Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bab Társulat (Budakeszi, Magyarország)
2 tétel
2016. augusztus 2.
Hagyomány és újítás a csíki városnapokon
Közel 80 programpont közül választhatnak majd a résztvevők az augusztus 3–7-e között zajló Csíkszeredai városnapokon. Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvénysorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, reméli, mindenki megtalálja a neki megfelelő programot.
Az elöljáró megemlítette, hogy idén kétnapos lesz a Dob-Ban ritmusfesztivál, ahol A. G. Weinberger neves bluesgitáros is fellép. „Nagyon elfoglaltak a magyarországi zenekarok, de sikerült elhívni a Republic és a Kormorán együttest, Keresztes Ildikót, illetve a romániai Iris & Cristi Minculescu zenekart, mind olyan előadók, akik a magyar, illetve a román zenei élet élvonalához tartoznak” – mondta Füleki.
Az Origo-színpadon, amelyet a Majláth Gusztáv Károly téren állítanak fel, a helyi zenekarok kapnak lehetőséget a fellépésre. Füleki a város központjában lakók megértését kérte, ugyanakkor kiemelte, hogy a színpadokon éjfélre befejeződnek a koncertek, vasárnap pedig este 11 órakor vége lesz a hangoskodásnak. A tűzijáték a Szabadság téren lesz látható ebben az időpontban.
A különböző sportprogramokra, a székely maratonra, az amatőr úszóversenyre még lehet jelentkezni, de lesz önkormányzati labdarúgótorna és lábteniszbajnokság is. Becze Zoltán sportújságíró székely olimpiai bajnokokról szóló filmjeit a riói nyári olimpiai játékok nyitónapján, pénteken vetítik a Mikó-várban.
György Piroska, a Pityókafesztivál főszervezője arról számolt be, hogy igazi családi ünneppé nőtte ki magát a rendezvény. Idén is több mint 50 csapat nevezett be a gasztronómiai megmérettetésre. A főszervező továbbá elmondta, hogy ezúttal is egy lej lesz a tombola, a befolyó pénzt pedig az AutHelp Egyesület részére ajánlják fel. Különleges gyermekprogramra is várják az érdeklődőket, ugyanis Fenevadak címmel a Budakeszi Bab Társulat tart előadást a parkban szombaton 12.45-től.
Barabás Hajnal |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 8.
Pityókafesztivál és dínomdánom Csíkszeredában
A krumplis ételek számtalan variációját sorakoztatták fel a résztvevők szombaton a tizenhatodik Csíkszeredai pityókafesztiválon, amely idén is a városnapok keretében zajlott – számol be Péter Beáta a kronika.ro-n.
A hétvégi rendezvénysorozat népszerű gasztronómiai vetélkedőjére ezúttal hatvan csapat nevezett be. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a megnyitón a városnapok legrangosabb, építő jellegű rendezvényének nevezete a fesztivált, s mint mondta, a közösségek, baráti társaságok ezáltal összekovácsolódnak, megerősödnek és „együtt építhetjük tovább családjainkat, intézményeinket, közösségeinket és Csíkszeredát”.
Míg a vetélkedő résztvevői ízletes krumpli-alapú készítményeikkel foglalkoztak, a szabadtéri színpadon nótaénekesek és néptánccsoportok szórakoztatták a közönséget, a gyerekek és felnőttek nagy örömére pedig a Budakeszi Bab Társulat óriásbábos utcaszínházi produkcióját is elhozta. Mint minden évben, fellépett a Kosz Szilveszter néptánccsoport is, ők már az első fesztiválon is jelen voltak. A rendezvény egyik legemlékezetesebb pillanata a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat bemutatkozója volt. Szikszai Tamás, a szurkolók egyesületének az elnöke elmondta, a pityókafesztivál megfelelő helyszínt biztosít ahhoz, hogy tovább építsék a kapcsolatot a vezetőség, a csapat és a szurkolók között.
„A hokicsapat menedzserével kitaláltuk az egész folyamatot, létrehoztunk egy hokis sarkot, ahol a gyerekek is játszhatnak, a szurkolók is elbeszélgethetnek az új edzővel, a csapatmenedzserrel. Akkor jött az ötlet, hogy mutassuk be hivatalosan, ünnepélyes keretek között a csapatot. Cél volt az is, hogy a régi szurkolókat is visszacsalogassuk a csapat háza tájára” – magyarázta.
Erdély.ma