"Dec. 18-án, a kisebbségek napján Budapesten, a Parlamentben átadták az idei Kisebbségekért-díjakat. A kitüntetést a miniszterelnök adományozza. "A határon túl, remélem, most már egyre szélesebb körben tudják a magyarok, hogy az állam nem mindenható, az állampolgárság világa felett van egy másik világ is, a nemzeti összetartozás világa. Nekünk, magyaroknak ezzel a mércével is megmérettetnek a terveink, a vágyaink és a tetteink" - fogalmazott a kormányfő. A díjat Orbán Viktor ebben az évben az Aradi Minorita Rendháznak, Balassa Julianna dél-bánáti nyugdíjas pedagógusnak, Hegyi István székelyudvarhelyi nyugalmazott református lelkésznek, Szentandrássy István kortárs cigány festőművésznek, a többségében horvát nemzetiségű Szentpéterfa (Petrovo Selo) községnek, valamint a fennállásának 25. esztendejét ünneplő, főként szerb és horvát népzenét játszó Vujicsics Együttesnek ítélte. Az ünnepségen jelen voltak az Országgyűlés, a tárcák, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a kisebbségi hivatal, valamint az országos kisebbségi önkormányzatok vezetői, illetve képviselői. A kisebbségek napja alkalmából ugyanezen a napon a magyarországi kisebbségi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a budapesti Zichy kastélyban. /Budapesten átadták az idei Kisebbségekért-díjakat. Hazai díjazottak: az Aradi Minorita Rendház és Hegyi István székelyudvarhelyi nyugalmazott református lelkész. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20., Kitüntetés Hegyi István lelkipásztornak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 21./"

"Lengyel-litvánként magyar nyelven hirdeti az igét Romániában Pável atya, az Aradi Minorita Rendház új főnöke. Egerben végezte a szemináriumot, Seregély István érsek szentelte pappá Miskolcon, a minoriták Szent Erzsébet tartományának székhelyén. Idejövetelével az aradi várból kiszabadult Szabadság-szobor az ő gondjaira van bízva. Elmondta, hogy félt idejönni, magára vállalni ezt a hatalmas felelősséget. "Keresztényként, katolikusként és minoritaként azon leszek, hogy szeretet, keresztény egység legyen és az evangélium legyen az első...Nagyon örülök, hogy a szobor itt van. Kelet-Európában sokat szenvedtünk a szovjet uralom alatt, sokat harcoltunk is a szabadságért; de amikor megkaptuk a külső szabadságot, kiderült: a belső szabadság fontosabb, ezért még nehezebb. A szobor fölött ott van a kereszt, ami első pillantásra talán nem is illik oda, de azt jelenti, a magyarok szabadsága csak egy része a teljes szabadságnak." /Lengyel-litván egyházfőnök az aradi minoritáknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./"

"Bogdan Adamczyk ferences szerzetes, az aradi minorita rendház főnöke. Bogdan atya misszionárius, aki elhagyta szülőföldjét, hogy hirdesse az örömhírt. Egerben végezte a teológiát, 1993-ban pappá szentelték Miskolcon. 2001. októberében érkezett a következő missziós állomásra - Aradra. Aradon Bogdan atya vezeti a Karizmatikus Megújulás közösséget, a karitatív csoportot, a Neokatekumenális út kisközösségét. Tervezi egy harmadrendi ferences közösség megszervezését. Ennek érdekében írta és kiadta a "Ferences lelkiség" című könyvet. Minden évben több zarándoklatot is szervez. /Aradi zarándok: A mennyországban és a pokolban jártunk. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 9./"

"Ódry Mária 1976-ban fejezte be temesvári egyetemi tanulmányait, rajztanári szakon. Jelenleg az Arad Megyei Múzeum restaurátora, egyike Arad legismertebb magyar képzőművészeinek. Az elmúlt hét végén nyílt akvarell- és rajzkiállítása a Jelen Ház klubhelyiségében. Számos műfajban alkot: restaurál, fest, rajzol, verseket ír. Most készíti Pazsitny Bonaventúrának az olajképét. Pazsitny Bonaventúra az aradi minorita rendház főnöke volt, ellopták a képét, és egy újra van szükség. /Karácsonyi Zsolt: Az idő mondja meg, mire van szükség. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./"

"Okt. 5-én újraavatják az aradi Szabadság-szobrot. A máj. 7-én kezdődött restaurálási munkálatok egyelőre a tervezett ütemben haladnak, a szobor helyszíneként kijelölt Tűzoltó tér infrastruktúrájának kialakításán reggeltől estig dolgoznak. Az eredetileg Huszár Adolf szobrászművész által tervezett alkotást a művész halála után Zala György fejezte be. A szoborcsoportot 1890. okt. 6-án állították föl, 35 évvel később, 1925-ben pedig lebontották. A föld szintjétől körülbelül 12 méter magasan, egy oszlopon elhelyezkedő Hungária, illetve az allegorikus alakok - az Ébredő Szabadság, a Harckészség, az Áldozatkészség és a Haldokló Harcos - 1999 októberétől az aradi Minorita Rendház udvarán állnak. A restaurálást május óta négy kolozsvári, illetve marosvásárhelyi szobrászművész - Kolozsi Tibor, Starmüller Géza, Szilágyi László és Pokorny Attila - végzi. Pokorny Attila szobrászművész az alakok összeerősített részeit tartó csavarokat cseréli. "Csak a négy alsó figuránál 800 csavart számoltunk össze, a Hungária pedig még hátravan. A bronzalakok újonnan öntött darabjainak patinázással adnak majd zöldes színt, hogy az eredeti, oxidálódott darabokhoz hasonló árnyalatban pompázzanak. A 2003 tavaszáig még bolhapiacként működő Tűzoltó téren ma már semmi sem emlékeztet a fa- és pléhbódékra, a kőasztalokra. A tér rendezésével, parkosításával Sándor István műépítészt bízták meg. A szobrot zöldövezet veszi majd körül. Sándor István a kerítés gondolatát elutasítja; a szobor mögé azonban visszaállítaná a régi kerítés 15 elemét. A szobor alapzatához szükséges gödröt már kiásták, az alapzatot kiöntötték. A tervező a szobor köré sugarasan tizennyolc reflektort képzel el. A magyarországi Teleki László Közalapítványnál nyert 300 ezer euró, a szobor restaurálásának és visszaállításának hozzávetőleges büdzséje is részletekben érkezik, ami szintén nehezíti a munkát. /Gujdár Gabriella: Rácsok helyett fények ölelésében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./"

Tizenegy éve, minden decemberben átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a magyar miniszterelnök alapított a Kisebbségek napja alkalmából. Az elismerést olyan magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kapják, akik, illetve amelyek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében. Az idei díjat december 19-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a parlamentben. Megalapítása óta ez az első év, amikor a kitüntetettek között nincs erdélyi. Korábbi Kisebbségekért díjasok: Sütő András (1995), Gabriel Andreescu (1995), Kató Béla (1995), Böjte Csaba (1996), EMKE (1996), Csibész Alapítvány (1997), Domokos Géza (1997), Smaranda Enache (1997), Kallós Zoltán (1997), Molnár János és Molnár Jánosné zsoboki református lelkészházaspár (1998), Aradi Minorita Rendház (1999), Hegyi István református lelkész (1999), Szilágyi Pál (2000), Lászlóffy Pál (2001), az RTV magyar szerkesztősége (2001), Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége (2002), Vetési László (2003), EME (2004), Guttman Mihály (2005). /Kisebbségekért Díj, 2006 – nincs erdélyi kitüntetett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Nem rendeződnek a félreértések az aradi minorita rendház és plébánia kapcsán. A katolikus egyház belső gondjainak orvoslására hierarchikus útvonal van: plébános, esperes, püspökség, a szerzetesek esetében házfőnök, tartományfőnök és rendfőnök. A hívek itt egyéni gondjaikat vethetik fel, a közös gondok megbeszélésére működik az egyháztanács, amely a plébánia híveit képviseli. A május 10-i számban írt cikkből kiderül, hogy “máris költözniük kell”, de tavaly április 1-jéig hosszabbították meg a máltaiak bérleti szerződését. Akkor mit jelent a máris szó? A Gájban épült (ugyancsak egyházi) Máltai Ház, kb. 10 helyiséggel egy éve készen és üresen várja a beköltözőket. A minorita rendház nagyon sokat segítette a Csikyt. Az önállóvá váláskor anyagilag is, előtte két-három állandó tanteremmel (felújítva, víz, villany, fűtés). A hála az volt, hogy év elején az igazgató azt kérdezte: melyik osztály megy Bangladesbe? Még szimbolikusan sem takarítottak a diákok után. A temesvári római katolikus püspökséggel a Városháza (személyesen Bognár Levente alpolgármester) és az iskola vezetősége egyezkedett, 50 évre, mindhárom fél és az aradi magyar diákság javára. /Matekovits Mihály: Álljunk meg... = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./ Előzmény: (irházi): Mennie kell a Máltai Segélyszolgálatnak. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10.

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Wiszkoczy Henrik neve és személyisége szervesen összefonódik az 1848–49-es forradalom nagyenyedi tragikus eseményeivel. Közvetlen részvevője, szereplője, szemtanúja s egyben súlyos szenvedője is a városra zúduló kíméletlen támadásoknak 1849 januárjában. Személyéről, szerepléséről viszont aránylag szűkszavúan szólnak napjainkban mindazok, akik a szóban forgó események fölidézésével foglalkoznak. Adózzunk tehát bővebben emlékének, hiszen élete legtragikusabb szakaszát itt Nagyenyeden élte át azokban a gyászos kimenetelű hideg, téli napokban.
Trencsén vármegye Kisutczaújhely nevű községében született 1800. december 30-án. Középiskolai tanulmányai végeztével 1821. október 25-én a Minorita rendbe lépett s a próbaévet a szepescsütörtökhelyi kolostorban töltötte. Ezt követően a teológiai tanulmányait részben Egerben, részben Szegeden hallgatta nagy szorgalommal és kitűnő eredménnyel. A szerzetesi szent fogadalmat 1824. október 8-án tette le Szegeden. 1826. szeptember 23-án Makón történt pappá szentelése után két évig a miskolci gimnázium tanára, innen 1833-ban a budapesti egyetemre ment, ahol a bölcsészeti tudományokból vizsgázott szép sikerrel, minek eredményeként a Rend a nyírbátori kolostorhoz rendelte az ottani növendékeknek a bölcsészeti tudományok tanítására. Nyírbátorról Szegedre helyezték át, ahol négy éven át a papnövendékek teológiai oktatásával bízták meg. Szegedről Aradra ment, az ottani Minorita Ház alelnöki tisztével ruházták föl. Itt szintén négy évet töltött. A továbbiakban aztán Marosvásárhelyre került, ahol a Ház főnöki tisztségével bízták meg, amelyet öt évig viselt a legnagyobb buzgalommal, miközben az alsósófalvi római katolikus egyházközség adminisztrálását is ráruházták. Marosvásárhelyről ismételten Aradra megy vissza, a Rend másodházfőnöki minőségében a gazdasági ügyek vezetőjeként hat évet töltött e Maros-parti városban. Ezt követően Balka Arnold, Nagy Mihály helységbeli földbirtokosok gyermekeinek nevelője. Két év után visszahívást kapott a Rend részéről, amely 1846-ban Nagyenyedre küldte minorita házfőnöknek és a plébánia lelkészének. Így találják e városban az 1848–49-es forradalmi mozgalmak és tragikus események.
A várost közvetlenül fenyegető veszedelem hírére, mely Axente Sever román vezér csombordi táborából érkezett – írja br. Kemény Gábor az eseménynek szentelt könyvében 1863-ban –, a derék és köztiszteletben álló Wiszkoczy Henrik nyomban Prodanhoz, a felenyedi betolakodó román csapatok vezetőjéhez sietett – aki éppenséggel bajtársaival mulatott – s erélyesen fölkérte, hogy miként azt előzetesen megígérte, hasson oda a város megmentésére, mire Prodan kardot kötött s haragosan elhagyta a házat. Kemény Gábor így folytatja: „A prezidens is kisiet, de nem veszi útját egyenesen a »residentiába« (a minorita zárda felé), hanem – ekkor már javában égvén a Magyarutca külső része – arra felé indult segítséget és tüzet kiáltozván. Nemcsak a tűz világolt, de ekkor nagy hó is volt, tehát hóvilág is, és mindezeknek tetőzésére a legtisztább telehold. A járókat, kelőket majdcsak úgy lehetett látni, mint nappal. Nem sokat haladhatott a presidens, míg reá rivalgának, fenyegeték, puskagolyók röpülnek körülötte: sebesítve rogyik össze. Sebe nem volt halálos, a nagy hideg, a havon fekvés, és az, hogy kifosztották nemcsak attól mi zsebeiben volt, de gúnyái egy részétől is, pl. csizmáitól, miben nagy szükséget láttak az oláhok, azt eszközölték, hogy hamar magához tért. Felkelt, vánszorogni kezdett hazafelé. Az oláhok közül ezt észreveszik, utána iramodnak és lándzsa döfésekkel, ütésekkel újra földre terítik. Még a zárdáig nem ért vala az oláh zaj. Hosszas kimaradása a presidensnek aggódóvá tette pap társait sorsa iránt. Keresésére mentek. Meg is találták, másodszori aléltságában, a földön vérében fetrengve. Felemelték, hazavitték. Nem volt még magánál, de ápolás után magához jött. Elbeszélte mi történt vele.”
Eme első enyedi áldozat a későbbiekben így örökítette meg a személyével történteket:
„Alább írt Isten és a világ előtt, saját tapasztalataim után őszinte meggyőződésemből vallom azt, hogy az 1849. évi januárius 8-án és az ezt követett napokra hivatkozólag, Nagyenyed városa gyámoltalan és fegyvertelen népe minden igaz ok nélkül oláhság által megtámadtatott. A rablást, gyújtást és gyilkolást könnyen meg nem fogható hallatlan kegyetlenséggel jan. 8-án úgy éjjeli 11 óra felé kezdette el. Én elejökbe mentem őket megkérendő s nagy iszonyodással láttam, midőn az egész várost minden oldalról vízözönleg meglepvén, minden háznál, az egyik csoport a házakba ablakokon belőtt, a másik csoport azonnal a házat gyújtotta, a harmadik csoport betörvén a kapukat, ajtókat, házba rohant be kegyetlenül ölvén a benttaláltakat, levetköztetvén meztelenségre csikorgó hidegben, nagyot, kicsinyet, öreget, fiatalt, nemi különbség nélkül. Borzasztó ütések és verések között csak pénzt és pénzt követeltek. Ezek, tanuk cáfolhatatlan vallomása és mindnyájuk tiszta tudomása szerint Axente és Prodan vezérek parancsolatából történtek. Magam valék az első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat elvágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),