Arad képzőművészeti életéről már jelennek meg munkák. Tavaly ősszel napvilágot látott az Alaszu Pál-katalógus. Teljes életművet bemutató kritikai monográfia a 2001-ben elhunyt neves aradi szobrászművészről, Vitroel Emilről /Csermő, 1929. júl. 8. – Arad, 2001/ született. Az igényes kivitelezésű, román, angol és magyar nyelvű könyvet Horia Medeleanu aradi művészettörténész írta. Vitroel több mint negyedszázadon át volt az aradi képzőművészek elnöke, külföldön többször, Aradon 45 év alatt egyszer sem rendezett egyéni kiállítást. Pedig alkotásainak java itthon, ligeti műtermében készült, és Aradon és környékén maradt. Emlékének ápolására özvegye létrehozta a Vitroel Emil Alapítványt és -díjat. Ez utóbbival évente egy-egy tehetséges fiatal szobrászt jutalmaznak. A 72 éves korában, közvetlenül az orosházi kiállítása után elhunyt művész szobrai egy hónapig Aradon, a Művészeti Múzeum termében tekinthetők meg. /Puskel Péter: Vitroel Emil-díj a fiatal szobrászoknak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 26./

Aug. 1-jén nyílik a Halmágycsúcs községhez tartozó Ácsva (Avram Iancu) faluban a Népszokások és -hagyományok – Határon átnyúló kulturális átfedések elnevezésű néprajzi kiállítás. Az eseményt az azonos nevű PHARE CBC projekt keretében rendezik, amelyet az Aradi Múzeum a békéscsabai Munkácsy Mihály múzeummal közösen nyert el. A tíz hónapig tartó projekt néprajzi kutatásai tavaly november közepén indultak, kilenc települést fogtak át – Arad megyéből Pécskát, Tornyát, Nagypereget, valamint a Ácsvát, Vidrát és Kismagoldot, valamint Békés megyéből Méhkeréket, Eleket és Tótkomlóst. A kutatás során az etnikumok közös szokásait és hagyományait mérték fel. A kutatások összegzéseként kétnyelvű tanulmánykötet jelenik meg az eredményekről beszámoló dolgozatokkal, valamint dokumnetumfilm készül a kilenc érintett településről. /K. K.: Népszokások és – hagyományok. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./

Szept. 14-én Aradon PHARE–CBC-program keretében lezajlott, az Aradi Múzeum és a Békés Megyei Múzeum közös, Népi hagyományok és szokások – Határokon átívelő kulturális interferenciák elnevezésű kutatási projekt. Zárásaként levetítették a kutatásokról készült dokumentumfilmet, s bemutatták a kutatások eredményeit összefoglaló kétnyelvű albumot. /Kiss Károly: Népi hagyományok és szokások. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./

Az 1848–49-es forradalom ereklyéiből nyílt kiállítás okt. 1-jén az Arad Megyei Múzeumban. Az értékes darabok most először kerültek ki a nyilvánosság elé, a múzeum raktárából. A vitrinekben olyan tárgyak láthatók, mint például az aradi vértanúk személyes tárgyai, kitüntetései, fogházbeli feljegyzései, Damjanich olajportréja, a tábornokok nevét tartalmazó 1849–50-es aradi elítélések listája stb. Az intézmény raktárában több mint 17 ezer darab, az 1848–49-es forradalomból fennmaradt tárgy található, ezeket Hügel Péter igazgató szerint időnként cserélik majd a vitrinbeliekkel. Várhatóan a múzeum egy kétnyelvű katalógust is összeállít majd ezekről a tárgyakról. /(Sólya): Kiállították az aradi vértanúk emléktárgyait. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

Az Arad Megyei Múzeum raktára valóságos kincsesbánya. Itt őrzik Feszty Árpád Krisztus temetése, más források szerint Krisztus levétele a keresztről című hármasképét. A tizenhárom méter hosszú és négy méter széles triptichon eredetileg a budapesti Nemzeti Múzeum tulajdona volt, onnan került át a Szépművészetibe, majd 1913-ban amikor Aradon felépült a kultúrpalota, benne a képtár, akkor került Aradra. Hosszú ideig a múzeum büszkesége volt Barabás, Lotz és Munkácsy képei mellett. A cikkíró is sokszor megcsodálhatta. A helyi pártvezetés által diktált átszervezés áldozata lett az aradi múzeumi 1848-as ereklyegyűjtemény, majd a Feszty-körkép. Először csak zsákvászonnal letakarták, később már spanyolfalat kellett felállítaniuk. Azután egy Ceausescu-látogatás után jött az utasítás, el kell távolítani a Feszty- triptichont. Bukarestből jött egy restaurátor, aki felcsavarta a festményt. Ugyanígy kellett felcsavarni Liezen-Mayer Sándor Mátyás hazahozatala Prágából című nagy méretű festményt. A múzeum új vezetője, dr. Peter Hügel igazgató nem zárkózik el a festmény restaurálásától, az aradi történelmi egyházakkal tárgyalna, hátha sikerülne megfelelő kiállítási helyet találni a festmény számára. /Puskel Péter: Feszty Árpád hármasképének kálváriája. Feltámadásra várva. = Irodalmi Jelen (Temesvár), febr./

Az Arad Megyei Múzeumban megnyílt a Szabóné Ferencz Irma-emlékkiállítás. Ferencz Irma az aradi kulturális-művészeti élet közismert és nagyra becsült jeles személyisége volt, országosan elismert szaktekintély, a múzeumnak több mint három és fél évtizeden át volt munkatársa. Az ötvenes évek elején, az egyetem elvégzése után helyezték ide. Ő hozta létre a múzeum porcelángyűjteményét. A gyűjteménybe kerültek a herendi porcelángyár remekei. /Balázs Katalin: In memoriam Ferencz Irma. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./

Az Arad Megyei Múzeumban megnyílt a József Attilának emléket állító Eszmélet című vándorkiállítás. A vándorkiállítás multimédiás, József Attila életét költészetét új technológiák segítségével mutatják be. A kiállítás Aradról Székelyudvarhelyre, majd Sepsiszentgyörgyre, Székesfehérvárra, Bécsbe, Berlinbe, Kassára vándorol, decemberben Miskolcon ér véget. /Nagyálmos Ildikó: Multimédiás vándorkiállítás József Attiláról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

A két évvel ezelőtt megtalált, honfoglalás kori magyar temető feltárását végzik az Arad megyei Nagylakon. Ezen a területen X. század végi temető lehetett, nyilatkozta Peter Hügel régész, az Arad Megyei Múzeum igazgatója. Eddig kilenc épségben maradt emberi csontvázat, fegyvermaradványokat és számos dísztárgyat találtak. „A temetkezési szokások, a sírokból felszínre kerülő csontdíszek egyértelműen arról vallanak, hogy magyar temető nyomait tárták fel” – erősítette meg Kopecznyi Zsuzsa régész. /Puskel Péter: Ősi magyar leletek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

Január 12-én egész napos rendezvénysorozattal zárult az aradi és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum immár második közös PHARE-CBC-pályázata, amelyet az aradiak nyertek el tavaly Vasútállomások és népi hagyományok. Határokon átnyúló művelődési vasútvonalak címmel. Aradon a Városházán román–magyar szemináriumot tartottak a kultúrturizmus és ipari kulturális örökség témakörében. A múzeumban aláírták az Arad Megyei Múzeum és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának a 2006-os évre szóló együttműködési programját. /Kiss Károly: Kultúrturizmus és ipari kulturális örökség. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

Érdekes tanulmánykötetet mutattak be Aradon. Az aradi Aurel Vlaicu Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, valamint az Arad Megyei Múzeum együttműködésében elkészült kiadvány a vegyes házasságokkal foglalkozik. Ioan Bolovan pankotai származású kolozsvári egyetemi előadótanár, valamint aradi kollégája, Corneliu Padurean végezték a munka irányítását. Rámutattak, hogy napjainkban már nem beszélhetünk multikulturalitásról, sokkal inkább interkulturalitásról, az egymás iránti tiszteletre van szükség. /(Kiss): Vegyes házasságok Erdélyben.= Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./

Az Arad Megyei Múzeum, az Aradi Polgármesteri Hivatal és az aradi Művelődési Ház negyedik alkalommal rendezte meg a kézművesek vásárát. Több megyéből érkeztek, köztük Hargita megyéből is. Nagy volt az érdeklődés a korondiak sátra előtt. A székelyudvarhelyi Varga Géza most jött el először Aradra mézeskalácsot árulni. /(Kiss): IV. Kézművesek vására. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 29./

Aradon a Megyei Múzeumban megnyílt az Aradi céhek (XVII–XIX. század) című kiállítás, kiegészítve a korabeli Aradot ábrázoló festményekkel. Olyan eredeti dokumentumok/tárgyak láthatók, amelyek eddig csak a múzeum raktáraiban porosodtak. /(Kiss): “Nyitány” az aradi céhek múzeumára. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./

Az Arad Megyei Múzeum és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága idén is részt vett egy közös PHARE CBC programban, ezúttal A kulturális identitás számít témakörben. A DKMT Eurorégióban meglévő szellemi örökség megőrzéséért folytatott határon átívelő program keretében az Arad megyei Nagylakon, Pécskán, Vingán, Fűzkúton (Fiscut) és Féregyházon (Firiteaz), valamint a Csongrád megyei Deszken, Kiszomboron és Magyarcsanádon a román és a magyar néprajzkutatók által végzett dokumentációs munka eredményeiről augusztus 22-én számolnak a résztvevők Aradon. Ez alkalommal mutatják be a kutatások eredményeit összefoglaló dokumentumfilmet és -kötetet is. /Kiss Károly: Számít a kulturális azonosság. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./

Aradon a Megyei Múzeumban megnyílt Xantus Géza csíkszeredai festőművész és grafikus Égi dimenziók című festmény- és grafikai kiállítása. Peter Hügel múzeumigazgató méltatta Xantus Géza művészetét. Szekernyés János műkritikus, a Temesvári Képzőművészek Szövetségének elnöke értékelte a művész munkáit. A megnyitóról 18 festőkollégájával együtt Xantus Géza Kisiratosra, az ott megnyílt VIII. alkotótáborba utazott, amelyiknek a záró kiállítása ugyancsak a múzeum szépművészeti részlegének a kiállítótermében lesz. /Balta János: Xantus Géza kiállításának a megnyitója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

A közel egyéves adatgyűjtés eredményeinek bemutatására gyűltek össze július 30-án az Arad Megyei Múzeumban a közgyűjtemény és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának muzeológusai, történészei, etnográfusai. Tavaly augusztusban kezdődött az a PHARE-támogatású határon átívelő projekt, amely A román és a magyar falu az európai uniós integráció tükrében címet viselte és amely a falusi élet és háztáji gazdálkodás kutatását, megőrzését tűzte ki célul. Több mint egy tucat romániai és magyarországi határ közeli településen gyűjtöttek adatot. „Nagyon sok a hasonlóság a falusi szokások között, ami nem véletlen, hiszen egykoron ennek a térségnek, Békés megyének is Arad volt a központja – tette hozzá Ando György. A rendezvényen az adatgyűjtés során készített fotókat is kiállították. A projekt zárásaként megjelentettek egy román és magyar nyelvű könyvet is, amely a kutatómunkát foglalja össze helyszíni kisriportokkal, leírásokkal és képekkel. /Pataky Lehel Zsolt: Aradi és békéscsabai múzeumok adatgyűjtése. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 31./

Aradon a Megyei Múzeum ezúttal Klug Ferenc első egyéni kiállításának adott helyet. Hihetetlen, hogy az Aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Kör doyenjének, a most 74 esztendős, elismerésnek örvendő Klug Ferencnek – aki három évtized óta a kör talán valamennyi közös kiállításán jelen volt – ez lenne az első egyéni tárlata, de így van. Szinte rá kellett beszélni, hogy illene már egyéni kiállítást rendeznie. /Balázs Katalin: Visszatekintés helyett. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 3./

Aradon a Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén megnyílt a Kölcsey Egyesület által szervezett Aradi szobrászok elnevezésű tárlat. Az elnevezés nem pontos, ugyanis a plasztikák mellett faliszőnyegek is láthatók. Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkárának köszöntő szavai után Puskel Péter újságíró, helytörténész röviden sorra vette a kiállító művészeket és bemutatott alkotásaikat. Vannak köztük a szélesebb közönség számára ismertebbek – Brittich Erzsébet, Pásztor Gyöngyi vagy Steinhübel Zoltán –, kevésbé ismertek – mint az 1982-ben Magyarországra áttelepült Matúz András –, és a most először jelentkező, Pécskán élő Kisvárdai Lajos fafaragó népművész. A tárlat az Aradi napok rendezvénysorozata keretében nyílt meg. /Kiss Károly: Szobortárlat a múzeumban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

Könyvbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak az Arad Megyei Múzeum történelmi részlegén a Romániában élő nemzeti kisebbségek problémáiról. Elena Rodica Colta aradi etnográfus beszélt az 1999 óta rendszeresen megszervezett tanácskozásokról és a kisebbségekről megjelentett tanulmánykötetekről, majd Horváth István, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet elnöke mutatta be a hivatal tevékenységét. A Folyamatok és léthelyzetek – kisebbségek Romániában című román és magyar nyelvű kötetről a szerkesztők, Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel beszéltek, Fosztó Lászlónak a romániai cigányokról írt román tanulmánykötetét és Kiss Tamásnak a magyarság demográfiát taglaló (szintén román nyelvű) könyvét Horváth István mutatta be. /Pataky Lehel Zsolt: Szimpózium a kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./

1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

Európai uniós támogatással dolgozzák fel és teszik a nagyközönség számára elérhetővé az 1848/49-es forradalom és szabadságharc relikviáit őrző Aradi Ereklyemúzeum 17 ezer darabos gyűjteményét. Az Arad Megyei Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum közösen nyert uniós támogatást a történelmi gyűjtemény megmentésére és közkinccsé tételére. Zombori István történész, a Móra-múzeum igazgatója szerint az elkövetkező esztendő során magyar és román szakemberek a budapesti Hadtörténeti Múzeum szakmai támogatásával rendszerezik és feldolgozzák a gyűjteményt: fegyvereket és katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, numizmatikai és képzőművészeti anyagot, valamint a 1848/49-es forradalom és szabadságharc kultuszának tárgyi emlékeit. A gyűjtemény a két világháború között, majd az azt követő években is látogatható volt, a szabadságharc centenáriumára kiállítást is rendeztek. A hatvanas évektől azonban a tárgyak zömét a múzeumi raktárak mélyére száműzték. /Kezdődik az Aradi Ereklyemúzeum anyagának feldolgozása. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./

Összegezték az Ereklyemúzeum restaurálásának eredményeit
Mit keres Sztálin a ’48-as relikviák között?
A Szegedi Móra Ferenc Múzeum, az Arad Megyei Múzeum és a Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tavaly decemberben kezdett közös projektbe, amely során – 200 ezer eurós uniós támogatással – megkezdték az egykori aradi Ereklyemúzeum, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc relikviáinak rendszerezését, összeírását és restaurálását.
Ennek a munkának az eddigi eredményeit tegnap ismertették Szegeden konferencia keretében. Az értekezéseken nem lehettünk jelen, de a Tisza-parti város közgyűjteményének sajtószóvivője, dr. Medgyesi Konstantin kérésünkre összefoglalta az eseményeket és a kutatómunka érdekesebb eredményeit.
„Az aradi múzeum sokáig rejtve őrzött 1848–1849-es gyűjteményének rendszerezése közben derült ki, hogy az 1950-es években a kommunista időszak propagandatermékeit is a ’48-as relikviák közé leltározták be, így kerülhetett például Sztálin szobra a Kossuth Lajosnak és harcostársainak emléket állító több ezer darabos gyűjteménybe” – fogalmazott a szóvivő.
Arad neve egybeforrt a szabadságharccal. Nem véletlen, hogy itt alapították több mint egy évszázada a szabadságharc emléktárgyait őrző közgyűjteményt. A katonai események bemutatását és dokumentálását céljául kitűző, legjelentősebb, tudományos igényességgel összeállított kollekció számos kiváló személyiség – többek között Kossuth Lajos, Bem József, Görgey Artúr és Damjanich János – egyedi relikviát is tartalmazza. A Ceauşescu-éra alatt a múzeumi raktárak mélyére száműzték a magyar történelem e drámai korszakát felidéző tárgyakat. A mostani kezdeményezés és az európai uniós pályázat célja, hogy a szükséges restaurálási munkát követően minél többen ismerhessék meg a gyűjteményt szerte a Kárpát-medencében. Ennek érdekében fogott össze az aradi, a szegedi és a budapesti közintézmény. „Eddig háromezer fotó készült az Ereklyemúzeum gyűjteményéről, de folyik a képzőművészeti és a textilkollekció restaurálása, rendszerezése is” – tette hozzá Medgyesi Konstantin.
Tudomásunk szerint decemberben Aradon is bemutatják az Ereklyemúzeum restaurálási munkálatainak eredményeit.
Pataky Lehel Zsolt, Nyugati Jelen (Arad)

Közös nevező: a halál
Vándorkiállítás a kommunizmus áldozatairól
Különleges tárlat nyílik március 27-én, kedden 13 órai kezdettel az Arad Megyei Múzeum Klió termében (Horea u. 10.) Közös nevező: a halál címmel a kommunizmus áldozatainak az exhumálásán készült kutatási anyagokról.
A vándorkiállítást a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ és az Erdélyi Történelmi Nemzeti Múzeum szervezi a Konrad Adenauer Alapítvány, valamint az aradi Helyi Polgári Tanács (CLC) civilszervezet támogatásával, illetve a tordai és a nagyenyedi múzeum közreműködésével.
A tárlaton többek között a Szekuritáté által kivégzett áldozatok 2007 és 2010 között Beszterce-Naszód, Hunyad, Krassó-Szörény, Kolozs, Fehér és Szatmár megye területén végzett exhumálásain készült fényképeket, az áldozatoknál talált tárgyakat, dokumentumokat, illetve a hozzátartozókkal készült interjúkat tárják a nagyközönség elé.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

A kommunizmus exhumált áldozatairól nyílik kiállítás Aradon
A romániai kommunista rendszer exhumált áldozatairól nyílik kiállítás kedden Aradon – közölte az MTI-vel a tárlat anyagát összegyűjtő Marius Oprea történész, a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) vezetője.
A “Közös nevező: a halál” című kiállítás azokat a tárgyi emlékeket és dokumentumokat tárja a nyilvánosság elé, amelyeket a kommunizmus idején ítélet nélkül kivégzett áldozatok felkutatása és kihantolása során gyűjtött össze a történész és négyfős csapata. Az Arad Megyei Múzeumban rendezett kiállítás anyagát először 2009-ben Kolozsváron mutatták be. Azóta 13 másik romániai városban, 2010-ben pedig Prágában is nyilvánosság elé került.
A CICCR a kommunista politikai rendőrség, az egykori Securitate feljegyzései alapján, az áldozatok családtagjainak kérésére kutatja fel a kommunisták által meggyilkolt áldozatokat, akikről a hozzátartozók évtizedekig nem tudták, hol földelték el őket. Marius Oprea az MTI-nek elmondta: becslése szerint tízezerre tehető a kommunisták által ítélet nélkül, törvénytelenül kivégzettek száma, közülük a CICCR-nek kevesebb mint 100 áldozatot sikerült felkutatnia, és kihantolnia, hogy a családjuk méltó módon újratemethesse őket.
Marius Oprea 2005 és 2010 között a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet vezette: menesztése óta az általa létrehozott hasonló nevű központ, a CICCR folytatja az áldozatok és gyilkosaik felkutatását. Állítása szerint nemhogy támogatást nem kap, de akadályozzák is munkáját. Most magánalapítványok segítik, a sírokban talált személyes tárgyak restaurálását pedig a kolozsvári székhelyű, Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum szakemberei végezték.
”Egy lelőtt paraszt bocskorában például egy kanalat és villát találtunk, egy másik áldozat ruhájában, aki szökevényeket rejtegetett, egy kis tükör lapult – ezek nagyon egyszerű, értéktelen tárgyak, mégis megrendítő hatásúak. Hiszen olyanokról van szó, akiket csak azért lőttek agyon, mert megtagadták a katonai szolgálatot vagy ellenálltak az erőszakos kollektivizálásnak” – mondta Oprea.
Hozzátette: az aradi kiállításon többek között egy ítélet nélkül agyonlőtt szatmári magyar vasutas történetét is megismerheti a látogató. “Ha van valami, ami igazán összeköti a románokat és magyarokat, az az, hogy egyformán megszenvedtük a kommunista terrort, sőt, azt kell mondanom, hogy a magyarokra kétszeresen rájárt a rúd, mert nemzetiségük miatt is üldözte őket a Securitate”.
A “Közös nevező: a halál” című kiállítás március 27. és április 11. között látogatható az Arad Megyei Múzeum Klió-termében, a Horea utcában, keddtől vasárnapig 9-től 17 óráig. A belépés ingyenes.
erdon.ro

„A vesztőhelyre sáros út vitt…”
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédfőtiszt utóélete legendásan gazdag. Nagyon sok igaz és vélt történet szövődött alakjuk köré. A kutatók az eltelt bő másfél évszázad folyamán számos tényt vitathatatlanul rögzítettek. Ezek java be is került a magyarság történelmi köztudatába.
Néhány kérdésben azonban eltérőek a nézőpontok. Amit az egyikük legendának tart, azt mások valós eseményként tárgyalják. Az aradi várfoglyok, a végrehajtott halálos ítéletek számát és a szabadulások időpontját illetően is ütköznek a vélemények.
Az alábbiakban a szabadságharc aradi mártírjaihoz fűződő, alig ismert helyi eseményekre szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a valós vagy kelt epizódok történelmi összefüggésben jelentéktelenek, ám ismeretük erősíti helyi kötődésünket, történelmi múltunk és annak jeles személyiségei iránti örök tiszteletünket.
A „bresciai hiéna” ígérete
Iulius Haynau táborszernagy, aki már a véres októberi napokat megelőzően Heim Domokos volt polgármester házában (ma Eminescu utca 22–24.) rendezte be a hadiszállását, rövidesen végre is hajtotta, amit Radetzky tábornokhoz írott levelében ígért: „Gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani (…) Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
Az Európa nagy részében döbbenetet és felháborodást kiváltó véres megtorlások hangulatát megrázó sorokban érzékeltette Vörösmarty: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Bő egy évszázaddal később Faludy György a fenti címben idézett sorral („A vesztőhelyre sáros út vitt…) indította az Október 6. című versét.
Jókai a szabadságharc végnapjairól
Jókai Mór 1849-ben kétszer is Aradon járt. Augusztus elején a Fehér Keresztben szállt meg. Életem legszomorúbb napja című memoárjában a fegyverletétel előtti napok hangulatát vetette papírra. Két hónappal később már a vár belső életét rajzolta meg gazdag írói képzelete alapján.
Az aradi várban, a vértanú tábornokok rabságának színhelyén közel 600 fogoly sínylődött. „Soha ennyi vendéget nem látott ez a kastély” – idézte fel Jókai az aradi erőd új lakóinak vészterhes napjait a Politikai Divatok című regényében. „S a vendégek mindegyike oly különös munkával van elfoglalva; komoly férfiak titkosan súgnak-búgnak, kisírt szemű asszonyok találkoznak egymással, kezet szorítanak, egy szót mondanak, s tovább mennek; tárcáját, s pénzestül, ahogy van, rábízza, kezet szorít a cseléddel, s odébb küldi. A szobákban komoly férfiak irományokat égetnek hamuvá; mások hajukat, szakállukat vagdalják le, anélkül, hogy eltorzított arcaikon valaki nevetne, némelyik mozdulatlanul ül vagy hever, mintha nem érezné, hogy él, másik nyugtalanul jár, mintha kijárást keresne ebből a világból…”
Kihallgatások a vaslakat-házban
Az osztrák császári titkosrendőrség éber figyelme mindenre kiterjedt, Székhelyén, a Winkler-házban (Vaslakat-ház) egymást érték a kihallgatások. A pincében lévő vizsgálati börtön zsúfolva volt a lefogott gyanúsítottakkal és a forradalmi eseményekkel, illetve a szabadságharccal szimpatizáló személyekkel. Egy ideig itt tartották fogva a Kossuth-kiáltvány és főként a Kossuth-bankók terjesztésével megvádolt minorita szerzeteseket is. Mi sem mutatja jobban a minoriták a szabadság ügye iránti elkötelezettségét, mint hogy 1848–1849-ben 11 minorita belépett a nemzetőrségbe.
A Vaslakat-házban (első tulajdonosáról kapta korábban a Winkler nevet) hallgatták ki Lakatos Ottó pátert (1802–1881), a minorita gimnázium igazgatóját, (Arad későbbi monográfia-íróját) és rendtársait, Kosztka Libor házfőnököt, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurélt, Zetykó Kelement és Winkler Brúnót. Innen szállították őket Pestre, a hírhedt Újépület börtönébe, majd Terézvárosba. A 14 évre elítélt Lakatos páter rabságának az 1857-es amnesztia vetett csak véget.
Eltérő szakvélemények a szabadulásokról
A foglyok életében fordulatot hozott I. Ferenc József 1852-es aradi látogatása. Ekkor 99 tisztet bocsátott szabadon, néhány katona büntetését felével vagy harmadával csökkentette – tudjuk dr. Kovách Géza aradi történész az Emlékező város (Arad, 1999) c. könyvéből. Lakodalma napján, 1854. április 22-én a császár újabb kegyelmet gyakorolt. Az aradi várbörtön utolsó száz elítéltje az 1857. május 4-én meghirdetett amnesztiával nyerte vissza a szabadságát.
Egyes kutatók szerint az erőd utolsó ’48-as foglya a börtönt 1858. június 2-án elhagyó Virágh Gedeon őrnagy volt. A legkésőbben szabaduló rabok időpontját Hermann Róbert történész, a korszak egyik jeles kutatója, 1859-re teszi.
Az első bátor javaslat
A ’48-as eszméket ápoló Alföld című aradi lap 1867. június 15-i számában Tiszti (Reiner) Lajos (1835–1911) szerkesztő merész kezdeményezéssel állt elő: emléket kellene állítani a tizenhárom kiszenvedett vértanúnak.
„Hosszú, nagyon hosszú ideig voltunk megfosztva a sóvárgott alakalomtól – írta –, hogy a nemzeti kegyeletnek az érdeméhez arányult legalább századrészét róhassuk le azon örökemlékű, dicsteljes hősök iránt, kik mindent, de mindent, mi e földön becses, föláldoztak az ügy oltárára, melynek szentségét honfi szívünk meleg vérével pecsételték meg.”
Tiszti Lajos kezdeményezésének magvai termékeny talajba hullottak. Atzél Péter polgármester (1867–1871) hamarosan bizottságot szervezett és gyűjtést indított a kivégzés helyén felállítandó emlékmű és egy belvárosi szobor felállítására.
A fegyverletételnek Világoson nincs emlékműve…
A történelmi köztudatba mélyen bevésődött Világos neve, holott a tényleges fegyverletétel jóval távolabb, a csigérszőllősi pusztán és az ott napjainkban is fellelhető egykori (ma romos) malom környékén történt.
A legendák eloszlatására a tragikus események emlékének megörökítésére Papp Andor, a Délvidék című aradi periodika szerkesztője szerint 1910-ben Králitz Lajos aradi ügyvéd, a csigérszőllősi birtok akkori tulajdonosa a valóságos helyszínen emlékművet rendelt ifj. Kállay Nándortól és Sebők Jánostól. A nyitott kapu előtt ülő, lehajtott fejű, szomorú nőalak alakja mellett a következő feliratot képzelték el az alkotók: „E síkon tette le a fegyvert a magyar hadsereg 1849. augusztus 13-án az orosz hadsereg előtt. – uram Istenem! Óvd meg nemzetünket a balsorstól!”
Az 1873-ban felállított Búsuló Arad szoborra (Aradi Zsigmond alkotása a múzeum raktárában vár sorsának jobbra fordulására) hasonlító emlékmű kivitelezésére, feltehetően, már nem került sor, hiszen egyetlen helytörténeti munkában, vagy kismonográfiában sem történik említés róla. Az egykori helybeliek sem emlékeztek arra, hogy lett volna ott valami emlékmű.
A fegyverletétel 160. évfordulóján Kisiratoson a Szent György Lovagrend jóvoltából állítottak fel köztéri emlékművet.
Világoson nincs, Kisiratoson van hol fejet hajtanunk.
Damjanich mankója
Az Arad Megyei Múzeum raktárában megőrzött több mint 17 ezer tárgyi és írásos dokumentum digitalizálása és restaurálása – a közös román–magyar együttműködésnek köszönhetően – a vége felé közeledik. Az Ereklye Múzeum tavaly napvilágot látott története után a páratlanul gazdag relikviák albumát is várjuk.
Az egyik legismertebb tárgyi emlék a törött lábú hős, Damjanich János tábornok mankója. Azt viszont kevesen tudják, hogyan került a múzeum birtokába. Meglehetősen kalandos úton.
Egy özv. Kocsis Ferencné nevű hölgy ajándékozta a gyűjtőknek férje hagyatékából. Kocsis Ferenc 1849-ben Aradon volt bádogos, s volt anyósát mosónőnek fogadták meg az ítéletek végrehajtására már nyugállományból Aradra rendelt brünni hóhérnak.
A hóhér elismervényt is kapott „szakszerű” munkavégzéséről. Távozásakor a bitó alatt elhelyezett zsámolyt és egy darabka kötelet „ajándékozott” a mosónőjének, azzal az ajánlással, hogy tegye e tárgyakat pénzzé. Kocsis Ferenc sokáig megőrizte az ereklyéket, ám közben kiderült, hogy a szokatlanul magas mankó (Damjanich rendkívül daliás termetű volt) is anyósa birtokába került. A korabeli regula szerint ugyanis a hóhért illette meg az elítélt személyes holmija. A zsámolynak és az akasztófa kötelének nyoma veszett, a mankó viszont a múzeumba került.
Az utolsó aradi ’48-as
1908. augusztus 21-én 91 éves korában halt meg a legmagasabb rangú aradi ’48-as honvéd, báró Schenovitz Frigyes. Bajor származású apja a bécsi katonai akadémiára járatta. Mérnökkari tisztként dolgozott, majd a vezérkari iskolában műszaki ismereteket tanított.
Schenovitz 1848-ban a Don Miguel ezrednél szolgált. Elhagyta a császári zászlót és belépett szerveződő honvéd hadsereg kötelékébe. Az ezredesi rangig vitte. Öccsét a komáromi csatában vesztette el.
Világos után a szökést fontolgatta, de inasa elárulta. Az aradi várba hurcolták és kötél általi halálra ítélték. Szerencséjére, a kivégzés késlekedett, és ez idő alatt, összeköttetései révén, elérte, hogy büntetését hét évi várfogságra enyhítsék. Fogsága idején ő irányította a várbeli lovarda építését.
Szabadulása után Schenovitz báró Aradon telepedett le, és magánmérnöki praxist folytatott. Horváth Ádám polgármestersége idején (1853–1860) városi, majd megyei főmérnöknek nevezték ki. Később tiszteletbeli tagja a helyi honvédegyletnek.
Honvédegylet, Kossuth-asztaltársaság, Függetlenségi és 48-as kör,Asztalos Sándor-társaság
A kiegyezés utáni években egymást követően olyan civilszervezetek jöttek létre, amelyek a szabadságharc eszméinek frissen tartását tekintették elsődleges céljuknak. Tagjaikból választották meg a vesztőhely bizottságot, majd a Szabadság-szobor felállítását intéző bizottságot.
Nemcsak javasolták, hanem anyagilag is támogatták a Búsuló Aradként elnevezett honvédemlékmű megrendelését a Milanóban élő Aradi Zsigmond szobrásztól.
Pontos nyilvántartást vezettek az Aradon és a vármegyében élő veterán szabadságharcosokról, anyagi támogatásban részesítették őket, illetve az elesettek nehéz sorsban élő családtagjait. A 81 éves Salacz Gyula, egykori polgármester, az egyesület tiszteletbeli elnöke vezetésével 1913-ban még 11-en voltak közülük életben.
A Kölcsey Egyesület mellett ezek a civilszervezetek erőteljesen támogatták az obeliszk és a szobor felállításának ügyét, az 1849. február 8-i aradi harcok emléktábláinak az elhelyezését, utcák elnevezését az aradi vértanúkról és a szabadságharc prominens személyiségeiről. Részt vállaltak az egész országra kiterjedő ereklyék felkutatásában és összegyűjtésében.
Működésük az első világháború utánig tartott.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)

Megjelent a katalógus és az okmánytár
Tegnap délután Bognár Levente aradi alpolgármester a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megtartott történésztalálkozó három előadójának értékes ajándékot nyújtott át: annak a kétkötetes Gyűjteményi katalógusnak és az Okmánytárnak egy-egy példányát, amely az Arad Megyei Múzeum 1848–49-es állományának román és magyar történészek által felleltározott és lajstromozott kincseit foglalja magában.
A kétkötetes Gyűjteményi Katalógus és az Okmánytár a napokban került ki a nyomdából, kereskedelmi forgalomban (még) nem szerezhető be.
Jámbor Gyula
Gyűjteményi Katalógus (Aradi Ereklyemúzeum), Szeged, 2012.
/szerk. Kedves Gyula; készült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Complexul Muzeal Arad együttműködésében/
Okmánytár : válogatott iratok és dokumentumok. Okmánytár az Aradi Ereklyemúzeum iratanyagából, 1836-1892 - a reformkor, a forradalom, a szabadságharc, a megtorlás, az emigráció és a kiegyezés korának dokumentumai /Szeged, 2012/ [szerk. Hermann Róbert]
Nyugati Jelen (Arad)

Tájháziak, egymástól tanulva
Ahol nincs, ott szeretnének
Bevallom, azt reméltem titokban, a tájházak tornyai, nemzetközire sikeredett találkozóján, hogy megtudom, Arad megyében hol, merre vannak olyan gyűjtemények, amelyek a helység régi, hagyományos háztartási tárgyait, viseletét, munkaeszközeit, a vidéki élet mindennapi tartozékait, a fellelhető dokumentumokat, fényképeket stb. hordaná egy helyre.
Mégpedig azért, hogy nemcsak a ma emberének, de a későbbi koroknak is megőrződjenek, s majdan unokáink is fogalmat alkothassanak arról, hogyan is éltek nagyapáik, dédapáik. Mert, mint a találkozó egyik résztvevője megfogalmazta: egy régi tárgy, eszköz, amit jó sorsa még megmentett a pusztulástól, a padláson lom – összegyűjtve azonban érték.
Akik szombaton délután a tornyai – magánkézen lévő, anyagát magánszorgalomból összegyűjtött – tájházban a Pro Pir Kult egyesület hívására eljöttek, valamennyien tudatában vannak, hogy mit jelentenek – sokkal inkább eszmeileg, mint anyagilag – a múltról valló tárgyak, eszközök, dokumentumok. Tóth Piroska és Suttyák András hosszú éveken át kutattak – és kutatnak még ma is – régi portákon, „mozgósították” az idősebb embereket, ismerősöket, rokonokat egy-egy szerszám, öltözet, dokumentum beszerzése érdekében. Házuk nagy része múzeumhoz hasonlít, a szépen gondozott udvaron, egy színben, esőtől, naptól védve régi tárgyak, szerszámok sokasága, hagyományos kemencében sütik a finom pogácsát, hogy megkínálhassák a betérőt, náddal fedték az ólat (amelyben nincs disznó) – szóval modern ugyan, de nagyon hagyományosan néz ki a porta, ahol szombaton a közelebbről-távolabbról jövő „hobbis’ vendégeket fogadták. Mert – amint felszólalásaikból egyértelműen következtetni lehetett – mindannyian megszállottak egy kicsit, hiszen értékes, és energiát, időt igénylő munkájukat távolról sem anyagi haszonszerzés reményében végzik. Nos, azt nem sikerült megtudnom, hogyan is állunk „tájház dolgában” Arad megyében – a megyei múzeum munkatársa se tudja, és nincs olyan szerv, amelyik legalább számon tartaná őket –, de azt igen, hogy már akadnak olyanok, akik a jó példán felbuzdulva maguk is szeretnének hasonlót létrehozni.
Eljöttek a találkozóra a pusztaottlakaiak és battonyaiak (Magyarország), a székesútiak, kisiratosiak, nagyiratosiak, pécskaiak, s eljött a megyei múzeum munkatársa is. És Tóth Piroska, a háziasszony üdvözlő szavai után – amelyben megemlékezett a pécskai tanácsról, a rendezvény támogatójáról és hangsúlyozta, hogy az ittlévők tanulni szeretnének egymástól – sorra szólaltak fel a megjelentek, ki-ki a maga gyűjteményét ismertetve és tapasztalatát mondva el. Ám előbb még fellépett a kisiratosi Rónaság citerazenekar (mondhatni kamaraegyüttese nyolc zenésszel és négy énekessel), merthogy sietnie kellett az esti, otthoni gazdatalálkozóra. Az idő szorítása sem gátolta meg azonban őket abban, hogy a citeramuzsikához nagyon is illő környezetben ne adjanak egy nagyszerű koncertet a zenekar mestere, a csorvási Juhász Kálmán vezetésével. Újból megállapíthattuk: nem véletlenül nyert tavaly a Rónasági Magyarországon országos díjat…
De lássuk, miről is beszéltek magyarul vagy románul (a fordítást a műsorvezető Péterszabó J. Ilona biztosította) a jelenlévők.
Bölöni György megyei tanácsos, aki kezdetektől fogva ismeri a tornyai tájházat, úgy értékelte: létrehozásához (itt ugyanúgy, mint másutt) bátorság, eltökéltség kell. De sokan segítenek a jó ügy érdekében, s a vendégkönyv bejegyzései igazolják, milyen nagyra értékelik az eredményt. Ez a gyűjtemény, hangsúlyozta, igazolása annak is, hogy voltunk és vagyunk.
Almási Vince kisiratosi polgármester (hogy is hiányozhatna egy ilyen „kiszállásról?) büszkén mondta: a faluban mintegy negyvenen citeráznak, százan néptáncolnak. Száz éve minden második házban volt citera, de zenekar csak most, 4-5 éve alakult. Kisiratoson van tájház is – a falu egykori lakosa (akit „pipás Kása” néven ismert mindenki) szép gyűjteményt hozott össze, amit azonban jobb lenne a közösség kezére bízni. Jó lenne, mondta a polgármester, ha egymást meglátogatnánk, biztosan sokat tanulhatnánk egymástól.
Gabriel Hălmăgean muzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa a szakember szemével értékelte a tájházakat, gyűjteményeket, hangsúlyozva: nagyon dicséretesek, mert egy közösség jellemző tárgyait, a múlt még meglévő emlékeit segítenek megőrizni. Elmondta azt is, hogy mi a különbség egy (minden emléket összegyűjtő) tájház és az értékeket adott szemlélet mentén kiállító múzeum között. Kifejezte meggyőződését, hogy mindenütt kellene tájház, hisz minden közösségnek megvannak a néha csak rá jellemző jellegzetességei, szokásai, hősei.
Karancsiné Bocsor Éva (Pusztaottlaka) ismertette falujának történetét és felemlítette: 2005-ben román egyesületet alapítottak, amelynek célja a román kultúra megőrzése és ápolása. Pusztaottlakán a fogyó románság számára már csak az egyház létezik, a tájházat is, ami a tárgyi kultúra emlékeit gyűjtötte össze, a parókia három termében rendezték be. A 82 tagú kulturális egyesület, amely számos pályázatot is nyert (két éve, például, 39 millió forintot kaptak az ortodox templom felújítására) egyébként évente megrendezi a pusztaottlakai románok napját, október 5-én pedig mesemondó versenyt tartanak román gyermekeknek. Karancsiné, aki szép kétnyelvű, Nagyszüleink öröksége Pusztaottlakán c. prospektust is bemutatott, valamint színes fotókon ízelítőt nyújtott gyűjteményükből, javasolta: alakítsanak egy határon átnyúló szövetséget a tájházak üzemeltetői, bevonva olyanokat is, akik Tornyára nem tudtak eljönni.
Sfăt Alin, a Pécskai Művelődési Ház igazgatója azzal kezdte mondandóját, hogy „Piroska asszony provokálta Pécskát” – mármint a tájházzal. Elmondta: a kultúrház mellett folyamatban van egy ház megvásárlása, ahol a pécskaiak is amolyan tájházat szeretnének berendezni, a bivalyfarmon pedig, Mezőhegyessel együttműködve, egy „elevált” múzeumot. Vélemény szerint a Megyei Kulturális Központnak fel kellene karolnia a tájházak ügyét.
Ana-Dana Cheşa székesúti könyvtárosnő elmondta: a kultúrházban rendeztek be két termet, az egyikben egy paraszti gazdaság tárgyai találhatók, a másik székesúti parasztszoba, minden tartozékával. A gyermekek, akik a könyvtárba járnak, szívesen látogatják a tájházat, és meglétét a helybeliek is értékelik.
A találkozón jelen volt Papp Attila nagyiratosi polgármester sajnálta, hogy nekik nem nagyon van mivel dicsekedni, de azt mondta: csodálatos, amit látott, és elhozza majd az iskolás gyerekeket is ide. „Tanulni jöttem, és tényleg tanultam. Például azt, hogy a polgármesteri hivatal segítsége mellett kell egy lelkes ember, egy lelkes csoport, aki, amely ezt az ügyet felkarolja. Az első dolgom lesz, hogy Nagyiratoson találjak egy ilyen embert. Engelhardt Márta már összegyűjtött tárgyakat, de azok halála után visszakerültek a volt tulajdonosokhoz. Nagyiratoson megalakítottuk az Asszonykórust, támogatjuk a sportot, de amit itt láttam, az ambicionált – mondta a polgármester.
Érdekes volt a Peregi Vendégházat képviselő battonyai küldött felszólalása. A Battonyától 10, Aradtól 36 kilométerre lévő, Mezőhegyeshez is közeli panzió egy volt majorban lévő egykori iskolában kapott helyet, amelynek egyik termében iskolatörténeti kiállítás működik – a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek tantermét idézve. Tőle hallottuk, hogy Magyarországon, a határ közelében két Pereg nevű major-központ is van (Arad megyében, mint ismeretes, van Kis- és Nagypereg), amelyek azonban mára jobbára elnéptelenedtek.
Nem hiába gyűltek össze a találkozóra hasonló érdeklődésű emberek, nagyon jó, családias hangulatú összejövetelen vehetett részt, aki ott volt Tornyán. A tájház-összejöveteleket kezdetnek tekinthetjük, nagyon reméljük, hogy lesz folytatása.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Felelősséggel őrizni az örökséget
Következő feladat, az ereklyemúzeum
Hétfőn A lapok a kultúrpalota történetéből című magyar nyelvű kiadványnak a bemutatójával zárult az a rendezvénysorozat, amit az aradi magyar közművelődési élet fellegvárának valamikor számított kultúrpalota felavatásának a 100. évfordulója alkalmából szerveztek.
Az eseménysorozatot, illetve a jövőbeli terveket Bognár Levente, aradi alpolgármesterrel, az RMDSZ megyei szervezetének az elnökével értékeljük, mérlegeljük.
– Elnök úr, hogyan értékeli a kultúrpalota 100 évvel ezelőtt történt átadását?
– A felavatása Arad kulturális életének egy nagyon fontos megvalósítása volt. Természetesen, akkor más volt a helyzet, intézményként másképp működött, gördülékenyen alakult a sorsa. Manapság viszont egy teljesen új helyzetben kellett megtalálnunk azt a formát, amivel megünnepelhetjük a százéves évfordulót. Elsősorban meg kellett találnunk az ott működő intézmények bevonásának a módját, a Kölcsey Egyesület törekvéseinek a kiemelésével, amelynek jóvoltából a 13 aradi vértanú múzeumának épült. Mindezeket az információkat megpróbáltuk eljuttatni mindazokhoz, akik nem rendelkeztek velük, de szükségünk volt a támogatásukra. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy az önkormányzat szintjén megfelelő keretet biztosítsunk a Kölcsey Egyesület közreműködésével egy kétnyelvű könyv megjelentetéséhez, amely románul is felsorolja annak a folyamatnak a fontos mozzanatait, amelyek során a kultúrpalota létrejött. Az átadást követően a város intézményeként a Kölcsey Egyesülettel karöltve működött, azóta viszont gyökeres fordulat állt be nem csak az aradi magyarság, hanem a kultúrpalota életében is, hiszen az impériumváltás után a múzeumra egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a magyar vonatkozású kiállítási anyagnak a háttérbe szorítása, eltüntetése érdekében. Én még emlékszem a gyermekkoromban kialakított szocialista változatra, de a Ceauşescu-rezsimben a magyar vonatkozású anyagot teljesen kiparancsolták onnan. Nem csak akkor voltak, hanem még most is vannak olyan pártaktivisták, akik nagy befolyással voltak, vannak a történelmi felfogásra. 1990 óta küzdünk a nacionalista, kommunista mentalitással, ami egyes történészek fejében manapság is működik. Nekünk ilyen közegben kell megfelelő megoldásokat találnunk érdekeinknek az érvényesítésére.
– A múzeum kiállítási anyagában, szerintem manapság is rengeteg olyan elem van, amelyeknek semmi közük nincs Aradhoz. Erről mi a véleménye?
– Nem véletlenül, hiszen manapság a kultúrpalota az eredeti rendeltetéstől eltérő módon létezik. Ott most két intézmény, a város fennhatósága alá tartozó Filharmónia, illetve a megyei tanácshoz tartozó múzeum működik. Valamikor mindkét intézmény a megyéhez tartozott, de 1999-ben a megyének megszűnt a finanszírozási lehetősége, ezért a filharmóniát átadta a megyeközpontnak. Időközben a könyvtár egy másik épületbe költözött, csakhogy a gyönyörű olvasóterem szecessziós bútorai eltűntek, a helyükre létrehozták a szocialista koncepció szerint kialakított kiállító felületeket, amelyeket még most sem tudtak igazán megváltoztatni. Kiiktatták ugyan belőle a szocializmus fénykorának az anyagait, de annak a szelleme, a hangulata manapság is rányomja a bélyegét. E téren csodát, a múzeum igazgatója nehezen tud tenni, de el kell jutnunk oda, hogy az ereklyemúzeum anyagát, annak a komoly örökségét el tudjuk fogadtatni a többséggel.
Kilátások
– 2013 októberének a végén milyennek tűnik az ereklyemúzeum, mintegy 17 ezer kiállítási tárgyának, leveleinek a sorsa? Azok mikor kerülhetnek a közönség elé?
– A Csongrád Megyei Múzeum, illetve az Aradi Múzeum között működött EU-pályázat felszínre hozta az itt található felbecsülhetetlen értéket. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az ereklyemúzeum eredeti anyagát, a multikulturalizmus szellemében olyan elemekkel is kibővítették, amelyeknek nincs közük az egészhez. Éppen ezért, megyei tanácsi szinten kell eljutnunk oda, hogy e kérdéseket megértsék: egyrészt ennek a felbecsülhetetlen értékű kiállítási anyagnak a haszonélvezői nem csak az aradi magyarság, hanem az összlakosság. Annak a nagyközönség számára történő kiállítása, tetemes hasznot hozhatna az intézménynek. Mert azok a kiránduló csoportok, amelyek megtekintik a Szabadság-szobrot, bizonyára látni szeretnék az ereklyemúzeum anyagát is. Nyáron, gyakran 4-5 anyaországi, köztük olykor nyugati autóbusz áll meg a Szabadság-szobornál. Az utasok valószínűleg ellátogatnának az egyébként pangó múzeumba is. Amikor a Szabadság-szobrot nem kis politikai feszültség árán sikerült visszaállítanunk, talán éppen e feszültségre való tekintettel, az ereklyemúzeum sorsának az elrendezése háttérbe szorult. A méltányos rendezése fontos kérdésnek ígérkezik, az épületben találnunk kell megfelelő teret, ahol elférne. Az alagsorban lévő kiállítási anyagot egyes források 17 ezer darabra saccolják, csakhogy tudjuk, az valamikor alaposan fel lett hígítva olyan anyagokkal, amelyek nem kötődnek az 1848–49-es magyar eseményekhez, személyiségekhez. A Csongrád Megyei Múzeummal közösen összeállított kiállítási anyag kétnyelvű kiadványának a bemutatóját tartotta meg pénteken Peter Hügel múzeumigazgató. Kívánatos lenne, hogy a kiadvány minél több, főként olyan emberhez jusson el, akik számára eddig ismeretlen volt a felbecsülhetetlen értékű anyag. Ennek az újra kiállításáról már tárgyaltam a polgármesterrel. Azt úgy kell kiviteleznünk, hogy a szükséges kiállítási területet a jelenleg kiállított anyagnak a zsugorítása, mások önérzetének a felborzolása nélkül alakítsuk ki. Komoly gondot okoz, hogy az eredeti kiállító vitrineket megsemmisítették. A város egyébként most kezdi el a hozzá tartozó Filharmónia résznek a teljes felújítását. Ugyanúgy valamikor a megyéhez tartozó rész felújításának is el kell kezdődnie. A város elkészítette a felújítási tervet, ami nagyjából 20 millió lejes beruházást feltételez. Ebből a kupola, illetve a tető felújításához szükséges 3 millió lej már rendelkezésre áll. Ezt követően, a Filharmónia, vagyis a kultúrpalota homlokzatának a felújítása, majd a belső munkák következnek. A tervekben új széksorok beszerzése is szerepel. Meglátásom szerint a házasságkötő teremnek más helyet kell találni, mert a szertartás zavarja az ott zajló kulturális rendezvényeket. A múzeum- részen is nagyon sok a károsodás, állítólag több helyen becsorgott az eső. Egyelőre nem világos, milyen felületek találhatók ott, de bizonyára kerülnének olyanok, amelyekről tárgyalni lehetne a megyei tanáccsal. Vannak, akik a felújítandó várban látnák a nagy lehetőséget az ereklyemúzeum újranyitására, ott kötődne a vértanúkhoz is. Mindez a következő időszak munkájának, egyben egyik legfontosabb célkitűzésünknek ígérkezik. Ugyanakkor elemi fontosságú tudatosítani a többségi lakosságban, hogy az országban nagyon kevés olyan város van, ahol a remekműszámba menő kultúrpalota egyben valódi kultúrközpont is. Mert Arad a XIX. század végére a térség élenjáró gazdasági központjává nőtte ki magát, 1900-ban nagyobb volt Temesvárnál. E fejlődést nagyban előmozdította az a tény is, hogy Arad 1849. október 6-án a magyar golgotává vált. Éppen ezért, ide összpontosított az egész ország, de az aradi magyarság tudatában is kialakult egy felelősség a történelmi örökség méltó megőrzésére. Ehhez viszonyítva gyökeresen megváltozott a helyzet. A nacionalista, kommunista mentalitás nagyon sokat ártott neki. Ugyanakkor azt is ki kell emelnünk, hogy a kultúrpalota megálmodása, kivitelezése, egy helybeli építésznek az érdeme. Szántay Lajost élete végén, a meg nem becsülésen túlmenően, megalázták. E ténynek a köztudatba való bevitele, az érdeklődés középpontjában tartása az utókornak a feladata. Az évforduló alkalmából a kultúrpalota előcsarnokában emléktáblát helyeztünk el Szántay Lajos tiszteletére román, magyar és angol felirattal.
Szántay-emlékmű?
– Vannak-e olyan elképzelések, melyek szerint Szántay Lajoshoz méltó síremléket, esetleg Arad valamelyik terén szobrot terveznek felállítani?
– Én már egy helyet kinéztem Szántay Lajos szobra számára, noha Salacz Gyula egykori polgármester szobrának a felavatása óta még egy év sem telt el. Bizonyos többségi polgárok már tettek olyan kijelentéseket, hogy Aradon már túl sok a magyar vonatkozású emléktábla vagy szobor. Egyértelműen úgy szeretnénk bevinni a köztudatba, hogy az nem csupán egy magyarnak a szobra, hanem Arad városé, hiszen ezek olyan értékek, amelyekből a város kialakult. Amint már többször is hangsúlyoztam, a jelenlegi Arad azon értékeknek az összessége, amelyek az idő folyamán etnikai, vallási közösséget hoztak létre. Aradról nem beszélhetünk Szántay Lajos alkotásai, a Szabadság-szobor, de a Szerb templom vagy Milan Tabacovici mellőzésével sem. Természetesen, Ioan Slavicinak is megvan a helye. Azt szeretnénk: ahogy mi tiszteljük mindazokat a más nemzetiségűeket, akik a városért maradandót alkottak, úgy mások is tiszteljék, mindazt, amit a mi elődeink tettek. A város jelenlegi arculatának a kialakításáért tették, munkájuk gyümölcsét meg kell őriznünk.
– Szántay méltatlan helyzetbe került sírhelyével mit lehetne tenni?
– Látom, civilkezdeményezés már volt e tekintetben, csakhogy a temetőnek megvannak a sajátos működési szabályai. Vagyis a sírkertet jelenleg bérlőknek bele kell egyezniük. A temető egy olyan terület, ahol nagyon sok veszteséget szenvedtünk el az ottani kaotikus helyzet miatt. A magyar vonatkozású kérdések megoldásához viszont feltétlenül szükséges, hogy a mindenkori városi és megyei tanácsban ott legyenek a képviselőink, akik felszínen tartják a jelzett igényeinknek a kielégítését. Mivel egyik tanácsban sem vagyunk ott annyian, hogy a mi szavazatunk elég lenne a fent vázolt gondjainknak a megoldásához, feltétlenül olyan partnerekre van szükségünk, akik fel tudják becsülni a mi értékeinket, és az egész város érdekében támogatják a törekvéseinket.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tájháztalálkozó
Nézem, ahogy Marika néni (nem nekem néni, hisz tán nála is idősebb vagyok) 12 tojásból meg egy kiló lisztből gyúrja a tarhonya nyersanyagát, s azon morfondírozom: vajon hány mostani háztartásban veszi rá magát a háziasszony egy ilyenfajta munkára. De tudja-e egy mai fiatalasszony, egyáltalán hogyan készül a tarhonya, s hajlandó-e, mondjuk, egy órát, félórát rászánni a műveletre, amikor a boltból egy mozdulattal leemeli a polcról a „cus-cust”, hogy a pörkölt mellé feltálalja?
A választ legfeljebb sejtem. De hogy a házi tarhonya és a bolti egymástól nagyságrendekkel eltér, abban biztos vagyok.
Tornyán, Tóth Piroska és Suttyák András portáján, immáron harmadízben megrendezték a tájházak tornyai találkozóját. Ami lényegében nem egyebet szolgál, mint a népi hagyományok ébrentartását, megismertetését, azt, hogy a mai nemzedéknek is átadják a nagyanyák, nagyapák, dédszülők hagyományát – ha nem is feltétlenül azok követése miatt (ki vetne ma már, például, az egykori, manapság primitívnek számító kukoricaültető eszközökkel, amikor erre nagy teljesítményű berendezéseink vannak), de azért, hogy tudják: honnan jöttünk, hogyan éltek és dolgoztak elődeink.
A nép, amely nem ismeri, nem tiszteli múltját, annak jövője sem lehet, fogalmazták meg, teljes joggal, bölcs emberek.
Tornyán azonban a hagyományos tarhonyakészítés bemutatása természetesen csak egy volt a „napirendi pontok” között (tavaly a szappanfőzés volt a téma), a legfontosabb az volt, hogy a résztvevők képet alkossanak arról, hogy az övékhez hasonló, a népi hagyományok felmutatására, a köztudatban való bevitelére és rögzítésére vonatkozó erőfeszítések nem (nagyon) elszigeteltek, s hogy e törekvésükben nincsenek egyedül.
Egy tájház létrehozása (ha nem kereskedelmi célokat szolgál) bizony nem kevés szellemi és anyagi erőfeszítést (és időt) igényel a vállalkozó számára. Tornyán, például, semmilyen anyagi haszonnal nem járt (anyagi erőfeszítéssel azonban igen) a tájház létrehozása, berendezésének (fotóinak, dokumentumainak, népviseleteinek, a fedett tető alatt őrzött egykori mezőgazdasági eszközöket – a mai felfogás szerint – kezdetleges gépeket bemutató kiállítás stb. létrehozásának) előteremtése. Mindez azonban a múlt: a jelen az, hogy aki betér ebbe a (többnyire, tavasztól őszig nyitott kapujú) házba, az egy kicsit a múltba nyit be, és megérinti a történelem szele.
A szombat délutáni rendezvényt a tornyai és nagyvarjasi (Jaksity Farkas Florentina által vezetett) egyesített asszonykórus dalai nyitották meg, majd a pécskai, Engi Márta vezette Búzavirág együttes előadása követte. Tóth Piroska, a ház asszonya üdvözölte a helybeli, a magyarországi szarvasi, kisperegi, dombegyházi, battonyai vendégeket – Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, Király Árpád helybeli plébánost, marosi r. katolikus főesperest, Bognár Levente aradi alpolgármestert –, kiemelve a néphagyományok őrzésének és megélésének szükségességét. Dr. Colta Rodica múzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa érdekes előadást tartott az Arad–Nagylak autósztráda menti, illetve a Mócvidéket is belefoglaló román és magyar települések régebbi és újabb kori kapcsolatainak, egymásra hatásának történetéről (amelyet egy közös román–magyar, Arad és Békés megyei kutatás keretében végeztek). A hozzászólások, kiegészítések, kérdések után a vendégek az Enache Viruca asszony által Horvat Sava közreműködésével készített (nagyon ízletes, 940 darab) töltött káposztából verhették el éhüket, hazaindulás előtt.
Azzal a meggyőződéssel, hogy tettek valamit a népi hagyományok megőrzése érdekében.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Gyulára érkezik az aradi múzeum ’49-es tárlata
Peter Hügel, az Aradi Múzeumkomplexum igazgatója tette tiszteletét a minap Gyulán, az Almásy-kastélyban. Jövetelének elsődleges célja volt, hogy az 1848–1849-es forradalomhoz és szabadságharchoz köthető ereklyéket bemutató időszaki kiállítást készítse elő. A kulturális, történelmi, turisztikai és természetesen diplomáciai értelemben is nyomatékkal bíró tárlat októbertől lesz megtekinthető.
– Az 1848–1849-es gyűjtemény legreprezentatívabb műtárgyait felvonultató tárlat októberben nyílik majd meg az Almásy-kastély emeletén, ahol az aradi várbörtönnél 1849. október 6-án kivégzett tábornokok személyes tárgyaiból látható majd egy unikális válogatás – ismertette Peter Hügel. Hozzátette: ezt a szelekciót fogják kiegészíteni a forradalom idejéből fennmaradt lőfegyverek.
– Miért fontos, mitől igazán hangsúlyos az októberben bemutatandó tárlat?
– Az emberi közösségek, kisebb-nagyobb csoportok, nemzetiségek közti egyetértés alapja racionális, előfeltétele egymás kölcsönös megismerése. Erre a lehetőségre vagy nyitottak vagyunk, vagy elzárkózunk előle, vagy akarjuk, elfogadjuk, vagy nem. Az Aradi Kultúrpalotában megtekinthető állandó kiállítást azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy a valós történelmet ismertessük meg a látogatókkal. Gyulára azért hozzuk el örömmel a relikviákat, mert tudjuk, történelmi értékük mellett érzelmi vonatkozásuk is páratlanul fontos magyar testvéreink számára. Amikor átvettem az intézmény igazgatását, megértettem, ezt a gyűjteményt nem engedhetjük elveszni, sőt, feladatunk értelmes tálalásban mielőbb közönség elé vinni, mindazokkal a sorsfordító emberi történetekkel együtt, amelyek hozzá kötődnek, és amelyek személy szerint engem is nagyon megérintettek. Ezen benyomásomra vezethető vissza intézményünk mottója is, a Touching History, magyarán és egyértelműen: A történelem, amely megérint.
– Milyen további együttműködési lehetőségek adódhatnak?
– Többszintű együttműködést is tervezhetünk. A legnyilvánvalóbb az lenne, ha ez múzeumi téren valósulna meg. Az aradi közgyűjtemény anyaga rendkívül gazdag, hisz az 1848-49-es ereklyék mellett szenzációs a régészeti tárgykollekciónk, és itt főként azokra a lelet-együttesekre hívnám fel a figyelmet, amelyek a legutóbbi autópálya-építések alkalmával kezdeményezett ásatásokon kerültek felszínre.A művészeti gyűjteményünknek szintén sok a magyar vonatkozása, hisz számos nagybányai festő munkája található meg nálunk, legtöbbjüket örömmel nézném meg az Almásy-kastély időszakos kiállítóterében is. Természetesen nem csupán mi fogunk megjelenni a gyulai színtéren, hisz az aradi lakosságnak is dolga lesz Gyulán, olyan értelemben, hogy érdemes lesz eljönniük ide, mert bőven van miből szemezgetniük, van mit megnézniük. Hírét fogom vinni a látogatóközpontnak.
– Milyen a kapcsolatuk a magyarországi, környékbeli múzeumokkal, kiállítóhelyekkel?
– Remek kapcsolatokat ápolunk a kelet-magyarországi múzeumokkal, a békéscsabaival és a szegedivel, számos közös projektben vettünk részt. A legismertebb talán épp az 1848-49-es gyűjtemény tudományos feldolgozása, amelyben a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum is partnerünk volt. Együttes erővel hoztunk létre egy nagyon könnyen használható digitális adatbázist, a hajdani ereklyemúzeum tárgyainak jelentős hányadát pedig restauráltattuk.
– Végül pedig, mi a véleménye a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontról?
– Csillagos ötös!
A kiállítási darabok kiválasztása, a tárlat szakmai előkészítése megkezdődött. Az idén októberben nyíló, egyedülálló kiállítás részleteiről (ami Magyarországon eddig be nem mutatott tárgyakat hoz Gyulára) egy későbbi időpontban, sajtótájékoztató keretében adunk tájékoztatást.
Fábián Tamás, Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

KITÁSZ Vándorgyűlés Aradon
Ezen a hétvégén, Arad a helyszíne s a Kölcsey Egyesület a házigazdája a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) XXV. Vándorgyűlésének.
Az 1992-ben alakult Szövetség kigondolója és első elnöke Varga Domokos volt. A Szövetség jelenleg mintegy 50 magyarországi és határon túli tagszervezetet egyesít. A Szövetség alapszabálya feladatként rögzíti, hogy évente vándorgyűlést rendeznek valamely tagszervezet székhelyén.
Aradon 2003-ban már volt KITÁSZ-vándorgyűlés.
A vándorgyűlés előadásainak egy része nyilvános. Ezekre szeretettel várnak a rendezők minden érdeklődőt. Rövid 20–25 perces előadásokat hallgathatunk meg, közöttük rövid pár perces szünettel, tehát bárki részt vehet egy vagy több, esetleg valamennyi előadáson.
Az idei vándorgyűlés egyik különleges rendezvénye a Kölcsey-képtár sorozat 7. tárlata. Ez alkalommal 14 Aradi kortárs magyar képzőművész mutatkozik be vendégeinknek, és természetesen a képzőművészetet kedvelő Aradi közönségnek. A kiállítás megnyitója pénteken, július 8-án délután 5 órakor lesz a Széchenyi (Horia) utcai Klió Teremben. A kiállítást Fekete Károly, a kiállítás kurátora és Ódry Mária költő-képzőművész nyitja meg.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mind a Vándorgyűlés megnyitóján a Városházán, mind a kiállításon részt vesz és köszönti vendégeinket és az Aradiakat Bognár Levente alpolgármester úr. A rendezvényt Arad város művelődési központja (Centrul Municipal de Cultură Arad) támogatja.
Reméljük, hogy tartalmas és kellemes időtöltésben lesz része minden résztvevőnek.
A KITÁSZ XXV. Vándorgyűlésének nyilvános előadásai és rendezvényei:
2016. július 8.,péntek– helyszín: a Városháza Díszterme
9.00–9.30 Megnyitó a Városháza Dísztermében;
10.00–10.30 Az Aradi színház zenés és drámai látványosságai– előadó: Piroska Katalin színháztörténész, Arad;
10.30–11.00 Egy zseniális színész portréja. Jávor Pál film- és színpadi sikerei– előadó: Földesdy Gabriella színháztörténész, Budapest;
11.00–11.30 Arad megye szakrális köztéri szobrai– előadó: Ujj János helytörténész, Arad;
11.30–12.00 A Kisjenői címerfák alatt (az EMIR megalapítása)– előadó: Csanádi János helytörténész, Kisjenő;
12.00–12.30 Aradi újságíró személyiségek– előadó: Puskel Péter helytörténész, Arad.
Délután:
15.15–16.30 Az Aradi Ereklyemúzeum kincsei– előadó Erdélyi István, Arad, helyszín: a Kultúrpalota Ereklyemúzeuma;
17.00 Aradi Magyar Kortárs Képzőművészek Tárlata – helyszín a Széchenyi (Horia) utcai Klió Terem – a kiállítás kurátora Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.
Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatsorozatának 7. kiállítása 14 Aradi kortárs képzőművész alkotásait mutatja be. A kiállítóművészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, MoréSághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka és Steinhübel Zoltán.
2016. július 9., szombat – helyszín az Arad Megyei RMDSZ Batthyány (episcopiei) utcai székházának ülésterme:
9.00–9.30 Virágh Gedeon, az utolsó Aradi fogoly– előadó: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, Kunszentmiklós;
9.30–10.00 Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, gróf Bánffy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsája– előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke, Szentendre;
10.00–10.30 Magányos fenyő (Tompa László)– előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ tiszteletbeli elnöke.
Alternatív program azoknak, akik a 11 órakor kezdődő KITÁSZ-közgyűlésén nem vesznek részt (a közgyűlés zártkörű rendezvény):
11.00–11.30 A magyar képzőművészet Aradi kincsei– előadó: Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, helyszín: az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti részlege (Ferdinánd utca – str. Gh. Popa de Teiuș);
12.00–12.30 A minoriták Aradon és az Arad főtéri minorita templom– előadó: Fekete Károly, helyszín: a főtéri minorita templom.
Fekete Károly alelnök
és Berecz Gábor titkár
Nyugati Jelen (Arad)