Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége
24 tétel
2004. október 4.
Felháborodást keltett a Kolozsvár központjában, a Farkas utcában rendezett borfesztivál, amelyet mind a rendőrség és a csendőrség, mind pedig a polgármesteri hivatal engedélyezett. Ebben az utcában van a Báthory István Elméleti Líceum, a Babes–Bolyai Tudományegyetem főépülete, a református templom, az Akadémiai Kollégium (Az Egyetemiek Háza), az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének információs irodája, a német kulturális központ, a Református Kollégium és a levéltár. Az utca lakói aláírásokkal tiltakoznak Emil Boc intézkedése ellen. Emil Boc polgármester is részt vett a megnyitón, arra hivatkozott: a rendőrség és a csendőrség beleegyezett a rendezvény megszervezésébe, így ő is jóváhagyta. /Kiss Olivér: Botrányos borfesztivál a Farkas utcában. Szellemi értékek ellen elkövetett barbárság. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2005. május 31.
Nem egy esetben a helyi hatóságok gördítenek akadályt a törvény alkalmazásuk útjába – áll a Szabó Árpád unitárius püspök és Mikó Lőrinc egyháztanácsos által aláírt levélben, amelyet az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségéhez intéztek az egyházi ingatlanok viszontagságos visszaszolgáltatása kapcsán. Az állítás alátámasztására kolozsvári példát említettek: 2004 decemberében az Országos Restitúciós Bizottság (ORB) határozott három épület sorsáról, és úgy döntöttek, hogy vissza kell azokat szolgáltatni az unitárius egyháznak. Ennek ellenére Emil Boc bíróságon támadta meg a bizottság döntését. /Ellenszegül Emil Boc a visszaszolgáltatásnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2006. március 30.
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) mintegy 30 alkalmazottja élő láncot alkotott az intézmény székháza előtt, így jelezve, hogy Constantin Ticu Dumitrescut támogatják a testület elnöki tisztségének betöltésére. Az alkalmazottak petíciót írtak alá Dumitrescu támogatására, ezt elküldik az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségére, és az Európai Bizottság bukaresti delegációjának is. Tiltakozásának adott hangot több ismert romániai civil szervezet is. Az alkalmazottak akkor kezdték el akciójukat, amikor Dumitrescu elmondta: fenyegető telefonhívásokat kap szekusoktól, a hírszerzéstől. „Dumitrescu félreállításával, az NLP–DP protokollum megszegésével, a partnerek előtt vállalt kötelezettségek figyelmen kívül hagyásával a DP egyértelműen megerősíti, hogy távozni kíván a D.A. Szövetségből”, fogalmaz Motreanu, az NLP főtitkár. Tariceanu kormányfő távozásra szólította fel Turianut. Tariceanu szerint az eset mélységesen megrendítette a liberálisok és a demokraták közti bizalmat. Corneliu Turianu kijelentette: esze ágában sincs visszalépni. /Felsorakozik a civil társadalom Dumitrescu mögé. Koalíciós válsághoz vezethet az átvilágító bizottsági „puccs”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./
2006. december 13.
Harmincezer dollárral támogatja a bukaresti amerikai nagykövetség a kulturális műemlékek megóvására létrehozott alapból a kolozsvári Bánffy-palota restaurálási munkálatait. A Bánffy-palota az első kolozsvári műemlék, amelynek felújítását nagykövetségünknek a műemlékvédelemre elkülönített alapjából támogatunk, nyilatkozta a művészetpártoló amerikai nagykövet, Nicholas F. Taubmann. A nagykövetségi alap 2002 és 2005 között ó-romániai, főleg bukaresti műemlékek felújításához nyújtott anyagi támogatást. /Nagy-Hintós Diana: Amerikai támogatás a Bánffy-palota felújítására. Dollárezrek a címer és az erkély kődíszeinek rendbehozatalára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./
2007. február 7.
Az újságírók átvilágítását szorgalmazó civil szervezet, a Civic Media azzal a kéréssel fordult az átvilágító bizottsághoz /CNSAS/, hogy vizsgálja meg a román közszolgálati televízió hírosztálya igazgatójának, Rodica Culcernak a múltját. Állításuk szerint a közismert újságíró alezredesi rangot töltött be az egykori Szekuritáté keretében abban az időszakban, amikor az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének munkatársa volt. /Rodica Culcer a Szekuritáté alezredese volt? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./
2007. április 17.
Megszűnik az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének kolozsvári információs irodája. Washington szerint Románia politikai és gazdasági szempontból stabil ország, az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) és az Európai Unió tagja, az iroda fenntartása tehát már nem indokolt. Nem hivatalos források szerint azonban az információs irodák bezárásának anyagi okai vannak. A kolozsvári iroda vezetője, Lisa M. Heilbronn, akivel a lap interjút készített. /Kiss Olivér: „Leginkább a fegyelmezetlen sofőrök zavartak”. Beszélgetés Lisa M. Heilbronn leköszönő amerikai konzullal. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./
2008. november 19.
A székelyföldi autonómiatörekvésekről és romániai magyar politikai kérdésekről tájékoztatták november 18-án a háromszéki elöljárók a Sepsiszentgyörgyre látogató Stephen Rukent, a bukaresti amerikai nagykövetség politikai attaséját. Ruken az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt helyi elöljáróival is találkozott. /Kovács Zsolt: Az Egyesült Államok odafigyel a Székelyföldre. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2008. november 26.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kifejtette, hogy a székelyföldi közösség nemcsak területi, hanem kulturális és személyi elvű autonómia elérésére törekszik. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es polgármester arról szólt, hogy a Székelyföldnek etnikai súrlódásoktól mentes autonómiát kell kivívnia. A Székely Nemzeti Tanács átadták a Sepsiszentgyörgyre látogató Stephen Rukennek, a bukaresti amerikai nagykövetség politikai attaséjának az autonómia-statútumot. Kuszálik Péter újból ironikusan írt az autonómia-tervekről /az autonómia egy olyan gumicsont, amivel bő másfél évtizede játszadoznak a karrierpolitikusok és az amatőrök/. Borbély Zsolt Attila "a 15 évvel ezelőtti neptuni titkos RMDSZ–PSD- tárgyalásokkal kezdődött folyamatról tartott előadást". Kuszálik megjegyezte, hol van már a PSD és Neptun? /Kuszálik Péter: Olvasom az újságban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./
2011. május 23.
WikiLeaks: az RMDSZ-ről is szivárogtattak
Az RMDSZ-szel és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak azok az amerikai nagykövetségi táviratok, amelyeket a WikiLeaks kiszivárogtató portál hozott nyilvánosságra. A hétvégén nyilvánosság elé került táviratok egyike 2005. július 22-i keltezésű, és az RMDSZ szerepével foglalkozik. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének munkatársai két csoportba osztották a romániai magyar politikai osztályt: a mérsékeltekre, akik fokozatosan kérnek több jogot és autonómiát, valamint a radikálisokra, akik gyorsabb reformokat szeretnének.
A nagykövetségi tájékoztatás szerint, amelyet az amerikai külügyminisztériumnak küldtek, a Markó Béla vezette mérsékeltek 1993 óta a romániai pártokkal és politikusokkal folytatott együttműködés és párbeszéd útján érték el céljaikat.
A radikálisok ugyanakkor több táborra oszlanak, amelyek egykori, a szövetség nehézkessége és a fiatal politikusok háttérbe szorítása miatt elégedetlen RMDSZ-tagokat is soraik között tudnak. Egyesek szinte teljes területi autonómiát és oktatási szegregációt akarnak az ország közepén fekvő Székelyföld számára.
A radikális csoportok között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Magyar Polgári Szövetséget és a Székely Nemzeti Tanácsot említik meg. Markó Béla azóta leköszönt RMDSZ-elnököt a mérsékeltek vezetőjeként jellemzik, aki szoros együttműködést alakított ki a román pártokkal, és középre pozicionált alkupárttá tette a szövetséget, amely baloldali és jobboldali koalíciókban is részt vett.
A szerző szerint ez a politika gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen önálló magyar iskolák jöttek létre, a magyar egyházak visszakapták egykori tulajdonukat, és a magyar nyelv is használhatóvá vált hivatalos fórumokon. Markó ugyanakkor nem volt hajlandó párbeszédbe bocsátkozni a Magyar Polgári Szövetséggel, sőt sikeresen megakadályozta, hogy induljon a választásokon.
Egy másik távirat szerint Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos arról beszélt, hogy Traian Băsescu áll a Magyar Polgári Párt megalakulása mögött, mivel így akart bosszút állni az RMDSZ-en, amiért az megmaradt a Nemzeti Liberális Párttal kötött koalícióban. Szó esik arról is, hogy Eckstein szerint az RMDSZ-t is elérte a korrupció, ezért ódzkodnak egyes RMDSZ-es politikusok egy erős korrupcióellenes intézmény létrehozásától.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 31.
Mikó-ügy – Reding szerint az Európai Bizottság nem szólhat bele az ingatlan-visszaszolgáltatásba
Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába – írta levelében Viviane Reding, az Európai Bizottság (EB) igazságügyi biztosa két romániai európai parlamenti képviselőnek.
Winkler Gyula és Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselői a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye kapcsán keresték meg levélben az uniós biztost. A Krónika című napilap pénteki tudósítása szerint Reding válaszlevelében azt írta: az EB nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban. Ugyanakkor hangsúlyozta, a tagállamoknak a rendelkezésükre álló jogi eszközök használatával szavatolniuk kell, hogy hatékony védelemben részesüljenek a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogai az alkotmányos rendnek és a nemzetközi jognak megfelelően. Korábban Tőkés László európai parlamenti képviselő is felhívta a biztos figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyére, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkeresésére pedig Jean Schmidt ohiói republikánus képviselő arra kérte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét, hogy kövesse figyelemmel a pert. Ebben a perben egy román bíróság első fokon három év börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság tagjait, visszaállamosította a kollégiumot, és jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte az Erdélyi Református Egyházkerületet.
MTI
2013. június 14.
A „másság” igézete
Huszonhárom évvel ezelőtt, alig néhány héttel a marosvásárhelyi véres március után egy Prahova völgyi luxusszálloda kényelmében több tucat romániai újságíró – közöttük néhány erdélyi magyar – arról kapott több napos intenzív képzést, hogy miként kell(ene) a sajtóban pozitívan megítélni a homoszexualitás kérdését. Jómagam az egészségügy iránt is érdeklődő fiatal újságíróként csöppentem be az amerikai és angol civil szervezetek által szervezett „agytágítóra”, ahol az amerikai nagykövetség egyik tanácsosa is tiszteletét tette. Mint kiderült, a nyugati előadók az újságírók előítéletességének megváltoztatására törekedtek, erről szólt a konferencia és az azt övező luxuskörítés. Miután már az első nap kiderült, hogy mi bizony „előítéletesek” vagyunk – konzervatív, „fafejű” emberek – akik „rossz” neveltetésünk okán változatlanul a hagyományos párkapcsolatra és családmodellre esküszünk, a konferencia hátralevő idején megpróbáltunk visszavonulni a magunk maradi, hátrányos szemléletű világába. Az egyik marosvásárhelyi magyar kollégám azt vetette fel, milyen jó lenne egy hasonló rendezvény arról is, hogyan kell megelőzni a többségi sajtóban a nemzeti kisebbségek elleni írott és verbális agressziót. Amerikai vendéglátóink nem díjazták a felvetést. Az évek során sok hasonló konferenciát rendeztek, úgy tűnik azonban, a médiafogyasztó többséget sehol sem sikerült megfelelő módon „átgyúrni”.
A történet annak kapcsán ötlik fel bennem, hogy a román alkotmánymódosítási viták során – magyarországi és más európai, sőt több amerikai szövetségi állami (!) példák nyomán – az alaptörvényben szerepel a kitétel, miszerint házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Normális világban ennek olyan természetes dolognak kellene lennie, mint hogy reggel felkel a nap, este meg lenyugszik. Hogy a mai Európa mennyire távol áll e normalitástól, leginkább az jelzi, hogy a homoszexuális szervezetek bukaresti tüntetésén mind az angol, mind az amerikai nagykövetség képviselői jelen voltak, közösen aggódva e szerencsére nem túl népes tábor alkotmányba rögzítendő jogaiért. Ezeket a nagykövetségi tanácsosokat nemigen látni nemzeti kisebbségek jogkövetelő tüntetésén, a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen meg végképp nem.
Hiába, nem egy malomban őrölünk.
Makkay József |
maszol/MTI,
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. december 13.
Visszavonulót fújt Antonescu – Megijedtek a nyugattól a bukaresti liberálisok
Amerikai és uniós nyomásra kihátrálnak a román koalíciót erősítő liberálisok a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása mögül, és a tervezet újratárgyalását kezdeményezik. Az ügy megosztja a magyarokat is.
Miután az Egyesült Államok és Románia uniós partnerei aggodalmukat fejezték ki a román büntető törvénykönyvben tervezett változtatások miatt, az egyik koalíciós erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu csütörtökön visszavonulót fújt. A Btk. módosítása a képviselőket felmentené a korrupciós cselekmények büntetőjogi felelőssége alól, ha törlik őket a köztisztviselők sorából. A PNL, szociáldemokrata koalíciós partnereivel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a kisebbségi frakcióval együtt kedden még megszavazta a törvénymódosítást. A nemmel voksoló jobbközép ellenzék és Traian Basescu államfő viszont úgy értelmezte: azáltal, hogy a törvényhozók nem minősülnek köztisztviselőknek, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a köztisztviselőkre vonatkozóan tárgyalja a jogszabálycsomag.
A bukaresti amerikai nagykövetség közleményben figyelmeztette szerdán a román hatóságokat, hogy „visszalépés lenne Románia számára”, ha a törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát. A külképviselet rámutatott: a Btk. ilyen értelmű módosítása elbátortalanítaná a befektetőket, ami hátrányosan érintené a román gazdaságot. Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője szerint is minden hivatalos személynek alá kell vetnie magát a korrupcióra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozásnak. Aggodalmát fejezte ki Nagy-Britannia, Hollandia és Németország bukaresti nagykövetsége is.
Időközben a magyar pártokat is megosztotta a módosítás: az RMDSZ támogató szavazatait a parlamenten kívüli Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy értelmezte, hogy „elszámoltathatóságuk törvényi megszüntetésével” a törvényhozók durván visszaélnek választópolgáraik bizalmával. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerint „az igennel szavazó honatyák (közöttük sajnálatos módon az RMDSZ teljes frakciója is) felsőbbrendű állampolgároknak tekintik önmagukat, akik ellen korrupció gyanúja miatt még eljárás sem indítható”.
Kristály Lehel
magyarhirlap.hu
Erdély.ma
2014. október 28.
Nem is amerikai a közvetítő szervezet?
Nem hivatalos információk szerint a befolyással üzérkedés gyanújával vizsgálati fogságba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az erdélyi magyarság és a román hatalom képviselői között közvetíteni próbáló, amerikainak mondott szervezet hátterében.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy tudja, az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet idén májusban a képviselőház nemrég lemondott alelnöke kezdeményezésére jegyezték be egy bukaresti bíróságon. Az 1993-as neptuni egyeztetést szervező Project on Ethnic Relations (PER) 2010-ben megszűnt.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna Megyei Tanácselnök hétfőn jelentették be, hogy az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikaiak kezdeményezte előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojánán tartottak. Tamás Sándor közölte, a tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői vettek részt, a meghívottakat az amerikaiak választották ki.
Mint megtudtuk, öt hónappal ezelőtt, Bukarestben alapították azt – az RMDSZ által amerikaiaknak nevezett – civil szervezetet, amely a 21 évvel ezelőtti neptuni egyeztetéshez hasonlóan igyekszik közvetíteni az erdélyi magyarok és a bukaresti hatalom képviselői között. Az új egyesületnek azonban csak annyi köze van a kilencvenes évek első felében Romániában is megtelepedett Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezethez, hogy Allen H. Kassof egykori PER-igazgató kezdeményezésére született. Viszont az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (Etnikumközi Kapcsolatok Barátainak Egyesülete, FPER) elnevezésű szervezetet nem az Egyesült Államokban, hanem a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon jegyezték be idén május 21-én. A szervezet címe a fővárosi Dacia sugárút 141. szám alatt van, az emeletes magánház homlokzatára viszont még nem került fel semmiféle cégtábla, és a lakók névsora között sem szerepel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy tudja, a 2014/10438/300-as számon iktatott bejegyzési kérést Viorel Hrebenciuc nyújtotta be, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusaként több ízben is részt vett az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokon. „Jó lenne, ha végre a közvélemény is megtudná: ennek a PER-nek semmi köze ahhoz a PER-hez! – szögezte le kérdésünkre Izsák Balázs. „Ez nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok próbál közvetíteni a két fél között”. Kérdésünkre, hogy kinek állhat érdekében a közvélemény megtévesztése, az SZNT elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. október 31.
Hajba kaptak Orbán Viktor jókívánságán
Hazug kampánnyal vádolja az RMDSZ-t és államfőjelöltjét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely szerint nem igaz, hogy Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunort támogatná az elnökválasztási kampányban, mint ahogy azt a szövetség állítja.
Az EMNP-nél az alakulat által az elmúlt napokban a közösségi médiában, az írott és elektronikus sajtóban, valamint a választópolgárok postaládáiban terjesztett kampányhirdetés verte ki a biztosítékot, melyen szerepel egy Kelemennel és a magyar miniszterelnökkel készült közös fotó is. A reklám Orbán-idézetet is tartalmaz, amelyben a kormányfő sok sikert kíván Kelemennek a romániai államfőválasztáson való részvételéhez.
Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte: az a minimum, ha az RMDSZ bocsánatot kér a választóktól, amiért szándékosan megtévesztette őket a „hazug kampánnyal”. A politikus emlékeztetett Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága Fideszes elnökének szerdán Kolozsvárt elhangzott nyilatkozatára, miszerint ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik magyar államfőjelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak.
„A kampányhajrában bizonyossá vált a mondás igaza, miszerint Kelemen Hunor Victor Pontával hál, de Orbán Viktorral takarózna. Az RMDSZ államfőjelöltje a román kormányfővel, a szociáldemokraták elnökjelöltjével közösen iskolabuszokat vitt a Székelyföldre, és Nyergestetőn is együtt kampányoltak. Mindez jól mutatja: aki Kelemen Hunorra szavaz, az Victor Pontát támogatja” – jelentette ki Csomortányi a Zatykó Gyulával, az EMNP országos alelnökével rendezett sajtótájékoztatón.
A váradi politikus azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy azt a látszatot akarja kelteni, mintha a Fidesz már nem stratégiai szövetségese a néppártnak. Ennek ellenkezőjét bizonygatva emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP közel százezer erdélyi magyar állampolgár regisztrációját segítette, ugyanakkor Tőkés László – miután Erdélyben nem sikerült közös nevezőre jutni az RMDSZ-szel – a Fidesz listáján jutott be az Európai Parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint viszont rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy ne lenne valós támogatás az Orbán Viktortól származó buzdítást hirdető kampányszórólapok mögött, vagy hogy ezek terjesztése a miniszterelnök beleegyezése nélkül történne.
„Akinek van füle, az hallja, akinek van szeme, az látja. Ha valaki nem hiszi, fel lehet hívni Orbán Viktort. Az pedig engem nem mozgat meg különösebben, hogy Németh Zsolt mit mond egy baráti találkozón, teadélutánon” – utalt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke arra, hogy a fideszes politikus egy nappal korábban Tőkés László EP-képviselő és Toró T. Tibor EMNP-elnök társaságában fejtette ki véleményét a romániai államfőválasztásról.
Különben az RMDSZ először hivatalos Facebook-oldalán közölte a hét elején, hogy Orbán sok sikert kívánt Kelemennek a választáson, azt a látszatot keltve, mintha a kormányfői buzdítás most, a kampányhajrában hangzott volna el.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a miniszterelnök jókívánsága két és fél hónappal ezelőttről származik, amikor is a budapesti Országházban fogadta a szövetségi elnököt. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Krónikának megerősítette: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke sok sikert kívánt Kelemen Hunornak a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük augusztus 14-ei budapesti egyeztetésén.
Kelemen spekulációt emleget FPER-ügyben
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ezáltal az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 17.
Amerikai külügyi tisztségviselő szerint aggályos a romániai restitúció
Jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot a romániai restitúció lassú üteme – véli Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó osztályának egyik vezető tisztségviselője. A külügyi államtitkár-helyettes alá beosztott diplomata a Tőkés László európai parlamenti képviselőhöz intézett válaszlevelében írta ezt. Tavaly decemberben a magyar EP-képviselő John Kerry amerikai külügyminiszternek írt levelet, amelyben a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását tette szóvá.
Az EP-képviselő által hétfőn ismertetett amerikai válaszlevélben Hoyt Yee arról biztosította Tőkést, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a strasbourgi emberi jogi bíróságon is figyelemmel követi a Mikó-pert.
„Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége továbbra is elkötelezett a Székely Mikó Református Kollégium ügyében. (...) Tudomásunk szerint európai szinten megfellebbezték a bíróság döntését, és a fellebbviteli eljárást is figyelemmel fogjuk majd kísérni" – olvasható a levélben. A romániai ploiesti-i táblabíróság tavaly novemberben jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Hoyt Yee a válaszlevélben kifejtette, hogy a kommunizmus idején elkobzott épület- és földvagyon visszaszolgáltatásának lassú üteme továbbra is emberi jogi vonatkozású aggodalmakra, illetve a vallásszabadsággal és a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot. Biztosította Tőkés Lászlót, Washington részéről minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a román kormányt a nemzeti és vallási kisebbségekkel szembeni kötelezettségei mielőbbi teljesítésére és a közösségi javak restitúciójának gyorsítására ösztönözzék. Megállapította, hogy a visszaszolgáltatási törvény 2013-as módosításai ellenére a folyamat továbbra is nehézkes és túlságosan vontatott.
Tőkés László decemberi levelében azt írta, hogy az önkényhatalmi rendszerek által kisajátított ingatlanok maradéktalan visszaszolgáltatása alapfeltétele volt Románia NATO-, illetve EU-csatlakozásának. Ennek fényében pedig elfogadhatatlan – írta -, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak egykori jogos tulajdonának csupán mintegy fele került újra birtokukba, ténylegesen használatba venni viszont alig egyharmadát tudták.
MTI
2016. március 11.
Újabb amerikai bírálat
Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége úgy véli, a parlamenti képviselők mentelmi jogával nem szabad visszaélni vagy nem megfelelően használni azt csak azért, hogy valakit megvédjünk. „Ahogyan azt már többször is elmondtuk, a korrupció csökkentése létfontosságú Románia virágzása, biztonsága és általános fejlődése szempontjából.
Bár nem kommentálunk egyes eseteket külön, a demokrácia egyik alapelve, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő” – áll a nagykövetség állásfoglalásában, amelyet a Cristian Rizea képviselőről szóló parlamenti szavazás után adtak ki. A szociáldemokrata képviselő esetében ugyanis az alsóház a szerdai szavazáson az őrizetbe vételt jóváhagyta, de a letartóztatást nem engedélyezte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 15.
Vallásszabadság Romániában: papíron igen, a valóságban nem
Az emberi jogok érvényesítéséről szóló országjelentésnek Romániával foglalkozó negyven oldalán az Egyesült Államok külügyminisztériuma bőségesen foglalkozott a romániai magyar kisebbség jogsérelmeivel.
A jelentésben szót ejtenek a magyar nyelv hivatalos használatának tiltásáról, a kétnyelvű helységnévtáblák hiányáról, az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem alapításának elutasításáról, a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok tiltásáról, a csángóföldi magyar oktatás akadályoztatásáról, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedéséről.
Igaz, Washington óvatos volt: mindezt nem állította határozottan, hanem csupán úgy közölte, hogy erre panaszkodik a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ.
Lassú az elkobzott javak visszaszolgáltatása
Az amerikai külügy a romániai vallásszabadság betartását elemző, nemrégiben megjelent jelentésében is úgy fogalmaz, hogy habár a romániai törvénykezés és maga az alkotmány is szavatolja a teljes vallásszabadságot, védi a vallási kisebbségeket – így például azok állami támogatásban részesülnek –, a román hatóságok nem minden esetben tartják tiszteletben a vonatkozó jogszabályokat.
A jelentés hangsúlyozza, hogy bizonyos állami megszorítások miatt egyes vallási csoportokat nem ismernek el az országban, és akadályozzák az 1940 és 1949 között elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását. Erre példaként elsősorban a görög-katolikusok hozza fel, akik több templomukat mindmáig nem kapták vissza, mivel a hatóságok nem hajtották végre a bírósági döntéseket. Az ortodox egyház befolyására egyébként a helyi hatóságok igyekeztek megakadályozni a nem ortodoxok ortodox temetőkbe történő temetkezését.
Erre elsősorban a görög-katolikusok és a hetednapi adventista egyház képviselői panaszkodtak. Szó esik arról is, hogy az ortodox egyház nyomást gyakorol mind az oktatási tárcára, mind pedig az iskolákra a vallásórák kötelezővé tétele érdekében.
Meggyalázott zsinagógák, fasiszta vezetők ünneplése
A jelentés szerzői dicsérően szólnak arról, hogy a román kormány igyekszik gyakorlatba ültetni a Nemzetközi Holokauszt Bizottság ajánlásait, és az iskolai programokba belefoglalta a holokauszt tanulmányozását is. Azt viszont megállapítják, hogy 2015-ben az alkotmánybíróság elutasította azt az új törvényt, amely lehetővé tette volna az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásának elsőbbségét a holokauszt túlélői számára. A román kormány ugyanakkor azon van, hogy mégis érvényt szerezzen ennek a törvénynek.
A tavalyi év alatt több antiszemita megnyilvánulás is volt Romániában. Zsinagógákat szentségtelenítettek meg, voltak, akik tagadták a holokausztot, bizonyos szervezetek egyszersmind ünnepségeken emlékeztek meg a vasgárdista mozgalom fasiszta vezetőiről.
A jelentés kitér arra is, hogy Bukarestben hatalmas mecset épülne, amely nagy ellenkezést vált ki a lakosság körében. Így például sertésfejeket dobáltak a mecset építésére kiszemelt területre, sertést legeltettek, keresztekkel tűzdelték tele a telket.
Az amerikai Külügyminisztérium jelentése leszögezi: az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége nem egy alkalommal kifejezte aggodalmát a román illetékeseknek az egyházak elkobzott javainak lassú visszaszolgáltatása miatt, és bár értékelte a kormány korábbi eredményeit, sürgető feladatnak tartotta a holokauszt borzalmainak teljes elismerését, a holokauszt iskolai oktatásának további javítását.
Személyes találkozók
A Bukaresti amerikai nagykövetség valamint az amerikai Külügyminisztérium tagjai több alkalommal is találkoztak a görög-katolikus egyház vezetőivel, akikkel egyházuk és az ortodox egyház közötti kapcsolatok javításáról tárgyaltak, ez alkalommal szóba kerültek a két egyház közötti incidensek is.
Az amerikai nagykövetség képviselői többször is találkoztak a zsidó közösség, a zsidó szervezetek vezetőivel. A nagykövetség a megbeszélések során külön kihangsúlyozta, hogy Washington határozottan támogatja az antiszemitizmus leküzdéséért folytatott harcot.
A nagykövetség tagjai ugyanakkor a romániai muzulmán közösség képviselőivel közösen a vallási toleranciát szorgalmazó számos rendezvényen vettek részt – zárul az Egyesült Államok Külügyminisztériumának a vallásszabadság betartásának helyzetét elemző jelentése.
Bogdán Tibor
Transindex.ro
2016. augusztus 30.
Megismertetnék az amerikai nagykövettel a románok valós történelmét
Több száz, a románok történelmével foglalkozó könyvet gyűjtött össze kedden a Bukaresti Egyetem-téren a Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért síkra szálló Acţiunea 2012 csoport, hogy azt majd eljuttassa James Pettitnek. Az Egyesült Államok chişinăui nagykövete ugyanis óriási felháborodást váltott ki unionista körökben azzal a kijelentésével, hogy „Moldova nem Románia”.
Mint korábban írtuk, az amerikai diplomata a Moldovai Köztársaság függetlenségi napjának ünnepén adott interjúban azt fejtegette, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése „nem praktikus választás”, a Pruton túliak más nyelven beszélnek, a Moldovai Köztársaság többnemzetiségű állam, amelynek megvan a saját történelme.
Könyvgyűjtő akciója mellett az Acţiunea 2012 csoport levélben fordult magyarázatért az Egyesült Államok Bukaresti nagyvöbetségéhez és a washingtoni State Departmenthez is.
„Pettit nagykövet úr kijelentése a románok történelméről teljesen hibás. Nem ismeri a történelmünket és mi a helyes útra akarjuk terelni. Mi mindannyian (romániaiak és moldovaiak – szerk. megj.) románok vagyunk csak egy mesterséges határ választ el az oroszok miatt, akik elrabolták a Pruton túli testvéreinket és mi vissza akarjuk őket hozni az anyaország kebelébe” – mondta a sajtónak egy egyesüléspárti tüntető.
Az unionisták megmozdulást szerveznek kedden Chişinăuban, az amerikai nagykövetség épülete előtt is, ahol James Pettit nagykövet azonnali távozását kérik.
maszol.ro
2016. szeptember 1.
Obamától kérne magyarázatot Tăriceanu (Vita az egyesülésről)
Călin Popescu Tăriceanu azt javasolja, a szenátus fogadjon el egy nyilatkozatot, amelyben adjon hangot „elégedetlenségének” a chişinăui amerikai nagykövet kijelentései miatt, és kérjen „tisztázó választ” Obama elnöktől, a külügyminisztériumtól és az Amerikai Egyesült Államok szenátusától.
„Meglepetéssel, aggodalommal és nagyfokú elégedetlenséggel fogadta a romániai közvélemény James Pettit chişinăui amerikai nagykövet kijelentéseit. A nagykövet által tárgyalt kérdéskör rendkívül érzékeny, de még inkább különösen fájdalmas téma minden román számára. Újra eszünkbe juttatta a több millió besszarábiai román által elszenvedett tragédiákat és megaláztatásokat, ami román terület volt a sztálinizmus és a hitlerizmus fekete ideje alatt, a Besszarábiai Ribbentrop-Molotov Paktum alapján egyesítve, amikor a jog erejét az erő joga helyettesítette” – áll abban a nyilatkozattervezetben, amelyet Tăriceanu a szenátus elé terjesztett. Tăriceanu úgy fogalmaz, „Románia volt az első állam, amely elismerte és továbbra is fenntartások nélkül elismeri a Moldovai Köztársaság államiságát, szuverenitását és függetlenségét”, ám ez nem jelenti azt, hogy meg lehet akadályozni „Románia és a Moldovai Köztársaság állampolgárai többségének az egyesülésről szóló vágyainak szabad kifejezésre juttatását”. „Az amerikai nagykövet nyilatkozata pedig világosan érzékelteti, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem támogatja, most és a jövőben is ellenzi Besszarábia visszatérését az anyaországhoz” – írja még Tăriceanu. Hozzáteszi: Pettit nagykövet kijelentései kellemetlen gyanakvást hozhatnak a kétoldalú kapcsolatokba, ami csak növelné aggodalmunkat”.
Az Amerikai Egyesült Államok chişinăui nagykövete a Moldovai Köztársaság függetlenségének 25. évfordulóján úgy fogalmazott: „a Romániával való egyesülés például az EUrópai Unióhoz vezető útként vagy más okból, nem egy praktikus választás, nem jelenti azt a választást, amitől itt, a Moldovai Köztársaságban a dolgok jobbra fordulnának. A Moldovai Köztársaság nem Románia. A Moldovai Köztárságnak saját történelme van, saját kihívásai.”
Válaszolt a nagykövetség
James D. Pettit kijelentésével kapcsolatban kért felvilágosítást a Hotnews.ro hírportál az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségétől. A válaszban az áll, hogy az Egyesült Államok régóta támogatja Moldova Köztársaság szuverenitását és területi egységét, és méltatja Romániának a Moldovai Köztársaság demokratikus fejlődéséért, európai uniós beilleszkedéséért tett erőfeszítéseit. „Mi több, az Egyesült Államok Moldovával kapcsolatos politikája az, hogy partner legyen gazdasági és demokratikus fejlődésében. Ennél messzebb menő következtetéseket levonni a politikánkkal kapcsolatban meghaladja a politikai felhatalmazásunkat” – zárja rövid levelét a nagykövetség.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 12.
Székelyfölddel ismerkedett az amerikai nagykövet
Először járt Hargita megyében Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete. Lenyűgözte a táj és a helyiek, akikkel találkozott. „Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel a problémákról” – mondta. Hozzátette: árgus szemekkel figyelik a kisebbségi jogok betartását.
Hargita megyét látogatta meg hétfőn az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm és felesége. Hétfőn előbb Csíkszeredában járt, majd Székelyudvarhelyen az SZKA képviselőivel találkozott. Közel egy éve nevezték ki nagykövetnek a diplomatát, aki szerint az Amerikai Egyesült Államok Romániát most nagyon pozitív helyzetben látja. „Ha a térséget tekintjük, akkor Románia a stabilitás és a fejlődés szigete lett, összehasonlítva a szomszédaival. A nemzetközi biztonság szempontjából pedig nincs jobb partnerünk ebben a térségben” – mondta Hans Klemm.
A nagykövet szerint a demokratikus értékek vállalása és a demokratikus intézmények erősítése terén sikereket ért el Románia, dicséretesnek tartja az ország korrupció elleni küzdelmeit. A nagykövet úgy látja, gazdasági szempontból nagyon gyors léptékben fejlődik az ország, így mindent összevetve jó irányban halad jelenleg az ország, és reméli, ez így fog folytatódni. „Románia és az Egyesült Államok is fontos választások előtt állnak, így nagykövetként szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a partnerségünk továbbra is szilárd mArad, sőt erősebb lesz az elkövetkezőkben” – beszélt a céljairól.
Ez volt az első, hogy Hargita megyébe látogatott, és le is nyűgözte a látvány, illetve a helyiek, akikkel eddig találkozott. „Székelyföld ezen része igencsak sajátos, főként az etnikai összetétele miatt, valamint a Magyarországgal kapcsolatos múltja, és a magyar nyelv révén is” – mondta, hozzátéve, hogy igyekszik minél többet megtudni Hargita megyéről.
Az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi országjelentésében kitértek a romániai magyar kisebbséget érő hátrányos megkülönböztetésre, például arra, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet különböző intézményekben, a helyhatósági hivatalnokok sok helyen nem beszélik a magyar nyelvet, több város önkormányzata megtagadta a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, illetve több esetben megtiltották a székely zászló kitűzését is. Klemm elmondta, hogy a Bukaresti nagykövetség szorosan együttműködött a jelentés kidolgozásán az amerikai külügyminisztériummal, ennek ellenére nem tudta megmondani, ha a következő jelentésben jobb eredmények lesznek e téren, vagy úgy általában.
„Az Egyesült Államok számára fontos a kisebbségek értékeit tisztelni, ez számunkra is kihívás, és Romániában is népszerűsítjük ezt, valamint a vallási szabadságot, a sajtó szabadságát, a szólásszabadságot. Az egyik célja Székelyföldi látogatásomnak, hogy beszéljek az itteniekkel ezekről a problémákról” – fejtette ki.
Mint elmondta, Csíkszeredai látogatása alatt ismerte meg a Romániában élő magyarok kihívásait és gondjait, a szimbólumok használata mellett az oktatás minősége is felmerült. A diplomatát meglepte, hogy gondot okoz a románnyelv-oktatás minősége is a magyar anyanyelvű kisebbségnek. Megtudta ugyanakkor, hogy a térségnek gondot okoz elérni az uniós forrásokat, ennek hiánya pedig rosszul hat a helyi gazdaságra. Az amerikai nagykövet egyelőre nem hallott a Székelyföldi autonómia-törekvésekről Bukarestben, illetve a mostani látogatása alatt – válaszolta érdeklődésünkre, de hozzátette, igyekszik utánanézni a javaslatoknak.
Oroszország generálja a feszültséget és instabilitást
Hans Klemm a globális fenyegetettségről, illetve Románia Egyesült Államokkal és Oroszországgal folytatott kapcsolatáról is beszélt. Úgy látja, valóban növekszik a térségben a feszültség, az orosz agresszió miatt. A nagykövet szerint az Egyesült Államok, az Európai Unió és Románia egyaránt Oroszországot okolja a térségben létrejött konfliktusokért és instabilitásért, valamint a nemzetközi határok megszegéséért. Meglátása szerint a Fekete-tengeri térségében a legnagyobb ingatagságot Oroszország generálja, ennek ellenére hangsúlyozta, a Deveselu légi támaszponton telepített rakétaütegek, amelyet az európai NATO-rakétavédelmi rendszerbe is integrálnak, védelmi szerepet nyújtanak, az euro-atlanti térségen kívüli fenyegetésekre, és nem az oroszországiakra vannak irányítva.
A szimbólumhasználatról és a diszkriminációról tájékoztatták
A nagykövet délelőtt Borboly Csabával, Hargita megye Tanácsának elnökével és Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével is találkozott Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a találkozón elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másfelől meg fogalmi gumicsont, és arra jó, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a román közigazgatás bajairól – áll a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A fejlesztési régiók kapcsán Borboly Csaba kifejtette, hogy a jelenlegi felosztás az ország nyolc nagyvárosának, illetve azok harminc kilométeres körzetének biztosít fejlődési lehetőséget, miközben a vidék elszegényedik, nő a vidék és a nagyvárosok közti szakadék. A közlemény szerint a szimbólumhasználat kapcsán Borboly kiemelte, minden megyének van saját zászlaja, de a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít rosszhiszemű feljelentőknek, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézményekben való jelképhasználatot, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve, holott Románia elfogadta a vonatkozó nemzetközi chartát.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a gazdasági és az anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, amit a város és a térség esetében alkalmaz a román állam, valamint a Városháza felirat és a városzászló meg a székely lobogó miatti pert is ismertette. Kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, valamint a régiós felosztást bírálta, mert meglátása szerint a Központi Fejlesztési Régióban csak két város fejlődött gazdaságilag, Brassó és Szeben, statisztikák szerint pedig a vidék és e nagyvárosok közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
A beszélgetés után Hans Klemm elmondta, hogy az amerikai kormány számára fontos a kisebbségek tisztelete, és kijelentette, hogy amerikai befektetőkkel való találkozóján mindenképpen megemlíti nekik Hargita megyét mint lehetőséget.
Amerikai sarokkal gazdagodott a Csíkszeredai könyvtár
Az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége klasszikus és kortárs amerikai íróktól származó, angol nyelv tanulásához szükséges, valamint gyermekkönyveket és könyvespolcot ajándékozott a Kájoni János Megyei Könyvtárnak hétfőn.
Az ajándékot Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete adta át. Elmondta, ez az első alkalom, amikor Hargita megyébe látogat, és örömet okoz számára, hogy értékes ajándékot adhat az ittenieknek.
Az ünnepséget követően Hans Klemm kerekasztal-beszélgetésen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nagykövet kifejtette, korábban Kovászna megyébe is ellátogatott, így lehetősége volt megtapasztalni, hogy Székelyföld különbözik az ország többi részétől, pozitív benyomása van Hargita megyéről. Véleménye szerint a székely büszke, harcos, védelmező nép. Az aktuális problémákra térve az újságírók a kisebbségi kérdésről is érdeklődtek a nagykövettől, aki elmondta, védeni, tisztelni kell a kisebbséget. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban milyen kapcsolat fog kialakulni a megyével, azt válaszolta, hogy a Kájoni János Megyei Könyvtárral kialakult kapcsolat az alapja lehet annak az együttműködésnek, amely a megye kulturális és oktatási fejlődését szolgálja. Az elöljárókkal való találkozás folytatásaként közös terveket alkothatnak a megye gazdasági fejlődése érdekében.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2016. szeptember 13.
Amerikai látszatpolitika
Az Egyesült Államok számára egyáltalán nem ismeretlen a Romániában élő nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok helyzete.
Nem is lehet számára idegen a téma, elvégre elmúltak már azok az idők, amikor Amerika – és vele együtt tulajdonképpen az egész Nyugat – alaposan megszűrt információkat kapott az országban uralkodó állapotokról, emiatt pedig kritikátlanul elhitte és elfogadta azt, amit a Bukaresti kommunista rezsim propagandája „beadagolt” neki. Például a Ceaușescu-diktatúra bikkfanyelvén arról, hogy „a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros testvéri egységben a szocialista Románia nagy családját alkotják”.
A washingtoni külügyminisztérium Romániáról évente kibocsátott emberi jogi jelentései rendre arról tanúskodnak, hogy a tengerentúl nagyon is tisztában vannak azzal, miképpen érvényesülnek az emberi, ezen belül a kisebbségi jogok az országban. Pontosan tudják, miként tiltják, akadályozzák a hatóságok és az önkormányzatok a magyar nyelv hivatalos használatát, a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, miként utasítja el hosszú ideje a román állam az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását, hogyan folyik szisztematikus hadjárat a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok ellen. És a sort folytathatnánk a csángóföldi magyarórák akadályoztatásával, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának késlekedésével.
A baj csak az, hogy a magyar közösség képviselői által több-kevesebb intenzitással jelzett problémakörök tudomásulvételén és csokorba gyűjtésén túlmenően Amerika nemigen tesz lépéseket ezeknek a gondoknak az orvoslásáért. Csak egy példa. Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a minap dörgedelmes hangvételű közleményben bírálta a román jegybankot (BNR) amiatt, hogy egykori, a Vasgárdával és a legionáriusmozgalommal rokonszenvező elnökét is ábrázoló emlékérmét bocsátott ki. Szóra sem méltatja viszont a diplomáciai képviselet a magyar jelképek üldöztetését.
Dicséretes, hogy az amerikai nagykövet végre személyesen igyekszik tapasztalatokat szerezni a tömbmagyar Székelyföld valóságáról, megkeseredik azonban a szánk íze, amikor a „kisebbségek tiszteletben tartása” fontosságának hangsúlyozása közben nem pontosítja, milyen csoport, közösség tagjaira utal tulajdonképpen. A feladat tehát nem könnyű: arról kell meggyőzni Amerika képviselőjét, hogy a dolgok nevén nevezésén túlmenően konkrét lépéseket is tegyen magyarügyekben.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 14.
A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügy az amerikai nagykövetséget
A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügyminisztérium az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségét szerdán, miután Hans Klemm amerikai nagykövetről olyan fotó jelent meg a román médiában, amelyen egyajándékba kapott székely zászlót tart Kovászna megyei elöljárókkal közösen.
A Bukaresti külügyminisztérium egy szerdán kiadott közleményében elismeri: az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.
„Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a Bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében” – olvasható a román külügyi közleményben.
A román hírtelevíziók többsége először úgy értelmezte az erről szóló külügyi közleményt, hogy a tárca bekérette a diplomatát, ezt azonban Ionut Valcu külügyi szóvivő később az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta. „Szó sincs bekéretésről, a miniszternek egyetlen találkozó sem szerepel a programjában” – idézte a hírügynökség a szóvivőt.
A Bukaresti külügy kifejezte meggyőződését: látogatásai alkalmával a nagykövet megismeri a Románia által meghonosított interkulturális modellt, a romániai kisebbségek által élvezett jogokat, amelyek – a kommüniké szerint – mindenben megfelelnek a vonatkozó nemzetközi szabványoknak.
Szerdán a román televíziós és online médiaorgánumok többsége – többnyire elítélő kommentárok kíséretében – tette közzé azt a fotót, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok romániai nagykövete egy székely zászlót tart a kezében Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester, Kató Béla református püspök és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke társaságában – többnyire kifogásoló kommentárok kíséretében.
A fotót kedden posztolta Facebook-oldalára a Sepsiszentgyörgyi polgármester. A román nyelvű kísérőszöveg szerint Hans Klemm aznapi Háromszéki látogatásakor egy székely zászlót kapott ajándékba vendéglátóitól. A polgármester azt is megjegyzi: a székely zászló mára már annak a tisztelethiánynak a szimbóluma is, amelyet a román hatóságok tanúsítanak a székely közösséggel szemben.
Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a székelyzászlós fotót kifogásoló sajtókommentárokra reagálva közleményben tudatta: Hans Klemm „Románia egészében az Egyesült Államok nagykövete”, rendszeresen utazik a országban, és a román társadalom különböző csoportjaival találkozik.
„Az Egyesült Államok Románia szövetségeseként és stratégiai partnereként üdvözli és támogatja a romániai demokráciát és Románia erőfeszítéseit, amelyek a demokratikus intézmények megerősítését szolgálják a társadalom valamennyi szegmensének egyenlő és teljes részvétele által” – olvasható az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségének közleményében.
MTI
Székelyhon.ro
2016. szeptember 24.
Több ezren tüntettek Bukarestben a társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen
Több ezren tüntettek Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban csütörtökön a meggyanúsított társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen.
Felháborodásukat az váltotta ki, hogy a szenátus hétfőn megakadályozta a Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amiért tavaly egy autóját felvezető motoros rendőr halálos közúti balesetet szenvedett.
A Bukaresti szenátus épülete előtt gyülekező tüntetők „Egyenlőséget a törvény előtt”, „Le a mentelmi joggal”, „Képviseletre, nem visszaélésre kaptatok megbízatást” feliratú transzparenseket tartottak a magasba. A demonstrálók elfoglalták a parlament épülete előtti úttestet, megbénítva a sugárút forgalmát és „Igazságot akarunk, nem mentességet”, „Szégyelljétek magatokat”, „Vigyen el benneteket a DNA” skandálásokkal fejezték ki elégedetlenségüket választottjaikkal szemben.
Az interneten terjesztett felhívások hatására Kolozsváron és Temesváron is több százan vonultak utcára, Krajován (Craiova) és Jászvásáron (Iasi) pedig több tucatnyi ember demonstrált a képviselői kiváltságok és a mentelmi joggal való visszaélés ellen.
A hétfői szavazás után az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége és Klaus Iohannis román államfő is arra figyelmeztette a törvényhozást, hogy a törvények mindenkire érvényesek, egy gyanúsított bűnössége ügyében pedig nem a parlament, hanem az igazságszolgáltatás hivatott dönteni. A közfelháborodás láttán a parlamenti pártok csütörtökön egymás után jelentették be, hogy megismételnék a szavazást Oprea kiadatásáról, amit maga az érintett is helyeselt. Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó klasszikus mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. Azon tisztségben lévő vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás. (MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 30.
Amerika is aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt
Washington aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt a bukaresti igazságügyi miniszter által bemutatott módosítási javaslatok tükrében - közölte kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
A nagykövetség a Hotnews.ro hírportál által idézett állásfoglalásában rámutatott, hogy aggodalommal vették tudomásul a javasolt módosításokat. Tudorel Toader igazságügyi miniszter a múlt héten ismertette az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítási javaslatát. A tárcavezető egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.
„Arra biztatjuk a kormányt, a törvényhozást és az igazságszolgáltatás intézményeit, hogy folytassák együttműködésüket a korrupcióellenes harcban és az igazságszolgáltatási intézmények hitelességének megőrzése érdekében” - idézte az MTI a követségi közleményt. Washington szerint a jogállamiság csak erős és független igazságszolgáltatással biztosítható, ehhez független ügyészekre van szükség, akik politikai beavatkozások nélkül vizsgálhatják a bűncselekményeket.
Kedden Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is élesen bírálta az igazságügyi miniszter módosító javaslatait azt követően, hogy egyeztetett az ügyészségek vezetőivel.
Lazăr szerint a módosító indítványok támadást jelentenek a független igazságszolgáltatás ellen.
Egyebek mellett bírálta, hogy a bírák és az ügyészek ellen csak külön erre a célra, a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó részleg indíthat büntetőjogi eljárásokat. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet áthelyeznék az igazságügyi minisztériumhoz a Legfelsőbb Bírói Tanácstól.
A miniszter kilátásba helyezte továbbá, hogy a bírák és ügyészek szakmai hibákért vagyonukkal felelnének.
Korábban Klaus Johannis államfő is bírálta a javaslatokat, és a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Toader indítványát. Vasárnap Bukarestben és több nagyobb városban mintegy háromezren tüntettek a javasolt módosítások ellen.
MTI; Krónika (Kolozsvár)