Legyen Erdély is átlátszó: elindult a Tulipédia
Sokkal könnyebb lett volna, ha az Átlátszó írja meg rólunk a frankót, de így se rossz. Nevünket a tulipán és a wikipédia szavak összevonásával alkottuk. Tulipán, mert a jelenlegi rommagyar politikai kultúra „főcsapásait” az RMDSZ honosította meg (jele a tulipán), a kisebbségi politizálást ez a szervezet próbálta-próbálja kanonizálni. Az új politikai alakulatok tagjai többségükben RMDSZ-tagok voltak, ha nem valamilyen tisztségviselői a szervezetnek, illetve minden új politikai szervezetnek viszonyulnia kell valamiképpen az RMDSZ-hez. A pédia az oldal gerincét képező tartalom szerkezetére utal, arra, hogy a Tulipédia a Wikipédiához hasonló szempontok szerint tulajdonképpen enciklopédiája kíván lenni az erdélyi magyar közéletnek, különös tekintettel a dokumentumokra, dokumentáltságra.
Tiszta politika?
Magyarországon többnyire, Erdélyben száz százalékosan ez az első kérdés. Ki(k)nek a nyúlványa vagyunk? Ki pénzel, kinek a szekerét toljuk? Mivel a romániai változások utáni, azaz a 22 év óta hatalmon lévő erdélyi magyar poltikai-gazdasági elit zsebközeli életét is kutatjuk, nem is, inkább dokumentáljuk, nyilvánvaló, hogy nem az RMDSZ holdudvarába tartoznak támogatóink. Ilyen értelemben ellenzékinek számíthatunk, bár szerintünk a szakmai magatartásunk az, mert minden megválasztott tisztségviselő viselt dolgaival foglalkozni fogunk. Kivétel nélkül. De nem mi tehetünk róla, hogy a vizsgált/kartotékolt politikusok 70-80 százaléka RMDSZ funkcionárius, vagy e párt színeiben székhez, tisztséghez jutott választott képviselő, polgármester, parlamenti képviselő vagy szenátor.
Úgy véljük, hogy itt is, ott is, azaz Magyarországon és a határon túl is érdemes lenne leszámolni néhány tévhittel. A külhoni magyarság nem szent tehén, mely méltósággal átvonul néha-néha a nemzet testén (ha például a magyarországi belpolitika megkívánja), és nem is élősködő, melytől szabadulnia kellene az (anya)országnak. A külhoni magyarság egyszerűen csak létezik, tagjai közt pedig – mint bármely közösségben – egyesek értéket, mások meg szennye(s)t teremtenek. Ezért a külhoni magyarság közéleti viszonyait egyszer már át kell világítania valakinek. Módszeresen. Helyzeti előny, ha olyan teszi ezt, akinek helyismerete van. És nekünk van, hiszen a hét – egyelőre névtelen – újságírónk közül négy Erdélyben élő médiamunkás, három pedig onnan származik, de már évek óta Magyarországon dolgozik.
Nem véletlen az sem, hogy a romániai helyhatósági választások kampányában indítottuk útjára a Tulipédiát, hiszen a választási hajrában megnő az érintettek együttműködési hajlandósága, a hozzájuk kötődő média pedig bőven szemlézte/kritizálta a nálunk megjelent tartalmakat, azaz ingyen bevezettek a „piacra”. Ebből a szempontból teljesen mellékes, hogy pró vagy kontra kritikákat kaptunk. Álláspontunk amúgy is az, hogy erősségünket – ha van/lesz nekünk ilyen – nem az általunk megírt ilyen-olyan cikkek (az ún. Tulipédia-szubjektívek) jelentik, hanem a hivatkozott és a tárhelyünkre feltöltött dokumentumok (például vagyonnyilatkozatok), melyet bármely médiamunkás és olvasó is kedvére böngészhet, használhat, másolhat és megoszthat.
Jó példa erre Szász Jenő, a Nyirő József újratemetési botrányában is főszereplő, Székelyudvarhely polgármesteri tisztségére pályázó, mellesleg a Magyar Polgári Párt elnökének esete: ellenlábasai a Tulipédián megjelent 2011-es vagyonnyilatkozatából készítettek szórólapot a kampányfinisben, ugyanis főállású politikusként gazdagodott meg piszkosul. De beszélhetnénk Frunda György RMDSZ-es szenátorról, Marosvásárhely polgármester-jelöltjéről is, aki szintén főállású politikusként lett milliárdos, de erről senki sem cikkezik az erdélyi magyar vagy magyarországi médiában.
Módszer?
Sokkal inkább aktakukacok, mintsem oknyomozó újságírók lennénk. Nem feltétlenül ügyekhez keresünk bizonyítékokat, hanem a nyilvánosan elérhető vagy megszerezhető hivatalos dokumentumokban keresünk összefüggéseket, melyek majd szép kis ügyekké állnak össze. Miként például a nagyváradi RMDSZ-birodalom. Ebben az esetben sem a spanyolviaszt találtuk föl, netán Pulitzer-gyanús sztorit prezentáltunk, hanem öt politikus tíz évnyi vagyonnyilatkozatait dolgoztuk föl. Ennyi.
Kapacitálnánk az erdélyi magyar, de a magyarországi újságíró-társadalmat is, hogy használják az általunk összegyűjtött dokumentumokat. Muníciót szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy ne feltétlenül kontrolkopizzák a határon túli médiában megjelent tartalmakat/olvasatokat, ha netán ismét téma a szent tehén, hanem elsődleges forrásokból (dokumentumokból) tájékozódhassanak. Annál is inkább, mert a kettős állampolgársággal rendelkező ún. külhoniak visszavonhatatlanul tényezőivé váltak a magyar belpolitikának/közéletnek (is!), szavazati joguk okán mindenképp. Ezzel a szavazótáborral pedig számolnia kell minden magyar belpolitikai szereplőnek, ha tetszik, ha nem…
De mit kezdünk a konzervatív újságírói krédóval?
Semmit, már ha egyáltalán van ilyen (van ilyen!). Reménykedünk abban, hogy nem bolondulunk meg akkor sem, ha a Tulipédiát üzemeltető csoport ún. konzervatív-liberális újságírókból áll. Mert a csalás az csalás, a lopás az lopás. Pont. Ráadásul ez nem is nemzet(iség)i kérdés, netán országhatár-függő. Legfeljebb nem (mi) írjuk meg, de a dokumentumokat azért feltöltjük. Hadd szóljon!
Szőke László (Tulipédia)
Ui.: Az árulózást a szerk@tulipedia.info címre várjuk. Köszönjük! Atlatszo.hu

16 Patak Egyesület
A 16 Patak Egyesületet (Asociația 16 Patak) 2011 májusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Parászka Géza, az EMNT volt gyergyószéki elnöke, Bákai Magdolna, az EMNP Szilágy megyei szenátorjelöltje, az EMNT gyergyószéki elnöke, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár volt igazgatója illetve a gyergyói Demokrácia Központ irodavezetője, valamint Baróti Lajos, az EMNT gyergyószéki szervezetének alelnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, a neten fellelhető egyetlen tevékenységük egy borzonti diáktábor. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Kézdiszékért Egyesület
A Kézdiszékért Egyesületet (Asociația Kezdiszekert) 2011 júniusában alapította Bardócz Csaba, a kézdiszéki EMNT elnöke, Bardócz Tímea, valamint Balázs Szidónia. Székhelyük a kézdiszéki EMNT irodájában van.
Egyedüli, a Google által is indexelt tevékenységük egy szentkatolnai farsangi rendezvény, valamint a Magyar Festészet napja alkalmából rendezett kiállítás, ahol hivatásos és amatőr alkotók állítottak ki (az MFB Zrt.-hez ezzel a programmal pályáztak).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Mikó Imre Egyesület
A Mikó Imre Egyesületet (Asociația Miko Imre) 2011 októberében jegyezte be Nemes Előd, aki jelenleg az EMNP háromszéki szervezetének elnöke, egyben a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ irodavezetője, tanácselnök-jelölt, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke valamint Fábián László EMNT-tag.
Az egyesület vezetősége jelenleg: Jakabos Janka elnök, Nemes Előd ügyvezető elnök, Fábián László alelnök, székhelye Sepsiszentgyörgyön, a Demokrácia Központ címén található. Tevékenységéről nem találtunk adatot.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Pro Partium Egyesület
A Pro Partium Egyesület (Asociația Pro Partium) 2011 szeptemberében lett megalapítva. Az alapítók: Török Sándor (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, a Néppárt nagyváradi tanácsosjelöltje), Nagy József Barna (az EMNT partiumi régióelnöke, egyben a nagyváradi Demokrácia Központ irodavezetője, képviselőjelölt) valamint Kiss Zoltán (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja).
Az egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, és a Google segítségével semmilyen, az egyesülethez köthető rendezvényt vagy tevékenységet nem találtunk. Megkeresésünkre Nagy József Barna elmondta, az egyesületnek sok rendezvénye volt, azonban egyetlen konkrét eseményt sem tudott mondani. Megígérte, e-mailben válaszol majd (ez nem történt meg).
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 170 ezer euró
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 51 ezer euró
Összesen: 221 ezer euró
Reconstructio Egyesület
A Reconstructio Egyesületet (Asociația Reconstructio) 2011 februárjában jegyezte be Csigi Levente (az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozs megyei EMNP Gazdasági Ellenőrző Bizottságának tagja), Szász Péter (a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, megyei tanácselnök-jelölt, szenátorjelölt), valamint Vadas László (az EMNP kolozsvári tanácsos-jelöltje).
A másik három civil szervezethez hasonlóan a Reconstructio Egyesületnek nincsen honlapja, ellenben a Kolozsvári Magyar Napokon a Kolozsvári Atlétikai Club képes történetét bemutató kiállítást szerveztek, az EMNT Kolozs megyei szervezetével közösen.
Szintén a Reconstructio Egyesület volt a társszervezője egy, az önkormányzati választásokról szóló panelbeszélgetésnek, illetve egy koszorúzásnak a Házsongárdi temetőben.
Érdekesség, hogy a Reconstructio Egyesület egyik alapítója az a Csigi Levente, aki a Carpathia Zrt. tulajdonosa, mely Budapest XXII. kerületének önkormányzatával van szerződéses viszonyban. Ez a kerület Németh Zsolt politikai hátországának számít.
Csigi az egyesület tevékenységét firtató kérdésünkre hosszú választ írt, mely itt elérhető. Többek között kiderül belőle, hogy egy Kincses Kolozsvár Kalendárium nevű kiadványt adtak ki 6 ezer példányban, szerveztek megemlékezést az 1568-as tordai országgyűlésről, volt egy Mátyás király visszatér című pályázatuk, valamint a Mátyás és a kolozsvári bíró bábelőadás a XIX. Mátyás-napok keretében.
A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás összege: 18 ezer euró
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 271 ezer euró
Összesen: 289 ezer euró
Összegzés Mivel az EMNP közvetlen finanszírozását a törvény tiltja, az EMNT-EMNP projektet vélhetően közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány: egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Az állami tulajdonú vállalatok a másik nagy támogatói az EMNT-EMNP projektnek. A tavalyi választási évben összesen mintegy 1 millió euró támogatást kapott hat, EMNT-EMNP politikusok által alapított civil szervezet, melyek tevékenysége amúgy megítélésünk szerint nem indokolna ilyen összegű támogatásokat.
Ezen felül a Fidesszel, valamint az EMNT-EMNP projekttel is barátságos sajtótröszt 1,86 millió euró adományban részesült. Az általunk feltárt támogatások azonban minden valószínűség szerint csak egy részét képezik azoknak az összegeknek, melyek az EMNT-EMNP érdekcsoporthoz érkeznek. Ez a tényfeltáró anyag a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett "Grants for Investigative Journalism" program keretein belül készült, az amerikai külügyminisztérium (U.S. Department of State) és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával. A cikk tartalmáért a szerző felel, és nem tükrözi feltétlenül az U.S. Department of State és Franciaország bukaresti nagykövetségének az álláspontját.
Această anchetă jurnalistică este derulată în cadrul programului "Grants for Investigative Journalism", organizat de Fundatia Freedom House Romania, cu sprijinul financiar al U.S Department of State și al Ambasadei Franței în România. Responsabilitatea pentru conținutul acestei publicații aparține autorului și nu reflectă neapărat punctul de vedere sau poziția U.S. Department of State și a Ambasadei Frantei in Romania.
A cikk az Atlatszo.hu-n is megjelent, illetve egy rövidebb, román nyelvre lefordított változatát az Adevărul napilap is publikálta.
A magyarországi közadatigénylésekben nagy segítségünkre volt az Atlatszo.hu oknyomozó portál.
Transindex.ro

Az átlátszó Neptun
Az Átlátszó.hu erdélyi permutációjának szerkesztői a honlap első publikációsorozatának témájául olyan kérdést választottak, amelynek aktualitása nem évül el mindaddig, míg az erdélyi politikát keresztbe metszi a román hatalomhoz való viszony mentén húzódó alapvető törésvonal. Valamint amíg közösségünknek lesznek olyan képviselői, akik többet szeretnének a román hatalom által cenzúrázott és koreografált látszatképviseletnél, míg a zsoldos-logika nem uralja el teljesen a politikai térképet. Más szóval, míg elég magyar él Erdélyben ahhoz, hogy kitermeljen magából egy olyan csapatot, amelynek tagjai számára nem az egyéni érvényesülés a cél, hanem a közösség képviselete.
Pályaív
A Neptun-ügyről sok mindent leírtak már az elmúlt 22 esztendőben, két mondatot mégis szánjunk a politikatörténeti vonatkozásnak. Neptunban az RMDSZ három élvonalbeli politikusa mandátum nélkül tárgyalt a román hatalom képviselőivel egy amerikai szervezet, a PER (Project On Ehtnic Relations) moderálása mellett, s adott alkalmat a román félnek arra, hogy minden érdemi engedmény nélkül kisebbségbarát színben tetszelegjen. Mindez 1993 júniusában történt, nem sokkal az ország Európa Tanácsba való felvétele előtt, amikor nem csökkenteni kellett volna a Romániára nehezedő bizonyítási kényszert, hanem növelni.
A most nyilvánosságra került anyag, s az Átlátszó 8 részben lehozott rezüméje nem rajzolja át alapvetően az eddig ismert képet. Talán új megvilágításba helyezi a jóhiszeműség kérdését, de e probléma nemzetpolitikai szempontból soha nem volt alapvetően releváns. Egyik oldalról a kártétel, amely az erdélyi magyar ügyet a Neptun-gate révén érte, független a részvevők jó- vagy rosszhiszeműségétől. Ráadásul három évvel később teljességgel irrelevánssá vált e kérdés, hiszen 1996. november 28-án az egész szervezetet állították neptuni pályára fittyet hányva hivatalos programnak, autonómiának, nemzeti önkormányzatnak. Másrészt a neptuni hármak addig és azt követően is az önálló, magyar érdekű autonomista politika és e politikát követők kérlelhetetlen ellenfeleiként nyilatkoztak meg. Politikai pályájuk megítélésének szempontjából mellékes, hogy mennyire voltak tisztában azzal: a neptuni tárgyalássorozat a román kirakatpolitika érdekeit szolgálja.
Három bomba ára
Az Átlátszó sorozata előtérbe állítja a szervezőket is. Az Egyesült Államok külpolitikai szemléletének a boszniai háború kapcsán lezajlott paradigmaváltásáról nem sokkal a Neptun-ügyet követően Borbély Imre írt politikai tanulmányt, kiemelve, hogy míg korábban az emberi és kisebbségi jogok képezték az amerikai megközelítés lényegét, és ezt az értékegyüttest akár destabilizáció veszélyének vállalásával is képviselte az amerikai külügy (legalábbis retorikai szinten), addig a boszniai háború hatására a stabilitás került előtérbe, akár az emberi és kisebbségi jogok sérülésének árán is. A feltárt anyag mindezt szépen aláhúzza. „Adunk 1-2 millió dollárt, három bombának az árát, és akkor talán elkerülhetjük a háborút” – foglalja össze az amerikai logikát az egyik interjúalany. Más kérdés, hogy mennyire volt reális veszélye a fegyveres konfliktusnak Erdélyben. Tokay György neptuni fogadkozását, miszerint „Erdély nem Jugoszlávia, és nem is lesz”, nem tartottuk anno szerencsésnek, hiszen a mondat szerencsés befejezése – „amennyiben biztosítják az erdélyi magyarság háromszintű közösségi autonómiáját” – elmaradt. Tárgyilagosan elemezve a kérdést viszont azt láthatjuk, hogy a rendszerváltás után véres összecsapások akkor voltak, amikor ebben a román hatalom érdekeltnek vélte magát, és megszervezte azokat (bányászjárások, vásárhelyi pogrom). A magyar fél mindig is kerülte mind a kérdés fegyveres megoldását, mind az azzal való fenyegetést, aminek számos oka van, legfőbb közülük a számunkra kedvezőtlen erőasszimetria. Kiderült az anyagból, hogy Larry Watts, a PER elemzője, aki a nyilatkozók szerint akár több titkosszolgálatnak is ügynöke lehetett, mindvégig a román álláspont felé hajlott, és felháborítónak tartotta, hogy az RMDSZ Csapó Józsefet is beválasztotta az atlantai delegációba. Miközben mit lehetett Csapó doktor szemére vetni? Mindössze annyit, hogy az autonómia következetes híve. Innen is látni, hogy a PER nem a kisebbségi kérdés megoldására törekedett, hanem tüneti kezelésre, „stabilitásra”. Ami ugyebár élesen ütközött és ütközik a magyar érdekkel.
Csörgés és duruzsolás
Nem meglepő, de új információ, hogy a kollektív jogok mentén való érvelésről maguk a magyar delegációtagok mondtak le 1993 tavaszán a gerzenseei találkozón, holott ekkor már érvényben volt az autonómiaprogram. A mandátum kérdésére vonatkozóan Allan Kassof, a PER vezetője azt állítja, hogy az RMDSZ delegálta a magyar részvevőket, beleértve a neptuni hármakat. Domokos Géza elnökségének idején akár elnöki mandátummal is bírhattak a tárgyalók, sőt, egyik tárgyaláson maga az elnök is részt vett, de az is biztos, hogy Domokos nem tartotta fontosnak informálni az autonomista többségű országos elnökséget. Erről az elnökség tagjai közös nyilatkozatban tájékoztatták a közvéleményt a Neptun-bomba felrobbanása után, cáfolva a hármak védekezését arról, hogy ők beszámoltak az RMDSZ vezetőségének.
Szintén új információ, hogy a részvevők anyagi juttatásban is részesültek: itt kiemelkedik a 2400 dollár értékű számítógép, aminek Frunda György volt a kedvezményezettje. Az Átlátszó szerkesztője szerint ez akkor megfelelt két évi nettó átlagfizetésnek. Aprócska protokollajándéknál jóval nagyobb gesztus volt ez, amely a korrumpálás szándékát is felvetheti, s nem kell nagy rosszindulat ahhoz, hogy a harminc ezüstpénz csörgését asszociáljuk az ajándék számítógép duruzsolásához.
Egy dologban mégiscsak egyetérthetünk Allan Kassoffal: „Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezen felül olyan protokollrendszert sikerült kifejleszteni, amely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”
Helyben vagyunk. A PER-folyamatot és a neptuni tárgyalás következményét magam is ebben látom megragadhatónak. A kormányzati szerepvállalásban és mindabban, amivel ez a tragikus lépés együtt járt: a román euroatlanti csatlakozás ingyenes támogatásában, az önálló külpolitika feladásában, a belső választás, a nemzeti kataszter összeállításának elmaradásában, az autonómiastatútumok kérdésének ad acta tételében, a társadalomszervezés elakadásában, az önkormányzatként való működés fokozatos pártelvűsítésében.
A PER munkatársai elégedettek lehetnek: sikerült semlegesíteni az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatot betagolva azt a román hatalmi gépezetbe. Az erdélyi magyarság vészes fogyása pedig megkíméli mind a magyar, mind a román, mind pedig az amerikai szereplőket a távlati megoldásokon való gondolkodás kényelmetlenségétől.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sorosék finanszírozták
Elképesztő film a vármegyés mozgalomról 
Az úgynevezett Beke-ügy kapcsán Kézdivásárhelyről indul, és Moszkváig jut el annak a filmnek a történetvonala, amit a Rise Project készített. A több mint húszperces, dokumentumfilmként felfogható, nagyon részletes, de ugyanakkor részrehajló alkotás szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) minden radikális szervezettel összefüggésbe hozható, és célja a Székelyföld autonómiájának megvalósítása.
Hit, hűség, bátorság – ezzel kezdődik az Autonómia és petárdák című film, amit a stáblista szerint Victor Ilie és Ștefan Makó riporterek készítettek, és a Soros György által létrehozott Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) támogatott. A film látványos képsorokkal mutatja be a HVIM tevékenységét, menetelő, fekete pólós fiatalok, airsoft játékfegyverekkel (a filmben természetesen valóságosnak tűnnek) gyakorlatozó vármegyések tűnnek fel, és többször megjelenik a képsorokon Kézdivásárhely is. Elképesztő részletességgel, de ugyanakkor tendenciózus megközelítésben mutatja be a HVIM történetét, tárgyalja az ún. Beke-ügyet, terroristaként mutatva be annak szereplőit, akik nemcsak Kézdivásárhely főterén, hanem nemzeti érdeket jelentő gázvezetéket is fel akartak robbantani.
A film szeptember 27-én került fel a Youtube videómegosztó portálra. Szőcs Zoltán öccse szerint teljesen elferdítve mutatja be a mozgalmukat, és elképesztőnek tartja azt, hogy ők kapcsolatban lennének például moszkvai, svájci vagy lengyelországi szeparatistákkal. Csongor érdeklődésünkre elmondta: a stáb nagyon barátian viszonyult hozzájuk, több alkalommal megjelentek különböző rendezvényeiken, és ők nem is zárkóztak el, hogy filmezzék tevékenységüket, mivel azt remélték, így le tudják bontani azt a falat, ami a HVIM és a magyarság, illetve a román nemzetiségűek között létezik. Ehhez képest a velük készített interjúkból csak részleteket vágtak be, s így a montázzsal teljesen más értelmet kapott az, amit ők közölni akartak.
Több olyan jelenetet is bevágtak, amelyek terhelőek például Szőcs Zoltánra nézve. A végén az is elhangzik, hogy Szőcs Zoltán és Beke István több mint tíz-tíz év börtönbüntetésre számíthat a petárdás ügyben. Az előbbi öccse szerint ez sajtóból származó megelőlegezés, ugyanis a vádirat alapján ez az információ nem helytálló.
A film készítésében az atlatszo.hu internetes portál erdélyi kirendeltsége is közreműködött. A filmben is megjelenő Sipos Zoltán egy cikkben azt írja, ő egyfajta tanácsadóként igyekezett egy-egy mozzanat hátterét bemutatni, esetenként pedig idegenvezetőként és tolmácsként is segített nekik. Őt idézzük: „Információk szintjén a film nem igazán hoz újdonságot ahhoz képest, ami… korábban már megjelent. Egyedüli kivételt talán a film második felében felvázolt orosz szálnak az egyes részei képezik… Ez a film nem az információk szempontjából fontos, hanem azért, mert úgy hiszem, a filmbeli narratíva lesz a meghatározó a bukaresti döntéshozók, hatóságok, valamint a közbeszéd számára, ami a magyar radikális mozgalmakat vagy épp az autonómiát illeti.”
Aki kíváncsi a filmre, a Youtube keresőjébe írja be: AUTONOMIE SI PETARDE. 
Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vitaindító: Átlátszó Erdély, avagy az oknyomozó újságírás tévútjai
A  felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az  Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött. 
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak  vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről. 
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is. 
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen. 
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani  pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is. 
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.  
Czajlik Katalin Székelyhon.ro