Lugoson a tanács ülésén nem kapott elegendő szavazatot a Kurtág György díszpolgári címének odaítéléséről szóló határozattervezet, mondta el Pozsár József alpolgármester. Az idén nyolcvanesztendős világhírű zeneszerzőt, a Temes-parti város szülöttét így szerették volna köszönteni – s egyben elismerni munkásságát – a javaslat előterjesztői. Kurtág György 1926. február 19-én született Lugoson, 1940-ben Temesváron kezdte zenei tanulmányait. Magyarországra települt, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola korrepetitora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarazene-tanára volt, az Országos Filharmónia szólistáit tanította, közben külföldön is képezte magát, illetve játszott. Többek között Kossuth-, Erkel- és Herder-díjas, Érdemes művész, számos rangos nemzetközi kitüntetést kapott. /(pataky): A “bánsági tolerancia” újabb megnyilvánulása. Nem kapott díszpolgári címet Kurtág György. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 25./

Majdnem két évvel azután, hogy a Lugos önkormányzata díszpolgári címet adományozott Kurtág György világhírű zeneszerzőnek, a kitüntetett március 31-én személyesen fogja átvenni az oklevelet. A város szülöttét 2006 májusában választotta díszpolgárnak a képviselőtestület. Kurtág György /sz. Lugos, 1926. febr. 19./ zenei tanulmányait 14 évesen kezdte Lugoson, majd Temesváron folytatta. A második világháború után Magyarországra települt, később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola korrepetitora lett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarazene-tanára volt. A művészt március 27-én díszdoktori címmel tüntette ki a kolozsvári zeneakadémia, és hasonló elismerésben részesíti a bukaresti egyetem is. /Pataky Lehel Zsolt: Kurtág György átveszi Lugos díszpolgára címet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./

Örömzene évről évre (IX. Dzsessz- és Improvizációs Zenei Tábor)
„Látva ezt a sok tehetséges fiatal zenészt, akik itt élnek körülöttünk, és annak tudatában, hogy néhány dicséretes próbálkozást leszámítva nincs dzsesszoktatás Romániában, adta magát az ötlet, hogy szervezzünk olyan tábort, ahol neves magyarországi mesterektől tanulhatnak az itteni zenészek” – mondta Lázár Prezsmer Endre művelődésszervező az idén kilencedik alkalommal megszervezett Dzsessz- és Improvizációs Zenei Tábor indulásáról.
A 2007-ben tartott első táborba csak tizenöten jelentkeztek, de azóta egyre nőtt az érdeklődés, az utóbbi években már negyvenen-ötvenen jelentkeztek. Egy részük visszatérő vendég, de új arcok is megjelennek évről évre. Általában olyanok jelentkeznek, akiknek vannak már bizonyos fokú hangszeres ismeretei klasszikus zenében, népzenében, rockzenében, egyesek zeneelméleti előképzettséggel is rendelkeznek, de ez nem elvárás, olyanokat is szívesen látnak, akik csak műkedvelő zenészek. Ebben a mostani táborban is van színész, közgazdász, elektromérnök. Más városokból, országokból is jönnek, eddig valamennyi alkalommal voltak budapesti diákok, de Berlinből, Genfből, Brüsszelből is érkeztek már dzsessz iránt érdeklődő fiatalok. A szervező szerint az évente megtartott tábor és az év közben tartott műhelyfoglalkozások legnagyobb eredménye, hogy Szentgyörgyön kialakult egy erős és igényes zenei élet a zenészek és befogadók szempontjából egyaránt, melynek fenntartása és fejlesztése lenne a további feladat. A tábor művészeti vezetője, Márkus Tibor elmondta: „szíve egyik csücske” ez a rendezvény, amire úgy készül mindig, mintha hazajönne. Sokfelé oktat Magyarországon és külföldön is, de a szentgyörgyi táboroknak van egy nagyon jellegzetes helyi sajátossága: a népzenei gyökerek. Az első rendezvényeken tartottak is attól, nehogy túlságosan befolyásolják, elrontsák azt, aminek lehetőleg meg kellene maradnia tiszta forrásnak. Szerencsére azt tapasztalják, hogy sikerül teljes tisztelettel viszonyulni a hagyományokhoz, tehát nem elvettek az itteni kultúrából, inkább hozzáadtak valamit oly módon, hogy a népzene és a dzsessz fúziójából kialakulóban van egy teljesen új és nagyon értékes zenei irányzat. Márkus szerint már évek óta megfigyelhető folyamat, hogy azok közül, akik itt sajátítják el a dzsessz alapjait, elég sokan jelentkeznek, és felvételt is nyernek a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Mint mondta, ha olyan emberekkel találkoznak a táborban, akiknek nagyon kevés zenei alapjuk van, inkább az improvizációs készségüket, a kreativitásukat próbálják fejleszteni. Bármilyen szinten lehet oktatni – állítja –, csak ott és olyan megközelítésben kell elkezdeni, ahol a tanuló befogadókészsége megengedi. Két-három hangból már lehet improvizálni, ha megfelelőképpen használja ezeket az ember. Az Erkel Ferenc-díjas művész így vélekedik a szentgyörgyi közönségről: „Egy zenész mást nem is kívánhat magának, mint azt a fajta érdeklődést és odafigyelést, ami a szentgyörgyi közönség részéről tapasztalható. Bevallom, ha év közben bármikor, akár a tévében Sepsiszentgyörgyről hallok, egy kicsit erősebben ver a szívem…” Veress Albert csíkszeredai színművész visszatérő vendége a tábornak. Szerinte ez jó alkalom arra, hogy jó zenét hallgasson, játsszon, és mivel érzi magán a hangszeres fejlődést, „megéri” eljönnie évről évre. A rendezvény hangulatáról is lelkesen nyilatkozik, mondván: jó érzés pár napra kiszakadni a mindennapokból, és intenzíven azzal foglalkozni, amit talán a legjobban szeret. A táborról azok is pozitívan vélekednek, akik zenei előképzettség nélkül, idén először jelentkeztek: az oktatás emberközeli, egyénre figyelő, a tanárok nemcsak elméleti oktatók, hanem gyakorló zenészek is, igazi mesterek, akik hatalmas zenei tudásuk mellett nyitottak és barátságosak. A végkövetkeztetés egyértelmű: jó érzés itt lenni, a rendezvényt csak ajánlani tudják mindenkinek.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiválóságokat díjaztak
Olcsóbb lesz a minorita rendház felújítása
Tegnap reggel rendkívüli tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen, amelyen a szabadságolási időszak ellenére a tanácsosok zöme jelen volt. A testület többek között ismét módosította a kantai minorita rendház pályázatára vonatkozó korábbi határozatát, pozitív értelemben: a felújítás kevesebbe fog kerülni.
A tanácsülés kezdetén kiosztották a tavaly létrehozott kiválósági érdemdíjakat, az ezer lejes pénzjutalmat az általános iskolások közül Rancz-Gyárfás Hanna, a Petőfi Sándor-iskola hetedikes tanulója, a felső tagozatosok közül Bejan Norbert, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tizedikes tanulója kapta.
A tanácsosok elsőként elfogadták a város második negyedévi pénzügyi zárómérlegét, majd a 2016/57-es, a helyi tanács szakbizottságainak összetételére vonatkozó tanácshatározatot is jóváhagyták. Erre azért volt szükség, mert egy tanácsos jelezte, hogy kilép az egyik szakbizottságból. Ezt követően jóváhagyták azt a tervezetet, ami szabályozza, hogy a döntéshozó testület tagjai mikor tartják a negyedévi fogadóórájukat. Bokor Tibor azt javasolta, hogy minden tanácsos az erre vonatkozó elképzelését juttassa el Mátyus Kálmán irodavezetőhöz, hogy lehessen összeállítani egy naptárt erre vonatkozóan.
A napirend legfontosabb határozata ezután következett, ugyanis ismét terítékre került a minorita rendház felújításának a kérdése. Az impozáns épületegyüttes a kantai templomhoz tartozik, és nagyon romos állapotban van. A barokk stílusú épületet 1740 és 1828 között emelték, a rendház régebbi, hátsó és két oldalsó szárnyát 1740-ben, majd az utcára néző, közvetlenül a templomhoz csatolt részét 1828-ban építették, amellyel a rendház négyszögű belső, zárt udvarát alakították ki.
A szép és tágas épület felújítására 2014-ben gondolt első alkalommal az önkormányzat, és még akkor elkészültek a helyreállítási tervek, miszerint az elkövetkezendő években ott a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány által működtetett szakiskolát hoznak majd létre. A projektet Tövissi Zsolt Csíkszeredai építész készítette el. Ennek érdekében Fejér László Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Bokor Tibor polgármester kezdeményezésére jegyeztették be a GyerekKéz Baráti Társaságot azzal a céllal, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkeresésével újra létjogosultságot adjanak az egykori minorita rendház épületének. A tervek elkészítésére szükséges 60 ezer euró felét a Baráti Társaság, felét pedig Kézdivásárhely önkormányzata teremtette elő. Az elképzelés szerint a projekt hat év alatt valósulna meg, és némiképp olcsóbb lesz, 12 millió 717 ezer lej (áfa nélkül), mivel a pályázati kiírás szerint reklám és digitalizálási költségektől mentesül az elképzelés.
Az ülés hátralevő részében elfogadták a tanács képviselőinek kinevezését a Kézdivásárhelyi municípiumi kórház vezető tanácsába (a javaslat értelmében Bejan András és Budău Ionuţ feladata lesz ez), majd megszavazták a municípiumi kórház szervezeti felépítését is.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem voltam csodagyerek”
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 2004-től pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Erasmus-ösztöndíjjal pedig a berlini Hochschule für Musikban is tanult. Később párhuzamosan végezte a budapesti és a berlini egyetemek zongora-mesterszakát.
Demény Balázs rangos koncerttermek és fesztiválok meghívottja és számos nemzetközi verseny díjazottja volt már. A múlt csütörtöki szimfonikus hangversenyen a váradi közönség vastapssal fogadta, és búcsúztatta a zongoraművészt, és amint megtudtuk tőle, ő maga is szeret „hazajárni” Váradra koncertezni. A hangverseny előtt beszélgettünk vele életéről és szerelméről, a zenéről.
 Koncertezik, versenyzik, tanít
Demény zenész családba született: édesapja zeneszerző, nagyanyja pedig népdalgyűjtő volt, aki Kodály Zoltánnal is dolgozott. Elmondása szerint nem volt rajta szülői nyomás, természetesen őt is irányítgatták tanulmányai megkezdésekor, mert – ahogy fogalmazott – nem volt „csodagyerek”. Úgy emlékszik, kamasz korában, 12–13 évesen döntötte el, hogy zenével szeretne foglalkozni hivatásszerűen. Bevallása szerint az ő életében a mai napig is vannak hullámvölgyek, kételyek szakmaválasztásával kapcsolatban, de ezeket az előadó a művészet természetes velejárójának tartja.
Elmondása szerint a művészszakmában teljesen normális, hogy az ember olyan mentorokat keres, akiktől a legtöbbet tanulhat, így került ő Berlinbe. Természetesen Budapesten és Kolozsváron is egy életre meghatározó zenei útravalót kapott. Demény Balázs minden évben szívesen hazajár, mint mondta, Váradon már sokadik alkalommal koncertezett múlt héten, Szebenben három héttel ezelőtt játszott, de tavasszal tervez egy lemezbemutató koncertkörutat Erdélyben. Egyébként mindenhol szívesen játszik, Európa-szerte gyakran fellép különböző műsorokkal.
Demény Balázs a koncertezés és versenyzés mellett a budapesti Zeneakadémián tanít is, egészen fiatalokkal is foglalkozott már, de most a doktorálás és témája, Veress Sándor, a kolozsvári zeneszerző, teljesen lekötik az idejét.
Nincs kedvenc közönsége
Demény Balázs szívesen játszik külföldön és otthoni közönség előtt egyaránt, de „kedvenc” közönsége nincsen, mint mondta, oda megy koncertezni, ahova hívják, ugyanakkor ő inkább az előadandó művekkel szeret foglalkozni. Természetesen nagyon szívesen játszott olyan külföldi, rangos eseményeken és helyszíneken, mint például a Gasteig München, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Művészetek Palotája vagy a Berlini Filharmónia Nagyterme. Számára már önmagában élményt jelent egy ilyen helyen fellépni, „de ilyenkor is a mű a fontos, és nem a helyszín” – tette hozzá. Egyébként szerencsésnek tartja magát, novemberben például játszhatott Japánban az International Piano Concert Series-ben, ami az ország legrangosabb, fiatalokat bemutató sorozata, ahová a világ minden tájáról csupán négy zongoristát hívnak meg.
Kamarazenészként és szólistaként is szívesen játszik, legutóbb például Váradon Lászlóffy Zsolttal együtt tartottak egy Bartók–Mozart négykezes zongoraestet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Mozart–Bartók-fesztivál keretében. Nem szereti szétválasztani a kamarazenét a szólózástól, számára egy zene létezik. Ebből következik, hogy a zenekari játékot is egyenrangú kamarazenének tartja.
Demény Balázst elmondása szerint a művek foglalkoztatják, és a horizontját is úgy próbálja tágítani 27 éves létére, hogy „minden beleférjen”: versenyezni szeretne, ameddig a korhatár megengedi, ugyanakkor érdekli a zenetudomány és a művészetek. Bár szerinte szubjektív szakma lévén megkérdőjelezhető a versenyek értéke, úgy gondolja, hogy egy versenyre való felkészülés művészi fejlődési lehetőségeket is magában hordoz.
A szív és a lélek összhangja
A zene miértjét pályára lépésétől kezdve próbálja magának megfogalmazni. A zenei gesztusok a legfontosobbak számára, ami – mint mondta – könnyen félreérthető szóhasználat, ugyanis nem a színpadi mozgásról van szó. Egy billentyűt akár egy kanállal is le lehet ütni, ez semmiféle előképzettséget nem igényel. De már mindenképpen nehezebb, komolyabb feladatot jelent két egymás utáni hang eljátszása. Természetesen nem azért, amiért fizikailag nagyobb erőfeszítés leütni két hangot, hanem azért, mert két hangot már csak eljátszani lehet: az első hanghoz képest rögtön létrejön egy viszonyítási pont és akarva-akaratlanul egyfajta viszonyrendszer jön létre. Ebben pedig számára az csodálatos, hogy amint megszületik a viszonyrendszer, úgy az ösztöneink és tudatunk működésbe lépnek, fontossági sorrendet állítanak fel, és kapcsolatokat teremtenek a hangok közötti űrben, miközben a szív és a lélek összhangban áll egymással. Ez az összhang határozza meg, hogy milyen lesz a két hang közti fizikai kapcsolat, ettől függ, hogy az előadás jó vagy rossz, hiteles, meggyőző vagy mű. Ennek a kutatását érzi Demény az előadó-művészet lényegének.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)