Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

Mi a helyzet a katalánok, székelyek és mások önrendelkezési jogával?
A véres katalóniai népszavazással elindult egy folyamat. Európának fel van adva a lecke.
Nagy szimpátiával viszonyulok a népeknek azon jogához, hogy maguk döntsenek a sorsukról. Ezt nem kevésbé tisztelem, mint az egyének önrendelkezési jogát. De milyen körülmények között lehet azt jogosan követelni? És mikor nem?
Nem emlékszem olyan esetre, amikor nem viszonyultam komolyan a nemzetek önrendelkezési jogához, vagy nem viszonyultam ahhoz szeretettel. A katalánok pedig nemzet. A kurdokhoz hasonlóan akkor is azok lennének, ha nem rendelkeznének világosan kijelölt területtel. Amivel viszont rendelkeznek. Mint ahogy saját nyelvvel és történelemmel is.
Tehát, joguk van önrendelkezésre? Nyilvánvalóan. És függetlenségre?
A katalánok erről akarnak október 1-én népszavazást tartani annak ellenére, hogy ezt Spanyolország politikai és igazságügyi hatóságai megtiltották nekik, melyek a népszavazás megakadályozása érdekében megtorló lépésekre, letartóztatásokra és elkobzásokra tértek át. Miért ne lenne?
Végül is milyen jogon sajátítják ki maguknak az „idegenek” a jogot arra, hogy mennyire engedik meg nekik, hogy önmaguk legyenek? Hogy magukért dolgozzanak? Hogy adók és járulékok formájában maguk arassák le e munka gyümölcsét? Hogy a saját értékeiknek megfelelően neveljék gyermekeiket? Hogy anyanyelvükön oktassák őket? Hogy – együtt – valódi autonómiának örvendjenek? Vagy igazi függetlenségnek?
Vajon életképtelennek bizonyult John Locke tézise, mely szerint
egy társadalom csak akkor lehet igazságos, ha a saját érdek vállalásán alapul?
Nem a katalánok és a politikai elemzők az egyedüliek, akik ilyenfajta kérdéseket tesznek fel maguknak. Ez már régóta foglalkoztatja a skótokat, a belgiumi flamandokat, Velence és más észak-olaszországi térségek olaszait, valamint – természetesen – a szlovákiai, ukrajnai és romániai magyarokat is. Ez utóbbiakon belül a székelyek külön, zömmel két megyében kompakt módon élő csoportot alkotnak. Ultranacionalista módon nekik támadni, ahogy az többször is megtörtént, többek között a miccses álhír esetében, nem fogja a lojalitást felerősíteni bennük azon állam iránt, melyben kisebbséget alkotnak.
Európa más térségeiben is hasonló kérdések merülnek fel. A katalánokhoz hasonlóan a többi némethez viszonyítva jobban élő bajorok is sok évtizede több milliárdot fizetnek a poroszoknak, szászoknak és rajnaiaknak, akik gazdaságilag egyértelműen rosszabbul élnek. Bár a szegényebb, sőt kimondottan csóró tartományok javára táplálják a szövetségi költségvetést, az ország fővárosa pedig nem Münchenben van, hanem Bonnból a rajnai térségbe, Berlinbe helyeződött át, nem tudok arról, hogy a világháború óta a Szövetségi Köztársaság déli részén élők bármikor is kérték volna a Németország többi részével szembeni függetlenségüket.
Azt jelentené ez az önmegtartóztatás, hogy a bajorokat nem érdeklik a jogaik és a jólétük?
Dehogy nem. A bajorok a baden-württembergi svábokkal és a hessai kormánnyal együtt kitartóan követelték és jelentős könnyítéseket értek el a szövetségi költségvetésbe befizetett pénzek regionális újraosztásának mechanizmusa terén és ezért visszavonták a német igazságszolgáltatásnak benyújtott panaszaikat. De miért ne lenne joguk a bajoroknak függetlenné válni?
Nem világos. De egy megfontolt válasz számításba fogja venni, hogy nem élnek totalitárius rezsimben, mely – akárcsak a tibeti kínai, vagy a moldovai, ukrajnai, baltikumi és mennyi más helyen létezett szovjet – elnyomná, valamint kitenné őket a gyarmatosításnak és az erőszakos elnemzetlenítésnek. Hanem jogállamban és liberális demokráciában élnek, mely szabadságot és a többi polgárokéval egyenlő jogokat biztosít nekik. A katalánok helyzete sem különb.
Akik már nagyon sok évtizede nem szenvednek francóista csizma alatt.
Helyzetük pont az ellentéte annak, amelyben a koszovói albánok a 90-es évek végén voltak,
akiket a szerb többség, a tekintélyelvű szocialista-fasiszta Milosevity alatt, minden eszközzel üldözött.
Állapotuk a kurdokétól is nagyon különbözik, akiket vérre menően elnyomtak az oszmánok, irániak és szírek, valamint Szaddám Huszein megbuktatása után az irakiak is, amikor aztán az üldözöttek a saját kezükbe vették a sorsukat és – német és amerikai fegyverekkel – még Európát is megmentették az iszlám államtól.
Mindezek azt jelentenék, hogy a katalánok követelései nem örvendenek szimpátiának?
Hogy ne lenne joguk széles körű autonómiára? A legkevésbé sem. Végső soron miért rendelkeznek a baszkok nagyobb autonómiával, mint a katalánok? Mert éveken keresztül fegyverrel a kezükben harcoltak a függetlenségért? Mert a baszk szélsőségesek – a katalánokkal ellentétben – évtizedeken keresztül terrorizmusra és aljas vérontásokra vetemedtek?
Bármelyik underdog szimpátiának örvend. Annál inkább, ha teljes mértékben élvezheti a legálnokabb és leghatékonyabb orosz propaganda támogatását. Mely mindent elkövet, hogy zavart keltsen nyugaton és akadályokat gördítsen az EU és az atlanti struktúrák elé. És annál inkább, hogy a spanyol kormány és az azt vezető Marian Rajoy konzervatívjai, az Alkotmánybíróság bíráival egyetemben, megbocsáthatatlan hibákat követtek el ismételten.
Miután Zapatero szocialista kormánya a 2000-es évek közepén hozott vitatott döntésével megadta a katalánoknak az autonómiát, a konzervatívok megharagudtak és a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, mely 2010-ben a kérdéses törvény nem kevesebb, mint 14 cikkelyét törölte el. Felesleges kihangsúlyozni, hogy ez nagyon feldühítette az elszakadáspártiakat.
Újabban ahelyett, hogy tanultak volna az angolok nyugodtságából, akik engedélyeztek egy elszakadásról szóló skót népszavazást, amit aztán az elszakadáspártiak siralmasan elvesztettek, a madridi központi kormány újra bakanccsal taposott bele Barcelona lelkébe, számolatlan letartóztatásokat hajtva végre. És szavazólapokat elkobozva.
Márpedig nem Guardia Civil-lel és katonai lerohanásokkal, szavazóhelyiségek kapujába állított rendőrökkel és elnyomó lépésekkel lehet leküzdeni az ilyenfajta mozgalmakat. Hanem megfelelő törvénnyel, de ezzel egyidejűleg szép szóval, tárgyalásokkal és engedményekkel, végső esetben akár adózási és kulturális jellegűekkel, valamint valódi autonómiával és a kisebbségek képviselőinek a közügyekbe való valódi bevonásával, valamint racionális érvelésekkel, melyek megértethetik velük, hogy mit veszítenek, ha elszakadnak.
Az EU-hoz tartozást és az ezzel járó előnyöket, például, amiről a katalánoknak a nulláról indulva kellene újra tárgyalniuk, miközben a csatlakozás kérdésében számíthatnak a spanyol vétóra.
Lehet még valamit tenni a katalán–spanyol konfliktus elsimításáért? Fogalmam sincs. Azt azonban tudom, hogy Európa számára nem lehet jó hír az október 1-i népszavazás. foter.ro/cikk