"Márc. 3-án történelmi esemény történt, 75 év után visszatért a Monostoron levő kolozsvári Kálvária templom a római katolikus egyházhoz. "A templomok, szent kegyhelyeink haza- s visszatérnek." "A kolozsvári Kálvária az egykori, immár évezrede fennálló-létező Kolozsmonostori Apátság szent földje visszatért az erdélyi római katolikus egyház kebelébe." tudósított a lap. /Miklós László: Kálvária. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./ A templomot 1924-ben a balázsfalvi görög katolikus érsekség kérésére 25 évi használatra a püspökség bérbe adta a görög katolikusoknak. 1948-ban, amikor betiltották a görög katolikus vallást, az ortodox egyház birtokba vette a templomot, annak ellenére, hogy a gyulafehérvári püspökség nem egyezett bele, hanem tiltakozott ellene. "

"Székelyudvarhely önkormányzata dec. 9-én nyilatkozatot tett közzé a leköszönő kormány egyik utolsó cselekedetével kapcsolatban. A Vacaroiu-kormány 1346. sz. határozatával a "Csereháti" kisegítő iskolához tartozó területet önkényesen átengedte a balázsfalvi székhelyű görög katolikus érsekség használatába, figyelmen kívül hagyva a lakosság érdekeit. Bíznak abban, olvasható a nyilatkozatban, hogy az új kormány nem egy antidemokratikus kormányhatározat megerősítésével kezdi tevékenységét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 10., 927. sz./"

"Romániában mostanáig megoldatlan az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügye; erre nincs, vagy éppen ellenkező előjelű politikai akarat mutatkozik - állapították meg júl. 25-én a bálványosi nyári szabadegyetem előadói. - Arra van politikai akarat, hogy ne szolgáltassák vissza az egyházi ingatlanokat - jelentette ki Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy míg mintegy 1000 ingatlan visszaszolgáltatására várnak a magyar történelmi egyházak, 1000 ortodox templom épült tíz év alatt Erdélyben. - Az alapszerződésből cinkos módon kihagyta a két fél az RMDSZ hallgatólagos beleegyezésével az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését - tette hozzá. - Az 580 elkobzott ingatlanunkból ötöt kaptunk vissza kormányrendelettel, de csak egyet birtokolunk ténylegesen - vázolta helyzetüket Tamás József, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye csíkszeredai segédpüspöke. Kató Béla püspök-helyettes bemutatta a gyülekezetében, Illyefalván végzett munkát, azt, hogy román állami támogatást nem kapott sem a gyermekfalu létrehozásához és működtetéséhez, sem az 1700 Kovászna megyei vállalkozást támogató, 7000 munkahelyet létrehozó alapítvány anyagi háttere biztosításához. A román görög katolikus egyház helyzetét Nicolae Anusca lelkész, a balázsfalvi görög katolikus érsekség mellett működő Caritas-szervezet igazgatója mutatta be. A román hatalom egyházához való ellenséges magatartását kommunista és pánszláv fogantatásúnak nevezve. Tőkés püspök kijelentéseire reagálva, Serban Mihilescu kormányfőtitkár megállapította: Tőkés László immár 11 éve aberráns kijelentéseket tesz. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Nincs politikai akarat az egyházi ingatlanok visszaadására. Az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia irányvonalát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarország határon túli támogatáspolitikájáról szólva Bárdi Nándor a Teleki László Alapítvány részéről - moderátor - a bevezetőben az elmúlt század magyar támogatáspolitikáját vázolta. Eszerint a két világháború közötti időszakban a jövőkép és a döntő stratégiai kérdés a revízió. Jancsó Benedek szerint: elvesztettük a területi integritásunkat, de meg kell őrizni a kulturálist. Budapesten a Népies Irodalmi Társaság foglalkozott az erdélyi ügyekkel, biztosította a két világháború között az erdélyi magyar kisebbség támogatását. Ennek a két oldala: a normatív támogatási politika, a másik a "tűzoltás". A magyar támogatás politikában e kettősség végig megvolt. A két világháború között az erdélyi támogatások nyolcvan százalékát normatív alapon, az oktatásra kellett költeni: ebből tartották el azt az 1800-1900 iskolát, amit az egyházak hoztak létre. Ezt 30-40 százalékban magyarországi pénzekből tartották el. A támogatáspolitika másik része, a politikai támogatás szoros gyeplőn keresztül működött. A második korszak 1940-1944 közötti. Gyakorlatilag Dél-Erdélyben nem lehetett ugyanazt folytatni. Működött a kölcsönösségi kisebbségpolitika: amit csináltak a dél-erdélyi magyarokkal, azt csinálták Észak-Erdélyben a románokkal. Sokkal fontosabb, ami Észak-Erdélyben történt. Gyakorlatilag egy képzésközpontú, tudásalapú modernizációs programot próbáltak megvalósítani: téli iskolákkal, gazdatovábbképzőkkel, az egyetemnek mindenféle más kurzusaival. A harmadik korszak 1944-48: továbbra is folyt a támogatás, Magyarországról a Kisgazda Párton keresztül az erdélyi szövetkezeti mozgalmat támogatták. A negyedik korszak - 1989-ig. Ekkor egyfajta családi, népi támogatás alakult ki. Spontánul szerveződött középosztálybeli vagy értelmiségi csoportok Magyarországról hoztak könyveket. A nyolcvanas évek második felében jelentkezett a gyógyszer a romániai gyógyszerhiány következtében. A magyar támogatáspolitika ötödik korszaka az, ami 1989 után létezik. 1990-1993-94 között döntően bizalmi alapon folyt, majd intézményesült. Negyven évig nem foglalkoztak kormányzati szinten a külmagyar problémával és meg kellett teremteni az intézményes hátteret. Közben a határon túli társadalom és intézményépítés igényelte e támogatásokat. Az 1994-98 között létrejönnek az Illyés Alapítvány és más támogatási formáknál is az adott országban működő alkuratóriumok. Körülbelül 300-400 ember vehet részt e rendszerben az egész Kárpát-medencében. Így sokkal nagyobb az ellenőrzése az erőforrásoknak. 1998-tól aztán gyakorlatilag kiépül a határon túli magyarság intézményrendszere, ezt kellene tovább fejleszteni, működtetni. - Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határon túli főosztályának vezetője szerint sajnálatos, hogy az adott országok államhatalmai nem teljesítik vagy szerény csak mértékben azon kötelességüket, hogy az ott élő magyar kisebbség jogos kulturális támogatását ellássák. Dobos András az Új Kézfogás Közalapítvány titkára szerint elsősorban a regionális együttműködés felé kell elmozdulni, ez irányba kell a támogatási formákat építeni és fejleszteni. Veress László, az Illyés Közalapítvány titkára részletesen beszámolt eddigi eredményeikről. Az eltelt tizenegy év után az Illyés Közalapítvány alapintézményként értékelhető. Tíz év 7,5 milliárd forintot jelentett. Érdekes a ciklusok szerinti megoszlás: 1990-994 1,2 milliárd Ft, 1995-1998-ban 1,7 milliárd és 1999-2002-es ciklusban 4,5 milliárd Ft fordítható határon túli támogatásra. A határon túli magyar szervezetek, így az erdélyi is, önhibáján kívül nem tudja maradéktalanul fenntartani intézményrendszerét. /Daczó Dénes: Vigyázó szemetek Tusványosra vessétek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"

Miközben Frunda György Strasbourgban kormánypárti partnereivel karöltve azon munkálkodik, hogy végleg lezáruljon Románia Európa tanácsi monitorozásának utolsó szakasza is, a marosújvári ortodoxok meglehetősen különös értelmezéseket fogalmaznak meg az egykoron görög katolikus tulajdonban levő templomok sorsára vonatkozóan. Úgy vélik, a templom nem azé az egyházé és hitközségé, amely azt felépítette, és a polgári jogelveknek megfelelően a kommunista rendszer berendezkedéséig birtokolta, hanem azoké, akik a negyvenes évek végén "elhagyták" az erőszakkal felszámolt egyházat, s "visszatértek" az ortodoxia kebelére. Hogy ez jog- és tulajdonfosztással történt – az nem foglalkoztatja az ortodox egyház mai szóvivőit. Az Európa Tanács részéről a megfigyelési folyamat lezárásának egyik alapfeltétele az, hogy Románia rendezze az egyházi ingatlanok helyzetét, s adja vissza azokat egykori jogos tulajdonosaiknak. A román kormánypárt még mindig úgy gondolja, egyszerre tehet engedményeket az ortodoxia államegyházi törekvéseinek és a tulajdonlás biztonságán alapuló, hitek és felekezetek jog előtti egyenlőségét szavatoló polgári berendezkedés kívánalmainak. /Bakk Miklós: Jogállam Marosújváron. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./ Eldurvult a marosújvári (Fehér megye) templom körüli vita: az egykori birtokot jogi úton visszafoglaló görög katolikusok kénytelenek voltak elbarikádozni magukat a templomban, és homokkal dobálták meg a kívül rekedt ortodoxokat. A görög katolikusok egy hete kapták vissza – végleges törvényszéki ítélet és a bírósági végrehajtó segítségével – egykori templomukat. "Nem egyezhetünk bele, hogy egy kisebbségben levő hitközösség jogtalanul elfoglalja templomunkat" – magyarázta Remus Oprisan lelkész, a gyulafehérvári ortodox érsekség szóvivője. Lucian Muresan balázsfalvi görög katolikus érsek-metropolita kifejtette: "A görög katolikus egyház párbeszéd útján szeretné megoldani a templomkérdést, csak éppen az a baj, hogy nem találunk megértésre ortodox testvéreinknél." Hasonló egyházközi konfliktus bontakozott ki a szintén Fehér megyei Mihálcfalván is. A balázsfalvi görög katolikus főegyházmegyéhez tartozó templomok közül mindmáig csupán a küküllővárit (Fehér megye) sikerült visszaszerezni. A kolozsvár-szamosújvári főegyházmegye márc. 13-án közleményben tiltakozott amiatt, hogy az ortodoxok nem hajlandók tiszteletben tartani az eddig meghozott bírósági ítéleteket, amelyek a templomok visszaszolgáltatására vonatkoznak. A közlemény a bálványosváraljai, kajántói és pecsétszegi (Kolozs megye), izakonyhai (Máramaros megye), bikszádi (Szatmár megye), óradnai (Beszterce-Naszód megye), sálfalvai (Szeben megye) és mihálcfalvi (Fehér megye) templomok helyzetét hozta fel példaként, amelyeket a kommunista diktatúra az ortodox egyháznak juttatott, s azóta sem kárpótolta értük a görög katolikus egyházat senki./Lukács János: Jogháború és homokbombák. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./

Háromszáz éves működése után főegyházmegyei rangra emelte XVI. Benedek pápa a balázsfalvi görög katolikus érsekséget. Lucian Muresan fogarasi és gyulafehérvári görög katolikus mitropolita-érseket Jean Claude Périsset bukaresti pápai nuncius szentelte fel „archiepiscopus major”-rá. Ezzel Balázsfalva ugyanazt a rangot kapta meg, amelyet az ukrajnai görög katolikus egyház, s amely gyakorlatilag önálló egyházi státust biztosít, saját zsinattal és autonóm jogkörökkel. Bullájával a pápa a kommunista időszak görög katolikus papjai, püspökei mártíromságának is emléket kívánt állítani. A hazai görög katolikusok úgy vélik, hogy a főegyházmegyei rang megszerzése ugyanolyan fontos esemény egyházuk életében, mint amikor azt 1853-ban mitropolitai provinciai rangra emelték. /Főegyházmegyei rang Balázsfalvának. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

Bukarestben, a Szent József Római Katolikus katedrális mellé egy vállalat 75 méter magas csupa üveg és acél külsejű irodaépületet szándékozik építtetni. A terv heves tiltakozást váltott ki a hívők szintjén, de számos közéleti személyiség is felháborodásának adott hangot, amiért közvetlenül a műemlék értékű templom mellé építenék a 19 emeletes kolosszust. A tiltakozáshoz csatlakozott a balázsfalvi görög katolikus egyházmegye is, az oda tartozó templomok előtt május 25-én este élő láncot alkottak a hívők. A Máltai Lovagrend tagjai díszegyenruhában vonultak fel. A római katolikus egyház a három brassói templomban szervez hasonló tiltakozást – közölte dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A döntést azzal indokolta, hogy Erdélyben a Cenk alatti városban él a legnagyobb lélekszámú, román anyanyelvű római katolikus közösség. /E.-R. F.: Tiltakoznak a katolikusok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

A kisebbségi történelmi keresztény egyházak romániai hátrányos megkülönböztetését tették szóvá ezen egyházak erdélyi képviselői az Európai Parlamentben. Tőkés László európai parlamenti képviselő közreműködésével június 24-én közmeghallgatást, 25-én pedig sajtótájékoztatót tartott a témában Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyettes püspöke, Nicolae Anusca, az erdélyi görög katolikus érsekség főtanácsosa, Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka, valamint Kovács Gyula, a Baptista Szövetség alelnöke. Kiemelték, hogy a román állami támogatás aránytalanul előnyben részesíti a román ortodox egyházat, nem megfelelőek az egyházi oktatás feltételei, nagy elmaradások vannak a kommunizmus idején elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása terén. Tőkés László elmondta a sajtótájékoztatón: kemény sajtótámadás indult Nicolae Corneanu román ortodox érsek, temesvári és bánsági metropolita ellen, aki május 25-én egy görög katolikus templom felszentelése alkalmával együtt áldozott a keleti rítusú és a római katolikus egyház szolgáival. A rendhagyó esetet „kánonellenes pápista eretnekségnek” minősítő ortodox egyházi emberek Corneanu érsek példás megbüntetését követelik – közölte Tőkés. A jelen lévő görög katolikus, unitárius és baptista küldöttel együtt közös állásfoglalást írt alá, amelyben az erdélyi kisebbségi testvéregyházak őszinte elismerését és szolidaritását fejezik ki „a krisztusi hite és keresztény nyitottsága miatt meghurcolt Nicolae Corneanu metropolita iránt”. /Kisebbségi történelmi egyházak Brüsszelben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Tőkés László hangsúlyozta: megdöbbentő hallani, hogy Romániában „az etnikailag román görög katolikus egyház még mindig több mint kétezer egyházi épületét, templomát nem nyerte vissza”. Megfogalmazása szerint „továbbra is a pánortodox, pánnacionalista kommunista politika folytatódik ezen a téren”. /Brüsszeli közmeghallgatáson a történelmi egyházak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Az ezeréves évfordulóhoz méltón, több napon keresztül zajlott a Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évét záró ünnepségsorozat, amelyre a szeptember 29-én tartott hálaadó szentmisével befejeződött. A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban a Franc Rodé bíboros, XVI. Benedek pápa különleges küldötte által – nagyrészt magyar nyelven – celebrált misét a zsúfolásig megtelt székesegyház előtti kivetítőn is több ezren követték. Az ünnepi szentmisén képviseltette magát az Esztergom-Budapest Római Katolikus Érsekség (Erdő Péter bíboros révén), a győri, a pécsi, a debreceni, a szegedi, a munkácsi, a szabadkai, a bukaresti, a jászvásári, a nagyváradi, a szatmári, a székesfehérvári, a temesvári egyházmegye, a München-Freisingi Érsekség, a görög katolikus nagyérsekség, az Erdélyi Unitárius Egyház, az Erdélyi Evangélikus Egyház és az Erdélyi Református Egyházkerület. Dr. Jakubinyi György ünnepi beszédében kifejtette: „kettős kihívás előtt állunk, de ez nemcsak a gyulafehérvári főegyházmegyét, hanem az egész társadalmat érinti: ezek pedig a lélekszám-csökkenés és a megélhetés biztosítása a szülőföldön. ” Majd folytatta: „… látva az ezeréves feladatot, a hűséget, a kitartást, azt, hogy olyan mostoha körülmények között, amikor még püspök sem volt az országban, mégis megmaradt a katolikus egyház – ez buzdít minket…” Valamivel több mint egy év telt el azóta, hogy a csíksomlyói zarándoklat helyszínén tartott szabadtéri szentmisével 2008. szeptember 13-án elkezdődött az Erdélyi Egyházmegye millenniumi rendezvénysorozata. Ebben voltak többek között teológiai napok Gyulafehérváron, az új könyvtár felavatásával, Márton Áron ünnepség a kolozsvári Szent Mihály-templomban, a Lázói Kápolna és a déli torony felújításának az ünnepe, a millenniumi kiállítás megnyitója … Az ezeréves évforduló elsősorban a katolikus közösség, de az egész erdélyi magyarság ünnepe is volt. /Bakó Botond: Felemelő millenniumi záróünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Október utolsó napjaiban a román sajtó Kopernikusz De revolutionibus orbium… című művének első, 1543-ban, Nürnbergben készült egy millió eurót érő kolozsvári példányáról cikkezett. Hatvan esztendei csipkerózsika álom után a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban Gheorghe Stratan egyetemi tanár véletlenül fedezte fel a kincset érő példányt. A professzor szerint az említett kiadásból alig néhány tucat maradt fenn napjainkig, így a kolozsvári példány értéke felbecsülhetetlen és Romániában unikumként tartják számon. A De revolutionibus… kolozsvári példánya az unitárius kollégium tudós tanára, a Pádovában tanult Árkosi Benedek orvosdoktor adományaként 1647-ben került Ernyei Mosa István birtokába, majd innen a kolozsvári unitárius eklézsia könyvespolcára. 1948-ban az iskolák államosításával az Unitárius Kollégium könyvtára is a Román Tudományos Akadémia fennhatósága alá került. A kolozsvári Akadémiai Könyvtár épülete 1974-ben nagylelkűen helyet biztosított az államosított Római Katolikus Lyceum, a Református Kollégium, a kolozsvári Unitárius Kollégium, a kolozsvári Ferences Zárda, a Balázsfalvi Görög Katolikus Érsekség és a Szatmári Római Katolikus Püspöki könyvtárnak. A román lapok állításával ellentétben néhány kutató már 1973-ban felfedezte Kopernikuszt, s az 1543. évi editio princeps „egyetlen” kolozsvári és az „egyetlen” brassói példányát is. A kolozsvári példányról Hajós János Kopernikusz születésének 500. évfordulóján Korai Kopernikusz-vonatkozásainkról címen közölt tanulmányt a Korunkban. Binder Pál 1973-ban a Brassói Lapokban A nagy csillagász hazánkban címen méltatta a kopernikuszi fordulat jelentőségét és írta le a De revolutionibus orbium… példányát. Dankanits Ádám XVI. századi olvasmányok című, 1974-ben a Kriterionnál megjelent kötetében a 2009-ben „felfedezett” mű címlapjának fényképét is közölte. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai sorozatban hamarosan megjelenik Bíró Gyöngyi magyarországi kutató „Menjetek, szép könyvek, Kolozsvárra!” Unitárius intézményi- és magán-könyvtárak Kolozsvárott a kezdetektől 1738-ig. A kiadás előtt álló kötet szerzője is részletes leírását és bibliográfiát állított össze a kopernikuszi műről (is). Mindez mutatja, hogy a magyar kutatók számon tartják könyveinket és tudják, mennyit érnek a kommunista hatalom által elrabolt kincsek. /Kovács Sándor, teológiai tanár: Az égi pályák körforgásáról avagy a cera di spagna kolozsvári felfedezéséről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Nemzeti színű ferdítések
Gabriel Catalan
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek.
Azokat a hűbéri szerződéseket, amelyeket az erdélyi fejedelem Ştefan Răzvannal, valamint a  Mihai által küldött munténiai bojárok küldöttségével kötött, a tankönyvírók „Báthori Zsigmond által készítettek”-nek minősítik, és  „megalázó kikötéseket” tartalmaznak. Mi több, Havasalföld esetében „a bojárok összeesküvéséről” van szó, azokéról, akik az szerették volna elérni, hogy a Mihai hatalma csökkenjen, és hogy újabb „jogokat és kiváltságokat” szerezzenek (helyeket az országgyűlésben, egyházi gyarapodást az Ungrovalahiai [Havasalföldi] Érsekségnek, gazdasági és politikai előjogokat), és e tekintetben Mihai szavaira hivatkoznak, arra, amit egyik lengyelországi vendégének mondott: „Orcátlanul becsaptak”, a bojárok „saját akaratuk szerint cselekedtek”. Tekintetbe véve Mihai vendégének kilétét, valamint azt, hogy híre sincs a megtorlásnak Eftimie érsekkel, a püspökökkel, illetve „az áruló” bojárokkal szemben, vagy annak, hogy a sértett uralkodó felmondta volna az említett szerződést, mindössze arra következtethetünk, hogy Mihai amolyan diplomáciai nyilatkozatott tett azért, hogy Lengyelország gyanakvását csökkentse, a lengyelek ugyanis időközben, 1995 augusztusában, Moldvában Ştefan Răzvan helyett Ieremia Movilát ültették trónra, a törökellenes politika ellenzőjét és a lengyel érdekek hűséges kiszolgálóját.
A létrehozott hűbéri viszony működőképességének legfőbb bizonyítéka az, hogy a szerződő felek 1594 és 1599 között kölcsönös katonai támogatásban részesítették egymást a törökök elleni harcban. A tankönyvek részletesen foglalkoznak vele, bár nem minősítik ezt a tényt valóságos értékének és jelentőségének megfelelően. Így Báthori Zsigmond már a Mihai törökellenes fellépésének kezdetén (1594. november 13-án Bukarestben) „2000 katonát küldött”, segítségként. Velük találkozhatunk – „Király Albert parancsnoksága alatt” – az 1595-ös harcokról, beleértve a călugăreni-i csatáról (1595. aug. 23.) szóló leírásokban is. Azt viszont a szerzők nem tisztázzák kétséget kizáróan, hogy Mihai (akárcsak számos elődje) magyar hűbérura segítségével szerzi vissza a törökök által elvett országát és trónját, annak ellenére, hogy megemlítik: „Mihai 1595. szeptember 12-én Bran mellett, a Dâmboviţa menti Stoeneşti-en várta a segítség érkezését szövetségeseitől”, valamint azt, hogy „Zsigmond átkelt a hegyeken mintegy 23 000 katonával, közöttük 13 000 zsoldossal, a székely csapatokkal, Ştefan Răzvan kis hadával és a toscanai segédcsapattal (a Silvio Piccolomini vezénylete alatt álló 300 katonával)”. A katonai együttműködés további példái: Mihai és Zsigmond 1596-ban és 1598-ban összehangolta a támadó és a védelmi hadműveleteket [jóllehet a havasalföldi vajda időközben, 1598 márciusában békét kötött a törökökkel], vagy „a Habsburg Rudolffal (1598-ban a Dealu kolostorban) megkötött barátsági és katonai szövetségi szerződés, amely által, miközben Zsigmond első ízben lemondott a trónról, Mihai egykori hűbérura hűbérurának a vazallusa lett, vagyis II. Rudolf német császáré, aki egyben a magyar királyi címet is birtokolta. Erről az alárendeltségi viszonyról hallgat a tankönyv, csupán azt említi, hogy a Báthori Zsigmonddal szembeni „kierőszakolt vazallusság ettől kezdve végképp megszűnt”.
Ezután Mihai „személyes kezdeményezésének” eszméjét bizonygatják, amely már az 1596–1597 közötti időszakkal kapcsolatban is felmerült, miszerint Mihai „a hegyeken túli hadjárat mellett döntött, amelynek tökéletes megszervezése arra vall, hogy e hadjárat gondolata őt régóta foglalkoztatta”. Csakis azért, veszi fel Mihai „a császári tanácsos és helytartó címet (…) valamint a császári hadak főparancsnoka” címet, hogy a II. Rudolf császár gyanúját eloszlassa.
Ugyanezt a nézetet vallják Moldva meghódítása esetében is, amely ugyancsak alkalmat adott Mihainak, hogy a függetlenségét éreztesse: „Egyrészt az, hogy állandóan megtagadta azoknak a területeknek az átadását, amelyeket a császár kardjával szerzett, valamint az, hogy Erdélyben teljesen független politikát folytatott, újabb merész lépésre kötelezte őt.”
Annak ellenére, hogy Mihai Târgoviştébe és Iaşi-ba helytartókat iktatott be (fejedelmi helytartókat; uralkodót nevezett ki Moldvába, akárcsak korábban Havasalföldre), váltig bizonygatják, hogy „1600-ban politikai egyesülés történt” (ami mindössze öt hónapig, májustól szeptemberig tatott). A szerzők szerint a politikai egyesülést bizonyítja  Mihai rangcíme (amelyet az 1600. május 27-én kibocsátott okirat szerint használt) és a „jól ismert pecsét, amelyen megjelenik a három román testvérállam”. „Hosszas tárgyalások nyomán sikerült kicsikarnia azt, hogy a Habsburg Birodalom elismerje őt Havasalföld és Moldva uralkodójának, valamint Erdély fejedelem rangú kormányzójának.”
Ennél súlyosabb ferdítés az, hogy Mihai tetteihez nemzeti célokat társítanak, a nemzeti egység és öntudat eszméjének meglétét mind a fejedelem, mind pedig a román népesség esetében. Néhány kivételt (A.D. Xenopolt, P.P. Panaitescut) leszámítva, a nemzeti motiváció állandó jellemzőként jelenik meg a román történetírásban. A tankönyvek lemondanak az egyik hamis beállításról, miszerint „Havasalföld, Moldva és Erdély – együtt, amire úgy vágytunk”, de kitartanak a másik, a „dák eszme” mellett: „A dák terv – minden román egyesítése egy energikus hatalom révén – az egyetlen út számunkra a függetlenség felé a minket leigázni kívánó hatalmi érdekekkel szemben, az Ottomán Birodalomtól kezdve Lengyelországig és a Habsburg Birodalomig”, más szóval „a Román Országok egyesítésének a szükségszerűsége”. „Tudva azt, hogy az ottománellenes koalíció széthullik, Mihai rájött arra, hogy ilyen veszedelmes politikai körülmények között csakis a Román Országok egyetlen vezetés alatt történő egyesülése mentheti meg az olyan nagy áldozatok árán elnyert függetlenséget.”
A szerzők e felfogásnak megfelelően eltúlozzák azokat a proromán intézkedéseket, amelyeket Mihai Viteazul vezetett be Erdély kormányzása idején: havasalföldi bojárokat ültetett be a fejedelmi tanácsba (a munténiai főurak nagyrésze nem is volt román származású, hanem görög vagy levantei); az erdélyi várakba bizalmi emberei közül nevezett ki várkapitányokat (akik közül sokan balkáni származásúak voltak); bevezette a román nyelv használatát egyes kancelláriai iratok készítésekor (kevés ilyen irat készült, s azok is cirill betűs írással); adományokat nyújtott román nemeseknek (amellett hogy e nemesek etnikai hovatartozása meglehetősen vitatható, a szerzők megfeledkeznek arról, hogy Mihai Viteazul adományban részesített magyar és székely nemeseket is); a jobbágy parasztoknak kisebb engedményeket kaptak tőle: legeltetési jogot, megtiltotta a kínzásukat, felmentetette őket az ortodox papok javára való robot végzésétől (az erdélyi parasztmegmozdulások miatt volt kénytelen ilyen engedményeket tenni; ezzel szemben Havasalföldön egészen más intézkedéseket hozott: törvényerőre emelte például a parasztok földhöz kötését, 1595-ben és 1596-ban megtiltotta a munténiai jobbágyok számára a költözködést).
A tankönyvírók különösképpen eltúlozták Mihai Viteazul vallási politikáját. Mihai, ortodox lévén, görögkeleti templomot alapított Gyulafehérváron. De ne feledjük, hogy a tismanai rendházfőnöknek, Serghiének a  kinevezését máramarosi püspökké, vagy a Neagoslav papét Brassóban a bolgárszegi ortodox templom élére, akárcsak egyes Kárpátokon túli szerzetesek áttelepítését a gyulafehérvári kolostorba Eftimie érsek határozta el, az egyházi hatóságokkal együtt – ők a fejedelemmel szemben autonómiával rendelkeztek minden egyházi kérdésben. Különben Eftimie érsek 1595 óta rendelkezett a fent említett jogokkal, attól kezdve, hogy május 20-án Gyulafehérváron a havasalföldi küldöttség vezetőjeként aláírta a Báthori Zsigmonddal, az akkori erdélyi fejedelemmel szembeni vazallusi szerződést (lehetséges, hogy Báthori András uralkodása alatt visszavont egyet-mást e szerződés előírásaiból).
Alaptalan az az állítás, miszerint Erdélyben: „az ortodox vallás hivatalosan elfogadott vallássá vált, és [Mihai]  Gyulafehérváron megalapította  az Erdélyi Ortodox Érsekséget”, ugyanis ő nem alapított ilyen érsekséget, hanem abban az időben Eftimie havasalföldi érsek ellátta az erdélyi ortodox püspök szerepét is (ami különben a tankönyvből is kiderül, amikor a gyulafehérvári püspöki székről ír, amely a Mihai Viteazul által 1597-ben alapított templomban található).
Tehát egyáltalán nem nyilvánvaló Mihai Viteazul politikájának „a központosító és egyesítő jellege” sem általános külpolitikai aspektusát tekintve, sem pedig annak alapján, ahogyan Erdélyt kormányozta, jóllehet mindkét tankönyvben azt állítják, hogy „Mihai Viteazul megpróbált uralkodásához társadalmi alapot, különösképpen román társadalmi alapot teremteni. Mihai Viteazulnak az a próbálkozása, hogy román közigazgatást vezessen be, akárcsak általában az ő politikája, elégedetlenséget váltott ki a nemesek körében, s megrontotta a császárral való kapcsolatot”; „Bár szándékainak véghezviteléhez nem volt elég idő, Mihai Viteazul az egyesülés legfőbb szavatolójaként tevékenykedett, ő volt a legfontosabb politikai és katonai döntéseket hozó tényező a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger közötti egész térségben.”
Ezzel szemben viszont a tankönyvek elismerik: „Mihai Viteazul kötelezettséget vállalt arra, hogy érintetlenül hagyja az erdélyi kiváltságosok érdekeit”;  „megerősítette a székelyek régi szabadságjogait, mint olyanokét, »akik a keresztény közösség javáért harcoltak«, vagyis a törökök ellen”. Továbbá tényként állapítják meg, hogy 1600 szeptemberében a tordai országgyűlésen „az erdélyi kiváltságos rendek (...) fellázadtak Mihai ellen »a rájuk rótt szokatlan terhek«, valamint »az erejüket gyengítő« kötelezettségek miatt”, nem pedig etnikai megfontolásokból (Székely Mózes székelyei kitartottak Mihai Viteazul mellett, hálából a régi kiváltságaik visszaállításáért), illetve a románok feltételezett előnyben részesítése miatti elégedetlenségből.
(Folytatjuk)
Új Magyar Szó (Bukarest)

A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyház
A Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel.
A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén.
A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza.
- Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt.
- Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt.
Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást.
- Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között.
A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről.
- A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna.
A Görög-katolikus Egyház felszámolása
A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt.
„Visszatérés” az ortodoxiához
A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta.
Az Ortodox Egyház és az állam
A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek.
Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben.
A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait.
A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították.
Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok
A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították.
E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható.
eurocom.worldpress.com
Erdély.ma

Meghívták a pápát Balázsfalvára
Lucian bíboros hivatalosan meghívta jövőre Balázsfalvára, a görögkatolikusok romániai központjába Ferenc pápát. „A hivatalos meghívó a szinódus, azaz az összes püspök nevében történt.
Fontos lenne számunkra, hogy eljöjjön, mert a katolikus egyház korábbi vezetőjének romániai látogatása alkalmával nem került sor hasonló eseményre” – közölte a balázsfalvi görög katolikus nagyérsekség Claudiu nevű püspöke, aki abban reménykedik, hogy 2018-ban maga a pápa celebrálja azt a szentmisét, amelyen boldoggá avatnak hét mártír püspököt. A múlt héten Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek is bizakodónak mutatkozott a pápa jövő évi romániai látogatását illetően. II. János Pál pápa 1999-ben látogatott Romániába. Ez volt az első eset, hogy a katolikus egyház vezetője Romániába, egy többségében ortodox országba jött. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)