Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. december 23.
"Lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet"
A kisebbségvédelmi politika ellenzői most már az igazságszolgáltatás segítségével próbálnak fellépni a magyarság érdekképviselete ellen, és ezt politikai eszközökkel kivédeni nem lehet – állapította meg Kelemen Hunor az újságírókkal tartott sajtóreggelijén, melyen a maszol.ro munkatársa több kérdést is feltett.
„Hihetetlenül veszélyesnek” tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódását az SZKT legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. „Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen következményekkel jár” – fogalmazott a politikus az újságírókkal tartott kolozsvári sajtóreggelin.
Kelemen megköszönte az Active Watch nevű román civil szervezetnek, hogy „hihetetlenül gyorsan és korrekten” felhívta a hazai sajtó figyelmét: ebben az ügyben veszélyes manipulációs kísérlet történik, mert az ügyészség olyan kijelentések miatt indított eljárást, amelyek nem, vagy nem úgy hangzottak el Marosvásárhelyen, ahogyan a médiában megjelent.
Téves sajtóinformációkra alapoznak
A szövetségi elnök példátlannak nevezte, hogy a DIICOT politikai nyilatkozatok ellen eljárást indítson, és ezt olyan sajtóinformációkra alapozza, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. „A sajtó találgatott, hogy vajon melyik nyilatkozat keltette fel az ügyészek figyelmét, és a legtöbben Antal Árpádéra tippeltek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert a DIICOT személy nem nevezett meg” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata nem úgy hangzott el, ahogy a sajtóban megjelent. „Aggódva, nem pedig fenyegetően jelentette ki: reméli, senkinek nem érdeke, hogy olyan helyzetet teremtsen, ami az 1990-es marosvásárhelyi események megismétléséhez vezessen” – magyarázta.
Kelemen szerint elképzelhető, hogy az ő beszéde is felkelthette a DIICOT figyelmét, ugyanis az Ezüstfenyő-díjak átadásakor a szülőföld visszafoglalásáról beszélt. „Ezt ismét csak rosszul fordították, a sajtó pedig úgy értelmezte, hogy hadat üzentünk román államnak. Persze, ez a mi hibánk is, mert a mostani SZKT-ülésen nem a megszokott szinkrontolmács fordított” – jegyezte meg.
A terrorizmus bélyege
A politikus szerint, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást ebben az ügyben, annak az lesz a legsúlyosabb következménye, hogy a terrorizmus bélyegét rányomják az RMDSZ-re. „Akinek a homlokára a terrorizmus bélyegét a mai világban ráütik, az végérvényesen, vagy legalábbis hosszú évekig szalonképtelen marad mindenhol” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte leszögezni, hogy az RMDSZ-nek és politikusainak semmi köze a terrorizmushoz. Szerinte, ha a szövetség terrorizmusgyanús szervezet látszatát kelti, akkor azoknak a céljait szolgálja, akik lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet. „Attól félek, ebben az esetben, akárcsak a Mikó-ügyben, az igazságszolgáltatás eszközeit használják a közösség ellen. A Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítására kitalálhattak egy olyan forgatókönyvet, amelyhez csak ürügyet kellett keresni, hogy elindíthassák” – vélekedett.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán (Forrás: MTI).
Kelemen szerint éppen azért nagyon veszélyes az igazságszolgáltatás eszköze, mert ez ellen politikai úton nem lehet védekezni. „Legfennebb a közvélemény korrekt tájékoztatásával lehet védekezni ilyesmi ellen. Azt akarom hinni, hogy amikor ilyesmikről van szó, mégis csak az igazság és a tények fognak győzedelmeskedni” – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint az ügyészség mindeddig semmilyen információt nem kért az RMDSZ-től az SZKT-ülésen elhangzottakkal kapcsolatban. „Ez nem jelenti azt, hogy a DIICOT-nek nincs meg az ülés hangfelvétele és az eljárás nincs folyamatban” – magyarázta. Megjegyezte: ez több, mint bármi, ami eddig az RMDSZ ellen történt, és nem tekinti véletlennek.
Miért nem véletlen?
A maszol.ro munkatársának kérdésére, miért nem tekinti véletlennek a DIICOT eljárását, a politikus kijelentette: „Nyilvánosan néhányszor már elmondtam: az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségvédelmi politika ellenzői más eszközöket és módszereket keresnek ellenünk. Az igazságszolgáltatás intézményeinek, beleértve az ügyészséget, megfelelő útnak látszik számukra. Ilyen módszer terrorista szervezetnek beállítani az RMDSZ-t, amely 25 éve parlamenti eszközökkel küzd a magyar közösség jogaiért” – fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, ki vagy kik állnak az RMDSZ lejárató kísérletek mögött, Kelemen azt válaszolta: nem akar erről spekulálni, ezt inkább az elemzőkre, újságírókra bízná. Szerinte egyébként ezt nem nagyon nehéz kikövetkeztetni. „Huszonöt éve folyamatosan voltak ilyen kísérletek” – jegyezte meg.
Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között. (Forrás: MTI)
A maszol.ro munkatársának arra a kérdésére, hogy összefüggnek-e ezek a kísérletek az RMDSZ kormányból való kilépésével, a szövetségi elnök azt mondta: erre nem tud egyértelmű igennel válaszolni. „Valóban felgyorsultak az események az ellenzékbe vonulásunk bejelentése után. De ezt úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizonyos gombot nem politikusok nyomják meg, hanem a rendszer most gondolta úgy, hogy most lehet az RMDSZ ellen lépni. Nincs nekem erre bizonyítékom” – jelentette ki.
Lapunk felvetésére a szövetségi elnök Vadim Tudornál és Gheorghe Funarnál is veszélyesebbnek nevezte Bogdan Diaconu képviselő RMDSZ-elleni feljelentéseit. „Azért veszélyesebb, mert keveset nyilatkozik, többet ír, és jogászként, ügyvédként dolgozik” – magyarázta.
Ki vonja felelősségre az ügyészeket?
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs megteremtve a törvényes kerete a bizonyítékok hiányában eljárásokat indító ügyészeknek, Kelemen Hunor felidézte: az RMDSZ tett egy jogszabály-módosítási próbálkozást az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvénykönyvek parlamenti vitája során, de ez a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ellenállásába ütközött, a parlament pedig a CSM-nek engedett. Utalt arra is, hogy a törvényhozó testület a közvélemény hatására engedett, mert a társadalom másképp ítéli meg az igazságszolgáltatás működését.
„Két képviselőtársam, Máthé András és Márton Árpád a törvénymódosítást folyamatosan szorgalmazta. A bírák azonban ezt politikai nyomásnak értelmezték, és arra hivatkoztak, hogy ők elmozdíthatatlanok, sérthetetlenek, ezért ilyen típusú felelősségre vonást nem fogadnak el” – mondta Kelemen. Emlékeztetett arra, hogy a román államot már eddig hatalmas összegű kártérítésekre kötelezte az Európai Emberjogi Bíróság téves bírósági ítéletek miatt.
Az utóbbi évek kreált ügyei
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ tájékoztatta az Európai Unió tagállamai és az Egyesült Államok nagykövetségét is a Mikó-ügyről, illetve a Markó Attila képviselő ellen zajló újabb eljárásról. Megismételte: nincsenek politikai eszközeik ennek a kérdésnek a rendezésére. Az egyetlen jogi eszköz pedig az Európai Emberjogi Bíróság, és az egyházak már készülnek is keresetet benyújtani Strasbourgban.
Kérdésre válaszolva a Nagy Zsolt elleni pert (melyben január 5-én születik ítélet) is olyan eljárásnak nevezte, amelyet az RMDSZ-nek nincs lehetősége politikai eszközökkel megakadályozni. „Ez is egy DIICOT által kezdeményezett ügy, amely ráadásul eredetileg hazaárulásnak indult. De valójában nincs ügy, nem tudják bizonyítani, hogy Nagy Zsolt bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. Ez az ötvenes évek politikai pereihez hasonló eljárás” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az „utolsó pillanatban is” abban reménykedik, hogy a volt RMDSZ-es minisztert felmenti a bíróság.
Kelemen hasonlóságot vélt felfedezni a Nagy Zsolt elleni, illetve az RMDSZ ellen zajló DIICOT-eljárás között. „Ezt is, azt is meg lehetett kreálni. Ha nincs ügy, fel lehet építeni. El lehet jutni odáig, hogy elítéljenek egy kreált ügy miatt valakit” – jelentette ki. A politikus megemlítette Varga Gábor volt OSIM-elnök ügyét is, aki szerinte egy volt munkatársa politikai bosszújának áldozata lett. „De Varga Gáboron is csak annyit tudtunk segíteni, hogy hozzájárultunk az ítéletben megszabott kártérítés kifizetéséhez” – tette hozzá.
A maszol.ro munkatársának kérdésére Kelemen Hunor elmondta: jómaga nem látta a Markó Attila elleni letartóztatási kérelmet, amelyet a parlament jóváhagyott, de akik látták, azt mondják, hogy az ügyészek bizonyítékok hiányában kérték a képviselő vizsgálati fogságba helyezését. Emlékeztetett arra, hogy időközben Markó Attila is megkapta a dossziét, s kiderült, hogy az aláírása nem is szerepel annak a kárpótlási döntésnek a jegyzőkönyvében, amely miatt eljárás indult ellene.
„Markó Attila korábban csak abban volt biztos, hogy nem volt ott azon az ominózus bizottsági ülésen, amelyen a kárpótlásról döntés született. De abban nem, hogy esetleg nem hamisították-e oda az aláírását vagy íratták utólag alá vele a jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg, és ez is szerintem az oka annak, hogy nem emeltek vádat ellene” – magyarázta.
Bárkit letartóztathatnak
Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint ma, Romániában bizonyítékok nélkül is bárkit letartóztathatnak, Kelemen visszakérdezett: „Persze, hogy lehet, ez eddig nem tudta?” Nagy problémának nevezte, hogy az ügyészek ma már úgy érzik Romániában, bármit megtehetnek, és ennek a társadalom nagy többsége tapsol. Megjegyezte: őt magát is felháborította az ebben a kárpótlási ügyben elkövetett hatalmas méretű csalás, de szerinte az ügyészek Markó Attila gyanúsításával „bokrostól lőtték ki a nyulat”.
Cs. P. T.
maszol.ro
A kisebbségvédelmi politika ellenzői most már az igazságszolgáltatás segítségével próbálnak fellépni a magyarság érdekképviselete ellen, és ezt politikai eszközökkel kivédeni nem lehet – állapította meg Kelemen Hunor az újságírókkal tartott sajtóreggelijén, melyen a maszol.ro munkatársa több kérdést is feltett.
„Hihetetlenül veszélyesnek” tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódását az SZKT legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. „Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen következményekkel jár” – fogalmazott a politikus az újságírókkal tartott kolozsvári sajtóreggelin.
Kelemen megköszönte az Active Watch nevű román civil szervezetnek, hogy „hihetetlenül gyorsan és korrekten” felhívta a hazai sajtó figyelmét: ebben az ügyben veszélyes manipulációs kísérlet történik, mert az ügyészség olyan kijelentések miatt indított eljárást, amelyek nem, vagy nem úgy hangzottak el Marosvásárhelyen, ahogyan a médiában megjelent.
Téves sajtóinformációkra alapoznak
A szövetségi elnök példátlannak nevezte, hogy a DIICOT politikai nyilatkozatok ellen eljárást indítson, és ezt olyan sajtóinformációkra alapozza, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. „A sajtó találgatott, hogy vajon melyik nyilatkozat keltette fel az ügyészek figyelmét, és a legtöbben Antal Árpádéra tippeltek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert a DIICOT személy nem nevezett meg” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata nem úgy hangzott el, ahogy a sajtóban megjelent. „Aggódva, nem pedig fenyegetően jelentette ki: reméli, senkinek nem érdeke, hogy olyan helyzetet teremtsen, ami az 1990-es marosvásárhelyi események megismétléséhez vezessen” – magyarázta.
Kelemen szerint elképzelhető, hogy az ő beszéde is felkelthette a DIICOT figyelmét, ugyanis az Ezüstfenyő-díjak átadásakor a szülőföld visszafoglalásáról beszélt. „Ezt ismét csak rosszul fordították, a sajtó pedig úgy értelmezte, hogy hadat üzentünk román államnak. Persze, ez a mi hibánk is, mert a mostani SZKT-ülésen nem a megszokott szinkrontolmács fordított” – jegyezte meg.
A terrorizmus bélyege
A politikus szerint, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást ebben az ügyben, annak az lesz a legsúlyosabb következménye, hogy a terrorizmus bélyegét rányomják az RMDSZ-re. „Akinek a homlokára a terrorizmus bélyegét a mai világban ráütik, az végérvényesen, vagy legalábbis hosszú évekig szalonképtelen marad mindenhol” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte leszögezni, hogy az RMDSZ-nek és politikusainak semmi köze a terrorizmushoz. Szerinte, ha a szövetség terrorizmusgyanús szervezet látszatát kelti, akkor azoknak a céljait szolgálja, akik lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet. „Attól félek, ebben az esetben, akárcsak a Mikó-ügyben, az igazságszolgáltatás eszközeit használják a közösség ellen. A Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítására kitalálhattak egy olyan forgatókönyvet, amelyhez csak ürügyet kellett keresni, hogy elindíthassák” – vélekedett.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán (Forrás: MTI).
Kelemen szerint éppen azért nagyon veszélyes az igazságszolgáltatás eszköze, mert ez ellen politikai úton nem lehet védekezni. „Legfennebb a közvélemény korrekt tájékoztatásával lehet védekezni ilyesmi ellen. Azt akarom hinni, hogy amikor ilyesmikről van szó, mégis csak az igazság és a tények fognak győzedelmeskedni” – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint az ügyészség mindeddig semmilyen információt nem kért az RMDSZ-től az SZKT-ülésen elhangzottakkal kapcsolatban. „Ez nem jelenti azt, hogy a DIICOT-nek nincs meg az ülés hangfelvétele és az eljárás nincs folyamatban” – magyarázta. Megjegyezte: ez több, mint bármi, ami eddig az RMDSZ ellen történt, és nem tekinti véletlennek.
Miért nem véletlen?
A maszol.ro munkatársának kérdésére, miért nem tekinti véletlennek a DIICOT eljárását, a politikus kijelentette: „Nyilvánosan néhányszor már elmondtam: az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségvédelmi politika ellenzői más eszközöket és módszereket keresnek ellenünk. Az igazságszolgáltatás intézményeinek, beleértve az ügyészséget, megfelelő útnak látszik számukra. Ilyen módszer terrorista szervezetnek beállítani az RMDSZ-t, amely 25 éve parlamenti eszközökkel küzd a magyar közösség jogaiért” – fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, ki vagy kik állnak az RMDSZ lejárató kísérletek mögött, Kelemen azt válaszolta: nem akar erről spekulálni, ezt inkább az elemzőkre, újságírókra bízná. Szerinte egyébként ezt nem nagyon nehéz kikövetkeztetni. „Huszonöt éve folyamatosan voltak ilyen kísérletek” – jegyezte meg.
Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között. (Forrás: MTI)
A maszol.ro munkatársának arra a kérdésére, hogy összefüggnek-e ezek a kísérletek az RMDSZ kormányból való kilépésével, a szövetségi elnök azt mondta: erre nem tud egyértelmű igennel válaszolni. „Valóban felgyorsultak az események az ellenzékbe vonulásunk bejelentése után. De ezt úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizonyos gombot nem politikusok nyomják meg, hanem a rendszer most gondolta úgy, hogy most lehet az RMDSZ ellen lépni. Nincs nekem erre bizonyítékom” – jelentette ki.
Lapunk felvetésére a szövetségi elnök Vadim Tudornál és Gheorghe Funarnál is veszélyesebbnek nevezte Bogdan Diaconu képviselő RMDSZ-elleni feljelentéseit. „Azért veszélyesebb, mert keveset nyilatkozik, többet ír, és jogászként, ügyvédként dolgozik” – magyarázta.
Ki vonja felelősségre az ügyészeket?
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs megteremtve a törvényes kerete a bizonyítékok hiányában eljárásokat indító ügyészeknek, Kelemen Hunor felidézte: az RMDSZ tett egy jogszabály-módosítási próbálkozást az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvénykönyvek parlamenti vitája során, de ez a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ellenállásába ütközött, a parlament pedig a CSM-nek engedett. Utalt arra is, hogy a törvényhozó testület a közvélemény hatására engedett, mert a társadalom másképp ítéli meg az igazságszolgáltatás működését.
„Két képviselőtársam, Máthé András és Márton Árpád a törvénymódosítást folyamatosan szorgalmazta. A bírák azonban ezt politikai nyomásnak értelmezték, és arra hivatkoztak, hogy ők elmozdíthatatlanok, sérthetetlenek, ezért ilyen típusú felelősségre vonást nem fogadnak el” – mondta Kelemen. Emlékeztetett arra, hogy a román államot már eddig hatalmas összegű kártérítésekre kötelezte az Európai Emberjogi Bíróság téves bírósági ítéletek miatt.
Az utóbbi évek kreált ügyei
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ tájékoztatta az Európai Unió tagállamai és az Egyesült Államok nagykövetségét is a Mikó-ügyről, illetve a Markó Attila képviselő ellen zajló újabb eljárásról. Megismételte: nincsenek politikai eszközeik ennek a kérdésnek a rendezésére. Az egyetlen jogi eszköz pedig az Európai Emberjogi Bíróság, és az egyházak már készülnek is keresetet benyújtani Strasbourgban.
Kérdésre válaszolva a Nagy Zsolt elleni pert (melyben január 5-én születik ítélet) is olyan eljárásnak nevezte, amelyet az RMDSZ-nek nincs lehetősége politikai eszközökkel megakadályozni. „Ez is egy DIICOT által kezdeményezett ügy, amely ráadásul eredetileg hazaárulásnak indult. De valójában nincs ügy, nem tudják bizonyítani, hogy Nagy Zsolt bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. Ez az ötvenes évek politikai pereihez hasonló eljárás” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az „utolsó pillanatban is” abban reménykedik, hogy a volt RMDSZ-es minisztert felmenti a bíróság.
Kelemen hasonlóságot vélt felfedezni a Nagy Zsolt elleni, illetve az RMDSZ ellen zajló DIICOT-eljárás között. „Ezt is, azt is meg lehetett kreálni. Ha nincs ügy, fel lehet építeni. El lehet jutni odáig, hogy elítéljenek egy kreált ügy miatt valakit” – jelentette ki. A politikus megemlítette Varga Gábor volt OSIM-elnök ügyét is, aki szerinte egy volt munkatársa politikai bosszújának áldozata lett. „De Varga Gáboron is csak annyit tudtunk segíteni, hogy hozzájárultunk az ítéletben megszabott kártérítés kifizetéséhez” – tette hozzá.
A maszol.ro munkatársának kérdésére Kelemen Hunor elmondta: jómaga nem látta a Markó Attila elleni letartóztatási kérelmet, amelyet a parlament jóváhagyott, de akik látták, azt mondják, hogy az ügyészek bizonyítékok hiányában kérték a képviselő vizsgálati fogságba helyezését. Emlékeztetett arra, hogy időközben Markó Attila is megkapta a dossziét, s kiderült, hogy az aláírása nem is szerepel annak a kárpótlási döntésnek a jegyzőkönyvében, amely miatt eljárás indult ellene.
„Markó Attila korábban csak abban volt biztos, hogy nem volt ott azon az ominózus bizottsági ülésen, amelyen a kárpótlásról döntés született. De abban nem, hogy esetleg nem hamisították-e oda az aláírását vagy íratták utólag alá vele a jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg, és ez is szerintem az oka annak, hogy nem emeltek vádat ellene” – magyarázta.
Bárkit letartóztathatnak
Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint ma, Romániában bizonyítékok nélkül is bárkit letartóztathatnak, Kelemen visszakérdezett: „Persze, hogy lehet, ez eddig nem tudta?” Nagy problémának nevezte, hogy az ügyészek ma már úgy érzik Romániában, bármit megtehetnek, és ennek a társadalom nagy többsége tapsol. Megjegyezte: őt magát is felháborította az ebben a kárpótlási ügyben elkövetett hatalmas méretű csalás, de szerinte az ügyészek Markó Attila gyanúsításával „bokrostól lőtték ki a nyulat”.
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. január 12.
Fotóművészeket díjaztak Váradon
Hétfő este hármas ünnepség helyszíne volt a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Megemlékeztek a Fotóművészet Romániai Napjáról, díjazottakról esett szó, illetve egy fesztivált is megnyitottak.
Az érdeklődőket Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke köszöntötte, kiemelten a szolnoki vendégeket. Arra hívta fel a figyelmet: január 11-e a Fotóművészet Romániai Napja annak tiszteletére, hogy ezen a napon született Szathmári Pap Károly fényképész (1812, Kolozsvár-1887, Bukarest). Néhány éve az Euro Foto Art Egyesület kezdeményezésére szervezik meg a róla elnevezett Nemzetközi Fotográfiai Fesztivált azzal a céllal, hogy a közvéleményt emlékeztessék a világ első haditudósítójának példaértékű személyiségére, tevékenységére és életére. Ott volt például az 1877-78-as függetlenségi háborúban az elejétől a végéig, és olyan rendkívüli diplomáciai érzékkel rendelkezett, hogy a lövészárkok mindkét oldalán állókat megtudta győzni arról, hogy fényképeket készítsen róluk. Az idén negyedik alkalommal szervezik meg január 11. és február 10. között a Művelődésügyi Minisztérium védnökségével az említett seregszemlét, melynek érdekessége, hogy védett márkaként van bejegyezve a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatalban, és több mint harminc, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában megrendezett kiállítást foglal magába.
Díjak
Szintén hétfő este nyitották meg a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek X. Nemzetközi Szalonját, melyet az egyesület partnerségben hirdetett meg a váradi Tavirózsa Fotóklubbal, a Békés Megyei Román Kisebbségi Önkormányzattal, valamint a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségével (MAFOSZ). A jubileumi kiírásra 312 fekete-fehér és színes pályamű érkezett Írországból, a Moldáv Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból, Ukrajnából, Magyarországról és az Egyesült Államokból. A képek azt a környezetet kellett bemutassák, melyben a románok és a magyarok élnek. A nemzetközi zsűri 110 alkotást fogadott el, melyek megérdemelték a 7-es átlagot. A Best author-plakett a szecselevárosi Magdó Istvánnak járt. A MAFOSZ aranyérmét szintén ő kapta (művének címe: Puzzle), az ezüstérmét Ionel Onofraş (Gyónás), a bronzérmét pedig Péter Izabella (Szimmetria). A fekete-fehér kategóriában Szathmári Pap Károly-aranyérmet vehetett át Magdó István (Hazafelé), ezüstérmet Tordai Ede (Generációk), bronzérmet Vitos Hajnal (Erők), plakettet Magdó István (Őrzőkutya), Ligeti László (A fafaragó gyermekei), Bálint Attila (Háztető), Bálint Zsigmond (Nagyapóval), és Tordai Ede (Hit, illetve Perspektíva). A színes fotók szekciójában Szathmári Pap Károly-aranyérmet érdemelt Tordai Ede (Várakozásban), ezüstérmet Păunaş Nicoleta (Fantázia), bronzérmet Aelenei Robert (Lufik), plakettet pedig Ionel Onofraş (A fă mestere), Bálint Zsigmond (Távol a világtól), Magdó István (Egyensúly fehéren), Csaba László (Győzelem), Păunaş Nicoleta (A reggel fényei) és Balla Árpád Zoltán (Generációk).
Közreműködők
A rendezvényen felszólalt Ioan Moldovan, a Familia folyóirat főszerkesztője, és a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. A zenei momentumokról Lucian Maliţa hegedűművész gondoskodott, a képeket Gardó Zoltán önkéntes tette a helyükre. Az ingyenes kiállítás január 21-ig tekinthető meg hétköznap 8-19 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
Hétfő este hármas ünnepség helyszíne volt a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Megemlékeztek a Fotóművészet Romániai Napjáról, díjazottakról esett szó, illetve egy fesztivált is megnyitottak.
Az érdeklődőket Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke köszöntötte, kiemelten a szolnoki vendégeket. Arra hívta fel a figyelmet: január 11-e a Fotóművészet Romániai Napja annak tiszteletére, hogy ezen a napon született Szathmári Pap Károly fényképész (1812, Kolozsvár-1887, Bukarest). Néhány éve az Euro Foto Art Egyesület kezdeményezésére szervezik meg a róla elnevezett Nemzetközi Fotográfiai Fesztivált azzal a céllal, hogy a közvéleményt emlékeztessék a világ első haditudósítójának példaértékű személyiségére, tevékenységére és életére. Ott volt például az 1877-78-as függetlenségi háborúban az elejétől a végéig, és olyan rendkívüli diplomáciai érzékkel rendelkezett, hogy a lövészárkok mindkét oldalán állókat megtudta győzni arról, hogy fényképeket készítsen róluk. Az idén negyedik alkalommal szervezik meg január 11. és február 10. között a Művelődésügyi Minisztérium védnökségével az említett seregszemlét, melynek érdekessége, hogy védett márkaként van bejegyezve a Román Állami Találmányi és Védjegy Hivatalban, és több mint harminc, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában megrendezett kiállítást foglal magába.
Díjak
Szintén hétfő este nyitották meg a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek X. Nemzetközi Szalonját, melyet az egyesület partnerségben hirdetett meg a váradi Tavirózsa Fotóklubbal, a Békés Megyei Román Kisebbségi Önkormányzattal, valamint a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségével (MAFOSZ). A jubileumi kiírásra 312 fekete-fehér és színes pályamű érkezett Írországból, a Moldáv Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Spanyolországból, Ukrajnából, Magyarországról és az Egyesült Államokból. A képek azt a környezetet kellett bemutassák, melyben a románok és a magyarok élnek. A nemzetközi zsűri 110 alkotást fogadott el, melyek megérdemelték a 7-es átlagot. A Best author-plakett a szecselevárosi Magdó Istvánnak járt. A MAFOSZ aranyérmét szintén ő kapta (művének címe: Puzzle), az ezüstérmét Ionel Onofraş (Gyónás), a bronzérmét pedig Péter Izabella (Szimmetria). A fekete-fehér kategóriában Szathmári Pap Károly-aranyérmet vehetett át Magdó István (Hazafelé), ezüstérmet Tordai Ede (Generációk), bronzérmet Vitos Hajnal (Erők), plakettet Magdó István (Őrzőkutya), Ligeti László (A fafaragó gyermekei), Bálint Attila (Háztető), Bálint Zsigmond (Nagyapóval), és Tordai Ede (Hit, illetve Perspektíva). A színes fotók szekciójában Szathmári Pap Károly-aranyérmet érdemelt Tordai Ede (Várakozásban), ezüstérmet Păunaş Nicoleta (Fantázia), bronzérmet Aelenei Robert (Lufik), plakettet pedig Ionel Onofraş (A fă mestere), Bálint Zsigmond (Távol a világtól), Magdó István (Egyensúly fehéren), Csaba László (Győzelem), Păunaş Nicoleta (A reggel fényei) és Balla Árpád Zoltán (Generációk).
Közreműködők
A rendezvényen felszólalt Ioan Moldovan, a Familia folyóirat főszerkesztője, és a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. A zenei momentumokról Lucian Maliţa hegedűművész gondoskodott, a képeket Gardó Zoltán önkéntes tette a helyükre. Az ingyenes kiállítás január 21-ig tekinthető meg hétköznap 8-19 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2017. február 2.
A név maradt a kisemmizett Bánffyaknak
Látványos talpra állás után visszaszerezte a helyi érdekeltségű üdülőtelep-státust Maroshévíz. A Hargita megyei város turisztikai húzóerejét a Bánffy-fürdőtelep jelenti, amely ismét az alapító magyar nemes család nevét viselheti. A Bánffy Dezső által kiépített fürdő leszármazottai méltányolják az önkormányzat hozzáállását, viszont nem tudják elfogadni, hogy a román hatóságok továbbra is elutasítják ingatlan-visszaigénylési kérelmeiket.
Öröm és remény tölti el a maroshévízieket, miután megtudták, hogy az Országos Turisztikai Hatóság – tizenegy további romániai településsel együtt – megadta városuknak a turisztikai település minősítést. A helybéliek az idegenforgalom fellendülésében bíznak, a városvezetők pedig a pályázási lehetőségekben. Egy városnak vagy községnek elsősorban azért jó a helyi érdekeltségű turisztikai településminősítés elnyerése, mert az jelentősen növeli a pénzforrásokat. Az üdülőtelepeknek rendelkezésükre áll a 2020-ig érvényes 7.1-es pályázási tengely, amelyen keresztül a turisztikai és a kulturális infrastruktúra bővítésére, illetve a természeti adottságok kiaknázására, bemutatására, népszerűsítésére igényelhetnek vissza nem térítendő uniós támogatást. A magyarság számára külön örömet jelent, hogy immár a hivatalos okiratokban is visszatér a nemzeti-kommunizmus által kiűzött Bánffy név, ez lett ugyanis a fürdőtelep hivatalos megnevezése.
A gyökértelen Fenyő
Czirják Károly – aki a hévízi magyarság kulturális életét mozgató Urmánczy Nándor Egyesület vezetője és egyben helytörténész – még jól emlékszik arra a 70-es évekbeli időszakra, amikor a hivatalos okiratokban a román pártvezetők nyomására egyre inkább Fenyőként, pontosabban annak a román megfelelőjén, Bradulként kezdték emlegetni a Bánffy-fürdőt. Mint meséli, hiába erőltették a mesterséges megnevezést, a helyiek és az ide látogatók köztudatában a termálvizű strand és környéke azóta is Bánffy-fürdő maradt. Ezt vallja különben Stelu Platon újraválasztott polgármester is, aki szerint a Bradul név a románság körében sem vetett gyökeret. Kettejük állítását mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy manapság olyanok is előszeretettel használják a Bánffy nevet, akiknek aligha van közük hozzá. A régi, Bánffy Dezső által a 19. század vége felé létesített strand mai tulajdonosa, egy marosvásárhelyi román vállalkozó, Bogdan Buda, Bánffyra keresztelte vissza a létesítményét. 2015-ben a strand szomszédságában befejezett wellnessközpontot a helyi önkormányzat szintén a báróról nevezte el. Mi több, a város egyik híres-hírhedt egykori szekustisztje, a ’89-es fordulat után a magánszférába átment Ioan Mureşan is a magyar nemes nevére cserélte át korábban a saját nevén futó panzióját. Ilyen körülmények közt már csak természetesnek tűnik, hogy a város elöljárója is a Bánffy-fürdőt jelöli meg saját, hárommargarétás panziója helyszíneként.
Bánffy Farkas: az erdőket is visszanevezhetnék
A Magyarországon született és a nagy nehézségek árán visszaszerzett ősi fugadi birtokán élő Bánffy Farkas örül, hogy Maroshévízen és környékén még mindig sokaknak és sokat mond családjuk neve. Úgy érzi, ezzel, ha közvetett módon is, de a románság elismeri a Bánffyak országépítő szerepét. „Ezek után az erdőket is visszakeresztelhetnék Bánffy névre, még a birtoklevélben is” – jegyzi meg iróniával. A család valamikor nyolcszáz hektárnyi erdőt birtokolt Maroshévízen, a Dédáig elterülő további harmincötezerről nem is beszélve. A Ratosnya-környéki erdők színe-java akkor került a Bánffyak tulajdonába, amikor az irodalom- és színházpártoló báró Kemény János a múlt század harmincas éveiben nehéz fába vágta a fejszéjét: a helikonista mecénás fejébe vette, hogy megmenti az adósságban fuldokló kolozsvári magyar színházat. Huszonhat esztendővel a demokrácia beköszöntése után a több ezer hektáros egykori jussukból a Bánffyak még egyetlen szál fát sem láttak viszont.
A család másik leszármazottja, a Bánffy Farkashoz hasonlóan szintén Magyarországról Erdélybe telepedett Galánthay Zsombor szerint is lehet örülni a név visszaszerzésének, de nincs ok hurráoptimizmusra, mert ez még távolról sem jár a birtok visszaszerzésével. A jogi diplomával rendelkező férfi tudja: számos, az övékénél jóval rendezettebb erdélyi visszaigénylési dosszié vergődik vagy már el is vérzett a hazai bíróságokon.
Az utcákról hiányzó márkanév
Hogy miért Bánffy és nem Bradul? Erre Stelu Platonnak három érve van. „Egyrészt azért, mert 1884-től a 70-es évekig ez volt a neve. Másrészt azért, mert Bánffy egy komoly védjegynek, ismert márkának számít Erdélyben, amit ki kell használnunk. Harmadrészt, de semmiképp sem utolsó sorban azért, mert minket nem fertőzött meg a nacionalizmus vírusa” – sorolja kapásból a polgármester, hozzátéve, hogy a hévízi románok korrekt viszonyt ápolnak az itteni és környékbeli magyarokkal. Állítását azzal próbálja igazolni, hogy egyetlen román emberről sem tud, aki valamiféle ellenvetést fogalmazott volna meg a fürdő visszakeresztelésével kapcsolatosan. Mindennek némileg csak az a forgalomjelző tábla mondott ellent, amely a főtéri elágazástól az irányt mutatja a két kilométerre lévő fürdő felé. Ezen megállt az idő a ’89 előtti korszakban: a tábla szerint, ha Marosvásárhely felől érkezel, jobbra, ha Borszékről vagy a Gyergyói-medencéből jössz, balra kell térned az úgynevezett Staţiunea Bradul irányába. A múlt év vége felé valaki a naptárra pillanthatott, és leszerelte a Ceauşescu-korszakot idéző táblát. Aki viszont már a belvárosba ér, észrevehette: Maroshévíz nem az a jellegzetes Hargita megyei település, ahol a kétnyelvűségre vonatkozó közigazgatási törvényt és az etnikumok közti kölcsönös tisztelet elvét maradéktalanul betartanák. A település bejáratánál rozsdás tábla hirdeti a Topliţa Română feliratot, mintegy jelezve, hogy ki az úr a városban. Bennebb elvétve még látni pár magyar feliratot, de a közigazgatás kirakattörvényében szereplő kétnyelvűség sem a kultúrotthon homlokzatáról, sem az iskolák külsejéről vagy belsejéről, sem az utcanévtáblákról nem köszön vissza. A strandhoz vezető sétány végében újból visszazökkenünk az időben: megkopott, egynyelvű táblák jelzik, merre van a Bradul Vendéglő és a Bradul Kemping. Pontosabban azt, ami még maradt belőlük.
A villa utolsó Bánffyja, fizetővendégként
Minden jel arra utal, hogy a magyarországi Leányváron élő báró Bánffy Miklós volt az utolsó Bánffy, aki a gyógyfürdő 1884-ben felhúzott főépületében lakott. Ő is csak két napot, és azt is fizetség ellenében. A történetet viszont szépíti a helyzet: a 70-es évek elején az akkor mindössze 25 esztendős fiatalember nászútra érkezett ősei földjére. „Kissé bosszantó volt, hogy mindössze turistaként léphettem át annak a villának a küszöbét, amit felmenőim építettek. De tudomásul vettem, sőt készültem rá. Éppen ezért ért kellemes meglepetésként a recepciós figyelmessége, aki a bejelentkezőlap láttán nagyot nézett, majd kedvesen visszakérte a már átadott szobakulcsot, és egy másikat nyújtott felém. Kiderült, hogy egy szélső, kisebb szobát a központi teraszra nyíló szobára cserélte, mondván: »a Bánffyban a Bánffyaknak a legjobbat kell adni!« Idősebb ember volt, később elmesélte néhány emlékét a háború előtti évekből. Istennek hála, szép idő volt, bár még egy kissé hűvös. Május vége lévén rajtam kívül senki nem vette igénybe a medencét, én is inkább csak »kötelességből«, családom és apám iránti nosztalgiából úszkáltam” – meséli az idősödő báró. Az elődei által épített villa a kommunizmus ideje alatt fejőstehénként működött. Gazdái csak a pénzszerzésre összpontosítottak, miközben hagyták, hogy magától pusztuljon el. Egy szép napon, mintegy tíz évre a ’89-es fordulat után aztán lebontották. Bánffy Miklósnak már csak az emlék, néhány megsárgult fénykép és egy sovány vigasz maradt belőle. „Valószínűleg én voltam az utolsó Bánffy, aki még lakott benne” – mondja szomorú öniróniával a hangjában.
A Magyarországon és Erdélyben is meghurcolt Bánffy Dániel
Bánffy Miklós apját, Bánffy Dánielt a román hatóságok ma is háborús bűnösként emlegetik. A nacionalista sajtó egyre inkább hemzseg a magyar nemeseket megbélyegző cikkektől. Számukra csak az rendes magyar, aki hallgat, bólogat, és nem igényel (vissza) semmit. Most is a fülembe cseng a Maros megyei kormányhivatal egyik jogászának a kijelentése, miszerint „Bánffyt az emberiség ellen elkövetett gyilkosságok miatt a törvényszék elítélte”. „Hát ezért nem kaphatja vissza a javait” – világosított fel évekkel ezelőtt bizonyos Ioana Rus. A Nagyenyeden született földbirtokosnak és politikusnak az volt a „bűne”, hogy 47 évesen 1940 októberében az Erdélyi Párt elnökeként bekerült a magyar képviselőházba, majd alig két hónap múlva Teleki Pál kormányfő felkérésére Budapestre költözött, és december 30-tól földművelési miniszter lett. Az egymást követő kormányokban 1944. március 22-ig töltötte be a tisztséget. „Aljas rágalom, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Börtönben ült, mert nem akart együttműködni a nyilasokkal meg a nácikkal” – emeli fel a hangját az amúgy rendkívül higgadt és barátságos Bethlen Anikó, amikor nagyanyja testvérét ért vádak kerülnek szóba. A kor dokumentumaiból is ugyanaz derül ki, amit a grófnő állít: Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szem előtt tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. A sors iróniája, hogy származása miatt a kommunisták is üldözték. Budapest ostroma után a „felszabadító” szovjetek elvitték három napra, a kihallgatás után pedig elnézést kértek tőle, hogy ilyen hosszú időre feltartóztatták. Ártatlansága tisztázása némi reményt adott a kitelepítések elkerülésére. A kommunista rendszer azonban más logika szerint működött. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben Bánffy Dánielt családjával együtt a rózsadombi házából egy jászapáti húsraktárba vitték. Alig egy esztendő múlva, mintegy „ráadásként”, a bukaresti népbíróság nyolcévi kényszermunkára ítélte. A távollétében meghozott döntést nem lehetett végrehajtani: Bánffy Dániel nem tért vissza Erdélybe, mert időközben balesetet szenvedett, leesett a zsúfolt villamos lépcsőjéről, pechére egy villanyoszlopnak vágódott. A súlyos gerincsérülés következtében élete végéig a baloldala lebénult.
Agrárreform, államosítás és egyéb rablások
Kutatásai során Czirják Károly helytörténész kiderítette: a fürdő már 1228 óta a Bánffyak tulajdonát képezte. A 19. század közepéig csak a család tagjai és azok meghívottai használhatták, hiszen több villájuk, kúriájuk is volt. A feljegyzések szerint leginkább vadászatok alkalmával jártak ide. A strandhoz egy 17 hektárnyi erdős terület is tartozott. A medence a kezdetekben fából épült, majd 1937-ben megnagyobbították és betonmedencét készítettek. 1882-ben Bánffy Dániel apja, Bánffy Dezső egy szép villát épített, e villa az évek során a fürdőtelep jelképévé vált, hisz ahogy a turisták megmászták a Hévíz fölé magasodó Kereszt-hegyet, elsőként a villa épületét pillanthatták meg. Érdekes módon az 1948-as államosítás után is, egészen 1965-ig Dezső-villa néven ismerték, csak utána váltott a magyargyűlölő hatalom a semmitmondó Központi Villa névre keresztelve. „Sajnos ezt a jelképet eltüntették, mert 1999-ben tatarozás helyett 117 év után lerombolták, jelenleg egy szégyengödör tátong a helyén” – állapítja meg a helytörténész. 1896-ban itt két medence volt: egy a nőknek és egy a férfiaknak. Galánthay Zsombor úgy tudja, azért nem egyszerű a fürdő visszaszerzése, mert valamikor ugyan telekkönyvileg a Bánffyaké volt, de a múlt század húszas éveiben az agrárreform visszásságait megszimatoló tulajdonosok a Keményekkel, Farkasokkal, Mendelekkel, Éltetőkkel és Mikesekkel közösen alapított cégükre, a Bangra Részvénytársaságra íratták át. Ezért 1925 és 1928 között „mindössze” az erdeikről kellett lemondaniuk. Amint Galánthay meséli, a Palotailván bejegyzett Bangra tulajdonképpen egy közös vállalkozás volt, amely a Bánffy család és a Grassl, Schenk & Co. bécsi fakitermelő cég neveinek összevonásából származott. Főtevékenysége nem a fürdő működtetése, hanem a hévízi fűrészüzem fejlesztése, illetve a kitermelt faállomány eladása volt. Az újabb határmódosításkor a cég is nevet váltott: 1942-től Gödemesterháza Uradalmi és Grassl György Erdőipari Rt. lett belőle. A kétezres években hiába alakították újra a leszármazottak a korábbi cég jogutódjaként az erdőuradalmi részvénytársaságot, és hiába talált mindent rendben a szászrégeni bíróság, a Brăilára áthelyezett pert elveszítették.
A Trianont követő 1921-es agrárreformnak nevezett kizsákmányolással az állam csaknem száztíz, a fürdő körüli házhelyet juttatott idegen kézre. Az elkobzott telkek közül alig tizenhárom parcella jutott helyieknek, a többivel Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Kolozsvár, Brassó vagy az ókirályságbeli Karácsonykő, Ploieşti és Bukarest „arra érdemesült” családjait ajándékozták meg. A Bánffyak által épített villát a két világháború közötti hatalom meghagyta a családnak és ez szállodaként működött, ahol harminc elegáns szoba várta a vendégeket. „1936 őszén az eddigi famedencét lebontották, úgyszintén a medence körül levő öltözőket is, így 1937 nyarára a ma is látható betonmedencét építette a család, amelynek méretei: 33,5 × 18 méter. 1948-ban a kommunista hatalom elkobozta a családtól a strandot és a körülötte levő területeket. 1971-ig a turistaforgalom eléggé gyenge volt, de az említett évtől kezdődően több mint 70 házikót építettek, három bungalót, egy röplabdapályát betonlelátóval, egy kosárlabdapályát (a régi teniszpálya helyébe) és egy kisebb gyermekmedencét. Ezekben az években újból vegyelemezték a vizet. Ekkor megállapították, hogy a fürdő 26 fokos vize lehűtve számos betegség gyógyítására alkalmas (gyomorbántalmakra, máj- és vesebetegségekre), de még vízhajtóként is ajánlották. „Fürdésként a víz szívbántalmak ellen jó, vérbetegségek kezelésére kitűnően alkalmas, reumatikus betegségek kezelésére jó” – írja a Tapolczától Maroshévízig, avagy Hévíz monográfiája című kötetében Czirják.
A kommunizmus hetvenes-nyolcvanas éveiben az immár Bradul névre átkeresztelt fürdő ismét felkapottá vált. Nyáron sörre és miccsre kiéhezett, hűsölni vágyó tömegek lepték el, főként hétvégeken. A rendszerváltás előtt mintegy 350 ágyhely várta a telep egyre dohosabb szagú villáiba és kis faházikóiba a szerényebb jövedelmű, de a természethez ragaszkodó látogatókat. Nagy népszerűségnek örvendett a vendéglő és kerthelyisége, ahol akkor is lehetett aránylag hideg sört kapni, amikor a környéken sehol. Igaz, néhanapján egyebet is kellett hozzá rendelni: rákpehely és a halból készült, igencsak fura ízű fasírt volt a korszak országszerte menő kapcsolt árucikke. A pincérek a megmondhatói, milyen irdatlan mennyiségű halfasírt került vissza a konyhára vagy landolt egyenesen a szemetesládában. Közben a merészebbnél merészebb tervek már egy olimpiai medence kiépítéséről is szóltak. Ehhez képest a ’89-es fordulat után a rongálás, nemtörődömség, enyészet vált a három legtalálóbb jelszó a Bánffyra, pontosabban arra, ami maradt belőle. Az újabb fellendülést az ezredfordulót követő évek és az új tulajdonos hozták meg.
Az Urmánczyak is örülnek
Mind az üdülőtelep-minősítés elnyerésének, mind a Bánffy névre való visszatérésnek a város konkurens strandján is örülnek. A Bánffynál is régebbi Urmánczy-strand örököse és működtetője, Szabó Kálmán szerint a döntés mindkét létesítménynek kedvezhet. Az egykori alpolgármestert pedig kimondottan elégtétel tölti el, hallván, hogy a Felső Maros mentén igencsak népszerűnek számító Bánffyak nevét viselheti újból a fürdőtelep. „Az önkormányzatban mindenki megértette, hogy ez így jó, a polgármester pedig kimondottan ragaszkodott a Bánffy névhez. Az meg külön elégtétel számunkra, hogy az üdülőtelep határát úgy húzták meg, hogy a Maros jobb partjából is beleesik egy darab, mégpedig az, ahol a mi strandunk működik” – állítja a gyergyószárhegyi Lázárok által létesített és az Urmánczyak által 1869-ben megvásárolt fürdő jelenlegi mindenese. Szabó már csak tudja, mit jelent a visszatérés az ősi névre. Amint hosszas huzavona után visszaszerezte a szinte rommá pusztított fürdőt, a semmitmondó Ifjúsági strand nevét törölte, és Urmánczyvá
Látványos talpra állás után visszaszerezte a helyi érdekeltségű üdülőtelep-státust Maroshévíz. A Hargita megyei város turisztikai húzóerejét a Bánffy-fürdőtelep jelenti, amely ismét az alapító magyar nemes család nevét viselheti. A Bánffy Dezső által kiépített fürdő leszármazottai méltányolják az önkormányzat hozzáállását, viszont nem tudják elfogadni, hogy a román hatóságok továbbra is elutasítják ingatlan-visszaigénylési kérelmeiket.
Öröm és remény tölti el a maroshévízieket, miután megtudták, hogy az Országos Turisztikai Hatóság – tizenegy további romániai településsel együtt – megadta városuknak a turisztikai település minősítést. A helybéliek az idegenforgalom fellendülésében bíznak, a városvezetők pedig a pályázási lehetőségekben. Egy városnak vagy községnek elsősorban azért jó a helyi érdekeltségű turisztikai településminősítés elnyerése, mert az jelentősen növeli a pénzforrásokat. Az üdülőtelepeknek rendelkezésükre áll a 2020-ig érvényes 7.1-es pályázási tengely, amelyen keresztül a turisztikai és a kulturális infrastruktúra bővítésére, illetve a természeti adottságok kiaknázására, bemutatására, népszerűsítésére igényelhetnek vissza nem térítendő uniós támogatást. A magyarság számára külön örömet jelent, hogy immár a hivatalos okiratokban is visszatér a nemzeti-kommunizmus által kiűzött Bánffy név, ez lett ugyanis a fürdőtelep hivatalos megnevezése.
A gyökértelen Fenyő
Czirják Károly – aki a hévízi magyarság kulturális életét mozgató Urmánczy Nándor Egyesület vezetője és egyben helytörténész – még jól emlékszik arra a 70-es évekbeli időszakra, amikor a hivatalos okiratokban a román pártvezetők nyomására egyre inkább Fenyőként, pontosabban annak a román megfelelőjén, Bradulként kezdték emlegetni a Bánffy-fürdőt. Mint meséli, hiába erőltették a mesterséges megnevezést, a helyiek és az ide látogatók köztudatában a termálvizű strand és környéke azóta is Bánffy-fürdő maradt. Ezt vallja különben Stelu Platon újraválasztott polgármester is, aki szerint a Bradul név a románság körében sem vetett gyökeret. Kettejük állítását mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy manapság olyanok is előszeretettel használják a Bánffy nevet, akiknek aligha van közük hozzá. A régi, Bánffy Dezső által a 19. század vége felé létesített strand mai tulajdonosa, egy marosvásárhelyi román vállalkozó, Bogdan Buda, Bánffyra keresztelte vissza a létesítményét. 2015-ben a strand szomszédságában befejezett wellnessközpontot a helyi önkormányzat szintén a báróról nevezte el. Mi több, a város egyik híres-hírhedt egykori szekustisztje, a ’89-es fordulat után a magánszférába átment Ioan Mureşan is a magyar nemes nevére cserélte át korábban a saját nevén futó panzióját. Ilyen körülmények közt már csak természetesnek tűnik, hogy a város elöljárója is a Bánffy-fürdőt jelöli meg saját, hárommargarétás panziója helyszíneként.
Bánffy Farkas: az erdőket is visszanevezhetnék
A Magyarországon született és a nagy nehézségek árán visszaszerzett ősi fugadi birtokán élő Bánffy Farkas örül, hogy Maroshévízen és környékén még mindig sokaknak és sokat mond családjuk neve. Úgy érzi, ezzel, ha közvetett módon is, de a románság elismeri a Bánffyak országépítő szerepét. „Ezek után az erdőket is visszakeresztelhetnék Bánffy névre, még a birtoklevélben is” – jegyzi meg iróniával. A család valamikor nyolcszáz hektárnyi erdőt birtokolt Maroshévízen, a Dédáig elterülő további harmincötezerről nem is beszélve. A Ratosnya-környéki erdők színe-java akkor került a Bánffyak tulajdonába, amikor az irodalom- és színházpártoló báró Kemény János a múlt század harmincas éveiben nehéz fába vágta a fejszéjét: a helikonista mecénás fejébe vette, hogy megmenti az adósságban fuldokló kolozsvári magyar színházat. Huszonhat esztendővel a demokrácia beköszöntése után a több ezer hektáros egykori jussukból a Bánffyak még egyetlen szál fát sem láttak viszont.
A család másik leszármazottja, a Bánffy Farkashoz hasonlóan szintén Magyarországról Erdélybe telepedett Galánthay Zsombor szerint is lehet örülni a név visszaszerzésének, de nincs ok hurráoptimizmusra, mert ez még távolról sem jár a birtok visszaszerzésével. A jogi diplomával rendelkező férfi tudja: számos, az övékénél jóval rendezettebb erdélyi visszaigénylési dosszié vergődik vagy már el is vérzett a hazai bíróságokon.
Az utcákról hiányzó márkanév
Hogy miért Bánffy és nem Bradul? Erre Stelu Platonnak három érve van. „Egyrészt azért, mert 1884-től a 70-es évekig ez volt a neve. Másrészt azért, mert Bánffy egy komoly védjegynek, ismert márkának számít Erdélyben, amit ki kell használnunk. Harmadrészt, de semmiképp sem utolsó sorban azért, mert minket nem fertőzött meg a nacionalizmus vírusa” – sorolja kapásból a polgármester, hozzátéve, hogy a hévízi románok korrekt viszonyt ápolnak az itteni és környékbeli magyarokkal. Állítását azzal próbálja igazolni, hogy egyetlen román emberről sem tud, aki valamiféle ellenvetést fogalmazott volna meg a fürdő visszakeresztelésével kapcsolatosan. Mindennek némileg csak az a forgalomjelző tábla mondott ellent, amely a főtéri elágazástól az irányt mutatja a két kilométerre lévő fürdő felé. Ezen megállt az idő a ’89 előtti korszakban: a tábla szerint, ha Marosvásárhely felől érkezel, jobbra, ha Borszékről vagy a Gyergyói-medencéből jössz, balra kell térned az úgynevezett Staţiunea Bradul irányába. A múlt év vége felé valaki a naptárra pillanthatott, és leszerelte a Ceauşescu-korszakot idéző táblát. Aki viszont már a belvárosba ér, észrevehette: Maroshévíz nem az a jellegzetes Hargita megyei település, ahol a kétnyelvűségre vonatkozó közigazgatási törvényt és az etnikumok közti kölcsönös tisztelet elvét maradéktalanul betartanák. A település bejáratánál rozsdás tábla hirdeti a Topliţa Română feliratot, mintegy jelezve, hogy ki az úr a városban. Bennebb elvétve még látni pár magyar feliratot, de a közigazgatás kirakattörvényében szereplő kétnyelvűség sem a kultúrotthon homlokzatáról, sem az iskolák külsejéről vagy belsejéről, sem az utcanévtáblákról nem köszön vissza. A strandhoz vezető sétány végében újból visszazökkenünk az időben: megkopott, egynyelvű táblák jelzik, merre van a Bradul Vendéglő és a Bradul Kemping. Pontosabban azt, ami még maradt belőlük.
A villa utolsó Bánffyja, fizetővendégként
Minden jel arra utal, hogy a magyarországi Leányváron élő báró Bánffy Miklós volt az utolsó Bánffy, aki a gyógyfürdő 1884-ben felhúzott főépületében lakott. Ő is csak két napot, és azt is fizetség ellenében. A történetet viszont szépíti a helyzet: a 70-es évek elején az akkor mindössze 25 esztendős fiatalember nászútra érkezett ősei földjére. „Kissé bosszantó volt, hogy mindössze turistaként léphettem át annak a villának a küszöbét, amit felmenőim építettek. De tudomásul vettem, sőt készültem rá. Éppen ezért ért kellemes meglepetésként a recepciós figyelmessége, aki a bejelentkezőlap láttán nagyot nézett, majd kedvesen visszakérte a már átadott szobakulcsot, és egy másikat nyújtott felém. Kiderült, hogy egy szélső, kisebb szobát a központi teraszra nyíló szobára cserélte, mondván: »a Bánffyban a Bánffyaknak a legjobbat kell adni!« Idősebb ember volt, később elmesélte néhány emlékét a háború előtti évekből. Istennek hála, szép idő volt, bár még egy kissé hűvös. Május vége lévén rajtam kívül senki nem vette igénybe a medencét, én is inkább csak »kötelességből«, családom és apám iránti nosztalgiából úszkáltam” – meséli az idősödő báró. Az elődei által épített villa a kommunizmus ideje alatt fejőstehénként működött. Gazdái csak a pénzszerzésre összpontosítottak, miközben hagyták, hogy magától pusztuljon el. Egy szép napon, mintegy tíz évre a ’89-es fordulat után aztán lebontották. Bánffy Miklósnak már csak az emlék, néhány megsárgult fénykép és egy sovány vigasz maradt belőle. „Valószínűleg én voltam az utolsó Bánffy, aki még lakott benne” – mondja szomorú öniróniával a hangjában.
A Magyarországon és Erdélyben is meghurcolt Bánffy Dániel
Bánffy Miklós apját, Bánffy Dánielt a román hatóságok ma is háborús bűnösként emlegetik. A nacionalista sajtó egyre inkább hemzseg a magyar nemeseket megbélyegző cikkektől. Számukra csak az rendes magyar, aki hallgat, bólogat, és nem igényel (vissza) semmit. Most is a fülembe cseng a Maros megyei kormányhivatal egyik jogászának a kijelentése, miszerint „Bánffyt az emberiség ellen elkövetett gyilkosságok miatt a törvényszék elítélte”. „Hát ezért nem kaphatja vissza a javait” – világosított fel évekkel ezelőtt bizonyos Ioana Rus. A Nagyenyeden született földbirtokosnak és politikusnak az volt a „bűne”, hogy 47 évesen 1940 októberében az Erdélyi Párt elnökeként bekerült a magyar képviselőházba, majd alig két hónap múlva Teleki Pál kormányfő felkérésére Budapestre költözött, és december 30-tól földművelési miniszter lett. Az egymást követő kormányokban 1944. március 22-ig töltötte be a tisztséget. „Aljas rágalom, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Börtönben ült, mert nem akart együttműködni a nyilasokkal meg a nácikkal” – emeli fel a hangját az amúgy rendkívül higgadt és barátságos Bethlen Anikó, amikor nagyanyja testvérét ért vádak kerülnek szóba. A kor dokumentumaiból is ugyanaz derül ki, amit a grófnő állít: Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szem előtt tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. A sors iróniája, hogy származása miatt a kommunisták is üldözték. Budapest ostroma után a „felszabadító” szovjetek elvitték három napra, a kihallgatás után pedig elnézést kértek tőle, hogy ilyen hosszú időre feltartóztatták. Ártatlansága tisztázása némi reményt adott a kitelepítések elkerülésére. A kommunista rendszer azonban más logika szerint működött. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben Bánffy Dánielt családjával együtt a rózsadombi házából egy jászapáti húsraktárba vitték. Alig egy esztendő múlva, mintegy „ráadásként”, a bukaresti népbíróság nyolcévi kényszermunkára ítélte. A távollétében meghozott döntést nem lehetett végrehajtani: Bánffy Dániel nem tért vissza Erdélybe, mert időközben balesetet szenvedett, leesett a zsúfolt villamos lépcsőjéről, pechére egy villanyoszlopnak vágódott. A súlyos gerincsérülés következtében élete végéig a baloldala lebénult.
Agrárreform, államosítás és egyéb rablások
Kutatásai során Czirják Károly helytörténész kiderítette: a fürdő már 1228 óta a Bánffyak tulajdonát képezte. A 19. század közepéig csak a család tagjai és azok meghívottai használhatták, hiszen több villájuk, kúriájuk is volt. A feljegyzések szerint leginkább vadászatok alkalmával jártak ide. A strandhoz egy 17 hektárnyi erdős terület is tartozott. A medence a kezdetekben fából épült, majd 1937-ben megnagyobbították és betonmedencét készítettek. 1882-ben Bánffy Dániel apja, Bánffy Dezső egy szép villát épített, e villa az évek során a fürdőtelep jelképévé vált, hisz ahogy a turisták megmászták a Hévíz fölé magasodó Kereszt-hegyet, elsőként a villa épületét pillanthatták meg. Érdekes módon az 1948-as államosítás után is, egészen 1965-ig Dezső-villa néven ismerték, csak utána váltott a magyargyűlölő hatalom a semmitmondó Központi Villa névre keresztelve. „Sajnos ezt a jelképet eltüntették, mert 1999-ben tatarozás helyett 117 év után lerombolták, jelenleg egy szégyengödör tátong a helyén” – állapítja meg a helytörténész. 1896-ban itt két medence volt: egy a nőknek és egy a férfiaknak. Galánthay Zsombor úgy tudja, azért nem egyszerű a fürdő visszaszerzése, mert valamikor ugyan telekkönyvileg a Bánffyaké volt, de a múlt század húszas éveiben az agrárreform visszásságait megszimatoló tulajdonosok a Keményekkel, Farkasokkal, Mendelekkel, Éltetőkkel és Mikesekkel közösen alapított cégükre, a Bangra Részvénytársaságra íratták át. Ezért 1925 és 1928 között „mindössze” az erdeikről kellett lemondaniuk. Amint Galánthay meséli, a Palotailván bejegyzett Bangra tulajdonképpen egy közös vállalkozás volt, amely a Bánffy család és a Grassl, Schenk & Co. bécsi fakitermelő cég neveinek összevonásából származott. Főtevékenysége nem a fürdő működtetése, hanem a hévízi fűrészüzem fejlesztése, illetve a kitermelt faállomány eladása volt. Az újabb határmódosításkor a cég is nevet váltott: 1942-től Gödemesterháza Uradalmi és Grassl György Erdőipari Rt. lett belőle. A kétezres években hiába alakították újra a leszármazottak a korábbi cég jogutódjaként az erdőuradalmi részvénytársaságot, és hiába talált mindent rendben a szászrégeni bíróság, a Brăilára áthelyezett pert elveszítették.
A Trianont követő 1921-es agrárreformnak nevezett kizsákmányolással az állam csaknem száztíz, a fürdő körüli házhelyet juttatott idegen kézre. Az elkobzott telkek közül alig tizenhárom parcella jutott helyieknek, a többivel Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Kolozsvár, Brassó vagy az ókirályságbeli Karácsonykő, Ploieşti és Bukarest „arra érdemesült” családjait ajándékozták meg. A Bánffyak által épített villát a két világháború közötti hatalom meghagyta a családnak és ez szállodaként működött, ahol harminc elegáns szoba várta a vendégeket. „1936 őszén az eddigi famedencét lebontották, úgyszintén a medence körül levő öltözőket is, így 1937 nyarára a ma is látható betonmedencét építette a család, amelynek méretei: 33,5 × 18 méter. 1948-ban a kommunista hatalom elkobozta a családtól a strandot és a körülötte levő területeket. 1971-ig a turistaforgalom eléggé gyenge volt, de az említett évtől kezdődően több mint 70 házikót építettek, három bungalót, egy röplabdapályát betonlelátóval, egy kosárlabdapályát (a régi teniszpálya helyébe) és egy kisebb gyermekmedencét. Ezekben az években újból vegyelemezték a vizet. Ekkor megállapították, hogy a fürdő 26 fokos vize lehűtve számos betegség gyógyítására alkalmas (gyomorbántalmakra, máj- és vesebetegségekre), de még vízhajtóként is ajánlották. „Fürdésként a víz szívbántalmak ellen jó, vérbetegségek kezelésére kitűnően alkalmas, reumatikus betegségek kezelésére jó” – írja a Tapolczától Maroshévízig, avagy Hévíz monográfiája című kötetében Czirják.
A kommunizmus hetvenes-nyolcvanas éveiben az immár Bradul névre átkeresztelt fürdő ismét felkapottá vált. Nyáron sörre és miccsre kiéhezett, hűsölni vágyó tömegek lepték el, főként hétvégeken. A rendszerváltás előtt mintegy 350 ágyhely várta a telep egyre dohosabb szagú villáiba és kis faházikóiba a szerényebb jövedelmű, de a természethez ragaszkodó látogatókat. Nagy népszerűségnek örvendett a vendéglő és kerthelyisége, ahol akkor is lehetett aránylag hideg sört kapni, amikor a környéken sehol. Igaz, néhanapján egyebet is kellett hozzá rendelni: rákpehely és a halból készült, igencsak fura ízű fasírt volt a korszak országszerte menő kapcsolt árucikke. A pincérek a megmondhatói, milyen irdatlan mennyiségű halfasírt került vissza a konyhára vagy landolt egyenesen a szemetesládában. Közben a merészebbnél merészebb tervek már egy olimpiai medence kiépítéséről is szóltak. Ehhez képest a ’89-es fordulat után a rongálás, nemtörődömség, enyészet vált a három legtalálóbb jelszó a Bánffyra, pontosabban arra, ami maradt belőle. Az újabb fellendülést az ezredfordulót követő évek és az új tulajdonos hozták meg.
Az Urmánczyak is örülnek
Mind az üdülőtelep-minősítés elnyerésének, mind a Bánffy névre való visszatérésnek a város konkurens strandján is örülnek. A Bánffynál is régebbi Urmánczy-strand örököse és működtetője, Szabó Kálmán szerint a döntés mindkét létesítménynek kedvezhet. Az egykori alpolgármestert pedig kimondottan elégtétel tölti el, hallván, hogy a Felső Maros mentén igencsak népszerűnek számító Bánffyak nevét viselheti újból a fürdőtelep. „Az önkormányzatban mindenki megértette, hogy ez így jó, a polgármester pedig kimondottan ragaszkodott a Bánffy névhez. Az meg külön elégtétel számunkra, hogy az üdülőtelep határát úgy húzták meg, hogy a Maros jobb partjából is beleesik egy darab, mégpedig az, ahol a mi strandunk működik” – állítja a gyergyószárhegyi Lázárok által létesített és az Urmánczyak által 1869-ben megvásárolt fürdő jelenlegi mindenese. Szabó már csak tudja, mit jelent a visszatérés az ősi névre. Amint hosszas huzavona után visszaszerezte a szinte rommá pusztított fürdőt, a semmitmondó Ifjúsági strand nevét törölte, és Urmánczyvá
2017. június 1.
Középpontban a lovagkirály
Három hét múlva, június 19–25. között tartják a Partium egyik legnagyobb magyar városünnepét, a Szent László Napokat. A nagyváradi kulturális fesztivál főszervezőjével, Zatykó Gyulával az idén ötödik kiadásához érkezett rendezvénysorozat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
– Mi adta az ötletet a Szent László Napok elindításához?
– A város lakosságának többsége keveset tud Szent László városalapító királyunkról. A római katolikus egyház ápolta a szent király kultuszát, de emellett, úgy gondoltuk, világi módszerekkel is meg kell ismertetnünk a nagyközönséggel – magyarokkal és románokkal egyaránt – városalapító királyunk cselekedeteit és csodatevéseit. Ráadásul a város hivatalos napja, október 12-e, a román hadsereg nagyváradi bevonulásának állít emléket, ami nem teszi mindenki számára ünnepé e napot. Fesztiválszervezői szemmel pedig nem túl jó ez az időszak a többnapos kültéri ünnep szervezésére, hiszen ebben az időszakban az időjárás kiszámíthatatlan. Ezért döntöttünk úgy, hogy új, nagyszabású, fesztiváljellegű ünnepet szervezünk.
– Hogyan fogadta kezdeményezésüket a városvezetés?
– Kezdetben a polgármesteri hivatal nem segített, sőt, még a köztereket sem biztosította számunkra. Az eltelt öt év alatt változott a helyzet: ma már a nagyváradi várban kapunk helyet, a város partnerségben anyagilag is hozzájárul a kulturális fesztivál megszervezéséhez. Közben a központi híd és egy nagyobbacska utca is felvette Szent László nevét. Ennek a sikernek az elérésében a mi munkánk is benne van.
– A 26 éve működő Festum Varadinum néhány napja ért véget. Elmondható, hogy a nagyváradi magyarság a bőség zavarában szenved. A két magyar rendezvénysorozat hogyan egészíti ki egymást?
– A Festum Varadinum nagy múltú ünnepség: annak idején Tempfli József római katolikus és Tőkés László református püspök kezdeményezte. Ez volt az egyetlen nagyszabású magyar ünnep városunkban, de a körmenet mozgatta meg a legtöbb embert. A Festum Varadinum inkább egyházi vonatkozású események sokaságát tömörítette, igaz, ez most mintha változna. A Szent László Napok világi rendezvény, inkább a klasszikus fesztiválokhoz áll közelebb. Magába foglal kultúrát, történelmi előadásokat, hagyományőrzést, szórakozást. Úgy gondolom, a két rendezvény nem verseng egymással. Ma mindkettőnél városalapító királyunk áll a középpontban, ami erősíti a megismerését és a megbecsülését.
– Mit tart az elmúlt négy kiadás erősségének? Mi vonzotta a legtöbb embert, melyek voltak a legnépszerűbb programok?
– A rendezvény legnagyobb erőssége a közösségi összetartozás érzésének ápolása. Többnyire a családjukkal jönnek ide az emberek. Látszik rajtuk, hogy ünnep számukra az esemény. Nem találkoztam soha részeggel, és a tömegben sem volt semmiféle összetűzés. Rendezvényünk másik célkitűzése – ez is megvalósulni látszik – a határ menti nemzetegyesítés. Nagyvárad vonzásköre túlmutat a mai országhatáron. Ezt akarjuk feléleszteni: a határ nem akadály, a környező települések is érezzék magukénak a rendezvényt. Ennek jegyében minden alkalommal megszervezzük a Szent Lászlótól Szent Lászlóig nevet viselő biciklitúrát, elkerekezve Nagyváradról a Biharkeresztesen található Szent László szoborhoz, amit az ottani önkormányzattal közösen koszorúzási ünnepség zár.
A rendezvény minden alkalommal középpontba állította a gyerekkel érkezőket. Számtalan gyerekprogramunk van. A kicsik nagy élvezettel vesznek részt az eseményeken.
Az örömfőzés is népszerűségnek örvend: a résztvevő csapatok magyaros jellegű ételeket készítenek. Külön pontozza a zsűri a csapatok sátrának díszítését, az elkészített ételek minőségét és a magyaros jellegét. A Nagyváradról elszármazottak találkozója mindig izgalomba hozza az embereket, hiszen a világ minden tájáról hazajönnek. Az idén már 4–5 emberről tudok, aki az Egyesült Államokból és Ausztráliából érkezik az eseményre. A legtöbb érdeklődő az esti koncerteken szokott lenni, ilyenkor akár tízezer ember is jelen van.
– Mi várható a június 19-én kezdődő Szent László Napokon?
– Mivel a rendezvényünk egyik célkitűzése Szent László megismertetése a nagyváradi románsággal is, június 22-én lesz egy nagyszabású jazz koncert, ahol jeles magyarországi és romániai jazzművészek szórakoztatják a nagyérdeműt. A minőségi zeneszámok között magyar és román nyelven legendák hangzanak el Szent László csodatevéseiről és munkásságáról. Szent László Év lévén idén többet foglalkozunk városalapító lovagkirályunkkal. Ennek jegyében június 23-án zajlik a karosi Turul egyesület szervezésében a Ki tud többet Szent Lászlóról? Kárpát-medencei iskolák közötti verseny döntője, ahol több tucat gyermek vesz részt a történelmi Magyarország területéről. Számtalan előadás állítja középpontjába nagy királyunkat. A Nemzetpolitikai Államtitkárság külön kiállítással emlékezik meg a lovagkirályról. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a külsőségekre, több korhű ruhába beöltözött csapat teremt majd hangulatot. Idén az esemény díszvendége a debreceni önkormányzat lesz. Testvérvárosunk önálló programokkal, hungarikum-kóstolókkal, kiállítással, néptánccal vesz részt a rendezvényen bemutatva a történelmi Bihar megyét és annak székhelyét. A kézműves vásár is nagy sikernek örvend, ahol minőségi kézműves termékek találhatók. Szombaton és vasárnap rengeteg gyerekeknek szóló játék, előadás, foglalkozás és koncert lesz.
– A magyarság számára Szent László királyunk az egyik legismertebb Árpád-házi király. Hogyan él Váradon a lovagkirály kultusza?
– A lovagkirály kultusza egyre erősebb. A már említett Festum Varadinum körmenet nagy hatással volt mindenkire: jelen volt egyidőben és egy helyen a Győrben lévő koponyaereklye és a nagyváradi herma. Rengeteg zarándok érkezett az eseményre. Ezt egészíti ki a Szent László napi rendezvény, ahol több tízezer ember fog részt venni, köztük elég sok román nemzetiségű. Itt is városalapító lovagkirályunk személye áll a középpontban.
– Kikből áll a szervezőcsapat?
– A szervezőcsapatnak van egy központi magja, amely pályázatokat ír, és azokat elszámolja, megszervezi a programok java részét, és az önkormányzattal tartja a kapcsolatot. Mellettük a kommunikációval és a rendezvény arculatának kialakításával foglalkozó csapat is működik. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetünk a román közönség tájékoztatására, ezért román nyelvű szóvivőnk is van. Nagy szerepük van a rendezvény megvalósításában a partnerintézményeknek is. Ezek közül teljesség igénye nélkül megemlítem a kezdetektől partneri kapcsolatban lévő Partiumi Keresztény Egyetemet, idéntől a Posticum keresztény szellemiségű kulturális központot és a Máltai Lovagrendet. De különböző egyesületekkel is partnerségben állunk, amelyek önálló programokkal készülnek. Sokat segítenek az önkéntesek, akik nélkül nagy bajban lennénk. Idén megállapodást írtunk alá a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, hogy a nálunk munkával eltöltött időt szakmai gyakorlatként ismerjék el az egyetem egyes szakjain.
– Milyen ma Nagyváradon magyarnak lenni? Mennyire érzi otthon magát az ember egy olyan nagyvárosban, amely pár évtizeddel ezelőtt még többségében magyar volt, ma pedig folyamatosan zsugorodik a magyar közösség?
– Húsz év alatt 35 ezer lélekkel fogyott a nagyváradi magyar közösség. Ha ehhez hozzáadjuk a becslések szerint mintegy tizenötezer, több nemzedék óta Nagyváradon élő románt, akik szintén elhagyták a várost, akkor rögtön látszik, hogy sok ,,régi váradi” hiányzik városunkból. Helyettük viszont jöttek az ország más részeiből. Olyanok, akik nem ismerik múltunkat, nem értik, miért fontos nekünk egy-egy hely, temető, fasor. Szent Lászlót – mint városalapító király alakját – a középpontba állítva és bemutatva a magyarság szerepét a város mai arculatának kialakításában, azt reméljük, sikerül tágítanunk az itt élők toleranciáját, közelítve egymáshoz az itt élő nemzeteket. E tevékenységünk egész évben tart, számtalan olyan megmozdulás szervezői vagyunk, amelynek a célja a múlt bemutatása és megőrzése.
– Talán Nagyváradon a leghangsúlyosabb a nézeteltérés a két erdélyi magyar párt, az RMDSZ és a néppárt között. Ez mennyire határozza meg a helyi magyar közélet alakulását? E nézeteltéréseken miként tud felülkerekedni a civil kezdeményezés?
– Ez is sarkalatos kérdés megmaradásunk szempontjából. Úgy érezzük – a számok és az elért eredmények ezt támasztják alá –, hogy az elmúlt 25 év nagyrészt a veszteségeinkről szól. Amennyiben nem változik valami, néhány év múlva már csak pár tízezer magyarról beszélhetünk, és részarányunk Nagyváradon is húsz százalék alá fog csökkenni.
Ránk sajnos a nagyobbik magyar szervezet ellenségként tekint, és ahol lehet, megpróbál akadályozni munkánkban. Példaként említem, hogy az első Szent László Napok megszervezésekor azzal szembesültünk, hogy Szabó Ödön képviselő egyszerűen eltulajdonította a rendezvény lógóját, nevét és megpróbálta azt levédetni a Román Találmányi Hivatalnál. Ez nem sikerült, mert a hivatal belátta, hogy a mi szellemi tulajdonunkat akarják elvenni. A jövőt illetően meggyőződésem, hogy nem egymás ellen, hanem csak egymás mellett, illetve egy-egy cél mentén egymást segítve kellene dolgoznunk. Remélem, ez valóban így lesz.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Három hét múlva, június 19–25. között tartják a Partium egyik legnagyobb magyar városünnepét, a Szent László Napokat. A nagyváradi kulturális fesztivál főszervezőjével, Zatykó Gyulával az idén ötödik kiadásához érkezett rendezvénysorozat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
– Mi adta az ötletet a Szent László Napok elindításához?
– A város lakosságának többsége keveset tud Szent László városalapító királyunkról. A római katolikus egyház ápolta a szent király kultuszát, de emellett, úgy gondoltuk, világi módszerekkel is meg kell ismertetnünk a nagyközönséggel – magyarokkal és románokkal egyaránt – városalapító királyunk cselekedeteit és csodatevéseit. Ráadásul a város hivatalos napja, október 12-e, a román hadsereg nagyváradi bevonulásának állít emléket, ami nem teszi mindenki számára ünnepé e napot. Fesztiválszervezői szemmel pedig nem túl jó ez az időszak a többnapos kültéri ünnep szervezésére, hiszen ebben az időszakban az időjárás kiszámíthatatlan. Ezért döntöttünk úgy, hogy új, nagyszabású, fesztiváljellegű ünnepet szervezünk.
– Hogyan fogadta kezdeményezésüket a városvezetés?
– Kezdetben a polgármesteri hivatal nem segített, sőt, még a köztereket sem biztosította számunkra. Az eltelt öt év alatt változott a helyzet: ma már a nagyváradi várban kapunk helyet, a város partnerségben anyagilag is hozzájárul a kulturális fesztivál megszervezéséhez. Közben a központi híd és egy nagyobbacska utca is felvette Szent László nevét. Ennek a sikernek az elérésében a mi munkánk is benne van.
– A 26 éve működő Festum Varadinum néhány napja ért véget. Elmondható, hogy a nagyváradi magyarság a bőség zavarában szenved. A két magyar rendezvénysorozat hogyan egészíti ki egymást?
– A Festum Varadinum nagy múltú ünnepség: annak idején Tempfli József római katolikus és Tőkés László református püspök kezdeményezte. Ez volt az egyetlen nagyszabású magyar ünnep városunkban, de a körmenet mozgatta meg a legtöbb embert. A Festum Varadinum inkább egyházi vonatkozású események sokaságát tömörítette, igaz, ez most mintha változna. A Szent László Napok világi rendezvény, inkább a klasszikus fesztiválokhoz áll közelebb. Magába foglal kultúrát, történelmi előadásokat, hagyományőrzést, szórakozást. Úgy gondolom, a két rendezvény nem verseng egymással. Ma mindkettőnél városalapító királyunk áll a középpontban, ami erősíti a megismerését és a megbecsülését.
– Mit tart az elmúlt négy kiadás erősségének? Mi vonzotta a legtöbb embert, melyek voltak a legnépszerűbb programok?
– A rendezvény legnagyobb erőssége a közösségi összetartozás érzésének ápolása. Többnyire a családjukkal jönnek ide az emberek. Látszik rajtuk, hogy ünnep számukra az esemény. Nem találkoztam soha részeggel, és a tömegben sem volt semmiféle összetűzés. Rendezvényünk másik célkitűzése – ez is megvalósulni látszik – a határ menti nemzetegyesítés. Nagyvárad vonzásköre túlmutat a mai országhatáron. Ezt akarjuk feléleszteni: a határ nem akadály, a környező települések is érezzék magukénak a rendezvényt. Ennek jegyében minden alkalommal megszervezzük a Szent Lászlótól Szent Lászlóig nevet viselő biciklitúrát, elkerekezve Nagyváradról a Biharkeresztesen található Szent László szoborhoz, amit az ottani önkormányzattal közösen koszorúzási ünnepség zár.
A rendezvény minden alkalommal középpontba állította a gyerekkel érkezőket. Számtalan gyerekprogramunk van. A kicsik nagy élvezettel vesznek részt az eseményeken.
Az örömfőzés is népszerűségnek örvend: a résztvevő csapatok magyaros jellegű ételeket készítenek. Külön pontozza a zsűri a csapatok sátrának díszítését, az elkészített ételek minőségét és a magyaros jellegét. A Nagyváradról elszármazottak találkozója mindig izgalomba hozza az embereket, hiszen a világ minden tájáról hazajönnek. Az idén már 4–5 emberről tudok, aki az Egyesült Államokból és Ausztráliából érkezik az eseményre. A legtöbb érdeklődő az esti koncerteken szokott lenni, ilyenkor akár tízezer ember is jelen van.
– Mi várható a június 19-én kezdődő Szent László Napokon?
– Mivel a rendezvényünk egyik célkitűzése Szent László megismertetése a nagyváradi románsággal is, június 22-én lesz egy nagyszabású jazz koncert, ahol jeles magyarországi és romániai jazzművészek szórakoztatják a nagyérdeműt. A minőségi zeneszámok között magyar és román nyelven legendák hangzanak el Szent László csodatevéseiről és munkásságáról. Szent László Év lévén idén többet foglalkozunk városalapító lovagkirályunkkal. Ennek jegyében június 23-án zajlik a karosi Turul egyesület szervezésében a Ki tud többet Szent Lászlóról? Kárpát-medencei iskolák közötti verseny döntője, ahol több tucat gyermek vesz részt a történelmi Magyarország területéről. Számtalan előadás állítja középpontjába nagy királyunkat. A Nemzetpolitikai Államtitkárság külön kiállítással emlékezik meg a lovagkirályról. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a külsőségekre, több korhű ruhába beöltözött csapat teremt majd hangulatot. Idén az esemény díszvendége a debreceni önkormányzat lesz. Testvérvárosunk önálló programokkal, hungarikum-kóstolókkal, kiállítással, néptánccal vesz részt a rendezvényen bemutatva a történelmi Bihar megyét és annak székhelyét. A kézműves vásár is nagy sikernek örvend, ahol minőségi kézműves termékek találhatók. Szombaton és vasárnap rengeteg gyerekeknek szóló játék, előadás, foglalkozás és koncert lesz.
– A magyarság számára Szent László királyunk az egyik legismertebb Árpád-házi király. Hogyan él Váradon a lovagkirály kultusza?
– A lovagkirály kultusza egyre erősebb. A már említett Festum Varadinum körmenet nagy hatással volt mindenkire: jelen volt egyidőben és egy helyen a Győrben lévő koponyaereklye és a nagyváradi herma. Rengeteg zarándok érkezett az eseményre. Ezt egészíti ki a Szent László napi rendezvény, ahol több tízezer ember fog részt venni, köztük elég sok román nemzetiségű. Itt is városalapító lovagkirályunk személye áll a középpontban.
– Kikből áll a szervezőcsapat?
– A szervezőcsapatnak van egy központi magja, amely pályázatokat ír, és azokat elszámolja, megszervezi a programok java részét, és az önkormányzattal tartja a kapcsolatot. Mellettük a kommunikációval és a rendezvény arculatának kialakításával foglalkozó csapat is működik. Az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetünk a román közönség tájékoztatására, ezért román nyelvű szóvivőnk is van. Nagy szerepük van a rendezvény megvalósításában a partnerintézményeknek is. Ezek közül teljesség igénye nélkül megemlítem a kezdetektől partneri kapcsolatban lévő Partiumi Keresztény Egyetemet, idéntől a Posticum keresztény szellemiségű kulturális központot és a Máltai Lovagrendet. De különböző egyesületekkel is partnerségben állunk, amelyek önálló programokkal készülnek. Sokat segítenek az önkéntesek, akik nélkül nagy bajban lennénk. Idén megállapodást írtunk alá a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, hogy a nálunk munkával eltöltött időt szakmai gyakorlatként ismerjék el az egyetem egyes szakjain.
– Milyen ma Nagyváradon magyarnak lenni? Mennyire érzi otthon magát az ember egy olyan nagyvárosban, amely pár évtizeddel ezelőtt még többségében magyar volt, ma pedig folyamatosan zsugorodik a magyar közösség?
– Húsz év alatt 35 ezer lélekkel fogyott a nagyváradi magyar közösség. Ha ehhez hozzáadjuk a becslések szerint mintegy tizenötezer, több nemzedék óta Nagyváradon élő románt, akik szintén elhagyták a várost, akkor rögtön látszik, hogy sok ,,régi váradi” hiányzik városunkból. Helyettük viszont jöttek az ország más részeiből. Olyanok, akik nem ismerik múltunkat, nem értik, miért fontos nekünk egy-egy hely, temető, fasor. Szent Lászlót – mint városalapító király alakját – a középpontba állítva és bemutatva a magyarság szerepét a város mai arculatának kialakításában, azt reméljük, sikerül tágítanunk az itt élők toleranciáját, közelítve egymáshoz az itt élő nemzeteket. E tevékenységünk egész évben tart, számtalan olyan megmozdulás szervezői vagyunk, amelynek a célja a múlt bemutatása és megőrzése.
– Talán Nagyváradon a leghangsúlyosabb a nézeteltérés a két erdélyi magyar párt, az RMDSZ és a néppárt között. Ez mennyire határozza meg a helyi magyar közélet alakulását? E nézeteltéréseken miként tud felülkerekedni a civil kezdeményezés?
– Ez is sarkalatos kérdés megmaradásunk szempontjából. Úgy érezzük – a számok és az elért eredmények ezt támasztják alá –, hogy az elmúlt 25 év nagyrészt a veszteségeinkről szól. Amennyiben nem változik valami, néhány év múlva már csak pár tízezer magyarról beszélhetünk, és részarányunk Nagyváradon is húsz százalék alá fog csökkenni.
Ránk sajnos a nagyobbik magyar szervezet ellenségként tekint, és ahol lehet, megpróbál akadályozni munkánkban. Példaként említem, hogy az első Szent László Napok megszervezésekor azzal szembesültünk, hogy Szabó Ödön képviselő egyszerűen eltulajdonította a rendezvény lógóját, nevét és megpróbálta azt levédetni a Román Találmányi Hivatalnál. Ez nem sikerült, mert a hivatal belátta, hogy a mi szellemi tulajdonunkat akarják elvenni. A jövőt illetően meggyőződésem, hogy nem egymás ellen, hanem csak egymás mellett, illetve egy-egy cél mentén egymást segítve kellene dolgoznunk. Remélem, ez valóban így lesz.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. december 20.
Bukarestben elutasították a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal (OSIM) az összes Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését. A csíkszentsimoni cég többségi tulajdonosa, Lénárd András azért nem aggódik annyira a döntés miatt, mert az uniós márkahivatalnál sikerült levédetni a termékneveket – mondta el a Maszolnak.
Mint ismert, korábban a székelyföldi vállalkozás Igazi Csíki Sör néven forgalmazta termékeit. A Heinekennel kötött megállapodás részeként azonban lemondott az „Igazi” márkanév használatáról, és helyette elindította a Tiltott Csíki Sör termékcsalád bejegyzését az OSIM-nál és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO).
Az uniós hivatalnál sikerrel járt a csíkszentsimoni cég, az OSIM-nál azonban elutasították a kérésüket. Lénárd András elmondta, a bukaresti hivatal azzal indokolta a döntését, hogy túlságosan leíró jellegű a szóvédjegy. „Például a Bukaresti Sör elnevezést sem lehet levédeni amiatt, hogy leíró jellegű, általánosító” – magyarázta.
A vállalkozó ugyanakkor furcsállja, hogy az OSIM-nek nem voltak ilyen fenntartásai, amikor korábban bejegyezte a Heineken Csíki Premium Sör márkáját. Erről később egyébként lemondott a holland multinacionális cég az Igazi Csíki Sör gyártójával kötött egyezség részeként.
Lénárd kérdésünkre elmondta: mivel az uniós hivatalnál sikerült bejegyezni a védjegyet, az OSIM negatív döntése nem befolyásolja különösebben a székelyföldi cég üzleti tevékenységét. „Ha az európai márkahivatalnál nem jártunk volna sikerrel, akkor lehetett volna jogi következménye a bukaresti elutasításnak, támadható lett volna a terméknév használata” – részletezte.
Az OSIM döntéséről megjegyezte: nem tud elvonatkoztatni attól, hogy más romániai hivatalok is „hintáztatják” a székelyföldi céget, amikor különböző engedélyek beszerzéséhez folyamodik. „Az áfonyás sörünket karácsony előtt szerettük volna piacra dobni, de nem sikerült, az illetékes hivatalok egyértelműen időhúzásra játszanak” – jelentette ki.
A vállalkozó kérdésünkre elmondta, nem élnek a fellebbezés lehetőségével, visszavonják a romániai védjegykérelmet, és nem próbálkoznak többé a hazai bejegyzéssel. maszol.ro
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal (OSIM) az összes Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését. A csíkszentsimoni cég többségi tulajdonosa, Lénárd András azért nem aggódik annyira a döntés miatt, mert az uniós márkahivatalnál sikerült levédetni a termékneveket – mondta el a Maszolnak.
Mint ismert, korábban a székelyföldi vállalkozás Igazi Csíki Sör néven forgalmazta termékeit. A Heinekennel kötött megállapodás részeként azonban lemondott az „Igazi” márkanév használatáról, és helyette elindította a Tiltott Csíki Sör termékcsalád bejegyzését az OSIM-nál és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO).
Az uniós hivatalnál sikerrel járt a csíkszentsimoni cég, az OSIM-nál azonban elutasították a kérésüket. Lénárd András elmondta, a bukaresti hivatal azzal indokolta a döntését, hogy túlságosan leíró jellegű a szóvédjegy. „Például a Bukaresti Sör elnevezést sem lehet levédeni amiatt, hogy leíró jellegű, általánosító” – magyarázta.
A vállalkozó ugyanakkor furcsállja, hogy az OSIM-nek nem voltak ilyen fenntartásai, amikor korábban bejegyezte a Heineken Csíki Premium Sör márkáját. Erről később egyébként lemondott a holland multinacionális cég az Igazi Csíki Sör gyártójával kötött egyezség részeként.
Lénárd kérdésünkre elmondta: mivel az uniós hivatalnál sikerült bejegyezni a védjegyet, az OSIM negatív döntése nem befolyásolja különösebben a székelyföldi cég üzleti tevékenységét. „Ha az európai márkahivatalnál nem jártunk volna sikerrel, akkor lehetett volna jogi következménye a bukaresti elutasításnak, támadható lett volna a terméknév használata” – részletezte.
Az OSIM döntéséről megjegyezte: nem tud elvonatkoztatni attól, hogy más romániai hivatalok is „hintáztatják” a székelyföldi céget, amikor különböző engedélyek beszerzéséhez folyamodik. „Az áfonyás sörünket karácsony előtt szerettük volna piacra dobni, de nem sikerült, az illetékes hivatalok egyértelműen időhúzásra játszanak” – jelentette ki.
A vállalkozó kérdésünkre elmondta, nem élnek a fellebbezés lehetőségével, visszavonják a romániai védjegykérelmet, és nem próbálkoznak többé a hazai bejegyzéssel. maszol.ro