Április 13-án az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában találkoztak a megye magyar civilszervezeteinek vezetői, akikkel Király András megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő és Bölöni György, a Képviselői Iroda vezetője ismertette a Kulturális Autonómia Tanács létrehozásának fontosságát, az erre vonatkozó elképzeléseket. A tanács beszámoltathatja a megyei választmány kulturális, oktatásügyi, gazdasági, szociális és ifjúsági szakbizottságainak az elnökeit, kidolgozhatja és elfogadhatja a saját működési szabályzatát, határozatokat hozhat az Arad megyei RMDSZ működésére vonatkozó civiltársadalmi kérdésekben. A meghívott 36 civilszervezet közül több mint 20-nak a megjelent képviselői konstruktívan álltak a tanács létrehozásához. Cziszter Kálmán vezette le az alakuló ülést. A tanács működésére vonatkozóan a hozzászólók kérték: a megválasztandó 7 tagú elnökség május 11-ig dolgozza ki az alapszabályzatot, hívja össze a közgyűlést; a megye civilszervezetei szándéknyilatkozatban nyilvánítsák ki a csatlakozási óhajukat. Miután az elnökség tagjai maguk közül dr. Túsz Ferencet választották elnöknek, a jelenlévők megalakultnak nyilvánították az Arad Megyei Kulturális Autonómia Tanácsot. /(balta): Kulturális Autonómia Tanács Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./

Június 28-án tartotta volna alakulása utáni első ülését az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanács (AMMKAT), azonban nem volt meg a kellő létszám. Nem ártana, ha a megyében bejegyzett 27 magyar civilszervezet komolyabban venné a tanács munkáját. /(balta): Bal lábbal a kulturális autonómia felé? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./

Július 11-én megalakultnak nyilvánították az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanácsot, miután 14 alapító civilszervezet megbízottja kitöltötte a belépési szándéknyilatkozatot, Soraikba további magyar érdekeltségű civilszervezeteket várnak. A Szabadság-szobor Egyesület, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a Katalin Egyesület, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet, az Evangélikus Egyház, a Református Egyház, a Szülők a Magyar Oktatásért Egyesület, a Csiky Gergely Egyesület, az Aradi Máltai Segélyszolgálat, a PRO-KI-DOR Egyesület, az IRKATER Egyesület, a Kisiratosi Gazdák Egyesülete és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Egyesület által delegált megbízottak elfogadták az AMMKAT Alapszabályzatát. Dr. Túsz Ferenc ideiglenes elnök javaslatokat vár a Kulturális Autonómia Tanácsba való felvételre három közismert, nem politikai tisztségviselő, magyar személyre vonatkozóan. /(b): Megalakult a Kulturális Autonómia Tanács. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 13./

Magyar civilszervezetek fóruma
Egy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét
Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. 
Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében.
Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt.
Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak?
Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább.
Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is.
Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás.
Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből.
Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött.
Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni.
Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek.
Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni.
Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat.
Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek.
Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

AMMKAT-ülés a tervezgetés jegyében
Amint azt előzetesen közöltük, szerdán tartotta soros ülését az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanács, amelynek tagjait a megyében működő magyar civilszervezetek adnák.
A nyilvántartásban szereplő 34 civilszervezet tucatnyi képviselőjét dr. Túsz Ferenc AMMKAT-elnök köszöntötte, majd a napirend szerint véglegesíteni próbálták az AMMKAT-tagok névsorát. Onnan kihúzták az időközben megszűnt Romániai Magyar Drámapedagógiai Testület Arad megyei kirendeltségét. Véglegesíteni szerették volna a vezetőség névsorát is, csakhogy kvórum hiányában érdemi döntést nem hozhattak. A programok összeállítása terén sem igazán tudtak lépni, ugyanis szinte minden civilszervezet összeállította a maga programját. A tervezett közös programhoz való igazodást egy internetes naptár működtetésével próbálják előmozdítani. Ha ugyanis valamelyik tag szervezni kíván egy programot, előbb megtekinti az eseménynaptárra más civilszervezetek által felvitt programokat, elkerülendő az egymásra szervezést. Itt azonban felmerült a programot működtető személynek a kompenzálási kérdése. A pénzkérdés viszont felszínre hozta a tényt, miszerint a civilszervezetek közül csak nagyon kevés tud pályázatot írni. Éppen ezért ildomos lenne, ha az AMMKAT-nak alkalmazott pályázatíró szakembere lenne. A kialakult vitában felmerült a Temesvári Szórvány Alapítvány pályázatíró szakembereinek a meghívása iránti igény. Végül is abban egyeztek meg, hogy az elnök az Arad megyei civilszervezetek vezetőivel egyenként folytatott konzultáció eredményeként a jelzett Alapítvány szakembereit aradi előadásra hívná. Elképzelés szerint a pályázatíró sikerdíjat kapna, vagyis az elnyert pályázat bizonyos százaléka az övé lenne. Ennek az alapfeltétele azonban az lenne, hogy az Arad megyében nyilvántartott, immár 33-ra csökkent civilszervezetek komolyabb érdeklődést tanúsítanának az AMMKAT iránt. Az ülésen felmerült a civilszervezeteknek az RMDSZ Arad megyei szervezete által kidolgozott oktatási stratégiának a sikerre vitelében való közreműködése; a Csiky Gergely Főgimnázium előtti háznak a megvásárlása, illetve lebontása révén egy nagyobb udvarnak a kialakítása; az elesett idős magyaroknak a közös felkarolása; a fiatalságnak a civilszervezetek munkájába történő hatékonyabb bevonása stb.
A tervezgetés mentén lebonyolított AMMKAT-ülés abban a reményben zárult, hogy a vezetőség megtalálja az utat az általában 2-3, legfeljebb féltucatnyi aktív taggal, szűkös anyagi feltételek között működő civilszervezetekhez, amelyeknek a képviselőit legalább egy pályázatíró tanfolyam kedvéért össze lehet majd gyűjteni.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)