Sepsiszentgyörgyön immár harmadik alkalommal rendeznek Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivált, idén Együtt Európában a kirekesztés ellen mottóval, jún. 26. és júl. 4. között, melynek fő szervezője a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma. Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma elnöke elmondta, hogy a baróti Tanulók Klubjával már a kilencvenes évek eleje óta jó kapcsolatuk alakult ki, amikor jelentkeztek a budapesti Kárpát-medencei Gyermekbarát Bábfesztiválra. A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma elődje 1917-ben alakult meg, a szabadkőművesek gyermekbarát hagyományait folytatva. A gyermekbarát egyesületet 1944-ben betiltotta be a nyilas belügyminiszter, majd 1948-ban a kommunista diktatúra szüntette be. 1992-ben a szervezet újjáalakult. Kapcsolatot alakított ki a határon túli magyar gyermekekkel, többek között Bátyúban, Szabadkán, Nagyváradon, Baróton és Sepsiszentgyörgyön. Az idei támogatók között van Kovács László külügyminiszter is. /Guther M. Ilona: Együtt Európában a kirekesztés ellen! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./

Az elmúlt hét végén került sor az Arad és a Kovászna megyei pedagógusok által szervezett hetedik szakmai találkozóra Sepsiszentgyörgyön. Szervezői az Arad megyei RMPSZ, a Kovászna megyei RMPSZ és az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport. Tartalmas tapasztalatcsere volt a 26 aradi és Arad megyei pedagógus számára. 14 oktatási intézményt látogattak meg, ezek között óvoda, iskola, tanárok klubja, Pedagógusok Háza is szerepelt. A vargyasi bútorfestés, a prázsmári erődítmény műemlék templom, Brassó városa, a Gábor Áron-emlékmű, a rétyi Kovács András fúvószenekar előadása, a baróti Tanulók Klubjának Váltakozó ritmusok c. táncműsora, a nagybaconi Pásztortűz hagyományőrző csoport néptánca, a zabolai buli, Bod Péter csernátoni szobrának megkoszorúzása, a kézdivásárhelyi és kovásznai séta, a szentiványlaborfalvi kürtőskalács, a Bod Péter Napok, a román nyelv kisebbségeknek témakörben szervezett kovásznai konferencia stb. emlékezetes marad. Köszönet illeti Korodi Hajnalkát, az RMPSZ Kovászna megyei elnökét és csapatát az élménydús tapasztalatcsere megszervezéséért. Jövőre az aradiakon a sor. /Matekovits Mária, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatóhelyettese: Szakmai napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

Falunapok fúvóstalálkozóval Magyarhermányban
A falu határában, a Kisbacontól csak jókora hajításnyira levő sportpályán ünnepelt hétvégén Magyarhermány. A polgármesteri hivatal és a falu közművelődéséért az elmúlt években oly sokat tevő Hámor Egyesület által szervezett esemény idén a helyi fúvósoknak köszönhetően bővült kétnaposra. Szombaton Fancsal Zsolt református lelkipásztor igehirdetésével vette kezdetét a program, majd a kultúrotthonban főleg régi fényképekből, illetve idős embereket megörökítő fotográfiákból nyílt kiállítás. Külön helyen állították ki az iskolához, a tanoda nevét viselő Máthé Jánoshoz, illetve az elmúlt néhány évben jelentős fejlődést elérő rézfúvósokhoz köthető képi emlékeket is, de mellettük jól elfért – mintegy „ízelítőként” és díszítőelemként – néhány idén készült szép rongyszőnyeg és Pro Natura-emlék is. Gere Mózes földrajz szakos tanár úgy fogalmazott: azért tartották szükségesnek mindezt összegyűjteni, mert tisztelegni akartak azok előtt, akiknek leginkább a nevükre emlékezünk, de arcuk vonásai már egyre inkább fakulnak, ám az elmúlt évtizedekben a faluért végzett munkájuk fejében többet érdemelnének.
A cserealji sportpálya kora délután kezdett megtelni. Megnyitóbeszédében Simon András polgármester a bő hatszáz esztendős múltra visszatekintő értékteremtő faluról szólt, s kívánta, legyen áldás munkájukon továbbra is. A magyarországi testvértelepülés, Hegymagas elöljárója, Tóth János Zoltán a tizenöt esztendős együttműködés fontosságát emelte ki, majd az erdővidéki kis falutól kapott megannyi élményért mondott köszönetet. A mulatság az iskola kis táncosainak, a baróti Tanulók Klubja mazsorett- és moderntánc-csoportjának, a Syncron tánccsoport és a népiskolás gyermekek előadásával vette kezdetét, majd a rezesbandások és az évek óta vissza-visszatérő vendég, a kászonalfalusi zenekar vette át helyüket.
Az elmúlt két esztendőben külön alkalmat jelentett a fúvóstalálkozó, ám idén a falunapok kibővítéseként szervezték meg. A kilenc zenekar részvételével – a helyiek mellett Árkos, Gidófalva, Kálnok, Nagybacon, Barót, Székelyzsombor, Sepsibükszád és Étfalvazoltán rezesbandája lépett fel – tartott esemény a zenészek felvonulásával vette kezdetét, majd késő délutánba nyúlóan a sportpályán folytatódott. Vágási István zenekarvezető szerint az együtt ünnepléssel mindenki nyert: az ő szereplésükkel emelkedett a falunap rangja, másrészt ők is nagyobb nyilvánossághoz jutottak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató és gálaműsor
Művelődési események Baróton 
Újabb kötetet tesz le olvasói asztalára Fehér János vargyasi művészettörténész. A szinte pontosan egy évvel ezelőtt megjelent Dobó – egy település a Kormos mentén című nagyszabású tanulmánykötete után, ezúttal A bölöni unitárius templomvár című könyvét mutatja be. Az esemény helyszíne a baróti Rózsa vendéglő ma 18 órakor.
A kötet Bölön régi unitárius (középkori) templomára vonatkozó adatokat mutat be, taglalja a jelenleg is álló templom építésének körülményeit. Olvashatunk benne az isten házát övező védőövről, az épületegyüttes története szempontjából fontos levéltári források, képek is helyet kaptak a műben. A kötetet Gyöngyössy János történeti grafikus, szakíró ismerteti.
Ugyancsak 18 órától a baróti Tanulók Klubjának művészcsoportjai mutatják be a városi művelődési házban Tavaszvárás 2016 című gálaműsorukat. Fellép a Princess mazsorettcsoport, a Mozaik moderntánccsoport, a Csipike színjátszócsoport és a balettcsoport. Az eseményekre a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.
(bf) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mesék a gyermekszínpadon
Tizenegyedik alkalommal tartották meg szombaton a megyei gyermekszínjátszó találkozót, amelyen a Szent György Napokon zajló országos találkozó fellépőit válogatják ki.
A rendezvény házigazdája a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskola, szervezője Péter Kinga tanítónő, aki lapunknak elmondta: közel 280 gyermek lépett színpadra, és bár az öt-nyolcadik osztályosok szereplési kedve évről évre lohad (az idén csak három csapat jelentkezett, de csak egy jutott tovább, a lemhényi), az elemistáké egyre növekszik, már kisebb falvakból és az előkészítő évfolyamról is jelentkeztek (összesen tizenkét csapat, és mindegyiket díjazták). Ez a korosztály még nagyon beleéli magát a mesébe, és külön öröm, hogy ugyanazt a történetet is másképp tudják előadni, a betanító pedagógus személyiségétől függően – magyarázta Péter Kinga, aki osztályával az egyik harmadik díjat nyerte el. Dicséretet a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola, a martonfalvi iskola, az illyefalvi iskola egy-egy, a házigazdák két osztálya kapott, harmadik díjat az említett váradis és a székelyszáldobosi csapat, másodikat a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola és a csernátoni gyermekszínjátszók, és három első helyezés volt: a baróti Gyermekek Palotája A tök és a csikó meséjével, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum pedig két produkciójával: A császár új ruhájával és A tizenkét csókával, amit az előkészítő osztályosok mutattak be. A díjkiosztás előtt természetesen volt táncház is Virág Endrével és a Folker zenekarral, csak a találkozó megszokott közönsége – a helybeli diákság – hiányzott, talán a szombati időzítés miatt (újabban a tanítási idő alatt tilos más iskolai tevékenységet, tantárgyversenyt is szervezni). Idén az anyagiak előteremtése is nehezebb volt, a megkésett városi költségvetés miatt nem tudtak pályázni az önkormányzatnál, ezért önerőből, a helyi vállalkozók és szülők támogatásával jött létre az országszinten egyedi találkozó, amilyent más megyékben nem tartanak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)