Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ati-Beta Televízió
8 tétel
1996. október 17.
Az 1989-es fordulat után először sikerült szakmai tanácskozást tartania az egyházi lapok és a világi lapok egyházi rovata szerkesztőinek. A találkozót a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete okt. 14-15-én tartotta Illyefalván, azzal a céllal, hogy ismerkedési lehetőséget teremtsen a világi és egyházi lapok képviselői között, valamint, hogy hozzájáruljon az egyházi sajtó népszerűbbé válásához, szakmai szintjének emeléséhez. Cseke Péter, Kötő József és Borbély Imre vitaindító előadása után kezdődött a megbeszélés. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./ Mintegy húsz szerkesztőség küldte el munkatársait, továbbá a marosvásárhelyi és a kolozsvári rádió, a székelyudvarhelyi Anti-Beta tévéstúdió. Kötő József Sajtó és nyilvánosság az egyházban címmel tartott előadást. Borbély Imre a korszerű nemzeteszményről értekezett. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./
1996. november 2.
Egy év alatt heti hat óráról egy órára csökkent az ukrán tévé ungvári magyar adása. A román televízió heti öt órát a közel kétmilliós magyarság anyanyelvén, ebből is másfelet a kettes csatornán, ami nem fogható a magyarlakta területek nagy részén. Szlovákiában a több mint félmilliós magyarság két órás anyanyelvű műsort élvezhet, ez az összes adásidő 0,12 százaléka. A magyar népesség Szlovákia népességének 10 százaléka, panaszolta a szerkesztőség helyzetét Pék Zoltán, a magyar adás szerkesztője. Kárpátalján nov. 1-jétől csak heti egy órás műsort adhatnak, fizetésüket sem kapták meg, mondta Kulin Zoltán, a szerkesztőség helyettes vezetője. Vajdaságban napi 4-5 óra a magyar adásidő, de a magyar közösség elutasító a műsorral kapcsolatban, mert az a szerb kormánypropaganda eszköze. - Az erdélyi magyarok 80 százaléka tudja fogni valamelyik magyarországi csatornát. Székelyföldön a Duna Televízió a legnépszerűbb, állapította meg Ferencz Csaba, a Háromszék Televízió Alapítvány vezetője. Szavait megerősítette Fazekas Enikő, a gyergyószentmiklósi SYN kábeltelevíziós társaság szerkesztője: ők nyolc csatornán közvetítenek adást, de mindenki csak a Duna TV-t nézi. Székelyföldön rohamosan terjednek a helyi kábeltelevíziók adásai is. A kábeltelevíziók azért terjedtek el Székelyföldön, mert így olcsóbban ki tudták elégíteni a Duna iránti keresletet. Az egyik legnagyobb kábeltelevízió, amelynek saját csatornája van, Sepsiszentgyörgyön a Selectronic, amely 1992-ben indult, mondta el Fülöp Szidónia irodavezető, saját műsort 1995 óta adnak. A magyar lakta területeken működő román kábeltelevíziós társaságok mindenhol továbbítják a Duna Televízió adását. A székelyudvarhelyi Ati Beta kábeltelevízió alapítói között van Hosszú Attila, az egyik legsikeresebb magyar vállalkozó. Komoly anyagi megterhelést okoz a román nyelvű feliratozás, amelyet a román médiatörvény kötelezővé tesz a magyar adások számára. Egyedül az élő adás számára nem kötelező a feliratozás.- Szlovákiában nemcsak a feliratozás kötelező, hanem a szigorú szabály /valamennyi műsort először le kell adni szlovák nyelven, utána lehet csak magyarul is közvetíteni/ megnehezíti munkájukat. Dunaszerdahelyen már sugárzásra kész volt a városi stúdió, azonban a szlovák parlament új törvénye értelmében önkormányzatnak nem lehet televíziója, tehát kezdhetik újra az engedélyeztetést. /Riba István: Határon túli magyar tévé. = Heti Világgazdaság, nov. 2./
1998. május 5.
Székelyudvarhelyen 1992-ben megalakult a UTV Kft. /Udvarhelyi TV/, amely sorra bekebelezte a kezdetleges tévés kábelhálózatokat. Hosszú Attila, egy jól menő cég, az Ati Kft. igazgatója megteremtette a konkurenciát Ati-Beta néven. Hamarosan majdnem annyi előfizetőjük lett mint az UTV-nek, az első évben elnyerték a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szakmai díját. Erős volt a kettő között a rivalizálás. 1996-ban Hosszú Attila úgy döntött, hogy jelölteti magát szenátornak, ellenfele Verestóy Attila volt, akinek sógora birtokolta az UTV-t. Verestóy győzött, ezzel elindult az Anti-Beta a lejtőn. Több szakembere elhagyta, Győrfi György visszament Bukarestbe, Szőke László főszerkesztő-helyettest viszont kitették /aki azóta tragikus körülmények között meghalt/. 1998 februárjában azután váratlanul egyesült a két televízió Digitál 3 néven. A Digitál 3 lassan regionális médiabirodalommá nőtte ki magát, a szovátai kábeltévét is megszerezte. A Digitál s tulajdonosa megszabja, hogy mi kerülhet a képernyőre, Szász Jenő polgármestert például száműzte az adásokból. A tiltakozó közleményt aláíró újságírókat, munkatársakat eltávolították. /Lukács Csaba: Médiabotrány Udvarhelyen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 5./
2003. május 30.
"Máj. 28-án a Digital 3 televízióban /Székelyudvarhely/ több mint kétéves szünet után újraindult az Ifimagazin. 1994-ben az akkori Ati BETA Televízióban a jelenlegi stúdióigazgató Baloga Sándor indította útjára az Ifimagazint, ő volt a szerkesztője és a műsorvezetője. Az UTV-ben a Diákfórum című adás szintén 1994-ben indult, először Murányi János szerkesztésében, később Kovács Ágnes tanárnő) készítette a Diákgené(s)z-re átkeresztelt adást. A két televízió egyesítésekor az Ifimagazin ment tovább, szerkesztője Baloga volt egészen 1998 végéig, utána Katona Zoltán lett a szerkesztő-műsorvezető. 1999 októberében több helyi műsor mellett az Ifimagazin is leköszönt a Digital 3 Tv képernyőjéről. Jelenleg a Star Rádió diákműsorának (NBC, péntek 16 óra) készítői kóstolnak bele a tévézésbe is. /Újraindult az Ifimagazin! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 30./"
2010. szeptember 15.
„Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!”
Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.
Az eset erőszakellenes civil megmozdulást eredményezett: áprilisban kisebb utcai tiltakozásra került sor, majd májusban a témában lakossági fórumot is tartottak. Utóbbin többek között az is kiderült, hogy fényes nappal egy unitárius lelkészt bántalmaztak, illetve a lakásmaffiáról, egyáltalán a székelyudvarhelyi szervezett bűnözésről is szó esett. A témát Szőke László székelyudvarhelyi–budapesti újságíró „karolta fel”: internetes blogján „nyomozásba” kezdett, hogy – mint mondja – feltárja az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve korrupt kapcsolataikat. Szőkével egy internetes csevegő segítségével készítettünk interjút.
A fekete-fehérrel jól felkavartad a port Udvarhelyen, ha tetszik, egy olyan darázsfészekbe nyúltál, melyet mindenki elkerül. Jogos hát a kérdés, hogy ki Szőke Laci, és mit akar? – Hm, Szőke Laci semmivel sem több, mint aki volt: egy firkász, aki hisz abban, amit csinál. Semmi extra, semmi székely Zorró. Olyasvalaki, aki kötődik saját szülővárosához, s úgy érezte, hogy ha tehet valamit, akkor tennie kell azért, hogy az udvarhelyi viszonyok normalizálódjanak valamelyest. Udvarhelyen ugyanis elszabadult a pokol – egy kis túlzással –, most már a város mindennapjait is fenyegeti egy jól szervezett alvilági csoport, akiknek sikerült mindent behálózni. Jelenlétük most már szemmel látható, hatalmuk szintén, életterük megnőtt, most már a közösséggel is érintkeznek, nemcsak saját köreikkel. Ez pedig értelmetlen erőszakban, buta kivagyiságból fakadó garázdaságokban, de jól működő bűnözői tevékenységben is megnyilvánul. Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!
Ténykedéseddel, annak eredményességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények: sokak szerint ütsz-vágsz amerre érsz, bizonyítékok nélkül.
Ez a reakció természetes, el sem várhatok mást. Több hónapnak, akár évnek is el kell telnie ahhoz, hogy az udvarhelyi alvilág hálóját fel tudjam fedni. Apró, sziszifuszi munka, indult azzal, hogy névtelenektől érkezett infókat kapok, melyeket leellenőrzök. Lassan jönnek a névvel vállalt konkrét esetek, jelentkeznek a sértettek. Az ügyek kapcsán nő az érintettek köre, lassan megismerjük a különböző feljelentésekből, perekből, panaszokból azokat, akik részei ennek az alvilági hálózatnak. Én nem vehetem át semmilyen hatóság (rendőrség, ügyészség, önkormányzat) hatáskörét, de nyilvánossá tudom tenni, hogy mi zajlik az említett hatóságok, intézmények tudtával.
Híradásokból is tudjuk, a világ minden sarkán léteznek bűnszövetkezetek... – A világ okosabb sarkain tudja az alvilág is, hogy hol a helye. Ezeknél a fiúknak elszállt a realitásérzékük. Amikor a nyílt utcán összevernek egy unitárius lelkészt minden következmény nélkül, ott már valami nagyon nem stimmel. Azt a közösséget sem tisztelik, melynek a vérét szívják. Ettől veszélyesek ezek a székely nagyfiúk... – Udvarhelyen a maffia és létezése egyfajta tabu: hivatalos jelentésekben nem beszélnek róla, nyilvánosan pedig a közember sem, egyedül a fekete-fehér lóg ki a sorból. Egyáltalán miről szól az általad nyomozott világ? – Sok száznyi, a szóban forgó fiúkra vonatkozó nyomozati anyag van például a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál, büntetőpereik is folynak itt-ott, van köztük több is, akik börtönviseltek, némelyiküket az Interpol is körözte. Legutóbbi információim szerint gyilkos is van köztük, szóval nem mai bárányok ezek. Mindennapjaikat nem fenyegeti a rendőrség és bűnüldözés erős keze, mert sokukat megvették, megszervezték magukat és kapcsolataikat annyira, hogy egyelőre szabadon garázdálkodhatnak. A közösségi nyilvánosság ereje nagy, Székelyudvarhely viszont még nem atomizálódott annyira ebből a szempontból, hogy ne lenne hatása annak, akit a „város a szájára vesz”. Ez természetes, és egy egészséges közösség önvédelmét is szolgálja az ilyen jelenségek esetén. – Nevekkel, fotókkal hozakodsz elő, ez pedig jogi szempontból is egy merész „vállalkozás”. – Óvatos vagyok, de félni nincs mitől. Amikor ezt a szakmát választottam, azt, hogy nemcsak szemlélője vagyok a jelenségeknek, hanem azokat befolyásolni is tudom, nos, a fenyegetettséget természetesként kellett elfogadni. Az szinte mindegy, hogy ez a fenyegetettség milyen természetű. – Ha itthon lennél, akkor is ilyen „bátran” viselkednél, vagy a távolság megvéd? – A távolság most hasznos. Nem tudom, miként viselkednék, ha otthon lennék, különben, ha nem véletlenül sodródom bele ebbe, akkor más módszert, nem egy személyes blogot választok fórumnak. De így alakult. A távolság véd is, hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett seggrepacsit nem tudják majd elfogadtatni a fiúk, ha utaznak ezért mondjuk 700 kilométert. Ekkora út alatt mindenki megnyugszik. – Miben reménykedsz? Felébred bennünk a civil kurázsi, összefogunk, atomizálódunk? Te is azt mondtad, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! – Én nem reménykedem, tudom, hogy mit akarok: feltárni az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve a korrupt kapcsolataikat. Ezeket nyilvánosságra hozom, bizonyítékokkal alátámasztott verziómat pedig elküldöm azoknak a hatóságoknak, melyeknek ilyenkor illik. Én nem fogok senkit letartóztatni, csak információt és adatokat gyűjtök – jelen esetben az illetékes hatóságok helyett, nekik ugyanis a jelek szerint más elfoglaltságaik vannak. – Perbe hívtak-e? – Ó, nagyon sok munkától megmentenének, ha perbe hívnának, hiszen így személyes adataikról „hivatalból” értesülnék, illetve az általam feltárt bizonyítékok, netán tanúvallomások egy perirat hivatalos részei lennének, ami már – ugye – nem pletyka. Ha kirakatperre kerülne sor, mert erre is számítani lehet, nos, akkor sincs semmi baj, hiszen tudni fogjuk, hogy a rendőrségen, ügyészségen és bíróságon kik az embereik. Az eddig névtelen támogatóknak, segítőknek hirtelen arcuk lesz, nekem csak arról kell majd gondoskodnom, hogy ez időben eljusson a potenciális áldozatokhoz, hogy tudják, kik lehetnek sárosak azokban az intézményekben, melyek az áldozatokat lennének hivatottak védeni, nem a bűnözőket. – Látod a végét? Ki fog „nyerni”? – Szerintem Székelyudvarhely, mert kap egy leltárt saját alvilágáról. – Egy bűnszövetkezet általában szerteágazó tevékenységet folytat. Az udvarhelyi miből él, hol tartasz feltáró munkáddal? – Mindennel foglalkoznak: drog, lakás- és telekügyek, lopott autók, biztosítási csalások, prostitúció, védelmi pénzek, lopások, zsarolások, betörések. – 500 000 forintos pénzjutalmi kereted van. Honnan a pénz, vannak támogatóid, „csendes társaid”? – Pénzt saját célra vagy személyesen nem fogadok el. Ígéretem van arra, hogy néhány vállalkozó támogatna egy tájékoztató kampányt, mellyel a lakásmaffia potenciális áldozatait kellene figyelmeztetni arra, hogy vadásznak rájuk. Sajnos ők nem olvasnak blogot, így másként kell elérni őket. Jó lenne a helyi sajtó, de ők még hallgatnak, mert amiről nem írnak, az nem is létezik – szerintük... Van támogatás arra, hogy elkészüljön az udvarhelyi alvilág arcképcsarnoka, egy 12 ezer példányos kis füzet, mellyel könnyebb lesz navigálni az udvarhelyi éjszakában. Ezt valamikor az év végén kellene kiadni. * Szőke László
1970-ben született Székelyudvarhelyen. Húszévesen az Udvarhelyi Híradó napilapnál alkalmazzák, ahol rövid idő alatt felelős szerkesztő lesz. Három év múlva már az Ati-Beta Televíziónál dolgozik, ahol a kezdeti „építkezésben” vesz részt. Szintén három év múlva az induló Príma Rádióhoz kerül. Kicsit kokettál a politikával is, önkormányzati képviselő, majd a polgármesteri hivatala sajtóreferense lesz. „Kitérőként” az Udvarhely Székhez szerződik. A hetilap megszűnését követően rájön, számára beszűkült a szakmai tér, így nagyot lép: Budapesten az RTL Klubhoz és az Axel Springerhez igazol át. 2007-től a Magyar Nemzet munkatársa, külsősként többfelé is dolgozik. Jelenleg a Holding (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV) úgynevezett belső hírszolgálatának egyik vezetője. Az a feladata, hogy a Holding újságíróit zárt rendszerben kiszolgálja témákkal. Ezen hírügynökségi, témaajánló szolgálatot saját ötlet alapján valósíthatta meg.
Máthé László Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)
Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.
Az eset erőszakellenes civil megmozdulást eredményezett: áprilisban kisebb utcai tiltakozásra került sor, majd májusban a témában lakossági fórumot is tartottak. Utóbbin többek között az is kiderült, hogy fényes nappal egy unitárius lelkészt bántalmaztak, illetve a lakásmaffiáról, egyáltalán a székelyudvarhelyi szervezett bűnözésről is szó esett. A témát Szőke László székelyudvarhelyi–budapesti újságíró „karolta fel”: internetes blogján „nyomozásba” kezdett, hogy – mint mondja – feltárja az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve korrupt kapcsolataikat. Szőkével egy internetes csevegő segítségével készítettünk interjút.
A fekete-fehérrel jól felkavartad a port Udvarhelyen, ha tetszik, egy olyan darázsfészekbe nyúltál, melyet mindenki elkerül. Jogos hát a kérdés, hogy ki Szőke Laci, és mit akar? – Hm, Szőke Laci semmivel sem több, mint aki volt: egy firkász, aki hisz abban, amit csinál. Semmi extra, semmi székely Zorró. Olyasvalaki, aki kötődik saját szülővárosához, s úgy érezte, hogy ha tehet valamit, akkor tennie kell azért, hogy az udvarhelyi viszonyok normalizálódjanak valamelyest. Udvarhelyen ugyanis elszabadult a pokol – egy kis túlzással –, most már a város mindennapjait is fenyegeti egy jól szervezett alvilági csoport, akiknek sikerült mindent behálózni. Jelenlétük most már szemmel látható, hatalmuk szintén, életterük megnőtt, most már a közösséggel is érintkeznek, nemcsak saját köreikkel. Ez pedig értelmetlen erőszakban, buta kivagyiságból fakadó garázdaságokban, de jól működő bűnözői tevékenységben is megnyilvánul. Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!
Ténykedéseddel, annak eredményességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények: sokak szerint ütsz-vágsz amerre érsz, bizonyítékok nélkül.
Ez a reakció természetes, el sem várhatok mást. Több hónapnak, akár évnek is el kell telnie ahhoz, hogy az udvarhelyi alvilág hálóját fel tudjam fedni. Apró, sziszifuszi munka, indult azzal, hogy névtelenektől érkezett infókat kapok, melyeket leellenőrzök. Lassan jönnek a névvel vállalt konkrét esetek, jelentkeznek a sértettek. Az ügyek kapcsán nő az érintettek köre, lassan megismerjük a különböző feljelentésekből, perekből, panaszokból azokat, akik részei ennek az alvilági hálózatnak. Én nem vehetem át semmilyen hatóság (rendőrség, ügyészség, önkormányzat) hatáskörét, de nyilvánossá tudom tenni, hogy mi zajlik az említett hatóságok, intézmények tudtával.
Híradásokból is tudjuk, a világ minden sarkán léteznek bűnszövetkezetek... – A világ okosabb sarkain tudja az alvilág is, hogy hol a helye. Ezeknél a fiúknak elszállt a realitásérzékük. Amikor a nyílt utcán összevernek egy unitárius lelkészt minden következmény nélkül, ott már valami nagyon nem stimmel. Azt a közösséget sem tisztelik, melynek a vérét szívják. Ettől veszélyesek ezek a székely nagyfiúk... – Udvarhelyen a maffia és létezése egyfajta tabu: hivatalos jelentésekben nem beszélnek róla, nyilvánosan pedig a közember sem, egyedül a fekete-fehér lóg ki a sorból. Egyáltalán miről szól az általad nyomozott világ? – Sok száznyi, a szóban forgó fiúkra vonatkozó nyomozati anyag van például a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál, büntetőpereik is folynak itt-ott, van köztük több is, akik börtönviseltek, némelyiküket az Interpol is körözte. Legutóbbi információim szerint gyilkos is van köztük, szóval nem mai bárányok ezek. Mindennapjaikat nem fenyegeti a rendőrség és bűnüldözés erős keze, mert sokukat megvették, megszervezték magukat és kapcsolataikat annyira, hogy egyelőre szabadon garázdálkodhatnak. A közösségi nyilvánosság ereje nagy, Székelyudvarhely viszont még nem atomizálódott annyira ebből a szempontból, hogy ne lenne hatása annak, akit a „város a szájára vesz”. Ez természetes, és egy egészséges közösség önvédelmét is szolgálja az ilyen jelenségek esetén. – Nevekkel, fotókkal hozakodsz elő, ez pedig jogi szempontból is egy merész „vállalkozás”. – Óvatos vagyok, de félni nincs mitől. Amikor ezt a szakmát választottam, azt, hogy nemcsak szemlélője vagyok a jelenségeknek, hanem azokat befolyásolni is tudom, nos, a fenyegetettséget természetesként kellett elfogadni. Az szinte mindegy, hogy ez a fenyegetettség milyen természetű. – Ha itthon lennél, akkor is ilyen „bátran” viselkednél, vagy a távolság megvéd? – A távolság most hasznos. Nem tudom, miként viselkednék, ha otthon lennék, különben, ha nem véletlenül sodródom bele ebbe, akkor más módszert, nem egy személyes blogot választok fórumnak. De így alakult. A távolság véd is, hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett seggrepacsit nem tudják majd elfogadtatni a fiúk, ha utaznak ezért mondjuk 700 kilométert. Ekkora út alatt mindenki megnyugszik. – Miben reménykedsz? Felébred bennünk a civil kurázsi, összefogunk, atomizálódunk? Te is azt mondtad, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! – Én nem reménykedem, tudom, hogy mit akarok: feltárni az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve a korrupt kapcsolataikat. Ezeket nyilvánosságra hozom, bizonyítékokkal alátámasztott verziómat pedig elküldöm azoknak a hatóságoknak, melyeknek ilyenkor illik. Én nem fogok senkit letartóztatni, csak információt és adatokat gyűjtök – jelen esetben az illetékes hatóságok helyett, nekik ugyanis a jelek szerint más elfoglaltságaik vannak. – Perbe hívtak-e? – Ó, nagyon sok munkától megmentenének, ha perbe hívnának, hiszen így személyes adataikról „hivatalból” értesülnék, illetve az általam feltárt bizonyítékok, netán tanúvallomások egy perirat hivatalos részei lennének, ami már – ugye – nem pletyka. Ha kirakatperre kerülne sor, mert erre is számítani lehet, nos, akkor sincs semmi baj, hiszen tudni fogjuk, hogy a rendőrségen, ügyészségen és bíróságon kik az embereik. Az eddig névtelen támogatóknak, segítőknek hirtelen arcuk lesz, nekem csak arról kell majd gondoskodnom, hogy ez időben eljusson a potenciális áldozatokhoz, hogy tudják, kik lehetnek sárosak azokban az intézményekben, melyek az áldozatokat lennének hivatottak védeni, nem a bűnözőket. – Látod a végét? Ki fog „nyerni”? – Szerintem Székelyudvarhely, mert kap egy leltárt saját alvilágáról. – Egy bűnszövetkezet általában szerteágazó tevékenységet folytat. Az udvarhelyi miből él, hol tartasz feltáró munkáddal? – Mindennel foglalkoznak: drog, lakás- és telekügyek, lopott autók, biztosítási csalások, prostitúció, védelmi pénzek, lopások, zsarolások, betörések. – 500 000 forintos pénzjutalmi kereted van. Honnan a pénz, vannak támogatóid, „csendes társaid”? – Pénzt saját célra vagy személyesen nem fogadok el. Ígéretem van arra, hogy néhány vállalkozó támogatna egy tájékoztató kampányt, mellyel a lakásmaffia potenciális áldozatait kellene figyelmeztetni arra, hogy vadásznak rájuk. Sajnos ők nem olvasnak blogot, így másként kell elérni őket. Jó lenne a helyi sajtó, de ők még hallgatnak, mert amiről nem írnak, az nem is létezik – szerintük... Van támogatás arra, hogy elkészüljön az udvarhelyi alvilág arcképcsarnoka, egy 12 ezer példányos kis füzet, mellyel könnyebb lesz navigálni az udvarhelyi éjszakában. Ezt valamikor az év végén kellene kiadni. * Szőke László
1970-ben született Székelyudvarhelyen. Húszévesen az Udvarhelyi Híradó napilapnál alkalmazzák, ahol rövid idő alatt felelős szerkesztő lesz. Három év múlva már az Ati-Beta Televíziónál dolgozik, ahol a kezdeti „építkezésben” vesz részt. Szintén három év múlva az induló Príma Rádióhoz kerül. Kicsit kokettál a politikával is, önkormányzati képviselő, majd a polgármesteri hivatala sajtóreferense lesz. „Kitérőként” az Udvarhely Székhez szerződik. A hetilap megszűnését követően rájön, számára beszűkült a szakmai tér, így nagyot lép: Budapesten az RTL Klubhoz és az Axel Springerhez igazol át. 2007-től a Magyar Nemzet munkatársa, külsősként többfelé is dolgozik. Jelenleg a Holding (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV) úgynevezett belső hírszolgálatának egyik vezetője. Az a feladata, hogy a Holding újságíróit zárt rendszerben kiszolgálja témákkal. Ezen hírügynökségi, témaajánló szolgálatot saját ötlet alapján valósíthatta meg.
Máthé László Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. szeptember 15.
Fekete-Fehér interjú a Bűnös Városból
Szőke László nemrég a székelyudvarhelyi állóvízbe hajította bele a kisváros állítólagos maffiahálózatának szereplőit. Hogy ne Udvarhely legyen a székely Sin City.
A magyarországi média hamar felkapta a székelyudvarhelyi, ám Budapesten dolgozó újságíró (és családja) megfenyegetésének történetét. A Duna TV-től a TV2-ig mindenhol bemutatták az udvarhelyi érintettek durva, helyenként mégis röhögést kiváltó reakcióját Szőke László blogjára.
Az erdélyi média ingerküszöbét eddig valamiért nem érte el a maffiasztori. A bloggerrel beszélgettünk.
Székelyudvarhelyen egyre többen fedezik fel maguknak a blogod. A most tizenéves generációnak: ki is vagy te, és mi közöd a városhoz?
Újságíró lennék, vagy inkább olyasvalaki, aki ebből él. Amúgy udvarhelyi vagyok, 2002-ig voltam viszonylag állandó szereplője az otthoni médiának: Udvarhelyi Híradó, ATI-BETA TV (most már Digitál 3 TV), Príma Rádió, Udvarhely Szék. Ezeknél a médiumoknál nemcsak dolgoztam, hanem a megteremtésükben is részt vettem, többnyire mint főszerkesztő. Aztán jött 1996-ban a politika, 4 év önkormányzati képviselői tevékenység - függetlenként - a legtöbb szavazattal megválasztva. 2002-re úgy éreztem, hogy elfogyott a tér számomra Udvarhelyen, nem indíthatok megint egy újabb médiumot. Elég volt, beszűkültek a lehetőségeim, és nem voltam eléggé szervilis típus sem...
A blogon több udvarhelyi problémáról írtál (ANL-lakások például), de a maffiás sztorival nagyon belenyúltál valamibe. Honnan jött a téma? Miért érzed úgy, hogy ezzel nem felesleges foglalkozni?
Alkatilag fogékony vagyok az ilyen ügyekre, rendkívül megviselnek azok a helyzetek, amikor valaki kihasználja egy-egy áldozat kiszolgáltatottságát. Mellesleg, amolyan témakeresőként működtetek egy csalásellenes blogot/hírgyűjtő oldalt is (Internetdetektív), ahol önkéntes munkában próbálunk segíteni áldozatoknak túljutni a bürokrácia útvesztőin.
A Szentimre utcai verekedés okán írtam egy bejegyzést, akkor vált világossá, hogy otthon valami nem stimmel, ez már erős az én „sokat látott” szemeimnek is. Azonban nem volt tudatos döntés, hogy beszállok, az események sodortak az elején. Tulajdonképpen belekeveredtem.
Később a családomat és engem ért fenyegetések juttattak el arra az elhatározásra, hogy ezt bizony végig kell csinálni, innen már nincs visszaút! Akik ezt megtették velem, bármit megengednek maguknak, ezt nem hagyhatom, ha úgy vélem, tudok is tenni valamit. Hát ezzel próbálkozom.
Mondhatjuk akkor, hogy ezt már módszeresen, projektszerűen csinálod? Mik a konkrét célok?
Azzá vált, módszerré. Adva van a fórum (a blog és hozzászólások), viszonylag nagy olvasottság Udvarhelyen, és ezt kell(ett) használni arra, hogy valamiféle akcióterv elkészülhessen. Meglepő, de működik. Megnyílnak az emberek, először névtelenül, később névvel is. Kezdenek beszélni, még néhány hónap, és képes leszek névre lebontva feltérképezni az udvarhelyi alvilág kapcsolati hálóját. A nagy fegyverük, a rejtőzködés odalesz - bár ezek már nem is rejtőzködtek igazán.
Mindent nyilvánossá teszek, hogy közösségen belül mindenki odakerüljön, ahová való. Nehogy arra ébredjünk négy év múlva, hogy egy ilyen arc lesz mondjuk a polgármester Székelyudvarhelyen. Mert pénze amúgy lehet, hogy lesz rá, erkölcsi háttere semmiképp - már ha időben megtudja mindenki, hogy kik is ők valójában.
Meglepett, hogy mennyire szervezett és erős lett az udvarhelyi alvilág. Felnőtt és megszervezte magát egy bűnözői generáció Udvarhelyen, ahová a román alvilág - nyelvi kirekesztettsége okán - nem tud betelepedni. Így kiépült a „saját” alvilág, s mivel kisváros, a bűnözés szinte minden területén „nyomulniuk kell”, hogy életszínvonalukat tarthassák. Volt kb. tíz évük, hogy mindent behálózzanak, hogy a korrumpálható hivatalnokokat megkeressék, megzsarolják akár. Így kezdtek el mostanában a szürke gazdaságban is megjelenni.
Székelyudvarhelynek bizony szembesülnie kell saját mocskával, különben összekeverednek a szerepek: bűnözőből lesz a köztiszteletnek örvendő, irigylésre méltó mintapolgár - kizárólag a pénze miatt, és a becsületesen dolgozó emberből lesz a másodrendű polgár. A korrumpált udvarhelyi közélet pedig ezt a folyamatot erősíti, még tíz év, és Udvarhely lesz a székely Sin City.
Tényfeltáró újságírás és crowdsourcing: hatékonyan használod a legmodernebb webes eszközöket. Úgy érzed, könnyebb így elérni az olvasókat és áldozatokat? Vagy ugyanígy működne ez húsz éve is, internet nélkül?
Hm, ez még nem tényfeltáró újságírás, hanem virtuális kocsmaasztal, ha viccesen akarnék fogalmazni. Viszont bizonyíték lehet ez az egész akció arra, hogy ma már egy közösség bármelyik tagjának lehetősége van arra, hogy viszonylag nagy nyilvánossághoz jusson. Csak ehhez nem kell az intézményesült, hagyományos média.
Az is igaz viszont, hogy vannak csoportok - estünkben például a lakás- és telekmaffia potenciális áldozatai -, akiket nincs mód elérni helyi sajtó nélkül. És a közösségi titokzsákon könnyebb lyukat ütni ma már az internettel, vége a szőnyeg alá söprésnek. Esély sincs arra, hogy az eltussolás sokáig működjön, még a zárt székelyföldi közösségekben sem!
Az első posztok után telefonon többször is megfenyegettek, ezután feljelentést tettél. Hogy áll a vizsgálat az ügyben?
Nyomozati szakaszban van az ügy, azaz a fenyegetők ellen tett feljelentést megalapozottnak találta a rendőrség. Beazonosították az elkövetőket, folyik a nyomozás, egyelőre ennyit tudok. Azért Magyarországon, mert itt, a HÉV-en ért az első fenyegető telefonhívás.
Sok komment foglalkozik azzal, hogy nincsenek bizonyítékok az általad elmesélt ügyekben. A háttérben gyűlnek a tanúvallomások és bizonyítékok, vagy csak az elmesélés tényére szorítkozol?
Én újságíró vagyok, nem bíró. Vallomások vannak, és jönnek folyamatosan. Konkrét, megtörtént esetek, melyeknek valamilyen nyoma van valamelyik hatóságnál, tehát biztosan megtörténtek.
Én nem teszek egyebet, mint idézem az elkövetők nevét, és röviden ismertetem a történetet. A lényeg a részletekben van: ha tíz esetben ugyanaz az elkövetői kör, illetve ehhez társul büntetett előéletük, jelenleg is folyó büntetetőpereik, nyugodtan nevesíthetek. És teszem is.
A. E. Manna.ro
Szőke László nemrég a székelyudvarhelyi állóvízbe hajította bele a kisváros állítólagos maffiahálózatának szereplőit. Hogy ne Udvarhely legyen a székely Sin City.
A magyarországi média hamar felkapta a székelyudvarhelyi, ám Budapesten dolgozó újságíró (és családja) megfenyegetésének történetét. A Duna TV-től a TV2-ig mindenhol bemutatták az udvarhelyi érintettek durva, helyenként mégis röhögést kiváltó reakcióját Szőke László blogjára.
Az erdélyi média ingerküszöbét eddig valamiért nem érte el a maffiasztori. A bloggerrel beszélgettünk.
Székelyudvarhelyen egyre többen fedezik fel maguknak a blogod. A most tizenéves generációnak: ki is vagy te, és mi közöd a városhoz?
Újságíró lennék, vagy inkább olyasvalaki, aki ebből él. Amúgy udvarhelyi vagyok, 2002-ig voltam viszonylag állandó szereplője az otthoni médiának: Udvarhelyi Híradó, ATI-BETA TV (most már Digitál 3 TV), Príma Rádió, Udvarhely Szék. Ezeknél a médiumoknál nemcsak dolgoztam, hanem a megteremtésükben is részt vettem, többnyire mint főszerkesztő. Aztán jött 1996-ban a politika, 4 év önkormányzati képviselői tevékenység - függetlenként - a legtöbb szavazattal megválasztva. 2002-re úgy éreztem, hogy elfogyott a tér számomra Udvarhelyen, nem indíthatok megint egy újabb médiumot. Elég volt, beszűkültek a lehetőségeim, és nem voltam eléggé szervilis típus sem...
A blogon több udvarhelyi problémáról írtál (ANL-lakások például), de a maffiás sztorival nagyon belenyúltál valamibe. Honnan jött a téma? Miért érzed úgy, hogy ezzel nem felesleges foglalkozni?
Alkatilag fogékony vagyok az ilyen ügyekre, rendkívül megviselnek azok a helyzetek, amikor valaki kihasználja egy-egy áldozat kiszolgáltatottságát. Mellesleg, amolyan témakeresőként működtetek egy csalásellenes blogot/hírgyűjtő oldalt is (Internetdetektív), ahol önkéntes munkában próbálunk segíteni áldozatoknak túljutni a bürokrácia útvesztőin.
A Szentimre utcai verekedés okán írtam egy bejegyzést, akkor vált világossá, hogy otthon valami nem stimmel, ez már erős az én „sokat látott” szemeimnek is. Azonban nem volt tudatos döntés, hogy beszállok, az események sodortak az elején. Tulajdonképpen belekeveredtem.
Később a családomat és engem ért fenyegetések juttattak el arra az elhatározásra, hogy ezt bizony végig kell csinálni, innen már nincs visszaút! Akik ezt megtették velem, bármit megengednek maguknak, ezt nem hagyhatom, ha úgy vélem, tudok is tenni valamit. Hát ezzel próbálkozom.
Mondhatjuk akkor, hogy ezt már módszeresen, projektszerűen csinálod? Mik a konkrét célok?
Azzá vált, módszerré. Adva van a fórum (a blog és hozzászólások), viszonylag nagy olvasottság Udvarhelyen, és ezt kell(ett) használni arra, hogy valamiféle akcióterv elkészülhessen. Meglepő, de működik. Megnyílnak az emberek, először névtelenül, később névvel is. Kezdenek beszélni, még néhány hónap, és képes leszek névre lebontva feltérképezni az udvarhelyi alvilág kapcsolati hálóját. A nagy fegyverük, a rejtőzködés odalesz - bár ezek már nem is rejtőzködtek igazán.
Mindent nyilvánossá teszek, hogy közösségen belül mindenki odakerüljön, ahová való. Nehogy arra ébredjünk négy év múlva, hogy egy ilyen arc lesz mondjuk a polgármester Székelyudvarhelyen. Mert pénze amúgy lehet, hogy lesz rá, erkölcsi háttere semmiképp - már ha időben megtudja mindenki, hogy kik is ők valójában.
Meglepett, hogy mennyire szervezett és erős lett az udvarhelyi alvilág. Felnőtt és megszervezte magát egy bűnözői generáció Udvarhelyen, ahová a román alvilág - nyelvi kirekesztettsége okán - nem tud betelepedni. Így kiépült a „saját” alvilág, s mivel kisváros, a bűnözés szinte minden területén „nyomulniuk kell”, hogy életszínvonalukat tarthassák. Volt kb. tíz évük, hogy mindent behálózzanak, hogy a korrumpálható hivatalnokokat megkeressék, megzsarolják akár. Így kezdtek el mostanában a szürke gazdaságban is megjelenni.
Székelyudvarhelynek bizony szembesülnie kell saját mocskával, különben összekeverednek a szerepek: bűnözőből lesz a köztiszteletnek örvendő, irigylésre méltó mintapolgár - kizárólag a pénze miatt, és a becsületesen dolgozó emberből lesz a másodrendű polgár. A korrumpált udvarhelyi közélet pedig ezt a folyamatot erősíti, még tíz év, és Udvarhely lesz a székely Sin City.
Tényfeltáró újságírás és crowdsourcing: hatékonyan használod a legmodernebb webes eszközöket. Úgy érzed, könnyebb így elérni az olvasókat és áldozatokat? Vagy ugyanígy működne ez húsz éve is, internet nélkül?
Hm, ez még nem tényfeltáró újságírás, hanem virtuális kocsmaasztal, ha viccesen akarnék fogalmazni. Viszont bizonyíték lehet ez az egész akció arra, hogy ma már egy közösség bármelyik tagjának lehetősége van arra, hogy viszonylag nagy nyilvánossághoz jusson. Csak ehhez nem kell az intézményesült, hagyományos média.
Az is igaz viszont, hogy vannak csoportok - estünkben például a lakás- és telekmaffia potenciális áldozatai -, akiket nincs mód elérni helyi sajtó nélkül. És a közösségi titokzsákon könnyebb lyukat ütni ma már az internettel, vége a szőnyeg alá söprésnek. Esély sincs arra, hogy az eltussolás sokáig működjön, még a zárt székelyföldi közösségekben sem!
Az első posztok után telefonon többször is megfenyegettek, ezután feljelentést tettél. Hogy áll a vizsgálat az ügyben?
Nyomozati szakaszban van az ügy, azaz a fenyegetők ellen tett feljelentést megalapozottnak találta a rendőrség. Beazonosították az elkövetőket, folyik a nyomozás, egyelőre ennyit tudok. Azért Magyarországon, mert itt, a HÉV-en ért az első fenyegető telefonhívás.
Sok komment foglalkozik azzal, hogy nincsenek bizonyítékok az általad elmesélt ügyekben. A háttérben gyűlnek a tanúvallomások és bizonyítékok, vagy csak az elmesélés tényére szorítkozol?
Én újságíró vagyok, nem bíró. Vallomások vannak, és jönnek folyamatosan. Konkrét, megtörtént esetek, melyeknek valamilyen nyoma van valamelyik hatóságnál, tehát biztosan megtörténtek.
Én nem teszek egyebet, mint idézem az elkövetők nevét, és röviden ismertetem a történetet. A lényeg a részletekben van: ha tíz esetben ugyanaz az elkövetői kör, illetve ehhez társul büntetett előéletük, jelenleg is folyó büntetetőpereik, nyugodtan nevesíthetek. És teszem is.
A. E. Manna.ro
2015. március 12.
Változások előtt a Székelyföldi Regionális Stúdió
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2016. november 24.
Igazság több van, valóság csak egy
A rendszerváltás után Szőke László az Udvarhelyi Híradó, az ATI BETA Televízió és a Príma Rádió születésénél bábáskodott, majd Budapesten próbált szerencsét. Hazatelepedve ismét annak a lapnak lett a főszerkesztője, amelyet valamikor elindított. A sajtó közösségi erejéről, az önvédelemről és az ideológiamentes újságírásról beszélgettünk.
– Az erdélyi magyar médiában elsősorban az udvarhelyi alvilággal folytatott hadakozásaid kapcsán ismernek. Hogyan kezdődött ez a nem éppen szokványos tényfeltáró munka?
– Elég nagy baj az, hogy csak ezzel lettem ismert. A székelyföldi „médiacsinálásban” rendkívüli érdemeim vannak (kacagni kéretik!): én alapoztam meg az első magántőkéből létrehozott székelyföldi helyi lap jövőjét, az Udvarhelyi Híradót 1990 és 1993 között. Utána az ATI-BETA Televízió létrehozásában vettem részt, amelyben több pénz volt, mint az akkori egész erdélyi magyar nyelvű médiában összesen. Szakmailag főszerkesztőként én irányítottam az első magyar nyelvű kereskedelmi rádió születését, a Príma Rádiót. Ez akkor is így van, ha az emlékek és érdemek az idő múlásával megszépülnek. Csak nyomokban jegyzi az erdélyi magyar sajtótörténet azt is, hogy az első és a második vidéki magyar újságíróképzést is én szerveztem. Igaz, Székelyudvarhelyen, ami, ugye, csak egyesek álmában volt/lehetett a székely főváros.
– Sok újságolvasó ember számára Szőke László mégis az az újságíró, aki szeretne kitakarítani egy székely várost a közveszélyt jelentő alvilági figuráktól.
– Olyan egyszerű vagyok, mint egy faék, ezért a 2010-es színrelépésemre, ismertségemre úgy tekinteni, mint valami „tényfeltáró újságíró” születésére – aki veszett harcot folytatna bármiféle alvilággal – lehet ugyan, de balgaság. Úgy lettem székely Zorró, hogy utaztam a HÉV-en Magyarországon, és egyszer csak fölhívott telefonon egy udvarhelyi kopasz (aztán több is) valami ártatlan blogbejegyzés kapcsán, és közölte velem, kiirtja a családom. Kíváncsi lettem, mi történhetett 2002 és 2010 között Székelyudvarhelyen, hogy valaki ilyen bátorságra vetemedett. 2002-ben költöztem ugyanis Magyarországra: akkor fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy számomra nem kihívás újabb médiavállalkozás részese lenni Udvarhelyen. Szintet akartam ugrani.
– Alig ismerek olyan erdélyi újságírót, akinek fegyverviselési engedélye van. Újságírónak valóban fontos ez a fajta önvédelem?
– Öreg hiba. Minden újságírónak, akit fizikai bántalmazással fenyegetnek, kellene legyen minimum önvédelmi fegyvere. Tekintettel arra, hogy fizikumomat tekintve gyenge átmenet vagyok Speedy Gonzales és Arnold Schwarzenegger között – előbbi javára –, nekem a fegyver biztonságérzetet ad, hogy meg tudom védeni magam. Nyilván nem így van, mint ahogy erről most már videofelvétel is tanúskodik egy tavalyi „próbálkozásnak” köszönhetően. De nem én kerültem kórházba, és ez már hozzájárulhat a világbékéhez…
– Hogyan látod az igazságszolgáltatás működését? Amikor újságíróként befejezel egy tényfeltáró cikket, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság mennyire veszi komolyan feladatát?
– A román igazságszolgáltatás egy vicc. A bíróságon minden ügy saját életet él, ahol a valóságot és a tényeket leszámítva minden számít. Ennek ellenére ezt elfogadom, pontosabban tudomásul veszem ugyanúgy, mint azt, hogy tőlem függetlenül minden reggel felkel és lenyugszik a nap. Azzal együtt, hogy például sajtópereket veszíthetek. Ez a szakmai kockázat, a „riscul meseriei”, ahogy a román mondja. Tetszettem volna virágárus fiúnak menni, de nem mentem.
– Motoros balesetedből szinte a csodával határos módon épültél fel. A történet mennyire volt fordulópont az életedben?
– Mint utólag kiderült, az orvosi konzílium öt tagjából négy levágta volna a lábam. Egyikük nem, és ezért van lábam. Olyan amilyen, de van. Az biztos, hogy a baleset óta minden nap öröm. Túléltem, s örülök neki. És kitágult a világ, most már azt is tudom, milyen mozgássérültnek lenni. Tulajdonképpen több lettem…
– Újságíróként Székelyudvarhelyről indultál, és a budapesti évek után szülővárosodba tértél haza. A mai erdélyi újságírásban ritka jelenség az, hogy valaki a sokkal több lehetőséggel kecsegtető Budapestről visszatér Erdélybe...
– Megrögzött lokálpatrióta vagyok. Ma még úgy érzem, hozzá tudok tenni ehhez a közösséghez, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy visszatérjen a félelem és a közömbösség miatt elveszített vitakultúra a helyi nyilvánosságba. Tabumentes közbeszédet és közösséget szeretnék, amelyet az egymásnak feszülő érdekellentétek és azok meg- vagy feloldása visz előre. Igazság ugyanis több van, a valóságból csak egy. Igaz, attól tartok kicsit, hogy felismerem-e időben, ha inkább rombolok már, mint építek. Mindenkinek lehetnek fóbiái. Szakmai értelemben nekem kihívás, hogy egy helyi lappal, például az Udvarhelyi Híradóval, vissza tudjuk-e lopni magunkat az olvasók szívébe, azaz a postaládákba. Persze, sokan nem a szívükkel olvasnak, de nekem elégtétel lenne, ha sikerülne visszacsempészni magunkat oda, ahol egykor a 90-es évek végén volt a lap – előfizetők, beágyazottság, elfogadottság szempontjából. Az enyém–érzetet nem lehet überelni semmivel. Többismeretlenes egyenlet ugyan, de ez nem a Facebooktól vagy a Google-től függ. A ház előtt, a kispadon ülő szomszédot – aki mindent lát-hall – nem lehet lecserélni, legfeljebb a hozzá vezető és a tőle terjedő helyi hír, pletyka útját. De utóbbi csak technikai, technológiai kérdés, nem tartalmi. Ezért vagyok viszonylag nyugodt…
– Hogyan látod az erdélyi magyar média helyzetét? Nehezebb helyzetben van, mint a rendszerváltás utáni útkeresés időszakában?
– Nem nehezebb. Más. És ez nem regionális-kulturális, netán nemzetiségi, hanem szakmai szemlélet szerint jelent mást. Tekintettel arra, hogy én az aktív újságírásban hiszek, egyúttal abban is, hogy a meg nem írt cikk is a nyilvánosság „hatalmának” része. Az alvilággal kapcsolatos munkám során többször történt meg, hogy egy probléma mindenki számára kedvezően oldódott meg attól, hogy bizonyos dolgokat nem írtam meg. Szarházinak tartom azt a firkászt, aki holmi Pulitzer-díj reményében nincs tekintettel arra, hogy a nagy alkotása után mi történik a cikkében szereplő emberekkel. Problémát, jelenséget nem lehet úgy kezelni, hogy nem vagy tekintettel azokra, akik hozzásegítettek annak feltárásához, azaz személy szerint érintettek. Számomra ez etikai kérdés, ezért vagyok kritikus például azzal az egyoldalúsággal, ahogyan a magyarországi és az erdélyi Átlátszó portál dolgoz fel témákat. Ideológiai és világnézeti szűrön keresztül vizsgálni olyan kérdéseket vagy jelenségeket, amelyeknek nem igazán van köze ideológiához, szerintem kontraproduktív – legalábbis a közösség, a társadalom szempontjából. Ha a pusztán szemlélő(dő) újságírói üzemmód paradigmaváltása megtörténik, akkor értékes lehet a sok haszontalan információ szűrésének képessége, feladata is: értékké válhat a hasznos és a haszontalan információk közti szelekció, azaz maga a szubjektív szűrő és súlyozás. Értékesítésre alkalmas „termék” születhet azzal is, hogy kiszűrjük a megismerésre méltánytalan tartalmakat. Nyilván, ez bizalom és hitelesség kérdése is, de ezért már jobb helyeken fizetnek, miként engem is Magyarországon.
– Sokat beszélünk a sajtó függetlenségéről. Vajon létezhet-e egyáltalán független magyar sajtó?
– Vajon mi a függetlenség? Attól a felismeréstől kezdve, hogy az újságírói szemlélet csak szubjektív lehet, már maga a kérdésfelvetés is komolytalan. Kitől, mitől független újságírásról vagy újságíróról beszélünk? Na, ezt tekintem én politikailag korrekt semmitmondásnak.
– A nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva, legalábbis ez a közvélekedés. Nem félsz a teljes átmenettől, amikor csak interneten lehet majd lapjainkat böngészni?
– Dehogy vannak megszámlálva, csak másként kell működni. Egy lapkiadó eddigi szolgáltatása véget ért azzal, hogy betette a postaládába a kinyomtatott újságot. Ma már ez nem elég, bővíteni kell a szolgáltatások tárházát. Nem elég csak a kinyomtatott szó. És személyre szabott tartalomszolgáltatásra van szükség. Eljön az idő, hogy minden olvasó eltérő terméket fog kapni ugyanattól a (tartalom)szolgáltatótól. És persze kevesebb ego, több szakma és fogyasztó iránti alázat kell.
– Hogyan éled hétköznapjaid, amikor éppen nem újságírással, lapszerkesztéssel foglalkozol?
– Nem szívesen beszélek erről, amúgy is jobban tudják mindazok, akik ismernek. Összefoglalva, lélekben (is!) motoros vagyok, figyelek az útra és arra, hogy a velem utazók lehetőleg ne sérüljenek, s örülök annak, ha a közelemben lévőknek is szerezhet némi örömöt ez a közös utazás. És kocapecás lettem. Találtam erre alkalmas horgásztavat és olyan csalikat, amelyektől a halak egyszerűen felkúsznak a horogra – a fiam nagy örömére is.
– Ha újrakezdhetnéd, mennyire döntenél ismét a sajtó mellett? Jó szívvel ajánlanád ezt a szakmát ma induló erdélyi magyar fiataloknak?
– Engem a szakma választott. Újságíró is úgy lettem, hogy 1990-ben az autóbuszállomáson megszólított egy akkori lap- és nyomdatulajdonos, hogy nem írnék-e újságot. Belementem, egymásra találtunk, szeretem, minden hülyeségével együtt. Újságírónak lenni jó, de csak akkor, ha nem munkaként, hanem életformaként tudjuk elfogadni. Különben favágás, rutin és szócséplés lesz belőle.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A rendszerváltás után Szőke László az Udvarhelyi Híradó, az ATI BETA Televízió és a Príma Rádió születésénél bábáskodott, majd Budapesten próbált szerencsét. Hazatelepedve ismét annak a lapnak lett a főszerkesztője, amelyet valamikor elindított. A sajtó közösségi erejéről, az önvédelemről és az ideológiamentes újságírásról beszélgettünk.
– Az erdélyi magyar médiában elsősorban az udvarhelyi alvilággal folytatott hadakozásaid kapcsán ismernek. Hogyan kezdődött ez a nem éppen szokványos tényfeltáró munka?
– Elég nagy baj az, hogy csak ezzel lettem ismert. A székelyföldi „médiacsinálásban” rendkívüli érdemeim vannak (kacagni kéretik!): én alapoztam meg az első magántőkéből létrehozott székelyföldi helyi lap jövőjét, az Udvarhelyi Híradót 1990 és 1993 között. Utána az ATI-BETA Televízió létrehozásában vettem részt, amelyben több pénz volt, mint az akkori egész erdélyi magyar nyelvű médiában összesen. Szakmailag főszerkesztőként én irányítottam az első magyar nyelvű kereskedelmi rádió születését, a Príma Rádiót. Ez akkor is így van, ha az emlékek és érdemek az idő múlásával megszépülnek. Csak nyomokban jegyzi az erdélyi magyar sajtótörténet azt is, hogy az első és a második vidéki magyar újságíróképzést is én szerveztem. Igaz, Székelyudvarhelyen, ami, ugye, csak egyesek álmában volt/lehetett a székely főváros.
– Sok újságolvasó ember számára Szőke László mégis az az újságíró, aki szeretne kitakarítani egy székely várost a közveszélyt jelentő alvilági figuráktól.
– Olyan egyszerű vagyok, mint egy faék, ezért a 2010-es színrelépésemre, ismertségemre úgy tekinteni, mint valami „tényfeltáró újságíró” születésére – aki veszett harcot folytatna bármiféle alvilággal – lehet ugyan, de balgaság. Úgy lettem székely Zorró, hogy utaztam a HÉV-en Magyarországon, és egyszer csak fölhívott telefonon egy udvarhelyi kopasz (aztán több is) valami ártatlan blogbejegyzés kapcsán, és közölte velem, kiirtja a családom. Kíváncsi lettem, mi történhetett 2002 és 2010 között Székelyudvarhelyen, hogy valaki ilyen bátorságra vetemedett. 2002-ben költöztem ugyanis Magyarországra: akkor fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy számomra nem kihívás újabb médiavállalkozás részese lenni Udvarhelyen. Szintet akartam ugrani.
– Alig ismerek olyan erdélyi újságírót, akinek fegyverviselési engedélye van. Újságírónak valóban fontos ez a fajta önvédelem?
– Öreg hiba. Minden újságírónak, akit fizikai bántalmazással fenyegetnek, kellene legyen minimum önvédelmi fegyvere. Tekintettel arra, hogy fizikumomat tekintve gyenge átmenet vagyok Speedy Gonzales és Arnold Schwarzenegger között – előbbi javára –, nekem a fegyver biztonságérzetet ad, hogy meg tudom védeni magam. Nyilván nem így van, mint ahogy erről most már videofelvétel is tanúskodik egy tavalyi „próbálkozásnak” köszönhetően. De nem én kerültem kórházba, és ez már hozzájárulhat a világbékéhez…
– Hogyan látod az igazságszolgáltatás működését? Amikor újságíróként befejezel egy tényfeltáró cikket, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság mennyire veszi komolyan feladatát?
– A román igazságszolgáltatás egy vicc. A bíróságon minden ügy saját életet él, ahol a valóságot és a tényeket leszámítva minden számít. Ennek ellenére ezt elfogadom, pontosabban tudomásul veszem ugyanúgy, mint azt, hogy tőlem függetlenül minden reggel felkel és lenyugszik a nap. Azzal együtt, hogy például sajtópereket veszíthetek. Ez a szakmai kockázat, a „riscul meseriei”, ahogy a román mondja. Tetszettem volna virágárus fiúnak menni, de nem mentem.
– Motoros balesetedből szinte a csodával határos módon épültél fel. A történet mennyire volt fordulópont az életedben?
– Mint utólag kiderült, az orvosi konzílium öt tagjából négy levágta volna a lábam. Egyikük nem, és ezért van lábam. Olyan amilyen, de van. Az biztos, hogy a baleset óta minden nap öröm. Túléltem, s örülök neki. És kitágult a világ, most már azt is tudom, milyen mozgássérültnek lenni. Tulajdonképpen több lettem…
– Újságíróként Székelyudvarhelyről indultál, és a budapesti évek után szülővárosodba tértél haza. A mai erdélyi újságírásban ritka jelenség az, hogy valaki a sokkal több lehetőséggel kecsegtető Budapestről visszatér Erdélybe...
– Megrögzött lokálpatrióta vagyok. Ma még úgy érzem, hozzá tudok tenni ehhez a közösséghez, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy visszatérjen a félelem és a közömbösség miatt elveszített vitakultúra a helyi nyilvánosságba. Tabumentes közbeszédet és közösséget szeretnék, amelyet az egymásnak feszülő érdekellentétek és azok meg- vagy feloldása visz előre. Igazság ugyanis több van, a valóságból csak egy. Igaz, attól tartok kicsit, hogy felismerem-e időben, ha inkább rombolok már, mint építek. Mindenkinek lehetnek fóbiái. Szakmai értelemben nekem kihívás, hogy egy helyi lappal, például az Udvarhelyi Híradóval, vissza tudjuk-e lopni magunkat az olvasók szívébe, azaz a postaládákba. Persze, sokan nem a szívükkel olvasnak, de nekem elégtétel lenne, ha sikerülne visszacsempészni magunkat oda, ahol egykor a 90-es évek végén volt a lap – előfizetők, beágyazottság, elfogadottság szempontjából. Az enyém–érzetet nem lehet überelni semmivel. Többismeretlenes egyenlet ugyan, de ez nem a Facebooktól vagy a Google-től függ. A ház előtt, a kispadon ülő szomszédot – aki mindent lát-hall – nem lehet lecserélni, legfeljebb a hozzá vezető és a tőle terjedő helyi hír, pletyka útját. De utóbbi csak technikai, technológiai kérdés, nem tartalmi. Ezért vagyok viszonylag nyugodt…
– Hogyan látod az erdélyi magyar média helyzetét? Nehezebb helyzetben van, mint a rendszerváltás utáni útkeresés időszakában?
– Nem nehezebb. Más. És ez nem regionális-kulturális, netán nemzetiségi, hanem szakmai szemlélet szerint jelent mást. Tekintettel arra, hogy én az aktív újságírásban hiszek, egyúttal abban is, hogy a meg nem írt cikk is a nyilvánosság „hatalmának” része. Az alvilággal kapcsolatos munkám során többször történt meg, hogy egy probléma mindenki számára kedvezően oldódott meg attól, hogy bizonyos dolgokat nem írtam meg. Szarházinak tartom azt a firkászt, aki holmi Pulitzer-díj reményében nincs tekintettel arra, hogy a nagy alkotása után mi történik a cikkében szereplő emberekkel. Problémát, jelenséget nem lehet úgy kezelni, hogy nem vagy tekintettel azokra, akik hozzásegítettek annak feltárásához, azaz személy szerint érintettek. Számomra ez etikai kérdés, ezért vagyok kritikus például azzal az egyoldalúsággal, ahogyan a magyarországi és az erdélyi Átlátszó portál dolgoz fel témákat. Ideológiai és világnézeti szűrön keresztül vizsgálni olyan kérdéseket vagy jelenségeket, amelyeknek nem igazán van köze ideológiához, szerintem kontraproduktív – legalábbis a közösség, a társadalom szempontjából. Ha a pusztán szemlélő(dő) újságírói üzemmód paradigmaváltása megtörténik, akkor értékes lehet a sok haszontalan információ szűrésének képessége, feladata is: értékké válhat a hasznos és a haszontalan információk közti szelekció, azaz maga a szubjektív szűrő és súlyozás. Értékesítésre alkalmas „termék” születhet azzal is, hogy kiszűrjük a megismerésre méltánytalan tartalmakat. Nyilván, ez bizalom és hitelesség kérdése is, de ezért már jobb helyeken fizetnek, miként engem is Magyarországon.
– Sokat beszélünk a sajtó függetlenségéről. Vajon létezhet-e egyáltalán független magyar sajtó?
– Vajon mi a függetlenség? Attól a felismeréstől kezdve, hogy az újságírói szemlélet csak szubjektív lehet, már maga a kérdésfelvetés is komolytalan. Kitől, mitől független újságírásról vagy újságíróról beszélünk? Na, ezt tekintem én politikailag korrekt semmitmondásnak.
– A nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva, legalábbis ez a közvélekedés. Nem félsz a teljes átmenettől, amikor csak interneten lehet majd lapjainkat böngészni?
– Dehogy vannak megszámlálva, csak másként kell működni. Egy lapkiadó eddigi szolgáltatása véget ért azzal, hogy betette a postaládába a kinyomtatott újságot. Ma már ez nem elég, bővíteni kell a szolgáltatások tárházát. Nem elég csak a kinyomtatott szó. És személyre szabott tartalomszolgáltatásra van szükség. Eljön az idő, hogy minden olvasó eltérő terméket fog kapni ugyanattól a (tartalom)szolgáltatótól. És persze kevesebb ego, több szakma és fogyasztó iránti alázat kell.
– Hogyan éled hétköznapjaid, amikor éppen nem újságírással, lapszerkesztéssel foglalkozol?
– Nem szívesen beszélek erről, amúgy is jobban tudják mindazok, akik ismernek. Összefoglalva, lélekben (is!) motoros vagyok, figyelek az útra és arra, hogy a velem utazók lehetőleg ne sérüljenek, s örülök annak, ha a közelemben lévőknek is szerezhet némi örömöt ez a közös utazás. És kocapecás lettem. Találtam erre alkalmas horgásztavat és olyan csalikat, amelyektől a halak egyszerűen felkúsznak a horogra – a fiam nagy örömére is.
– Ha újrakezdhetnéd, mennyire döntenél ismét a sajtó mellett? Jó szívvel ajánlanád ezt a szakmát ma induló erdélyi magyar fiataloknak?
– Engem a szakma választott. Újságíró is úgy lettem, hogy 1990-ben az autóbuszállomáson megszólított egy akkori lap- és nyomdatulajdonos, hogy nem írnék-e újságot. Belementem, egymásra találtunk, szeretem, minden hülyeségével együtt. Újságírónak lenni jó, de csak akkor, ha nem munkaként, hanem életformaként tudjuk elfogadni. Különben favágás, rutin és szócséplés lesz belőle.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)