"Jún. 20-án Nagyváradon, az RMDSZ székházában átadták a Bocskai Szövetség 1996. évi díjait. A díjat, amellyel azoknak a munkásságát kívánják méltányolni, akik különösen sokat tettek a határon kívüli magyarság érdekében, Kreczinger István, a szövetség elnöke adta át Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének, Püski Sándor könyvkiadónak, a Duna Televíziónak adott díjat Sára Sándor vette át, a negyedik díjazott, a Hollandiában élő Marácz László nem tudott részt venni az ünnepségen. Az előző évben dr. Eva Maria Barki bécsi ügyvéd, kisebbségvédelmi szakértő, dr. Csapó József, az RMDSZ szenátora és Szűrös Mátyás részesült a megtiszteltetésben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22-23./ Dr. Marácz László az amszterdami egyetem docense hollandul írt könyvet A magyar fordulat /Hongaarse kentering / címmel /Uitgeverij Aspekt, Nieuwegedein, 1995/. A szerző könyvében bemutatta a változó magyarság-képet majd Trianon előzményeiről és hatásáról, a veszteségekről írt, eljutva a jelenlegi helyzetig. Marácz könyvéhez Tőkés László írt előszót. /Dr. Palotás Zoltán: "A magyar fordulat". Geopolitikai elemzés Közép-Európából. = Magyar Szemle (Budapest), 5. szám/ Marácz Lászlót a haza foglalkoztatja a távolban - történészként és nyelvészként. Munkájával új érveket, másfajta nézőpontot szolgáltat a Kelet-Európával foglalkozó szakembereknek. Akadtak Amszterdamban is olyanok, akik támadták ezt a könyvet. Akadtak román kollégák Hollandiában is, akik fő-és katedravesztésre ítélnék Marácz Lászlót, ezen nem kell csodálkozni. Az már kellemetlenebb, hogy a magyar közösségen belül sem az értelmező vita, hanem a megosztó elfogultság tör utat magának. Rövidesen napvilágot lát a mű angol nyelvű változata. /Egy könyv és egy tudós védelmében. = Világlap (Magyarok Világszövetsége lapja, Budapest), jún. /I. évf., 3. sz./ Marácz László 1960-ban született Utrechtben, második generációs magyar. Szülei 1956-ban kerültek nyugatra. Tanulmányait Groningenben végezte, jelenleg az Amszterdami Egyetem Kelet-Európai Intézetének docense és nyelvész. 1979-től egyik tanára Szabó T. Ádám, aki révén megismerte az erdélyi valóságot. Az 1990 márciusi marosvásárhelyi események után tüntetést szervezett a hágai román nagykövetség előtt. Amikor Tőkés Lászlót életveszélyesen megfenyegették, újabb tüntetést szervezett a nagykövetség előtt, Tőkés László védelmében. 1995 végén megjelent könyvének a többszörös tabugyűrű megtörése, az igazság kimondása volt a célja. 1996. jan. 13-án az NCR Handelsblad holland napilap pozitívan írt a könyvről, ezzel a támadások lavináját indította el. /Laudatio Marácz László tiszteletére /részlet/. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 3./"

A magyar őstörténetet újra kell írni – jelentette ki október 23-án dr. Marácz László, az amsterdami egyetem Kelet-Európai Intézetének docense Kolozsváron tartott A magyar nyelv szerkezete és eredete, Európa és a magyarság című előadásában. A hollandiai professzor előadásának első részében a magyar nyelv gyökrendszerének bemutatása után kimondta, hogy finnugor nyelvcsalád nem létezik. Annak ellenére, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1000 olyan gyököt (szótő) ismer el, amely mind a finn, mind pedig a magyar nyelvben jelen van, az előadó szerint a magyar nyelv 2000 gyöke közül csak 25 szó egyezik a finn nyelvben használt szavakkal. Ezért inkább származik a magyar nyelvből a finn nyelv, mint fordítva, ahogy azt eddig vallották. Az előadás második felében Marácz a nyugati magyarságkép két mintáját vázolta. Egyrészt a magyaroknak nincs jogosult helyük a nyugati eszmerendszerben, viszont alkalom adtán Magyarországot a kereszténység védőpajzsának tekintik. – Marácz László vallja: a magyar nyelv képes magát megvédeni, ha öntudatosan használjuk. /Ferencz Zsolt: „Új magyar őstörténetírás kell”. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Dr. Marácz László, az Amszterdami Egyetem fiatal nyelvészprofesszora – 1960-ban született ‘56-os nyugati emigránsok gyermekeként – tartott előadást a magyar nyelv szerkezetéről és eredetéről Szentkatolnai Bálint Gábor munkásságának méltatása ürügyén Sepsiszentgyörgyön. Az előadó magyarságeredethez, nyelvtörténethez kapcsolódó munkásságát nagy érdeklődés övezi. Dr. Marácz László Szentkatolnai Bálint Gábor igazsága című előadásában a székely népelem kulturális teljesítményét is méltatta. És mindezt egy külföldön született, idegen nyelvi környezetben nevelkedett, több nyugati egyetemen diplomázó és tanító fiatal tudós cselekedte. /Sylvester Lajos: Vendégünk volt dr. Marácz László nyelvészprofesszor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./

A Czuczor–Fogarasi-szótár alapján dolgoznak a csernátoni nyelvművelő táborban, Marácz László, az amszterdami egyetem docense, Kisberk Ferenc fertődi gépésztanár és Haszmann Pál, a múzeum őrzőjének vezetésével Erdélyben premiernek számító nyelvápoló tábor zajlik a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumban. A táborozó – magyarországi és erdélyi – gyerekek számára új megközelítés szerint nyújtanak ízelítőt a magyar nyelv titkaiból. A szógyök, azaz a nyelv legkisebb szótani egységének a szempontjából ismertetik mindazon szavakat, amelyeket a mai fiatalok már nem ismernek, vagy nincsenek teljesen tisztában a jelentésükkel. Marácz László elmondta, a Czuczor Gergely által megkezdett, majd a Fogarasi János által befejezett alapmű, A magyar nyelv szótára alapján zajlik az oktatás, a múzeum pedig ilyen szempontból ideális helyszínül szolgál számukra. „A régi gépek, berendezések, régi háztartási eszközök elnevezését próbáljuk elhelyezni a gyökrendszerben, az oktatás alatt a gyerekekkel közösen derítjük ki, hogy a megvizsgált szavak magyar eredetűek-e vagy sem” – mondta a Hollandiában élő professzor. A kolozsvári Transylvanian Treasure Box (Erdélyi kincsesláda) alapítvány által támogatott rendezvényen a gyerekek betekintést nyerhetnek a kézműves-foglalkozásokba is. /Bartos Lóránt: A szekértől a szekercéig. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./

Hazatalálás címmel indult a székelyföldi előadás-sorozat, mely március 7-re Sepsiszentgyörgyre érkezik. Szó lesz benne az eredetmagyarázatról, az őstörténetről, az őshonosság kérdéséről is. Magyarország jeles kutatói, előadói, egyetemi tanárai az előadók, mint a csillagász, zenész, író és költő Grandpierre Attila, az egyetemi tanár dr. Molnár Attila, a régész-történész dr. Bakay Kornél, az író Jókai Anna, dr. Marácz László, az Amszterdami Egyetem nyelvészprofesszora, dr. Obrusánszky Borbála és dr. Aradi Éva történész-orientalista, magyarságeredet-kutató, valamint dr. Kiszely István biológus, antropológus, történész. Március 7-én Sepsiszentgyörgyön Grandpierre Attila értekezik A székelyek őstörténete és őshonossága Erdélyben címmel. /Kisgyörgy Zoltán: Hazatalálás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./

Október 22–25-e között Csíkszeredában rendezik meg a Magyar őstörténet és kereszténység című, nemzetközi konferenciát, amelynek fő célja a magyarság és kereszténység elválaszthatatlan gyökérhálózatának megrajzolása. Szervezők: dr. Marácz László – Amszterdami Egyetem, Hollandia – egyetemi tanár, nyelvész (a konferencia elnöke); Veress Dávid, az RMDSZ csíkszeredai szervezetének alelnöke és Csapai Árpád Szilárd katolikus lelkész. /Magyar őstörténet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./

Czuczor Gergely–Fogarasi János emlékkonferencia
„A magyar nyelv természeti rendje”
Még nem nevezhető áttörésnek, de újabb kori szellemi életünk, ezen belül a magyar nyelvtudomány közel másfélszáz éves jégpáncélja tört meg a kiemelkedő eseményhez méltó helyszínen, a budai vár egyik patinás palotájában 2010. december 6-án.
A Magyar Köztársaság elnöke, Schmitt Pál volt a fővédnöke annak az egész napos előadássorozatnak, amelyre a Magyar Kultúra Alapítvány budai székházában, a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében került sor, otthont adva a Czakó Gábor nevével fémjelzett Diófa-kör kezdeményezésének. E szellemi műhely író, természettudós, zenész és (nem utolsósorban) nyelvész tagjai, valamint a hozzájuk csatlakozott előadók ezúttal nyilvánosan, a hétköznapi időpont ellenére közel száz érdeklődő előtt fejthették ki évek óta érlelődő gondolataikat a magyar tudományosság egyik legmonumentálisabb, ám oly mostoha sorsú alkotásáról.
A Magyar Tudományos Akadémia 1840-ben bízta meg véglegesen Czuczor Gergely (1800–66) bencés szerzetest, költőt és nyelvészt, az Akadémia tagját a szótár elkészítésével, Fogarasi János (1801–78) kúriai bírót és nyelvészt pedig e munka felügyeletével. Tevékenységüket nemcsak az elkövetkező évek politikai és háborús eseményei nehezítették, hanem az a drámai irányváltás is, amely a szabadságharc leverését követően az Akadémia berkeiben egyre inkább végbement. A Nagyszótár javításokat tartalmazó pótkötete, a Toldalék, már meg sem jelenhetett. Fogarasi János, aki munkatársa halála után egyedül folytatta és fejezte be a nagy művet, ezt írta annak utószavában: „Czuczor és én a külföld előtt, az »Allgemeine Deutsche Encyclopaedie« czimü munkában bevádoltattunk, hogy a történelmi hasonlító nyelvbuvárlat ellenségei vagyunk. Aki a czikket közölte, nem tudá, mi volt vitatkozásunk tárgya. Valamint minden félszegség vagy egyoldaluság, úgy az ellen is, hogy egyedül csak a rokon nyelvekben s itt is csak némelyekben keresendő az üdvösség, azon elvekkel összhangban, melyeket föntebb kifejték, felszólaltunk; felszólaltunk volt pedig ismételve mindaddig, míg a tárgyilagosság teréről le nem szoríttatánk. De hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlító nyelvbuvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megczáfolja.”
A konferencia első sorban tisztelegni kívánt a két tizenkilencedik századi tudós előtt, akiknek teljesítménye már csak mennyiségi szempontból is rendkívüli, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Czuczor Gergely forradalmi tevékenysége miatt két évig várfogságban, vasra verve végezte munkáját. De azt a szándékukat sem titkolták a megemlékezők, hogy méltatni, újraértékelni szeretnék az 1862 és 74 között hat kötetben megjelent (és mindmáig egyetlen befejezett!) Nagyszótárunkat, – az addigi és korabeli magyar nyelv e kincsesbányáját, – valamint szerzőinek a nemzetközi összehasonlítást kiálló, sőt, azt nem egyszer úttörő módon meghaladó nyelvészeti szemléletét és módszereit. E törekvés jogosultságát huszadik századi és jelenkori kutatások és vizsgálatok eredményei igazolják.
Az előadásokat Fekete György professor emeritus, a Magyar Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke nyitotta meg, aki Makovecz Imrével, az intézmény örökös elnökével együtt az emlékkonferencia védnöke volt. Majd kivétel nélkül rendkívül tartalmas, színvonalas expozék következtek, amelyek korántsem pusztán a szűkebb szakmabeliek érdeklődésére tarthattak számot. Igencsak ritkán fordul ez elő egy reggeltől estig tartó, tizenhat előadót felvonultató rendezvényen.
Békés Vera filozófus, tudományos főmunkatárs a tudományfilozófia szemszögéből vizsgálta a Nagyszótár körüli kortárs vitákat, majd Bence Lóránt nyelvész, egyetemi tanár tartott remekbe szabott kiselőadást a tudás dinamikájáról. Az ugyancsak nyelvész és egyetemi tanár Balázs Géza azt elemezte, hogyan szakadt meg a Nagyszótár hagyománya a későbbi magyar nyelvtudományban. A kávészünet után élvezhette a hallgatóság Czakó Gábor eszmefuttatását észjárásunk és a magyar gyökrend összefüggéseiről, azt követően pedig Horváth Katalin nyelvész olvasta fel a távol lévő Németh Renáta értekezését a romantikus nyelvelmélet gyökfogalmáról. Győri-Nagy Sándor nyelvész és kultúrökológus a hang és az érzet, valamint a gyök és a képzet viszonyát fejtette ki szemléletesen. A délelőtti programot Horváth Katalin saját előadása zárta, a Nagyszótár szócsalád-elméletének ismertetésével.
A délutáni program nyitányaként Pusztay János nyelvész, egyetemi tanár adta elő eredeti álláspontját a finnugor etimologizálási gyakorlatról, utána Pomozi Péter nyelvész, egyetemi docens beszélt a szabályos hangmegfelelés „dicsőségéről és viszonylagosságáról”. Oláh Annamária fizikus, Bolyai-kutató érdekfeszítő előadásából kiderült, hogy a „semmiből egy új világot teremtő” matematikai géniusz a nyelvi gyökökkel is behatóan foglalkozott. Kiss Gábor Lőrincze Lajos díjas nyelvész, a magyar egynyelvű szótárak kiadása terén élenjáró Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője a Czuczor–Fogarasi Szótárnak a magyar szótárirodalomban elfoglalt helyét méltatta, kitérve e szakterület óriási, belátható időn belül aligha leróható tartozásaira is.
A kávészünet utáni előadások bizonysága szerint a Nagyszótár nem csupán a nyelvészeket foglalkoztatja. Juhász Zoltán kutatómérnök és népzenész ízelítőt adott abból, hogyan lehet gépi adatbányászat segítségével kutatni a szócikkek anyagát. Alexa Károly irodalomtörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy egy szótár – így a Czuczor–Fogarasi is – regényként is olvasható. Ő egyébként az Életünk főszerkesztőjeként bejelentette, hogy az emlékkonferencia anyaga ebben a szombathelyi folyóiratban fog megjelenni jövő év januárjában. Molnár Zsolt és Czeglédi Cecília tanításfejlesztők beszámoltak az általuk kifejlesztett és sikerrel alkalmazott gyökrendi oktatásról. (A pedagógus házaspár erről szóló értékes könyve tavaly jelent meg a Püski Kiadónál, az Amszterdami Egyetemen tanító Marácz László nyelvész előszavával és külön tanulmányával.) Bérczi Szaniszló csillagász, egyetemi docens pedig a gyökök kapcsán a nyelv születésének rejtelmeibe engedett bepillantást, tudományos szabatossággal és mégis művészi érzékletességgel.
Stílusos befejezése volt az estnek Móser Zoltán tanár és fotóművész lendületes előadása Czuczor Gergely népdallá vált költeményeiről. A népies költő egy vonatkozásban túlszárnyalta híresebb kortársát, Petőfit: jóval több (mintegy hetven) olyan verset írt, amelyeket már életében a nép ajkáról hallott viszont. Közülük néhány meg is szólalt Szikora Réka csodálatos énekhangján. A miniatűr művészi programot az előadóként már bemutatkozott Juhász Zoltán furulyajátéka színesítette.
Túlzás nélkül állítható, hogy a remekül összeállított és megszervezett emlékkonferencia teljes sikerrel járt. A különböző tudományágak és művészetek képviselőinek eszmecseréjén túl főleg a két-három nemzedéket és markánsan eltérő irányokat képviselő nyelvészek józan és nyitott párbeszéde jogosít fel derűlátásra a jövőt illetően. Reményt ad ugyanis arra, hogy a várbeli emléknapon felidézett két nagy ember és tudós példás élete és felbecsülhetetlen életműve, ha megkésve is, de elfoglalja végre méltó helyét utódaik köztudatában és a magyar tudományosságban.
Hudy Árpád, Nyugati Jelen (Arad)

Konferencia kisebbségi jogokról
Kisebbségi képviselet és nyelvi jogok. Jogszabályok, tapasztalatok, tanulságok címmel szervez nemzetközi konferenciát Kolozsváron, október 11. és 14. között a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszéke, az Amszterdami Egyetem Európai Tanulmányok Tanszéke, valamint az Európai Politikiai Kutatóintézet (ECPR). A tudományos rendezvény a 2010. június 17. és 19. közötti Mineureg konferencia folytatása (Kisebbségpolitika a régiók Európájában).
Az idei konferencia két különálló, mégis egymáshoz szervesen kapcsolódó témát ölel fel: egyfelől a kisebbségi képviselet (politikai pártok, helyi, országos vagy európai parlamenti képviselet), másfelől a kisebbségvédelem és nyelvi jogok kérdéskörét. Az utóbbi a kisebbségi jogok megalapozása és gyakorlatba ültetése területén meghatározó szerepet játszó két szervezet, az EBESZ és az Európa Tanács dokumentumaival kapcsolatos jelenségeket vizsgálja. A bemutatásra kerülő esetek földrajzi szempontból hatalmas területet fednek le: EU-tagállamok, Balkán, Kaukázus, de Közép-Ázsia is.
A konferencia angol nyelven zajlik a kolozsvári Bocskai-házban. Az eseményen 35 előadó jelezte részvételét (Európában élő és tevékenykedő kutatók, szakemberek, szakértők, valamint egyetemi tanárok és diákok), akik közül sokan a konferencia előző kiadásán is jelen voltak előadóként. A bemutatások 5 panelben hangzanak el: Nyelvi jogok, nyelvi politikák, nyelvhasználat; Kisebbségi jogok – történelmi és nemzetközi jogi megközelítések; Autonómia és kisebbségi önkormányzatiság Európában; Választások, pártok és kisebbségi képviselet, Etnokulturális sokszínűség – kezelési technikák, percepciók, tapasztalatok. A konferencia részletei, valamintaz esemény programja a kv.sapientia.ro/hu/miremir linken tekinthető meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – Bevinni a kétnyelvűséget a hátsó kapun a gazdaságba és a nagyobb nyilvánosság elé
Csata Zsombor szociológus szerint az erkölcsre és méltányosságra hivatkozni kevés
Kit ajánlana következő interjúalanynak? – kérdeztem a Mentor rovat alanyaitól, amire a sorozat fotósa mindig hűségesen emlékeztetett. Ezek az ajánlások jelentősen segítették és formálták az interjúkat. Volt azonban egy név, ami szinte minden egyes beszélgetés során elhangzott: Csata Zsomboré, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia és Szociális Munkás-képző Karának tanáráé. Nem csak kiterjedt szociológiai munkássága miatt csenghet ismerősen a neve: 2012-ben egy társával együtt egy vele egyidős, 1978-as Daciával vágtak neki a két kontinensen (Európa, Afrika) áthaladó, fapados Dakarként is ismeretes Bamako–Budapest-ralinak. Jelenleg szintén egy másik kontinensen, történetesen Amerikában tartózkodik, ennek megfelelően e-mailben kommunikáltunk. Az „itt” tehát Amerika, az „otthon” pedig Erdély. Legfrissebb kutatásairól, az etnicitás és a gazdaság viszonyáról beszélgettünk, például arról, hogyan lehetne Kolozsvár bejáratánál könnyebben magyar felirat.
Akiknek a határt átvitték a fejük felett
– Jelenleg Austinban tartózkodik, a Texasi Egyetemen (University of Texas) senior kutatóként dolgozik. Mi ennek a története és mivel foglalkozik ott?
– Ez egy Fulbright kutatói ösztöndíj, amire meghívást kaptam innen, megpályáztam és elnyertem, de jövőre már visszatérek a BBTE szociológia tanszékére. Az utóbbi időben az etnicitás és a gazdaság viszonya foglalkoztat intenzívebben, a kutatási témám is erről szól. Ennek rengeteg részlete van, most éppen azt vizsgálom, hogy az etnikai és nyelvi sokféleség jót vagy rosszat tesz a gazdaságnak és általában a jólétnek. Illetve ez fordítva is egy hasonlóan értelmes kérdés: fejlettebb gazdaságokban hogyan viszonyulnak a diverzitáshoz, hogyan hasznosítják a sokféleségből fakadó előnyöket, és hogyan próbálják csökkenteni a negatív hatásait.
Amerika és különösen Texas az etnikai múltja és a folyamatos bevándorlás miatt egy jó kutatási terep ehhez. Nem a legváltozatosabb része Amerikának, hiszen a legnagyobb heterogenitás a partokon és a metropoliszokban van. Én viszont az analógiát keresem Kelet-Európával, sajátosan pedig Erdéllyel, ahol történelmi kisebbségek élnek, és ezeknek a kultúráknak több évszázados vagy évezredes lenyomatuk van. Őslakosból Texasban már nagyon kevés van, de mivel ez a terület 1836-ig Mexikóhoz tartozott, sok spanyolajkú járt úgy, mint az erdélyi magyarok Romániával, hogy a határt átvitték a fejük felett és az Egyesült Államokban találták magukat. Őket tejanóknak hívják. Erre jön rá a rengeteg, főként a jelenlegi Mexikóból érkező migráns, ezért a kétnyelvűség szinte mindenütt jelen van.
Nálunk nincsenek bevándorlók, és a sokféleség intézményi környezete is rengeteg mindenben különbözik az ittenitől. Eltérő szabályozások vannak érvényben például a hivatali nyelvhasználattal vagy az oktatással kapcsolatban. Némelyek előnyösebbek a nyelvi kisebbségek számára, mások pedig nem. Ami viszont hasonló itt is, és otthon is, hogy a gazdaságban, pontosabban a magánszektorban alacsony a reguláció. Sehol nem írja a törvény, hogy egy terméket spanyolul is kell reklámozni, de nem is tiltja meg. Nem írja elő, hogy tudni kell spanyolul egy alkalmazottnak, de nem is korlátozzák a spanyol nyelvhasználatot a munkahelyen.
Engem tehát az érdekel, hogy miként alakul ki a különböző piacokon egy spontán rend a sokszínűség kezelésével, sajátosan például a nyelvhasználattal kapcsolatban, és ez milyen feltételek mellett tudja előre vinni a gazdaságot. Úgy gondolom, hogy ebből a tapasztalatból haza is tudok vinni valami hasznosat. Egyébként nem ez az első külföldi helyszín, ahol ezen a területen nézelődöm. 2013-ban egy hónapot Beninben töltöttem, ahol a sokszínűség inkább akadálya a fejlődésnek. Izgalmas kihívás ezeket a helyszíneket összehasonlítani.
Hátat lehet fordítani
– Milyen megállapításokra jutott idáig?
– Itt most azt látom, hogy a gazdaságban rengeteg olyan eszköz van, amivel a sokféleséget, például a nyelvi diverzitást fenn lehet tartani és hasznosítani lehet. Sokkal több, mint amit otthon használunk, vagy amiről egyáltalán tudomásunk van. A legjobban működő piacgazdaságnak is rengeteg tökéletlensége van, szociológusként a legfájóbbat szoktuk emlegetni, hogy társadalmi egyenlőtlenségeket generál és erősít fel. Az előnye viszont az, hogy a jövedelmemtől függően szűkebben vagy tágabban, de lehetőséget ad arra, hogy megválasszam mit vásárolok, milyen szolgáltatást vegyek igénybe.
Például, ha fontos számomra, a legtöbb helyen kikövetelhetem magamnak, hogy spanyolul szolgáljanak ki, különben hátat fordítok, mert megtehetem: nálam van a pénz. Ez egyfajta etnikai fogyasztói tudatosság, ami Erdélyben egyelőre csak elszórtan jelenik meg. Ennek a fő oka persze az, hogy az emberek nálunk szegényebbek, ezért jóval árérzékenyebbek. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ráfizessenek azért, hogy anyanyelvükön szolgálják ki, nem is annyira a bevásárlásnál, hanem ott, ahol tényleg fontos az árnyalt és pontos kommunikáció: az orvosnál, ügyvédnél, stb.
Kutatásaink viszont azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok többségénél létezik egy erős nyelvi tudatosság a fogyasztói diszpozíciókban, ami nem függ a társadalmi réteghelyzettől. Arra lehet számítani tehát, hogy ha az életszínvonal nőni fog és egyre több embernek lesz egyre nagyobb mozgástere a választásban, akkor ezek az attitűdök habitussá válnak, gyakorlatokká alakulnak át. A kínálatnak pedig reagálnia kell: valószínűleg egyre több cég, üzlet és szolgáltatás lesz kénytelen kitalálni vagy újragondolni a nyelvpolitikáját, hogy ne veszítsen fogyasztókat.
Ez nemcsak többnyelvű feliratokat és tájékoztatást jelent, hanem azt is, hogy több magyarul is tudó embert lesznek kénytelenek alkalmazni. Ez pedig a kisebbségek társadalmi pozíciójának a javulását is eredményezheti. Vannak ebbe az irányba mutató egyértelmű jelek. Azt talán a szkeptikusok is látják, hogy egyre több a kétnyelvű hirdetés a városokban, az óriásplakátokon, nagyobb felületeken, egyelőre inkább csak a Székelyföldön, de pár évvel ezelőtt még ott is nagyon ritka volt. Igaz, hogy nagyon félszegen és esetlenül, de már a román politikusok is próbálkoznak magyar hirdetésekkel!
Aztán egyre népszerűbbek az etnikai termékek, például azok, amelyekre ráragasztják a „székely” címkét. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy marketingfogás, amivel a közös identitástudat egyfajta kommodifikációja zajlik. Sokan nehezményezik, hogy egy közjószágot, tehát azokat a pozitív jelentéseket, amelyek a közösen megélt és formált történelem során rakódtak rá a „székely” jelzőre, magánemberek magáncélra használnak fel, és ez nem fair.
Egy termék is válhat közösségi szimbólummá
– Mit gondol ezekről a kezdeményezésekről?
– Bár ezekkel javarészt egyetértek, nekem ennél árnyaltabb a véleményem, és nagyon fontos lenne, ha többet vitatkoznánk erről. Ezek egy része közösségi projekt, amely civilek vagy megválasztott önkormányzati képviselők felügyeletével zajlik. De egy jól felépített magánprojekt, egy minőségi termék is válhat közösségi szimbólummá, ami egy profánabb környezetben ugyan, de ugyanúgy megerősítheti az emberek együvé tartozásának az érzését, mint ünnepekkor egy köztéri szobor vagy egy vallási ceremónia. Ezeket csúnya szóval kulturális markereknek nevezzük, és tele van velük a modern nemzetállamok gazdaságtörténete, gondoljunk például a német autómárkákra.
De visszatérve az alapkérdéshez, ha becsületesek és profik, én ezeket a típusú üzleti kezdeményezéseket kifejezetten hasznos társadalmi innovációknak gondolom. Mert a piaci dereguláció farvizén, szinte észrevétlenül, a hátsó kapun viszik be a kétnyelvűséget a gazdaságba és teszik ki a lehető legszélesebb nyilvánosság elé a termékeikkel együtt, mintegy árukapcsolásként: látjuk a magyar nyelvű reklámjaikat az út szélén, az üzletek ablakaiban, tévében, rádióban. Ezzel megváltoztatják az indokolatlanul homogén és egyhangú nyelvi tájképet. Nos, ilyen és ehhez hasonló folyamatokkal akarok jobban megismerkedni itt, és olyan társadalmi projektek megtervezésében segíteni otthon, amelyek ösztönzik a többnyelvűség terjedését Erdélyben. Szerencsére ebben nem vagyok egyedül, ott vannak például a Kolozsvári Igen, tessék! mozgalom energikus tagjai, akikkel nagyon sok dologról hasonlóan gondolkodunk.
Félreértés ne essék, a hagyományos nyelvi jogi védelmi törekvések fontosak és hasznosak, ezen a területen sok előrelépés történt és még rengeteg a megoldásra váró feladat. De ez a politikum és a civilek dolga. Én csak azt állítom, hogy a gazdaságban is rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, amivel értéket lehet rendelni a sokszínűséghez. Ezeket nem ismerjük eléggé, pedig alkalomadtán sokkal zökkenőmentesebbek és hatékonyabbak lehetnek, mint a hagyományos, konfrontatív, számonkérő stratégiák, amelyek indulatokat keltenek, fedezékbe küldik az „ellenfelet”. Ezekre, mint egymást kiegészítő eszközökre gondolok, amelyek szinergikusan erősíthetnék egymást. Hogy egy nagyon aktuális példával éljek: valószínűleg sokkal kevesebb román embert és elöljárót zavarna, hogy Kolozsvár bejáratánál van-e magyar felirat vagy nincs, ha minden ötödik üzleten ott lenne a magyar felirat, amit viszont nem tilt semmilyen félreértelmezhető törvény, sőt, a felmérések azt igazolják, hogy a román vásárlók sem büntetik.
Ezzel kapcsolatban a vállalkozók részéről túl nagy az óvatoskodás, amire a magyar fogyasztók látszólagos közönye és passzivitása erősít rá, mert úgy tűnik, hogy ők viszont nem jutalmazzák eléggé a kétnyelvűséget. Mert bár sok magyar embert zavar a román nyelvi hegemónia az utcán, kevesen teszik meg közülük, hogy magyarul rendeljenek például egy étteremben, majd hátat fordítsanak, ha ez nem lehetséges, és olyan helyre menjenek, ahol magyarul is kiszolgálják. Ugyanaz a magyar polgár viszont rendszerint elvárja az önkormányzati képviselőitől, hogy verje az asztalt a kétnyelvű várostáblákért, még egy a négy ellen is. Sőt, a politikai rátermettségét is ennek sikerétől teszi függővé.
Nem segíti az ügyet a kétféle történelem
– Mi lehetne eredményre vezető magatartásforma?
– Ezekben a vásárlási helyzetekben éppen az a jó, hogy nem kell a moralitásra vagy a méltányosságra apellálni. Itt egyszerűen egy fogyasztói igényről van szó: teljesen észszerű, hogy a pénzügyeimet, az egészségügyi problémáimat, de a kevésbé intimebb ügyeimet is az anyanyelvemen szeretném rendezni. Nem rosszindulatból, hanem mert ez így számomra kevesebb kockázattal jár, kevésbé áll fenn annak a veszélye, hogy valamit félreértek, rossz döntést hozok és ráfizetek. Ez egy tipikusan amerikai, pragmatikus érvelés, de ezzel egy román átlagember is könnyebben tud azonosulni. Többet kellene használni a gazdasági érveket. Hibának tartom kizárólag az erkölcsre és a méltányosságra hivatkozni ezekben a helyzetekben, és még inkább elszomorodom azon, ha valaki az egyébként jogos sértettségét egy történelmi narratívában mondja el. Ez azért haszontalan, mert a két oldal kétféle történelmet ismer, és ebben nagyon sokáig nem lesz konszenzus. És főként nem segít a probléma lényegének a felismerésében, a közös érdekekről és az együttműködés lehetőségéről nem is beszélve.
Ami egyébként az etnikumok közötti együttműködést illeti, épp most értem egy elemzés végére, ahol azt néztem meg: Erdélyben van-e összefüggés aközött, hogy hány etnikum és milyen arányban él egy településen, és mennyire fejlett az adott település. Az összefüggés nem túl erős, de negatív: minél heterogénebb a népesség, annál fejletlenebb a település, miközben minden másban hasonlítanak egymásra. Ez elsősorban amiatt van, mert a roma népesség sajnos jóval szegényebb és ez lefele viszi az átlagot. De ha leszűkítjük a vizsgálatot azokra a településekre, ahol csak magyarok és románok élnek, akkor is megmarad egy nem túl erős, de még mindig szignifikáns negatív kapcsolat. Ennek sokféle oka lehet, amit sorban meg kell vizsgálni. Az egyik nagyon valószínű magyarázat az, hogy az etnikailag polarizált településeken jellemzően párhuzamos társadalmak alakulnak ki, ahol a felek jobb esetben passzívan szemlélik, rosszabb esetben bojkottálják egymás társadalmi projektjeit, mindannyiuk kárára. Minél nagyobb a párhuzamosság, annál inkább eltérnek az igények, a közjavak fejlesztéséről pedig nem alakul ki konszenzus.
Nincs rendben minden a hétköznapokban sem
– Miért nem alakul ki az együttműködés kultúrája az etnikumok között?
– Népszerű, de nagyon felületes az a válasz, hogy a politikusok, papok és más véleményvezérek „fentről” generálják a feszültséget, mert a hétköznapokban egyébként minden rendben lenne. Én úgy látom, hogy nincs rendben minden a hétköznapokban sem, rengeteg a lenyomott, ki nem mondott frusztráció és tabu, ami lehetetlenné teszi a felszabadult és őszinte kommunikációt és együttműködést. Rengeteg képmutatást látok az erdélyi nagyvárosokban magyarok és románok közötti szomszédi, munkatársi, de még a párkapcsolati viszonyokban is. Ennek számos oka van, de az egyik legfontosabb szerintem a nyelvi aszimmetriának a folyamatos megtapasztalása. A román nyelv szinte kizárólagos használata az etnikumok közötti kommunikációban folyamatosan emlékeztet arra, hogy kisebbségiek azok, akiknek erőfeszítéseket kell tenni és többségiek azok, akiknek ugyanolyan könnyen megy, mint a levegővétel.
Ami ennél is fontosabb, hogy szinte azonnal létrejön egy hatalmi aszimmetria is a résztvevők között, amit a szakirodalom nagyon kifejezően „nyelvi főhajtásnak” nevez. És ez nemcsak egy szituatív hátrány, több felmérésünk is azt igazolta, hogy a román nyelvtudás magyarázza a jövedelmek közötti különbségek szignifikáns hányadát. Ugyanabban a szakmában, ugyanazzal a végzettséggel az keres többet, aki jobban tud románul. Ez persze nem is lenne baj, ha a nyelvtudás csak a befektetett egyéni erőfeszítést tükrözné, de általában azok a körülmények is nagyon fontosak, amelyeket a tanuló nem tud befolyásolni. A székely gyerek például nem tehet arról, hogy a román nyelv helyett neki irodalmat és nyelvtant tanítanak, amivel görccsel a gyomrában szokott elszámolni, miközben egy Kolozsvárinak már megvan az alapja a játszótérről. Bár azt látom, hogy ilyen fesztelen és felszabadult játszótéri együttlétekre is egyre ritkábban kerül sor.
– Mi jelenthet megoldást?
– A méltányos megoldást a szimmetrikus többnyelvűség jelentené, más szóval az, hogy a románoknak is meg kellene tanulni magyarul ott, ahol jelentős számban élnek magyarok. És nekünk, magyaroknak is meg kellene tanulni cigányul ott, ahol jelentős cigány közösség él. Természetesen nem kell és nem is lehet mindenkinek tökéletesen megtanulni. De a másik nyelv megértése már elég a szimmetriához, mert azzal, hogy mindenki a saját nyelvét használhatja, megszűnik a hatalmi aszimmetria és a retorikai hátrány is. Ennek persze plusz költségei vannak, de sokkal méltányosabb annak az elosztása. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy növekedne az állampolgárok otthonosságérzete és ezzel együtt a közös ügyekért való tenniakarása. Egy másik változat az lenne, hogy mindenki egy semleges világnyelvet, az angolt tanulná meg. Ha a globalizáció tovább terjed, szép lassan mindenkinek meg kell tanulni angolul, tehát ez nem is olyan elvetemült ötlet, mint ahogy első hallásra tűnik. Az egyik itteni kollegám egyébként a most megjelent könyvében éppen azt vizsgálja, hogy a többnyelvű távol-keleti országok közül miért éppen azok fejlődtek jobban, ahol egy semleges közös nyelv lett az állam hivatalos nyelve. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a forgatókönyvek egyelőre nagyon távoliak nálunk. De szociológusként azt hiszem az a dolgunk, hogy ébren tartsuk az ezzel kapcsolatos tárgyilagosságra törekvő, empirikus megfigyelésekre alapozott társadalmi vitát.
Csata Zsombor
1978-ban született Gyergyócsomafalván
• 2000-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia szakán, a doktorátusát is itt szerezte
• hosszabb tanulmányi és kutatói kitérőket tett a Budapesti Corvinus Egyetemen, és az Indiana University-n, rövidebbeket a benini Abomey-Calavi Egyetemen és az Amszterdami Egyetemen
• 2008-tól a Kolozsvári székhelyű Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának az igazgatója
• jelenleg az etnolingvisztikai sokféleség és a gazdasági fejlődés viszonyát kutatja a Texasi Egyetemen
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)