Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Arizona Stúdió
5 tétel
2012. április 10.

Határon Túli Magyar Színházi Szemle a Thália Színházban
Határon Túli Magyar Színházi Szemlét rendeznek május 9. és 14. között a Thália Színházban, a találkozón nyolc színház mutatkozik be - közölte a Thália Színház kedden az MTI-vel.
A szemle lehetőséget teremt arra, hogy a magyarországi közönség néhány nap alatt egy helyszínen ismerje meg a határon túli magyar színjátszás értékeit. Szeretnék bemutatni az elmúlt időszakban létrejött legjelentősebb határon túli színházi produkciókat, az egyes társulatok szakmai fejlődését - áll a közleményben.
Mint írták, a rendezvény szakmai találkozóra is alkalmat ad. Az esemény szakmai jelentőségén is túlmutat, hogy az eltérő helyszínen alkotó és magyar nyelven játszó színházak budapesti találkozója "segíti nemzeti önképünk ápolását".
A szervezők szándéka szerint a szemle mostani megrendezésével lehetőség nyílik arra, hogy ez a korábbi években is a Thália Színházban megtartott esemény hosszabb távon fesztivállá fejlődjön. A szemle a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című előadásával indul május 9-én, 10-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház Tóték, 11-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Chioggiai csetepaté című előadását láthatja a közönség a nagyszínpadon.
Május 12-én az Új Stúdióban a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című előadói estje, az Arizona Stúdióban pedig az Aradi Kamaraszínház Petri György estje látható.
A találkozón május 13-án az Új Stúdióban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat (Egy)mással, míg az Arizona Stúdióban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Arany-légy című produkcióját játsszák.
A szemle zárónapján, május 14-én a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház De mi lett a nővel? című előadását láthatja a közönség.
A szemle különböző előadásait - két-két nagyszínpadi vagy öt stúdió-produkciót - magukba foglaló bérletek egységesen 4500 forintba kerülnek. MTI
2013. május 15.
Ma indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Ma indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a budapesti Thália Színházban: az ötnapos rendezvényen kilenc előadást láthat a fővárosi közönség.
A vasárnapig tartó szemlén öt nagyszínpadi produkció, három stúdióelőadás és egy előadóest látható. A Thália Színház három játszóhelyén zajló rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a magyarországi közönség néhány nap alatt egy helyszínen ismerje meg a határon túli magyar előadásokat, emellett szakmai találkozóra is alkalmat ad.
A szemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei nyitják meg ma este Moliere A fösvény című művével a nagyszínpadon, az Arizona Stúdióban pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carole Fréchette Simon hét napja című darabja látható.
Csütörtökön szakmai napot tartanak, majd a nagyszínpadon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Yorick Stúdióval közös előadását, Székely Csaba Bányavakság című darabját tűzik műsorra.
A szemlén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával, a Komáromi Jókai Színház A hentessegéd címmel Ladislav Ballek művének színpadi változatával, a kézdivásárhelyi Városi Színház pedig Goldoni Bugrisok című művével vesz részt.
A stúdióelőadások között a Yorick Stúdió Kocsis István A tér című művét, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata Tasnádi István Tapasztalt asszony című darabját játssza, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként pedig Dsida Jenő-est is látható a szemlén.
A Thália Színház, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) stratégiai partnersége okán a közmédia műsoraiban kiemelten foglalkozik a szemlével.
MTI
2015. április 8.
Erdélyi teátrumok előadásai a budapesti Thália Színházban
Öt nap alatt nyolc előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet május 11. és 15. között rendeznek meg a budapesti Thália Színházban. 
A teátrum negyedik alkalommal rendezi meg a szemlét, amelynek első előadásaként az Újvidéki Színháznak a művész és a hatalom viszonyáról szóló produkcióját láthatja a közönség a nagyszínpadon. Matei Visniec Párizsban élő román drámaíró III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből című darabját Anca Bradu rendezte.
Május 12-én a nagyszínpadon a nagyváradi Szigligeti Színház mutatja be a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozó lengyel kortárs drámát, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját szintén Anca Bradu rendezésében. Az Arizona Stúdióban pedig Bogdán Zsolt kolozsvári színművész idézi meg a zseniális költőt, Ady Endrét a „…függök ezen a zord élet-párkányon” című pódiumműsorral, amely a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként jött létre.
Május 13-án az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock and roll című radikális stand-up comedyje látható Tapasztó Ernő rendezésében. Másnap a nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában egy antik görög tragédiát láthat a közönség; Szophoklész Antigonéjában egy ifjú rendező, Balogh Attila és alkotótársai az élet szépségéről beszélnek a halál tükrében.
Az Arizona Stúdióban május 14-én a kézdivásárhelyi Városi Színház a mai amerikai drámairodalom egyik legjelesebb képviselője, David Mamet Amerikai bölény című darabját adja elő Kolcsár József rendezésében. A szemle utolsó napján a nagyszínpadon a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásában Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi változata látható, amelyet Lendvai Zoltán rendezett.
Az Arizona Stúdióban pedig a Marosvásárhelyi Spectrum Színház Török Viola rendezésében mutatja be a titokzatos, öntörvényű nőről, Báthory Annáról szóló darabot, Móricz Zsigmond Boszorkány című drámáját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 5.
Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Öt nap alatt három színpadon tíz produkciót láthat a közönség a május 18-án kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
Május 18-án, szerdán a nagyszínpadon a kassai Thália Színház produkciójával kezdődik a színházi szemle. Moliére Mizantróp című darabját Czajlik József állította színpadra. Az előadás többek között olyan aktuális témákat dolgoz fel, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai és a társas élet buktatói – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szintén a nyitónapon mutatja be az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
Május 19-én, csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház érkezik a fesztiválra: a nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát játssza a társulat Novák Eszter rendezésében. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.
Május 20-án, pénteken a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség. A produkció rendezője Török Viola, Sebestyén Aba pedig ezúttal színészi minőségében lép fel.
Ugyancsak május 20-án az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei, az ikonikus francia énekesnőről, Édith Piafról szóló Piaf-marche/ Piaf-menet című előadást játsszák, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Május 21-én, szombaton az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház játssza Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját. A Franciaországban élő román szerző Csehov nyomán készült művét Török Viola rendezte.
A nagyszínpadon március 21-én ismét egy Molière-darab, az Úrhatnám polgár című komédia látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Május 22-én, vasárnap a fesztivál záróelőadásaként, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev BirinszkijBolondok tánca című darabját nézhetik meg az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
A szemléről bővebb információ a színház honlapján olvasható.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 20.
Kialakult a törzsközönség – Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten
Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén – mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató az M1 aktuális csatornán.
Közlése szerint a szemlét szeretik a nézők, a fesztiválnak kialakult már a törzsközönsége, sokan vásárolnak bérletet. Öt napba nem fér bele az összes határon túli társulat, ezért évről évre változik, hogy ki vesz részt a fesztiválon – tette hozzá.
Lantos Anikó külön kiemelte a szerdai nyitóelőadást, a kassai Thália Színház Mizantrópját, amelyet Czajlik József állított színpadra. Mint mondta, aki szereti Moliere-t, az egy „jópofa, ötletes” produkciót láthat szerdán. A nyitónapon az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat is fellép Fade out című mozgásszínházi produkciójával, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
A műsorban elhangzott, hogy csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát adja elő a nagyszínpadon Novák Eszter rendezésében. Szintén ezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán 4x100 című tragikomédiáját láthatja Sebestyén Aba rendezésében. A Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség pénteken Török Viola rendezésében. Az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei a Piaf-marche / Piaf-menet című előadást adják elő Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi Spectrum Színház Matei Vişniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját láthatják az érdeklődők szombaton, a Franciaországban élő román szerző Csehov-továbbgondolását szintén Török Viola rendezte. A nagyszínpadon ezen az estén Moliere Úrhatnám polgár című komédiája szerepel a repertoáron a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Sardar Tagirovsky rendezésében.
A fesztivál záró előadásaként vasárnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev Birinszkij Bolondok Tánca című darabját tekintheti meg a közönség, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan a marosvásárhelyi Sebestyén Aba állított színpadra.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)