Simon Réka Zsuzsanna nyerte a Csukás-díjat
Simon Réka Zsuzsanna erdélyi származású alkotó Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend című művével nyerte el idén a Csukás István-díjat, amelynek pályázatára még be nem mutatott gyerekszíndarabokkal lehetett nevezni.
A budapesti Mesemúzeumban tartott csütörtöki rendezvényen Őze Áron, a díj alapítója elmondta: az idei kiírásra 24 szerző 30 gyerek- és ifjúsági műve érkezett. Ezek közül azonban csak kevés felelt meg a díj kuratóriuma által felállított szempontrendszernek, ezért ebben az évben csak egy művet díjaztak – tette hozzá.
A nyertes alkotás lehetőséget kap arra, hogy egy rendezővel és egy dramaturggal közös műhelymunka után bemutassák a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A szerző a Herendi Porcelán által készített díjat és oklevelet is kapott, amelyeket külföldi tartózkodása miatt szerkesztője vett át helyette.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyerekdarabok támasza – Erdélyi író nyerte az idei Csukás István-díjat
Simon Réka Zsuzsanna erdélyi író Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend című művével nyerte el idén a Csukás István-díjat, amelynek pályázatára még be nem mutatott gyerekszíndarabokkal lehetett nevezni.
A budapesti Mesemúzeumban tartott csütörtöki díjátadón Őze Áron, az elismerés alapítója elmondta: az idei kiírásra 24 szerző 30 gyerek- és ifjúsági műve érkezett, ezek közül azonban csak kevés felelt meg a díj kuratóriuma által felállított szempontrendszernek, ezért ebben az évben csak egy művet díjaztak.
A nyertes alkotás lehetőséget kap arra, hogy egy rendezővel és egy dramaturggal közös műhelymunka után bemutassák a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban és a Művészetek Házában. A szerző a Herendi Porcelán által készített díjat és oklevelet is kapott, amelyeket szerkesztője vett át helyette. Őze Áron bejelentette: jövőre kibővítik a pályázatot, és nemcsak új, hanem már bemutatott darabokkal is lehet majd nevezni. Ennek oka, hogy a jó, de csak lokálisan ismert darabok országos ismertséget szerezhessenek.
Csukás István író, a díj névadója, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a mai magyar irodalmi közvélemény nem kezeli megfelelő helyen és rangon a gyerekirodalmat, pedig gyerekkorban kell megalapozni azt, hogy valaki felnőttként irodalmat, színházat, kultúrát értő és szerető ember legyen.
Krónika (Kolozsvár)

Az ambícióm hajt
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)

Színház a lurkóknak is
Hét társulat, tizenöt produkció, huszonhárom előadás – foglalható össze számokban a negyedik alkalommal Csíkszeredában megrendezendő Lurkó Fesztivál. Május 16-22. között a legkisebbektől a felnőttekig, mindenki számára kínálnak magyarországi és erdélyi társulatok előadásokat több helyszínen.
„Az évad bizonyos szempontból legjelentősebb színházi eseménye következik: a gyerekek számára hoznak minőségi kínálatot különböző társulatok, ami a színházzal való találkozás legnemesebb pillanatait teremtheti számukra. Nem mintha az évad többi része nem lenne épp ilyen fontos, de ennek, hogy a gyerekeknek játszunk, különös jelentősége van, mert a jövő színházát alapozzuk” – jelentette be Parászka Miklós, a szervező Csíki Játékszín vezetője a közelgő fesztivál programját ismertető keddi sajtótájékoztatón.
Az idei fesztivál különlegessége, hogy több helyszínen tartanak előadásokat, különlegességként a Nagy Imre Általános Iskola tornatermében, továbbá a Márton Áron Gimnázium dísztermében, a Művészetek Házában, a Csíki Moziban, a Hunyadi László Kamarateremben, illetve szabad téren, a Csíki Játékszín melletti parkban.
Bemelegítő, nulladik napként hétfőn Gyerekek báboznak címmel a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos tanulóinak két csoportja mutatja be bábelőadásait a Csíki Moziban. Kedden már itt lesz a győri Vaskertes Bábszínház, a társulat öt produkcióját hozza el, minden korosztályt megszólítva – tájékoztatott Szabó Noémi sajtóreferens. A Szemenszedett mesével kezdenek négy éven felüli gyerekeknek, ami egyféle Hamupipőke-történet. Az időnk rövid története már nagyobb gyerekeknek szól. A kisebbeknek hozzák a Bob és Bobek című produkciót, a cilinderből kikerülő két nyúl történeteit. Lesz egy tárgyanimációs előadásuk, amelynek a Fehér varázs a címe, az 1-3 éveseknek szól az Egyik kicsi, másik nagy című előadás, amely gyerekversekre, mondókákra épül.
Budapestről itt lesz a Juhász Kata társulata, ők fognak a Bemelegítés című előadással a tornateremben fellépni, és ez nem föltétlenül egy testnevelés órai bemelegítésre utal, hanem egyfajta felkészülés az életre. Itt lesz Budapestről a Nézőművészeti Kft. két produkciója, A gyáva és az Ady/Petőfi. Előbbi szövege drogfogyasztók történetei alapján állt össze. A fesztivál utolsó napján, jövő vasárnap a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház két előadással örvendezteti meg a közönséget, A Hepp, cirkuszi bohócjáték kisebbeknek, este a Kövek a zsebben című előadásukat láthatjuk, mely 14 év fölöttieknek szól. Az erdélyi társulatok közül jelen lesz a fesztiválon a marosvásárhelyi Ariel román tagozata A kíváncsi kiselefánt előadással, a nagyváradi Lilliput Társulat A helység kalapácsával, szabad téren pedig a kolozsvári Puck bábszínház a Világszép nádszálkisasszonyt mutatja be. A házigazda Csíki Játékszín két előadással jelentkezik: a Hamupipőkét elsőssorban a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek kínálják fel ajándékként, és lesz egy premierjük is, az 1-4 éves korosztálynak szóló Pity-Palatty című, közös játékkal végződő stúdiószínházi bemutató. A jegyek ára az előadásokra 7 és 10 lej.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Megkettőzött kihívások
Beszélgetés Sebestyén Aba színész-rendezővel
– Kettős aktualitás késztetett erre a beszélgetésre. Egyfelől az augusztus 19-i Kor-társak című zenei est, amelyen énekes előadói teljesítményedet jutalmazta tapssal a közönség, másfelől az a hír, hogy újra rendezel, Sütő-drámát viszel színre. Megint mérlegelhetünk: Sebestyén Abának a színészi, előadói vagy a rendezői vénája az erősebb?
– Én ezt úgy mondanám, hogy a rendezés is a színészi, előadói énemből fakad. Sok színpadi szerepben szereztem tapasztalatot, sok jelentős rendezővel dolgozhattam együtt, sokat tanulhattam abból, hogy sokféle játék-stílusban kipróbálhattam magam. Ez is magyarázza, mi vezetett a rendezéshez. Az is tény, hogy szeretem a kihívásokat, a Kor-társak koncert létrejötte is ebből fakadt. Régóta vágytam arra, hogy minőségi szöveget minőségi zenével, zenekarral vigyek színpadra. Közel négy éve a Hogyne, drágám! című előadáson dolgoztunk először együtt Cári Tiborral, már akkor felvetődött, hogy mi lenne, ha közösen belevágnánk egy ilyen vállalkozásba. Fantáziát látott benne, el is döntöttük, hogy amint lehet, kortárs költők igényesen megzenésített verseivel is megpróbáljuk megszólítani a közönséget. De mivel mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, csak mostanra sikerült valóra váltanunk az elképzelést. A Vásárhelyi Forgatag jó alkalom volt a bemutatkozásra.
– Nagy sikere volt a premiernek a Szféra színpadán. Persze egy ilyen kellemes, laza rendezvényen sok a zavaró tényező is. Miközben sokan a dalaitokra figyeltek, mások egyébbel foglalkoztak, a közeletekben gyermekek nyüzsögtek, kutyák ugattak. Az ilyesmi nem zökkenti ki koncentrálásából az előadót?
– Erre is számít az ember, ezek a körülmények az ilyenszerű rendezvényekkel együtt járnak. Kedden este Cári Tibor Tangó zenekarával is elénekeltem három számot a Teleki Téka udvarán, ott már csodásan hangzott minden. De a Szférában is nagyon koncentrált voltam, izgultam is, ezért még inkább figyeltem a zenére, zenekarra, szövegre, magamra, mindenre, és nagyjából sikerült kizárnom mindazt, ami kizökkenthetett volna az előadásból.
– Tapasztalt, jó versmondó vagy, gyakran kérnek fel líra tolmácsolására. Vajon a zene nem tereli el a figyelmet a vers lényegéről, a dallam nem tompítja a szöveg sokszínűségét, képzeletserkentő erejét?
– Nem hiszem. Bár volt egy olyan gondolatom, hogy mi lenne, ha előbb elmondanám a költeményt, és azután énekelném el a dalt. Persze a hangosítás is zavarhatja a befogadást. Volt olyan ismerősöm, aki fájlalta, hogy néha nem lehetett hallani a szöveget. Kellő helyen, csendes teremben, jól felkészült hangosító csapattal ilyesmi nem fordulhat elő. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban minden a helyére kerül, hiszen úgy indítottuk ezt a projektet, hogy hosszú távon működjön. Igyekszünk mindig hozzáadni a műsorunkhoz egy-egy újabb dalt, és rendszeresen fogunk koncertezni. Hangfelvételt is készítünk, CD-t, albumot szeretnénk megjelentetni, évente kirukkolnánk ilyen újdonságokkal.
– Ritka, már-már egyedinek tűnik ez a vállalkozás, amely egyszerre ennyi kortárs költő versét viszi közönség elé egy zeneszerző megzenésítésében, egyetlen előadó tolmácsolásában.
– Tényleg nem szokványos dologba vágtunk bele, és örülök, hogy pozitív a visszajelzés. Nyilván mi is tanultunk belőle, van javítanivalónk is, például a hangszerelésben. Ősszel talán már az elvárásaink szintjén ismételhetnénk meg az előadást, mondjuk a Kultúrpalotában, hiszen ennek ott van az igazi helye. És jó lenne, ha kibővített zenekarral jelentkezhetnénk. Van rá reális esély.
– Az ötletet a kezdeményezésre a színházi zene sugallta, legalábbis az együttműködésetek ebből indult ki. Te hogy látod, beszélhetünk-e erdélyi magyar színházi vonatkozásban ilyen jelenségről? Van-e a zeneszerzőink alkotóképességét kiaknázó, eredeti színpadi muzsikánk?
– Igen. Jön az új generáció, és egyre erőteljesebb. Cári Tibornak is van egy projektje, koncertsorozata a színházi zenéről. Ennek a fontosságát próbálja tudatosítani, és elérni azt, hogy egy alkotó ne konzerv zenéhez nyúljon, amikor egy darabot színpadra akar vinni. Fontos, hogy a rendezőnek igazi alkotótársa legyen a zeneszerző. Én Tiborral már többször dolgoztam együtt, Boros Csabával is, aki szintén igen tehetséges fiatal képviselője a színházi zeneszerzésnek. Nagyon sokáig majdnem csak Könczei Árpádot említhettük, ha aktív erdélyi színházi zeneszerzőről beszéltünk. Az ilyen alkotó nem hiányozhat egy jó színházcsináló csapatból, ott kell lennie szerencsés esetben a próbákon is, hogy egy konkrét helyzethez hangulatot teremtsen, zeneileg aláhúzza, ellenpontozza, hangsúlyozza a színpadi történéseket, vagy ha darab és a rendező úgy kívánja, akkor akár szöveget zenésítsen, dalt írjon.
– Ezzel át is térhetünk a másik aktuális feladatodra, a Sütő-darab megrendezésére. Van már olyan elképzelésed, amely a zenét is magába foglalja?
– Igen. Holott még a próbákat nem kezdtük el, az alkotótársaimmal – díszlettervező, jelmeztervező, koreográfus és zeneszerző – már többször találkoztunk és élénken készülünk az Egy lócsiszár virágvasárnapja újabb színpadi változatának a színrevitelére. Ez alkalommal Boros Csabát kértem fel az előadás akusztikai hátterének, zenéjének a megteremtésére. Utoljára Magyarországon dolgoztam vele a Bartók Kamaraszínházban. A Top dogs-ot vittük színre. Abban is dramaturgiai fontossága, jelentős hangulatteremtő ereje volt a zenének, és most, a Sütő-darab kapcsán is az lesz. Még nem akarok sok mindent elárulni, de nagyon fontos lesz az előadásunkban a zene.
– Korábban szóba került a kihívás. Ez a színrevitel feltétlenül az lesz. A dráma több mint négy évtizede született, számos sikeres és kevésbé sikerült előadás készült belőle. A 2003-as vásárhelyi produkciónak vegyes volt a fogadtatása, sok embernek nem nyerte el a tetszését, nagyok a mai megszólaltatók előtt az elvárások. Nem lesz könnyű dolgod. Szerinted itt és most, 2017-ben Marosvásárhelyen, Erdélyben mire figyelmeztet a színmű?
– Szomorú, de azt kell mondanom, hogy történt, ami történt, a világunk azonban alig változott. A rendszerváltozás után huszonhét évvel Marosvásárhelyen még mindig probléma az, hogy Kossuth utca vagy Călăraşilor, Dózsa György vagy Gheorghe Doja. És megtörténhet az, hogy egy hétvégén kijönnek, és a Dózsa György táblákat leszedik. Mit is hozott nekünk a rendszerváltozás?! Hol tart most, 2017-ben a kisebbségi létünk, létezésünk? Hogyan történhet meg a katolikus gimnázium ügyének jogi csűrése-csavarása? Hogy éljük mindezt meg? Itt vagyok én, Kolhaas Mihály, tűrök, tűrök, de meddig?! Igen, van aktualitása a szövegnek. Meddig tűrheti az egyén, hogy feltörlik vele a padlót? Ha kiáll, fellázad, milyen módon tudja a jogait kikövetelni? Lázadásában meddig mehet el?
– Kemény kérdések, nem tudnék egyértelműen érvényes választ adni rájuk. Te tudsz?
– Az általam rendezendő előadás is csak kérdéseket fogalmaz meg. Engedd meg, hogy ennek kapcsán egy leírt szövegemből idézzek: „Milyen esélye van az egyénnek a boldogulásra egy olyan rendszerben, ahol ad absurdum a törvény alkotói és őrei egyben a törvény és a jog lábbal tiprói? Hol húzódik a határ a termékeny, erőt adó hit és a bárgyú naivitás között? Milyen következményei lehetnek, ha vakon hiszünk igazságunk jogi úton való orvoslásában, és milyen végzetes, visszafordíthatatlan tragédiához vezethet utunk, ha elborult elmével magunk próbálunk igazságot szolgáltatni önmagunknak? Igazolt lehet-e valaha az a helyzet, amikor a polgári engedetlenség, a lázadás nem csak egy lehetséges út igazságunk, jogaink, hitünk vissza-, illetve megszerzésében, hanem egyenesen erkölcsi kötelességünk?” Igen, kötelességünk, hogy adott esetben megfogjuk egymás kezét, és azt mondjuk, nem fizetünk adót, nem megyünk be dolgozni, kimegyünk és próbálunk érvényt szerezni igazságunknak!
– A nyomtatott szöveg nem érzékelteti, de beszéd közben indulatba jöttél, felforrósodott a hangod. Te emberként alapállásod szerint Kolhaas Mihállyal vagy Nagelschmidttel azonosulsz inkább?
– Hűű, de jó kérdés!… Mind a kettő bennem van. De mégis inkább Kolhaas. Érdekes különben, hogy a tizennégy évvel ezelőtti előadásunkban én voltam Nagelschmidt. Ő is közel áll hozzám: a lázadó típus. Ugyanakkor családos ember is vagyok, egy csomó mindenről már másképpen gondolkodom. Négy gyermekem van, más így a felelősségem. Az is igaz viszont, hogy éppen azért is nagy a felelősség, hogy amikor kell, kiálljak a sorból és felemeljen szavam az igazságtalanságok ellen. Az ő jövőjük érdekében is. Erkölcsi kötelességem, hogy családomért, közösségemért, nemzetemért, sorstársaimért tegyek valamit, cselekedjem.
– Az előadás tudtommal október 31-én a reformáció 500. évfordulója alkalmából kerül színre. A Forgatagon Szász László esszékötete kapcsán érdekes beszélgetés tanúi lehettünk, amely során az is elhangzott, hogy annak idején Sütő András történelmi drámái egyházi körökben sok vitát váltottak ki. Ma vajon vitamentes lesz a Lócsiszár virágvasárnapjának a fogadtatása?
– Nem tudhatom, ki miképpen viszonyul majd a kérdéshez, az viszont fontos, hogy eldöntsük, ki ma számunkra Luther Márton. Mit képvisel? Mit mond, mit tanít, mit ajánl nekünk? És mit jelent ma számunkra: „Itt állok, másként nem tehetek!” Én remélem, hogy egy érvényes, szenvedélyes, mai előadást sikerül létrehoznunk. Ezért pedig meg kell harcolni. Szeptember elején kezdjük a próbákat. Nehezen szülöm meg a szereposztást, de jó a társulat, bízom benne, hogy nagyon erős csapatot tudunk összehozni. Érvényes, jó és nagyon időszerű a szöveg. Remélem, hogy tartalomban, látványban is képesek leszünk újdonságot hozni.
NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely)

Csemő lovasa nyerte a tizedik Nemzeti Vágtát
Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Vicces hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Füzér lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300–300 ezer forintot vihetett haza. Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Kína lovasa, Patö Pajier (Bate Bayier) lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Suriname lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Üzbegisztán és Csehország versenyzője végzett. Összesen 12 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szlovákia és Erdély lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár vágtán idén Viszus Viktória, Fülöpháza lovasa aratott győzelmet Fanni nevű pónilován. A szombat este megrendezett jótékonysági sztárfutamot idén is Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, az Operettszínház színésze nyerte, aki így rekordot döntött, mivel két egymást követő évben lett első ebben a mezőnyben. Győzelme révén 500 ezer forinttal támogatta a Magyar Lovasterápia Szövetséget. A változatos időjárási viszonyok közepette, olykor szitáló esőben megtartott lovas programokra, az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a részt vevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára több ezren voltak kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a közmédia is közvetítette.
Erdélyt öt lovas képviselte, közülük hárman középdöntőbe jutottak. Sepsiszentgyörgy lovasa, Zsigmond János az első előfutamot nyerte meg, Kézdivásárhely lovasa, Berde Loránd a hetedik előfutamban utasított mindenkit maga mögé, míg Mikóújfalu lovasa, Tóth Barna a tizedik előfutamban a továbbjutást érő második helyen végzett, viszont egyikük sem jutott a döntőbe. Nyujtód képviseletében Ugron Attilának, illetve Előpatak képviseletében Bartha Ferencnek nem sikerült középdöntőbe jutnia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)