azok, akiknek erőfeszítéseket kell tenni és többségiek azok, akiknek ugyanolyan könnyen megy, mint a levegővétel.
Ami ennél is fontosabb, hogy szinte azonnal létrejön egy hatalmi aszimmetria is a résztvevők között, amit a szakirodalom nagyon kifejezően „nyelvi főhajtásnak” nevez. És ez nemcsak egy szituatív hátrány, több felmérésünk is azt igazolta, hogy a román nyelvtudás magyarázza a jövedelmek közötti különbségek szignifikáns hányadát. Ugyanabban a szakmában, ugyanazzal a végzettséggel az keres többet, aki jobban tud románul. Ez persze nem is lenne baj, ha a nyelvtudás csak a befektetett egyéni erőfeszítést tükrözné, de általában azok a körülmények is nagyon fontosak, amelyeket a tanuló nem tud befolyásolni. A székely gyerek például nem tehet arról, hogy a román nyelv helyett neki irodalmat és nyelvtant tanítanak, amivel görccsel a gyomrában szokott elszámolni, miközben egy Kolozsvárinak már megvan az alapja a játszótérről. Bár azt látom, hogy ilyen fesztelen és felszabadult játszótéri együttlétekre is egyre ritkábban kerül sor.
– Mi jelenthet megoldást?
– A méltányos megoldást a szimmetrikus többnyelvűség jelentené, más szóval az, hogy a románoknak is meg kellene tanulni magyarul ott, ahol jelentős számban élnek magyarok. És nekünk, magyaroknak is meg kellene tanulni cigányul ott, ahol jelentős cigány közösség él. Természetesen nem kell és nem is lehet mindenkinek tökéletesen megtanulni. De a másik nyelv megértése már elég a szimmetriához, mert azzal, hogy mindenki a saját nyelvét használhatja, megszűnik a hatalmi aszimmetria és a retorikai hátrány is. Ennek persze plusz költségei vannak, de sokkal méltányosabb annak az elosztása. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy növekedne az állampolgárok otthonosságérzete és ezzel együtt a közös ügyekért való tenniakarása. Egy másik változat az lenne, hogy mindenki egy semleges világnyelvet, az angolt tanulná meg. Ha a globalizáció tovább terjed, szép lassan mindenkinek meg kell tanulni angolul, tehát ez nem is olyan elvetemült ötlet, mint ahogy első hallásra tűnik. Az egyik itteni kollegám egyébként a most megjelent könyvében éppen azt vizsgálja, hogy a többnyelvű távol-keleti országok közül miért éppen azok fejlődtek jobban, ahol egy semleges közös nyelv lett az állam hivatalos nyelve. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a forgatókönyvek egyelőre nagyon távoliak nálunk. De szociológusként azt hiszem az a dolgunk, hogy ébren tartsuk az ezzel kapcsolatos tárgyilagosságra törekvő, empirikus megfigyelésekre alapozott társadalmi vitát.
Csata Zsombor
1978-ban született Gyergyócsomafalván
• 2000-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia szakán, a doktorátusát is itt szerezte
• hosszabb tanulmányi és kutatói kitérőket tett a Budapesti Corvinus Egyetemen, és az Indiana University-n, rövidebbeket a benini Abomey-Calavi Egyetemen és az Amszterdami Egyetemen
• 2008-tól a Kolozsvári székhelyű Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának az igazgatója
• jelenleg az etnolingvisztikai sokféleség és a gazdasági fejlődés viszonyát kutatja a Texasi Egyetemen
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Honnan jönnek a kolozsvári egyetemisták?
Kutatók vizsgálták, hogy a társadalmi háttér miként befolyásolja a diákok felsőoktatási képzését.
A közgazdaságot/üzletkötést tanulók között vannak legnagyobb arányban, akik pragmatikusan választanak maguknak egyetemet, akiknek leginkább számít az ott kapott felsőoktatási diploma, míg a testnevelést tanulók között a legmagasabb az elhivatottság, akik azért választják azt a szakot, mert valóban szeretik, mindig is az érdekelte őket - mondta Veres Valér, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián tartott előadást azzal a címmel, hogy Honnan jönnek, hová tartanak a kolozsvári egyetemisták? A három kutatás eredményei és népszámlálási adatok összesítése alapján készült előadásban nem csak a diákok szakválasztási motivációiról volt szó, hanem arról is, hogy ezek miként differenciálódnak a társadalmi származás és nemzetiség szerint. Például mennyire érvényesül az a tendencia, hogy a szakválasztáskor az alacsonyabb társadalmi származású fiatalok a munkaerőpiacon könnyebben értékesíthető diplomák felé orientálódnak? A kérdésre a gyors válasz egyébként az, hogy nem érvényesül, de erre azért részletesebb választ is adunk, de előbb a források. A népszámlás mellett főleg a kolozsvári diákok jövőterveiről szóló online kutatás szolgált alapul, amelyet a BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kara kutatói készítettek a Mathias Corvinus Collegium felkérésére, és a diákoknak hozzávetőlegesen 10 százalékát kérdezték meg. Ezen kívül a Kincses Kolozsvár 2015 kutatást használta Veres, amiben Kolozsváron tanuló magyar fiatalokat kérdeztek meg, és ehhez jött hozzá Az életünk fordulópontjai-Erdély II. felmérés, amely az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán készült.
Ha valakinek sikerül az érettségije, akkor annak nagy valószínűséggel jut hely az egyetemen is. Veres szerint a magyar diákoknak nagyjából háromnegyede jár érettségit adó középiskolába, ezeknek pedig nagyjából a felének sikerül az érettségije. A 2011-es népszámlálási adatok szerint az érettségizettek 82 százaléka jár egyetemre, és 11 százalékuk valamilyen posztlíceumi képzésben tanul. 2011-ben az adatok szerint a 20 éveseknek - ez az első olyan életkor, amikor már biztosan mindenki befejezte a középiskolát, és ha akar, akkor egyetemen tanulhat - 44,6 százaléka volt beiskolázva, a 35,5 százalékuk egyetemre járt, 3,8 százalékuk posztlíceumban tanult, míg 4,9 százalékuk még líceumban tanult (például esti tagozaton). Veres szerint a változás után indult oktatási tömegesedés 2007-2008 környékén volt a csúcsán, azóta számszerűleg megállt a felsőoktatás diáklétszámának a növekedése, nem mennek nagyobb számban egyetemre. A jelentős expanzió és a magyarok kedvező felsőfokú diplomaszerzési esélyei ellenére a beiskolázottak nemzetiségi eloszlása nem túl kedvező a magyaroknak, a felsőfokú végzettségűek arányán belül a magyarok aránya alacsonyabb, mint az országos átlag. A 10 év fölötti romániai népesség 14,4 százalékának volt felsőfokú végzettsége 2011-ben, a romániai magyarok esetében ez az arány akkor 10,2 százalék volt.
A kutató szerint a lemaradás okait a strukturális hátrányban kell keresni, egyszerűen a fővárosban nincsenek magyarok, és a 200 00 fő fölötti nagyvárosokban is kevés magyar él, pedig ott általánosan jellemzőbb, hogy továbbtanulnak a diákok. Egyébként is jellemzőbb, hogy a városiak tanulnak tovább a felsőoktatásban. A 2011. évi népszámláláskor a 20-24 év közötti korosztály, tehát nagyjából az egyetemisták korosztálya, 58,2 százaléka élt városon és 41,8 százaléka falun. Ugyanekkor az egyetemi hallgatók körében 83,6 százalék volt a városiak aránya, míg 16,4 százalék a vidékieké. Mi a kolozsvári egyetemisták társadalmi háttere? Honnan jönnek? Kik tanulnak Kolozsváron? A romániai magyar egyetemistáknak nagyjából 40-50 százaléka tanul tovább Kolozsváron. A diákok nemzetisége és a származási településtípusa között figyelhető meg szignifikáns összefüggés: a magyar diákok nagyobb aranyban (36,2 százalék) származnak faluról, mint a románok (29,6 százalék). Veres szerint ez azért pozitív jelenség, mert a felsőoktatásba való bekerülés eléggé privilegizált, és nagy arányban a már városi, egyetemet végzett szülők gyerekei kerülnek be. Ám ehhez az is hozzájárulhat, hogy a magyar fiatalok ma már nagyobb arányban élnek falun, mint a román kortársaik. Elmondta, ezelőtt néhány évvel a romániai egyetemi hallgatóknak még a 20 százaléka sem származott faluról. Veres értelmezése szerint a románok és magyarok közötti eltérést a kínálat strukturális szerkezete magyarázza. Annak, amit a magyarok tanulhatnak Kolozsváron (főleg a BBTE-n), más a szerkezete, mint amit a románok tanulhatnak. Vagyis a felsőoktatás piacán magyar nyelven a BBTE nagyobb szeletet fed le, mint román nyelven. Más szóval, más szakokon nagyobb esélye van egy magyarnak bekerülni a Babeș-Bolyaira, mint egy románnak. Ugyanakkor, Kolozsváron magyarul nem tanulhatnak műszaki szakokon, orvosin, agronómián a fiatalok, így többen orientálódnak a tudományegyetemeken tanulható szakokra.
De ugyanakkor jelentősen érvényesül mind a románok, mind a magyarok körében az iskolai reprodukció jelensége, ami azt jelenti, hogy egy egyetemi végzettségű szülőnek a gyereke is felsőfokú tanulmányokat végez. Míg országos szinten 15 százalék körüli a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, addig az egyetemi hallgatók szüleinek a 31-34 százaléka végzett egyetemet. A felsőoktatás tömegesedése tette lehetővé nagymértékben azt, hogy alacsonyabb társadalmi származású fiatalok is nagyobb arányban tanulhatnak. A felmérések szerint a szakiskolát végzett szülők gyerekei is elég nagy arányban mennek már egyetemre. Ez alól csak a nagyon alacsony iskolai végzettségű szülők gyerekei kivételek, 1 százalékot sem érik el azoknak a diakoki, akiknek a szüleinek nincs nyolc osztályuk, az általános iskolával rendelkezők gyerekeinek az aránya a felsőoktatásban 2-4 százalék között van, míg az össznépességben a csupán általános iskolával vagy kevesebb osztályt végzettek népesség aránya 20 százalék fölött van.
Az apa foglalkozása szerint hasonló a helyzet. A fizikai munkás származású gyerekek aránya - a szakiskolát végzettek arányához hasonlóan - 21 százalék (román) és 32 százalék (magyar). A magyarok magasabb aránya itt azért várható, mert a magyarok körében magasabb a szakmunkások aránya (21,3 százalék), mint a romániai össznépességben (14,2 százalék). Mennyi pénzből gazdálkodnak a diákok? A szülőktől kapott havi pénzösszeg a kolozsvári diákok esetében átlagosan 490 lej. Nemzetiség szerinti bontásban a román diákok nagyjából 50 lejjel kapnak több pénzt otthonról, mint a magyarok. Előbbiek esetében 507 lej a havi átlag, míg utóbbi esetben 450 lej az átlagos zsebpénz. Veres ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ennek az átlagos havi összegnek jelentős a szórása (667 lej), tehát az egyes értékek számtani átlagtól vett eltéréseinek négyzetes átlaga (standard eltérés), ami megmutatja, hogy a diákok által kapott pénzösszegek átlagosan mennyivel térnek el az átlagos összegtől. A diákok negyede 100 lejnél kevesebbet kap otthonról, míg negyedük 700 lejt vagy még ennél is többet kap havonta.
Miért az adott szakot választották? A legszembetűnőbb különbség nemzetiségek szerint, hogy a magyarok sokkal nagyobb arányban (66,8 százalék) mondták, hogy érdekli őket a szakterület, amit tanulnak, mint a román hallgatók (46,9 százalék). Veres szerint általában nem szokott ilyen nagy különbség kialakulni nemzetiségi bontásban. A románok körében azok vannak többen, akik a diploma értékét nézik, tehát azt, hogy milyen diplomával tudnak könnyebben munkát találni a munkaerőpiacon. De a románok esetében az is inkább befolyásoló tényező, hogy mennyi jót hallottak az adott szakról. Veres példának a BBTE Humánerőforrás menedzser alapképzést hozta fel, aminek a jó híre nagyon gyorsan elterjedt a románok körében, és nagyon megrohanták, míg a magyarok esetében, ahol kevésbé számít a hírnév, hogy mások mit mondanak róla, sokkal később vált népszerűvé. A választási motivációt tudományterületenként, szakonként és társadalmi háttér tekintetében is vizsgálták. A bölcsészettudományokat (ide számolták a teológiát és színházi tudományokat is) és az élő természettudományokat (biológia, földrajz és környezetvédelem) választók említették nagyobb arányban, 60 százalék körül, hogy őket mindig is érdekelte ez a szakterület, míg a társadalomtudományok (a jog és a közgazdaságtan is ide számít) képviselőinél a legalacsonyabb, 45 százalék ez a motiváció. Érdekesség, hogy a magyarok egész eltérően viselkednek az össznépességi tendenciákhoz képest: az élő természettudományok 72 százalékkal ugranak ki, míg a többi esetében is 62-65 százalék között van az ilyen típusú motiváltság.
A diploma értéke egyértelműen olyan dolgokhoz áll közel például, hogy az apa vállalkozó vagy több pénzt kap a szülőktől, és a társadalmi hierarchiában magasabb pozíciót foglal el, vagyis a pénzkeresés irányába elment szülők gyerekei jobban figyelnek a diplomára. Cáfolódott az, hogy a szegényebb körülmények közül jövők fognak sokkal pragmatikusabban dönteni. A kutató szerint azok választanak diplomaorientáltan szakmát, akiknek a státusuk magasabb. A szociológus szerint az ilyen családokban általában nagyobb nyomás is nehezedik a gyerekre, mert nem mehet akármilyen szakra, nem választhat teljesen szabadon.
G. L. / Transindex.ro

Veszélyes Kolozsvár népszerűsége
Nem biztos, hogy jót tesz Kolozsvárnak a népszerűség: szakértők szerint a lakosság gyarapodása túlterheli az infrastruktúrát, a városvezetés pedig láthatóan nem tud lépést tartani a kincses város növekedési ütemével. A következő években a magyarság aránya is csökkenhet.
Első látásra abszolút pozitívumként értékelhető, hogy a továbbtanulási lehetőségek, a jól fizető munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatások színvonala miatt jelenleg Kolozsvár a legvonzóbb város az országban. A Krónika által megkérdezett szakértők szerint azonban a város népszerűsége számos kockázattal is jár. A Világbank által nemrég nyilvánosságra hozott, 1250 személy bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint 15 százaléka azt válaszolta, ha tehetné, a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, míg Bukarestet a válaszadók 14 százaléka jelölte meg ideális lakhelyként, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig Temesvár foglalja el 12 százalékkal. A kutatást az Európai Bizottsággal együttműködve végezte el a Világbank azzal a céllal, hogy az eredmények alapján újragondolják a régiófejlesztési politikát a 2021/2027 közötti időszakra.
Felzárkóznak a vidéki nagyvárosok
Ilie Şerbănescu makrogazdasági elemző lapunk kérdésére azt mondta, a felmérés eredményét egyáltalán nem tartja meglepőnek, hiszen a preferencia azon alapul, hogy milyen lehetőségek vannak ezekben a városokban. „Azt látjuk, hogy az elmúlt pár évben két vidéki város – Kolozsvár és Temesvár – már utolérte Bukarestet, előbbi le is körözte a fővárost. A tendencia valószínűleg nem fog változni az elkövetkező időszakban sem. Nyilvánvalóan élhetőbbek, csendesebbek és sokkal szervezettebbek, mint a főváros, ahol egyre nagyobb méreteket ölt a káosz” – fogalmazott Ilie Şerbănescu. Hozzáfűzte: Bukarest már így is túlzsúfolt, de ami a legfontosabb, hogy az ingatlanfejlesztések mértéke nincs arányban a munkahelyek számának növekedésével. Mivel Bukarest nagyobb város, így a szervezetlenség hatásai sokkal látványosabbak, mint Kolozsváron vagy Temesváron. A gazdasági szakértő szerint egy 300 ezres települést sokkal könnyebb megszervezni, tisztán tartani, a fejlesztéseket is arányosabban lehet elvégezni a különböző városrészekben, és könnyebb megküzdeni a környezetszennyezéssel is. „Ha engem kérdeznek, logikusnak tűnik a sorrend” – összegezte álláspontját a Krónikának Ilie Şerbănescu.
Kolozsvár sikeresen adja el magát
Pásztor Gyöngyi, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia karának adjunktusa viszont arra mutatott rá, bár a városnak valóban nagy a fejlődési potenciálja, ez számos kockázattal jár. Kérdésünkre elmondta, az a tény, hogy a legtöbben Kolozsvárt jelölték meg ideális lakhelyként, azt jelenti, hogy a kincses városnak nagy a migrációs potenciálja. „Azt azonban nem árt tisztázni, hogy különbség van aközött, hányan telepednének le szívesen Kolozsváron, és aközött, hogy ténylegesen hányan teszik ezt meg.
A véleménynyilvánítás nem azt jelenti, hogy Románia lakosságának egyharmada máról holnapra ide fog költözni” – hívta fel a figyelmet a szociológus. Kérdésünkre kifejtette: Kolozsvár amúgy is azt a képet közvetíti önmagáról, hogy a legélhetőbb, legkedvezőbb, a legtöbb lehetőséget nyújtó város ma Romániában. „A számok valósak, de azért figyeljünk oda arra, hogy igazából mit mutatnak. Először is ez nem jelenti azt, hogy Kolozsvár népessége egyik pillanatról a másikra megnő, ugyanakkor azt kolozsváriként is érzékeljük, hogy a városnak elég nagy befogadókészsége van. Kétségtelen, hogy többen telepednek meg, mint ahányan elköltöznek innen” – mutatott rá Pásztor Gyöngyi.
Mint részletezte, a beköltözők jelentős részét azok a diákok teszik ki, akik tanulmányaik elvégzése után a kincses városban telepednek le – ilyen szempontból a fiatal utánpótlás biztosítva van –, de ide tartoznak az új munkalehetőségek miatt beköltözők is kisebb arányban. „Ha ez a trend hosszú távon is megmarad, akkor egyrészt örvendhetünk a pozitív hatásoknak, de meg kell találnunk városként a módját annak, hogy hogyan kezeljük a negatív hatásokat” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
A belső migráció haszna és kára A kolozsvári szociológus elmondta továbbá, a belső migráció lehetőségeket biztosít egy település számára, ugyanakkor felelősségre, tudatosságra van szükség annak a kezeléséhez, adminisztrálásához. Mint kifejtette, az alacsony munkanélküliség és a magasabb életszínvonal egyszerre vonz nagy és kis befektetőket, kreatív fiatalokat, akik munkát adnak maguknak és másoknak. „Emellett viszonylag magas az életszínvonal, hiszen az országos átlaghoz képest magasabbak a bérek, ennél többet csak a bukarestiek keresnek átlagban. Ez látszik a kulturális, gazdasági, társadalmi, és a sportéletben egyaránt. A gazdasági potenciál nagyon megnőtt, ezt a Kolozsváron élők látják is” – mondta Pásztor Gyöngyi.
A szakértő szerint azonban egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára, egyre többen használnak egyre kisebb területet. „Ez leginkább az autós forgalomban, illetve a túlzsúfolt tömegközlekedésben is tetten érhető. Ezzel párhuzamoson zajlik egy szuburbanizációs folyamat, amelynek szintén nincs kialakítva az infrastruktúrája. A szomszédos Kisbácsból vagy Szászfenesről bejutni Kolozsvárra maga a kínszenvedés. Nap mint nap tapasztalható, hogy az adminisztráció mennyire nem képes lépést tartani a város növekedési ütemével. Elég ránézni egy-egy új lakónegyed infrastruktúrájára, hogy mennyire kaotikus” – jegyezte meg a BBTE tanára.
Rámutatott: az talán kevésbé érzékelhető a hétköznapi ember számára, hogy a magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami egyszerre magasabb árakat is jelent. Mindenért többet fizetünk, mint az országban bárhol máshol: egy egyszerű kávéért, a boltban a ruhákért, és ami a legsúlyosabb ebből a szempontból, hogy jóval többet fizetünk az albérletekért” – magyarázta.
Az alacsonyabb jövedelműek kiszorulnak?
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központtá vált, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Mint részletezte, ingatlanszakértő ismerősei arról számoltak be, hogy egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. „Egyre többen döntenek úgy, hogy a pénzüket kincses városi ingatlanba fektetik be még akkor is, ha nem is tervezik, hogy a városba költöznek. Ez olyan keresletet generál, amely rohamosan növeli az árakat. Ennek az a negatív következménye, hogy azok a kolozsváriak, akik az áremelkedéssel nem tudnak lépést tartani, kiszorulnak a városból” – részletezte Pásztor Gyöngyi.
Mint mondta, világszerte van rá példa – Európában például Londonban –, hogy attól kezdve, hogy egy város gazdasági központtá válik, a helyi lakosok közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy saját városukban lakást vásároljanak. „Kicsiben, de ez látszik Kolozsváron is. Ebben annak a kockázatát látom, hogy Kolozsvár erősen diszkriminatív várossá válik, amely kiszorítja a lakbér növekedésének ütemével lépést tartani nem tudó embereket az olyan kertvárosokba, mint Kisbács vagy Szászfenes” – jegyezte meg a szociológus.
Csökkenhet a magyarság aránya
Hozzáfűzte: bár erre vonatkozó statisztikai kimutatás még nem készült, etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ebben a „versenyben” a magyarok veszítenek elsősorban. Pásztor szerint a kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat itt végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak. A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban, mint korábban. „Ha etnopolitikában gondolkodnánk, akkor azt a kérdést kellene feltenni: hogyan tudnánk támogatni a fiatal magyar értelmiségieket, hogy otthonra találjanak Kolozsváron, ebben a vadkapitalista viszonyrendszerben, amely ma az ingatlanpiacot jellemzi” – fogalmazott a BBTE szociológia karának adjunktusa. Kérdésünkre, hogy erre vonatkozóan milyen megoldásokat javasol, Pásztor Gyöngyi az Iskola Alapítvány tanári lakásait említette pozitív példaként. Ezekre a lakásokra egyébként azok pályázhatnak, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak, 45 évnél fiatalabbak, és nincsen saját lakásuk.
„Magánemberként az a véleményem, hogy nem csupán az egyetemen dolgozók számára, hanem sokkal szélesebb körben is lehetne hasonló támogatást nyújtani értelmiségieknek, akiknek a tevékenysége a közösség szempontjából fontos: orvosoknak, tanítóknak, tanároknak, újságíróknak” – tette hozzá Pásztor Gyöngyi. Brassó a legtisztább romániai város.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

KOLOZSVÁR ÚJRA KINCSES, DE NEM MAGYAR
Már tényleg csak a melegfelvonulás hiányzott volna ahhoz, hogy Kolozsvár belépjen az európai „kultúrvárosok” sorába. De erre még várni kell, a ClujPride szervezői egyelőre nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy július elsején szivárványossá tegyék az egykori kincses város egy napját.
A több mint háromszázezer lakosú Kolozsvárt az utóbbi évek látványos fejlődésével párhuzamosan elérte a nyugati befolyás majdnem összes jótékony és káros hatása. Sajátos egyvelege lett az egészséges hagyomány ápolásának, a román nacionalizmusnak, a nyitottságnak és a befogadásnak egyaránt. Kelet-európaiság, erdélyiség és a Balkán találkozáspontja sok pénzzel kipárnázva.
A régiófejlesztési politika újragondolása céljából az Európai Bizottság a Világbankkal együttműködésben végzett közvélemény-kutatást 1250 romániai lakos bevonásával. A megkérdezettek több mint tizenöt százaléka azt válaszolta, hogy a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, ha tehetné. Bukarestet tizennégy százalékuk jelölte meg ideális lakhelyként, Temesvár futott be harmadikként tizenkét százalékkal. Az eredmény nem feltétlenül meglepő.
Ma Kolozsváron van a legtöbb lehetősége megfelelő munkahelyre annak a romániai fiatalnak, aki úgy dönt, nem követi közel négymilliónyi honfitársát a külföldi boldogulás keresésének kétesélyes útján. Az építkezések még a gazdasági válság alatt sem álltak le, most pedig újra szédületes tempóban zajlanak. Bukarest után Kolozsvár lett Románia legkeresettebb városa, de kelet-közép-európai összesítésben is a legvonzóbb gazdasági célpontok közé emelkedett.
Kolozsvár, amely régóta akadémiai városnak számít, rendkívül hatékonyan épített erre a tényezőre, és ez jelentős hatással volt az iparra és a gazdaságra. A helyi döntéshozók támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek rendezvényeket, eseményeket, konferenciákat szerveznek, s ezzel pénzt generálnak. Szakértők szerint Kolozsváron az elmúlt két évben folyamatosan húsz százalék feletti a turisztikai növekedés, éppen az előbb említett kezdeményezéseknek köszönhetően. Két évvel ezelőtt nagy sikernek örvendett az Európa ifjúsági fővárosa cím. A szokásossá vált kulturális pezsgés megsokszorozódott, nemzetköziesedett.
Emil Boc polgármester a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett város megpályázza az Innováció európai fővárosa címet, amelyet Kolozsvár a következő tíz évben nyerhet el. A technológiai és közpolitikai jellegű rendezvénysorozatot első alkalommal rendezik kelet-közép-európai városban.
Eddig Barcelona, Amszterdam és Bécs nyerte el ezt a címet. A növekedés üteme mellett persze ott találjuk a szürke, kopott, nagy többségében még mindig felújításra váró panelházakat, az elhanyagolt zöldövezeteket, a minden tekintetben lehangoló lakónegyedeket. A lakosság egy részének kulturális, civilizációs színvonala még mindig egy volt kommunista állam ipari városának átlagát hozza, ami most jóval feltűnőbb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Gheorghe Funar polgármestersége már a múlté, de szelleme és egykori híveinek többsége ma is él.
Hogyan érzi magát ebben a közegben a tizenöt százaléknyi magyarság? Nyilván vegyes a kép. Bármilyen nemzetiségű is legyen, nincs az a fiatal, akinek ne tetszene, ha városában van munka- és szórakozási lehetőség. Siker-e ugyanakkor, hogy bírósági döntés kellett a magyar településnév hivatalos feltüntetéséhez a város bejáratánál?
Avagy megfordítva a kérdést: van-e ok a méltatlankodásra, amikor évről évre egy héten keresztül magyar művészek előadásai uralják a főteret? Mit hoz és mit visz a gazdasági szárnyalás az egykori kincses városban? A kolozsvári Krónika napilap szakértőkkel igyekezett megvizsgálni, milyen kockázatokkal jár a város népszerűsége.
Pásztor Gyöngyi, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia karának adjunktusa a számos pozitív hatás mellett megemlíti, hogy egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára. A magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami magasabb árakat is jelent.
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központ lett, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. Az áremelkedések negatív következményeként kiszorulnak a városból azok, akik ezzel a trenddel nem tudnak lépést tartani.
A szakértő szerint etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ennek a magyarság a kárvallottja. A kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat ott végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak.
A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban.
Pataky István Magyar Idők (Budapest)

Katherine Verdery: nem volt könnyű a nacionalizmust kutatni a szocializmusban
Hogyan kerül egy amerikai antropológus Ceaușescu Romániájába kutatni a nemzeti ideológia torzulásait? A Doctor Honoris Causa díjat kapott Katherine Verdery életútjáról beszélt a Szociológia és Szociális Munka tanszéken.
Doctor Honoris Causa díjjal tüntették ki Katherine Verdery amerikai antropológust, aki azonban már 1973 óta Románia területén végez kutatásokat a társadalmi egyenlőtlenség politikai gazdaságtanáról, az etnikai viszonyokról, valamint a nacionalizmusok különböző formáiról. Ennek alkalmából tartott egy rövid előadást a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka karának Kulcsár Tibor amfiteátrumában. A rendszerváltás után a szocialistának mondott rendszerekről a maiakra való áttérés folyamatait kezdte kutatni, különösen a mezőgazdasági tulajdonviszonyok változásait. Előadása egészen gyerekkorától indult, ugyanis az antropológia iránti érdeklődése elmondása szerint nyolc éves koráig nyúlik vissza. Édesanya általános antropológiát hallgatott, amikor Verdery kisgyerek volt és mivel nagyon szerette, amit tanul, egyfolytában boldognak tűnt. Verdery felidézi, hogy az édesanyja folyamatosan az olvasmányairól beszélt, amiket a nyolc éves lánya nyilvánvalóan nem ismert és még kevésbé értett, de összekapcsolta az anyja boldogságát az antropológiával. Verdery erre ugyan külön nem tért ki, de ebből is látszik, hogy mennyire lényeges és nagy hatást képes kifejteni egy olvasmányélmény a való világban is, minden tudásellenes cinizmus ellenére is.
Miért éppen Románia?
Verdery elmondása szerint erre mindössze szakmai érdeklődése vezette, semmiféle különleges kötődése nincs sem az országhoz, sem az itt élőkhöz. Legelőször is azért, mert mindenképp Kelet-Európában szeretett volna kutatást végezni. Erre az volt az indítéka, hogy szakmai szempontból mindig is érdekelték a bármiféle perifériák és az ezek közötti liminalitási zónák, szakaszok. Ezen túlmenően pedig érdekelte a kommunizmus, mert semmit nem tudott róla, azonban az amerikai médiában még a csapból is az ezzel való riogatás folyt.
Mint mondta: a korabeli amerikai források túlnyomó része megbízhatatlan volt bármi tekintetében is, ami a kommunizmust illeti a korabeli hidegháborús ideológia, mccarthyizmus, jingoizmus és amerikai exceptionalism okán (tekintetbe véve a Kommunizmus Fekete Könyve típusú anyagokat, amelytől több szerzője is elhatárolódott, sok minden nem változott e téren). Mindennek ellenére mégis igencsak inkonzisztensen használta a kommunizmus fogalmát.
Érkezése után az első kutatása azzal foglalkozott, hogy miként lehetséges, hogy egy olyan kis területű országon belül is kialakulnak még kisebb mikroetnikai zónák? Ezt a témát Hunyad megyében és azon belül Bencenc (ma Aurel Vlaicu) faluban kezdte, amely Geoagiu város része. Különböző objektív nehézségek – adminisztratív problémák, együttműködés megtagadása stb. – kénytelen volt többször is kutatást változtatni. Először Bencenc társadalomtörténetét akarta feltárni, amely feladatra a helyi vezetéstől kapott három diáksegédet is. Később a falusiak ajánlották, hogy dolgozza fel a földhöz való viszonyukat antropológiai szempontból, ám ez sem bizonyult véglegesnek. Ekkor kezdett az értelmiség és a nacionalizmus kapcsolatának kutatásába, amely máig a leghosszabb kutatása.
Ennek egyik legfontosabb eredménye, mint mondta az, hogy téves csak úgy általában nacionalizmusról beszélni: sokkal inkább nemzeti ideológiáról van szó, amit az is mutat, hogy noha a Ceaușescu rendszerben nemcsak azt állították, hogy a nacionalizmus „épp eltűnőben van”, hanem gőzerővel gyakorolták is minden kisebbség ellen a román nacionalizmus minden eljárását (és már csak ezért sem nevezhető kommunistának az a rendszer). Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy az ilyen állami alkalmazás mellett a nemzeti ideológiát lehetséges teljesen személyi szinten is gyakorolni és komoly hatalomgyakorlási ászt adhat még ilyen helyzetben is a használó kezébe.
Verdery Max Weber axiómáját említette, amely szerint a nacionalizmus egyszerre nő a gazdasági problémák súlyosbodásával. Mint mondta: a mai Romániában ez abban látszik, hogy minél válságosabb itt a kapitalizmus, annál nacionalistább lesz az ország specifikusan vezetői és általánosan népi szinten is. Ez könnyen ahhoz vezet, hogy egy, a régi helyzethez hasonló álljon elő: amikor a hetvenes években megkezdte Romániában a kutatásait, aktív öncenzúrát kellett gyakorolnia egyrészt az alanyai személyi és sokszor egészen konkrét védelme érdekében, másrészt pedig azért, mert abban a korban épp a fenti bő használat, de ideológiai elkendőzés okán nem volt könnyű a nemzeti ideológia kutatása.
Azonban legalább ilyen nehézségeket okozott az, hogy nőként fogott hozzá ezekhez a kutatásokhoz, ráadásul férjetlen nőként. Mint mondta, némely otthoni és itteni tanára is tett megjegyzést arra, hogy „nem ártana” ha férjes asszony volna. Ebből kifolyólag egy idő után azt kezdte mondani magáról, hogy férjes, épp csak kutatni jött egyedül. Azt figyelte meg, hogy különösen a hivatalokban dolgozó férfiak sokkal komolyabban kezdték venni akkor, amikor azt hitték, hogy férjnél van, mint korábban. Rávilágított, hogy e téren Románia is sokat fejlődött, mert a mai helyzethez képest az akkori férfi-nő viszonyok egészen pontosan a „predatory” szóval írhatóak le, ami angolban azt jelzi, hogy a férfiak nemes egyszerűséggel a prédáiknak tekintettek minden nőt.
Előadása a közönség kérdései nélkül körülbelül harmincöt percet tartott, azonban így is volt néhány érdekes meglátása, amelyekre érdemes figyelni, még akkor is, ha helyenként enyhe reflektálatlanság volt érzékelhető. A közönség nagyrészt a nemzeti ideológiát – amelyet ellenkezése ellenére is folyamatosan nacionalizmusnak mondtak –, érintő kutatásai, a neméből származó kutatási hátrányai, valamint az országban eltöltött évtizedek benyomásai érdekelték. Mindezekre készséggel válaszolt, azonban elmondta, hogy sok minden már neki is összefolyik, különösen a múlt rendszeri eseményekből.
Az összességében egyórás előadás és beszélgetés érdekes és meghallgatásra érdemes volt. Annál is inkább, hogy mindvégig románul beszélt, mindössze néhány szót kellett megkérdezzen, hogy mi a román megfelelőjük. Ivácson András Áron / Transindex.ro