Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Back in Time [zenekar]
3 tétel
2016. június 23.
Falunapok Madarason, Szent László-napok Csíkszentsimonban és Szépvízen
Szent László napját ünneplik Csíkszentsimonban és Szépvízen a hétvégén, illetve falunapokat tartanak Csíkmadarason is. Mindhárom község számos kulturális és sportrendezvénnyel várja az érdeklődőket.
A csíkmadarasi falunapok részeként szombaton fúvóstalálkozót tartanak a község központi parkjában. 11 órakor gyülekeznek a polgármesteri hivatal előtt, innen vonulnak fel a parkba, ahol fellépnek délután fél egy órától a csíkcsicsói, a csíkdánfalvi, a csíkkarcfalvi, a csíkszenttamási, a csíkszentdomokosi, a szentegyházi és a helyi fúvószenekarok. 17 órától Benedek Évi és zenekara lép színpadra, ezt követően szabadtéri buli lesz gépzenével. Vasárnap délután fél kettőtől a meghívott tánccsoportok előadását láthatják szintén a központi parkban felállított színpadon, délután 16-18 óra között labdarúgó-mérkőzésekre kerül sor. Este nyolc órától Pataky Attila énekes koncertjét, valamint a Bojtorján együttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A csíkmadarasi falunapok szerdán is folytatódnak, délután fél egytől ünnepi szentmise lesz a Szent Péter és Pál apostolok plébániatemplomban, este nyolc órától pedig nótaestet tartanak a helyi művelődési házban. A falunapokat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala, valamint a község közbirtokossága szervezi.
Szent László Napok Csíkszentsimonban
A Pro Szentsimoni Fiatalokért Társaság szervezésében a II. Szent László Kupa gyerekfocival kezdődik szombaton a helyi focipályán délelőtt tíz órától. Ugyanezen a helyszínen közösségi főzést is tartanak, ahová minden szervezetet és baráti társaságot várnak. A gyermekek továbbá különböző programokban vehetnek részt, többek között kézműves-foglalkozásokon, biciklis ügyességi versenyen, kötélhúzáson, lovagláson. Közben a Makói Fúvószenekar húzza a talpalávalót. 18 órától a helyi kultúrotthonban Beerpong-bajnokságra várják az érdeklődőket, 22 órától ugyanitt a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzését vetítik. Vasárnap fél egytől búcsús szentmise lesz, majd 18 órától a csíkszentsimoni és a csatószegi tánccsoportok előadását lehet megtekinteni a kultúrotthon udvarán, valamint 19 órától a helyi ifjúsági fúvószenekar koncertjét. Este nyolc órától fellép a Bojtorján együttes, őket követi a színpadon a Back in Time zenekar.
Koszorúzás a szépvízi Szent László-szobornál
Szintén Szent László-napi ünnepséget tartanak Szépvízen június 25-27. között. Szombaton reggel 9 órától mérkőzések kezdődnek a helyi futballpályán, 10 órától Szent László történelmi vetélkedő lesz a községháza dísztermében. A Kaszinó-kertben fél tizenegytől főzőverseny kezdődik, 12 órától a tűzoltó-alakulat bemutatóját lehet megtekinteni. Este nyolc órától pedig a SIC-Szépvíz Karate-Do bemutatójára, majd ezt követően a Szivárvány írtánc-csoport előadására várják az érdeklődőket. Este fél tíztől Benedek Évi és zenekara szórakoztatja a közönséget, a nap végül szabadtéri Retró Partyval zárul a Szépvíz rádió közreműködésével. Vasárnap délelőtt 10 órától dísztanácsülést tartanak, fél tizenkettőtől pedig megkoszorúzzák a Szent László-szobrot, ezt követően búcsús szentmisét tartanak. Szintén vasárnap a Kaszinó-kertben folytatódik az ünnepi program, délután három órától labdarúgó-mérkőzés, este nyolc órától pedig néptáncbemutató lesz. Ezt a Csíkborzsovai Férfikórus fellépése követi, végül a Csíkmadarasi Népi Zenekar előadását lehet megtekinteni. Hétfőn reggel fél kilenc órakor indul a gyalogos keresztalja a helyi római katolikus templomtól, 11 órától pedig ünnepi szentmisével zárul az eseménysorozat a Pogányhavason található Szent László emlékhelyen. A háromnapos rendezvényt Csíkszépvíz Polgármesteri Hivatala és a Szépvízért Egyesület szervezte.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2016. július 15.
Nemzetközi Fúvóstalálkozót tartanak Rétyen
Huszonötödik alkalommal tartják meg a nemzetközi fúvóstalálkozót Réty községben, amelynek fellépői idén is adnak koncertet Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen összesen tizenegy fúvószenekar vesz részt Romániából és Magyarországról.
Pécsi, szentesi, galaci és csíkszentsimoni fúvószenekarok vonulnak fel szombaton Sepsiszentgyörgy új főterén. A zenészek a Mikó cukrászdától indulnak, majd a Gyárfás Jenő Képtár előtti részen koncerteznek 16 és 19 óra 30 perc között a következő sorrendben: a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, a Szentesi városi fúvószenekar és a galaci Fanfara Valurile Dunării, a sort a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar zárja.
Három zenekar koncertezik vasárnap 12 órától az Erzsébet-parkban található pavilonnál, elsőként a Pécsi-Szabolcsi Fúvószenekar, majd az Újtusnádi és a Szenttamási Fúvószenekar lép fel. A zágoni, a barátosi, a jászvásári és a csíkszentsimoni fúvószenekarok lépnek fel szombaton 18 órától Rétyen, majd a Szalonspicc könnyűzenei koncertjére hívják az érdeklődőket 20 óra 30 perctől. A koncerteket követően szabadtéri zenés-táncos mulatságot tartanak.
A találkozón résztvevő csapatok vasárnap 15 órától vonulnak fel a község központjából a sport- és kulturális központba, majd 16 órától koncertsorozat kezdődik: fellép a pécsi, a szentesi, a galaci, a jászvásári, az újtusnádi és a szenttamási fúvószenekar, a Kézdivásárhelyi Tanulók klubjának fúvószenekara, az uzoni Atlantis Fúvószenekar, a sort pedig a Rétyi Kovács András Ifjúsági Fúvószenekar zárja. A Brassói Stoneroots tart könnyűzenei koncertet 20 órától, majd 21 órától a Back in time részvételével szabadtéri táncmulatságra várják a közönséget.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro
2016. július 18.
Ünnep az erdélyi fúvósmozgalom bástyájában
Jubileumi, huszonötödik alkalommal szervezték meg Rétyen a hagyományos nemzetközi fúvószenekari találkozót. A hétvégi események sora szinte három napot töltött ki, a hagyományhoz híven több helyszínen is felléptek a részt vevő zenekarok.
A péntek esti fogadtatás és utcabál után szombaton az együttesek egy része Sepsiszentgyörgy új főterén vonult fel, majd a Tein kávézó előtt és az Erzsébet park zenepavilonjában koncerteztek. Ugyancsak szombaton Kovásznán a Városi Művelődési Ház előtt, a Kőrösi Csoma Sándor-szobornál mutatkozott be a Galacról érkezett Valurile Dunării együttes, tegnap a fürdővendégeket és helyieket a szentesi zenekar szórakoztatta. Rétyen szombaton megemlékező istentiszteleten vettek részt a zenészek, majd lerótták tiszteletüket a református temetőben álló kettős kopjafánál, az elhunyt rétyi zenészek emlékművénél. Délután a szabadidőközpontban fúvóskoncerteket tartottak, az est a szórakozásé volt, a jó zenét a Szalonspicc zenekar szolgáltatta. A vasárnap jelentette a találkozó fénypontját: délután a számos zenekar, a helybéliek és vendégek nem fértek a Kováts András Fúvószenekar próbaterme előtti útszakaszon, így idén a felvonulás a főút túloldaláról indult. Zenélve, mazsorettektől kísérve masíroztak a szabadidőközpont színpada elé, ahol Dombora Lehel polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Az elmúlt 25 év kitartó munkája meghozta az eredményt: Réty kis település, kis közösség, mégis az erdélyi fúvósmozgalom egyik bástyájává vált. Rétyen élt, él és élni fog a fúvószene – hangoztatta az ifjú polgármester, aki magyarul és románul is felszólalt.
A köszöntő után a több száz fúvós közösen játszotta el Borsay Samu Szamos menti indulóját és Müller János Fejérvári indulóját, majd felléptek a zenekarok, a siker nem mAradt el. Ehhez hozzájárult, hogy a kánikula miatt az előadásokat később tartották. A fúvósok bemutatkozását követően a Stoneroots, majd a Back in Time zenekar szolgáltatott zenét a szabadtéri táncmulatságon.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)