Előítéletek nélkül, alázattal, hatékonyan szolgálni
Bács Miklós lett a HOP gála művészeti vezetője
Bács Miklós színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója veszi át Radu Afrim rendezőtől a HOP – Fiatal Színészek Gálájának művészeti igazgatói tisztségét – tájékoztatott honlapján a Romániai Színházi Szövetség (UNITER). A fiatal színészek népszerűsítését és megismertetését szolgáló rendezvénysorozatot immár tizenkilencedik alkalommal szervezik meg idén ősszel, ezúttal is Costineşti-en, a kulturális minisztérium támogatásával.
A szövetség látványos, konstruktív energiákkal teli három évként jellemzi közleményében az elmúlt időszakot: olyan meghatározó színpadi produkciók születtek, amelyek nézőpontokat változtattak meg és véleményeket demitizáltak. A fiatal színészek, akik figyelemre méltó hévvel vetették bele magukat az események sűrűjébe, tökéletesen megértették annak a hangnemnek a fontosságát, amelyben a beszélgetések és a próbák zajlottak Radu Afrimmal – az abszolút szabadságról, a korlátok mellőzéséről, a képzeletről, a kreativitásról.
A diákok által nagyra becsült pedagógusnak nevezi a szövetség Bács Miklóst, aki alapító tagja volt a kolozsvári színházi iskolának (1991) és a magyar tagozatnak (1992), négy végzős román évfolyam vezetője és a 2004 óta működő Galactoria fesztivál ötletgazdája. Szabadság (Kolozsvár)

Startolt a végzős színisek fesztiválja, a 13. Galactoria
Megannyi tanács, jókívánság hangzott el tegnap délben, a 13. Galactoria hivatalos megnyitóján, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatói szerencsét és sikeres karriert kívántak harmadéves diákjaiknak, bátorságot, hogy vállalják önmagukat, valamint kitartást, lelkesedést az előttük álló nagybetűs élethez.
A Bács Miklós színművész, egyetemi tanár kezdeményezésére elindított fesztivált tizenharmadik alkalommal szervezik meg június 6-a és 14-e között, a cél, akárcsak korábban, hogy lehetőséget teremtsenek a szakma és a nagyközönség előtti bemutatkozásra a végzős színész és rendező szakos hallgatók számára. A Magyar Színházi Intézet igazgatója, Szilágyi-Palkó Csaba osztályában idén tizenegy színészhallgató fejezi be tanulmányait, őket öt előadásban láthatják az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)

CineMedia, a végzősök gálája
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Filmművészeti Kar Film és Média Intézete végzős diákjainak nyilvános vetítését, a CineMedia gálát ma és holnap szervezik meg a Győzelem/Victoria moziban. Mindkét nap 10 órakor kezdődnek a vetítések, amelyek során a magyar tagozat kilenc diákja is bemutatja államvizsga filmjét. A gála keretében pénteken 12 órától felcsendül a Gaudeamus, majd az intézet vezetői és az osztályvezető tanárok búcsúztatják diákjaikat.
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – „Ez így egyelőre eléggé tucatszöveg: az öné is, az enyém is.”
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Nyári turné a bánsági szórványban
Újra elindult Thália szekere a Bánsági Vándorszínházzal. A Rózsa, a lovag című előadással járják be Temes-, és Arad megye tizennégy települését. Rejtő Jenő komédiájával csalogatják a nézőket a piactérre, templomudvarba, ha esik, akkor a kultúrházba. Harmadik éve július elejétől augusztus közepéig a játékról szól Aszalos Géza művészeti vezető és Orbán Enikő dramaturg, mindenes tanyaanya élete. Idén önállósult a kis társaság, már nem a Bánsági Közösségért Egyesület, hanem a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Simon Judit riportja Kemenes Henriette fotóival.
Végváron, ahol a Bánsági Vándorszínház három hétig tanyázik, szinte semmi sem változott tavaly óta. Amikor megérkezünk a községbe, mutatom a piacteret, ahol másnap Rejtő Jenő komédiáját láthatjuk, elhaladunk az óvoda mellett, és máris ott az iskolaudvar kapuja. A bejárat előtti füves területen egy béka üdvözöl. A pocsolyák a két nappal korábbi vihar mAradványai. A zápor nyomai az udvaron is láthatók, ügyesen bele is lépek a sárba.
A társulat éppen pihenőt tart, nemrég fejezték be a kihurcolkodást. Az elmúlt napokban a megbízhatatlan időjárás a sportcsarnokba kényszeríttette őket. Ott állították fel a díszletet, ott próbáltak. Az egyik színész nevetve meséli, nagyjából ezzel a szöveggel engedték be őket: a fiatalok szétverték a csarnokot a sok diszkóval, úgyhogy maguk is bemehetnek. De ez csak tréfa, a valóságban Végváron idén is mindenki kedves, szeretettel fogadták őket. Megkapták az iskola bentlakását, amely kívülről talán kicsit még lepusztultabb, mint a tavaly, a nagy viharban a mennyezet beszakadt egy részen, de a szobákban kényelmesek az ágyak, a lányoknak van külön mosdójuk és zuhanyzójuk, a konyhát is korlátlanul használhatják. Került gáztűzhely és hűtőszekrény, ágynemű és sok minden, ami szükséges a ház körül. Néha érkezik zöldség és gyümölcs is. Nagy luxus ez a vándoréletben, főleg hogy az elmúlt évekhez képest mostohább körülmények között élnek majd a vándorúton. Pontosabban romantikusabb lesz, közelebb kerülnek a Dériné korabeli komédiásélethez. A pénzszűke miatt lemondtak a motelekről és a cateringről. Főznek maguknak, azt mondják, sokkal jobban is esik az ebéd, mint amikor Temesvárról hozatták egy cégtől. A vándorszínészek útjuk során kevéssel beérik: egy erős konnektort, előadás után vacsorát, éjszakára szállást kérnek csupán.
Kevés pénz, sok lelkesedés
Aszalos Géza Temesvári színművész, a vándorszínház vezetője és második éve rendezője elmeséli, idéntől a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Az egyesület fő tevékenysége a Bánsági Vándorszínház megszervezése, adminisztrációs feladatainak ellátása, és nem utolsó sorban az előadás létrehozása és utaztatása.
„Sokkal kevesebb a pénzünk, még a tavalyinál is kevesebb, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) egy vasat sem kaptunk, formai hibára hivatkozva utasították el a pályázatunkat. MAradtunk a Bethlen Gábor Alaptól kapott csekély összeggel, de pozitívan gondolkodunk: azt mondjuk, nem most van kevés, hanem eddig volt sok”. Ezen jót nevetünk, majd Aszalos folytatja: „Nagy bajban akkor lennénk, ha nem állna mellettünk a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szerződésünk is van az intézménnyel, s Balázs Attila igazgatóm és kollégám teljes mellszélességgel támogat. Onnan van a díszlet, a jelmezek, a színpadtechnika. Mindent megkapunk, ami az előadáshoz szükséges, ahol játszunk, csak áramforrást kérünk.”
A magyar vállalkozók továbbra sem tülekednek, hogy támogassák a Vándorszínházat, hogy teljesíthessék – ha patetikusan is hangzik, leírom – nemes feladatukat: színházat vinni olyan településekre, ahol tavalyelőttig, évtizedek óta nem járt magyar társulat. Aszalos úgy fogalmaz, lélekben támogatják őket. Kétszáz elektronikus levelet küldtek szét, hogy támogatókra találjanak. Nem pénzt kértek, akármilyen felajánlás – egy ebéd, egy éjszakai szállás is jól esett volna. Egyetlen válasz sem érkezett.
Hangsúlyozza: a valódi mecénásuk Csáki Károly polgármester, aki második éve fogadja be a társulatot az iskola bentlakásába, ingyen, valamint engedi őket a piactéren játszani. Azt mondta az elöljáró, ha esik, akkor kinyitja a kultúrházat, hogy ott tartsák meg az előadást.
„A települések vezetői, akik szó nélkül biztosítanak nekünk helyet az előadáshoz, és a települések lakosai támogatnak minket – kapcsolódik a beszélgetésbe Orbán Enikő, aki a vándorszínház dramaturgja, szervezője és mindenese. Első évben tanyaanya volt, a másodikban mindenes, idén mindenes tanyaanya, ha éppen elanyátlanodnak a fiatal színészek. „Várnak és visszahívnak a településekre, ahol már jártunk, és olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk. Azok a nénik a támogatóink, akik összevesznek, hogy ki főzzön nekünk vacsorát, melyik portán terítsenek asztalt.”
Tény: igény van a vándorszínházra, az emberek szeretik őket és bizony, inkább abból van sértődés, ha valahová nem jutnak el. Augusztus 5-én szabadnap lett volna, de nem lett, mert jelentkezett egy település, hogy szívesen látják őket. Mindenhol akad szállás, meleg étel, sok néző és szeretet. „Ezért éri meg, hogy a szabadságunk alatt, nyaralás helyett próbáljunk, szereljünk, játsszunk” – mondja Aszalos és Orbán szinte egyszerre. A hivatásos színészek, akik néhány hétre felcsapnak vándorkomédiásoknak, úgy vélik, a színház lényege valósul meg a piactereken: a játék. Olyan nézők előtt mutatják be produkcióikat, akik őszintén reagálnak. Akkor tapsolnak, ha tetszik az előadás.
Hivatásos komédiások
Aszalos megerősít abban, lassan kialakul az állandó vándortársulat. Idén egy új tag csatlakozott hozzájuk. Mondhatnánk, nemzetközi társaság készülődik a próbára: Lanstyák Ildikó harmadik éve jön játszani, idén diplomázott a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Vincze Tímea a Kolozsvári Puck Bábszínház társulatának tagja, aki Morzsa kutyával állandó résztvevője a vándorszínházi munkának. Mihály Csongor szintén harmadjára tér vissza a Vándorszínházba, közben diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, bábszínész szakon, ősztől a Temesvári színház bábtársulatának a tagja. Hodu Péter a Szegedi Nemzeti Színháztól, másodjára tér vissza, és bizonyára alapember mArad. Dévai Zoltán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatából érkezett.
A Vándorszínház egyik alapembere Horváth Alpár. A Temesvári színház díszlettervezője álmodja meg és készíti el az előadások színpadképét. Fúr, farag, kalapál, fest és mázol, kelléket fabrikál, jelmezeket keres és talál. Első pillanattól kezdve Aszalos és Orbán munkatársa, és nem azzal, hogy mennyi a honorárium. Amúgy a színészek gázsija a kalapozásból kerül ki, de erről kicsit később.
Megérkezik Nándi és Béla. Előbbi Kolozsvári színészhallgatóból lett üzletember, de állandó segítője a vándorszínházasoknak. Utóbbi végvári fiatalember, aki önkéntesen vállalta, hogy besegít a csapatnak.
Főpróba szúnyogokkal
Még egy korty kávé, egy slukk a cigiből és a társulat készülődni kezd a próbára. Mindenki tudja, mi a feladata, mit kell megszerelni, összerakni, becsavarozni, hogy elkészüljön a díszlet, amely az idén egy kávéházat, illetve szobabelsőt ábrázol. Olyan szép és pontosan kidolgozott, hogy kőszínházban is megállná a helyét. Mialatt a fiúk szerelnek, a lányok a jelmezekkel és a kellékekkel foglalatoskodnak. Gyors mosdás után öltözni kezdenek, tükör nincs, egymásnak segítenek, hogy mindenki „jólöltözött legyen”. Orbán Enci most fodrásznak csap fel, fésüli, zselézi a fiúk haját, aztán picit átmegy sminkesbe, majd leül Aszalos mellé a keverőpulthoz, ők ketten a hangosítók és a világosítók.
A próbára is begyűlnek néhányan, a kezdés előtt a tiszteletes kérdezi, vasárnap hánykor kezdődik a bemutató, hogy kihirdesse a templomban.
Öltözködés közben mesélik, a faluban elterjedt, hogy a színészek vetkőzni is fognak, pedig nem. Sőt, a múlt század elejének divatja szerint öltöznek fel, szenvednek rendesen az este is alig enyhülő melegben.
Mi nézők, a szúnyogoktól szenvedünk, de nagyon. Egy végvári hölgy elmondja, jöttek a helikopterek, szórták a rovarirtót, de mintha vitamint kaptak volna a vérszívó szörnyecskék, úgy felélénkültek.
A próba után a színészek leszerelik a díszletet, összepakolják a jelmezeket, és üdvrivalgással nyugtázzák, a szokásosnál nagyobb díszlet is belefér az immár legendás utánfutóba.
Búcsúzunk, és alig várjuk a másnap estét, hogy megnézzük az előadást.
Szórvány és színház
Vasárnap délelőtt a barátnőim kiállításra mennek, én csavargok Temesváron. Nemrég jártam itt, július elején, amikor a Vándorszínház tagjai már készülődtek, hogy kiköltözzenek Végvárra, a táborhelyükre, én és újságíró kollégáim a Bánság fővárosában táboroztunk. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte meg, hogy a városi szórvánnyal ismerkedjünk a nagyvárosban, ahol számos magyar kulturális intézmény működik, és persze a magyar nyelvterület egyik legrangosabb színháza. Fesztiválok, kiállítások, könyvbemutatók követik egymást, ahol magyarul szólal meg a kultúra.
A kihívást azok a vegyes lakosságú, magyar szempontból egyre gyakrabban a szórványhoz sorolt települések jelentik, ahol továbbra is templomban, vagy jó esetben az iskolában beszélnek magyarul.
Igazat kell adnom Aszalos Gézának, aki úgy véli, a Vándorszínház feladatot teljesít, magyar színházat, magyar kultúrát visz ezekre a településekre, olyan közönségnek, akik közül sokan addig sosem láttak színházi előadást. Ott valóban közösségmegtartó erő a színház és közösségalakító. A kocsmában, a piacon az előadásról beszélnek, ami éppen ezért nem lehet gagyi. Sem a darab, sem a produkció. A Bánsági Vándorszínházban csak hivatásos színészek dolgoznak, s irodalmi értékű darabot adnak elő.
Emlékszem, az első évben, valamelyik kisvárosban az előadás után egy idős úr köszönte meg a színészeknek az előadást. Azt mondta, több mint húsz éve nem látott magyar színházat. Diszkréten elmorzsolt egy könnycseppet, mialatt megígértette a komédiásokkal, hogy a következő évben is visszatérnek.
Egy másik bánsági faluban pedig az a mondás járja, hogy három nagy ünnep van az évben: a karácsony, a húsvét és a vándorszínház előadása.
Megtelt a kalap
Vasárnap sem sikerül egyből kijutni Temesvárról, de legalább mindenki tudja, merre van Végvár. Napközben beszerezzük a csodaszert, amitől a szúnyogok majd meg sem közelítenek. Elvileg, mert a gyakorlatban, ahogy megérkezünk, ránk rontanak. A közönség már gyülekezik, az első sorokban a gyerekek, még alig totyogó babát is elhozta az anyukája. Heni, az ifjabbik barátnőm, amúgy költő, mosolyogva fényképez. Valami ragadós öröm van a levegőben.
Keressük Morzsát, Vincze Tímea 12 éves kutyusát, de a bölcs eb úgy döntött, az előadást kihagyja, úgyis látta a próbákat. Morzsa Váradig útitársunkul szegődik, gazdija nem meri Végváron hagyni, a turné pedig túl fárasztó lenne az idős barátnak.
Ebben az évben is kevésnek bizonyulnak a Székek, állóhely viszont akad bőven a téren. Este kilenckor még nincs teljesen sötét, de amikor felgyúlnak a reflektorok, a nézőtér elcsendesedik.
A Rózsa, a lovag Rejtő Jenő egyik színpadi műve, de a szerzőt nem a darabjai miatt szeretjük. Bebizonyosodik, hogy Orbán Enikő jó dramaturg, Aszalos pedig tudja, hogyan kell komédiát rendezni. A színészek tehetségesek, jól énekelnek és tudnak poént mondani, ami nem kis feladat. Az előadás szórakoztató, a dalokat tapssal kísérjük. Egy óra felhőtlen derű, a színpadnak kinevezett részről a játék öröme árad felénk. Nagyszerű, hogy az alkotók nem veszik félvállról, őszintén komédiáznak. Fiatalok és tehetségesek, jó nézni őket, együtt örülni velük a sikernek.
Az előadás után kalapoznak, az összegyűlt pénzt elosztják, az a napi gázsi. A kalap az előadás fokmérője is: ha tetszett a nagyérdeműnek, akkor másnap van mit aprítani a tejbe, ha nem nyerték el a közönség tetszését, akkor jó, ha tej lesz.
Vasárnap este szinte megtelt a kalap, tetszett az előadás.
A színészek azonnal pakolni kezdenek, már tíz óra elmúlt, másnap, indulás a következő településre. S ha nem sietnek, kihűl a vacsora.
Az autó felé menet kuruttyolva ugrik elém egy béka. Lehet, hogy az, amelyik tegnap fogadott. Úgy döntök, nem csókolom meg, nem vágyom királyfira. De azért jól esett, hogy üdvözölt.
erdelyiriport.ro

Kolozsvári Magyar Napok: színház a „kezdő elméjével”
Nagy érdeklődés övezte kedden este, a Kolozsvári Magyar Napok második napján a Shoshin Színházi Egyesület szabadtéri programját. Bemutatták a G.a.me című előadás első, nem hagyományos színházi térben játszódó változatát, majd ezt követően fény derült arra, hogy a helyszínválasztás – Brassai utca 5. szám – nem véletlen, hiszen itt épül az egyesület székháza, amely interdiszciplináris közösségi- és művészeti központként kíván működni.
A bemutatott színházi produkció eredetileg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Színművészeti szakos harmadéves hallgatóinak mozgásszínházi vizsgaelőadása volt, amely mögött egy féléves munkafolyamat áll. Ennek vezetője Györgyjakab Enikő. A gyermekkor és felnőttkor közötti határvonallal foglalkozó, mindennapi helyzeteket felelevenítő mozgásszínházi produkciót közösségi esemény követte, háttérzene és falatozás kíséretében a résztvevők felszabadultan beszélgettek, ismerkedtek.
Ez a közösségi élmény, hangulat ízelítőt adott abból, hogy milyen életérzésre lehet majd számítani a Shoshin Színházi Egyesület székházaként szolgáló, interdiszciplináris közösségi- és művészeti központként működő tértől. Bárki végigsétálhatott az egyelőre romos falak között, de a kiállított tervrajzok az érdeklődők segítségére szolgáltak: a készülő épületben lesz irodahelyiség, könyvtár, vendégszoba, öltöző, valamint az előadásoknak és műhelymunkáknak helyet adó előadóterem is. A projekt támogatásához bármilyen módon hozzá lehet járulni, az egyesület szívesen fogad bármilyen anyagi vagy szolgáltatás formájában kifejezett segítséget.
Őszel fesztivált is szerveznek
A Shoshin Színházi Egyesület egyedi színfoltja az erdélyi színházi világnak, 2014-ben alakult Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor kezdeményezésére. Tevékenysége műhelymunkák és színházi fesztiválok szervezésére, előadások létrehozására terjed ki, a zen-buddhizmusból származó „Shoshin” cím pedig rámutat az egyesület víziójára: a „kezdő elméjével” és ennek kíváncsiságával, nyitottságával közelítenek meg mindent, amihez hozzányúlnak.
A Shoshin Színházi Egyesület egyéb programokkal is készül a közeljövőben: augusztus 29.–szeptember 3. között a Kolozs megyei Kidén szervezi meg a Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciák – Csomópontok, időpontok: a Csónak című táborát (amelyre augusztus 20-ig még lehet jelentkezni), illetve szeptember 26.–október 5. között a KaravanAct utazó színházi fesztivál második kiadására lehet számítani.
Tasi Annabella
maszol.ro

Utazó Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön
A Shoshin Színházi Egyesület szeptember 26.–október 4. között szervezi meg a KaravanAct -Utazó Színházi Fesztivál második kiadását. A fesztivál célja, hogy újragondolja és életre keltse az utazó színházak, társulatok hagyományát. Az előadásokra a belépés ingyenes, helyet foglalni a shoshin.mail@gmail.com címen lehetséges. Lengyelországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek a fesztivál idei programjában, a következő helyszínekkel: Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár, és Kide.
Hétfőtől, 26-tól Sepsiszentgyörgyön állomásozik a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál, viszont aki nem akar lemAradni, holnap még részt vehet két előadáson, a gyermekek pedig gólyalábas képzésen próbálhatják ki magukat. 17 órától a magyarországi Góbi Rita lép színpadra a Pici Bonbon című gyermekelőadással a Míves Házban, majd 19 órakor a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara harmadéves évfolyamának g.a.me című előadását lehet megtekinteni a Mikes Kelemen Elméleti Líceum udvarán.
Igazi kuriózumot, gólyalábas képzést is nyújt a 10-12 éves korosztály számára a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál idei kiadása. A workshopokat Tymon Siejkowski, a lengyelországi Art Junction alapítvány tagja tartja, a szervezők pedig minden helyszínen magyar nyelvű fordítást biztosítanak a résztvevők számára, akik 50 cm-es gólyalábakon fogják kipróbálni magukat. Minden foglalkozás naponta 16 és 18 óra között lesz tartva, az érdeklődők a shoshin.mail@gmail.com címre küldjék be a jelentkezésük, legkésőbb az adott városban tartandó workshop kezdési dátuma előtti napig. A foglalkozásokra a helyek száma korlátozott, a részvétel bejelentkezés sorrendjében történik, így érdemes időben regisztrálni.
A gyerekek képzése mellett a résztvevő színművészetis diákok a fesztivál teljes ideje alatt utcaszínházi technikákat sajátíthatnak el, szintén Tymon Siejkowski vezetésével.
Mindez fontos újítás a fesztiválon belüli tevékenységekben, hiszen az egyesület filozófiája is a különböző helyi közösségekkel való kapcsolatépítésen, és azok bevonásán alapul, ugyanakkor hangsúlyt fektet arra, hogy bővítse a színészképzés lehetőségeit.
Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában három-három napot, Kolozsváron és Kidén összesen három napot állomásozik a KaravanAct utazó színházi fesztivál. A pontos program, illetve bővebb információk, képanayagok elérhetők a Facebook.com/shoshin.theatre, illetve a facebook.com/karavanact odalakon.
Az előadások rövid leírása:
Góbi Rita táncművész, koreográfus, táncpedagógus a táncnyelv sajátos részét kutatja. Felnőtt- és gyermekelőadásai mindig személyes témából indulnak ki. Sokszor dolgozik élő zenével, és produkcióiba rendszeresen von be nonverbális művészi alkotókat. A Góbi Rita Társulat 2006 óta van jelen a kortárs tánc, a performance és a színház világában. A Pici Bonbon című előadás játékos módon mutatja meg a legkisebbek számára az ajándékozás örömét. Az ajándékozás különleges kapcsolatot képez az ajándékozó és az ajándékozott között. Az adás gesztusa fontos, és adni nem csak tárgyat, hanem élményt is lehet.
A g.a.me a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen idén végzett színész hallgatóinak mozgásszínházi vizsgaelőadása impulzusokból, a mozdulatok kötelékéből, ritmusból, figyelemből áll össze. A csoport olyan játékos helyzeteket próbál meg feltárni, amelyben önkéntelenül megmutatkozik a bennünk rejlő sokféleség, a világos és sötét oldal. Az előadás tengelyét a gyerekkor és felnőttkor közötti határvonal folyamatos megkérdőjelezése képezi, az a pont, ahol az elképzelt valóság megütközik a realitással. A csoportos és egyéni jelenetek mozaikszerűen épülnek egymásba és életünkben mindennapi szinten előforduló képeket elevenítenek föl: háborúról, békés időkről, szerelemről vagy épp a csalódás fájdalmáról. Az előadás egy féléves munkafolyamat eredményeként jött létre, amelyet Györgyjakab Enikő vezetett.
Sepsiszentgyörgyi program:
Szeptember 28., szerda:
16.00 – 18.00: Gólyaláb-képzés 10–12 éves gyermekeknek (Tymon Siejkowski Art Junction alapítvány, PL) – Székely Nemzeti Múzeum udvara
17.00 – Pici Bonbon (Góbi Rita, HU), gyermekelőadás – Míves Ház
19.00 – G.a.me (BBTE Színház és Televízió Kar, RO) – Mikes Kelemen Elméleti Líceum Udvara. Előadás után közönségtalálkozó.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ismertette elképzeléseit a Figura új vezetője
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató. 
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Farkas Loránd: „Van valami varázsa a színpadnak…”
Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.
– 1982-t írtunk, szeptember 5-ét, amikor világra jöttem, reggel 6 óra 53 perckor, és Lorándnak kereszteltek a szüleim. Négyéves koromban egy kétszobás lakásból sikerült egy négyszobás lakásba költöznünk. Édesanyám ezt ügyesen kitervelte és meg is valósította, noha nem volt könnyű; akkor még csak hárman voltunk a családban, a testvérem később született. 1986-tól 2001-ig, amíg leérettségiztem, abban a négy szobában laktunk – magyarázta a sepsiszentgyörgyi származású színművész, aki édesanyja szerint nagyon jó gyerek volt, képtelen volt rosszat csinálni. A családban Dodó a beceneve, a testvérével, Zsolttal mindmáig így szólítják egymást. A megnevezés édesapjuktól származik, akiről, mint kiderült, köztudott, hogy nem szólítja az igazi nevükön a családtagokat, mindenkit „elnevesített, megbecézett”: a feleségét, aki egyébként Gizella, leginkább Vilmának és Sárának hívja, míg Lorándot többnyire Józsinak, Bélának és Dodónak.
Az éneklés és a tánc már korán előkelő helyre került az életében, kívülről fújta a Csárdáskirálynőt. Ha valaki meglátogatta az édesanyja felőli nagyszüleit Mikóújfaluban, és ő is jelen volt, nyomban elő is adta; a hallgatóság sem maradt hálátlan, a fizetségből egy-két fagylaltra való is összejött naponta. Egy másik pénzszerzési lehetőségként zsebeket varrt nagyapja szabóműhelyében – „aki jött hozzá, mindenkinek kötelező volt venni, egy zseb 5 lejbe került. Mobil zsebek voltak, két rongy összevarrva, és máris kész.”
A zeneiskolában hegedű szakon tanult, bár ez „sajnos nem úgy sült el”, ahogy tervezte. A hangszer fogásával ugyan megbarátkozott – amit a Livingroom keretében is alkalma nyílt megmutatni, kollégája, Váta Loránd útbaigazításával –, ráadásul a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalt is megtanulta, ez azonban kevésnek tűnt a boldogsághoz. – Volt egy mű, amit még tudtam-forma, már nem emlékszem, hogy melyik, de abból megéltem három évig. Harmadikos koromban viszont megbuktam a hegedű vizsgán, és szólt a tanárom, hogy többé nem mehetek hegedülni. Rosszul esett, hogy megbuktam, ellenben boldog voltam amiatt, hogy többé nem kell mennem hegedülni – részletezte.
Öt-nyolcban a Váradi József Általános Iskolában tanult, majd kilencediktől a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, csatárként játszott a szentgyörgyi B divíziós futballcsapatban, és a zenekari tevékenysége is erre az időszakra nyúlik vissza. Zakariás Zalánnal, aki jelenleg rendezőként dolgozik, már akkoriban jó barátok voltak, zenéltek is együtt. – A Mikesben hagyományuk volt a gitáresteknek, ahol régi magyar slágereket énekeltünk hetente, kéthetente. Egyszer felkértek az egyik helyi szórakozóhelyről, hogy Kurt Cobain halálának évfordulójára állítsunk össze egy kis Nirvana-műsort. Így történt, hogy zenekart alapítottunk: én énekeltem, Zalán gitározott, az egyik nagyon jó barátom, Krisztián basszusgitározott, Fekete Zsolt pedig, aki most Szentgyörgyön színész, ő volt a dobos – mondta.
Mindig is vonzották azok a tevékenységek, amelyeket szenvedéllyel tud művelni, a zene és a sport mellett a színház is felkerült a listára. „Összehoztak” egy előadást Mrożek Nyílt tengeren című abszurd komédiája alapján, amivel a zsámbéki fesztiválon is vendégszerepeltek. A Duna Televízió felkapta a dolgot, meghívták „egy röpke kis interjúra”. – Salek bácsi, a magyartanárunk kísért el bennünket, és arra kért, hogy figyeljünk oda a -csük, -sük végződésekre, nehogy valami hibát kövessünk el. Beültünk a stúdióba, előadtunk egy részletet az előadásból, és következett utána a beszélgetés. Az volt az első kérdés, hogy miért pont ezt a darabot választottuk. Kisebb csend, majd egymásra néztünk, gondoltam, megszólalok: „há’ azér’, me’ szeressük az abszurdot”, ez volt a válasz – ecsetelte, nyilván, derültséget váltva ki a közönségből.
A színészi pálya felé egy kis kitérővel jutott el, tizedikes koráig egyébként is fogorvos szeretett volna lenni. Idővel letett erről a szándékáról, és előszeretettel segédkezett Zakariás Zalán édesapja, Zakariás Attila műépítész műhelyében. Betekintést nyerhettek ott a tervek elkészítésébe, faházak összerakásában asszisztáltak, és Lorándnak egyre jobban megtetszett a szakma, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele. Felvételizett a nagyváradi és a kolozsvári egyetemre is, de nem jutott be, a bukarestire viszont igen, ahol aztán két évet töltött el. Annak ellenére, hogy székelyföldiként nem jelentett számára gondot a román nyelv használata, nem érezte jól magát. – Az elején nagyon lelkes voltam, persze kicsit bánkódtam amiatt, hogy a barátaim közül mindenki Kolozsvárra vagy Váradra ment, de kíváncsian vártam, hogy mivel szembesülök. Sajnos csalódtam. Nem biztos, hogy a város volt ebben a hibás, lehet, hogy én zártam el magamtól mindent, de úgy éreztem, nem az én világom; nem tudtam nyitni sem az emberek felé, sem pedig a város felé – magyarázta.
Zakariás Zalán, aki abban az időben rendezői szakon tanult szintén Bukarestben, vállalta, hogy a színire felkészíti, ugyanakkor a szándékáról is ő tájékoztatta barátja édesanyját. A keményebb diót édesapja jelentette: nagyon nehezen fogadta a hírt, olyannyira, hogy pár hétig nem is beszélt vele. S noha a (mára már színész) fiatalember egyszer s mindenkorra hátat fordított az építészmérnöki képzésnek, az építészet továbbra is lenyűgözi: „bárhova megyek, mindig megnézem, hogy mi melyik stílushoz tartozik, különösen bejön a régi székely falusi építkezés. Az álmom az, hogy egyszer majd saját kezűleg készítek el egy gerendaházat.”
2007-ben végzett a BBTE Színház és Televízió Tanszékén Szilágyi-Palkó Csaba osztályában, az évfolyamtársai (Albu István, Bándi Johanna, Benedek Ágnes, Benedek Botond-Farkas, Domokos Erika, Gábos Albin, Nagy Eszter, Pethő Anikó) közül legtöbben a pályán maradtak. Farkas Loránd úgy érzi, Szilágyi-Palkó Csaba „volt az egyik oka” annak, hogy ő is köztük van, ezen felül pedig a kezdetektől fogva egyértelműnek tartotta, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeretne dolgozni. – Már a főiskola idején nagyon tetszett a város hangulata és a színház, úgy döntöttem, hogy vagy Kolozsvár vagy semmi. Ha nem vettek volna ide fel, nem tudom, mit csináltam volna, lehet, hogy nem is maradtam volna a pályán – összegezte.
Egyéb hobbijairól, a testét és a lelkét egyaránt fitten tartó teniszezésről, a basszusgitározásról, valamint a musicalek iránti rajongásáról és a zene szeretetéről – amely képes elröpíteni az egész lényét, ugyanakkor összekapcsolja az embert a barátaival – is szót ejtett a színművész, megjegyezve: soha nem keresi, hogy valami megérintse; inkább hagyja, hogy történjenek a dolgok, úgyis megtalálja, ami igazi lelkesedést adhat. Színpadi szerepei és a színészzenekarban vállalt teendői mellett pedig egy másik tisztségben is helytáll, a rendezvényen édesanyja ölében édesen szundikáló Katácska édesapjaként. – Ez valami fantasztikus érzés. Bármilyen fáradtan mennék haza, amikor meglátom szembemosolyogni a kicsit, én is egyből föltelek energiával. Olyankor csak ő létezik, csak a családom, semmi más, és ez gyönyörű – hangsúlyozta.
A jó hangulatot a finom falatok és a zenei pillanatok is biztosították az est folyamán: Laczó Júlia és Orbán Attila pincepörkölttel kedveskedett a vendégnek és a közönségnek, a zenei pillanatokról pedig a Bocskor Bíborkával kiegészült zenekar (Balla Szabolcs, Enyed Károly, Szép András, Viola Gábor) gondoskodott.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adott át Mile Lajos főkonzul
A magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök dr. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának állami kitüntetést adományozott. A magyar köztársasági elnök által odaítélt elismeréseket csütörtök este adta át Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul.
Fari Palkó Ilona óvónő, a nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat alapítója és vezetője példás odaadással végzett óvónői munkája és a rászorulók körében folytatott karitatív tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Dr. Bréda Ferenc, esszéíró, irodalomkritikus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának volt egyetemi adjunktusa, a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alapító tagja a romániai forradalom után újrainduló kolozsvári kulturális élet fellendítését sokrétű irodalmi, irodalomtörténészi és szerkesztői munkája mellett a fiatal erdélyi alkotók felfedezésével és pályájának egyengetésével is szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Lapohos András, a Kolozs megyei Ördöngösfüzesi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, az ördöngösfüzesi Egyházi és Szórványmúzeum, valamint az Állattani Múzeum és a Dokumentum Múzeum alapítója az erdélyi Mezőség népi hagyományainak, szellemi és tárgyi örökségének megőrzését szolgáló értékmenő és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Székely Zsuzsanna, a Mendola Group vezérigazgatója, a kolozsvári Euréka Egyesület alapító tagja és soros elnöke, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság alapító tagja, ügyvezető titkára a kolozsvári gazdasági élet meghatározó szereplőjeként az erdélyi magyarság szülőföldön maradását, valamint társadalmi fejlődését és kulturális örökségének megőrzését szolgáló sokrétű támogató tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Vizsgafilm egy tanya mindennapjáról
Elveszett emberek
A vargyasi Bokor Katalin, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karának végzős diákja nemrég a baróti Tortoma Önképző Kör előadásán mutatta be az Elveszett ember című dokumentumfilmjét, melyet vizsgamunka gyanánt készített egy másik erdővidéki fiatal, Szőcs Szilárd segítségével.
A húszperces rövidfilm több szempontból is érdekes és különleges. Egy, a helybéliek által is alig ismert tanyavilágra kalauzolja a nézőt, a Vargyas-szorostól nem messze található Háta mege nevű helyre, ahol három ember, idős Vásárhelyi Ábrahám, valamint fiai, ifjabb Vásárhelyi Ábrahám és Vásárhelyi Ferenc állattartással foglalkozva tengetik életüket, egy olyan világ láthatatlan falaival körülzárva, melyben mintha megállt volna az idő.
A filmkockákon ezen tanyasi emberek egyik napja elevenedik meg: a tanyán nincs villanyáram, egyáltalán talán semmi nincs, ami a XXI. századra emlékeztetne, csak állatok, melyeket ők naponta ellátnak. A lehető legegyszerűbb körülmények között élnek, ám az asszonykéz hiánya szembetűnő – a három férfiember érezhetően már beletörődött abba, hogy a rend nem úr a háznál, egy pohár pálinka mellett olykor nosztalgiázva, olykor szomorkás tekintettel mesélnek múltról és jelenről; a sorsról mely nekik adatott, s melyen immár változtatni aligha fognak tudni.
A nézőt lebilincseli a film, köszönhetően a két operatőrnek is, akik hagyják, hogy „peregjenek” az események, nem szólnak semmibe bele, de mindent megmutatnak, a szemlélőre bízva, hogy ítélkezzen arról, milyen is az élet az erdőn, mit tettek jól, vagy mit nem tettek ezek az emberek életük során. Hogy vajon a tanyai életnek ezt a formáját még fenntartásra érdemesnek találja-e az utókor, vagy pedig hagyja majd eltűnni a ma még ott élő emberekkel együtt.
A film készítője elmondta, a választott téma magától adódott: nem volt kétséges, hogy emberi sorsokat fog bemutatni vizsgafilmje, hiszen ezt szereti: megmutatni, kutatni az emberi lét sokszínűségét. A Vásárhelyi családot nem ismerte, csak látásból, mikor néha bejöttek a faluba, de miután meglátogatta őket a tanyán, ahol szeretettel fogadták, rájuk esett a választása.
A film elismerésre érdemes, az egybehangzó nézői vélemények is ezt sugallták – többek között azért is, mert rávilágít arra, hogy az „elveszett ember” valójában nem is annyira a film főszereplője, mint inkább a mai társadalom azon egyéne, akinek semmitmondó a bemutatott élet keménysége, a munkára ösztönzés, a természet, a háziállatok szeretete – az a világ, melyben egykor nagyszüleink még annyira feltalálták magukat.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

MÚRE: a Transindex portál sajtóetikát sértett Váta-ügyben
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) becsületbírósága szerint a Transindex.ro portál megsértette az újságírói etikát azokban a cikkeiben, amelyben azt állította, hogy Váta Lóránd színész szexuális zaklatást követett el.
A szakmai szervezet azzal kapcsolatban bocsátott ki állásfoglalást szerdán, hogy a kolozsvári székhelyű portál a napokban két cikkben is azt állította: Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatott két férfit. A portál a feltételezett szenvedő alanyok, Kálmán Szabolcs és Barta Máté elmondása alapján állította be zaklatóként a színészt. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán előadótanárként is tevékenykedő Váta Lóránd kedden közösségi oldalán személye nyilvános lejáratásának, magánélete kiteregetésének és a nyilvánosság előtti meghurcolásnak nevezte a róla szóló cikkeket, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.
Szerdai állásfoglalásában a MÚRE becsületbírósága megállapítja, hogy Kulcsár Árpádnak, a Transindex főszerkesztőjének november 5-én közölt Erdélyben nem merült fel senkinek a neve szexuális zaklatások kapcsán? Akkor íme egy történet című, illetve a portálon november 6-án névtelenül posztolt Újabb fejlemények Váta Lóránd-ügyben, és néhány fontos kérdés tisztázása című írás látszólag a #MeToo-kampányhoz csatlakozik, azonban valójában nem intézményes hatalmi visszaélésről szól, így lejárató kampánynak minősül.
Az írások szerzője vagy szerzői megsérti(k) a MÚRE Etikai kódexének 2 paragrafusát: „Az újságírónak, a közélet szereplőjeként és a nyilvánosság alakítójaként tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a másság elismerése jegyében kell hivatását gyakorolnia. Nem kelthet gyűlöletet; vallása, felekezeti hovatartozása vagy állapota, neme, testi vagy szellemi állapota, mássága, életkora, életmódbeli különbözősége miatt nem terjeszthet senkiről előítéletet szolgáló rágalmakat, ezek miatt senkit sem becsmérelhet.”
A szakmai szervezet szerint a portál áthágja a 3. paragrafust is, amely kimondja: „Az újságíró joga és kötelessége a tájékoztatás. Az újságíró kötelessége annak mérlegelése, hogy a feltárt tények nyilvánosságra hozatala sérti-e mások személyi biztonságát, illetve személyiségi jogait. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A személyiségi jogok között tiszteletben kell tartani az egyének jogát a magánélethez.” A MÚRE kifogásolja, hogy a Transindex nem szólaltatja (vagy a szerzők nem szólaltatják) meg az érintett felet, noha az etikai kódex 10. paragrafusa értelmében: „Az újságírónak az érintett felek véleményét nyilvánosságra kell hoznia.”
A MÚRE becsületbíróságának határozott álláspontja, hogy Kulcsár Árpád szerzőként és a Transindex.ro főszerkesztőjeként is nyilvános bocsánatkéréssel tartozik az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt félnek – szerepel az újságírószervezet állásfoglalásában.
A Transindex egyébként szerdán azzal a megjegyzéssel tette közzé a szakmai szervezet becsületbíróságának állásfoglalását, hogy a portál szerkesztőségének egyetlen tagja sem MÚRE-tag. Krónika (Kolozsvár)