Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Állami Tartalékok Országos Gondnoksága/Ügynöksége/Hivatala (ANRS)
31 tétel
2006. december 20.
Csaka Józsefet, Székelykeresztúr jelenlegi alpolgármesterét jelöli a Kis- és Középvállalatok Országos Ügynökségének elnöki tisztségére az RMDSZ. Az Állami Tartalékalap elnöki posztjának várományosa Dézsi Zoltán, Hargita megye leköszönt alprefektusa. Az Országos Gyermekvédelmi Hatóság alelnöki tisztségében Tonk Gabriellát látná szívesen a szövetség. A jelöléseket Calin Popescu-Tariceanu kormányfőnek is jóvá kell hagynia. A demokratákkal folytatott egyezség alapján az RMDSZ még két megüresedett államtitkári tisztséget is kapott. /Megvan a három RMDSZ-es ügynökségvezető-jelölt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
2006. december 28.
Dézsi József Zoltánt (RMDSZ), Hargita megye volt prefektusát nevezték ki december 27-én Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök döntése alapján az Állami Tartalékok Országos Gondnoksága (ANRS) elnökének Sorin Vicol helyett, aki a Konzervatív Párt (PC) kormányból való kivonulásával benyújtotta lemondását. /Dézsi Zoltán az Állami Tartalékok Országos Gondnokságának vezetője. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./
2007. április 3.
Wohlfart Rudolf vezeti az elkövetkező három évben a Gyergyó Területi Ifjúsági Egyeztető Tanácsot (GYTIET). A szervezet élére Dézsi Zoltán volt gyergyószentmiklósi polgármesterhez, az Állami Tartalékok Országos Gondnokságának (ANRS) jelenlegi vezetőjéhez közel álló személy került, hiszen az új elnök Dézsi fiának a barátja. Az alapszabály szerint a szervezet többi vezető tisztségviselőjét Wohlfart maga nevezheti ki; az új elnök eddig az ügyvezető alelnököt nevezte meg Virág József személyében, aki Dézsi Zoltán személyi tanácsadójának, Virág Zsoltnak az öccse. A tisztújító közgyűlésen vita alakult ki. A szervezet négy tagja rendellenességeket észlelt a közgyűlést előkészítő bizottság munkájában. Barti Tihamér, Eigel Tibor, Mik József és Nagy Zoltán többek közt nehezményezte, hogy a bizottság olyan alakulatok részvételét fogadta el a közgyűlésen szavazati joggal bíró szervezetekként, amelyek sem munkájukkal, sem jelenlétükkel nem segítették GYTIET-t, és nem tagjai ennek a szervezetnek. „A GYTIET 1997 óta működő szervezet, amelyben az elmúlt tíz évben a tagszervezetek cserélődtek. Voltak olyanok, amelyek visszaléptek, mások pedig megszűntek, és helyettük újak jelentkeztek” – magyarázta Melles Előd leköszönő elnök, aki 2004–2007 között töltötte be a tisztséget. Élénk vitát váltott ki az alapszabályzat is, ugyanis a magyar és román szövegezésű statútum jelentős eltéréseket tartalmazott. Melles elmondta, hogy az ülésen a kétféle változatot egységesítették. /Jánossy Alíz: Dézsi-barát az új elnök. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./
2007. május 11.
Legalább júliusig nem hagyja el a kolozsvári alpolgármesteri széket Boros János. A szóbeszéd szerint Boros Bukarestbe megy, és az Országos Lakásügynökség élén kap tisztséget. Elterjedt, hogy a földjeiket visszakövetelő hóstáti gazdák be akarják perelni Borost mint a visszaszolgáltató bizottság elnökét, a folyamat elhúzódása miatt. Boros pontosított: nem személye, hanem az önkormányzat ellen készül per. A mintegy 165 hektárnyi terület még mindig az Állami Tartalékalap tulajdonában van. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Boros júliusig marad. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./
2007. november 17.
Megjelent Dézsi Zoltán újabb könyve: A tehetség nyomában (Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007). Dézsi Zoltán tanár volt Gyergyószentmiklóson, 1989 után ugyanitt polgármester, azután Csíkszeredában a kormány Hargita megyei prefektusa. Összegyűjtött beszédeinek kötete a megye 1989 utáni korszakának kordokumentuma. A pedagógia terén kutatómunkát is végzett, ennek gyümölcse a most megjelent A tehetség nyomában. Munkája vezérmotívuma a család, iskola, társadalom felelőssége a tehetség felfedezésében és kiteljesítésében. Dézsi Zoltánt kinevezték az Állami Tartalékalapok igazgatójának. Székhelye azóta Bukarest. /Barabás István: Táltosok nyomában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./
2007. november 30.
Takács János marosvásárhelyi vállalkozó, illetve Dézsi Zoltán, az Állami Tartalékalap Országos Ügynökségének vezetője lehet az RMDSZ szenátusi frakciójának két új tagja, amikor Frunda György, valamint Sógor Csaba átveszik európai parlamenti mandátumukat. /Dézsi Zoltán és Takács János az RMDSZ „szenátorutódai”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./
2008. január 23.
Hargita megyében az RMDSZ és a magyar ellenzék küzdenek meg a polgármesteri székekért. Az RMDSZ számára Székelyudvarhely feltörhetetlen diónak bizonyult a rendszerváltás óta: soha nem volt RMDSZ-es polgármestere. 1992-ben, az első polgármester-választáson győztes Ferenczy Ferenc függetlenként szerezte meg a tisztséget. 1996-ban már RMDSZ-színekben indult, de veszített a független Szász Jenővel szemben, aki azóta a harmadik mandátumát tölti. Szász a 2000-es választáson Antal Istvánt, a 2004-esen Ladányi Lászlót győzte le. Kelemen Hunor szerint azonban most minden feltétel adott ahhoz, hogy megszerezzék a polgármesteri széket. Az európai parlamenti választások udvarhelyszéki kudarca után lemondott Verestóy Attila széki elnök helyébe az RMDSZ januárban megbízott elnökként Birtalan Józsefet helyezte. A Hargita megyei önkormányzat elnöke, Bunta Levente, és alelnöke, Borboly Csaba között másfél éve ellentét van. Bunta Levente székelyudvarhelyi lévén, jó eséllyel szállhatna harcba a városi polgármesteri székért. Erről még korai beszélni, hárította el a kérdést Bunta Levente. A Rompres hírügynökség Dézsi Zoltánt, Gyergyószentmiklós egykori polgármesterét, az Állami Tartalékalap jelenlegi elnökét tartotta a legesélyesebbnek a gyergyószentmiklósi polgármester-választás megnyerésére. /Kirajzolódó erővonalak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2009. február 26.
Még tisztségében található több olyan magyar vezető a kormányzati alárendeltségű intézményekben, aki az előző ciklusban lépett hivatalába. Markó Attila államtitkári rangban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát vezeti, de Damoklész kardja lebeg több magyar intézményvezető feje fölött, így például Talpas János, az Országos Turisztikai Fejlesztési és Kutatási Intézet vezérigazgatója nem látja esélyét, hogy sokáig helyén maradjon. Dézsi Zoltán, az Állami Tartalékok Országos Hivatalának elnöke elmondta, hogy eddig vele „nem közöltek se jót, se rosszat”, és nem észlelt a leváltására utaló jeleket. Hasonlóképpen nyilatkozott Dáné Károly, a Tankönyvkiadó vezérigazgatója is. Csáka József szintén még a kis- és középvállalkozások vezérigazgatósága élén van. Államtitkárból igazgató lesz Pásztor Gabriella. „Valószínűleg a volt oktatásügyi államtitkár lesz az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgatója” – nyilatkozta Matekovits Mihály, akit a főosztály vezérigazgatójából vezérigazgató-helyettessé „fokoztak le”. Nemes Sándor a Kereskedelemösztönző Hivatal élén maradt, de csak megbízott vezérigazgató-helyettesi beosztásban, – mint nyilatkozta – Markó Béla, Borbély László és Verestóy Attila közbenjárására. Az utóbbi két hétben egyetlen RMDSZ által javasolt igazgatót menesztettek, Lukács Vilmost, az Országos Befektetési Vállalat vezérigazgatóját, helyére Emil Sabót nevezték ki. /”Ottfelejtett” igazgatók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
2012. április 6.
Megérkeztek Nyirő József földi maradványai Madridból Budapestre
Nyirő József földi maradványai megérkeztek Madridból Budapestre. Az emigrációban 1953-ban elhunyt erdélyi írót május 27-én, pünkösd vasárnapján temetik újra szülőföldjén, a székelyudvarhelyi katolikus temetőben.
Kedden délben Madriban, az Almudena köztemetőben Bucsi Szabó Edit magyar nagykövet és Németh Zoltán első beosztott jelenlétében került sor Nyirő József földi maradványainak exhumálására – tudatta Lukács Csaba, az újratemetés kommunikációs vezetője az MTI-vel szerdán.
Felidézte, hogy az 1953-ban elhunyt magyar író egyik utolsó, szellemi végrendeletnek is tekinthető írásában úgy fogalmazott: „ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ.”
A székely író földi maradványainak hazaszállítása a rendszerváltást követően többször felmerült, de az elképzelések vagy pénzhiány, vagy technikai okok miatt meghiúsultak. Most a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség kérte a sír feltárását. Az író földi maradványait tartalmazó, lezárt fémkoporsó szerda este érkezett meg Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre.
A hamvakat május 24-én, a csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, a szervezők pedig azt tervezik, hogy Csíkszeredától Székelyudvarhelyig huszárok kísérik át, mert a két település között nincs vasútvonal.
Korábban Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány vezetője, a Magyar Polgári Párt elnöke az MTI-vel azt közölte, hogy az újratemetést Kövér László házelnök védnöksége alatt a magyar Országgyűlés Hivatala szervezi, a Székelyudvarhelyért Alapítvány pedig a székelyföldi társszervezői feladatokat látja el.
„Gyakorlatilag Nyirő végrendeletének teszünk eleget és úgy vélem, a székely apostolnak itthon kell nyugodnia, és ezáltal egy olyan kérdést rendezünk, amivel tartozik a székelység, a magyarság Nyirőnek” – mondta a társszervező alapítvány elnöke.
Nyirő József Nyirő József író, közíró, katolikus pap Székelyzsomboron született 1889-ben. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939-42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Egy ideig Németország nyugati megszállási övezetében élt, majd 1950-ben Madridba települt át, ahol a Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa volt. Madridban hunyt el 1953-ban.
Főbb művei: Jézusfaragó ember (novellák 1924), Az Isten igájában (regény 1926), A Kopjafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), A Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944).
Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.
MTI. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 2.
Nyirő Józsefet valóban hazahozzák
Enyhén szólva félretájékoztatta olvasóit Czegő Zoltán, a Székely Hírmondó újságírója, amikor azt állította, hogy Székelyudvarhely polgármestere "nem akarja befogadni Nyirő József hamvait, a gyulafehérvári katolikus egyház pedig nem hajlandó templomába beengedni az 59 éve Madridban elhunyt, egyik legnagyobb székely magyar író hamvait" (Székely Hírmondó, 2012. április 30., hétfő).
A cikk az MPP közleménye hatására születhetett, melyet Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere igen határozottan cáfol. Elmondta, április végén valóban tárgyaltak a Magyar Országgyűlés küldöttségével, és az is fedi a valóságot, hogy május első napjaiban, 6-án, 7-én újabb egyeztetésre kerül sor. De azt, hogy akadályokat kívánnának gördíteni Nyirő újratemetése útjába, határozottan cáfolja, s fölösleges hangulatkeltésnek, nemtelen választási propagandának tartja az MPP minősíthetetlen hangú közleményét, vádaskodását, vagdalkozását, közvélemény-mérgezését.
Udvarhely polgármestere – kit ez ügyben természetesen meg­kérdeztünk – a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli, hogy az esemény előtt egyeztettek a Magyar Országgyűlés küldöttségével, hisz a kétnapos megemlékezés-sorozat a város mindennapi életét is befolyásolja, ráadásul pünkösd vasárnapja lévén, Székelyudvarhely hívő polgárainak is meg kell adni az az ünneplés lehetőségét. Bár sokallja, hogy a ravatal két napig álljon a város főterén, a Nyirő-temetésre való tekintettel elhalasztották a Márton Áron tér tavaszra ütemezett felújításának megkezdését. Nem tartotta rossz ötletnek, hogy az író ra­va­talát a Szent Miklós-hegyen, a katolikus temp­lom előtt állítsák fel, de e kérdésben a szervezők nem tudtak egyezségre jutni az egyházzal. Túl későn vették fel a kapcsolatot velük is.
Legutóbb az Országgyűlés küldöttségével Nyirő újratemetésének a román közvéleményben és médiában lecsapódó hatását is latolgatták, s számba vették a kívülről érkező lehetséges támadásokat. Arra ellenben valóban nem gondoltak, hogy Nyirő József végakarata szerin­ti újratemetése méltatlan belső magyar–magyar vitákat és vádaskodásokat szül. Remélte, az összefogás és méltóság jegyében zajlik majd le.
A magyar televíziók, rádiók a szervezőkre hivatkozva már jelentették, hogy összeállt Nyirő József újratemetési szertartásának programja: a Magyar Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány képviselői véglegesítették a sírhant helyét, ahol május 27-én végső nyugalomra helyezik az író földi maradványait. A koporsót pünkösd vasárnapján a csíksomlyói zarándokvonat szállítja Budapestről Gyergyószentmiklósra, innen Csíkszeredát érintve huszárkísérettel érkezik Székelyudvar­helyre, a ravatalozás helyszínére. Az éjszakai virrasztás után a gyászmenet a Nyirő-villa felé tett kitérővel kíséri utolsó útjára a székely apostolnak tartott írót a székelyudvarhelyi katolikus temetőbe. Gyászbeszédet főtisztelendő Mátyás Károly főesperes mond.
Ki fejti meg, vajon miért emelgeti hangját egy EMNP-tanácstagjelölt az RMDSZ-es tanácselnök lapjában, az MPP közleménye alapján minősíthetetlen hangú cikkentyűben a római katolikus egyház és Székelyudvarhely polgármestere ellen – teljesen fölöslegesen. Miért óhajtja Nyirő nevét a mai napi politika mocsarában megmártogatni?
Czegő Zoltán újságírói félfülét megütő, jórészt valós alapot nélkülöző információitól, "lelki lökkentyűitől" régóta távol tartja magát a Háromszék, ezúttal is csupán Nyirő József örök emberi és írói méltósága védelmében szóltunk.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 4.
Engedély nélkül is megtartják Nyirő József újratemetését
Az emigrációban elhunyt Nyirő József újratemetését szervező Országgyűlés Hivatala szerint Székelyudvarhely polgármestere nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterülethasználati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt.
Az Országgyűlés Hivatalának pénteki közleménye szerint a hivatal képviselői – mint Nyirő József újratemetésének szervezői – április 18-án Székelyudvarhelyen megbeszélést folytattak Bunta Levente polgármesterrel az újratemetéssel összefüggő székelyudvarhelyi közterülethasználati igényekről, és a városvezető akkor az ügy kapcsán a nemzeti összefogás szükségességéről beszélt.
Mint írják, ezek után sajnálattal vették tudomásul, hogy a város polgármestere nem támogatta a Márton Áron térre vonatkozó közterülethasználati kérelmet, amelyet az újratemetés helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be. A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a március 26-án benyújtott kérelemre a törvény által meghatározott 30 napos határidő legutolsó napján válaszoltak ezáltal is szűkítve a rendelkezésre álló további szervezési időt, megnehezítve az esemény újratervezését.
Az Országgyűlés Hivatala ugyanakkor közölte: ennek ellenére Nyirő József újratemetésére május 27-én, Pünkösd vasárnapján Székelyudvarhelyen sor kerül, „oly módon, hogy engedélyköteles közterülethasználatra nem lesz szükség".
„Sajnálattal vettük tudomásul azt is, hogy Székelyudvarhely jelenlegi polgármesterének 2012-ben sem sikerült túllépnie azon álláspontján, amely miatt már 2004-ben is támadást intézett a Nyirő József szobrát is magába foglaló székelyudvarhelyi Emlékezés Parkja ellen" – írja az Országgyűlés Hivatala, egyben emlékeztetve arra, hogy 2004. július 3-án Bunta Levente egy RMDSZ ülésen úgy fogalmazott, Székelyudvarhelyen nincs szükség olyan szoborparkra, melyben „Csaba királyfi szobra Orbán Viktorra emlékeztet".
A közlemény kitér arra is, hogy az újratemetés kapcsán egyébként valamennyi érintett romániai önkormányzati és egyházi hatóság kifogástalan és gyors eljárásban támogató magatartást tanúsított, beleértve egy Arad megyei román nemzetiségű polgármestert is.
Az újratemetést szervező Országgyűlés Hivatal szerint Nyirő József tisztelői május 23-án, 10 és 15 óra között a fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában róhatják le kegyeletüket, az író koporsóját Romániába szállító zarándokvonat május 24-én 6 órakor indul a budapesti Nyugati Pályaudvar 10-es vágányáról. A szervezők az újratemetés részletes programjáról 2012. május 14-én tájékoztatják a közvéleményt.
Nyirő József földi maradványai április elején érkeztek meg Madridból Budapestre. Az 1953-ban elhunyt magyar író földi maradványainak hazaszállítása a rendszerváltást követően többször felmerült, de az elképzelések vagy pénzhiány, vagy technikai okok miatt meghiúsultak. Most a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség kérte a sír feltárását.
Nyirő József író, közíró, katolikus pap, Székelyzsomboron született 1889-ben, Madridban hunyt el 1953-ban. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939-42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Egy ideig Németország nyugati megszállási övezetében élt, majd 1950-ben Madridba települt át, ahol a Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa volt.
Főbb művei: Jézusfaragó ember (novellák 1924), Az Isten igájában (regény 1926), A Kopjafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), A Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944).
Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.
MTI. Erdély.ma
2012. május 12.
A Székely Nemzeti Tanács levélben követte meg az Országgyűlés elnökét Székelyudvarhely polgármestere vádjai miatt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az MTI-hez is eljuttatott levélben követte meg Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét azokért a vádakért, amelyeket Nyirő József író tervezett székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere fogalmazott meg egy korábbi nyílt levélben.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői nyílt levelükben azt írják, felháborítónak tartják és messzemenően elutasítják Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester Kövér László házelnökhöz intézett nyílt levelének üzenetét. "Az abban megfogalmazottak miatt Bunta Levente helyett is megkövetjük Önt, és elnézést kérünk Öntől" - áll az SZNT valamennyi vezetője által aláírt nyílt levelében.
Az SZNT vezetői úgy vélik, Bunta Levente méltatlan arra, hogy a székelyek képviselőjeként szóljon; Székelyudvarhely elöljáróként ugyanis egyetlen gesztust sem tett Székelyföld autonómiája, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatainak végrehajtása érdekében. Az SZNT Bunta Leventének a "Székelyföld a székelyeké" üzenetét is kifogásolja. "Ez gyakorlatilag azon gyurcsányi retorika felelevenítése, mely a december 5-i népszavazás tragikus sikertelenségéhez vezetett. Az ilyen megnyilvánulásoktól kötelességünk elhatárolódni, kiemelve, hogy a székelységet éppen a magyar nemzet egységéért, a magyar haza védelmében vállalt áldozatok tették a nemzet legmagyarabb törzsévé" - áll a nyílt levélben.
Az SZNT egyben köszönetet mondott az Országgyűlés elnökének a nemzeti összetartozás jegyében született törvényekért és azokért az erőfeszítésekért is, amelyeket Nyirő József hamvainak hazahozataláért tett. "A székelyudvarhelyi szertartás újabb mérföldkő a nemzeti egység megteremtése érdekében tett eddigi lépések után" - értékelték az SZNT vezetői.
Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Hivatala közölte, a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyirő József újratemetésének a helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
Bunta Levente úgy vélte, az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".
A június 10-i önkormányzati választásokon Bunta Levente a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként próbál újabb polgármesteri mandátumot szerezni. Nyirő József újratemetésének a szervezésével Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje foglalkozik, aki korábban három cikluson át töltötte be a polgármesteri tisztséget. MTI
2012. május 18.
Székelyudvarhelyi városháza: milyen jogon kér bocsánatot más nevében az SZNT?
Zavarkeltésnek nevezte a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kövér Lászlóhoz, a magyar Országgyűlés elnökéhez intézett levelét, amelyben Bunta Levente polgármester helyett kérnek bocsánatot a Nyirő-ügy kapcsán.
Mint arról tájékoztattunk, Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez azt követően, hogy az Országgyűlés Hivatala közölte, a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyirő József újratemetésének a helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által szerkesztőségünkbe csütörtökön Replika címmel eljuttatott közlemény szerint az SZNT-nek tájékozódnia kellett volna, mielőtt állást foglalt Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán született polgármesteri nyílt levélről, és Bunta nevében bocsánatot kért Kövér Lászlótól.
Mint írják, Bunta Levente nyílt levele válasz volt arra a levélre, amelyet Kövér László juttatott el az Országgyűlés Hivatalának képviselőin keresztül, akik – mint Nyirő József újratemetésének szervezői – április 18-án Székelyudvarhelyen megbeszélést folytattak a polgármesterrel az újratemetéssel összefüggő székelyudvarhelyi közterülethasználati igényekről.
Kövér László „levelében nemcsak a Bunta Leventét, Székelyudvarhely polgármesterét sértegeti, hanem általa a székelyudvarhelyieket is. Kövér László levele, valamint a küldöttség viszonyulása magyarázza a polgármester válaszát, melyben Bunta Levente nem nevezte magát a székelyek képviselőjének – miként az SZNT ferdítése szól –, levelét polgármesterként azok nevében fogalmazta meg, akik őt megválasztották városvezetőnek. Ellentmond magának az SZNT, és vonatkozik rá a kérdés: milyen jogon kér bocsánatot más nevében, kit képvisel?” – olvasható a városháza közleményében.
„Április 4-én, a Magyar Országgyűlés küldöttségének második látogatásán Bunta Levente kijelentette, a helyi sajtóorgánumok pedig közölték is, hogy ugyan egy éve már tervezik a Márton Áron tér felújítását, a munkálatokat viszont nem kezdik el az újratemetési szertartás miatt. Ehhez képest ugyanezen a napon az MPP-irodában a sajtót arról tájékoztatta a küldöttség, hogy nincs is szükségük a köztérre, és a polgármesteri hivatal elutasító” – írja a székelyudvarhelyi városháza. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 19.
Budapest szerint Bunta Levente nem a magyar álláspontot erősíti a Nyirő-ügyben
A Nyirő József újratemetésével kapcsolatban kialakult „magyar-román szakmai és politikai vitában” Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere „és társai” nem a magyar álláspontot erősítik – vélekedik az Országgyűlés Hivatala. Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József „nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt”. Hozzáfűzték: utóbb a román hatóságok és a román média is fasisztának, nyilasnak és antiszemitának minősítették az egykori írót. Mint hangsúlyozták, Bunta Levente nyilvánosan megtámadta a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét és a magyar Országgyűlés elnökét, az újratemetés védnökét. Ezek után a román hatóságok már azt kifogásolták, hogy a tervezett újratemetés „jobboldali ceremónia” lesz - jegyezték meg. A közleményben rámutattak, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó városi könyvtár igazgatója kijelentette, nem indokolt, hogy az intézmény felvegye Nyirő József nevét. Ezek után román civil szervezetek azt követelték, tiltsák meg Székelyföldön, hogy bármelyik közintézmény Nyirő nevét viselhesse - írták. A hivatal arra is kitért, hogy a Bunta Levente „pártjához közel álló bukaresti magyar lap”, az Új Magyar Szó arról cikkezett, hogy Nyirő József háborús bűnös, és „ugyanezt a hamis vádat hangoztatja a román sajtó Nyirő-ellenes része is”. Mint kiemelték, bíznak abban, hogy a jövőben a Nyirő Józseffel kapcsolatban kialakult magyar-román vitában „minden magyar ember a magyar álláspontot” erősíti. A hivatal sürgeti a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddigiekben kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják Nyirő József földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását. Amint a román hatóságok közlik válaszukat, a magyar fél „haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt” az újratemetéssel kapcsolatos helyzetről - írták. Kiemelték, ha nem engedik be Romániába Nyirő József földi maradványait, a magyar fél olyan megoldást keres, amely „nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait”. Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, onnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd a tervek szerint május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben. A budapesti külügyminisztérium szerdán azt tudatta, hogy a román külügy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a kérésnek. A tájékoztatás szerint román részről kifogásolták Németh Zsoltnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő korábbi kritikáját, továbbá mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését. A szervezők pénteken Székelyudvarhelyen bejelentették, hogy a városban folytatódnak Nyirő József pünkösd vasárnapjára tervezett újratemetésének előkészületei.
MTI. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 21.
A külügyminisztérium nem adott egyértelmű választ a Nyirő-hamvak beengedésére
Nem adott egyértelmű választ hétfőn a külügyminisztérium sajtószolgálata az MTI-nek, beengedik-e a hatóságok az országba Nyirő József hamvait, ehelyett csak azt ismételték meg, hogy „nem értenek egyet" az emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi újratemetésével.
Az MTI azzal a kérdéssel fordult hétfőn a román külügyminisztérium sajtószolgálatához, hogy beengedik-e vagy sem a román hatóságok Nyirő József koporsóját és hamvait Románia területére. „A Külügyminisztérium közölte már álláspontját a magyar féllel, nevezetesen azt, hogy nem ért egyet Nyirő József romániai újratemetésével. A román fél rámutatott, hogy Nyirő József 1941 és 1945 közötti tevékenysége szélsőjobboldali, zsidóellenes magatartásra és egy fasiszta rendszerrel való együttműködésre utal" – olvasható a bukaresti külügyminisztérium sajtószolgálatának válaszában.
A román külügyminisztérium szerint több romániai és külföldi szervezet is egyértelműen jelezte, hogy nem ért egyet a tervezett megnyilvánulásokkal. Az MTI-hez eljuttatott válaszlevél életrajzi adatokat is felsorol, amelyekkel azt taglalják, hogy Nyirő József 1941 után Budapesten két szélsőjobboldali lap, a „Magyar Erő" és a „Magyar Ünnep" főszerkesztőjeként és a magyar törvényhozás tagjaként tevékenykedett, továbbá képviselő maradt 1944. október 15-e után is, amikor a parlament zsidóellenes törvényeket hozott és Szálasi Ferenc fasiszta kormányát támogatta.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, onnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd a tervek szerint május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben.
A román külügyminisztérium a múlt héten, szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje a magyar féllel: „nem ért egyet" Nyirő József romániai újratemetésével.
Az Országgyűlés Hivatala felkérte a román felet, hogy tegye egyértelművé, mit jelent egyet nem értése Nyirő József erdélyi író újratemetésével kapcsolatban. Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke közölte: a hivatal tudni szeretné, hogy az egyet nem értés tűrést vagy tiltást jelent. Közölte, hogy hétfőig várnak a román fél válaszára. A kabinetfőnök elmondta azt is, hogy ha az egyet nem értés valójában Nyirő József újratemetésének tiltását jelenti, akkor olyan megoldást fognak találni, amely nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait.
MTI. Erdély.ma
2012. május 21.
Budapest szerint Bunta Levente nem a magyar álláspontot erősíti a Nyirő-ügyben
A Nyirő József újratemetésével kapcsolatban kialakult „magyar-román szakmai és politikai vitában” Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere „és társai” nem a magyar álláspontot erősítik – vélekedik az Országgyűlés Hivatala.
Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József „nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt”. Hozzáfűzték: utóbb a román hatóságok és a román média is fasisztának, nyilasnak és antiszemitának minősítették az egykori írót.
Mint hangsúlyozták, Bunta Levente nyilvánosan megtámadta a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét és a magyar Országgyűlés elnökét, az újratemetés védnökét. Ezek után a román hatóságok már azt kifogásolták, hogy a tervezett újratemetés „jobboldali ceremónia” lesz - jegyezték meg.
A közleményben rámutattak, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó városi könyvtár igazgatója kijelentette, nem indokolt, hogy az intézmény felvegye Nyirő József nevét. Ezek után román civil szervezetek azt követelték, tiltsák meg Székelyföldön, hogy bármelyik közintézmény Nyirő nevét viselhesse - írták.
A hivatal arra is kitért, hogy a Bunta Levente „pártjához közel álló bukaresti magyar lap”, az Új Magyar Szó arról cikkezett, hogy Nyirő József háborús bűnös, és „ugyanezt a hamis vádat hangoztatja a román sajtó Nyirő-ellenes része is”. Mint kiemelték, bíznak abban, hogy a jövőben a Nyirő Józseffel kapcsolatban kialakult magyar-román vitában „minden magyar ember a magyar álláspontot” erősíti.
A hivatal sürgeti a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddigiekben kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják Nyirő József földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását.
Amint a román hatóságok közlik válaszukat, a magyar fél „haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt” az újratemetéssel kapcsolatos helyzetről - írták. Kiemelték, ha nem engedik be Romániába Nyirő József földi maradványait, a magyar fél olyan megoldást keres, amely „nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait”.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, onnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd a tervek szerint május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben.
A budapesti külügyminisztérium szerdán azt tudatta, hogy a román külügy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a kérésnek. A tájékoztatás szerint román részről kifogásolták Németh Zsoltnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő korábbi kritikáját, továbbá mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését.
A szervezők pénteken Székelyudvarhelyen bejelentették, hogy a városban folytatódnak Nyirő József pünkösd vasárnapjára tervezett újratemetésének előkészületei. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 21.
Nyirő-ügy: Budapest sürget
A magyar Országgyűlés Hivatala hétvégén sürgette a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddig kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják a székely író földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását.
A magyar Országgyűlés Hivatala hétvégén sürgette a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddig kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják a székely író földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását. Amint a román hatóságok közlik válaszukat, a magyar fél „haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt” az újratemetéssel kapcsolatos helyzetről – írták. Mint ismert, a külügy a múlt héten bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét ebben az ügyben.
A magyar féllel közölték: Bukarest nem tartja időszerűnek a nyilaskeresztes mozgalom elkötelezettjeként számon tartott író újratemetését. Az Országgyűlés Hivatala azt válaszolta: ha nem engedik be Romániába Nyirő József földi maradványait, a magyar fél olyan megoldást keres, amely „nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait”.
A hivatal ugyanakkor elmarasztalta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert, mert szerintük az elöljáró „és társai” az újratemetéssel kapcsolatban kialakult „magyar–román szakmai és politikai vitában” nem a magyar álláspontot erősítették. Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József „nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt”. Utaltak arra is, hogy a Bunta Levente „pártjához közel álló bukaresti magyar lap”, az Új Magyar Szó arról cikkezett: Nyirő József háborús bűnös, és „ugyanezt a hamis vádat hangoztatja a román sajtó Nyirő-ellenes része is”.
A Magyar Országgyűlés Hivatalának közleményére válaszolva Bunta Levente – Székelyudvahely polgármestere, Miklós Zoltán – a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő, Szőcs Endre – a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója és Farkas György kabinetvezető azzal vádolják a Nyirő József újratemetését szervező, Szász Jenő által vezetett Székelyudvarhelyért Alapítványt illetve Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét, hogy „tevékenykedésük fő célja nem az újratemetés méltóságteljes megszervezése, hanem az önkormányzati választások befolyásolása, Nyirő emlékének felhasználásával.” A közlemény aláírói szerint a budapesti hivatal képviselői „tisztességtelenül jártak el akkor, amikor az április 18-án tartott székelyudvarhelyi megbeszélésen – amelyen részt vett a magyar nagykövet, főkonzul, intézményi vezetők és önkormányzati tisztségviselők – a valóságot elferdítve azt állították, hogy Bunta a Nyirő József múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős feltevéssel élt”. Ezzel szemben Bunta szerint az igazság az, hogy tartva a Nyirő József újratemetésének túlpolitizálásától, a jelenlévőktől megkérdezte: „mit tudnak a szervezők Nyirő József esetlegesen támadható közéleti szerepléséről?” Tette ezt annak érdekében, hogy „fel lehessen készülni az ezzel kapcsolatos támadások kivédésére” – olvasható az állásfoglalásban. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 24.
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje helyteleníti Nyirő József újratemetését és szerinte párttársa, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is ezen az állásponton van - derült ki a Romania TV hírtelevízió egyik vitaműsorából, amelyet szerdán az interneten is elérhetővé tettek.
Frunda a csatorna hétfő esti "Utolsó óra" című műsorának egyik vendége volt, amelyben egyebek mellett Nyirő József pünkösdre tervezett székelyudvarhelyi újratemetése is terítékre került. A műsorvezető kérdésére, hogy miért kell egy fasiszta nézeteket valló írót a választási kampányban újratemetni, Frunda azt mondta: az újratemetéssel ő sem ért egyet, de azzal sem, hogy a román közbeszédben háborús bűnösként állítják be az írót.
"Nyirőnek rendkívül szép regényei vannak. Ezért nem lehet kitörölni az emberek emlékezetéből. Az a tény, hogy fasiszta volt, az egészen más kérdés. De formálisan - és ez nem ügyvédi csűrés-csavarás - nem ítélték el. És ha a jóhiszeműség szabályaira hallgatunk, az, akit nem ítéltek el, az egy korrekt ember. Ráadásul akkor élt, amikor valóságos boszorkányüldözés folyt a fasiszták ellen és mégsem ítélték el" - érvelt Frunda a műsorban.
A műsorban telefonon kapcsolták az újratemetés helyi szervezésével foglalkozó Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét, Szász Jenőt is, aki kifejtette: semmi sem bizonyítja, hogy Nyirő József fasiszta lett volna. Az írónak Horthy Miklóssal kapcsolatos nézeteire utalva Szász kijelentette: 1940-ben valószínűleg nem létezett olyan magyar ember, aki nem hitt Horthyban és Nagy-Magyarország újjászületésében.
A műsorvezető Szász Jenőt Székelyudvarhely polgármestereként mutatta be, de Frunda György helyreigazította. "Szász Jenő nem a polgármester, hanem az alpolgármester. A polgármester Bunta Levente, aki ellenzi ezt az újratemetést" - szögezte le az RMDSZ szenátora.
Az Országgyűlés Hivatala korábban állásfoglalást tett közzé, amely szerint a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban kialakult "magyar-román szakmai és politikai vitában" Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere "és társai" nem a magyar álláspontot erősítik.
Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József "nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt". Hozzáfűzték: utóbb a román hatóságok és a román média is fasisztának, nyilasnak és antiszemitának minősítették az egykori írót. Mint hangsúlyozták, Bunta Levente nyilvánosan megtámadta a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét és a magyar Országgyűlés elnökét, az újratemetés védnökét. Ezek után a román hatóságok már azt kifogásolták, hogy a tervezett újratemetés "jobboldali ceremónia" lesz - jegyezték meg.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi.
Szász Jenő szerdán a gyászszertartás tervezett helyszínén, a székelyudvarhelyi Papkertben tartott sajtóértekezletén közölte: semmilyen tiltásról nem kapott hivatalos értesítést a román hatóságoktól és a városban folytatódnak Nyirő József pünkösd vasárnapjára tervezett újratemetésének előkészületei. MTI
2012. május 25.
Autókat kutatnak át a hatóságok a Székelyföldön Nyirő hamvait keresve
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön csütörtökön – közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető. Lukács szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének gépjárművét is átvizsgálták.
Az Országgyűlés hivatala főszervezőként az előkészítés során különös figyelmet fordít a román és a magyar törvények maradéktalan betartására – nyilatkozta Lukács Csaba.
A székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke csütörtökön bejelentette: adottak Nyirő József újratemetésének kegyeleti feltételei és a pünkösd vasárnapra tervezett szertartásra sor fog kerülni.
„Olyan megoldás született, amely nem sérti sem román, sem a magyar jogrendet” – közölte Szász csütörtökön délben tartott sajtótájékoztatóján, de elhárította azokat a kérdéseket, amelyek azt firtatták, milyen módon szállítják Székelyudvarhelyre az emigrációban elhunyt erdélyi író földi maradványait. Mint kifejtette, a román féllel az Országgyűlés Hivatala tartja a kapcsolatot.
Mint ismeretes, a hét elején a román vasúti társaság közölte a szervezőkkel, hogy nem csatolhatják a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony-zarándokvonathoz azt a kegyeleti kocsit, amelyen az író hamvait akarták szállítani.
„Nyirő József földi maradványainak kegyeleti gondnokságát a magyar Országgyűlés Hivatala végzi, ennek megfelelően minden technikai kérdésre ők tudnak választ adni, amire legkésőbb vasárnap délelőtt sort is fognak keríteni. De az újratemetés kegyeleti feltételei adottak, és Kövér László házelnök védnökségével és jelenlétében vasárnap sor kerül az újratemetésre” – közölte Szász Jenő, hozzátéve, hogy a gyászszertartást a Duna Televízió élőben közvetíti.
A székelyudvarhelyi szervezőbizottság vezetője azt mondta: vasárnap 10 óra 30 perckor lesz a Papkertnél a kapunyitás, ahol 12 órakor kezdődik a szertartás.
„A fontos az, hogy minden fajta kétséget eloszlassunk, és mindenki, aki azzal számolt, hogy el szeretne jönni Székelyudvarhelyre, az legyen itt, mert Nyirő József újratemetésére sor kerül” – mondta Szász Jenő.
Kövér László: Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát
Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke célszerűnek tartotta Nyirő József politikai és írói munkásságának a szétválasztását.
Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen – mint megemlítette – több iskola is viseli az író nevét. „Az én könyvespolcomon is ott vannak magyar fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái. Én sem dobtam a szemétbe azokat, csak azért, mert a szerző valamikor a Vasgárda tagja volt” – jelentette ki Kövér László, utalván a két világháború közötti Románia antiszemita, náci mozgalmára.
Kövér László hangsúlyozta, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, és akárcsak négy évvel ezelőtt, most is segíteni kívánja a hozzá hasonló értékrendet képviselő erdélyi magyar pártot a választási kampányban. Az európai normalitás jelének tartotta, hogy az azonos értékrendet valló politikusok támogassák egymást a választási kampányban.
Kövér azt is megjegyezte, két másik oka is van az erdélyi látogatásának. Pünkösd szombatján részt vesz a csíksomlyói búcsún, pünkösd vasárnapján pedig Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvainak az újratemetésén. Hangsúlyozta, amikor a pünkösdi programot előkészítették, még nem lehetett tudni, hogy ebben az időszakban zajlik a romániai önkormányzati választások kampánya. Akkor az önkormányzati és a parlamenti választásokat is őszre tervezték. „Az lenne a helyes, ha nem is keveredne össze a politikai kampány és a kegyeleti esemény. Én ezt kívánom elősegíteni” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Smaranda Enache: választási célzattal „kisajátították” Nyirő újratemetését
Nyirő József újratemetése egy privát, családi esemény, kampánycélzattal történő „kisajátítása” pedig nem öregbíti az író emlékét, annál is inkább, hogy olyan személyről van szó, akinek közéleti tevékenysége a náci korszak Magyarországának szélsőjobb értékeihez kötődik – jelentette ki csütörtöki közleményében Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, független marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Ez a kisajátítás nemkívánatos diplomáciai feszültséget teremtett Románia és Magyarország között – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 26.
Feltartóztatták Korondon a Nyirő újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt
Feltartóztatták Korondon a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt, egyelőre nem tudni, miért.
Lukács Csaba, aki úton volt a vasárnapra tervezett újratemetés helyszínére, Székelyudvarhelyre, az MTI-nek csak annyit tudott mondani, hogy rendőrök feltartóztatták. Egyelőre nem tudni, hogy mi az oka a rendőri intézkedésnek. Lukács korábban úgy nyilatkozott, annak ellenére is Nyirő József vasárnapi újratemetésére készülnek, hogy a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere pénteken azt mondta: Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Mircea Dusa miniszter pénteken este újságíróknak elmondta: személyesen járt Székelyudvarhelyen, hogy áttanulmányozza azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a polgármesteri hivatal pénteken kibocsátotta a temetkezési engedélyt Nyirő József nevére.
„Megállapítottam, hogy léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül, és még ma (pénteken) este Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a temetkezési engedély semmisségének megállapítását" – jelentette ki Mircea Dusa, aki korábban Hargita megye prefektusi tisztségét töltötte be.
Lukács Csaba, aki úton van az újratemetés helyszínére, azt mondta: információi szerint egy szám szerepel rosszul a dokumentumban. A szervezők helyesen és a megfelelő adatokkal nyújtották be a kérelmet. A vonatkozó jogi rendelkezés szerint, ha a kérelem beadója helyesen tölti ki a dokumentumokat, de a hivatal hibázik, az nem halasztó hatályú – tette hozzá.
Ilyenkor ezt a hivatalnak kell rendeznie – magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy egy jogállamban a hivatal hibája miatt az ügyfél nem szenvedhet kárt. Romániában is munkaszüneti nap van, és az engedélyt a Hargita megyei közigazgatási bíróság semmisítheti meg, azt pedig Lukács elképzelhetetlennek tartja, hogy a bíróság egy nap alatt befogadja a kérelmet, lefolytassa az eljárást és döntést is hozzon.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő József hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap tartják Székelyudvarhelyen.
hirado.hu. Erdély.ma
2012. május 27.
Kövér: barbár módon viselkedik a román kormány
A Magyar Országgyűlés elnöke román-magyar kapcsolatokról és a Nyirő József újratemetése körüli problémákról nyilatkozott újságíróknak.
– Mit szól ehhez az egész történethez? Lehet ebből bármiféle diplomáciai kavarodás, bonyodalom? – Hát ez nem politikai ügy, nem kormányközi ügy, nem tekinthető diplomáciai bonyodalomnak, egész egyszerűen az történt, hogy hosszú-hosszú évtizedek adósságát teljesítve végre valakinek eszébe jutott, hogy Nyirő József hamvait haza kéne hozni, úgy, ahogy a végakaratában ez szerepelt.
Erre felkértek bennünket, a Magyar Országgyűlés Hivatalát: erre azért volt szükség, mert a madridi temetőben a sírgondnokság a magyar államé volt, a magyar államon kívül más nem tudta volna elindítani ezt a folyamatot. Hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, informális és formális üzengetések, egyeztetések zajlottak, én még a korábbi román kormány kulturális miniszterét is szóban, személyesen felkértem arra, hogy valamilyen formában vegyen részt ebben az ünnepségben.
Ez nem csak egy kegyeleti szertartás, egy újratemetés lett volna, hanem valamilyen módon Nyirő József hazatértének a megünneplése is. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, derült égből a villámcsapásként jött az új kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése, hogy egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében feküdhessen és mindenféle nemtelen, gyalázatos vádakkal illetnek bennünket, őt is személyesen. Az a hajtóvadászat, amit az urnák után folytatott a mai román kormány meg annak a belügyminisztériuma, az már a komikum határát is jócskán átlépte. Én egyik pillanatban majdnem sírtam, a másikban a térdemet csapkodtam a nevetéstől, ilyen abszurd komédiának még nem voltam a részese, kŹülönösen akaratlanul nem. – Ilyenkor mi a megoldás? Valamilyen jegyzéket, vagy levelet küld-e ezentúl? – Én annyit megtettem korábban, amikor elkezdődött ez a feszültségkeltés az új bukaresti kormány részéről, hogy Anastase házelnök asszonynak, akivel már volt személyes kapcsolatom, vendégül láthattam Magyarországon, illetve a román felsőház elnökének is írtam egy-egy levelet. Kértem jószolgálati közbenjárásukat az ügyben és úgy tudom, ezt természetesen nem tőlük, hivatalosan, hogy azért a román politikai elit, a román politikai pártok ebben nem egységesek, tehát nem mindenki érdekelt hál' Istennek a román politikusok közül a nemzeti feszültség újraélesztésében, abban, hogy itt minden áron konfrontációra törekedjék.
Én fölfogom agyilag, hogy így mondjam, az abszurditás ellenére is, hogy az új román kormánynak választások előtt kell az, hogy a magyar kártyát ismételten kijátssza. Kell neki a feszültségkeltés, mert mi mindent tudna ígérni a jövőre nézve a román embereknek. Az új román kormány pontosan ugyanazt az utat fogja folytatni, ami a megszorításokat, a gazdaság- és a szociálpolitikát illeti, mint az elődje, amibe belebukott.
Most, hogyha nem tudnak ígérni, akkor muszáj valamivel elterelni a figyelmet. Ez egy ezeréves trükk – sajnos bizonyos körökben mindig beválik, de mégis azt gondolom, hogy az Európai Unión belül, hiszen most már mind a két ország ezen kereten belül van, másfajta módozatokat kéne az egymással való bánás tekintetében eltanulnunk.
Mi, a magunk részéről nem vagyunk érdekeltek a feszültségkeltésben és én azt hiszem, meg vagyok győződve róla, hogy a magyar-román államközi, kormányközi és az emberek, népek közötti kapcsolatnak csak az együttműködés az egyetlen járható útja. Ennek nincs alternatívája.
Előbb-utóbb szerintem azok is be fogják látni, akik most hirtelen kormányra kerültek, vagy ha nem fogják belátni, akkor annak szerintem elsősorban ők fogják a kárát látni.
Együttműködésről beszél, de hát a jelen állás szerint erre szinte nincs is lehetőség.
– A jelen állás az most ilyen, amit látunk: egy hisztérikus, paranoid és ugyanakkor komikus reakciósorozat az új román kormány részéről. Ezt már hadd ne kommentáljam tovább, hiszen mindenki tapasztalhatta az elmúlt néhány napban. El fog múlni, ez az ünnepség szépen, méltóságteljesen lezajlik, talán még egy helikopter is néz bennünket fölülről, ahogy ez errefelé szokás évtizedek óta.
Mikor elmegyünk szépen haza, akkor úgy érzik, hogy diadalt arattak rajtunk, mert megakadályozták Nyirő József újratemetését. Én pedig azt mondom, hogy addig ameddig a román kormány nyíltan föl nem számolja a jogállamot Romániában, addig nincsen módja megakadályozni Nyirő József hamvainak újratemetését itt székelyföldön.
Az egy vízválasztó lesz, amikor minden olyan papírt beszerzünk, ami eddig is megvan, csak ők ezt vitatják és majd június 20-án a bíróság eldönti, hogy az a hiba, amit nem mi követtünk el, tehát ránk nézve semmilyen negatív következményekkel nem lenne szabad, hogy járjon, az a hiba az milyen súlyú és akkor hogyan és miképpen kell kiküszöbölni.
Zárójelben jegyzem meg, hogy a román törvények szerint maximum 40 eurós pénzbüntetéssel lehet súlytani, ha ezt a szabálysértést valaki elköveti és egy ilyen papírt nem ad ki a temetés előtt, és kettőlejes illetéki igazolást kellett benyújtani hozzá, tehát egy ekkora súlyú ügyről beszélünk.
Amikor majd mindent, annak rendje és módja szerint türelmesen teljesítünk, és a végén kifogynak az ellenérvekből, hogy most éppen még mi hiányzik, akkor el fogjuk temetni Nyirő Józsefet, akkor is, hogyha ez bizonyos román politikusoknak nem tetszik.
Arra szeretném őket is felhívni, hogy ugyanolyan tisztelettel viseltessenek a mi emberi és közösségi méltóságunk iránt, mint amilyen tisztelettel mi szeretnénk az ő emberi és közösségi méltóságuk iránt viseltetni.
Szasza
Uh.ro. Erdély.ma
2012. május 28.
Ponta üdvözli, hogy nem tartották meg Nyirő József újratemetését
A bukaresti vezetés üdvözli, hogy a „kezdeményezők egy része" úgy döntött: megvárja a bíróság döntését.
Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek" miatt.
A román kormány változatlanul ellenzi Nyirő József Románia területén való eltemetését, határozottan támogatja a Hargita megyei prefektus döntését, aki a temetési engedély ellen indított közigazgatási eljárást – áll a Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményben.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a román hatóságok érvénytelennek tekintik a pénteken kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották és vasárnap csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen. Közleményükben a szervezők Bunta Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott székelyudvarhelyi polgármestert teszik felelőssé a hibás temetkezési engedély kiadásáért.
A román kormány – a vasárnap este közzétett közlemény szerint – méltányolja a polgármester hozzáállását és az RMDSZ mérsékelt álláspontját, azt, hogy az RMDSZ nem csatlakozott a „szélsőségesek választási kampányakciójához". A bukaresti vezetés üdvözli azt is, hogy a „kezdeményezők egy része" úgy döntött: megvárja a bíróság döntését.
„Románia kormánya szükségesnek látja, hogy kiegyensúlyozottan és európai szellemben reagáljon arra a nyilvánvaló provokációra, amelyet a helyhatósági választási kampányban részt vevő szélsőséges politikai erők követtek el" – olvasható a Ponta-kabinet közleményében.
A román kormány ugyanakkor sajnálatosnak nevezi, hogy Kövér László házelnök és Vona Gábor, a – közlemény által szélsőjobboldalinak nevezett – Jobbik elnöke közvetlenül is szerepet vállalt a szélsőséges politikai erők ezen akcióján és választási kampányrendezvényein.
„Továbbra is tiszteletben tartjuk Romániában a kisebbségi jogokat és elkötelezettek vagyunk ilyen tekintetben, ami országaink kapcsolatát segíti. De ez nem jelenti azt, hogy eltűrjük a szélsőségesek gesztusait, amelyeket csak választási érdekek vezérelnek. A szélsőséges, provokáló jellegű cselekményekre Románia kormánya európai módon, a törvény és alkotmány szellemében reagál, ahogyan a kisebbségi jogokat is érvényesíti" – szögezte le Victor Ponta miniszterelnök.
A román kormányfő szerint a magyar politikusok, közöttük a magyar parlament elnökének nyilatkozatai „nem illeszthetők bele a román és a magyar állam jószomszédi viszonyába", és ezt szóvá kívánja tenni Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó első megbeszélése alkalmával – olvasható a bukaresti kormány közleményében.
MTI. Erdély.ma
2012. május 28.
Nyirő József újratemetése - a román külügyminisztérium csalódott Kövér László részvétele miatt
A román külügyminisztérium - hétfőre virradó éjszaka nyilvánosságra hozott sajtóközleményében - csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt, vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó.
A román diplomácia ugyanakkor "meglepődve értesült" Kövér László házelnöknek a román hatóságokat bíráló sajtónyilatkozatairól, és ezek tisztázását igényli. Ennek érdekében Románia budapesti nagykövete megbízást kapott arra, hogy felvegye a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal.
A román külügyminisztérium nem ért egyet egyes budapesti politikusok nyilatkozataival, amelyek "mintha tudatosan járulnának hozzá a térség jószomszédi szabályainak megsértéséhez, és egy olyan személyiség dicsőítéséhez, aki minden nemzetközi értékelés szerint szélsőjobboldali, antiszemita tevékenységet folytatott" - fogalmaz a közlemény.
A román külügyi tárca szerint ez mesterséges feszültséget szít a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, de a románok és magyarok közötti együttélésben is.
A román külügyminisztérium úgy ítéli meg, hogy az etnikumközi kapcsolatok "román modellje" megfelel az európai szabványoknak, sőt túl is tesz rajtuk és ez egy nemzetközileg elismert tény.
A tárca a párbeszéd és bejáratott kommunikációs csatornák használatát szorgalmazza a kényes kérdés megoldására, emlékeztetve arra, hogy Románia és a Magyar Köztársaság tíz éve írta alá a 21. századi európai stratégiai partnerségről szóló dokumentumot.
A román külügyminisztérium azt reméli, hogy a magyar hatóságok figyelembe veszik a Románia által jelzett aggályokat és a gazdag kétoldalú együttműködés, az európai uniós érdekek alapján hasonló megnyilvánulásokra a jövőben nem kerül sor - áll a bukaresti külügyi tárca sajtóközleményében.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a román hatóságok érvénytelennek tekintik a korábban kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt. A szervezők - az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány - közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották és vasárnap csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen. Közleményükben a szervezők Bunta Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott székelyudvarhelyi polgármestert tették felelőssé a hibás temetkezési engedély kiadásáért. A román hatóságok korábban több ízben jelezték, hogy Nyirő 1940 és 1945 közötti politikai szerepvállalása miatt nem értenek egyet az író székelyudvarhelyi nyilvános újratemetésével.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megemlékezésen hangsúlyozta, győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.
Az Országgyűlés elnöke kijelentette, sokan szeretik Székelyföldet, kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott és ad. Kövér László megemlítette, halálra ítélteknek is kijár, hogy teljesítik az utolsó kívánságukat. Nyirő József végakaratában csupán annyit kért, hogy hamvait a szülőföldjén temessék el, ám az akarata teljesülésére még várni kell.
Kövér László megemlítette, Nyirő életművében mindig szét tudta választani az irodalmat és a politikát. Úgy vélte, ha neki sikerült, az utókor is megtehetné ezt. Mircea Eliade, Emil Cioran és Lucian Blaga román írók neveit említette, akik életművében úgyszintén fontos szétválasztani az írói és a politikai vonatkozásokat.
Vasárnap esre a Duna Televíziónak nyilatkozva az Országgyűlés elnöke a többi között úgy fogalmazott: "Az történt, hogy a román hatóságok minden jogot félretéve, felrúgva, gyakorlatilag a Ceausescu-időkre emlékeztető módon próbálták meg megakadályozni azt, amit az Európai Unióban egy átlagpolgár minden további nélkül, tulajdonképpen akadály nélkül megtehet, tehát, hogy a saját hozzátartozóinak a hamvait, akár holttestét hazahozza ide Erdélybe (...), és eltemesse annak rendje és módja szerint. MTI
2012. május 30.
Szőcs Géza csempészte a fasiszta író hamvait?
Minden jel szerint sikerrel kijátszotta a román hatóságokat a magyar Országgyűlés Hivatala Nyirő József író elmaradt vasárnapi újratemetésénél; Bayer Zsolt publicista a Magyar Hírlapban vetette fel, hogy az írónak a román hatóságok által keresett hamvait Szőcs Géza kulturális államtitkár rejtegette a Székelyudvarhelyen megtartott "ökumenikus áhitaton".
"Látni fogják, hogy Szőcs nagy táskával megy fel a színpadra, a táskát leteszi az író fényképe alá, majd beszéde végeztével elviszi" - írta Bayer hozzátéve: "az udvarhelyiek tudni vélik, hogy ott volt az író az ünnepségen." A felvételeken Szőcs mellett valóban volt egy nagy táska. Az Index szerint Szőcs nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy táskájában ott volt az urna a vasárnap elmaradt temetésen.
Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés Hivatala - a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) segítségével - annak ellenére rendezte volna meg a fasiszta író újratemetését; hogy azt a román kormány nem támogatta. A II. világháború idején a nyilas parlament képviselőjeként politizáló, Szálasi Ferenc mellett a végsőkig kitartó Nyirő "nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban" - jelezte Victor Ponta román miniszterelnök.
A román hatóságok nem engedték, hogy az író hamvait vonattal vigyék Székelyudvarhelyre, majd az újratemetés kommunikációs vezetőjét is megállították Korondon a hamvakat keresve. Vasárnapra kiderült, hogy az újratemetés az önkormányzat hibás temetkezési igazolása miatt nem megtartható, helyette egy megemlékezést tartottak. Bunta Levente polgármester, aki a közelgő román helyhatósági választásokon az RMDSZ-t erősíti, cáfolta, hogy törvénytelen lett volna az igazolás. Az MPP mellett "kampányoló" Kövér László magyar házelnök ezután "lebarbározta" a román kormányt.
Az LMP még vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a román hatóságok "megakadályozták" Nyirő újratemetését, de tegnap már ennek ellenkezőjét közölték: szerintük "félő, a nyilas eszméket valló Nyirő írói teljesítményét a kormány arra akarja felhasználni, hogy rehabilitálja ezen nézeteket a magyar nyilvánosságban".
Bakot lőhetnek Kövérék
Egyelőre csak tippelni lehet, hogy a hétvégi magyar-román "államközi hecc" hogyan hat a június 10-i romániai helyhatósági - vagy éppen a novemberi parlamenti - választásokra. A román pártok választási esélyeit valószínűleg nem befolyásolja, ugyanis nem vált román-román vitatémává. A temetés - eredeti célja szerint - a Szász Jenő vezette MPP kampányának központi rendezvénye lett volna, és már a szervezés időszakában folyamatosan Bunta Leventét - és pártját, az RMDSZ-t - tették felelőssé Szászék, állítva róla: nem a "magyar álláspontot" képviseli. Ám az a tény, hogy minden romániai magyar hivatalosság, beleértve az egyházfőket is, elhatárolódott az eseménytől, azt vetíti előre, hogy Kövérék fegyvere saját protezsáltjuk ellen fordulhat. Népszava
2012. június 5.
Kitart romániai látogatása mellett Kövér László
Kövér Lászlót a bukaresti parlament szenátusi elnöke és képviselőházi elnöke arra kérte, halassza el tervezett romániai utazását a romániai önkormányzati választások utánra, ő azonban kitart keddi látogatása mellett.
Kitart keddi romániai látogatása mellett Kövér László. A házelnök ezt az után tudatta, hogy a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte őt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra.
Kövér László a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében – amelyet az Országgyűlés Hivatala hétfő este juttatott el az MTI-hez – azt írta: nagyra értékeli a két román politikus elköteleződését az európai értékek iránt.
„Hasonlóképpen értékelem törekvésüket, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai szabadon, mindenféle korlátozás nélkül, demokratikus módon élhessenek szavazati jogukkal a közelgő romániai önkormányzati választásokon, hasonlóan ahhoz, ahogyan a határon túli román közösségek ezt megtehetik bármely más európai uniós tagállamban vagy akár a Romániával szomszédos Moldáviában is" – folytatta, kiemelve, hogy Romániába – mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba – elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni.
Hasonló látogatást szeretne tenni, mint amilyet a különböző választások küszöbén a bukaresti politikustársai is tettek korábban például Moldovában vagy Spanyolországban, demokratikusan támogatva az ottani román politikai erőket, amelyekkel értékközösséget éreznek – írta Kövér László, aki bízik abban, hogy a román parlament házelnökei a határon túli román és az erdélyi magyar közösség tagjainak az európai gyakorlatban is legitim politikai kapcsolattartási és tájékozódási jogát egyaránt fontosnak tartják.
„Bízom abban, hogy látogatásom kapcsán felmerült politikai aggodalmukat sikerült eloszlatnom. Kérem, hogy amennyiben megítélésük szerint jogszabályi akadálya lenne romániai utazásomnak, szíveskedjenek haladéktalanul értesíteni a vonatkozó jogszabályról" – zárta levelét a magyar parlament elnöke.
László György, az MPP Maros megyei elnöke hétfőn jelentette be, hogy Kövér László házelnök kedd délután Erdélybe érkezik, ahol részt vesz az MPP választási kampányában.
A román parlamenti házelnökök levelükben arról biztosították Kövér Lászlót, hogy ugyanolyan szívesen látott vendégnek tekintik, mint korábbi látogatásai alkalmával, ugyanakkor hasznosnak látnák, ha látogatását elhalasztaná egy a választások utáni tetszőleges időpontra. „Megértjük és méltányoljuk, hogy szeretne kapcsolatban maradni országunk magyar közösségének tagjaival. Ugyanolyan szívesen látjuk most is, mint korábbi találkozásaink alkalmával, amikor szerencsénk volt találkozni önnel.
Mindemellett hálásak lennénk, ha szerepvállalása a kétoldalú kapcsolataink jól meghatározott keretei között maradna. Nézetünk szerint mindenféle közvetlen viszonyulása a belső demokratikus folyamatokhoz ellentétes lenne az európai szellemiséggel, és ártana társadalmaink, valamint a magyar kisebbség célkitűzéseinek" – fogalmaznak a bukaresti parlament házelnökei.
MTI/hvg.hu. Erdély.ma
2012. június 5.
Bocsánatkérést vár Kövér László kijelentései miatt Victor Ponta miniszterelnök
Victor Ponta miniszterelnök szerint Orbán Viktor magyar kormányfőnek kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, s bocsánatot kellene kérnie Magyarország nevében. Hasonlóan vélekedett Ioan Rus belügyminiszter is, aki „Romániát ócsárló” kijelentésről beszélt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkozni a választási kampányba, nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat.
Victor Ponta Budapest bocsánatkérésére számít „Orbán Viktornak kötelessége világosan elhatárolódnia kollégáitól, ha jó kapcsolatokat szeretne Románia és Magyarország között, és azt szeretné, hogy a két ország úgy viselkedne, mint két európai uniós ország. Úgy vélem, bocsánatot kell kérnie Magyarország nevében" – jelentette ki Victor Ponta egy krajovai kampányrendezvényen. Hozzátette: Románia nem fogadja el románellenes, antiszemita és fasisztaszimpatizáns személyek ünneplését, utalva ezzel az emigrációban elhunyt Nyirő József múlt hét végére időzített székelyudvarhelyi újratemetésére.
„Nem hallottam egyetlen nyilvános állásfoglalást sem a magyar kormány részéről, pedig úgy vélem, ez természetes lenne. Ha valaha a román parlament elnöke - és most képviselőház elnökére, Roberta Anastasera gondolok - megsértene egy szomszédos és baráti államot, az Európai Unió tagállamát, én bocsánatot kérnék” - mondta Victor Ponta.
Kövér László Székelyudvarhelyen tett nyilatkozatában - amely azt követően születet, hogy a szervezők a temetési engedély felfüggesztése miatt kénytelenek voltak elhalasztani Nyirő újratemetését - akkor arról beszélt, hogy hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, és „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson. Kövér szerint „a komikum határát jócskán túllépte az a hajtóvadászat”, amit a román belügyminisztérium folytatott Nyirő hamvainak felkutatása érdekében.
Szombaton Ioan Rus belügyminiszter is azt mondta egy kolozsvári sajtóértekezleten, hogy a budapesti hatóságoknak bocsánatot kell kérniük a magyar parlament elnökének „Romániát ócsárló kijelentéseiért” és kitért arra is, hogy a maga részéről arra számított, hogy ez - előző nap - pénteken meg is történik abból az alkalomból, hogy mindkét miniszterelnök részt vett az unió kohéziós politikájáról rendezett bukaresti csúcsértekezleten.
A Nyirő-ügyre egy aradi kampányrendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is kitért. Kifejtette: Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába.
„A múlt héten kialakult helyzetért mind a Nyirő József újratemetésének szervezőit, mind pedig a román kormányt felelősség terheli. Kövér László nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Úgy vélem, pénteken, Bukarestben létrejöhetett volna egy kétoldalú találkozó Victor Ponta és Orbán Viktor kormányfők között, akik számos témáról egyeztethettek volna, ezek közül nagyon sok az erdélyi magyar közösség sorsát is érinti. Remélem, hogy egy kétoldalú találkozóra minél hamarabb sor kerül” - mondta az RMDSZ elnöke.
Nyirő József május 27-re tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a hatóságok érvénytelennek tekintik a tervezett temetés előtt két nappal kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt. A szervezők - az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány - közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották, és május 27-én csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen. Közleményükben a szervezők Bunta Leventét, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterét tették felelőssé a hibás temetkezési engedély kiadásáért.
MTI. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 6.
Nyirő-újratemetés: elfogadhatatlanok a román intézkedések
Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyirő József újratemetését – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el keddi ülésén.
Az állásfoglalást a képviselők 13 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, valamint két MSZP-s nemmel hagyták jóvá. A dokumentum rögzíti, hogy a kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog része, ezért egyetlen állam sem akadályozhatja meg ezen alkotmányos alapjog érvényesülését, a végtisztesség megadását. „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy végakaratának megfelelő helyen nyugodhasson. A kegyeleti jog birtokosának joga és kötelessége arról gondoskodni, hogy Nyirő Józsefet végakaratának megfelelően helyezzék örök nyugalomba” – rögzíti az állásfoglalás.
A dokumentum kitér arra is, hogy az Országgyűlés Hivatala az író kegyeleti jogának kizárólagos birtokosa, így egyedüliként jogosult az író temetésével kapcsolatosan dönteni. Nyirő hamvainak hat évtizeddel halála utáni hazaszállítása az író politikai szerepvállalásától független kegyeleti esemény, mely megfelel az elhunyt végakaratának – zárul az állásfoglalás.
Lendvai: „egylábas”
Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az állásfoglalás elfogadását, mert féloldalúnak, „egylábasnak” tartják. Ahhoz mindenkinek joga van, hogy hamvai ott nyugodjanak, ahol szeretné, ugyanakkor a magyar politikusok mindent megtettek azért, hogy az újratemetés ne kegyeleti, hanem politikai esemény legyen – értékelte, hozzátéve: szerinte ezt is ki kell mondani. „Nyirővel szemben is méltatlan, hogy egy ilyen groteszk és ijesztő politikai cirkuszt csináljanak” – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Szabó Tímea (LMP) nagyrészt egyetértve Lendvai Ildikóval azt látta még problémának, hogy a morális és a jogi érvek keverednek. Megjegyezte: az emberi jogi bizottságnak ehhez a kérdéshez kevés köze van, és Kövér László házelnök megjelenése a helyszínen semmi másra nem volt jó, mint a hisztéria fokozására. Gulyás Gergely (Fidesz) a kritikai észrevételekre reagálva azt mondta: a jogi helyzet világos, és a román jogszabályok szerint sem lehetett volna ellehetetleníteni a temetést, ugyanakkor a politikai vetületet nem érinti az állásfoglalás.
Zagyva György Gyula (Jobbik) szerint az újratemetés ellehetetlenítése annak köszönhető, hogy Magyarországnak semmiféle nemzetközi tekintélye nincs, a magyar külügy „impotens” módon tárgyalt a román féllel, azt hitte, még ezt is megteheti. Frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás azt indítványozta, hogy szólítsák fel a román hatóságokat: ne gördítsenek akadályt az újratemetés elé. Belevette volna még az állásfoglalásba a csíksomlyói zarándoklatra érkezők és a diplomáciai mentességet élvezők „zaklatását”, végül a kormánypárti többség ezt nem tette az állásfoglalás részévé.
Hajtóvadászat és konspiráció
Ismert, a külföldi emigrációban elhunyt Nyirő József pünkösdhétfőre tervezett újratemetése azért maradt el, mert Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere hibásan töltötte ki a temetést engedélyező nyilatkozatot. Bunta Levente a Hír TV Célpont című műsorában elismerte, hogy a román hatóságok nyomást gyakoroltak rá az ügyben: Hargita megye prefektusa azt üzente neki, hogy „megtáncoltatja”, míg Victor Ponta azt közölte, hogy jól járt el a végén.
A hatóságok mindent megtettek az újratemetés ellehetetlenítésére. Először a koporsó vasúti szállítását tiltották meg, majd hajtóvadászatot indítottak a közutakon a hamvak után. A rendőrök Lukács Csabát, az esemény sajtófőnökét is feltartóztatták, kábítószer birtoklásának gyanújával. Ügyészi felhatalmazással átkutatták a csomagját, ám csak egy üres urnát találtak nála. A hamvak hollétéről csak három ember tudott – derült ki a későbbi nyilatkozatokból.
MTI, mno.hu. Erdély.ma
2012. június 6.
Elfogadhatatlan intézkedések (Nyirő József-ügy)
Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyirő József újratemetését – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el tegnapi ülésén.
Az állásfoglalást a képviselők tizenhárom kormánypárti és jobbikos szavazattal két MSZP-s ellenében hagyták jóvá.
A dokumentum rögzíti, hogy a kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog része, ezért egyetlen állam sem akadályozhatja meg ezen alkotmányos alapjog érvényesülését, a végtisztesség megadását. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy végakaratának megfelelő helyen nyugodhasson. A kegyeleti jog birtokosának joga és kötelessége arról gondoskodni, hogy Nyirő Józsefet végakaratának megfelelően helyezzék örök nyugalomra – rögzíti az állásfoglalás. A dokumentum kitér arra is, hogy az Országgyűlés Hivatala az író kegyeleti jogának kizárólagos birtokosa, így egyedüliként jogosult az író temetésével kapcsolatosan dönteni. Nyirő József hamvainak hat évtizeddel halála utáni hazaszállítása az író politikai szerepvállalásától független kegyeleti esemény, mely megfelel az elhunyt végakaratának – zárul az állásfoglalás.
Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az állásfoglalás elfogadását, mert féloldalúnak, egylábasnak tartják. Ahhoz mindenkinek joga van, hogy hamvai ott nyugodjanak, ahol szeretné, ugyanakkor a magyar politikusok mindent megtettek azért, hogy az újratemetés ne kegyeleti, hanem politikai esemény legyen – értékelte, hozzátéve: szerinte ezt is ki kell mondani. Nyirővel szemben is méltatlan, hogy egy ilyen groteszk és ijesztő politikai cirkuszt csináljanak – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Szabó Tímea (LMP) nagyrészt egyetértve Lendvai Ildikóval azt látta még gondnak, hogy a morális és a jogi érvek keverednek. Megjegyezte: az emberi jogi bizottságnak ehhez a kérdéshez kevés köze van, és Kövér László házelnök megjelenése a helyszínen semmi másra nem volt jó, mint a hisztéria fokozására.
Gulyás Gergely (Fidesz) a kritikai észrevételekre reagálva azt mondta: a jogi helyzet világos, és a román jogszabályok szerint sem szabadott volna ellehetetleníteni a temetést, ugyanakkor a politikai vetületet nem érinti az állásfoglalás.
Zagyva György Gyula (Jobbik) szerint az újratemetés ellehetetlenítése annak köszönhető, hogy Magyarországnak semmiféle nemzetközi tekintélye nincs, a magyar külügy impotens módon tárgyalt a román féllel, amely azt hitte, még ezt is megteheti. Frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás azt indítványozta, hogy szólítsák fel a román hatóságokat: ne gördítsenek akadályt az újratemetés elé. Belevette volna még az állásfoglalásba a csíksomlyói zarándoklatra érkezők és a diplomáciai mentességet élvezők zaklatását, végül a kormánypárti többség ezt nem tette az állásfoglalás részévé. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 18.
A Nyirő-ügy miatt váltották le a levéltár igazgatóját
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Romániában Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját – ezt maga az érintett nyilatkozta hétfőn.
Ioan Rus román belügyminiszter pénteken írta alá a Dobrincu felmentéséről szóló miniszteri rendeletet. Romániában a levéltár a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozik.
Dobrincu szerint a miniszter egy informális találkozón mondta el neki, hogy a levéltár nem szolgáltatott idejében információkat Nyirőről, és ezért váltotta le. Dobrincu sértőnek tartja, hogy a belügyminiszter egy informális találkozón más belügyisek jelenlétében közölte ezt vele, és nem hivatalos keretek között. Szerinte a Nyirő-ügyre való hivatkozás csak ürügy az ő menesztésében.
Mint mondta, május 25-én hívta fel őt a belügyminiszter, és kért tőle levéltári információkat Nyirő tevékenységéről. Dobrincu szerint azonnal utasította alkalmazottait, hogy szedjék össze a levéltárban található valamennyi információt, és még aznap este közölte a szaktárcával a levéltárban talált dokumentumokat olyan körülmények között, hogy – Dobrincu szerint – a belügyminisztérium levéltárában sokkal több irat található, mint az országos levéltáréban.
A Mediafax hírügynökség szerint a belügyminisztérium hivatalosan csak annyit közölt, hogy az igazgatónak lejárt a mandátuma, és azért történik váltás.
A román hatóságok nem engedélyezték május végén az erdélyi író székelyudvarhelyi újratemetését. A Hargita megyei prefektus megtámadta a bíróságon a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetési engedélyt, így a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a magyar Országgyűlés Hivatala szervezőként úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják az újratemetést.
A román hatóságok több ízben jelezték, hogy Nyirő 1940 és 1945 közötti politikai szerepvállalása miatt nem értenek egyet az író székelyudvarhelyi nyilvános újratemetésével.
MTI. Erdély.ma
2012. június 23.
Kövér László: A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés
Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken.
Kövér László a magyar származású íróhoz magyarul írt levelében rámutatott arra, hogy Nyirő nem volt sem háborús bűnös, sem fasiszta, sem antiszemita.
Kövér a június 21-i keltezésű levélben felhívta Wiesel figyelmét, hogy „a magyarországi kommunista propaganda, fenntartva a vádakat, négy évtizeden keresztül próbálta meg kitörölni Nyirőt a köztudatból", miközben még a Ceausescu-rendszer is elismert íróként kezelte, mert a hetvenes években nyugdíjtámogatást folyósított az özvegyének.
A házelnök egy korabeli budapesti zsidó tudományos és kritikai folyóiratot, a Libanont idézve leszögezte, hogy Nyirő „irodalmi műveiben nem lelhetők fel sem náci eszmék, sem pedig az antiszemitizmus". „Szeretném remélni, hogy egyetért velem abban, hogy az alkotó emberek alkotásában mindig az alkotás az elsődleges, és a megítélés során nem használható kettős mérce" – írta Kövér László. Megfogalmazása szerint „a székely származású magyar író, Nyirő József nem – bár jelentéktelen, de kétségtelenül tragikusan elhibázott – politikai tevékenysége, hanem irodalmi életműve alapján érdemel tiszteletet".
Párhuzamként hozta fel, hogy „mint ahogy a zsidó származású magyar filozófusnak, Lukács Györgynek sem az 1919-ben betöltött bolsevik komisszár tevékenysége és az 1945 utáni kommunista diktatúra kiépítésében és fenntartásában való jelentő szerepe, hanem iskolateremtő filozófusi munkája miatt jár elismerés". Kövér László rámutatott, hogy miközben Lukácsról utca van elnevezve Budapesten, Nyirőtől még azt is elvitatják, hogy a végakarata szerint a szülőföldjében nyugodhasson.
„A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés" – hangoztatta a házelnök. A házelnök „igazságtalannak és méltánytalannak, ezért elfogadhatatlannak" nevezte Wiesel azon szavait, amelyek szerint „a magyar hatóságok bátorítják a múltban történt tragikus helyzetek és bűnügyek tisztásra mosását", és emlékeztetett rá, hogy 2000-ben Orbán Viktor első kormánya volt az, amely bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját, és határozott arról, hogy Magyarországon Holokauszt Emlékközpont alakuljon.
„1944-ben a zsidó honfitársaimra mért csapás a nemzet egészén okozott nehezen gyógyuló sebeket. Ez a seb a nemzet szívén esett (...) Talán már itt az ideje, hogy a borzalom és a rettenet által kizökkentett történelem visszataláljon természetes medrébe. Talán eljött az ideje annak, hogy annyi hazugság, annyi elhallgatás, annyi egyoldalúság után, történelmünket végre egészben lássuk. Talán elmúlt már annyi idő, hogy a sokféle sorsot és szenvedést megértsünk és bevalljunk" – idézte saját, a holokauszt áldozatainak emléknapján 2011-ben elmondott szavait Kövér László, hozzátéve: „ma is így gondolom".
A házelnök levelét lezárva megbékélést kívánt „mindannyiunknak".
Elie Wiesel a Kövér Lászlóhoz június 7-i dátummal intézett levelében lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről – amelyet 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vett át -, egyebek között azért, mert az Országgyűlés elnöke is részt vett május 27-én a romániai Székelyudvarhelyen „a nyilas eszméket valló erdélyi író", Nyirő József tiszteletére tartott megemlékezésen. A magyar házelnöknek írt rövid, angol nyelvű, június 22-i keltezésű válaszlevelében Elie Wiesel megköszönte Kövér László sorait, amelyeket, mint írta, „nagyon figyelmesen" elolvasott.
„Vajon egyetértek-e az Ön Nyirőről alkotott véleményével? Nem. A forrásaim mást mondanak" – írta Wiesel, és kifogásolta, hogy a házelnöki levél nem tért ki az ő Horthy Miklós „megújult csodálatával" kapcsolatos állásfoglalására.
Az író reményét fejezte ki, hogy Kövér László nem bánja, ha a levelét közzéteszi az érdeklődést mutató sajtóban. Befejezésül azt írta: elégedett a házelnökkel folytatott eszmecserével.
Az Országgyűlés Hivatala csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a házelnök – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet.
MTI. Erdély.ma