Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bánsági Magyar Demokrata Szövetség /BMDSZ/
13 tétel
1990. május 10.
Máj. 6-án Temesváron a helyi magyar líceum felvette Bartók Béla nevét. Az ünnepséget Halász Ferenc, a frissen kinevezett igazgató nyitotta meg. A magyar líceumot 1985-ben tették kétnyelvűvé, majd 1990. márciusában ismét önálló magyar tannyelvű lett. Beszédet mondott Bodó Barna, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Tőkés László püspök, Szekernyés János irodalomtörténész és újságíró, végül Pordea Petru, a temesvári Magyar-Román Baráti Társaság elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
1990. október 25.
A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség /Bodó Barna elnök aláírásával/ a Temes megyei tanfelügyelőséghez fordult egy tanár magyarellenes megnyilvánulásával kapcsolatban. Tatomirescu tanár ugyanis okt. 19-én Temesváron, a Fizika-történelem Líceumban óráján felállíttatta a magyar nemzetiségű tanulókat, közölve velük, hogy a magyarok felelősek a márciusi marosvásárhelyi eseményekért, hozzátette: akinek nem tetszik valami, távozzon másik iskolába. A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség kérdéseket tett fel a tanfelügyelőségnek: elfogadható-e ez a magatartás, miért kellett megbélyegezni a magyar tanulókat? /Bodó Barna elnök: Eminescu-lecke helyett? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
1991. január 30.
A BMDSZ /Bánsági Magyar Demokrata Szövetség/ 1989. dec. 23-án alakult meg. Jan. 26-i ülésükön úgy döntöttek, hogy a jövőben az RMDSZ Temes megyei szervezete lesz a nevük. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./
1999. december 24.
A Kolozsvári Magyar Demokraták Tanácsa megalakulásának 10. évfordulója alkalmából dec. 23-án szervezett találkozón közéleti személyiségek, politikusok, egyházi vezetők az 1989-es forradalmi események tanulságaiból kiindulva a hogyan tovább kérdésre keresték a választ. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke vitaindítójában elmondta: azért gyűltek össze, hogy emlékezzenek, illetve emlékeztessenek a tíz évvel ezelőtti történésekre, megállapítva azt, hogy a kezdeti elképzelésekből, sajnos, mára, nem minden valósult meg. Csép Sándor, a MÚRE elnöke felolvasta a kolozsvári magyar demokrata értelmiségiek 1989. december 23-án megfogalmazott kiáltványát, a Hívó Szót, amely a romániai magyar közösség alapvető célkitűzéseit tartalmazta. Somai József, az MKT elnöke Bodó Barna levelét olvasta fel, aki annak idején első elnöke volt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetségnek. Üzenetében Temesvár és Kolozsvár szerepét emelte ki: míg Temesváron Tőkés László törte meg a hallgatás falát, addig Kolozsváron a magyar értelmiség próbált ellenállni még 1989 előtt a kommunista rendszernek. Mózes Árpád evangélikus püspök a találkozón személyesen jelenlévő Tőkés Lászlónak mondott köszönetet 1989-ben tanúsított helytállásáért. A püspök hozzászólásában kiemelte: a tíz évvel ezelőtti események kirobbanásában a kolozsváriak 1989-et megelőző tevékenysége, a falurombolás ellenes közös fellépés, a határon túl, a térségben érlelődő folyamatok egyaránt szerepet játszottak. Tőkés szerint az RMDSZ akkori elnökének felfogásában nem igazán tapasztalta az 1989-es események folytonosságát, annak markáns jelenlétét. Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanár kifejtette, hogy nem teremtődtek meg a szellemi tőke felhalmozásához szükséges intézmények, a szellemi élet nem jövő, hanem múltorientált volt. /Papp Annamária: RMDSZ-jubileum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./
1999. december 28.
Az RMDSZ helyi képviselői december 22-én, Temesváron ünnepelték a szervezet megalakulásának kerek évfordulóját. A sajtókonferencián a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alapító tagjai közül dr. Bárányi Ferenc, Bodó Barna, dr. Bárányi Ildikó, dr. Albert Ferenc, id. Toró Tibor elevenítették fel azt, hogy 1989. december 22-én a temesvári értelmiségiek létrehozták a posztkommunista időszak egyik első civil szerveződését. Az RMDSZ csak néhány nappal később alakult meg. Az alapító nyilatkozat Tőkés László református lelkipásztort már akkor a szervezet tiszteletbeli elnökének nevezi (azokban az órákban Temesváron mit sem tudtak a Securitate által elhurcolt lelkész sorsáról). A BMDSZ 1990. január 11-én tartotta nyilvános alakuló ülését, első elnöke Bodó Barna (jelenleg temesi RMDSZ tanácsos) lett. Szót kaptak a későbbi elnökök közül Dukász Péter (aki 1989 decemberében családjával éppen emigrálni készült, de a forradalom hatására meggondolta magát) és Toró T. Tibor, aki elmondta, hogy a BMDSZ-ből ugyan később Temes Megyei RMDSZ szervezet lett, de az eltelt tíz év alatt mindvégig megőrizte sajátos, egyedi vonásait és önállóságát. /Csak az első tíz év volt nehéz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./
2009. december 22.
Húsz év elteltével arra kérte a lap munkatársa Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, értékelje az elmúlt időszak megvalósításait. 1989-ben a túlélésért harcoltunk, emlékezett, a diktatúra, a falurombolás, a magyarság elnyomói és az egyháznyomorítók elleni önkéntes ellenállás jellemezte azokat a bizonyos decemberi napokat. Azután beindult a magyar önszerveződés. December utolsó napjaiban rendkívüli tanácskozást hívtak össze Szilágycsehben, megfogalmazták az egyház megújítását célzó programot. A Nemzeti Megmentési Front emberei a forradalmat eltérítő, szakembereket félrevezető államcsínynek voltak a képviselői. Bárányi Ferenc, a későbbi képviselő és miniszter lakásán december 22-én alakult meg Temesváron a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség. Akkor Tőkés László még őrizetben volt, ennek ellenére a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották. Az időközben Szilágycsehben megalakult RMDSZ-nek is tiszteletbeli elnökévé és országos vezetőjévé választották: ezáltal jelezte a magyarság, hogy tiszteletben kívánja tartani a történelmi tényt, amely szerint a felkelés a temesvári magyar református egyháztól indult. Azután ellopták a forradalmat, elkezdődött a posztkommunista korszak, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal mind a mai napig tart. Az RMDSZ is ennek a hadműveletnek vált részesévé: az elmúlt húsz évben mindenkivel szövetkezett, ezért inkább posztkommunista jellegű, mint rendszerváltó pártnak nevezhető. Jelenleg ellentmondásos a helyzet: két héttel ezelőtt Kovács Péter, Kelemen Hunor kampányfőnöke még arra szólította fel Eckstein-Kovács Pétert, hogy függessze fel RMDSZ-es tagságát, mert Traian Basescu oldalán áll. A rendszerváltozást folytatni kell, az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia eddigi politikáját. A szövetség kudarcot vallott az elnökválasztásokon: szavazótáborának 60 százaléka nem hallgatott rá. Hiába van kormányon az RMDSZ, a lába alól kicsúszott a szavazói bázis. /Ferencz Zsolt: ”A Mózes-korszakot a Józsué-korszaknak kell felváltania” Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2009. december 22.
December 20-án Temesváron a Csiky Gergely Színházban megtartott, Hogyan kezdődött? című ünnepi fórum keretében emlékeztek meg a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alapításáról és az azóta eltelt húsz évről. Szász Enikő színművész elsőként a BMDSZ jelen levő alapítóit: dr. Bárányi Ferencet, dr. Albert Ferencet és Toró Tibor professzort invitálta a színpadra. A BMDSZ alapítói a szervezet első elnökévé Bodó Barnát, tiszteletbeli elnökké távollétében az akkor Szilágymenyőbe „száműzött” Tőkés László lelkipásztort választották. Húsz év eseményeiről és megvalósításairól számoltak be a Temes megyei RMDSZ elnökök, időrendi sorrendben Dukász Péter, Toró T. Tibor és Halász Ferenc, valamint a jelenleg is alprefektusi tisztséget betöltő Marossy Zoltán. A jelenlevők ismertetőket hallhattak a Temes megyei magyar nyelvű oktatásról, a magyar médiákról – köztük az egész nyugat-romániai régióban terjesztett Nyugati Jelen napilapról – valamint a civil mozgalomról és az állami magyar színházról. /Pataki Zoltán: A bánsági magyar érdekképviselet húsz éve. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./
2012. december 22.
Az 1989-es forradalom és az azt követő magyar események Temesváron
A forradalom megélése fontos kiindulópont volt a temesvári magyar közösség megszervezésében, azonban a kollektív emlékezetben meghatározó élményként csak a református templom előtti december 15-16-i események élnek.
Az előzmények: a temesvári magyarság a kommunizmus alatt 
A forradalom kirobbanásának kontextusa nem érthető meg az azt megelőző periódus rövid ismertetése nélkül. Temesváron a 80-as évek hasonlóak voltak Erdély más városaihoz: a nemzeti kommunizmus és a diktatúra növekvő nyomása kihatással volt a város magyar lakosságára. Az egyetlen létező magyar újság, a Szabad Szó és a temesvári magyar színház ideológiai kontroll alatt állt, sőt mi több, a nyolcvanas évek végére a megszűnés veszélye fenyegette. Politikai szempontból elmondható, hogy a 80-as években a magyarok kiszorított helyzetben voltak a pártapparátusban is. Az 1984-89-es időszakban a megyei pártbizottságban csak póttaggal rendelkeztek Bloch Irma személyében, aki 1989 után már nem került előtérbe. 
A közösségi kulturális és oktatási élet szempontjából azonban több olyan tevékenység vagy önképzőkör működött, amely biztosította a fiatalok és az értelmiség találkozási helyét. Ilyen volt a Látóhatár Kör, a Thália Színházi Kör, az M-Studió diákrádió, a magyar terminológiai órák tartására tett próbálkozás és a Franyó Zoltán Irodalmi Kör, amely meghatározó volt a későbbi események szempontjából is. 
Mind a Látóhatár, mind pedig a Thália kiemelten fontos önképzőkörnek számított, köreikben több olyan diák is megfordult, aki később, 1989 után, az erdélyi magyar kulturális és politikai élet meghatározó személyisége lett. A Thália tagja volt például Borbély László, az RMDSZ jelenlegi politikai alelnöke, Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, Toró T. Tibor EMNP elnök, vagy Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. A Látóhatárban tevékenykedett például Visky András dramaturg, a kolozsvári színházi élet és színházi oktatás jeles alakja. 
Habár látszólag önállóan működtek, a Látóhatár és a Thália többször a Securitate célkeresztjébe került, főleg a rendszerellenesnek ítélt rendezvényeik miatt. Mindkét kör tanári ellenőrzés alatt működött, a Látóhatárnak Bálintfi Ottó filozófiatanár, a Tháliának Albert Ferenc szociológus, az Agronómia tanára volt a felelőse. A felügyelőtanárok puffer-szerepet töltöttek be: közvetítettek a diákok és a kommunista párt között, illetve mindkét irányba próbálták rendezni a konfliktusokat.
A Látóhatárt végül 1984-ben az országos politikai szigor hatására magyarázat nélkül szüntették meg. A színjátszó kör megszűnése egy 1988-as, a Reformáció ünnepe alkalmával szervezett Dsida Jenő szavalóesthez köthető, amelynek második előadását a Securitate megtiltotta.
A Franyó Zoltán irodalmi kör az értelmiség hálózatok szempontjából volt fontos. Az idősebb generáció tagjai rendszeresen megfordultak itt, megalapozva a rendszerváltás utáni kapcsolataikat is.
Az elit-hálózatok szempontjából fontos megemlíteni Bárányi Ferenc altatóorvos (későbbi RMDSZ-es parlamenti képviselő) nevét is, aki meghatározó személyisége volt a helyi magyar elitnek. Az általa rendezett összejöveteleken az akkori temesvári magyar elit legtöbb tagja megfordult. Bárányi hagyományosan minden évben december második szombatján rendezte meg névnapi ünnepségét, ahol átlagban 70-80 ember jelent meg, köztük meghatározó temesvári személyiségek, színészek.
Összefoglalva, a diktatúra szorító nyomása ellenére, Temesváron jelentős volt az önképzőkörök száma, mind a fiatalabb, mind pedig az idősebb generációk számára. Ugyanakkor kitapintható magyar elithálózat létezett, amely meghatározó volt az események későbbi alakulásában.
Az 1989-es forradalom előzményei 
Az 1989-es események egyik kiindulópontjaként a református templom előtti, Tőkés László a parókiából való eltávolítása ellen tiltakozó tüntetést jelölik meg, amely december 16-án és 17-én fokozatosan rendszerellenes lázadássá alakult. 
Tőkés László 1986-ban került Temesvárra segédlelkészként Peuker Leó, akkori református lelkész mellé. Az új lelkész jelenléte üdítően hatott a közösségre, az általa vezetett istentiszteletekre mind többen és többen jártak el. Politikai üldöztetése két 1988-as esemény kapcsán erősödik fel: a már említett Reformáció emléknapján rendezett Dsida-est, valamint a falurombolás ellen kezdeményezett tiltakozási akció, amely után Tőkés nemcsak hogy egyházi fegyelmi intést kapott, hanem a Securitate figyelmét is magára vonta. Az események folyományaként a Tőkés mellett kitartó személyek életét ellehetetlenítették, sőt, 1989 szeptemberében, a hozzá közel álló személyek egyikét, Újvárossy Ernőt holtan találták a Temesvár melletti Vadász-erdőben. Habár halálának okaira nincs bizonyíték, vélhetően a Securitate emberei ölték meg, ezért sokan a forradalom első áldozataként tartják számon.
1989 nyarától a Tőkés körüli eseményekről már rendszeresen tudósított a magyarországi sajtó. Ennek következtében a temesvári lakosok – más belső-erdélyi városokkal ellentétben – feltehetően sokkal több információval rendelkeztek, hiszen nézhették és hallgathatták mind a magyar, mind pedig a szerb TV- és rádióadókat. A kintről jövő információnak több szempontból kiemelt szerepe van. Egyrészt, egyike azon kevés híreknek, amelyek hihetőek voltak (a helyi média párt-kontroll alatt állt), másrészt, fontosak voltak a bizalom szempontjából is, hiszen a kintről jövő információk nem részei a nyolcvanas évekre jellemző provokációknak. 
Az 1989-es forradalom és a magyarok
Magyar szempontból a forradalom egyetlen kiemelkedő eseménye a református templom előtti, a Tőkés kilakoltatása ellen indított tiltakozás volt. Fontos kiemelni, hogy nem egy előre megszervezett tiltakozási akcióról volt szó. December 15-én pár száz ember, főleg idősek, nem a rendszer ellen, hanem Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakoznak és élőlánccal próbálták ezt megállítani. A magyar megmozdulásként indult tiltakozáshoz fokozatosan román nemzetiségű temesváriak is csatlakoztak, köztük a Petru Dugulescu vezette baptista közösség tagjai, akik biztosították a lelkipásztor és családja védelmét és a tüntetés békés voltát. A baptista közösségekkel Balaton Zoltán és Borbély Imre vette fel a kapcsolatot. 
Az első Ceauşescu-ellenes szlogenek 1989. december 16-a délután hangzottak el. Ennek központi szereplője Ion Monoran költő volt, aki megállított egy villamost és a rajta utazókat tüntetni hívta. A december 15-16-i események továbbá fontos legitimációs alapot nyújtottak a közösségi életben aktív szerepet vállalók számára. Az 1989 utáni magyar elit jelentős része – amennyiben a városban volt – saját bevallása szerint megjelent a két nap valamelyikén a templom előtt. A részvétel a „forradalmárság” 1989 utáni szimbolikus tőkéje lett, feljogosította tulajdonosát, hogy sikeresen vegyen részt az új rendszer megszervezésében. 
December 17-én tovább folytatódtak a zavargások, a katonaság is kivonult a tüntetők megfékezésére, és délután elhangzottak az első lövések. 18-a nyugodtabban telt el, de a város katonai megszállás alatt volt. December 19-én több temesvári gyárban a munkások általános sztrájkba léptek, majd az utcára vonultak. December 20-án hangzott el először az „Armata e cu noi!” (A katonaság velünk van) szlogen és megalakult a Román Demokrata Front. A temesvári Opera-teret ezen a napon foglalták el a tüntetők. Az Opera balkonjáról többen beszédet intéztek a tömeghez. Ceaușescu december 21-i beszédét, majd a diktátor futásáról szóló híreket a téren több ezer ember élőben hallgatta. 
A 16-i események után a magyar nemzetiségűek viszonylag ritkábban kerültek előtérbe. Kivételt képez Oberst László mérnök, későbbi RMDSZ-es megyei tanácsos, aki egyik szervezője volt az ELBA-ban kirobbant sztrájknak, Bárányi Ferenc, aki a temesvári Új Klinikán volt szolgálatban (a beutalt sebesültek és halottak listáját ő csempészte ki), illetve Balaton Zoltán fizikus, kutató, aki a forradalom alatt az Opera balkonjáról szólt a tüntetőkhöz, egyike lett az úgynevezett „balkonistáknak”, a forradalom első szervezett csoportjának.
A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség alakulása és annak értelmezése
A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség (BMDSZ) 1989. december 22-én délután-estefelé alakult meg Bárányi Ferenc lakásán. Bárányinál főleg baráti köréhez tartozó személyek gyűltek össze. Egyeseket telefonon hívtak fel, másoktól pedig engedélyt sem kértek nevük felhasználására. Az alakuló bizottság célja az volt, hogy minél jobban „leképezze a társadalmi struktúrát.” Az este folyamán megszületett a BMDSZ első hivatalos dokumentuma, egy nyilatkozat formájában. A nyilatkozat alapszövegét Albert Ferenc írta, a többiek pedig egyetértettek vele. Emellett megválasztották a szervezet ideiglenes elnökét. Bárányi Ferenc Toró Tibor fizikusnak ajánlotta fel a funkciót, aki ezt nem fogadta el, és a „fiatalok közül” Bodó Barnát javasolta. A szöveg véglegesítése után Toró Tibor Bárányi lakásáról felhívta Domokos Gézát, beszámolva neki a történésekről. 
Megalakulása után a BMDSZ nagyon hamar tagság-toborzásba kezdett. A BMDSZ irodájának a Szabad Szó szerkesztősége melletti termek egyikét nevezték ki. Itt folyamatos gyűlések voltak, viták, ahol a résztvevők a következő lépéseket próbálták megvitatni. A visszaemlékezők kevésbé említenek konkrét témákat, abban viszont mindenki megegyezik, hogy a helyi magyarság státusának kérdése, a magyar iskola megalakítása és a tagság-toborzás voltak napirenden. Működésében a BMDSZ tehát nyilvános helyszínt teremtett a találkozásra a bánsági magyar elit számára.
A kommunizmus utáni temesvári magyar elit összetétele és jellemzői 
A nyilatkozat tartalmát, az aláírók és a találkozón részt vevők névsorát, valamint a visszaemlékezésekből rekonstruált történéseket elemezve több, az elitre vonatkozó következtetés is levonható. Egyrészt elkönyvelhető, hogy annak ellenére, hogy a más országokból jövő információk hatására a változás „a levegőben lógott”, a szervezet megalakulása és a nyilatkozat születése nem egy előre megtervezett stratégia része volt, hanem feltehetőleg az események hatására, relatív spontánul történt. Másrészt, a BMDSZ alapítói és későbbi aktív tagjai mind akkori megnyilatkozásaikban, mind pedig visszaemlékezésükben aláhúzták, hogy nem pártot, hanem érdekvédelmi szervezetet alakítanak.
A BMDSZ a márciusi vezetőség-választásokig versenyt futott saját legitimációjával. Alapító tagjai nagyrészt 1989 előtt szerezték társadalmi tőkéjüket (újságírók, tanárok, a közösség meghatározó személyiségei), azonban befogadták a forradalomban való részvétel szimbolikus tőkéjével rendelkezőket is, és nagyon hamar nyitni próbáltak a különböző intézményi és munkaközösségi képviseletek felé. Mérlegelték, hogy kik azok a személyek, akik hitelesek lehetnek eddigi vagy a forradalom alatt mutatott tevékenységük, feddhetetlen kiállásuk vagy egyéb tulajdonságuknak köszönhetően. 
A vezetőségbe bekerültek a forradalmárok (pl. Oberst László), a rendszerváltás előtti kulturális elit tagjai (pl. Matekovits György) de a nómenklatúra egyes képviselői is (pl. Albert Ferenc). A fő feltétel az volt, hogy az azelőtti rendszerben tetteivel nem kompromittálta magát. A „vitatott elemeket” nem engedték be, vagy kizárták az új struktúrákból. Tanulságos például a Szabad Szó szerkesztőségében dolgozó Vajda Sándor, az ügyészként tevékenykedő Egeressy László, illetve a színházigazgató Sinka Károly esete. Vajda esetében az összes megkérdezett személy egyetértett abban, hogy úgymond „szekus” volt, Egeressy és Sinka 1989 előtti szerepe vitatott maradt, de 1989 után csak marginálisan vettek részt a közösség újjászervezésében.
A nyitott struktúra hatására a kialakulóban levő politikai eliten belül látszólag nem voltak ellentétek, formailag a múlt rendszerben betöltött szerep nem volt kizáró ok, azonban a kérdés burkoltan a nyilvánosságban is megjelenik.
Viták és célok a BMDSZ tevékenységében 
A legtöbbet tárgyalt témák az önálló magyar iskola, a szervezetépítés és a magyar ház kérdése voltak. Az önálló magyar iskola megteremtéséről szóló vitában a résztvevők egyetértenek abban, hogy a közösség megmaradásának szempontjából ez elkerülhetetlen. Ettől kezdve a vita e célkitűzés megvalósításáról szólt. A többség döntése alapján azonnali hatállyal kérték az iskola létrehozását, nem várva meg az iskolai év végét. A magyar iskola február 15-én alakult meg, a szerb és német iskolával egyetemben. A Bartók Béla nevet demokratikus úton választották ki a diákok és tanárok. Jellemző, hogy az iskola megalakulásának kiharcolása nem egy szervezett folyamat része volt. Többen, egymástól függetlenül próbálták az iskola megalakulását „kijárni”, később saját sikerként könyvelve el mindezt. 
A Magyar Ház kérdése másképpen alakult. Sokan, a hatalom és a többségi társadalom potenciális reakcióitól megijedve, jogi úton akarták visszakérni a magyar közösség „jogos tulajdonát.” Az egyetlen, aki az ingatlan elfoglalását javasolta, Borbély Imre volt, későbbi RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki javaslatának leszavazása után nem vett már részt a helyi politikában. Az épületet végül nem sikerült visszaszerezni, egy magáncég kezébe került. 
A BMDSZ konszolidációja és a parlamenti választások
Helyi szinten a BMDSZ szoros kapcsolatokat alakított ki a frissen újraalakuló magyar újsággal, a Temesvári Új Szóval és a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezettel (TEMISZ) is. A fiatalokat az országos RMDSZ-hez hasonlóan a BMDSZ hamar partnerének fogadta, bevonva őket a vezetésbe és a szervezésbe. Ezen legitimációs tett nem jelentette a TEMISZ beolvadását a szervezetbe, amaz folytatta saját útját, országos ernyőszervezetbe lépve be. 
A Temesvári Új Szó és az RMDSZ kapcsolata érdekesen alakult. Az újság már decemberben újraszerveződött. Az első napokban Bárányi Bodó Barnát „nevezte ki” az újság élére, amit az újság szerkesztősége nem fogadott el és demokratikus úton választott magának szerkesztőséget. Ez az esemény több érdekes kérdést vet fel. Egyrészt, jól tükrözi, hogy a BMDSZ alapítói úgy képzelték el szervezetüket, hogy a magyar társadalmi élet minden területére kiterjesztik befolyásukat és ezeken belül döntéshozatali joggal rendelkeznek. Az eset nem csak a szervezet kezdeti demokrácia-értelmezésére, hanem Bárányi rendszerváltás utáni szerepére is rávilágít. Bárányi a frissen alakuló szervezet alelnökeként erős társadalmi és szimbolikus tőkével rendelkezett. Ez a tőkekoncentráció vélhetően hozzájárult képviselőjelöltségéhez is. Habár jelölésének módja már feledésbe merült, sem Bárányi Ferencnek, sem a szenátori lista élére kerülő Tőkés Lászlónak, nem volt kihívója, mindenki számára világos volt, hogy ők ketten kell legyenek azok, akik jelöltetik magukat. 
Fontos megemlíteni, hogy a BMDSZ vezetői, Bárányi Ferenc bejutása mellett, Tőkés László sikerében mindenképpen, de Oberst László esélyeiben is bíztak. Ez azzal magyarázható, hogy hasonlóan Románia más régióihoz, nem lehetett tudni, pontosan hány magyar él a megyében, a magyar közgondolkodás felülreprezentálta őket, illetve a Tőkés Lászlót övező „szimpátia-hullám” miatt nagyszámú román szavazat bejövetelére is számítottak. Az eredményekből azonban kitűnik, hogy az RMDSZ-re leadott román szavazatok minimálisnak mondhatóak. Tőkés esetében a többletszavazatok feltehetőleg a kisebbségektől származtak. 
Exkurzus: címszavakban pár következtetés
A forradalom megélése egy fontos kiindulópont volt a temesvári magyar közösség megszervezésében, azonban a helyi magyar közösség kollektív emlékezetében meghatározó forradalmi élményként csak a református templom előtti december 15-16-i események kerültek be. A BMDSZ a megyei elnökség márciusi megválasztásáig nem klasszikus értelemben vett szervezetként működött: találkozóin bárki felszólalhatott, az érdeklődők közösen fogalmazták meg a temesvári magyar közérdeket, a benne tevékenykedők egymástól függetlenül próbálták a közösségi célokat elérni, nem volt világos hierarchikus struktúrája sem. A szervezetet a társadalmi élet minden területére kiterjedő struktúraként képzelték el. A bekerülő aktív tagok két típusú tőkével rendelkeztek: egyrészt, a múlt rendszerből hozott társadalmi és kulturális tőkével, másrészt a forradalmi szerepvállalásból táplálkozó szimbolikus tőkével. Látszólag mindenki elismerte a kialakuló elit szupremáciáját. Fontos jellemzője az 1990-es évnek, hogy a kommunista múlttal való szembenézés csak elszórtan jelentkezett. Többen felvállalták a Temesvári Kiáltvány nyolcas pontjában leszögezetteket, azonban a BMDSZ-ben nem volt vita erről a kérdésről, sőt a nyilvánosság felől jövő, erre vonatkozó jelzéseket is hamar a szőnyeg alá söpörték. Az első vezetőség jelentős része a régi elitből állt össze, de a szervezet környékén feltűntek már azok az emberek is, akik a forradalom után kapcsolódtak be a magyar közösség szervezésébe. A román-magyar kapcsolatok jónak mondhatóak, azonban a választási eredmények világosan megmutatják a nemzetiségi kapcsolatok határait: a szenátusi listán induló Tőkés László, a „forradalom kirobbantója” elenyésző román támogatást kapott. 
Toró Tamás, Toró Tibor
a szerzőkről
Toró Tamás 
1985-ben született Temesváron. Középiskolai tanulmányait a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban végezte. 2008-ban történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2009-2010 között a Történelem tanszék nemzetközi kapcsolatok mesteri képzésében vett részt a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. 2010-2012 között a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Nemzetközi tanulmányok mesteri képzőjét elvégezve nemzetközi kapcsolatok szakértői diplomát szerzett. 
Toró Tibor
1981-ben született Temesváron. Középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Elméleti líceum informatika szakán végezte. 2005-ben szerez diplomát a temesvári Nyugati Egyetem Szociológia szakán, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi tanszékén és a budapesti Középeurópai Egyetem Nacionalizmuselméletek tanszékén mesterizik. Jelenleg doktorandusz a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékén és tanársegéd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi kapcsolatok és Európai tanulmányok tanszékén. Kutatási területe a nacionalizmus, a romániai magyar elitek és a nemzeti kisebbségek.
Transindex.ro
2014. szeptember 26.
A 85 éves Albert professzor köszöntése
Tanítás, alkotás, szolgálat
A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”.
Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel:
Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a
TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk.
Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek.
Temesvárott, 2014. szeptember 24-én.
A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2015. január 10.
„Új oktatási stratégiát hoz a 2015-ös esztendő”
Az elmúlt év politikai viharai nem befolyásolták Halász Ferenc Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes tevékenységét, aki továbbra is betölti ezt a fontos tisztséget és biztosítja a magyar nyelvű oktatás olajozott működtetéséhez szükséges nyugodt hátteret. Felkértük Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelőt, hogy értékelje az óesztendő eseményeit a magyar nyelvű oktatás szemszögéből, és ismertesse olvasóinkkal a 2015-ös év kihívásait.
– A 2014-es esztendő kellemes meglepetése az volt, hogy szeptemberben rekord számú gyermek indult magyar tagozaton az előkészítő osztályokban – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Halász Ferenc –, 87 gyermeket írattak be az előkészítő osztályokba, az utóbbi tíz esztendőnek ez a legjobb eredménye. Reméljük, hogy az elkövetkezőkben is sikerül ezt a létszámot tartani, mert számunkra egyértelmű, hogy a Bartók Béla Líceum sorsa attól függ, hogy alulról hogyan sikerül építkezni. E mögött igen komoly munka áll: az RMDSZ, a Pedagógus Szövetség és a Bartók Béla Líceum vezetősége számtalan rendezvényen és eseményen vett részt, ahol nemcsak a pedagógusokkal találkoztunk, hanem a polgármesterekkel, az önkormányzati képviselőkkel, a civilszervezetekkel és a gyerekek szüleivel is, akiket próbáltunk arról meggyőzni, hogy az identitástudat megőrzésének egyik legfontosabb eszköze a magyar nyelvű oktatás. Nagyon remélem, hogy ebben a létszámnövekedésben ez a munka is benne van!
A tavaly hozzáfogtunk a 0–3 éves magyar gyermekek feltérképezéséhez a bánsági településeken. A 2015-ös esztendőben akarjuk kialakítani azt a hosszú távú stratégiát, amelyre a Temes megyei magyar nyelvű oktatást építeni lehet. Bármilyen stratégiát építünk, ezt döntő módon a születendő gyermekek száma határozza meg. Ezt a munkát folytatni kívánjuk 2015-ben is, visszatérünk egyes településekre, amelyeket tavaly is lelátogattunk, másrészt bővítjük a kört és megpróbálunk eljutni minden olyan településre, ahol a magyar oktatásnak valamilyen formája létezik beleértve a fakultatív magyar oktatást is.
– Milyen újdonságokat hozott a tavalyi év a magyar nyelvű oktatásban?
– Ha a 9-dik osztály szintjét nézzük, az újdonság az, hogy a Bartók Béla Líceumban átálltunk a fél osztályok megszervezésére, és ez által bővült az oktatási kínálatunk. Ezt idén is folytatjuk, sőt, egy olyan programot is el szeretnénk indítani, amelynek köszönhetően a líceumot végzett gyermekek egy része párhuzamosan az iskolával 3-6 hónapos szakmai képzésben is részt vehet. Tanulmányaik befejeztével nem csak érettségi diplomát, vagy 12 osztályról szóló papírt kapnak a fiatalok, hanem szakképesítést is egy szakmában, ami segíti őket abban, hogy a jövőjüket rendezzék. Reméljük, hogy ehhez a programhoz megtaláljuk a támogatókat, a pénzkeret alakulóban van. Szeretnénk azt elérni a következő két-három esztendőben, hogy minden Bartók Líceumot végzett gyermek tanulmányai befejeztével egy szakmával is rendelkezzen.
– 2015 jubileumi év lesz a Bartók Béla Elméleti Líceum számára. Hogyan készülnek a 25. évfordulós ünnepségekre?
– Az 1989 decemberében alapított Bánsági Magyar Demokrata Szövetség első nagy sikere volt 1990 elején az önálló magyar líceum visszaállítása, amire ma is büszkék vagyunk. A magyar líceum akkor felvette a bánsági születésű világhírű zeneszerző, Bartók Béla nevét, ennek a megünneplésére is készül ezen a tavaszon az iskola. Rengeteg változás történt 1990-ben a temesvári magyar líceum életében, most egyet emelnék ki: 25 évesek a legrégibb testvériskolai kapcsolataink. 1990. április 4-én érkezett meg az első budapesti (Kőbánya, X. kerület) delegáció Temesvárra, akkor leraktuk az alapjait olyan testvériskolai kapcsolatoknak, amelyek szerencsére ma is élnek, és bővülnek. Hármas ünnepre készülünk tehát idén: az önálló magyar líceum visszaállítását, Bartók Béla nevének a felvételét és az első testvériskolai kapcsolatok létrehozásának a 25. évfordulóját ünnepeljük.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 8.
Nemzedékek Találkozója Temesváron
Meglepetésdíjak a legjobb bartókos diákoknak!
Temes megye legnagyobb magyar iskolájában, a Bartók Béla Elméleti Líceumban június 6-án, szombaton 22. alkalommal tartották meg a hagyományos Nemzedékek Találkozóját. A Diákházban sorra került megnyitóünnepség keretében megemlékeztek a temesvári önálló magyar iskola létrehozásának, illetve névadásának 25. évfordulójáról, és díjazták a Bartók Béla Líceum kiemelkedő eredményeket elért diákjait. A legjobb diákoknak meglepetésdíjakat adott át Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja és Naszvadi György, az MNB PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke.
A Nemzedékek Találkozója a sajátos bánsági szórványhelyzet szülte találmány: mivel a magyarul érettségizettek szétszóródtak az országban és a nagyvilágban, nehezen jönnek össze akár a kerek évfordulós osztálytalálkozók is. A június első szombatján megtartott Nemzedékek Találkozójára hivatalos minden magyar vén diák, aki valaha magyar iskolát végzett Temesváron és minden tanár, aki valaha magyar iskolában tanított. A Diákházban összegyűlt mintegy 300 vén diákot dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte. „Május utolsó péntekje hagyományosan a ballagási ünnepség, június első szombatja a nemzedékek találkozójának a napja. A ballagók előrenéznek, a látóhatárt, az égboltot kémlelik, a vén diákok inkább visszatekintenek, számot vetnek. Ezek az ünnepek az iskola számára is rendkívül fontosak, hiszen értelmet, tartalmat adnak az iskolai mindennapoknak, és visszajelzést kapunk arról, hogy az elballagók batyujába elhelyezett tudás hogyan érett tapasztalattá az elmúlt évtizedekben” – mondta ünnepi köszöntője során dr. Erdei Ildikó.
Halász Ferenc volt iskolaigazgató felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor az 1990. január–március időszakban, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére sikerült létrehozni az önálló magyar középiskolát, amely felvette Bartók Béla bánsági születésű világhírű zeneszerző nevét. „Akkori döntésünk fő érve az volt, hogy Bartók Béla ember tudott maradni egy elembertelenedett világban – mondta Halász Ferenc –, a mi fő célunk pedig az, hogy embert faragjunk a diákjainkból”.
Az 55 éve érettségizettek nevében Gáspári Katalin ny. magyartanár, a 20 éve érettségizettek nevében dr. Kovács Levente egyetemi docens osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. „A Bartók Béla Líceum számunkra több mint egy egyszerű iskola: úgy működik, mint egy alternatív közösségi központ, ahol a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenki számára szerveznek rendezvényeket – mondta Marossy Lóránt –, ezért közös felelősséget kell vállalnunk az iskola jövőjének biztosításáért.”
A Bartók Béla Alapítvány minden évben díjazza a különböző területeken (tantárgyversenyek, irodalmi versenyek, hagyományőrzés, sport stb.) terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat. Az alapítvány díjait Halász Ferenc elnök és dr. Toró László fizikus, a kuratórium képviselője adtak át a legjobbaknak. Az elmúlt iskolaévben elért kiváló eredményeik alapján összesen 28-an kaptak pénzdíjat az Alapítványtól, a díjak oroszlánrészét a kiválóan teljesítő V–VIII. osztályosok érdemelték ki.
Következtek a meglepetésdíjak: Tamás Péter tiszteletbeli konzul első alkalommal adta át a Magyar Nyelv Ápolásáért járó díjat a XII. osztályos Kovács Boglárkának, aki a második-harmadik helyezett Fodor Zsófiával és Stan Krisztinával együtt egy 10 napos németországi jutalomkiránduláson is részt vehet. Az ünnepségen részt vett Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki köszöntőjében így fogalmazott: „Ezeket a gyönyörű népdalokat, szavalatokat, fuvolásokat, citerásokat hallgatva, a táncosokról nem is beszélve, úgy érzem, hogy mi, „odaáti” magyarok magyarságból leckét kapunk. /…/ A PADOC Alapítvány célja a határon túli magyar oktatás támogatása, többek között azért, hogy az itthon maradás reális alternatíva legyen az itt élő magyarok számára. A magyarság fogyása megállításának legfontosabb eszköze, hogy mindenki a szülőföldjén találja meg a boldogulását.” Naszvadi György végezetül bejelentette: a Bartók Alapítvány díjazottjainak kiegészítésképpen fejenként 25 000 forintos díjat ajánl föl a PADOC Alapítvány részéről, ugyanakkor felkészítő tanáraik fejenként 100 000 forint jutalomban részesülnek.
A megnyitóünnepség résztvevőit és díszvendégeit színes és színvonalas műsorral ajándékozták meg a Bartók Líceum diákjai: Szabó Abigél népdalcsokrát, Kovács Boglárka, Stan Krisztina és a Marasztalók zenekar dalait, a Harmónia csoport társasági táncát, Andrásy Nóra és Kele Noémi szavalatát, a Szabó tanító bácsi vezette furulyások és citerások műsorát és az Eszterlánc kalotaszegi táncát nagy tapssal jutalmazták a vén diákok. A találkozó a Bartók Líceum dísztermében kötetlen beszélgetéssel folytatódott, miközben a kerek évfordulós érettségi találkozók résztvevői osztályfőnöki órákat tartottak. Szombat este az érdeklődők megtapsolhatták a Bartók Diákszínpad évadzáró Csongor és Tünde újratöltve című előadását, Molnos András Csaba színművész rendezésében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 19.
„Gazda Árpád marhasága”
Hivatalosan még Ceauşescu uralkodása idején, 1989. decemberi 21-én – amikor már sejteni lehetett, hogy a fennálló rendszer recseg-ropog – Erdély-szerte hatalmas tüntetések zajlottak, a katonaság pedig több helyszínen is a fegyvertelen tömegbe lőtt, miközben nemzeti közösségünk tagjai több helyütt is saját szervezet alapításába fogtak. Ennek a szervezkedésnek a főbb centrumai Temesvár (itt már december 20-án megalakult a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség), Kolozsvár és Bukarest voltak. Nem meglepő módon mégis ez utóbbi ragadta magához a kezdeményezést és az első hivatalos nyilatkozat alatt szereplő, általuk választott név – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghatározó maradt.
Pedig mennyivel fontosabb lett volna nevünkben is erdélyi mivoltunkat, őshonosságunkat, több mint ezer éves múltunkat hangsúlyozni. „Romániai” demokrata szövetséget alakíthatnak akár vietnámiak, kínaiak vagy arabok is, akiknek vajmi kevés közük van e régió történelméhez, kulturális gazdagságához.
Az autonomisták kezdeti győzelme
Ezzel együtt az RMDSZ 1996-ig önálló arccal, önálló politikai vonalvezetéssel s nem utolsó sorban önálló külpolitikával rendelkező szervezet volt. Azzal együtt, hogy az első hat évben a szervezet belső életét a helyzetteremtésben, célirányos konfliktusvállalásban gondolkodó autonomisták és a helyzetelfogadó, minden áron konfrontációmentességre törekvő tábor kötélhúzása határozta meg. Az első csoport távlatokban, helyzetünket történelmi léptékben rendező megoldásban gondolkodott, céljait a nemzeti érdekekhez igazította, azokhoz keresve eszközöket. A második a vélt román tűrőképességhez igyekezett igazítani a célhorizontot is. Jó példa erre az első kongresszuson, 1990 áprilisában elfogadott program, mely az autonómiát megpróbálta belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszerbe, bizonyára azért, mert a megfogalmazók féltek nevén nevezni a gyermeket.
Koncepcionális síkon az autonomisták győztek 1992. október 25-én a szervezet hivatalos irányvonalát máig meghatározó Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat elfogadásával, pozicionális síkon viszont a kollaboránsok, előbb 1993-ban Brassóban, majd 1995-ben Kolozsváron, 1999-ban Csíkszeredában. A továbbiakban autonomista kihívó nem akadt a szervezeten belül.
A Janus-arcú politika
Nem meglepő tehát, hogy a hat éven keresztül folytatott Janus-arcú, autonomista és tájba simuló elemeket egyaránt integráló politikát az 1996-os kormányra lépés alapvetően megváltoztatta. A szervezet politikáját a neptuni paradigmán belül fogalmazták újra. Az önálló külpolitika az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla által is bevallottan megszűnt, az RMDSZ beállt az ország nyugatra néző kirakatába statisztának. Hadd szúrjam ide, vállalva az önismétlés ódiumát: a szerep azonos volt Fülig Jimmyével, aki statisztaként egy vendéglő kirakatában ült, időnként a gyomrára mutatott és szélesen mosolygott jelezvén, hogy jól van lakva. Megköttetett a paktum a román és a magyar elit között, aminek lényege az volt, hogy a magyarság hallgat jogos követeléseiről, az autonómiáról – amit egyébként 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megígértek nekünk –, nem okoz kellemetlenséget a román vezetésnek, az pedig elegendő engedményt és anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy azt eredményként felmutatva a magyar szervezet meg tudja őrizni választói támogatottságát. A képlet tehát nagyon egyszerű és könnyen átlátható.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség urnákhoz járuló részének elsöprő többsége mégis az RMDSZ-re adja voksát. Ennek okai szerteágazóak, benne van a bejáratott név és szimbólumrendszer, a komoly infrastrukturális háttér, az évtizedek alatt kiépített kapcsolati háló, de éppen annyira az is, hogy az RMDSZ anyagi és politikai támogatást kap Bukaresttől, aminek segítségével pozícióját fenntarthatja. E szervezet kezeli ugyanis az erdélyi magyar nemzeti közösségnek címzett nem csekély állami támogatást, évente mintegy 4–4,5 millió eurót. A pénz négyötödét saját magára költi, majd az egy ötödét nagyvonalúan pályázatokon osztja szét, persze ismét csak klienturális szempontok szerint. E gazdasági monopólium a nómenklatúraépítésnek ideáltipikus feltételrendszert biztosít.
Mindent magára költ az RMDSZ
E kérdéssel először Gazda Árpád foglalkozott a Krónika hasábjain bő tíz esztendeje, de most a kérdést elővette a politikailag valóban függetlennek tűnő Átlátszó Erdély is. Miután háromrészes tényfeltáró riportban részletezték a szervezet pénzhasználási módszereit, az RMDSZ-vezetés a szokásos ignorálás helyett a bizonyítványmagyarázat mellett döntött.
Az RMDSZ ügyvezető elnökével, Kovács Péterrel készült interjúban a megkérdezett a „Gazda Árpád marhasága” informális megfogalmazással próbálta tagadni a lényeget. S bár az interjúkészítő a törvényszöveget is beidézte, mely szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságnak járó pénzügyi támogatást kezeli, ő megmaradt a maga álláspontján, miszerint a pénz az RMDSZ-é, s azt akár teljes egészében magára, tételesen az alkalmazottak fizetésére is költhetné.
A stílus maga az ember. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki annak idején a „Nem akarok somer lenni” program nyelvi leleményével tűnt ki az RMDSZ-es szürkeségből, most ismét elengedte magát verbálisan. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.
Az RMDSZ-es sajtó – a 2015-ös évben 110 000 euróval megtámogatott online újság, a Maszol – persze megpróbálja kikezdeni a tényfeltáró riportot, de hasztalan, a számok önmagukért beszélnek.
Le szeretném szögezni, nem az a fő problémám, hogy a nyilvánosságra került adatok szerint az RMDSZ vezetői nem vetik meg a luxust – lásd például a VW Multivan gépkocsira megrendelt 15 000 eurónyi extrát –, hogy meglepő összegeket fizetnek ki ingatlanokra, hogy a benzinköltségükből egy évben harminchatszor lehetne megkerülni a Földet az egyenlítő mentén, vagy hogy kiszállási költség címén kifizetett összegből 12 000 napnyi belföldi kiszállás jön ki. Különösen érdekes a kérdés, hogy mindezt ki veszi igénybe, tekintve, hogy az RMDSZ-nek Kovács Péter szerint mindössze 116, a riport szerint 168 alkalmazottja van.
A fő probléma igazából a gyeplőn tartás. Az RMDSZ-nek nem az a célja, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen a román hatalom számára, hogy rákényszerítse arra, hogy sorsunk távlati rendezéséről legalább érdemi párbeszéd induljon, hanem az, hogy a nemzetpolitikai követelményektől függetlenül biztosítsa a szervezet elitjének a kiváltságait. A „román párt, román érdek, magyar párt, magyar érdek” hangzatos jelszava mögött semmiféle tartalom nincs, ez itt a fő baj.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ nem magyar párt. Kétségkívül magyar emberek vezetik, magyar a középgárda és magyarok a szavazók, csak a szervezet politikájának vektora nem mutat egy irányba a magyar érdekekkel. Ez itt a fő gond.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 9.
Meghalt Bárányi Ferenc bánsági orvos, író, politikus
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 81. évében elhunyt Bárányi Ferenc temesvári orvos, író, politikus, a bánsági magyarság kiemelkedő személyisége, első szabadon választott parlamenti képviselője, volt romániai egészségügyi miniszter, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnöke – közölte pénteken az MTI-vel a család.
Bárányi Ferenc 1936. május 13-án született a bánsági Nagyszentmiklóson. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégzése után (1959) Szokolon, 1965-től pedig Temesváron volt orvos, később aneszteziológus főorvos. Egészségügyi értekezéseket, ismeretterjesztő műveket, valamint karcolatokat, novellákat közölt a romániai magyar sajtóban és könyvkiadóknál, Égbenyúló kockakövek címmel 1983-ban önéletrajzi ihletésű regényt publikált a sztálini korszakról.
Feleségével, a két éve elhunyt Bárányi Ildikó orvossal, íróval együtt meghatározó szerepet töltött be a bánsági magyar közélet szervezésében. Az 1989-es temesvári forradalom napjaiban alapítóként vett részt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség megszervezésében. 1990-től 2000-ig Temes megyei parlamenti képviselő az RMDSZ színeiben, 1998-ban néhány hónapig Románia egészségügyi minisztere. Az RMDSZ-en belül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban alelnökként tevékenykedett.
Feleségével együtt alapítóként játszottak szerepet a Máltai Szeretetszolgálat romániai hálózatának kiépítésében. Az országos szervezet működésének 25. évfordulója alkalmából októberben mindketten megkapták (felesége posztumusz) a szeretetszolgálat arany fokozatú (Pro Merito Melitensi) érdemrendjét. Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. Közéleti munkásságát az évek során számos kitüntetéssel ismerték el, 2016 augusztusában Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki karitatív tevékenysége, valamint az erdélyi magyarság közéleti képviselete elismeréseként. Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el péntekre virradó éjszaka. Temetéséről a család később intézkedik.
kronika.ro
Bárányi Ferenc /Nagyszentmiklós, 1936. máj. 13. – Temesvár, 2016. dec. 9./ Erdély.ma