A hatályos törvények értelmében csak rendkívüli fellebbezés révén lehetne rehabilitálni a háborús bűnökkel vádolt, 1946-ban halálra ítélt Wass Albertet – jelentette ki Frunda György RMDSZ-szenátor. Korábban a Wass-család az ügyvéd-szenátort kérte fel, hogy indítsa el a rehabilitációs folyamatot, amely azonban elakadt. Frunda felidézte: Wass Albertet 1946-ban halálra ítélte a kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak a kivégzését. A vádlott nem volt jelen az ellene lefolytatott bírósági eljáráson, időközben ugyanis Németországba, onnan pedig az Egyesült Államokba menekült. Ott tisztázta magát, majd az amerikai hadsereg tisztjeként is szolgált. Amerikában halt meg kilencvenéves korában. Frunda emlékeztetett rá, hogy a kommunista kormány a hetvenes években kérte a kiadatását, hogy végrehajthassa a büntetést. Az amerikai kormány azonban az addigra lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapította: az egykori ítélet alapjául szolgáló vádak nem felelnek meg a valóságnak, ezért nem is adta ki az írót. Amikor a román kormány másodszor is kérte a kiadatást, újból elutasításra talált. Néhány évvel ezelőtt a kormány rendeletet adott ki, amely tiltja, hogy háborús bűnösöknek szobrot emeljenek. Ennek alapján rendelték el a Maros megyei Holtmaroson és Szászrégenben Wass Albert szobrainak eltávolítását. Erről az egyik helyen a református, a másikon pedig a katolikus plébánosnak kellett gondoskodnia, mindkettőjüket beidézték az ügyészségre. Frunda bizonyítékot talált arra, hogy a bűncselekmény napjaiban Wass Albert nem volt abban a faluban, ahol a kivégzések történtek, így nem lehetett képes arra buzdítani a honvédséget, hogy kivégezzék az embereket. /Wass Albert jogi és politikai kálváriája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya negyedmillió dollárral támogatja az árvíz által leginkább érintett romániai közösségeket – jelentette be Nicholas Taubman bukaresti nagykövet. /Amerikai támogatás az árvízkárosultaknak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./

Március 25-én Kolozsváron, a városi tanácsülésen, a PNL-ből frissiben a PD-L-be átnyergeltek közreműködésével megszavazták azt a napirendi pontot, amely mások mellett a Borháncs-telep egyik, nemrég Kossuthról elnevezett utcácskája nevének megváltoztatását célozta. Az RMDSZ-tanácsosok hiába próbálkoztak elnapolásával, s tiszta képet kialakítani Kossuth történelmi szerepéről. Somogyi Gyula a Kossuth-ellenzőket a megbékélés ellenségeinek nevezte, Pálffy Károly szerint a régi belvárosi Kossuth utcát kellene visszakeresztelni, Molnos Lajos pedig azt javasolta, hogy ha már így állunk, Romániának levélben kellene kérnie az USA kormányát, távolítsák el Kossuth szobrát a Capitoliumból. /Nem kell Kossuth Kolozsváron! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./

Románia utolsó uralkodója, Mihály király Romániában él. László-Herbert Márk 2005-ben részt vett egy nyári egyetemen, amelynek témája a levéltári kutatás módszertana volt. Szerencsés véletlen, hogy a helyszín, a George Washington Egyetem alig órányira van az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb levéltárától, a marylandi National Archives and Records Administration-tól. László-Herbert Márk doktori értekezésével kapcsolatban semmilyen hasznos anyagot nem talált, ezért témát váltott, új kérdéssel rukkolt elő: Mit tudott az amerikai kormány Mihály király lemond(at)ásának körülményeiről? Így került elő az a doboz, amelyben László-Herbert Márk most megjelent könyvében /És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ idézett iratokat is tárolták. Fél évvel később a szerző Londonban és Párizsban böngészett, az ottani külügyminisztériumok levéltáraiban. László-Herbert Márk jelenleg doktori értekezése befejezésén dolgozik. A téma: három egykori Sztálinváros társadalomtörténetének összehasonlítása. A három „eszményinek” mondott szocialista (élet)teret – Sztálinvárost (Dunaújváros), Stalinstadt-ot (Eisenhüttenstadt) és Orasul Stalint (Brassó) – vizsgálta. László-Herbert Márk 1975-ben Kolozsváron született, 1998-ban a budapesti Külkereskedelmi Főiskola szakdiplomácia szakán szerzett közgazdász oklevelet, majd az ankarai Bilkent Egyetemen és a budapesti Közép-Európai Egyetemen ért el magiszteri fokozatot nemzetközi kapcsolatokból (2001), illetve történelemből (2002), jelenleg a Torontói Egyetemen doktori tanulmányokat folytat. Szakterülete a kelet- és közép-európai országok társadalomtörténete az 1950-es és 1960-as években. /Cseke Gábor: „Nincs nagybetűs történelem” Interjú László-Herbert Márk történésszel a román király lemond(at)ásáról szóló könyvének keletkezés-történetéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./

Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő június 16-án Washingtonban átvette az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által neki ítélt Truman–Reagan Szabadság-érmet. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) és az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) szervezésében Tőkés sűrű politikai programnak tett eleget. A Fehér Ház keretében felállított Nemzetbiztonsági Tanácsban többek között megbeszélést folytatott Anthony Blinkennel, Joe Biden amerikai alelnök külpolitikai főtanácsadójával. „Igen sajnálatos, hogy az Európai Unióban, valamint az Egyesült Államokban a kisebbségi kérdést továbbra is általános érdektelenség övezi, vagy – jobbik esetben – a hagyományos, őshonos kisebbségek problémáját a bevándorolt kisebbségek ügye szorítja háttérbe” – fejtette ki Tőkés László. Balázs Péter magyar nagykövet azon kijelentésére válaszolva, miszerint „térségünkben a legnagyobb veszélyt a nacionalizmus jelenti”, Tőkés kifejtette: határozottan különbséget kell tenni a többségi nemzetek agresszívan elnyomó nacionalizmusa, és az elnyomást elszenvedő kisebbségi közösséget védők patriotizmusa között. Ez utóbbi politikai magatartás jellemzi a szétszakított magyarokat. A washingtoni Kossuth Házban Tőkés László találkozott a helyi magyar közösség képviselőivel, akiknek az „Unió, Erdéllyel!” című előadásában ismertette a romániai közélet legújabb fejleményeit. A határok feletti nemzetegyesítés kapcsán a Magyar Összefogás listáján mandátumot nyert EP-képviselő elmondta: megegyeztek a Fidesszel, Orbán Viktor elnökkel, hogy „idén egy egységes Kárpát-medencei képviselet létrehozatalára törekszünk”. Mint kifejtette, ez azt jelenti, hogy az erdélyi 3, a magyarországi 22 és a felvidéki 2 EP-képviselő nem külön képviselik közösségeiket, hanem „összefogunk, teljes mértékben európai szellemben, hiszen mindannyian európai polgárok vagyunk, egyazon unióhoz tartozunk”. Egy kérdésre válaszolva az EP-mandátumokat szerzett Jobbik kapcsán úgy fogalmazott: „elvben közel állnak hozzánk, viszont ha vadakat mondanak, akkor rendkívül kínos helyzetbe hoznak bennünket”. Hozzátette: „például ha ők azt akarják, hogy Székelyföld szakadjon el Romániától, és én megelégszem az autonómiával, akkor nagyon kontraproduktív lesz részvételük”. /Moldován Árpád Zsolt: Washington: kitüntették Tőkést. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./ Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő magyar nemzetpolitikai rendszerváltozást sürgetett a washingtoni Kossuth Házban. Hasonlata szerint az eddigi kisebbségpolitika útján a magyarság olyan, mint egy szerteszabdalt sereg, „ha pedig összeáll a magyarság, és egyesíteni tudja erejét, akkor ütőképes sereggé válunk”. „Arra van szükség tehát, hogy a sokfajta magyar ügy helyett egy magyar ügyben gondolkozzunk (...) a 14–15 milliós nemzetre szabjuk kisebbségpolitikánkat, (...) éspedig a Kárpát-medencei magyar nemzet önrendelkezési jogának elve alapján”. Azt mondta, ki kell vívni a határon túli magyar nemzeti közösségek számára is az önrendelkezés jogát a korlátozott szuverenitás alapján, „az autonómiák egész rendszerének a felépítése révén”. /Nemzetpolitikai rendszerváltozást sürget Tőkés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

A Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta szentmisével kezdődött a Pünkösdváró Európa címmel rendezett Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó augusztus 30-án a szegedi dómban. A szlovákiai államnyelvtörvénnyel szembeni fellépés, illetve a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségeink melletti kiállás céljával megszervezett eseményen számos magyarországi és határon túli egyházi méltóság és közéleti személyiség is megjelent, többek között Schmitt Pál, az Európai Parlament néppárti alelnöke, Tőkés László és Surján László EP-képviselő, Magyar Anna (Fidesz), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. A Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó végén zárónyilatkozatot fogadtak el – a szlovákiai államnyelvtörvénnyel szembeni fellépést, illetve a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségek melletti kiállást szorgalmazva. Huszonegy, magyar és külföldön élő közéleti személyiség tiltakozott nyilatkozatban a szlovák nyelvtörvény, a szlovákiai kisebbségek anyanyelvhasználatának súlyos korlátozása ellen. A diszkriminatív szlovák nyelvtörvényre hívta fel az amerikai kormányzat vezető külpolitikai tisztviselőinek figyelmét Frank Koszorús, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) társelnöke Washingtonban. A magyar vezető azon a találkozón beszélt erről, amelyen a tizennyolc amerikai etnikai szervezetet képviselő Közép-Kelet-Európai Koalíció (CEEC) nevű csoport vezetői megbeszélést folytattak a múlt héten az Obama-kormány vezető külpolitikai tisztviselőivel. /Tiltakozáshullám a nyelvtörvény ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./

Magyarország fővezére a médiát vette célba
Koncentráció és korrupció
The Washington Post
Amikor legutóbb Magyarország miniszterelnökeként szolgált, Orbán Viktor nemkívánatossá tette magát Washingtonban, holott országa NATO-tag. George W. Bush kormányzata megsértődött, amiért Orbán a múlt század harmincas éveire emlékeztető, nacionalista és antiszemita elveket valló szélsőjobb felé kacsingatott.
Miután 2002-ben elveszítette a választást, Orbán nyolc évet töltött ellenzékben, mielőtt áprilisban elsöprő győzelmet aratott, és ennek eredményeként pártja kétharmados többséget szerzett a parlamentben – eleget ahhoz, hogy a szélsőjobb támogatása nélkül kormányozzon. Sok magyar azt gondolta, Orbán felhagy korábbi megosztó polikájával. Eddig nem tette.
Új kormányának egyik első intézkedése annak a törvénynek az elfogadása volt, amely útlevelet biztosít a szomszédos országokban élő magyaroknak – Szlovákia, Románia és Szerbia nagyszámú kisebbségi közösségeinek. Figyelembe véve, hogy előbbi két állam Magyarországgal együtt az Európai Unió tagja, utóbbi pedig tagjelölt, elvileg nem volna szükség ilyen intézkedésre.
De Orbán, újfent, a kedvére tett azoknak, akik – saját országában – soha nem fogadták el az 1920-as, Magyarországot a mostani határai közé beszorító Trianoni Szerződést. Legyinthetnénk, hogy az útlevéltörvény csupán szimbolikus. Igen ám, de a kormány másik fontos intézkedése – kísérlet a média teljes körű ellenőrzésére – már nem az. Orbán arra használta hatalmas parlamenti többségét, hogy első lépésként eltörölje az alkotmányos előírást, amely „információs monopóliumok kialakulásának megelőzését” célozta.
Aztán pártja törvényjavaslatot nyújtott be – ebben a hónapban szavaznak róla –, amely összevonná a közszolgálati televízió- és rádiócsatornák felügyeletét ellátó hatóságokat, és helyette létrehozna egy rendkívül erős médiatanácsot, amely a magánkézben lévő tévéket és rádiókat is felügyelné. A tanács elnökét Orbán jelölné ki, tagjait pedig a kormányzó párt.
A következmény az volna, amint az ellenzéki szocialista párt kiemelte, hogy „a közszolgálati sajtó pártsajtóvá változna” – a jelenségre nem volt példa Közép-Európában a kommunista rendszer bukása óta. Egy másik médiarendelkezés, amely ősszel kerül terítékre, még problematikusabb. Kiterjesztené a kormányzati szabályozást a magán nyomtatott sajtóra, sőt a blogokra is, megnyitva az utat a tartalomellenőrzés előtt, és bevezetné a kiadványok hatósági regisztrálásnak kötelezettségét.
A sajtószabadságot védő nemzetközi csoportok és magyar újságírók heves tiltakozása nyomán a kormány kitolta a törvényhozási folyamatot. Egyes magyarországi megfigyelők viszont úgy vélik, Orbán csupán kivárja, amíg augusztusban visszavonul Sólyom László köztársasági elnök , akinek helyét a miniszterelnök nacionalista szövetségeseinek egyike veszi át.
Az elsöprő választási győzelem a parlamenti demokráciákban szokatlan mértékű hatalmat adott Orbán Viktor kezébe. Ezt a legjobb esetben arra használhatta volna, hogy átvigye a krónikusan bukdácsoló magyar gazdaság által igényelt reformokat. Ha ehelyett a demokratikus intézmények gyengítését veszi célba, nagy eséllyel ismét pária lesz a nyugati kancelláriákban. (Fordította Sz. L.) Új Magyar Szó (Bukarest)

Zsidó Történeti Múzeum lesz a zsinagógából
Az Amerikai Egyesült Államok közel 130 ezer dolláros támogatásából kezdődik el a Teleki (Városháza) utcai zsinagóga felújítása. Szerdán az Egyesült Államok romániai nagykövete is meglátogatta a helyszínt.
Nagyvárad vendége volt szerdán Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki délelőtt ellátogatott a Teleki (Városháza) utcai zsinagógához is. Itt fogadta őt Koppelmann Felix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, Claudiu Pop és Cornel Popa, Bihar megye prefektusa, illetve megyei tanácselnöke, valamint több történelmi egyház képviselője. A helyszínen Koppelmann Felix hangsúlyozta: az Egyesült Államok nagylelkű támogatásának köszönhetően valósulhat meg a zsidó emlékhely az egykori zsinagógában. Ilie Bolojan kiemelte: az önkormányzat prioritásként kezeli építészeti örökségünkhöz tartozó templomok és zsinagógák felújítását és megőrzését. Mark H. Gitenstein beszédében hangsúlyozta, hogy a felújított épület nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz, hanem egy olyan hely, ahol emlékezni lehet arra, mit jelentett és mit jelenthet a jövőben a zsidó kultúra Nagyvárad és a régió életében. Kifejtette: az amerikai kormány által most átnyújtott közel 130 ezer dollár nagyságrendben a harmadik azok közül az adományok közül, amelyet az amerikai kormány valaha külföldi kulturális célú támogatásként adott. Ezt követően átnyújtotta a 129.600 dollárról szóló csekket Felix Koppelmannak. Egyébiránt ez az összeg csak a felújítás egy részének költségét fedezi. A teljes felújításhoz és a Zsidó Történeti Múzeum kialakításához mint 700 ezer euróra volna szükség.
Kulturális segítség
Az amerikai nagykövet szerda délelőtt először a váradi, Kossuth utcai neológ zsinagógát látogatta meg Ilie Bolojan polgármester társaságában. Ennek a látogatásnak az apropóját azt adta, hogy a váradi önkormányzat határ menti együttműködési program keretében anyagi támogatást nyert a zsinagóga teljes felújítására. Ezt követően látogatott el a magas rangú vendég a Teleki/Városháza utcai zsinagógához, ahol már várták őt a város és a megye elöljárói, valamint a sajtó képviselői. A kis-zsinagógában Felix Koppelman, a váradi Zsidó Hitközség vezetője elmondta: ez az épület több mint nyolcvan évig zsinagógaként működött, és egyike volt a Nagyváradon működő huszonkilenc zsinagógának. „A zsidó közösség hatalmas ösztönző erő volt a váradi kulturális, tudományos gazdasági életben és megérdemli, hogy az általuk itt hagyott nyomokat megőrizzük és bekapcsoljuk ezeket az értékeket a vallási és muzeális kulturális körforgásba” – fogalmazott Koppelmann, kiemelve azt, hogy az Egyesült Államok értette meg talán a legjobban az isteni üzenetet, hiszen több mint száz éve a szabadságra és békére vágyó országok segítségére siet. Most kulturális segítséget nyújt a kulturális örökségvédelmi nagykövetségi alapból. E támogatásnak köszönhetően egy múzeum fog létrejönni, amely bemutatja a zsidó közösség tevékenységét és életét, emelte ki a hitközség vezetője.
Ilie Bolojan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy a váradi önkormányzat a határ menti együttműködési program keretében pályázati támogatást nyert a Kossuth/Independentei utcai neológ zsinagóga felújítására. Köszönetét fejezte ki az amerikai nagykövetnek, amiért elősegítette azt, hogy az amerikai támogatási összeg Nagyváradra és ne más romániai felújítási projektre érkezzen. Hangsúlyozta: az önkormányzat a kulturális örökséghez tartozó templomok és zsinagógák felújítását prioritásnak tekinti.
Erkölcsi kötelesség
Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete kifejtette: másodjára van Nagyváradon, de már első ittléte alakalmával feltűnt neki a város rendkívül gazdag zsidó kulturális öröksége. Ezt követően megemlítette, hogy a Felix Koppelmannal folytatott megbeszélések eredményeként valósul meg a mostani támogatás. A nagykövet kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben az amerikai kormány világszerte 700 kulturális projektre összesen 38 millió dollárt nyújtott támogatásként, és Romániában minden évben támogattak egy ilyen jellegű projektet. Hangsúlyozta: Romániában most először támogat az amerikai kormány zsidó kulturális érték felújítását. „Örülök, hogy ezt a pénzalapot arra használják fel, hogy egy épületet múzeummá változtassanak át, mely lehetővé teszi zsidók és nem zsidók számára is azt, hogy felidézzék az itteni zsidó kultúra rendkívüli gazdagságát.” Tudatta, hogy ez az emlékhely nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz. „Nem csak az a fontos, hogy az itt lezajlott tragédiákra emlékezzünk, hanem arra is, hogy milyen gazdag volt az a kultúra, amit a két világháború közötti időszakban veszélybe sodródott.” Meggyőződésének adott hangot, hogy Románia újjászületés küszöbén áll, majd Elie Wieselt idézte aki szerint mindannyiunk erkölcsi kötelessége emlékezni a történtekre és azokra, akik meghaltak.
Kritika
Végezetül Gitenstein a következőket mondta: „Egy kritikai megjegyzést kell tegyek a tekintetben, hogy mi történik Romániában, és mi történt sok helyen a világban abban a pillanatban, amikor a jogállam veszélybe kerül. Az emberek akkor azért haltak meg, a zsidó kultúra azért került veszélybe, mert a jog uralma megszűnt, mert az 1940-es években a bírók, az ügyészek, és a bíróságok nem működtek hatékonyan. De Románia a helyes úton jár most, hogy ezeknek az intézményeknek a működése helyreállt.”
Beszéde után Gitenstein átnyújtotta Felix Koppelmannak a 129.600 dollárról szóló csekket. A rendezvény végén Cristian Puscas, a felújítás tervezőjének vezetésével a nagykövet és kísérete körbejárta a zsinagóga épületét. Egyébiránt a zsinagóga teljes felújítása és Zsidó Történeti Múzeummá való átalakítása több mint 700 ezer euróba kerül. A fennmaradó pénzösszeget az ingatlan kezelésével tizenöt évre megbízott Körösvidéki Múzeum egyéb pályázati forrásokból próbálja előteremteni.
Pap István
Erdon.ro

Az ezerarcú Pacepa
Bukarestben ismét, az elmúlt harmincöt év során immár sokadszor próbálkoznak Ion Mihai Pacepa tábornok, a kommunista titkosszolgálat egykori kémfőnöke szerepének átértékelésével.
átértékelésével.
„Aki szereti Pacepát, az demokrata, aki nem, az posztkommunista” – állított fel diagnózist még évekkel ezelőtt a Pacepa „kiugrásához” való romániai viszonyulásról Dan Pavel. A bukaresti politológus arra a következtetésre jutott, hogy az 1989-es rendszerváltással hatalomra került politikai elit, Ion Iliescu volt államfő és hívei, a volt szekusok, katonatisztek, pártaktivisták és köreik számára Pacepa hazaáruló, akinek nem lehet megbocsátani. A másik oldalon pedig ott vannak azok a demokrata antikommunisták, akiknek a szemében nemzeti hős, hiszen volt mersze hátat fordítani a Kárpátok géniuszának.
Nicolae Ceauşescu nemzetbiztonsági tanácsadója szinte az őrületbe kergette a diktátort, amikor ötvenévesen, 1978-ban váratlanul az Egyesült Államokba szökött, és emiatt teljesen át kellett szervezni a rezsimet kiszolgáló elnyomó gépezet, a Szekuritáte külföldi hírszerző részlegét (DIE). De még csak nem is a Bukarestnek szolgáló több tucat kém és titkosügynök leleplezése bizonyult a legnagyobb bajnak, hanem hogy 1987-ben megjelent, Vörös horizontok című könyvében az amerikai kormánytól menedékjogot kapott Pacepa feltárja a Ceauşescu-diktatúra rémtetteit, a személyi kultuszra épülő rezsim korrupt, népnyúzó rendszerét. (A könyv címe Ceauşescu tervére utal, amellyel egy „újfajta román kommunizmus” látszatát villantja fel a Nyugat előtt, hogy az ország nemzetközi megítélése jobb legyen, és ezáltal gazdasági előnyökhöz juthasson a rendszer.) Az egykori kémfőnöknek oroszlánrésze volt abban, hogy a Nyugat még „tündöklése” idején megismerhette a román kommunizmus és a Kondukátor igazi arcát. Emiatt a rezsimnek alárendelt igazságszolgáltatás hazaárulás miatt kétszeresen is halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, ugyanakkor lefokozta Pacepát, akinek fejére Ceauşescu kétmillió dolláros vérdíjat tűzött ki. A Szekuritáte állítólag egymillió dollárt ajánlott a Carlos néven elhíresült terroristának, a venezuelai Ilich Ramírez Sáncheznek a tábornok meggyilkolásáért, de a Sakál nem tudta felkutatni az amerikai hatóságok által a mai napig szigorúan őrzött egykori kémfőnököt. Aki továbbra is megváltoztatott külsővel és személyazonossággal él a tengerentúl; a hetvenes évekből származó portréján kívül mindössze néhány éve látott napvilágot róla friss, az American Spectator című lapban megjelent publicisztikájához mellékelt fénykép.
A hidegháborús korszak egyik legnagyobb leleplezőjét a rendszerváltás után is rengetegen megpróbálták árulóként, imposztorként feltüntetni. Közéjük tartozik a Bukarestben a nyolcvanas években ösztöndíjjal megtelepedett amerikai történész, Larry Watts, aki a napokban megjelent, A szovjet blokk titkos háborúja Románia ellen című könyvében KGB-ügynökként állítja be a dezertőr Pacepát. Watts szerint a szekus tábornok hazája ellen folytatott aknamunkája nem más, mint szovjet típusú félretájékoztatás, Moszkva ugyanis a román–amerikai kapcsolatok romlásában, Bukarest nemzetközi kompromittálásában volt érdekelt. A közép-kelet-európai államok biztonsági szakértőjeként is ismert Watts azt állítja, többek között Ceauşescu egykori jobbkezén múlt az is, hogy Washington csak évekkel a ’89-es rendszerváltás után helyezte vissza Romániát a legnagyobb kedvezményt elnyerő államok sorába. Hasonlóképpen ítéli meg a 85 évesen is inkognitóban élő Pacepa szerepvállalását a rendszerváltás utáni egyik, a külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító utódja, Ioan Talpeş, aki szerint „félretájékoztatásaival” az exkémfőnök megnehezítette Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását. Cristian Troncotă bukaresti történész állítja, rengeteg adat bizonyítja, hogy Pacepát az ötvenes években maga Alekszandr Szaharovszkij, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) későbbi vezetője szervezte be hálából amiatt, hogy „tanítványának” apja korábban rejtegetett egy NKVD-kémet. n folytatás a 15. oldalon folytatás a 14. oldalról – Stelian Tănase történész, publicista szerint a volt kémfőnök állítólagos korrupciós ügyei miatt volt kénytelen elmenekülni hazájából, ahol felelősségre vonták volna amiatt, hogy a németeknek például megígérte: Bukarest bevásárol Fokker gépekből. Liviu Tofan, a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségének egykori igazgatóhelyettese egyenesen úgy fogalmaz: ma már egyáltalán nem biztos abban, hogy 1988-ban a csatorna helyesen cselekedett, amikor folytatásban beolvasta az általa fantazmagóriáknak nevezett Vörös horizontokat.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy kik is pontosan Pacepa „leleplezői”. Az exkémfőnök állítólagos KGB-múltjáról író Larry Watts például évekig Ion Iliescu volt államfőnek a tanácsadójaként tevékenykedett, aki sohasem rejtette véka alá: árulónak tartja a tábornokot. Talán nem mellékes, hogy Watts sokáig annak a Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezetnek a bukaresti munkatársaként, majd igazgatójaként tevékenykedett, amely 1993-ban a tengerparti üdülőtelepen megrendezte a később Neptun-gate-nek elnevezett titkos találkozót az RMDSZ három vezető politikusa és az Iliescu-rezsim képviselői között. Másrészt közismert, hogy Watts Talpeş baráti köréhez tartozik, és az sem mellékes, hogy a volt SIE-főnök korábban azzal fenyegetőzött: visszaadja tábornoki rangját, ha Pacepát „tisztára mossa” a román állam. A sors iróniája, hogy 2004-ben, utolsó elnöki mandátuma végén maga Iliescu szolgáltatta vissza a román igazságszolgáltatás által 1999-ben rehabilitált Pacepa katonai rangját. Borítékolható, hogy nem jószántából, sokkal inkább washingtoni nyomásra tette, hiszen a tengerentúl ma is úgy vélik: Pacepa tevékenysége fontos és egyedülálló Amerika számára.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Mikó-ügy: tiltakozik a HHRF
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) állásfoglalásban tiltakozik a bírósági határozat ellen, amely megsemmisítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és amely börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatásról szóló döntést meghozó Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet.
A szervezet egyben fel szeretné hívni az amerikai kongresszus figyelmét is a „politikai indíttatású döntésre", mely a HHRF szerint „újraállamosítja a református egyház tulajdonát képező Székely Mikó Kollégiumot". A HHRF egyben arra kéri az amerikai kormányt, foglaljon állást az ügyben és tárgyaljon a kérdésről a román kormánnyal. Az állásfoglalás rámutat, a súlyos ítélet az erdélyi történelmi magyar közösség megfélemlítését célozza, és komoly kétségeket ébreszt a román bíróság függetlenségével kapcsolatban. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány azt kéri, hogy a tiltakozást minél több amerikai képviselő lássa el kézjegyével.
Amint arról beszámoltunk, tiltakozásának adott hangot a Mikó-ügy kapcsán a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) is.
A NYEOMSZSZ az ausztriai Felsőpulyán még pénteken tartott közgyűlésén elfogadott állásfoglalásában rámutatott: a kollégium visszaállamosítására tett kísérlettel a Ponta-kormány „ismételten igazolta, hogy semmibe veszi a területén élő magyar kisebbség szellemi és kulturális örökségét, a tulajdonhoz való jogot és az egyházak függetlenségét". A 14 európai tagszervezetből álló szervezet annak a nézetének adott hangot, hogy a Mikó-ügy előfutára lehet egy tágabb, a magyar kisebbség és a hozzá tartozó egyházak tulajdonát képező értékek visszaállamosítási kísérletének. Mint ismertes, buzăui bíróság június 29-én hozott elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a bukaresti restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Döntését azzal indokolta, hogy az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem többnyire közadakozásból építették. A bíróság a viszszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott kár címén 1,13 millió lej kifizetésére kötelezte.
Krónika (Kolozsvár)

Perben a PER-rel
Csak a globálisan tapasztalható megkönnyebbülés nyomán érzékelhettük igazán, mekkora veszélyforrásként is kezelte a status quo tábora a skótok függetlenségi terveit.
A nemek győzedelmeskedését követően máris megkezdődtek a helyzet fenntartására irányuló hadműveletek. Nagy-Britanniában az autonomista keretek tágításával, Katalónia és a Kanári-szigetek esetében ideiglenes alkotmánybírósági tiltással.
Más, az önrendelkezési evolúciós folyamat alacsonyabb szintjén álló országok esetében – mint például Romániában – megvilágosodásról árulkodó hirtelen támadt tárgyalási kedvvel. A washingtoni kormányhoz közel álló Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezet máris aktiválta magát, és 21 évvel a romániai magyarság önállósodási törekvéseit jégre tevő neptuni „merénylet” után újra készen áll higgadt hangot kölcsönözni a felek forró szembenállásának. Újra olyan forgatókönyv készül, amelynek alkalmazása hosszabb időre az alapos elemzés és gondos előkészítés fázisába merevítheti az immár részben jogosnak hirdetett kisebbségi igényeket.
Ki emelhet ez ellen kifogást? Íme, a két „ősellenség” megpróbálja meghallani egymás szavát, politikailag korrekt megoldások után keresgélnek. Ki tudja, milyen veszélyforrásokat rejtő radikalizmusok nélkül, a jólét és egyéni szabadság érvényesítésének jegyében. Közben pedig azonosítani lehet mindazokat az érdekeket, amelyek mentén meghosszabbítható az európai kisebbségek Csipkerózsika-álma ebben az eléggé el nem ítélhető módon ébredező világban.
Ugyanakkor miközben az amerikai nélkülözhetetlenség eszközeként lép fel, a PER a román és magyar politikum számára is minimalizálja a politikai tőkevesztés kockázatát. Úgy készül tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, hogy azok közben kikacsinthatnak az egyértelműbb, direktebb módszereket favorizáló tömegeknek.
Több mint 9000 rendőr készül gondoskodni arról, hogy ne történjen különösebb rendbontás a betiltott katalán népszavazás napján. Nálunk a PER készül rendfenntartani. S hogy valami jó hírrel is szolgáljunk: talán kevesebbért, mint a katalán jövőről dönteni hivatott referendum 8,9 millió eurós költségvetése.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Színfalak mögött zajlik a párbeszéd
Eltérően nyilatkoznak a romániai magyar politikai szereplők az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán. Bakk Miklós politológus szerint hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba.
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt új alapokra kell helyezni – különösképpen most, amikor a Székelyföld autonómiájának a kérdése a figyelem központjába került –, a tárgyalások kereteiről azonban eltérően nyilatkoznak lapunknak.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban, a hírhedt neptuni találkozó esetében.
Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő fordulóra februárban kerülhet sor. A PER volt igazgatója azt mondta, román részről nagy az ellenállás az önrendelkezési törekvésekkel kapcsolatban, de a többség is érzi, hogy szükség van az egyeztetésekre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar–román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben aromán félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
A politikus emlékeztetni kívánt arra is, hogy 2010-ig számos, PER-kezdeményezte találkozó zajlott Romániában, ahol a felek számos tabutémát feszegettek. „Nemcsak magyar ügyek kerültek terítékre, hanem a roma közösség gondjai meg egyebek is. Úgy érzem, a párbeszéd mindig segíti a közeledési folyamatot” – tette hozzá Borbély László, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség a civil társadalmat is bevonja a PER által kezdeményezett dialógusba.
Ebben a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban. „Komoly kérdőjeleket vet fel, hogy az Európai Unióban élő két nép között miért az amerikaiaknak kell közvetíteniük. Ettől függetlenül minden egyes olyan találkozóra szükség van, ahol párbeszédet tudunk folytatni a román társadalommal. Csak így lehet falakat bontani, s az alaptalan félelmeket eloszlatni” – vélekedett a polgári párt vezetője.
Biró hangsúlyozta, hogy az MPP-nek jól meghatározott véleménye van mind az autonómia, mind az etnikai kérdésről. „Ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, akkor arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a Fekete-tenger-parti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Tőkés: nem kell új Neptun
A román–magyar párbeszéd szükségességét Tőkés László sem vonja kétségbe, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke viszont úgy véli, az új kezdeményezésre rendkívül rossz fényt vet a Neptun-botrány, amely az elmúlt évtizedekben megosztotta az erdélyi magyar politikát. „Tudnunk kéne, ki kezdeményezte, kinek áll érdekében, hogy az amerikai jogvédők ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az RMDSZ-szel és a román politikai pártok képviselőivel. Arra is kíváncsiak vagyunk, kitől kaptak felhatalmazást azok, akik leültek a PER-rel előzetesen tárgyalni” – fogalmazta meg kérdéseit Tőkés.
A Krónika érdeklődésére elmondta, nem csoda, hogy ez a téma épp akkor kerül terítékre, amikor az ország államfőválasztásra készül, és az RMDSZ épp bemutatta az autonómiatervezetét.
„Látható, hogy a román politikum szabad utat adott Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, államfőjelöltnek, hogy az autonómia kérdésével eljátszadozzon. Így Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölttel – akivel Kelemen együtt kampányol – megmozgatják a magyar és a román nemzeti érzéseket. Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
A Neptun-ügyre utalva Tőkés rámutatott, korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják” – tette hozzá. Tőkés megjegyezte, az RMDSZ „önjelöltjei” sem 1993-ban, sem most nem kaptak mandátumot – még a szövetség illetékes testületeitől sem – arra, hogy a magyar ügyet képviselőjék ebben a párbeszédben.
Toró: magyar–magyar konszenzus kell
Előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét – szögezte le lapunknak Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is úgy értékeli, a neptuni tárgyalásokkal az volt a gond, hogy néhány RMDSZ-es csúcspolitikus felhatalmazás nélkül tárgyalt a PER közvetítésével, stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”.
„Nekünk arra lenne szükségünk, hogy találjunk hosszú távú garanciákat az alaptörvényben, a jogszabályokban, hogy gyakorlatba tudjuk ültetni a céljainkat, hogy meg tudjuk valósítani az autonómiát” – szögezte le a politikus. Hozzátette, az RMDSZ már több ízben elveszítette a bizalmat, ezt mutatja a szavazatok számának alakulása is. Emlékeztetett, 25 év alatt egymillióról 350 ezerre csökkent a szövetségre voksolók száma.
„Ezt a bizalmat csak úgy lehet helyreállítani, ha elindul egy magyar–magyar egyeztetés, majd ez alapján létrejön egy etnikumközi megállapodás. Nem új gondolat, hogy a román és a magyar közösségnek egyezségre kell jutnia az ország és a nemzet jövőjével kapcsolatban. Nekünk minden állásfoglalásunkban benne van az igény egy őszinte párbeszédre. Ám ezt nem lehet parlamenti politikára vagy az RMDSZ által kedvelt és gyakorolt titkos paktumpolitikára alapozni, mert az nem vezet eredményre, de bizalmatlanságot szül, megosztja a közösséget” – mondta az EMNP elnöke.
Toró fontosnak tartja, hogy a nagyhatalmak kezdenek ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy nem sikerült a közömbösség falát lebontani. „Tudom, hogy Allen Kassof nem emberbaráti megközelítésből akar közvetíteni, megvannak a nagyhatalmi szempontjai, az ukrán válság is érzékenyebbé tette a stabilitás, az interetnikus kapcsolatok iránt, de mindenképp ki kell használni ezt a helyzetet” – szögezte le Toró T. Tibor.
Bakk: elmozdulás várható kisebbségpolitikai kérdésekben
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megteremtett autonómiamozgalmi háttér és az Amerikai Egyesült Államok új biztonságpolitikai mérlege, azon belül pedig a Romániának juttatott szerep eredményezte, hogy a PER újra közvetítői szerepet vállalt a román–magyar párbeszédben – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bakk Miklós politológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi tanszékének docense rámutatott, hogy ha Amerika a helyzet eredményesebb stabilizálására törekszik, fontos lenne figyelembe vennie, hogy az erdélyi magyar politikai tér pluralizálódott, tehát hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba. „Ez nehezítené a megbeszéléseket, de biztosabban vetítené előre a stabilitás esélyét” – jegyezte meg.
A politológus úgy értékelte, nem biztos, hogy a tárgyalások eredményeképpen olyan megoldás születik, amelyet az erdélyi magyar közvélemény pozitívnak tekintene, de mindenképpen lehetőség nyílna arra, hogy a magyarok kisebbségi jogai tekintetében a korábbi kulturális, intézményi és egyéni jogokra összpontosító megoldások helyett áthelyeződjön a hangsúly a területi megoldásokra.
„A PER már 1993-ban vállalt közvetítői szerepet, de teljesen más helyzetben, mint a mostani. Akkor az RMDSZ brassói kongresszusa után éppen lezárult a szervezet intézményi konszolidációja, integrálódott a román pártrendszerbe, jóllehet a magyar választók ekkor még nem pártnak tekintették. Akkor alakult ki a szövetségen belül a később fősodorrá váló irányzat, amely a pártkoalíciós stratégiát tartotta elsődlegesnek, és a PER erre a lehetőségre játszott rá. Az amerikai szervezet által vezetett tárgyalások lényegében az akkor formálódó román kisebbségpolitikai rezsimet segítették elő: ennek is szerepe volt abban, hogy 1996-tól kezdve az RMDSZ majdnem a teljes román pártpaletta számára elfogadott koalíciós partnerré vált” – részletezte Bakk.
Szerinte ára is volt ennek: az RMDSZ-nek zárójelbe kellett tennie az autonómiaprogramját, amelynek helyét az egyedi intézkedések sorozata, illetve az azokkal kapcsolatos alkuk, a partnerekkel folytatott egyezkedések töltötték fel. „Ma azt látjuk, ez a stratégia kimerítette lehetőségeit, ami abból is látszik, hogy az RMDSZ folyamatosan szavazatokat veszít. Az autonómiamozgalom pedig az RMDSZ-en kívülre helyeződött, az ellenzéke vállalta fel nyomást gyakorolva a szövetségre. A mostani autonómiatervezet is jelzi, e nyomásgyakorlás nem volt teljesen sikertelen” – tette hozzá.
Bakk fontosnak nevezte, hogy az SZNT mozgalmi tevékenységének sikerült a külföld figyelmét is a Székelyföldre irányítania. „A skóciai népszavazás előtt, amikor a nemzetközi sajtóban arról értekeztek, hogy milyen dominóhatást válthat ki Skócia függetlenedése, akkor az autonómiára törekvő, etnoregionális mozgalmak és területi csoportok listáján megjelent a Székelyföld is. Tehát a Székelyföld felkerült erre a fontos európai térképre, amelyen az európai nemzetállamokat feszegető mozgalmak kaptak helyet” – mutatott rá.
Bakk szerint az Amerikai Egyesült Államok is azért figyelt fel erre, mert biztonságpolitikai és stratégiai szempontból Romániának kitüntetett szerepet szánt a NATO-n belül, ezért érdekelt abban, hogy az ország stabil legyen, ne mutatkozzon rajta olyan biztonságpolitikai rés, amelyen keresztül súlyos konfliktus esetén valamilyen beavatkozás lehetősége teremtődik meg.
„Amerika érdekelt abban tehát, hogy a Székelyföld-kérdésre megoldás szülessen, és a PER, bár nyilvánosan nem az amerikai kormányt képviselői, ennek az érdeknek a közvetítője” – mondta a politológus.
Krónika (Kolozsvár)

Feszült amerikai–magyar tárgyalások Washingtonban
Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki kedden az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.
A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók és szót ejtettek a kétoldalú politikai vitákról is. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-csúcson tett vállalásairól és Ukrajna irányába végzett gázszállításairól is.
A kétoldalú politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy az Egyesült Államok számos konkrét magyar intézkedést megkérdőjelezett. „Én azonban elmondtam, hogy mi az Európai Bizottsággal végigtárgyaltuk mindazokat a jogszabályokat, amelyek a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez elvezetnek. Nincs még egy ország Európában, amelyet az Európai Bizottság annyit vizsgált volna, mint minket” – tette hozzá Szijjártó Péter.
„Ezért tehát a mi törvényeink az európai értékeknek és az európai szabályoknak teljes mértékben megfelelnek. Ezért ha valaki a mi alkotmányos berendezkedésünket és az ahhoz vezető intézkedéseket megkérdőjelezi, akkor annak igazából az Európai Bizottsággal van vitája” – szögezte le a miniszter.
Biden Pontával beszélgetett telefonon
Telefonon tárgyalt kedden Victor Ponta román miniszterelnök Joe Biden amerikai alelnökkel. A beszélgetést az amerikai fél kezdeményezte – közölte szerdán a miniszterelnöki hivatal. A közlemény szerint a felek a stratégiai partnerség bővítéséről tárgyaltak. Többek között a nemzetközi biztonsági helyzetről, az afganisztáni állapotokról, az ottani NATO-haderő jövő évi helyettesítéséről esett szó. Victor Ponta hangsúlyozta, hogy Románia a jövőben is megbízható stratégiai partnere lesz az Egyesült Államoknak, és eltökélt a stratégiai partnerség további erősítésében, fejlesztésében.
Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztériumban azt is elmondta, hogy a magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és mindig kész konzultálni.
„Egy dolgot azonban nem fogadunk el: nem fogadjuk el azt, hogy ha valaki megkérdőjelezi Magyarország demokratikus elkötelezettségét, demokratikus értékrendjét vagy demokratikus berendezkedését” – jelentette ki.
A magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta tárgyalópartnerének, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve ebben az ügyben és kérte, hogy az Egyesült Államok az általa megfogalmazott korrupcióváddal kapcsolatban tárja fel az erre vonatkozó bizonyítékokat.
„Elmondtam, hogy Magyarország kormánya azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazták meg. Erre azt a választ kaptam, hogy az Egyesült Államokban érvényben lévő jogszabályok értelmében az eddigieknél több és konkrétabb tájékoztatás, információt nem tudnak adni” – mondta Szijjártó Péter.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője azt közölte: Nuland és Szijjártó megállapodtak abban, hogy együttműködnek a demokráciával, a korrupcióval és a beruházási légkörrel kapcsolatos aggályok orvoslásában. Egyebek mellett szó esett a magyarországi demokratikus fejleményekkel kapcsolatos amerikai aggályokról.
„Ugyancsak megvitatták az egyes jelenlegi és volt magyar hivatalos személyek új keletű beutazási tilalmát. Ezeket a tilalmakat a 7750-es elnöki proklamáció égisze alatt vezették be, amely felhatalmazást nyújt a vízum megtagadására olyan jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőktől, akik közhivatalnoki korrupció részesei” – fogalmazott a közlemény.
A szóvivői kommüniké szerint a beutazási tilalmak „a magyar kormányon belüli korrupcióra vonatkozó hiteles információk sorára alapulnak”. Ezek az információk pedig több forrásból, így a (törvényesség felett őrködő) civil szervezetektől, a közérdekű bejelentőktől és a civil társadalmi csoportoktól hozzáférhetők, amelyek feladata a kormányzati átláthatóság fenntartása.
 
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Berlin lehet Johannis iránytűje
Két hét alatt két román külügyminiszter is belebukott a botrányos körülmények között zajló külföldi szavazásba. A Victor Ponta kormányfő által kijelölt új tárcavezető az uniós kapcsolatok javítását célozza. Klaus Johannis megválasztott államfőtől Washington és Brüsszel iránt elkötelezett, de főleg Berlinre figyelő külpolitikai irány várható.
Lemondott Teodor Melescanu, az egy hete kinevezett román külügyminiszter tegnap, mivel az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját. Sokan többórás sorban állás után sem tudtak voksolni. Melescanu elődje, Titus Corlatean a választás november 2-i első fordulójában történt szabálytalanságok nyomán mondott le múlt hétfőn. Ponta tegnap Mihnea Motocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét javasolta új román külügyminiszternek. Az elnökválasztási vereség után politikailag meggyengült szociáldemokrata miniszterelnök a döntéssel vélhetőleg nem kívánt pártvitákba keveredni, ezért választott karrierdiplomatát. Motoc személye a Brüsszellel való hangsúlyosabb együttműködést is célozza. E téren Pontának komoly gondjai voltak, miután uniós nyomásra kényszerült feladni a Traian Basescu leköszönő államfő korábbi eltávolítására vonatkozó terveit.
Washingtonban és Brüsszelben megkönnyebbüléssel fogadták Klaus Johannis elnökké választását, sokan attól tartottak, hogy Ponta államfőként Moszkva felé közelít. Bukarestben az államfőnek fontos szerepe van a diplomáciai irány kialakításában, az utóbbi években rendszeresen Basescu képviselte az országot az uniós csúcstalálkozókon. A német nemzetiségű leendő államfő megválasztását követően közölte, folytatni fogja a román külpolitika alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az EU-ban elfoglalt helyét és szerepét. – Be fogom bizonyítani, hogy Románia hiteles, megbízható partner, amelyre hosszú távon lehet számítani – mondta Johannis. Az is nyilvánvaló, hogy különösen szoros lesz a román–német viszony, a megválasztott szász államfőnek alighanem egyfajta külpolitikai iránytűt jelent majd a berlini diplomácia. Johannis várhatóan kevésbé harsányan fogja bírálni Moszkvát, mint tette azt elődje, Traian Basescu.
* * * Névvita A kommunista állam hivatalnokának önkényes döntése nyomán szerepel I-vel Klaus Werner Johannis neve okmányaiban. A Románia elnökévé választott német politikus egy nagyszebeni televíziónak elmondta, születésekor édesapja németesen, J-vel akarta beíratni a családnevét, ahogy felmenői a XVI. század óta használják, a nagyszebeni anyakönyvvezető azonban ezt 1959-ben megtagadta. – A bonyolult és bürokratikus procedúra miatt később lemondtam a névváltoztatásról, de bevallom, magánlevelezéseim során továbbra is J-vel tüntetem fel a családnevemet. Egy dolog, hogy milyen nevet vállalok fel, és más, hogy mi szerepel a hivatalos okiratokban – szögezte le Johannis. Szerinte a sajtó helyesen jár el, ha németesen írja erdélyi szász őseitől örökölt nevét. (R. Sz.) Pataky István, Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet
Erdély.ma

Mikó-ügy – Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak az amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítvány
Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt a New York-i központú Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF). A dokumentumot, amelyet a hétvégén ismertettek meg az MTI-vel, Hámos László, a HHRF elnöke pénteken mutatta be és adta át, amikor a Fehér Ház illetékesei fogadták az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) vezetőségét.
Az irat arról tájékoztatta az amerikai kormányt, hogy a ploiesti fellebbviteli bíróság helybenhagyta Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim hároméves felfüggesztett börtönbüntetését, amelyet azért szabtak ki rájuk, mert az egyházi vagyon restitúciójáért felelős különleges bizottság tagjaiként az ingatlant visszajuttatták „jogos tulajdonosának", a magyar református egyháznak. Az egyházra pedig súlyos bírságot szabtak ki a kollégium „törvénytelen" használata miatt.
A dokumentum megemlítette, hogy a román parlament korrupciós vádak alapján december 3-án megvonta Markó Attila képviselői mentelmi jogát, miközben meghagyta román kollégája, az ugyanabban az ügyben érintett Catalin Teodorescu immunitását. Idézte Kató Béla református püspököt, aki szerint Romániát nem a jogállamiság alapján kormányozzák, és hogy az ítéletet az Európai Emberi Jogok Bírósága elé fogják vinni.
A HHRF az európai bíróság eljárásának hosszadalmasságára hivatkozva sürgette, hogy a román kormány haladéktalanul, rendelettel állítsa vissza a magyar református egyháznak a kollégium feletti tulajdonjogát, és minden vád alól mentse fel Markót, Marosánt és Climet. Az alapítvány dokumentumában hangsúlyozza: a román kormánynak biztosítania kell, hogy a magyar történelmi egyházak eddig visszaszolgáltatott jogos tulajdonát ne államosítsák vissza, és minden akadályt el kell hárítania – szükség esetén törvénymódosítással is -, az összes, vagyis 5168 kisajátításban maradt romániai egyházi ingatlan tulajdon- és használati jogának helyreállítása érdekében.
A HHRF rámutat: az igazi bűncselekmény az, hogy Romániában az elmúlt 25 év alatt a kommunista rezsim által elkobzott egyházi tulajdonnak kevesebb mint az egyharmadát szolgáltatták vissza. A dokumentum szerint az a tény, hogy a négy történelmi magyar egyház a 2140 ingatlanából csak 1204-et kapott vissza, visszafordíthatatlan károkat okozott Románia legnagyobb, 1,4 milliós magyar kisebbségének, mert ezek az egyházak egy nemzedéken keresztül képtelenek voltak teljes körűen kifejteni tevékenységüket, és szolgálni közösségüket, ahogyan azt évszázadokon át tették.
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány emlékeztetett arra, hogy az amerikai képviselőház Tom Lantos és Tom Tancredo kezdeményezésére még 2005-ben egyhangúlag elfogadta a 191-es számú határozatot, amelyben sürgette, hogy Románia gyorsítsa fel a zsidó közösség, a magyar történelmi egyházak és a görögkeleti egyház tulajdonának visszaszolgáltatását. A román hatóságok a mai napig figyelmen kívül hagyják ezt a határozatot. A teljes dokumentum a HHRF angol nyelvű honlapján olvasható.
2013. június 13-án 21 amerikai képviselő levélben kérte mások között John Kerry külügyminisztert, hogy gyakoroljon „erőteljes" nyomást a román kormányra annak érdekében, hogy az vessen véget „az igazságszolgáltatás megcsúfolásának", és maradéktalanul szolgáltassa vissza az elkobzott egyházi vagyont. A képviselők azt is szükségesnek tartották, hogy Kerry tiltakozzon az egyházi tulajdon restitúciójáról meghozott új román törvény ellen is, amely még a 2002-es azonos tárgyú, „hibás" törvényhez képest is visszalépést jelentett, és hogy kísérje figyelemmel a Székely Mikó Református Kollégium sorsát.
A külügyminisztérium a július 9-i válaszában hangsúlyozta, hogy a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás „kulcsprioritás" az amerikai kormány számára, és ezt az ügyet már rég felvetette Romániának. Az amerikai nagykövetség képviselői találkoztak Markó Attilával, és 2013. június 27-én hivatalos megfigyelőként részt vettek a Román Legfelsőbb Bíróság általi meghallgatáson. A diplomáciai tárca levelében az ígérte, hogy szószólója lesz egy „józan, a jogállamiságon alapuló" bírósági ítélet meghozatalának.
Noha az amerikai külügyminisztérium szerint a román kormány azt hangsúlyozta, hogy nyitott az indítványaira a restitúciós törvény kiigazítása ügyében, Romániában nemcsak, hogy nem igazították ki a 2013. április 17-én elfogadott, 165-ös számú „retrográd" törvényt, de „az állítólagos bírói függetlenség mögé bújva" továbbra is üldözték a magyar református egyházat és a különleges bizottság tagjait.
2014. május 22-én a nyolc képviselő újabb levelet küldött Kerry külügyminiszternek, arra kérve őt, hogy az amerikai diplomáciai tárca továbbra is kövesse figyelemmel a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatban, valamint a Markó, a Marosán és a Clim ellen indított eljárást. MTI
Erdély.ma

A kommandós kirohanása
Már a román média is előszeretettel kapogatja fel azt a hírfolyamot, mely már hömpölyögni látszik, s valamiféle amerikai–magyar diplomáciai és egyéb természetű összecsapásról szól. Hogy a román hírközlés és a benne dolgozó kommentátorok kinek is szurkolnak ezen a „mérkőzésen”, arról most ne is ejtsünk szót, mert a fejtegetés nagyon messzire vezethetne. Inkább nézzük magát a „dolgot”, mely – úgy tűnik – új és egészen veszélyes dimenziókat kapott. 
Eddig csak kósza gyanú volt, hogy összehangolt, megtervezett, a mai magyarországi ellenzék és a nyugati sajtó, valamint az amerikai diplomácia összeszövetkezésén alapuló kísérlet történik a törvényesen megválasztott magyar kormány megbuktatására és a hatalom átjátszására a balliberális és posztkommunista országárulók, a multinacionális érdekek lakájai kezére. Eddig viszont eléggé kósza, kusza és zűrzavaros volt a sok-sok összefonódás, de most mintha egy csapásra megvilágosodott volna minden: McCain republikánus szenátor a minap nemes egyszerűséggel leneofasisztázta a magyar jobbközép kormányt és annak miniszterelnökét, Orbán Viktort.
Tette ezt azon az ürügyön – mintegy mellesleg! –, hogy a demokrata vezetésen akart ütni, s az általa kiszemelt új magyarországi nagykövet asszony személyét alkalmatlannak minősítette a két ország között felmerült, és egyre sokasodó divergenciák kezelésére. A Bell nevű hölgy még nem foglalta el új állomáshelyét, de máris alkalmatlan!
Ez az élemedett korú főrepublikánus minden mértéket elveszített, valószínűleg teljesen tájékozatlan a magyar ügyekben, de megengedi magának, hogy minősítgessen, ha pártérdekei úgy kívánják. Sajnos, a két ország nincs egyazon súlycsoportban, mert egy ilyen nemtelen sértegetésre hasonlóval illene válaszolni, még akkor is, ha az öreg vietnami frontharcos, kommandós veterán, vesztes elnökjelölt valószínűleg nincs már józan ítélőképességének birtokában.
Ezért McCain „gesztusáért” voltaképpen az amerikai kormánynak kellene bocsánatot kérnie. Nem fogja megtenni, hiszen ez a kormányzat telepítette ügyvivőként Budapestre azt az André Goodfriendet, akinél nagyobb hazudozót, ködösítőt diplomatában még nem látott a világ.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Amerika mércéje
Az Egyesült Államok tisztában van a romániai restitúció anomáliáival, beleértve a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium újraállamosításáról született bírósági ítélet hordozta veszélyeket, mégsem tanúsít különösebb érdeklődést az ügy iránt.
Tavaly júniusban 21 amerikai képviselő levélben kérte többek között John Kerry külügyminisztert, gyakoroljon erőteljes nyomást a bukaresti kormányra, hogy az vessen véget „az igazságszolgáltatás megcsúfolásának”, és maradéktalanul szolgáltassa vissza az elkobzott egyházi vagyont. Továbbá arra is kapacitálták az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy kísérje figyelemmel a háromszéki kollégium sorsát.
A külügyminisztérium akkoriban hangsúlyozta, hogy a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás „kulcsprioritás” az amerikai kormány számára, sőt azt is megígérte, hogy szószólója lesz egy „józan, a jogállamiságon alapuló” bírósági ítélet meghozatalának.
Nos, a Mikó-perben foganatosított visszaállamosítás mindennek nevezhető, csak józannak és a jogállamiságon alapulónak nem, Washington mégsem érzi fontosnak felemelni a szavát az ellen, hogy Romániában visszafordítható folyamattá válhat a tulajdon-visszaszolgáltatás.
Különösen furcsa hozzáállás ez az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartására, a jogállamiságra oly érzékeny Amerika részéről, amikor azt tapasztaljuk, hogy ezzel egy időben a washingtoni adminisztráció például folyamatosan aggódik a magyarországi demokráciáért, az ottani civil szervezetekért. És úgy foganatosít kitiltást magyar állami tisztségviselőkkel szemben, hogy közben nem ismerteti az intézkedés pontos okát, csupán meglebegteti a korrupció gyanúját.
Arról nem beszélve, hogy a budapesti nagykövetség ügyvivője szinte törzsvendégnek számít az ellenzék kormányellenes megmozdulásain. Bízzunk benne, hogy a bukaresti amerikai diplomáciai képviselet munkatársain is úrrá lesz ez a fajta ügybuzgalom, miután a New York-i Magyar Emberi Jogok Alapítvány a napokban tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak a Mikó-ügy miatt.
Persze csak akkor, ha Amerika számára valóban prioritás a romániai restitúció és a jogállamiság, és még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy kettős mércével méri kelet-európai partnereit.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Lehullt a lepel
Ha hallgattál volna, bölcs mAradtál volna – tartja a mondás. A székely zászlóval „pózoló” amerikai nagykövetre zúduló szitokáradatot tapasztalva mégis azt kell mondanunk, jól tették a román politikusok, internetes hozzászólók, továbbá a Bukaresti külügyminisztérium illetékesei, hogy nem hagyták szó nélkül Hans Klemm Sepsiszentgyörgyi gesztusát.
A romániai magyarok jogérvényesítése, törekvéseik nemzetközi szinten történő ismertetése szempontjából kifejezetten hasznos, hogy a többségi társadalom egyáltalán nem fogta vissza magát tegnap, hanem egyértelműen kifejtette az álláspontját arról, miként viszonyul a nemzeti kisebbségekhez és azok jelképeihez. Mert mi is történt az elmúlt két és fél évtized során?
Anyaországa, civil szervezetei, politikai alakulatai és sajtója révén az erdélyi magyarság több-kevesebb intenzitással tájékoztatta az európai és tengerentúli közvéleményt a közösséget ért jogsértésekről, a hátrányos megkülönböztetésekről, amelyeket aztán a hivatalos román ellenpropaganda hatására Nyugaton vagy elhittek, vagy nem, hébe-hóba pedig vagy felszólaltak ellenük, vagy szemet hunytak fölöttük.
Ezúttal azonban a világ első számú hatalmának, az emberi jogok élharcosának számító Egyesült Államok romániai „helytartója” közvetlenül, testközelből megtapasztalhatta, hogy nem beszéltek félre az erdélyi, Székelyföldi politikusok, amikor a magyarok gondjait-bajait sorjázták. Az amerikai nagykövet visszaigazolást kapott arról, hogy a román hatóságok igenis kettős mércét alkalmaznak a helyi szimbólumok használata terén.
A román külügyminisztérium reakciójának hála Bukarest stratégiai partnere, a washingtoni kormány félreérthetetlen szemléltető eszközt kapott arról, miszerint ebben az országban amit szabad a románnak, azt nem szabad a magyarnak is. Csak gratulálni lehet a külügyi tárcának azért, hogy megerősíti az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló legfrissebb emberi jogi jelentésében a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok kriminalizálásáról tett megállapításokat.
Székelyföldről távoztában az amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott, hogy kissé „összezavarodott”, mert egymással homlokegyenest ellentétes információkat kapott román és magyar részről. Hát a mostani zászlós hisztéria alaposan hozzájárul Hans Klemm tisztánlátásához.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”.  Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is. 
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.”   A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye! 
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték.  Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték.  A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés  központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.) 
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor.  A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg. 
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték. 
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték. 
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni. 
Kosza József  (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost  (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték.       A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész.  A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint  Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték.  Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mint egy tömegkatasztrófa túlélői, olyanok voltak a határon túli magyarok
Hatásos-e a magyar nemzetpolitika, a szimbólumokon túl működik-e a gyakorlatban is a támogatási rendszer? Az ukrán oktatási törvény ügye és az egyre-másra Erdélyben is előforduló, a magyar nyelv használata és az alapvető jogok ellen irányuló fellépések azt mutatják, a valódi kisebbségvédelem terén egyes szomszédainktól Európa még túl messze van.
Soha annyi pénzt nem költött a magyar állam az anyaországon kívül élő nemzettársainkra, mint mostanában, és ez a tény szinte kötelezővé teszi, hogy a közelgő kampányban balliberális oldalról előjöjjön a már ismert „túlszerették a határon túliakat” érvelés, valamint a támogatás átszámolása lélegeztetőgépekre. Ha viszont egy másik szempontból vizsgáljuk a kérdést, a 18 000 milliárdos magyar költségvetésből a tavaly erre a célra elköltött 90-100 milliárd csak csepp a tengerben. Az éves magyar büdzsé alig több mint öt ezreléke, vagyis minden ezer befizetett adóforintból öt. Ettől viszont még jogos a kérdés: van-e nemzetstratégiánk?
Két fő forrásból csordogál (néha pedig valósággal ömlik, hiszen például tavaly decemberben két nap alatt 36,7 milliárd forintot osztottak szét, de erről később) a támogatás a határon túlra: a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzosztó szervezetén, a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül, újabban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium csatornáin is.
Rossz néven veszik
Kezdjük az utóbbival: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2015 decemberében jelentette be, hogy a kormány ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel harmincmilliárdos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program elsődleges célja, szólt az MTI-hír, hogy a világ legjobb termőföldjeit magáénak tudó Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék termékeik távoli piacokra való eljuttatásában. A programmal a turizmust is akarták támogatni, valamint a helyi kis- és középvállalkozásokat, utóbbiakat főként kedvezményes hitelekkel.
A jó hírek az Ukrajnában élő nemzettársainkat sem kerülték el: idén március tizenötödikén a beregszászi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Magyar Levente arról beszélt, hogy 2017 aranybetűkkel íródhat be a kárpátaljai magyarság történelmébe, ugyanis ebben az évben a magyar állam húszmilliárd forintos támogatást utal ki a megye gazdaságának felvirágoztatására (tavaly kétmilliárd jutott ugyanerre a célra). A borostyánkői mezőgazdászról és kultúrpolitikusról, Egán Edéről elnevezett gazdaságfejlesztési programban eddig főként egyéni gazdálkodók földprivatizációs költségeit fedezték, de ezentúl jut hitel vállalkozásfejlesztésre is.
Ám a külügyesek által vitt program nem mindenütt fáklyásmenet, és ezt jól jelzi a romániai példa. Idén májusban Marosvásárhelyen az államtitkár arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság számára is beindul a másik két régióban már működő támogatási rendszer, és ki is hirdette, hogy kezdésnek a Mezőség Maros megyei részén élő magyar gazdák pályázhatnak összesen egymilliárd forintra. Információink szerint a román kormány ráborította az asztalt a magyarra, és azt mondta: ha etnikai alapon osztanak pénz, ötvenszázalékos adót vetnek ki a támogatásokra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyan már százmilliárdos támogatást vizionált Erdélyben, mi biztos forrásból úgy tudjuk, a program teljesen leállt. Szlovákiában pedig információink szerint egyenesen Bugár Béla torpedózta meg a hasonló elképzelést – a vegyes pártjával kormányon lévő magyar politikus nincs jóban a Fidesszel, és nem vette jó néven, hogy kihagyták a buliból, ezért meggyőzte Fico kormányfőt, hogy Szlovákia ne engedélyezze a felvidéki magyarok efféle támogatását.
Egyházi intézmények
A határon túli oktatási, szociális és kulturális támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap költségvetési támogatása látványosan emelkedett a 2010-es választási győzelem óta. Egyik forrásunk úgy fogalmazott: sokáig erős határon túli politikusok mondták meg, mire mehet pénz (Erdély esetében a szocialista kormányok alatt Markó Béla akkori RMDSZ-elnök, a második Fidesz-kormányzás elején pedig főként Tőkés László), de ez most már nincs így. A százmillió forint fölötti támogatásokról Orbán Viktor miniszterelnök dönt, az annál kisebb összegeknél van esélye tulajdonképpen bárkinek, ha jó a pályázat, és az érintett személyre vagy szervezetre nem haragszanak a Fideszben. Információink szerint a magyar kormányfő két szempontot preferál: egyházi kezelésben lévő intézményt támogassanak, mert attól még az időnként ellenséges kormányok sem tudják elvenni a vagyont (így például határon túli iskolaépület felújítására csak akkor lehet sikerrel pályázni Budapesten, ha egyházi tulajdonban működik, akár állami intézményként is); a másik szempont pedig az, hogy fenntartható legyen, tehát húsz év múlva is működjön az intézmény, amely jelentősebb összeget kapott.
Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel – pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa István joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így – erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy összegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például 2 milliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el.
Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték – egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői
2010-ben a Fidesz úgy vette át a kormányrudat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni – és csak erre lehetett elkölteni – 9 milliárdot. Ez volt december 21-én, másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem 8 milliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is.
Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra.
A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség.
Sokan – az ellenzéken kívül még a Fideszből is – úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött – a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz.
Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” – ha lehet ezt annak nevezni – kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció.
Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe.
Hallgatólagos megállapodás
Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése.
Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg.
A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi Rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” – mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve.
– A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar–román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak – mondta forrásunk.
Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is: mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni.
– Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” – összegzett forrásunk.
A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait – vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” – a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják.
Elhalkult a bírálat
A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, mik a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Ficóval (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd–Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” – mondta a már idézett volt diplomata.
A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy – elsősorban az uniós integráció miatt – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”.
– Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott – bár a szegénység nagy volt – a 90-es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák – mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink.
KÓSA ANDRÁS, LUKÁCS CSABA / Magyar Nemzet

Radu Ioanid: közmegítélés kérdése a Ţene-ügy
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán tartott előadást tegnap Radu Ioanid, az Amerikai Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma nemzetközi archívumprogramjának igazgatója Tibori Szabó Zoltán egyetemi előadótanár meghívására. Az amerikai kormány által finanszírozott intézmény magas rangú képviselője többek között a különböző országokkal történő együttműködésről, a dokumentumok beszerzési mechanizmusáról beszélt az elsősorban egyetemi hallgatókból álló közönségnek, de történelmi vonatkozású érdekességekről is említést tett. A befolyásos történészt arra kértük, fejtse ki álláspontját a Ionuţ Ţene-ügyről. Elmondta: az általa képviselt intézmény nem avatkozik bele a helyhatóságok ügyeibe, csak ha törvényszegésről szereznek tudomást. – Mindenesetre ebben a vonatkozásban a helyhatóság közmegítélési problémával szembesül – fogalmazott az igazgató.
Felvetettük: azáltal, hogy Emil Boc közbenjárásával a városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának vezetőjévé neveztek ki egy olyan személyt, aki idegengyűlölő, magyarellenes, legionárius és ortodox fundamentalista, megszegték a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt.
– Tudja, bizonyos esetekben a törvények betartása több évig is elhúzódhat – jött a diplomatikus válasz. A Szabadság hírportálnak adott, a témával kapcsolatos videóinterjújában Radu Ioanid elmondta: Ionuţ Ţene ügye a helyhatóság gondja. – Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a városháza osztályvezetőjévé egy olyan személyt választanak, akinek a vitatható múltja és jelene kedvez Kolozsvárnak, akkor a döntés a helyhatóságé. Ami Kolozsvárt illeti, s ami számunkra fontos és napirenden van, az a Radu Gyrről elnevezett utca ügye. Őt háborús bűnök miatt elítélték, így nem a polgármester vagy a Román Akadémia cselekvési szférájába és hatáskörébe tartozik megállapítani, Radu Gyr megérdemli-e vagy sem, hogy utcát nevezzenek el róla, vagy szobrot állítsanak neki. Ilyen tekintetben világos a törvény. Kollokviumokat lehet ugyan szervezni, de egy fontos legionárius vezetőről utcát nem lehet elnevezni, s szobrot sem lehet állítani neki – szögezte le Radu Ioanid.
Az Amerikai Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának programigazgatóját arról kérdeztük, e két kérdés szerepelt-e az Emil Boc polgármesterrel folytatott megbeszélés napirendjén. – A beszélgetés során a városvezető nagyon elegánsan viselkedett, s rendkívül megértő volt. Erről többet nem akarok önnek mondani. Teng Hsziao-ping mondta: nem számít, hogy fehér a macska, vagy fekete a macska, amíg megfogja az egeret, addig jó macska – válaszolt Radu Ioanid. Hozzátette: a jövőben kiderül a közmondás igazságtartalma.
Mint ismeretes, Ionuţ Ţene a 2004-ig hivatalban levő, szélsőségesen nacionalista és magyargyűlölő kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetfőnöke volt. Mi több, a rosszemlékű városvezető idejében Corneliu Zelea Codreanu és Horia Sima vasgárdista vezetőkről szervezett megemlékezéseket és „tudományos” emléküléseket.
Radu Gyrről nemrég utcát neveztek el Kolozsváron. A legionárius himnusz szerzőjének, a mozgalom egyik vezetőjének nevét idén júniusban törölni próbálták a kincses város utcanévjegyzékéből, ám a városi tanács, amelyben Emil Boc polgármester politikai alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) van többségben, ellenezte az intézkedést. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Hozzászólás a Makkai János és Kincses Előd „leckeügyi vitája” kapcsán
E sorok írója tulajdonképpen örvend a „leckeügyi vitá”-nak, hiszen lehetőség nyílik néhány, az egyetemes, de a romániai magyar kollektív emlékezetben is tévesen rögzült információ tisztázására. 1990 elejétől az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai, erdélyi hatását, visszhangját kutatom. (Korábban ez a témakör a legszigorúbb tabuk közé tartozott, nemhogy kutatni, de róla beszélni is rendkívül kockázatos volt!) Kincses Elődhöz hasonlóan, Gyurcsány Ferenc 2017. október 23-án elhangzott beszédét magam sem méltatom. Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció önmagát „méltatja” azzal, hogy aláírásgyűjtésbe kezdett a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáról. Az már egyenesen Páskándi Géza Kossuth-díjas író abszurd drámáiba illő, amikor Vadai Ágnes – valószínű, az egykori honvédelmi államtitkári reminiszcenciák hatására – feltette a magyarság történetének „legsúlyosabb” kérdését: „ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük?” Alulírott – az utódállamok politikatörténetét ismerve – felelőssége teljes tudatában kijelenti: a 2004. december 5-i népszavazáshoz hasonló, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által „levezényelt” árulásra – amikor a nemzettársait nemcsak megtagadta, hanem erre biztatta Magyarország teljes lakosságát, 23 millió román beözönlésével riogatott! – nem kerülne sor sem Romániában, sem Szerbiában, sem Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ukrajnában, de még a pragmatikus Nyugathoz tartozó Ausztriában sem! A határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányolóknak tudnia kellene, hogy Buda 1541. évi elfoglalása, a történelmi Magyarország három részre szakadása után Erdély, a Felvidék, Nyugat-Magyarország, Kárpátalja magyarságának köszönhető a magyar irodalom, kultúra, majd később a magyar nyelvű könyvnyomtatás megmentése! Azokat pedig, akik a különböző hírportálokon ilyen kommenteket közölnek: „hagyjuk a patetikus, a történelem által elsodródott nemzettestvéreink-dumát”, „tudjuk, hogyan önti ki a magyar adófizetők pénzét az Orbán-kormány a határon túliak megsegítésére”, csak arra emlékeztetném: a megtagadott határon túliak adója, munkája Magyarország minden középületében, történelmi emlékében kamatostól benne foglaltatik! Kezdve a Parlament impozáns épületétől a Várban lévő királyi palotáig, Mátyás-templomig. A Magyar Örökség díjas marosvásárhelyi szobrászművész nagyapja például az első kapavágástól az utolsó simításig a Parlament építésénél szorgoskodott. Akkor is tudták: az erdélyi ácsok, kőművesek, mesteremberek Európahírűek! Akkor nem is beszéltünk arról a hatalmas véráldozatról, amellyel a határon túliak adóztak Magyarország megvédéséért, függetlenségéért, szabadságáért. Az 1956-os szabadságharcot hozhatjuk fel egyértelmű példaként: Magyarországon a magyar forradalomban és szabadságharcban való részvételért a hivatalosan elismert, bevallott 229 kivégzett közül nyolc erdélyi volt. A kivégzettek négy százaléka. A szovjet tankok és szuronyok által hatalomra juttatott kormány első két kivégzettje is erdélyi volt: 1957. január 19-én a fellebbezési jog megvonásával végezték ki a marosvásárhelyi Dudás Józsefet, a Krassó-Szörény vármegyéből, Zaruzsényből származó Szabó Jánost, a Széna tér legendás parancsnokát! Az erdélyi városok közül Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték a nyolc nyelven beszélő mezőmadarasi, de 1949-ben Marosvásárhelyre deportált Orbán Károly földbirtokost, az abafáji, szintén Marosvásárhelyen is lakó báró Huszár Józsefet, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, a Református Kollégium latintanárának a fiát. Budapesten végezték ki Dudás Józsefet, aki 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, Dudás József és Kovács Róza fia. Rokonai Marosvásárhelyen, illetve Sepsiszentgyörgyön élnek. Még nyomdaszagú a Porta Historica Kiadó gondozásában nemrég megjelent A Dudás-ügy. 1956 – létezett-e magyar baloldal? A megtorlás első pere (Dudás József és Szabó János elítélése) című kötet, benne az én 50 oldalas Dudás József az ÁVO, az ÁVH és a Szekuritáté célkeresztjében címet viselő tanulmányom. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti Levéltárában található Dudás József 1951 és 1954 közötti perirata, a háttérinformációk alapján – a magyarországi történészek véleménye szerint is – valóban sikerült újat, „ütőset” hoznom a Dudás-ügyben. A Kárpát-medence magyarságának 1956- hoz kapcsolódó egyik nagy hőstettét is erdélyi fiatalok, jelesen baróti gimnazisták hajtották végre. Az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista 1956. november 11-én megszökött a baróti középiskola bentlakásából, hogy átszökve a román–magyar határon segítsék az utóvédharcokat vívó magyar forradalmárokat. A négy gimnazista közül Bíró Benjaminnak és Józsa Csabának sikerült átszöknie az 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka. Debrecenig jutottak el, a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár János és a „forradalmi munkás-paraszt kormány” a két gyereket 1957. március 15-én este 18 órakor – Balázs Géza főhadnagy vezetésével – mint két fadarabot – átadási-átvételi jegyzőkönyv kíséretében – átadták a román állambiztonsági szerveknek. Gyorsított eljárással Bíró Benjamint három és fél, Józsa Csabát – kiskorúként! – három év börtönbüntetésre ítélték. Sorstragédiájukról szól a Marosvásárhelyen 2017. október 28-án a Deus Providebit Házban is bemutatott Moyses Márton tűzhalála című, 2017-ben megjelent kötetem. Ennyi véráldozat után, a Demokratikus Koalíció valóban megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát? Makkai János a Népújság 2017. október 30-i számában megjelent „Leckeügyi vita” (Válasz Kincses Elődnek) című írásában azt írta: „Nincs kizárva, hogy Eisenhower elnököt »abszolút meglepte« a magyar forradalom, mi több, a szuezi konfliktus, nehezen, de el tudom fogadni. Azt azonban kötve hiszem, hogy amerikai és más titkos szolgálatok, »nemtudomkák« lettek volna akkor vagy lennének bármikor a történések hátterében.” Megér egy „misét”, hogy a kérdéskört körbejárjuk. „Az 1956-os Forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet-nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok »elengedésének« gondolata, amerikai, illetve nyugat-európai részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyar kérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban a valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet-nyugati érdekszféra-rendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…) 1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető.” (Békés Csaba történész, az 1956-os Intézet munkatársa az 1956-os magyar forradalom világtörténelmi jelentőségéről.) Az Amerikai Egyesült Államokat, az újrázásra készülő Eisenhower elnököt nemcsak »abszolút meglepte« a magyar forradalom, hanem mindent elkövettek – miközben a falhoz szorított, élet-halál harcot vívó magyar forradalmárokat kitartásra buzdították –, hogy az ENSZ-ben semmilyen lényegi döntés ne szülessen! Az átverés a szuezi válság kapcsán még nyilvánvalóbb! Bár az irányított londoni, párizsi média – ahogyan Sáringer János, a budapesti Veritas Történelemkutató Intézet tudományos főmunkatársa a Kossuth Rádió 2016. november 10-i adásában fogalmaz – azt sugallta, hogy a két esemény szervesen kapcsolódik, valójában „a két esemény nem kapcsolható össze, nincs összefüggésben”. A Veritas Történelemkutató Intézet az idén publikálta a szuezi válsággal kapcsolatos szigorúan titkos egyiptomi iratokat, amelyekből egyértelműen kiderül: a szuezi válság és a magyar forradalom, a forradalmárok által vívott szabadságharc között nincs semmilyen kapcsolat, összefüggés! A szuezi válság. 1952-ben Egyiptom még erős brit befolyás alatt álló királyság volt. Faruk királlyal szemben a valóban karizmatikus Nasszer ezredes által vezetett Szabad Tisztek átvették a hatalmat. Egyiptom köztársaság lett. Nasszer 1954-ben elérte, hogy a brit kormány kivonja az első világháború befejezése óta a Szuezi-csatorna övezetében állomásozó csapatait. Nasszer nagy álma az Asszuáni-gát felépítése volt, amely forradalmasítja az egyiptomi mezőgazdaságot, áramot biztosít az ipar számára. 1956 februárjában az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállalta: finanszírozza a gátépítést. Nasszer pedig elfogadta: az egyiptomi gazdasági élet az IMF, a Világbank ellenőrzése alá kerül. 1956. július elején az AEÁ és London nyomást akart gyakorolni a túlzott önállóságot mutató Nasszerre – az egyiptomi–csehszlovák fegyverüzlet megkötése, a Kínai Népköztársaság elismerése kapcsán –, Eisenhower elnök bejelentette: nem hajlandók finanszírozni az Asszuáni-gát építését. Hajlandóak voltak viszont finanszírozni a szovjetek! Nasszer 1956. július 26-án bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. Először történt meg, hogy korábban erős brit befolyás alatt álló ország szembeszálljon Nagy-Britanniával! London nem kívánt lemondani a Szuezi-csatorna jelentette hosszú távú haszonról, Franciaország pedig örömmel látta volna Nasszer hatalmának megnyirbálását, hiszen a nasszerizmus hatására az egymillió francia telepes kolónia vezetése alatt álló Algériában 1956. október elején a többségi arabok függetlenségi háborúba kezdtek. A britek tudták: a világ elítélne egy nyílt angol katonai beavatkozást. Ezért nyilvános lépésként a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzés alá helyezését és az ügyben nemzetközi konferencia összehívását javasolták. A háttérben viszont az angol kormány, Izrael és Franciaország bevonásával 1956. október 22-én a franciaországi Sevres-ben titkos megállapodást kötöttek a csatorna visszaszerzésére magántőke kezébe való juttatásáról. A titkos megállapodás lényege: az izraeli hadsereg a Szuezi-csatorna vonaláig elfoglalja Egyiptomot, a britek és a franciák ezt követően látszólag békéltetőként lépnek fel, és felajánlják Egyiptom megvédését, amihez katonailag meg kell szállniuk a Szuezi-csatornát. A megállapodással egyidejűleg Nagy-Britannia ultimátumot intézett Egyiptomhoz, amelyben 1956. október 31-ig adott haladékot a Szuezi-csatorna Egyiptom általi kiürítésére. Izrael a sevres-i megállapodást követően 1956. október 29-én lerohanta Egyiptomot és elfoglalta a Sinai-félszigetet. Nasszer október 31-ig nem teljesítette az ultimátumban megfogalmazottakat, Nagy-Britannia és Franciaország megkezdte Egyiptom bombázását, majd november 5-én csapataik partra szálltak Egyiptomban. Nasszer légierejének jelentős részét Szíriába menekítette. A Szuezi-csatorna forgalmának megakadályozására 47 hajót süllyesztettek el. Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael 67.000 főnyi, jól felszerelt hadserege állt szemben Nasszer 50.000 főnyi hadseregével. Az AEÁ pillanatnyi érdekei másként döntöttek. Az EÁ a hidegháború alatt eleve óvakodott minden olyan nyíltan arabellenes lépéstől, ami a Szovjetunió oldalára állíthatta volna az arabokat. Ráadásul a szuezi válság idején az Amerikai Egyesült Államokban elnökválasztási kampány zajlott. Eisenhower elnök a „Béke és prosperitás” szlogennel kampányolt. Az amerikai közvélemény nem támogatta a beavatkozást. Az AEÁ határozott gazdasági nyomást gyakorolt a hármas koalícióra. Megtagadta egy azonnali IMF-gyorshitel folyósítását Nagy-Britanniának, amire Londonnak a Szuezi-csatorna lezárásával kieső kőolajszállítások miatt lett volna égető szüksége. Ugyanakkor fontkötvény-eladásokkal árfolyamtámadást intézett az angol font ellen, heteken belüli súlyos gazdasági válsággal fenyegetve Nagy-Britanniát. Ezt súlyosbította, hogy a legnagyobb kőolaj-kitermelő ország, Szaúd Arábia olajembargót jelentett be Nagy-Britannia és Franciaország ellen, az EÁ sem volt hajlandó saját olajával segíteni a két nagyhatalmat csapataik kivonásáig. A britek kénytelenek voltak benzinjegyet bevezetni. Az AEÁ és az ENSZ politikai nyomására 1956. november 6-án, illetve november 7-én Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt azonnali fegyverszüneti szerződést kötni. A szuezi válság tehát amerikai nyomásra egyik pillanatról a másikra „megoldódott”. (Lásd még: https://hu.wikipedia.org/wiki/szuezi-válság). Az Amerikai Egyesült Államok 1956-ban nemcsak Magyarországot, hanem legfontosabb szövetségeseit is cserbenhagyta, saját érdekeinek megfelelően „megvezette”. Ma sem történik másképpen. Tófalvi Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)

Világpolitikai kérdésekről értekezett Kolozsváron az Egyesült Államok bukaresti nagykövete
Hans Klemmet a romániai kisebbségek helyzetének megítéléséről is kérdeztük
A 21. század fenyegetéseiről beszélt tegnapi kolozsvári előadásában Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki Valentin Naumescu meghívására a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Európai Tanulmányok Karának a vendége volt. A Citadel elnevezésű agytröszt koordinátora elmondta: a magas rangú diplomata tavaly is elfogadta meghívásukat, s felbátorodva sikerén, idén is arra kérték, hogy tartson előadást az egyetemi hallgatóknak. Bevezetőjében az amerikai diplomata I. Mihály király történelmi szerepét méltatta, majd többek között Oroszországnak a világ különböző részein végrehajtott cselekedeteiről, az Észak-Atlanti Szerződés Szövetségének (NATO) ellenlépéseiről, a korrupcióról, a sajtó és az újságírók felelősségéről, valamint a kiberháború fenyegetéseiről értekezett a jelenlévőknek. A hallgatóság kérdései az Egyesült Államoknak a világpolitikában betöltött szerepére, a washingtoni külügyminisztérium Romániával kapcsolatos múlt héten kiadott állásfoglalására, továbbá Iránra, Észak-Koreára és Katalóniára vonatkoztak.
Kolozsvári előadása elején Hans Klemm részvétét és együttérzését fejezte ki a kedden elhunyt I. Mihály román király szimpatizánsai számára. A magas rangú amerikai diplomata kifejtette: az elmúlt évszázadokban sokan bátor cselekedetekkel jeleskedtek, de amennyiben az 1944–1947-es időszakra tekintünk, különösen Mihály királynak az 1944. augusztus 23-i átállásban vállalt szerepére, továbbá a második világháború 1945-ös befejezése után a kommunizmus megfékezésére irányuló törekvéseire, akkor elég nehéz lenne még egy olyan román államférfit azonosítani, aki nála bátrabb, határozottabb és nagyobb hazafi volt.
Rátérve előadása témájára Klemm elmondta: Kelet irányból Oroszország jelent fenyegetést, ugyanis a Vlagyimir Putyin vezette ország destabilizálja az európai biztonságot, és erőszakkal igyekszik Ukrajna határainak megváltoztatására. Déli irányból a szélsőségen iszlám terroristák fenyegetik a világ biztonságát, ezeket kiegészítik a szíriai, líbiai és iraki konfliktusok.
Az Európán belüli fenyegetések vonatkozásában a Brexitet, a szélsőséges ideológiák népszerűségének növekedését, illetve a menekülteknek a Schengen övezetre gyakorolt nyomását nevezte meg. Kiegészítette a felsorolást még azzal, hogy a terrorista merényletek végrehajtására hajlamos magányos farkasként cselekvő egyének, a szervezett bűnözés és a kibertámadások is jelentős kihívást jelentenek századunkban.
Klemm elmondta: az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy Románia komolyan aggódik Oroszországnak a Moldovai Köztársaságra gyakorolt befolyása miatt, megemlítve, jelenleg körülbelül 2 ezer orosz katona állomásozik Transznisztriában. Ugyanakkor azzal vádolta Oroszországot, hogy több esetben befolyásolt választásokat, s hamis híreket terjeszt az államilag támogatott médián keresztül, az orosz közszolgálati televíziót és a Sputnic-ot hozva fel példának. Szerinte Oroszország arra törekszik, hogy az európai polgárok bizalma meginogjon az Európai Unióban és a NATO-ban.
Hangsúlyozta: az amerikai kormányzat felfigyelt a román igazságügyi minisztérium által előterjesztett és jelenleg a parlament által tárgyalt törvénymódosításokkal kapcsolatos aggályokra. „Románia saját igazságszolgáltatással foglalkozó intézményei, szakmai és civil szervezetei, átlagpolgárai, továbbá az Európai Unió és több tagország szintén aggodalmát fejezte ki a tervezett módosításokkal kapcsolatban. Az elmúlt évtizedben a korrupcióellenes harc tekintetében Románia egyre hitelesebbé vált, ezért rendkívül fontos az igazságszolgáltatás függetlenségének a megőrzése. Fontos ugyanakkor az újságírók tevékenysége is: mélyre kell ásniuk, keresniük kell az igazságot, s meg kell nevezniük azokat, akik rosszat tettek, és kérniük kell az illetékesek felelősségre vonását – fogalmazott a nagykövet.
Arra is kíváncsiak voltunk, mit gondol az amerikai nagykövet arról, hogy egyes politikusok a demokráciára nézve fenyegetésnek tartják az úgynevezett mély vagy párhuzamos államot, illetve Soros György üzletember tevékenységét. „Eléggé zavarban vagyok, amikor arra gondolok, hogy vajon melyek lehetnek ezek az államok. Ami pedig a kérdés második részét illeti, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok romániai nagykövete vagyok, inkább nem mondok véleményt a magyarországi helyzetről” – fogalmazott a magas rangú diplomata.
Ugyanakkor a Szabadság arra kérte Hans Klemmet, jellemezze a kisebbségek helyzetét Romániában. „A romániai kisebbségek jól integrálódtak a társadalomba, mindenki számára elérhetőek a gazdasági és szociális lehetőségek. A nemzeti közösségek helyzete elsődleges kihívás volt az amerikai demokrácia számára is, így ezek igen ismerősek számunkra. Az Amerikai Egyesült Államok csupán részlegesen volt sikeres a kisebbségek teljes integrációjában, így arra bátorítjuk a világ különböző országait, hogy ilyen vonatkozásban többet tegyenek” – fogalmazott a diplomata.
A nagykövetet arról is kérdezték, hogyan kommentálja a washingtoni külügyminisztérium azon közleményét, amelyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a román parlament különbizottsága elé olyan törvényjavaslatok kerültek, amelyek „alááshatják” a korrupcióellenes harc eredményeit, csökkenthetnék az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Következésképpen az amerikai külügy felkérte a román törvényhozást, utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéseket. A képviselőház és a szenátus elnökei, Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu közös állásfoglalást tettek közzé, amelyben hangsúlyozták: a parlamentben zajló viták, az ott született döntések a szuverenitás elvére alapulnak, és semminemű nyomásgyakorlásnak nem képezhetik a tárgyát.
„Kissé meglepett az amerikai külügyminisztérium állásfoglalásával kapcsolatos román reakció, mivel egybevág azzal, amit az Egyesült Államok az elmúlt több mint tizenöt évben kijelentett Romániának a korrupcióval folytatott harcával, a demokratikus intézmények megerősítésével és a jogállamiság megőrzésével kapcsolatban” – mondta Klemm. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)