Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
ARTprinter Kiadó (Sepsiszentgyörgy)
9 tétel
2012. március 1.
Páratlan ismeretanyagra és tapasztalatra alapozott kötet Murádin Jenőtől
Példátlanul komplex, páratlan ismeretanyagra és tapasztalatra alapozott összegző munkának nevezte, ugyanakkor a szerző eddigi 33 könyve és több száz tanulmánya párlatának gyűjteményeként értékelte Murádin Jenő Kolozsvár képzőművészete című kötetét Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa kedden délután, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében tartott könyvbemutatón. Az igényesen kivitelezett kötet a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot, amelynek képviseletében Kopacz Attila kiadóvezető volt jelen, Murádin Jenő művészettörténész pedig vetítettképes előadásban nyújtott ízelítőt a könyv gazdag képanyagából. Az est házigazdája Köllő Katalin volt.
– Évtizedek óta figyelemmel követem Murádin Jenő munkáját, azt az aprólékosságot, amellyel a számára releváns információt összecsipegeti és följegyzi, azt a hallatlan szorgalmat és kitartást, amellyel a könyvtárakban, gyűjteményekben és levéltárakban rejlő, rég elfelejtett vagy annak hitt alkotók emlékeit összeszedi és rendszerezi – magyarázta Tibori, hozzátéve: a művészettörténész, pályája során megalkotta azokat a munkákat, „amelyek a 19. és a 20. századi erdélyi magyar képzőművészet történetét az egyéni alkotói sorsok irányából és szemszögéből közelítik meg, és amelyek a különböző részletek tisztázására összpontosítanak”. Az egyenként is izgalmas részletek ezúttal egyazon kötetben kerekednek egésszé, s a kincses város kétszáz évének képzőművészete révén Erdély művészettörténetéhez is közelebb viszik az érdeklődőt. – Megkerülhetetlen kötet kerül az olvasó asztalára, olyan munka, amelynek dokumentáltságához és tudományosságához nem fér kétség. A szerzőt legteljesebb elismerésünk, őszinte gratulációnk illeti meg érte. Akárcsak az ARTprinter Könyvkiadót, a kötet míves kivitelezéséért – hangsúlyozta Tibori Szabó Zoltán.
Kopacz Attila kifejtette: megtisztelő volt a kiadó számára Murádin könyvén dolgozni, mint mondta, egyetlen szerzőtől sem kaptak korábban ennyire precíz anyagot, a szöveget és a képeket illetően egyaránt. – Élvezet volt ezt a könyvet elkészíteni, közben újra és újra átolvastuk, napi szinten egyeztettünk interneten – részletezte az ARTprinter igazgatója. Lelkiismeretes munkájukért Kopacz Attilának és feleségének, Zitának mondott köszönetet Murádin Jenő, valamint Tibori Szabó Zoltánnak is, aki „kezdetektől fogva ismerte a kéziratot, javaslatokat fogalmazott meg, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez az összefoglaló munka elkészüljön”. – Az ember csak akkor ül le megírni egy ilyen kötetet, ha előtte már elvégezte azokat az előtanulmányokat, és megismerte a fázisokat, amelyek révén megértheti a különböző korok történéseit. Ha pedig majd nagyon öreg leszek, összegyűjtöm az eddig megjelent tanulmányaimat, és Függőhíd címen próbálom kiadni őket, pontosan arra utalva: aligha elképzelhető a Kárpát-medencében, hogy valamely nép, nemzet vagy országrész művészete – beszéljünk zenéről, irodalomról vagy akár képzőművészetről – ne kapcsolódjon a szomszéd népek, régiók művészetéhez – nyomatékosította Murádin Jenő.
Reményét fejezte ki, hogy mindazok, akik Kolozsvár képzőművészete című kötetét elolvassák, sűrített formában találják meg benne az erdélyi képzőművészetben két évszázadon át végbement folyamatokat. Befejezésül Murádin Jenő vetítettképes előadást tartott, vázolva a kötetben szereplő színes reprodukciók történetét, eredetét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Példátlanul komplex, páratlan ismeretanyagra és tapasztalatra alapozott összegző munkának nevezte, ugyanakkor a szerző eddigi 33 könyve és több száz tanulmánya párlatának gyűjteményeként értékelte Murádin Jenő Kolozsvár képzőművészete című kötetét Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa kedden délután, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében tartott könyvbemutatón. Az igényesen kivitelezett kötet a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot, amelynek képviseletében Kopacz Attila kiadóvezető volt jelen, Murádin Jenő művészettörténész pedig vetítettképes előadásban nyújtott ízelítőt a könyv gazdag képanyagából. Az est házigazdája Köllő Katalin volt.
– Évtizedek óta figyelemmel követem Murádin Jenő munkáját, azt az aprólékosságot, amellyel a számára releváns információt összecsipegeti és följegyzi, azt a hallatlan szorgalmat és kitartást, amellyel a könyvtárakban, gyűjteményekben és levéltárakban rejlő, rég elfelejtett vagy annak hitt alkotók emlékeit összeszedi és rendszerezi – magyarázta Tibori, hozzátéve: a művészettörténész, pályája során megalkotta azokat a munkákat, „amelyek a 19. és a 20. századi erdélyi magyar képzőművészet történetét az egyéni alkotói sorsok irányából és szemszögéből közelítik meg, és amelyek a különböző részletek tisztázására összpontosítanak”. Az egyenként is izgalmas részletek ezúttal egyazon kötetben kerekednek egésszé, s a kincses város kétszáz évének képzőművészete révén Erdély művészettörténetéhez is közelebb viszik az érdeklődőt. – Megkerülhetetlen kötet kerül az olvasó asztalára, olyan munka, amelynek dokumentáltságához és tudományosságához nem fér kétség. A szerzőt legteljesebb elismerésünk, őszinte gratulációnk illeti meg érte. Akárcsak az ARTprinter Könyvkiadót, a kötet míves kivitelezéséért – hangsúlyozta Tibori Szabó Zoltán.
Kopacz Attila kifejtette: megtisztelő volt a kiadó számára Murádin könyvén dolgozni, mint mondta, egyetlen szerzőtől sem kaptak korábban ennyire precíz anyagot, a szöveget és a képeket illetően egyaránt. – Élvezet volt ezt a könyvet elkészíteni, közben újra és újra átolvastuk, napi szinten egyeztettünk interneten – részletezte az ARTprinter igazgatója. Lelkiismeretes munkájukért Kopacz Attilának és feleségének, Zitának mondott köszönetet Murádin Jenő, valamint Tibori Szabó Zoltánnak is, aki „kezdetektől fogva ismerte a kéziratot, javaslatokat fogalmazott meg, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez az összefoglaló munka elkészüljön”. – Az ember csak akkor ül le megírni egy ilyen kötetet, ha előtte már elvégezte azokat az előtanulmányokat, és megismerte a fázisokat, amelyek révén megértheti a különböző korok történéseit. Ha pedig majd nagyon öreg leszek, összegyűjtöm az eddig megjelent tanulmányaimat, és Függőhíd címen próbálom kiadni őket, pontosan arra utalva: aligha elképzelhető a Kárpát-medencében, hogy valamely nép, nemzet vagy országrész művészete – beszéljünk zenéről, irodalomról vagy akár képzőművészetről – ne kapcsolódjon a szomszéd népek, régiók művészetéhez – nyomatékosította Murádin Jenő.
Reményét fejezte ki, hogy mindazok, akik Kolozsvár képzőművészete című kötetét elolvassák, sűrített formában találják meg benne az erdélyi képzőművészetben két évszázadon át végbement folyamatokat. Befejezésül Murádin Jenő vetítettképes előadást tartott, vázolva a kötetben szereplő színes reprodukciók történetét, eredetét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 24.
Erdélyi gyerekszerző kötete jelent meg
Erdély legfiatalabb írója, a 11 esztendős Csinódi Nagy Gergő első, Kecsketánc című kötete jelent meg a sepsiszentgyörgyi Art Printer Kiadó gondozásában. A könyvet a szerző 8 éves húga, Ilka-Uzonka készítette.
A szerző egy havasi tanyán él az Úz völgyében. Első publikált írása a Román Televízió magyar adásának pályázati felhívására született Az én falum címmel, 2011-ben. Ezt követően írta le 33 igaz történetben a televízió- és internetmentes havasi gyermekvilág élményeit.
Könyvében az állattartástól a kenyérsütésig, a farsangtemetéstől a karácsonyig változatosan ír gyermekkora meghatározó élményeiről. December 21-én Gergő szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön két könyvbemutatót is tartottak. A székelyföldi bemutatók januárban Csíkszeredában, majd a Magyar Kultúra Napján Bölönben folytatódnak.
Krónika (Kolozsvár)
Erdély legfiatalabb írója, a 11 esztendős Csinódi Nagy Gergő első, Kecsketánc című kötete jelent meg a sepsiszentgyörgyi Art Printer Kiadó gondozásában. A könyvet a szerző 8 éves húga, Ilka-Uzonka készítette.
A szerző egy havasi tanyán él az Úz völgyében. Első publikált írása a Román Televízió magyar adásának pályázati felhívására született Az én falum címmel, 2011-ben. Ezt követően írta le 33 igaz történetben a televízió- és internetmentes havasi gyermekvilág élményeit.
Könyvében az állattartástól a kenyérsütésig, a farsangtemetéstől a karácsonyig változatosan ír gyermekkora meghatározó élményeiről. December 21-én Gergő szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön két könyvbemutatót is tartottak. A székelyföldi bemutatók januárban Csíkszeredában, majd a Magyar Kultúra Napján Bölönben folytatódnak.
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 26.
Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása
Descriptio Transylvaniae – egy könyv és egy tárlat címe. Petelei Klára Erdély térképeit ismertető könyvét szerdán este, a magyar kultúra napjára időzítve Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, majd pénteken, Kolozsváron a Minerva ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be. Ugyanakkor mindkét helyszínen kiállítás is nyílt e térképek másolataiból.
„Túl azon, hogy szép, abból a szempontból is egyedülálló ez a kötet, hogy a teljesség igényével készült: 85 olyan térképét tartalmaz, amelyek Erdélyt önálló régióként mutatják be” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki ezúttal térképgyűjtőként köszöntötte a rendezvényt. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadó gondozásában megjelent Descriptio Transylvaniae című kötetbe 57 szerzőtől kerültek be Erdély-térképek, 1532-től 1848-ig, Johannes Honterustól kezdve Franz Friedig, hiszen a szakma az 1850. év előtt kiadott térképlapokat tekinti régi térképeknek.
Tamás Sándor az eseményt mérföldkőnek nevezte. A könyv beillik abba a sorba, amit Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariae – Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600, továbbá a Szántai Lajos által szerkesztett Atlas Hungaricus 1528–1850 gyűjteményes kiadvány, és a Ion Ciortan–Măriuca Radu–Octavian Ion Penda: Descriptio Romaniae könyvek jelölnek. Hangsúlyozta, a Descriptio Transylvaniae kizárólag olyan történelmi térképeket jelenít meg, melyek Erdélyt önállóan ábrázolják. Különböző magán- vagy közgyűjteményekből kerültek be térképek Párizstól Bécsen át Kézdivásárhelyig, Finnországtól a budapesti Országos Széchényi Könyvtárig, és a Teleki Tékáig.
Tamás Sándor kiemelte, hogy a térképeken egykor előkelő helyen jelölték meg a székelyeket, vagy népcsoportként, vagy közigazgatási egységként (pl. Natione de Siculi, Zeckonland o Ciculianna, sok más helyen Ciculi).
Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja elmondta, a térképeket mindig a kor legjobb tudása szerint szerkesztették, s szerves részük volt az akkori tudománynak, kultúrának. Erdélyt először egy 14. századi hajózási (portolán) térképen tüntették fel. Kiemelte Lázár deákot, az esztergomi érsek titkárát, aki az első – Magyarországot és Erdélyt ábrázoló – 1528-ban kiadott nyomtatott térképet készített. Ezt az egyetlen példányban megőrzött térképlapot az UNESCO a Világ Emlékezete címmel illette.
A könyvet méltatva kijelentette, az nagyon fontos a magyar és az egyetemes kultúra – ezen belül a térképtörténet – számára.
Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa szerényen mondta, hogy csak részben ő a könyv szerzője, mivel nagyon sokan segítettek: „Gróf László, a könyv bevezetőjének szerzője a mentorom. A kiadás ötletgazdája és támogatója Tamás Sándor volt.”
Fontosnak nevezte, hogy a könyv háromnyelvű. A magyar mellett románul és angolul is tartalmaz mindent, így mások is megismerhetik Erdély térképeit, történelmét.
Măriuca Radu a sepsiszentgyörgyi bemutatón jelen lévő román térképtörténész miután őszinte elismerését fejezte ki Gróf László és Petelei Klára munkássága iránt, jelezte, minden térkép mögött van egy történet, mint például az 1596-ban kiadott Custos-féle Erdély-térképen, amelyet Báthory Zsigmond fejedelem és Maria Christierna Habsburg főhercegnő házasságára rendelte Fugger bankár, nyilvánvalóan érdekből – hogy megszerezhessék az erdélyi réz-, arany- és sóbányák kitermelési jogát.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Erdély.ma,
Descriptio Transylvaniae – egy könyv és egy tárlat címe. Petelei Klára Erdély térképeit ismertető könyvét szerdán este, a magyar kultúra napjára időzítve Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, majd pénteken, Kolozsváron a Minerva ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be. Ugyanakkor mindkét helyszínen kiállítás is nyílt e térképek másolataiból.
„Túl azon, hogy szép, abból a szempontból is egyedülálló ez a kötet, hogy a teljesség igényével készült: 85 olyan térképét tartalmaz, amelyek Erdélyt önálló régióként mutatják be” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki ezúttal térképgyűjtőként köszöntötte a rendezvényt. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadó gondozásában megjelent Descriptio Transylvaniae című kötetbe 57 szerzőtől kerültek be Erdély-térképek, 1532-től 1848-ig, Johannes Honterustól kezdve Franz Friedig, hiszen a szakma az 1850. év előtt kiadott térképlapokat tekinti régi térképeknek.
Tamás Sándor az eseményt mérföldkőnek nevezte. A könyv beillik abba a sorba, amit Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariae – Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600, továbbá a Szántai Lajos által szerkesztett Atlas Hungaricus 1528–1850 gyűjteményes kiadvány, és a Ion Ciortan–Măriuca Radu–Octavian Ion Penda: Descriptio Romaniae könyvek jelölnek. Hangsúlyozta, a Descriptio Transylvaniae kizárólag olyan történelmi térképeket jelenít meg, melyek Erdélyt önállóan ábrázolják. Különböző magán- vagy közgyűjteményekből kerültek be térképek Párizstól Bécsen át Kézdivásárhelyig, Finnországtól a budapesti Országos Széchényi Könyvtárig, és a Teleki Tékáig.
Tamás Sándor kiemelte, hogy a térképeken egykor előkelő helyen jelölték meg a székelyeket, vagy népcsoportként, vagy közigazgatási egységként (pl. Natione de Siculi, Zeckonland o Ciculianna, sok más helyen Ciculi).
Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja elmondta, a térképeket mindig a kor legjobb tudása szerint szerkesztették, s szerves részük volt az akkori tudománynak, kultúrának. Erdélyt először egy 14. századi hajózási (portolán) térképen tüntették fel. Kiemelte Lázár deákot, az esztergomi érsek titkárát, aki az első – Magyarországot és Erdélyt ábrázoló – 1528-ban kiadott nyomtatott térképet készített. Ezt az egyetlen példányban megőrzött térképlapot az UNESCO a Világ Emlékezete címmel illette.
A könyvet méltatva kijelentette, az nagyon fontos a magyar és az egyetemes kultúra – ezen belül a térképtörténet – számára.
Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa szerényen mondta, hogy csak részben ő a könyv szerzője, mivel nagyon sokan segítettek: „Gróf László, a könyv bevezetőjének szerzője a mentorom. A kiadás ötletgazdája és támogatója Tamás Sándor volt.”
Fontosnak nevezte, hogy a könyv háromnyelvű. A magyar mellett románul és angolul is tartalmaz mindent, így mások is megismerhetik Erdély térképeit, történelmét.
Măriuca Radu a sepsiszentgyörgyi bemutatón jelen lévő román térképtörténész miután őszinte elismerését fejezte ki Gróf László és Petelei Klára munkássága iránt, jelezte, minden térkép mögött van egy történet, mint például az 1596-ban kiadott Custos-féle Erdély-térképen, amelyet Báthory Zsigmond fejedelem és Maria Christierna Habsburg főhercegnő házasságára rendelte Fugger bankár, nyilvánvalóan érdekből – hogy megszerezhessék az erdélyi réz-, arany- és sóbányák kitermelési jogát.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Erdély.ma,
2014. május 13.
Az önálló Erdély történelmét igazoló térképek
A Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása
A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás.
A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának.
A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető.
Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő.
A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép.
A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt".
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
A Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása
A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás.
A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának.
A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető.
Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő.
A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép.
A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt".
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 2.
Mindennapi olvasmányunk volt
Gyűjteményes kötetben jelentek meg Magyari Lajos lezárult irodalmi életművének javát tartalmazó versei a minap Czegő Zoltán szerkesztésében a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadónál. A kötet kapcsán érdemes felidézni, s e hasábokon különösen indokolt, hogy a szerző másik nagyszabású teljesítményének pontosan a Székely Hírmondó nyújtott nyilvánosságot.
Nem szükséges fukarkodnunk a jelzőkkel: Háromszéken páratlan publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié, aki éveken át napi rendszerességgel szemlézte és kommentálta a közéleti eseményeket, mindig ahhoz a hírhez szólva hozzá, ami a leginkább foglalkoztatta a közvéleményt, és ami a leginkább értelmezésre szorult. Utolsó, kórházban töltött napjai egyikén mondotta a nagybeteg költő a látogató elismerő szavaira reakcióként, a nyakára mutatva: „Innentől felfele nincs semmi bajom”. Cseke Péter, a média szakprofesszora üzente neki: vezércikkei annyira megfeleltek a műfaj Kossuth megszabta szabályainak, hogy diákjaival tananyagként használták a kolozsvári egyetemen.
Az évtizednél hosszabb ideig tartó és egyetlen lapszámot ki nem hagyó jegyzetsorozat halála előtt három nappal szakadt meg, s utolsó írása, visszatekintve, szellemiségében akár végrendeletnek is minősíthető. Az utolsó két szó a nemzeti gondolatot félti belső rombolóitól, s aggodalma korántsem volt alaptalan.
A magyarság jogvédelmét feladatuknak tekintő írástudók közé tartozott, s versei olvastán is érdemes eltűnődni azon, hogy a transzilvanizmusból, mely oly magas színvonalú magyar irodalom ihlete volt a két világháború között, milyen maradandó gondolatok testálódtak ama nemzedék utókorára, így a Forrás nemzedékek íróira is. Ennek felvállalását elvetik a rendszerváltás után felröppent rajai a honi magyar irodalomnak, a maguk arcélének mindenáron másként való megrajzolását keresvén. Holott annak humánumeszménye máig érvényes.
Noha a történelmi Erdélyt megalkotó három nemzetből mára kettő maradt a porondon, ráadásul többségi részről nagyon gyenge támogatást kap a néptestvériség eszménye, a többségi nemzetállamképzés pedig kimondottan kiebrudaló mozdulatokat tesz mindenki más fele, annál fájóbb az aktualitása az elárult közös jövőtervnek, s Magyari nem hagyta megtéveszteni magát, miként utolsó írásai – versek és publicisztikák – egyaránt tanúsítják.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyűjteményes kötetben jelentek meg Magyari Lajos lezárult irodalmi életművének javát tartalmazó versei a minap Czegő Zoltán szerkesztésében a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadónál. A kötet kapcsán érdemes felidézni, s e hasábokon különösen indokolt, hogy a szerző másik nagyszabású teljesítményének pontosan a Székely Hírmondó nyújtott nyilvánosságot.
Nem szükséges fukarkodnunk a jelzőkkel: Háromszéken páratlan publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié, aki éveken át napi rendszerességgel szemlézte és kommentálta a közéleti eseményeket, mindig ahhoz a hírhez szólva hozzá, ami a leginkább foglalkoztatta a közvéleményt, és ami a leginkább értelmezésre szorult. Utolsó, kórházban töltött napjai egyikén mondotta a nagybeteg költő a látogató elismerő szavaira reakcióként, a nyakára mutatva: „Innentől felfele nincs semmi bajom”. Cseke Péter, a média szakprofesszora üzente neki: vezércikkei annyira megfeleltek a műfaj Kossuth megszabta szabályainak, hogy diákjaival tananyagként használták a kolozsvári egyetemen.
Az évtizednél hosszabb ideig tartó és egyetlen lapszámot ki nem hagyó jegyzetsorozat halála előtt három nappal szakadt meg, s utolsó írása, visszatekintve, szellemiségében akár végrendeletnek is minősíthető. Az utolsó két szó a nemzeti gondolatot félti belső rombolóitól, s aggodalma korántsem volt alaptalan.
A magyarság jogvédelmét feladatuknak tekintő írástudók közé tartozott, s versei olvastán is érdemes eltűnődni azon, hogy a transzilvanizmusból, mely oly magas színvonalú magyar irodalom ihlete volt a két világháború között, milyen maradandó gondolatok testálódtak ama nemzedék utókorára, így a Forrás nemzedékek íróira is. Ennek felvállalását elvetik a rendszerváltás után felröppent rajai a honi magyar irodalomnak, a maguk arcélének mindenáron másként való megrajzolását keresvén. Holott annak humánumeszménye máig érvényes.
Noha a történelmi Erdélyt megalkotó három nemzetből mára kettő maradt a porondon, ráadásul többségi részről nagyon gyenge támogatást kap a néptestvériség eszménye, a többségi nemzetállamképzés pedig kimondottan kiebrudaló mozdulatokat tesz mindenki más fele, annál fájóbb az aktualitása az elárult közös jövőtervnek, s Magyari nem hagyta megtéveszteni magát, miként utolsó írásai – versek és publicisztikák – egyaránt tanúsítják.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 22.
Törzsasztalnál
Versek 77-en és néhány barát
77 válogatott verssel 77 példányban jelent meg Czegő Zoltán legújabb kötete, csak barátoknak és megveszekedett verskedvelőknek, akik kikövetelik a szerzőtől, mert kereskedelmi forgalomban nem kapható.
A szentgyörgyi Artprinter kiadónál jelent meg a hívogatóan barátságos tapintású, keménykötésű könyv, amely Czegő eddigi életművének 10 kötetéből tartalmazza a bevallottan legkedvesebb verseket.
– Egy éjszaka alatt született meg a válogatás, mesélt Kopacz Attila, a könyvkiadó igazgatója a könyv fogantatásáról, s ha már a születés körül forgunk, a könyvbemutatón megjelentek is radinára jöttek – Albert Ernő, a Székely Mikó Kollégium volt igazgatója aposztrofálta imígy az asztaltársaság jövetele célját. Dukál ilyenkor egy üveg bor is köszöntésképp, ez sem hiányzott.
S miért is ovális asztal? A kerekasztal lejáratta magát, sok hazugság született már mellette, magyarázta a szerző, a Sugás vendéglőben pedig, ahol több mint 40 éve törzsasztala van Czegő Zoltánnak, ilyen ovális dohányzóasztalka mellett olvasott fel veretes, pátosszal teli, másokért is kiáltó verseiből.
1. és 23. könyvem is arra való, hogy kimondjam, amire más csak legyint – fogalmazott a nemzetével „levelező viszonyban álló” költő.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Versek 77-en és néhány barát
77 válogatott verssel 77 példányban jelent meg Czegő Zoltán legújabb kötete, csak barátoknak és megveszekedett verskedvelőknek, akik kikövetelik a szerzőtől, mert kereskedelmi forgalomban nem kapható.
A szentgyörgyi Artprinter kiadónál jelent meg a hívogatóan barátságos tapintású, keménykötésű könyv, amely Czegő eddigi életművének 10 kötetéből tartalmazza a bevallottan legkedvesebb verseket.
– Egy éjszaka alatt született meg a válogatás, mesélt Kopacz Attila, a könyvkiadó igazgatója a könyv fogantatásáról, s ha már a születés körül forgunk, a könyvbemutatón megjelentek is radinára jöttek – Albert Ernő, a Székely Mikó Kollégium volt igazgatója aposztrofálta imígy az asztaltársaság jövetele célját. Dukál ilyenkor egy üveg bor is köszöntésképp, ez sem hiányzott.
S miért is ovális asztal? A kerekasztal lejáratta magát, sok hazugság született már mellette, magyarázta a szerző, a Sugás vendéglőben pedig, ahol több mint 40 éve törzsasztala van Czegő Zoltánnak, ilyen ovális dohányzóasztalka mellett olvasott fel veretes, pátosszal teli, másokért is kiáltó verseiből.
1. és 23. könyvem is arra való, hogy kimondjam, amire más csak legyint – fogalmazott a nemzetével „levelező viszonyban álló” költő.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 26.
Könyvbemutató baráti körben
Barátok, ismerősök előtt, szűk körben mutatták be nemrég Czegő Zoltán két verseskötetét: a Tinta Kiadó gondozásában megjelent Szószék a Hargitán című új verseket tartalmazó kötetet és az ARTprinter Kiadónál megjelent Hetvenhét című bibliofil kiadványt, amely címét onnan kapta, hogy a szerző hetvenhét éves korában – pár nappal a hetvennyolcadik életéve betöltése előtt – adták ki, korábban megjelent kötetekből válogatott hetvenhét verset tartalmaz, és hetvenhét példányban jelent meg, amelyből az 1-es számú a szerzőé, a 77-es a kiadóé, a többi közül pedig sokat megvásároltak a könyvbemutatón.
Az esemény helyszínéül azért választották a Sugás vendéglőt – indította a szerző a könyvbemutatót –, hogy a könyvekből befolyó pénzt legyen ahol és amikor elkölteni. „Ez nem igaz, de ez a mAradék humorom” – fűzte hozzá Czegő, aki később azt is megjegyezte: azért az ovális asztalnál tartják az eseményt, mert a kerekasztalokból mindenkinek elege van már.
A téma kapcsán emlékeztetett: minden jelentősebb kultúrvárosban voltak valamikor kávéházi törzsasztalok, ilyen mellett dolgozott például Rejtő Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre. Sepsiszentgyörgyön is volt a hatvanas években egy bizonyos törzsasztal a Sugás vendéglőben, amely Czegő szerint dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, később pedig dr. Bálint Jenő ideérkezése után alakult, s amelyet a Megyei Tükör írói is előszeretettel látogattak, akkor is, ha emiatt időnként behívatták őket „a párthoz”.
A könyvbemutatón rögtönzött beszédében az író több témát is érintett, és néha személyesen is megszólította a résztvevőket. Elmondta, hogy az általános szemlélettől eltérően van, amit csak epikában, cselekményben lehet megírni, ezért őszre egy novelláskötete is megjelenik, s jelezte, hogy más jellegű írásokat is publikál, hisz szülővárosa, Bukarest naponta szolgáltat témát az íráshoz. Végezetül egy versét is felolvasta.
Ezt követően Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője is felszólalt, megosztva a hallgatósággal egy személyes élményét az egykori törzsasztallal kapcsolatosan, és elmesélte a kötet születésének körülményeit. A beszélgetés koccintások után még kötetlenebb hangnemben folytatódott, Albert Ernő és a szerző barátai közül mások is megszólaltak, szó esett a Czegő Zoltán által írt mikós himnuszról, más versekről, és röpke vita is kialakult a magyar e hang többféle kiejtéséről.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Barátok, ismerősök előtt, szűk körben mutatták be nemrég Czegő Zoltán két verseskötetét: a Tinta Kiadó gondozásában megjelent Szószék a Hargitán című új verseket tartalmazó kötetet és az ARTprinter Kiadónál megjelent Hetvenhét című bibliofil kiadványt, amely címét onnan kapta, hogy a szerző hetvenhét éves korában – pár nappal a hetvennyolcadik életéve betöltése előtt – adták ki, korábban megjelent kötetekből válogatott hetvenhét verset tartalmaz, és hetvenhét példányban jelent meg, amelyből az 1-es számú a szerzőé, a 77-es a kiadóé, a többi közül pedig sokat megvásároltak a könyvbemutatón.
Az esemény helyszínéül azért választották a Sugás vendéglőt – indította a szerző a könyvbemutatót –, hogy a könyvekből befolyó pénzt legyen ahol és amikor elkölteni. „Ez nem igaz, de ez a mAradék humorom” – fűzte hozzá Czegő, aki később azt is megjegyezte: azért az ovális asztalnál tartják az eseményt, mert a kerekasztalokból mindenkinek elege van már.
A téma kapcsán emlékeztetett: minden jelentősebb kultúrvárosban voltak valamikor kávéházi törzsasztalok, ilyen mellett dolgozott például Rejtő Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre. Sepsiszentgyörgyön is volt a hatvanas években egy bizonyos törzsasztal a Sugás vendéglőben, amely Czegő szerint dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, később pedig dr. Bálint Jenő ideérkezése után alakult, s amelyet a Megyei Tükör írói is előszeretettel látogattak, akkor is, ha emiatt időnként behívatták őket „a párthoz”.
A könyvbemutatón rögtönzött beszédében az író több témát is érintett, és néha személyesen is megszólította a résztvevőket. Elmondta, hogy az általános szemlélettől eltérően van, amit csak epikában, cselekményben lehet megírni, ezért őszre egy novelláskötete is megjelenik, s jelezte, hogy más jellegű írásokat is publikál, hisz szülővárosa, Bukarest naponta szolgáltat témát az íráshoz. Végezetül egy versét is felolvasta.
Ezt követően Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője is felszólalt, megosztva a hallgatósággal egy személyes élményét az egykori törzsasztallal kapcsolatosan, és elmesélte a kötet születésének körülményeit. A beszélgetés koccintások után még kötetlenebb hangnemben folytatódott, Albert Ernő és a szerző barátai közül mások is megszólaltak, szó esett a Czegő Zoltán által írt mikós himnuszról, más versekről, és röpke vita is kialakult a magyar e hang többféle kiejtéséről.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 3.
Bortnyik György fotóművészete kortörténet
Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután.
Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután.
Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 20.
Eltűnőben levő örökségünket dokumentálta
Doboznyitogató idők
A nemrég Sepsiszentgyörgyön, a Bástya-házban bemutatott, az ArtPrinter Kiadó gondozásában megjelent, Háromszék népi építészete című könyv kiemelkedő jelentősége abban áll, hogy azok közül az építmények közül, amelyeket 40 éve megörökített bennük Murádin Beyer Katalin, jó néhány már nyom nélkül eltűnt, pusztulni hagyták, vagy lebontották.
A szerző román nyelven megírt és 1984-ben megvédett doktori dolgozatának kivonatából készült el az a közel 150 oldalas, igényes kivitelezésű könyv, amely Háromszéken belül is hét kisebb, építészetileg elkülönülő jegyekkel rendelkező tájegységet tárgyal, mindemellett van közös, háromszéki vonása is azoknak az épületeknek, amelyeknek rajzait is tartalmazza a könyv.
Annak eredetéhez visszanyúlván az április 6-ai esten Murádin Beyer Katalin elmondta, a környékbe – és könnyen replikázó, szófacsaró lakosaiba – akkor szeretett bele, amikor egyetemi diplomamunkájához, a Kovásznára tervezett szívkórháznál tartott terepszemlét. Mikor aztán a doktorátusra készülődve közölte választott témáját, tanárai nem ismervén Háromszéket, annak részletes ismertetését kérték tőle. Így az elkészült munka nagyon terjedelmes lett, hiszen történelmi, földrajzi, geológiai, adminisztratív, kulturális, szociológiai és néprajzi szempontból is bemutatja Háromszéket.
Életéből mindmáig a legkedvesebb két nyarat köszönheti a hosszú előtanulmányok után elvégzett dokumentációs terepmunkának az akkor már a kolozsvári Építészeti Egyetem oktatójaként dolgozó Murádin Beyer Katalin. 1978–79-ben a kistérség 111 falujából 109-et bejárt, nagyon sok templom, harangláb, kastély, kúria, lakóház, ipari építmény belekerült a dolgozatba, köztük sok olyan, amelyiknek az országos műemléklistán lett volna a helye addig is, de nem volt ott.
A most megjelent kötet kifejezetten a népi építészetre összpontosít: számos doboz nyitogatása előzte meg, melyek az akkori rajzokat, fotókat, jegyzeteket, diákat őrizték. A munka rövidített formájában is kiemeli azokat a jegyeket, amelyek telekformában, anyaghasználatban, építkezésben egységesítik, illetve elkülönítik a hét vidék házait. A sok rajz közé utólag az illető épületekről készült fotókat is beillesztettek a kiadó vezetője, Kopacz Attila javaslatára.
Ilyenformán tehát Kézdivásárhely és környéke népi építészetének (mely a legérintetlenebb és egységesebb maradt, különösen a régió északkeleti részén) a leírását Orbaiszék tárgyalása követi, majd Bárkányé és környékéé, mely erőteljes havasalföldi hatásokat mutat. Az Olt mente (Sepiszék) után Uzon–Lisznyó környéke következik, a barcasági beütések részletezésével a kőépítészetben, majd Köpec–Bölön övezete (Miklósvárszék), mely szintén szász befolyásra utal. Utolsóként Erdővidék jellegzetességeit foglalja össze a szerző, mely udvarhelyi hatásokat mutat, lévén hogy 1876-ig Udvarhelyszékhez tartozott.
Murádin Beyer Katalin könyvét a Kovászna Megyei Képzőművészek Szövetségének üzletében lehet megvenni (a megyei tanács mellett).
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Doboznyitogató idők
A nemrég Sepsiszentgyörgyön, a Bástya-házban bemutatott, az ArtPrinter Kiadó gondozásában megjelent, Háromszék népi építészete című könyv kiemelkedő jelentősége abban áll, hogy azok közül az építmények közül, amelyeket 40 éve megörökített bennük Murádin Beyer Katalin, jó néhány már nyom nélkül eltűnt, pusztulni hagyták, vagy lebontották.
A szerző román nyelven megírt és 1984-ben megvédett doktori dolgozatának kivonatából készült el az a közel 150 oldalas, igényes kivitelezésű könyv, amely Háromszéken belül is hét kisebb, építészetileg elkülönülő jegyekkel rendelkező tájegységet tárgyal, mindemellett van közös, háromszéki vonása is azoknak az épületeknek, amelyeknek rajzait is tartalmazza a könyv.
Annak eredetéhez visszanyúlván az április 6-ai esten Murádin Beyer Katalin elmondta, a környékbe – és könnyen replikázó, szófacsaró lakosaiba – akkor szeretett bele, amikor egyetemi diplomamunkájához, a Kovásznára tervezett szívkórháznál tartott terepszemlét. Mikor aztán a doktorátusra készülődve közölte választott témáját, tanárai nem ismervén Háromszéket, annak részletes ismertetését kérték tőle. Így az elkészült munka nagyon terjedelmes lett, hiszen történelmi, földrajzi, geológiai, adminisztratív, kulturális, szociológiai és néprajzi szempontból is bemutatja Háromszéket.
Életéből mindmáig a legkedvesebb két nyarat köszönheti a hosszú előtanulmányok után elvégzett dokumentációs terepmunkának az akkor már a kolozsvári Építészeti Egyetem oktatójaként dolgozó Murádin Beyer Katalin. 1978–79-ben a kistérség 111 falujából 109-et bejárt, nagyon sok templom, harangláb, kastély, kúria, lakóház, ipari építmény belekerült a dolgozatba, köztük sok olyan, amelyiknek az országos műemléklistán lett volna a helye addig is, de nem volt ott.
A most megjelent kötet kifejezetten a népi építészetre összpontosít: számos doboz nyitogatása előzte meg, melyek az akkori rajzokat, fotókat, jegyzeteket, diákat őrizték. A munka rövidített formájában is kiemeli azokat a jegyeket, amelyek telekformában, anyaghasználatban, építkezésben egységesítik, illetve elkülönítik a hét vidék házait. A sok rajz közé utólag az illető épületekről készült fotókat is beillesztettek a kiadó vezetője, Kopacz Attila javaslatára.
Ilyenformán tehát Kézdivásárhely és környéke népi építészetének (mely a legérintetlenebb és egységesebb maradt, különösen a régió északkeleti részén) a leírását Orbaiszék tárgyalása követi, majd Bárkányé és környékéé, mely erőteljes havasalföldi hatásokat mutat. Az Olt mente (Sepiszék) után Uzon–Lisznyó környéke következik, a barcasági beütések részletezésével a kőépítészetben, majd Köpec–Bölön övezete (Miklósvárszék), mely szintén szász befolyásra utal. Utolsóként Erdővidék jellegzetességeit foglalja össze a szerző, mely udvarhelyi hatásokat mutat, lévén hogy 1876-ig Udvarhelyszékhez tartozott.
Murádin Beyer Katalin könyvét a Kovászna Megyei Képzőművészek Szövetségének üzletében lehet megvenni (a megyei tanács mellett).
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)