Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Barátság Platform
3 tétel
1995. március 29.
"A marosvásárhelyi tragikus események ötödik évfordulóján a Por Europa Liga Interkulturális Központja, a németországi Heinrich Böll Alapítvány támogatásával márc. 19-e és 25-e között rendezvények sorozatát szervezte Marosvásárhelyen a Tolerancia hete címen. A "Tolerancia háromszöge" kerekasztal-beszélgetésen az ismert román ellenzéki személyiségek megjelentek /Doina Cornea, Gabriel Andreescu, Horia Rusu/, továbbá Markó Béla, Cs. Gyimesi Éva. Márc. 21-én a Kriterion Könyvkiadó fennállásának 25. évfordulójára emlékeztek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./ Több rendezvény volt még a Tolerancia hete keretében, így a Hit és tolerancia című összejövetel, Mircea Dinescu és Szőcs Géza költői estje, ahol az Ellenpontok szamizdatról is szó volt, majd a Barátság Platformjára emlékeztek, a kezdetben, 1990-ben indult kezdeményezésre, utána jöttek a márciusi események. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./"
2010. március 20.
Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.
Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.
Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.
2010. október 5.
András napjától a fekete márciusig
A négy éve elhunyt Sütő Andrást két, időben egymástól távol eső András-napi emlékemmel szeretném megidézni.
A hetvenes évek elején, amikor mi, a Kincsesek felköszöntöttük Sütő Andrást, jelen volt Balogh Edgár is, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzora, illegális kommunista, akit az ’50-es években az általa megálmodott rendszer évekre bedutyizott. Egy adott pillanatban, mindezek ellenére, azt kezdte fejtegetni, hogy a kommunista párt sosem téved.
Hajnalban, hazafelé menet, azt kérdi édesapánk: te Előd, a magyarság vezetői ilyen hülyék, vagy ennyire be vannak rezelve? Hozzáteszem: akkor Sütő András háza előtt nem ólálkodtak a szekuritátésok.
Nem így 1989 novemberében, amikor a Kincses család szokás szerint levonult András-napot köszönteni. A szekusok kihívóan néztek ránk, hogy éreztessék: rosszul tesszük, hogy áttörjük a félelem falát. András mindezek ellenére derűsen fogadott, Éva sokkal szorongóbbnak tűnt. Arra emlékszem, hogy Tőkés László temesvári kilakoltatási peréről sokat beszéltem, András elég keveset tudott róla, de természetesen érdeklődve hallgatta előadásomat – akkor nem gondoltuk, hogy László konok ellenállása fogja elindítani a kommunista diktatúra bukását.
Ebben az időszakban a Sütő-lakást külföldről sohasem lehetett telefonon hívni, és a belső hívások sem mindig sikerültek. Édesanyám rendszeresen járt le kávézni, és ő számolt be telefonon Ági lányuknak, hogy egyelőre minden rendben, Andrást még nem vitte el a szekuritáté.
December 22-én, amikor Király Károly, a rendszer híres ellenállója szólt az ünneplő román-magyar, magyar-román tömeghez, azt kérdik tőlem a fiatalok: ugye, menjünk Sütő Andrásért? Mire én: a lehető leggyorsabban. Nagyon hamar megjelent Andris, rendkívül lelkes hangulatban, és ő lett a nap legünnepeltebb szónoka. Megfogalmazta, hogy a történelemben először teljes egyetértésben és érdekazonosságban együtt harcoltak és győztek a románok és magyarok. Már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az egységet meg kell őriznünk. Éljen a Testvériség! Éljen a szabad, demokratikus, minden állampolgárának egyenlő jogokat biztosító Románia! – kiáltotta. Kétnyelvű beszédére a sokezres tömeg egy emberként ütemesen skandálta, hogy: "Niciodata sovinism! Soha többé sovinizmust!".
Ezután alakítottuk meg az RMDSZ-t, karácsonykor, Hajdú Győző, az - (mai nevén Látó) a népharag elől gyorsan elillant, kollaboráns főszerkesztőjének az irodájába. Teljes egyetértésben választottuk meg Sütő Andrást a Maros megyei szervezet elnökének. A következő napon, december 26-án pedig, a Sütő által főszerkesztett Új Élettel egy szinten székelő Vatra irodalmi folyóirat szerkesztőségében létrehoztuk a Barátság platformját. Ebből idézek: "Rendkívül fontosnak és sürgősnek tartjuk, hogy minden egyes értelmiségi kiálljon mindenfajta soviniszta, nacionalista és idegengyűlölő megnyilvánulás ellen, annak érdekében, hogy megelőzzük az erőszak, a gyűlölködés és a teljességgel elfogadhatatlan személyes és kollektív bosszúállás kitörését, ezért erkölcsi felelősségünknek tekintjük, hogy mindenki a saját kertjéből irtsa a gyomot."
Sokan szívből-lélekből írtuk ezt alá, de olyanok is voltak, akik álnokságból. Radu Ceontea és Lazar Ladariu újságíró másnap a Papiu líceum tanári szobájában létrehozták a szélsőségesen magyarellenes Vatra Româneascat.
Magyarország akkoriban legjelentősebb emberei látogatták Andrást, kikérték véleményét. Január 2-án őnála ismerkedtem meg Antall Józseffel (aki négy hónap múlva Magyarország első, szabadon választott miniszterelnöke lett), úgyszintén Csoóri Sándorral, Széles Gáborral és másokkal.
Sütő mindenre odafigyelt. A városi vezetésbe Judea ezredesék 5 románt és 2 magyart választottak. Közös tiltakozásunk hatására megismételtettük a választást. Amikor András azt mondta Judeának, hogy az 5–2 arány a Ceausescu- féle "egészséges kompozíció" tovább éltetése, azt a választ kapta, hogy ő (mármint Sütő) szintén csausiszta volt. Erre András kerek-perec szemébe mondta, hogy más annak a helyzete, aki végig kiszolgálta a rendszert, mint Ön, és más azé, aki szembefordult a rendszerrel és ezért 10 éve kitiltották a szellemi életből. Lehet, hogy Judea ezredes mint igazi ,,cine mintye" ezért védte aztán olyan silányul Sütő Andrást azon a borzalmas március 19-én, a fekete március első napján.
Amikor Vincze János létrehozta a Független Magyar Pártot, közösen szólítottuk fel a Maros megyei magyarságot, hogy ne hagyja megbontani a magyarság egységét. Az akkori RMDSZ persze egészen más volt, mint a mai.
Az 1990 februári gyertyás-könyves tüntetésről, miután már meghirdetésre került, le akart minket beszélni Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes elnöke. Andris felhívott és azt mondta: ugye Előd, nincs jogunk megakadályozni azt, hogy a magyarság megmutassa, milyen fontosnak tartja a teljes körű anyanyelvi oktatást, fennmaradásunk egyik zálogát?
A százezres gyertyás-könyves tüntetésen Sütő András négyszer beszélt. Egyik beszéde jobb volt, mint a másik.
Amikor a Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilap 1990. március 14-i száma lehozta az ominózus Nagy-Magyarország-térképet, vad, uszító kommentárral kiegészítve, és azt másnap, éppen március 15-én, fő műsoridőben beolvasta a román központi televízió, tudtuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban! Követelésemre a TV bukaresti szerkesztői beleegyeztek, hogy másnap a replika jogán közöljék cáfolatunkat. A cáfolat szövegét négyen fogalmaztuk meg: Smaranda Enache (akiről ki kell mondanom, eljött az ideje, hogy ő legyen az igazi marosvásárhelyiek, románok és magyarok, magyarok és románok polgármestere), a másik három aláíró pedig: a sajnos már szintén néhai Jakabffy Attila, Sütő András és magam voltam. Természetesen a tiltakozást Sütő András a Maros megyei RMDSZ elnökeként írta alá. Egy mondatra pontosan emlékszem, amelyet András kimondott kérésére iktattunk be: "Határozottan tiltakozunk a szerkesztők által elkövetett szellemi hamisítás ellen, és a mód ellen, ahogyan a Ceausescu-ellenes anyagot bemutatták. Ez a kijelentésünk a felhívás szövegére vonatkozik, és semmi esetre sem értendő a szöveg mellé csatolt térképre" (Megjegyzésem: az újság és a tévé Nagy-Magyarország részeként ábrázolta Erdélyt, riogatva az ettől rettegő románokat.)
Sütő sorsának alakulását biztosan befolyásolta az, hogy a pogrom forgatókönyve kigondolóit a bukaresti tévében általam felolvasott, de Sütő nevével fémjelzett tiltakozás nehéz helyzetbe hozta, mivel teljes mértékben megcáfolta az uszítók hazugságait.
Sütő András és mindazok, akik akkor a magyarság sorsát igyekeztek jobbítani, nemcsak ily módon próbálták megakadályozni az etnikai összecsapást, hiszen a forró márciusi napokban úgy döntöttünk, hogy felszólítjuk a magyarságot, ne menjen az utcára, ne csapjon össze a román tüntetőkkel, mert mindezt ellenünk és a demokratizálódás leállítására szeretnék fordítani.
Ha ennek a határozatnak a szellemében 1990. március 19- e délutánján Sütő András nem megy fel az RMDSZ-székházba, hogy hazatérésre bírja a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöki székéből való elmozdításom ellen az utcán tüntető magyarokat, már aznap megtörténik a román-magyar összecsapás. Akkor – minden valószínűség szerint – megmaradt volna fél szeme világa, amelyet ügyünk védelmében vesztett el. Ezért is érzem olyan nemtelennek az ellene intézett támadásokat. Egyik kötetének azt a címet adta, hogy Szemet szóért, én úgy fogalmaznék, hogy szemet jogainkért. De nem csak fél szeme világával fizetett ezért, hanem megrövidült életével, hiszen az elrákosodás az üres szemüregből indult. Ne feledjük, Sütő az elszenvedett borzalmak után sem szűnt meg közösségünk sorsáért aggódni, szót emelni érettünk. Jó lenne, ha hivatásos politikusaink példát vennének az 1990-es helytállásból.
Most már tudjuk, nem jártunk, nem járhattunk sikerrel, a szekuritátés túlerővel, nemtelen eszközeikkel szemben csupán a demokrácia eszközeivel élve nem győzhettünk.
Elmondhatjuk, valójában Sütő András félig vakon mégis győzött a nemtelenség és a gyűlölet fölött.
(Szerkesztett szöveg, elhangzott a Sütő András Baráti Egyesület emlékülésén)
Dr. Kincses Előd, Népújság (Marosvásárhely),
A négy éve elhunyt Sütő Andrást két, időben egymástól távol eső András-napi emlékemmel szeretném megidézni.
A hetvenes évek elején, amikor mi, a Kincsesek felköszöntöttük Sütő Andrást, jelen volt Balogh Edgár is, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzora, illegális kommunista, akit az ’50-es években az általa megálmodott rendszer évekre bedutyizott. Egy adott pillanatban, mindezek ellenére, azt kezdte fejtegetni, hogy a kommunista párt sosem téved.
Hajnalban, hazafelé menet, azt kérdi édesapánk: te Előd, a magyarság vezetői ilyen hülyék, vagy ennyire be vannak rezelve? Hozzáteszem: akkor Sütő András háza előtt nem ólálkodtak a szekuritátésok.
Nem így 1989 novemberében, amikor a Kincses család szokás szerint levonult András-napot köszönteni. A szekusok kihívóan néztek ránk, hogy éreztessék: rosszul tesszük, hogy áttörjük a félelem falát. András mindezek ellenére derűsen fogadott, Éva sokkal szorongóbbnak tűnt. Arra emlékszem, hogy Tőkés László temesvári kilakoltatási peréről sokat beszéltem, András elég keveset tudott róla, de természetesen érdeklődve hallgatta előadásomat – akkor nem gondoltuk, hogy László konok ellenállása fogja elindítani a kommunista diktatúra bukását.
Ebben az időszakban a Sütő-lakást külföldről sohasem lehetett telefonon hívni, és a belső hívások sem mindig sikerültek. Édesanyám rendszeresen járt le kávézni, és ő számolt be telefonon Ági lányuknak, hogy egyelőre minden rendben, Andrást még nem vitte el a szekuritáté.
December 22-én, amikor Király Károly, a rendszer híres ellenállója szólt az ünneplő román-magyar, magyar-román tömeghez, azt kérdik tőlem a fiatalok: ugye, menjünk Sütő Andrásért? Mire én: a lehető leggyorsabban. Nagyon hamar megjelent Andris, rendkívül lelkes hangulatban, és ő lett a nap legünnepeltebb szónoka. Megfogalmazta, hogy a történelemben először teljes egyetértésben és érdekazonosságban együtt harcoltak és győztek a románok és magyarok. Már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az egységet meg kell őriznünk. Éljen a Testvériség! Éljen a szabad, demokratikus, minden állampolgárának egyenlő jogokat biztosító Románia! – kiáltotta. Kétnyelvű beszédére a sokezres tömeg egy emberként ütemesen skandálta, hogy: "Niciodata sovinism! Soha többé sovinizmust!".
Ezután alakítottuk meg az RMDSZ-t, karácsonykor, Hajdú Győző, az - (mai nevén Látó) a népharag elől gyorsan elillant, kollaboráns főszerkesztőjének az irodájába. Teljes egyetértésben választottuk meg Sütő Andrást a Maros megyei szervezet elnökének. A következő napon, december 26-án pedig, a Sütő által főszerkesztett Új Élettel egy szinten székelő Vatra irodalmi folyóirat szerkesztőségében létrehoztuk a Barátság platformját. Ebből idézek: "Rendkívül fontosnak és sürgősnek tartjuk, hogy minden egyes értelmiségi kiálljon mindenfajta soviniszta, nacionalista és idegengyűlölő megnyilvánulás ellen, annak érdekében, hogy megelőzzük az erőszak, a gyűlölködés és a teljességgel elfogadhatatlan személyes és kollektív bosszúállás kitörését, ezért erkölcsi felelősségünknek tekintjük, hogy mindenki a saját kertjéből irtsa a gyomot."
Sokan szívből-lélekből írtuk ezt alá, de olyanok is voltak, akik álnokságból. Radu Ceontea és Lazar Ladariu újságíró másnap a Papiu líceum tanári szobájában létrehozták a szélsőségesen magyarellenes Vatra Româneascat.
Magyarország akkoriban legjelentősebb emberei látogatták Andrást, kikérték véleményét. Január 2-án őnála ismerkedtem meg Antall Józseffel (aki négy hónap múlva Magyarország első, szabadon választott miniszterelnöke lett), úgyszintén Csoóri Sándorral, Széles Gáborral és másokkal.
Sütő mindenre odafigyelt. A városi vezetésbe Judea ezredesék 5 románt és 2 magyart választottak. Közös tiltakozásunk hatására megismételtettük a választást. Amikor András azt mondta Judeának, hogy az 5–2 arány a Ceausescu- féle "egészséges kompozíció" tovább éltetése, azt a választ kapta, hogy ő (mármint Sütő) szintén csausiszta volt. Erre András kerek-perec szemébe mondta, hogy más annak a helyzete, aki végig kiszolgálta a rendszert, mint Ön, és más azé, aki szembefordult a rendszerrel és ezért 10 éve kitiltották a szellemi életből. Lehet, hogy Judea ezredes mint igazi ,,cine mintye" ezért védte aztán olyan silányul Sütő Andrást azon a borzalmas március 19-én, a fekete március első napján.
Amikor Vincze János létrehozta a Független Magyar Pártot, közösen szólítottuk fel a Maros megyei magyarságot, hogy ne hagyja megbontani a magyarság egységét. Az akkori RMDSZ persze egészen más volt, mint a mai.
Az 1990 februári gyertyás-könyves tüntetésről, miután már meghirdetésre került, le akart minket beszélni Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes elnöke. Andris felhívott és azt mondta: ugye Előd, nincs jogunk megakadályozni azt, hogy a magyarság megmutassa, milyen fontosnak tartja a teljes körű anyanyelvi oktatást, fennmaradásunk egyik zálogát?
A százezres gyertyás-könyves tüntetésen Sütő András négyszer beszélt. Egyik beszéde jobb volt, mint a másik.
Amikor a Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilap 1990. március 14-i száma lehozta az ominózus Nagy-Magyarország-térképet, vad, uszító kommentárral kiegészítve, és azt másnap, éppen március 15-én, fő műsoridőben beolvasta a román központi televízió, tudtuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban! Követelésemre a TV bukaresti szerkesztői beleegyeztek, hogy másnap a replika jogán közöljék cáfolatunkat. A cáfolat szövegét négyen fogalmaztuk meg: Smaranda Enache (akiről ki kell mondanom, eljött az ideje, hogy ő legyen az igazi marosvásárhelyiek, románok és magyarok, magyarok és románok polgármestere), a másik három aláíró pedig: a sajnos már szintén néhai Jakabffy Attila, Sütő András és magam voltam. Természetesen a tiltakozást Sütő András a Maros megyei RMDSZ elnökeként írta alá. Egy mondatra pontosan emlékszem, amelyet András kimondott kérésére iktattunk be: "Határozottan tiltakozunk a szerkesztők által elkövetett szellemi hamisítás ellen, és a mód ellen, ahogyan a Ceausescu-ellenes anyagot bemutatták. Ez a kijelentésünk a felhívás szövegére vonatkozik, és semmi esetre sem értendő a szöveg mellé csatolt térképre" (Megjegyzésem: az újság és a tévé Nagy-Magyarország részeként ábrázolta Erdélyt, riogatva az ettől rettegő románokat.)
Sütő sorsának alakulását biztosan befolyásolta az, hogy a pogrom forgatókönyve kigondolóit a bukaresti tévében általam felolvasott, de Sütő nevével fémjelzett tiltakozás nehéz helyzetbe hozta, mivel teljes mértékben megcáfolta az uszítók hazugságait.
Sütő András és mindazok, akik akkor a magyarság sorsát igyekeztek jobbítani, nemcsak ily módon próbálták megakadályozni az etnikai összecsapást, hiszen a forró márciusi napokban úgy döntöttünk, hogy felszólítjuk a magyarságot, ne menjen az utcára, ne csapjon össze a román tüntetőkkel, mert mindezt ellenünk és a demokratizálódás leállítására szeretnék fordítani.
Ha ennek a határozatnak a szellemében 1990. március 19- e délutánján Sütő András nem megy fel az RMDSZ-székházba, hogy hazatérésre bírja a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöki székéből való elmozdításom ellen az utcán tüntető magyarokat, már aznap megtörténik a román-magyar összecsapás. Akkor – minden valószínűség szerint – megmaradt volna fél szeme világa, amelyet ügyünk védelmében vesztett el. Ezért is érzem olyan nemtelennek az ellene intézett támadásokat. Egyik kötetének azt a címet adta, hogy Szemet szóért, én úgy fogalmaznék, hogy szemet jogainkért. De nem csak fél szeme világával fizetett ezért, hanem megrövidült életével, hiszen az elrákosodás az üres szemüregből indult. Ne feledjük, Sütő az elszenvedett borzalmak után sem szűnt meg közösségünk sorsáért aggódni, szót emelni érettünk. Jó lenne, ha hivatásos politikusaink példát vennének az 1990-es helytállásból.
Most már tudjuk, nem jártunk, nem járhattunk sikerrel, a szekuritátés túlerővel, nemtelen eszközeikkel szemben csupán a demokrácia eszközeivel élve nem győzhettünk.
Elmondhatjuk, valójában Sütő András félig vakon mégis győzött a nemtelenség és a gyűlölet fölött.
(Szerkesztett szöveg, elhangzott a Sütő András Baráti Egyesület emlékülésén)
Dr. Kincses Előd, Népújság (Marosvásárhely),