Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia (Bukarest)
9 tétel
2009. augusztus 14.
„Üdvözöljük a hivatalos honlapján Inspectoratul csendőr Judetean Gheorghe Doja Kovászna” – áll a háromszéki csendőrség hivatalos (!) honlapja magyar változatának nyitóoldalán. Gúnyt űz a magyar nyelvből a csendőrség honlapja. Az erdélyi alakulatok tevékenységét bemutató oldalak magyar tartalma a román változat, automatikus, számítógéppel történő fordítása – ismerte el a háromszéki csendőrség szóvivője. A honlapról megtudható, hogy a „helyettes prime ellenőr sef”, vagyis az egységparancsnok helyettese, elvégezte a „Police Academy „AICuza” Állam-és Jogtudományi Kar – csendőr pisztoly-osztályát”. Kiderült, Románia minden magyarok által is lakott megyéjében a csendőrség hasonlóan „fordította” magyarra a hivatalos honlapját. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felháborítónak tartja a honlapot. Kifejtette: legalább öt éve mondja, hogy a rendőrségen, csendőrségen és tűzoltóságon magyarokat is kellene alkalmazni. A polgármester úgy tudja: a Belügyminisztérium Kovászna megyében 600 lejt ad havonta azoknak, akik más megyékből származnak és bérlakásban élnek. /Kovács Zsolt: Csendőr beszélni magyar. Erdély-szerte gúnyt űz a román csendőrség a magyar nyelvből. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./
2010. április 15.
Rendőrakadémia magyaroknak
Idén először külön helyeket hirdet a román rendőrakadémia azoknak a magyar anyanyelvű fiataloknak, akik a rendfenntartók kötelékébe kívánnak belépni. Az RMDSZ szerint fontos előrelépést jelent, hogy a koalíciós kormánypartner demokraták elfogadták: anyanyelvű rendfenntartók legyenek a magyarlakta településeken.
A mundér becsülete. A magyar fiatalok körében is népszerűsítenék a szakmát
Három év múlva legkevesebb 37 magyar rendfenntartó hagyhatja el a bukaresti rendőrakadémiát, ugyanis tegnap ennyi helyet hagyott jóvá a belügyminisztérium.
A tárca által közzétett adatok szerint nyár elejéig többek között 15 közrendőri, 4 határőri, 8 csendőri, 5 tűzoltói, 3 börtönőri és 2 irattárosi helyet biztosítanak a magyar anyanyelvű jelentkezők számára az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián. A hároméves egyetemi oktatásban egyébként eddig csak a roma kisebbség számára tartottak fenn külön helyet, idén 15 hely áll rendelkezésükre.
„Előzmény nélküli ez az intézkedés, és komoly eredményként könyvelhetjük el. Mindent meg fogunk tenni, hogy minél több fiatal érettségizett jelentkezzék a kiírt helyekre. Ennek érdekében hamarosan jól szervezett kampányt indítunk, megfelelő arculattal, szórólapokkal, mert az előzetes felmérések szerint az erdélyi magyar fiatalok körében van igény a képzés iránt” – közölte lapunkkal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A politikus elmondása szerint a szakemberek személyesen keresik fel a középiskolások végzős osztályait, elbeszélgetnek velük az osztályfőnöki órákon, valamint a már szolgálatban lévő, magyar anyanyelvű rendőröket is bevonnák a kampányba.
Camelia Vescan, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság személyzeti osztályának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján a Krónika felvetésére elmondta, fontosnak tartja, hogy azokon a településeken, és főként falvakon, ahol a lakosság több mint 20 százaléka valamelyik kisebbség tagja, legyen az illető nyelven beszélő rendfenntartó.
A rendőrfelügyelő szerint a szatmári rendőrség 15 százalékos személyzethiánnyal küzd, és nagy szükségük lenne magyar nyelvet beszélő falusi rendfenntartókra. „Tavaly öszszesen 11 szatmári rendőr végzett az akadémián, közülük 3 lány volt, ám mivel kevesen voltak, más megyéből is érkeztek hozzánk munkatársak. Összesen 23 új alkalmazottunk van” – részletezte Vescan, aki szerint megéri rendőrnek jelentkezni, hiszen ez az egyetlen olyan egyetem az országban, ahol a képzést, a szállást, az étkezést és a ruházatot is ingyenesen biztosítják, továbbá diplomaosztás után kötelezően munkát biztosítanak a frissen végzetteknek.
A kimutatások szerint az ország déli megyéiből több száz fiatal próbál meg felvételizni a rendőrségre, ezzel szemben Erdélyben alig jut száz jelentkező egy megyére. Az utóbbi években enyhültek a felvételi kritériumok, így a 18 és 27 év közötti vizsgázók, miután a megyei rendőrparancsnokságon jelentkeztek, egy orvosbizottság megvizsgálja őket, és pszichológiai alkalmassági vizsgát kell tenniük.
Ha mindezeken sikeresen túljutottak, tornagyakorlatokból és három elméleti tantárgyból mérettetnek meg. Időre mért 50 méteres sprint és ezerméteres távfutás vár rájuk, majd 7 méterre kell eldobniuk egy medicinlabdát. Ha fizikailag jól teljesítettek, 3 darab, 20 kérdésből álló tesztet kell kitölteniük, amely a román történelemre, román nyelvre és idegen nyelvre vonatkozó általános műveltségi ismereteiket kívánja felmérni egy előzetesen kiadott könyvészeti anyag alapján. (Mivel a roma jelentkezőknek romani nyelvből kell vizsgázniuk, a magyaroknak valószínűleg magyarból.) Minden vizsga kizáró jellegű, és a szakértők szerint a legtöbben a tornagyakorlaton buknak el, vagy nincs meg a megfelelő testmagasságuk, amely minimális küszöbét idén 5 centiméterrel leengedték (fiúk 165 cm, lányok 160 cm).
A kormány döntése értelmében a magyar nemzetiségű érdeklődők számára fenntartott helyek a következőképpen oszlanak meg:
rendőrség - 15 hely
határőrség - 4 hely
csendőrség - 8 hely
börtönfelügyeleti hatóság - 3 hely
tűzoltóság - 5 hely
archívumok - 2 hely
Végh Balázs
Krónika (Kolozsvár)
Idén először külön helyeket hirdet a román rendőrakadémia azoknak a magyar anyanyelvű fiataloknak, akik a rendfenntartók kötelékébe kívánnak belépni. Az RMDSZ szerint fontos előrelépést jelent, hogy a koalíciós kormánypartner demokraták elfogadták: anyanyelvű rendfenntartók legyenek a magyarlakta településeken.
A mundér becsülete. A magyar fiatalok körében is népszerűsítenék a szakmát
Három év múlva legkevesebb 37 magyar rendfenntartó hagyhatja el a bukaresti rendőrakadémiát, ugyanis tegnap ennyi helyet hagyott jóvá a belügyminisztérium.
A tárca által közzétett adatok szerint nyár elejéig többek között 15 közrendőri, 4 határőri, 8 csendőri, 5 tűzoltói, 3 börtönőri és 2 irattárosi helyet biztosítanak a magyar anyanyelvű jelentkezők számára az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián. A hároméves egyetemi oktatásban egyébként eddig csak a roma kisebbség számára tartottak fenn külön helyet, idén 15 hely áll rendelkezésükre.
„Előzmény nélküli ez az intézkedés, és komoly eredményként könyvelhetjük el. Mindent meg fogunk tenni, hogy minél több fiatal érettségizett jelentkezzék a kiírt helyekre. Ennek érdekében hamarosan jól szervezett kampányt indítunk, megfelelő arculattal, szórólapokkal, mert az előzetes felmérések szerint az erdélyi magyar fiatalok körében van igény a képzés iránt” – közölte lapunkkal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A politikus elmondása szerint a szakemberek személyesen keresik fel a középiskolások végzős osztályait, elbeszélgetnek velük az osztályfőnöki órákon, valamint a már szolgálatban lévő, magyar anyanyelvű rendőröket is bevonnák a kampányba.
Camelia Vescan, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság személyzeti osztályának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján a Krónika felvetésére elmondta, fontosnak tartja, hogy azokon a településeken, és főként falvakon, ahol a lakosság több mint 20 százaléka valamelyik kisebbség tagja, legyen az illető nyelven beszélő rendfenntartó.
A rendőrfelügyelő szerint a szatmári rendőrség 15 százalékos személyzethiánnyal küzd, és nagy szükségük lenne magyar nyelvet beszélő falusi rendfenntartókra. „Tavaly öszszesen 11 szatmári rendőr végzett az akadémián, közülük 3 lány volt, ám mivel kevesen voltak, más megyéből is érkeztek hozzánk munkatársak. Összesen 23 új alkalmazottunk van” – részletezte Vescan, aki szerint megéri rendőrnek jelentkezni, hiszen ez az egyetlen olyan egyetem az országban, ahol a képzést, a szállást, az étkezést és a ruházatot is ingyenesen biztosítják, továbbá diplomaosztás után kötelezően munkát biztosítanak a frissen végzetteknek.
A kimutatások szerint az ország déli megyéiből több száz fiatal próbál meg felvételizni a rendőrségre, ezzel szemben Erdélyben alig jut száz jelentkező egy megyére. Az utóbbi években enyhültek a felvételi kritériumok, így a 18 és 27 év közötti vizsgázók, miután a megyei rendőrparancsnokságon jelentkeztek, egy orvosbizottság megvizsgálja őket, és pszichológiai alkalmassági vizsgát kell tenniük.
Ha mindezeken sikeresen túljutottak, tornagyakorlatokból és három elméleti tantárgyból mérettetnek meg. Időre mért 50 méteres sprint és ezerméteres távfutás vár rájuk, majd 7 méterre kell eldobniuk egy medicinlabdát. Ha fizikailag jól teljesítettek, 3 darab, 20 kérdésből álló tesztet kell kitölteniük, amely a román történelemre, román nyelvre és idegen nyelvre vonatkozó általános műveltségi ismereteiket kívánja felmérni egy előzetesen kiadott könyvészeti anyag alapján. (Mivel a roma jelentkezőknek romani nyelvből kell vizsgázniuk, a magyaroknak valószínűleg magyarból.) Minden vizsga kizáró jellegű, és a szakértők szerint a legtöbben a tornagyakorlaton buknak el, vagy nincs meg a megfelelő testmagasságuk, amely minimális küszöbét idén 5 centiméterrel leengedték (fiúk 165 cm, lányok 160 cm).
A kormány döntése értelmében a magyar nemzetiségű érdeklődők számára fenntartott helyek a következőképpen oszlanak meg:
rendőrség - 15 hely
határőrség - 4 hely
csendőrség - 8 hely
börtönfelügyeleti hatóság - 3 hely
tűzoltóság - 5 hely
archívumok - 2 hely
Végh Balázs
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 18.
Már nem román belügy – Hamincnégy helyre várja a magyarul érettségizőket a bukaresti rendőrakadémia
Kampány indul ezen a héten az erdélyi iskolákban a bukaresti rendőrakadémián meghirdetett, magyarul érettségizők számára fenntartott helyek népszerűsítésére. Az összesen 34 magyar rendőr-, határőr-, csendőr-, tűzoltó- és levéltárosjelöltet az intézmény rektorhelyettese teljesen ingyenes ellátással és képzéssel, illetve biztos munkahellyel kecsegteti.
„Először hirdettünk fenntartott helyeket magyar jelentkezőknek, de ez nem jelenti azt, hogy eddig nem voltak magyar diákjaink. Számos magyar anyanyelvű, igencsak tehetséges kadét végzett már nálunk, büszkék vagyunk rájuk” – jelentette ki lapunknak Mihai Bădescu.
A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorhelyettesét azért kerestük fel, mert a felsőoktatási intézményben – példátlan nyitás eredményeként – az idei felvételin 34 helyre várnak magyar nemzetiségű román állampolgárokat. Ha a kadétok sikerrel végeznek, három év múlva tizenöt magyarul beszélő rendőrrel, négy határőrrel, nyolc csendőrrel, öt tűzoltóval, illetve két irattárossal bővül az ország rendfenntartó állománya.
A rendőrakadémián nemzetközi tapasztalatcserét tartottak ottjártunkkor: német, dán, görög és szerb kadétokat láttak vendégül a hazai diákok. A belépőt mindenütt példás rend és tisztaság fogadja; az udvar délelőtt üres, a diákok zöme kurzuson van a főépületben, a többieket a gondozott sport- és a lovaglópályán, több ezer férőhelyes korszerű fiú- és leánybentlakásban, a jól felszerelt kriminalisztikai laborban vagy a filmstúdióban lehet megtalálni.
A példaértékű magaviseletért és a fegyelemért cserében biztos állást ígér a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia
Románul tudni kell
A rektorhelyettestől megtudtuk, a fenntartott helyekre a magyarul érettségizők jelentkezhetnek júliusban. A felvételi első szakasza kettős orvosi vizsgálatból áll: szakbizottság ellenőrzi az alkalmasságot alátámasztó orvosi papírokat, illetve felmérik a jelöltek fizikai állóképességét. Az elméleti vizsgán román nyelvből, történelemből és egy választott idegen nyelvből rácstesztet kell kitölteni a rendőr szakon, a tűzoltói szakon matematika és fizikából, a levéltárin történelemből kell vizsgázni.
„A bejutás a vizsgán elért eredménytől függ, a magyarok most kisebb jegyekkel is esélyesek. A verseny egyébként minden évben nagyon szoros, tavaly a vonalat 7.80 alatt húztuk meg” – mondta az ÚMSZ-nek Bădescu, aki hangsúlyozta, elvárják azonban a kitűnő román nyelvtudást. Az rektorhelyettes szerint az intézmény legfőbb vonzereje abban rejlik, hogy a diákoknak minden ingyenes.
„Nem kell fizetni az oktatásért, az egyenruhákért, a felszerelésekért, a bentlakásért és étkezésért. Cserében mind az akadémia falain belül, mind az intézményen kívül maximális fegyelmezettséget, példaértékű, az intézményhez méltó magaviseletet várunk el kadétjainktól” – tájékoztatott Bădescu. Hozzátette: aki nem teljesíti az akadémia feltételeit, arra kicsapás vár. Megtudtuk: a kadét szerződésben vállalja, hogy diplomaszerzés után tíz évig rendőri szolgálatot teljesít.
Aki megszegi a vállalását annak meg kell térítenie a hároméves képzés minden költségét Az intézményvezető szerint a másik nagy előnye az akadémiának a biztos munkahely. „Mondjanak nekem még egy olyan felsőoktatási intézményt, amely államvizsga után, első perctől állást garantál végzőseinek. Az ország tele van diplomájukat lobogtató végzősökkel, akik hiába kilincselnek, nem kapnak munkát sehol. A rendőrségi munkahelyek pedig biztos megélhetést garantálnak” – mondta az oktató.
A rendőrjelölteteket lovaspálya is várja a bukaresti akadémián
Jövőre újabb helyek?
Mint ismert, az akadémia nyitása a kisebbségek felé politikai döntés eredménye volt. Az RMDSZ javaslatára született az a kormányhatározat, amely külön felvételi helyeket biztosít a magyar fiatalok számára. Szintén az RMDSZ vállalta, hogy népszerűsítse a diákok körében ezt az új lehetőséget. A népszerűsítő kampány ezen a héten indul – tudtuk meg Kovács Péter ügyvezető alelnöktől.
„A megyei szervezetekhez megérkeztek a felvételi lehetőségről szóló plakátok, amelyeket a megbízottak iskolákban, egyetemeken függesztenek ki. Emellett a héten kezdődik a tizenkettedik osztályok végigjárása is, ha lehetséges az osztályfőnöki órák egybekötésével, valamint egy magyarul beszélő rendőr bevonásával” – nyilatkozta Kovács, aki szerint kampány megközelítőleg 130 erdélyi iskolában zajlik majd.
A politikus elmondta, az eddigi visszajelzések pozitívak. „A megyei szervezeteiket folyamatosan hívják, érdeklődnek a fiatalok, ezért is fontos, hogy az információkat minél hamarabb eljutassuk hozzájuk” – magyarázta az ügyvezető alelnök. Kovácsnak meggyőződésem, hogy a 34 hely gond nélkül betelik, s minél szorosabb lesz a verseny, annál könnyebb lesz az RMDSZ-nek jövőre újabb helyeket igényelni.
Bíznak benne
A magyarul tudó rendőrök képzését nem csak politikai akarat támogatja, nagy az elvárás a magyar lakta településen is az intézményi nyitással szemben. A háromszéki rendőrség is részt vesz a magyar rendőrképző népszerűsítésében – nyilatkozta lapunknak Albert Tóth Jakab, aki az ország első magyar nemzetiségű megyei rendőrparancsnok- helyettese.
A Kovászna megyei rendőrtiszt szerint saját példája bizonyítja, hogy magyar nemzetiségűként román rendőrség keretében is lehet karriert építeni. Albert Tóth Jakab a háromszéki rendőrség gazdasági osztályán kezdte munkáját, ahol fehérgalléros bűnözőkkel volt dolga. Azt mondja, sikerélményben nem volt hiány, megszerezte a posztgraduális képzést, elvégezte a jogi egyetemet, a menedzsment-tanfolyamot, és 2006-ban foglalta el jelenlegi tisztségét.
Lapunknak elmondta: az elmúlt években sokat változott a rendőrség, és változott a rendőrség megítélése is a lakosság részéről. A rendőrök is megértették, hogy előnyükre válik, ha beszélnek a lakosság nyelvén, ez megkönnyíti munkájukat. Az emberek igénylik, hogy használhassák az anyanyelvüket. „Amikor én vagyok szolgálatban, akkor láthatólag megnő a panaszosok, ügyintézők száma, mert szeretik magyarul elmondani a gondjaikat” – mondta a rendőrparancsnok-helyettes.
Jelenleg a háromszéki rendőrségi állomány 15 százaléka magyar nemzetiségű, a román kollégák fele szintén beszél magyarul. A most érettségiző marosvásárhelyi P. E. fontolgatja egyetemi jelentkezését. „Én csak előnyét látom ennek a lehetőségnek, és úgy érzem, minden szempontból meg tudok felelni az elvárásoknak” – mondta a lapunknak nyilatkozó diák, akit vonz a fővárosi továbbtanulás lehetősége.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)
Kampány indul ezen a héten az erdélyi iskolákban a bukaresti rendőrakadémián meghirdetett, magyarul érettségizők számára fenntartott helyek népszerűsítésére. Az összesen 34 magyar rendőr-, határőr-, csendőr-, tűzoltó- és levéltárosjelöltet az intézmény rektorhelyettese teljesen ingyenes ellátással és képzéssel, illetve biztos munkahellyel kecsegteti.
„Először hirdettünk fenntartott helyeket magyar jelentkezőknek, de ez nem jelenti azt, hogy eddig nem voltak magyar diákjaink. Számos magyar anyanyelvű, igencsak tehetséges kadét végzett már nálunk, büszkék vagyunk rájuk” – jelentette ki lapunknak Mihai Bădescu.
A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorhelyettesét azért kerestük fel, mert a felsőoktatási intézményben – példátlan nyitás eredményeként – az idei felvételin 34 helyre várnak magyar nemzetiségű román állampolgárokat. Ha a kadétok sikerrel végeznek, három év múlva tizenöt magyarul beszélő rendőrrel, négy határőrrel, nyolc csendőrrel, öt tűzoltóval, illetve két irattárossal bővül az ország rendfenntartó állománya.
A rendőrakadémián nemzetközi tapasztalatcserét tartottak ottjártunkkor: német, dán, görög és szerb kadétokat láttak vendégül a hazai diákok. A belépőt mindenütt példás rend és tisztaság fogadja; az udvar délelőtt üres, a diákok zöme kurzuson van a főépületben, a többieket a gondozott sport- és a lovaglópályán, több ezer férőhelyes korszerű fiú- és leánybentlakásban, a jól felszerelt kriminalisztikai laborban vagy a filmstúdióban lehet megtalálni.
A példaértékű magaviseletért és a fegyelemért cserében biztos állást ígér a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia
Románul tudni kell
A rektorhelyettestől megtudtuk, a fenntartott helyekre a magyarul érettségizők jelentkezhetnek júliusban. A felvételi első szakasza kettős orvosi vizsgálatból áll: szakbizottság ellenőrzi az alkalmasságot alátámasztó orvosi papírokat, illetve felmérik a jelöltek fizikai állóképességét. Az elméleti vizsgán román nyelvből, történelemből és egy választott idegen nyelvből rácstesztet kell kitölteni a rendőr szakon, a tűzoltói szakon matematika és fizikából, a levéltárin történelemből kell vizsgázni.
„A bejutás a vizsgán elért eredménytől függ, a magyarok most kisebb jegyekkel is esélyesek. A verseny egyébként minden évben nagyon szoros, tavaly a vonalat 7.80 alatt húztuk meg” – mondta az ÚMSZ-nek Bădescu, aki hangsúlyozta, elvárják azonban a kitűnő román nyelvtudást. Az rektorhelyettes szerint az intézmény legfőbb vonzereje abban rejlik, hogy a diákoknak minden ingyenes.
„Nem kell fizetni az oktatásért, az egyenruhákért, a felszerelésekért, a bentlakásért és étkezésért. Cserében mind az akadémia falain belül, mind az intézményen kívül maximális fegyelmezettséget, példaértékű, az intézményhez méltó magaviseletet várunk el kadétjainktól” – tájékoztatott Bădescu. Hozzátette: aki nem teljesíti az akadémia feltételeit, arra kicsapás vár. Megtudtuk: a kadét szerződésben vállalja, hogy diplomaszerzés után tíz évig rendőri szolgálatot teljesít.
Aki megszegi a vállalását annak meg kell térítenie a hároméves képzés minden költségét Az intézményvezető szerint a másik nagy előnye az akadémiának a biztos munkahely. „Mondjanak nekem még egy olyan felsőoktatási intézményt, amely államvizsga után, első perctől állást garantál végzőseinek. Az ország tele van diplomájukat lobogtató végzősökkel, akik hiába kilincselnek, nem kapnak munkát sehol. A rendőrségi munkahelyek pedig biztos megélhetést garantálnak” – mondta az oktató.
A rendőrjelölteteket lovaspálya is várja a bukaresti akadémián
Jövőre újabb helyek?
Mint ismert, az akadémia nyitása a kisebbségek felé politikai döntés eredménye volt. Az RMDSZ javaslatára született az a kormányhatározat, amely külön felvételi helyeket biztosít a magyar fiatalok számára. Szintén az RMDSZ vállalta, hogy népszerűsítse a diákok körében ezt az új lehetőséget. A népszerűsítő kampány ezen a héten indul – tudtuk meg Kovács Péter ügyvezető alelnöktől.
„A megyei szervezetekhez megérkeztek a felvételi lehetőségről szóló plakátok, amelyeket a megbízottak iskolákban, egyetemeken függesztenek ki. Emellett a héten kezdődik a tizenkettedik osztályok végigjárása is, ha lehetséges az osztályfőnöki órák egybekötésével, valamint egy magyarul beszélő rendőr bevonásával” – nyilatkozta Kovács, aki szerint kampány megközelítőleg 130 erdélyi iskolában zajlik majd.
A politikus elmondta, az eddigi visszajelzések pozitívak. „A megyei szervezeteiket folyamatosan hívják, érdeklődnek a fiatalok, ezért is fontos, hogy az információkat minél hamarabb eljutassuk hozzájuk” – magyarázta az ügyvezető alelnök. Kovácsnak meggyőződésem, hogy a 34 hely gond nélkül betelik, s minél szorosabb lesz a verseny, annál könnyebb lesz az RMDSZ-nek jövőre újabb helyeket igényelni.
Bíznak benne
A magyarul tudó rendőrök képzését nem csak politikai akarat támogatja, nagy az elvárás a magyar lakta településen is az intézményi nyitással szemben. A háromszéki rendőrség is részt vesz a magyar rendőrképző népszerűsítésében – nyilatkozta lapunknak Albert Tóth Jakab, aki az ország első magyar nemzetiségű megyei rendőrparancsnok- helyettese.
A Kovászna megyei rendőrtiszt szerint saját példája bizonyítja, hogy magyar nemzetiségűként román rendőrség keretében is lehet karriert építeni. Albert Tóth Jakab a háromszéki rendőrség gazdasági osztályán kezdte munkáját, ahol fehérgalléros bűnözőkkel volt dolga. Azt mondja, sikerélményben nem volt hiány, megszerezte a posztgraduális képzést, elvégezte a jogi egyetemet, a menedzsment-tanfolyamot, és 2006-ban foglalta el jelenlegi tisztségét.
Lapunknak elmondta: az elmúlt években sokat változott a rendőrség, és változott a rendőrség megítélése is a lakosság részéről. A rendőrök is megértették, hogy előnyükre válik, ha beszélnek a lakosság nyelvén, ez megkönnyíti munkájukat. Az emberek igénylik, hogy használhassák az anyanyelvüket. „Amikor én vagyok szolgálatban, akkor láthatólag megnő a panaszosok, ügyintézők száma, mert szeretik magyarul elmondani a gondjaikat” – mondta a rendőrparancsnok-helyettes.
Jelenleg a háromszéki rendőrségi állomány 15 százaléka magyar nemzetiségű, a román kollégák fele szintén beszél magyarul. A most érettségiző marosvásárhelyi P. E. fontolgatja egyetemi jelentkezését. „Én csak előnyét látom ennek a lehetőségnek, és úgy érzem, minden szempontból meg tudok felelni az elvárásoknak” – mondta a lapunknak nyilatkozó diák, akit vonz a fővárosi továbbtanulás lehetősége.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 31.
Az első magyar kadét az egyetlen is
18 magyar fiatal felvételizett sikertelenül a rendőrakadémián
Tizenkilenc jelentkezőből egyetlen lány nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőr-akadémia magyaroknak fenntartott helyeire. Idén tavasszal összesen harmincnégy – rendészeti, csendőri, tűzoltói, határrendészeti és levéltárosi – helyet hirdettek meg magyar anyanyelvű jelentkezők számára. Magyar jelentkezők immár csak a 2011–2012-es tanévre felvételizhetnek magyaroknak fenntartott helyekre a rendőr-akadémián, pótfelvételi ugyanis nincs ezekre a helyekre, mivel minden évben túljelentkezés van. A beiskolázási tervben szereplő négyszáz helyből különítették el ugyanis a magyar, valamint a roma jelentkezők helyeit, amelyeket a felvételiátlag szerinti rangsorban következő román jelentkezők foglalnak el – magyarázta lapunknak Mihai Bădescu, az akadémia rektorhelyettese. A felvételit megelőző, a megyei rendőrparancsnokságok által lebonyolított előválogatásra országos szinten összesen 60 magyar fiatal jelentkezett. Közülük a felvételi vizsgáig 19-en jutottak el. A rendőri képzésre felvételiző magyar fiatalok többsége Maros (5 jelentkező), Hargita (4 jelentkező) és Kovászna (4 jelentkező) megyéből kerültek ki, Szatmár megyéből 2-en, Fehér, Bihar, Szilágy és Beszterce-Naszód megyéből pedig egy-egy személy jelentkezett. A román nyelv, idegen nyelv, valamint történelem tárgyakból álló írásbelin a magyar jelentkezők többsége, szám szerint 18-an kiestek. Román nyelvből négyen, történelemből ugyancsak négyen, míg idegen nyelvből ketten érték el a kötelező 5-ös osztályzatot. Az idei felvételin 7,60 volt az utolsó bejutási átlag a nem magyaroknak fenntartott helyekre, az egyetlen sikeresen felvételiző magyar lány pedig 6,50-nel jutott be – derült ki az akadémia honlapján közzétett adatokból. A roma közösségeknek fenntartott 10 általános rendészeti hely betelt, erre a szakra 38 roma fiatal jelentkezett. Nem volt jelentkező a magyaroknak fenntartott csendőri helyekre, a határrendészeti képzésre fenntartott négy helyre pedig egy jelentkező volt, de neki sem sikerült felvételt nyernie. Ezzel szemben két roma fiatal a csendőri, egy pedig a határrendészeti képzésre jutott be a bukaresti rendőr-akadémián. Alig több mint öt héttel a jelentkezési határidő előtt derült ki, hogy lesznek magyaroknak fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Egyetemválasztás kérdésében pedig ez túlságosan rövid idő – mondta lapunk kérdésére válaszolva Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség átfogó tájékoztatási kampányt folytatott idén tavasszal, amikor világossá vált, hogy lesznek magyarok számára is fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Az alelnök szerint jövőben sokkal korábban el lehet kezdeni a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatását, amit szeretnének kiterjeszteni a középiskolák tizenegyedik osztályaira is. A magyar jelentkezők által elért eredmények kapcsán az alelnök emlékeztetett arra, hogy a román rendőr-akadémia elit egyetemnek számít, amelyre sokan jelentkeznek, a megadott könyvészet alapján pedig határozottan nehéz felvételi volt. Arra a kérdésre, hogy a jövő tanévben lesznek-e magyaroknak fenntartott helyek, Kovács Péter elmondta: „Nem egy alkalmi egyezségről van szó. A rendőrség is tudatában van annak, hogy ennek a kezdeményezésnek csak később érik be a gyümölcse. A roma közösségeknek fenntartott helyek esetében is ez volt a helyzet a kezdetekkor, az ugyanis néhány éve már működik. A rendőrségnek is érdeke, hogy jól képzett magyar anyanyelvű rendőrök teljesítsenek szolgálatot a többségében magyarok lakta településeken” – tette hozzá Kovács Péter.
Orbán Ferenc
Hargita Népe (Csíkszereda)
18 magyar fiatal felvételizett sikertelenül a rendőrakadémián
Tizenkilenc jelentkezőből egyetlen lány nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőr-akadémia magyaroknak fenntartott helyeire. Idén tavasszal összesen harmincnégy – rendészeti, csendőri, tűzoltói, határrendészeti és levéltárosi – helyet hirdettek meg magyar anyanyelvű jelentkezők számára. Magyar jelentkezők immár csak a 2011–2012-es tanévre felvételizhetnek magyaroknak fenntartott helyekre a rendőr-akadémián, pótfelvételi ugyanis nincs ezekre a helyekre, mivel minden évben túljelentkezés van. A beiskolázási tervben szereplő négyszáz helyből különítették el ugyanis a magyar, valamint a roma jelentkezők helyeit, amelyeket a felvételiátlag szerinti rangsorban következő román jelentkezők foglalnak el – magyarázta lapunknak Mihai Bădescu, az akadémia rektorhelyettese. A felvételit megelőző, a megyei rendőrparancsnokságok által lebonyolított előválogatásra országos szinten összesen 60 magyar fiatal jelentkezett. Közülük a felvételi vizsgáig 19-en jutottak el. A rendőri képzésre felvételiző magyar fiatalok többsége Maros (5 jelentkező), Hargita (4 jelentkező) és Kovászna (4 jelentkező) megyéből kerültek ki, Szatmár megyéből 2-en, Fehér, Bihar, Szilágy és Beszterce-Naszód megyéből pedig egy-egy személy jelentkezett. A román nyelv, idegen nyelv, valamint történelem tárgyakból álló írásbelin a magyar jelentkezők többsége, szám szerint 18-an kiestek. Román nyelvből négyen, történelemből ugyancsak négyen, míg idegen nyelvből ketten érték el a kötelező 5-ös osztályzatot. Az idei felvételin 7,60 volt az utolsó bejutási átlag a nem magyaroknak fenntartott helyekre, az egyetlen sikeresen felvételiző magyar lány pedig 6,50-nel jutott be – derült ki az akadémia honlapján közzétett adatokból. A roma közösségeknek fenntartott 10 általános rendészeti hely betelt, erre a szakra 38 roma fiatal jelentkezett. Nem volt jelentkező a magyaroknak fenntartott csendőri helyekre, a határrendészeti képzésre fenntartott négy helyre pedig egy jelentkező volt, de neki sem sikerült felvételt nyernie. Ezzel szemben két roma fiatal a csendőri, egy pedig a határrendészeti képzésre jutott be a bukaresti rendőr-akadémián. Alig több mint öt héttel a jelentkezési határidő előtt derült ki, hogy lesznek magyaroknak fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Egyetemválasztás kérdésében pedig ez túlságosan rövid idő – mondta lapunk kérdésére válaszolva Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség átfogó tájékoztatási kampányt folytatott idén tavasszal, amikor világossá vált, hogy lesznek magyarok számára is fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Az alelnök szerint jövőben sokkal korábban el lehet kezdeni a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatását, amit szeretnének kiterjeszteni a középiskolák tizenegyedik osztályaira is. A magyar jelentkezők által elért eredmények kapcsán az alelnök emlékeztetett arra, hogy a román rendőr-akadémia elit egyetemnek számít, amelyre sokan jelentkeznek, a megadott könyvészet alapján pedig határozottan nehéz felvételi volt. Arra a kérdésre, hogy a jövő tanévben lesznek-e magyaroknak fenntartott helyek, Kovács Péter elmondta: „Nem egy alkalmi egyezségről van szó. A rendőrség is tudatában van annak, hogy ennek a kezdeményezésnek csak később érik be a gyümölcse. A roma közösségeknek fenntartott helyek esetében is ez volt a helyzet a kezdetekkor, az ugyanis néhány éve már működik. A rendőrségnek is érdeke, hogy jól képzett magyar anyanyelvű rendőrök teljesítsenek szolgálatot a többségében magyarok lakta településeken” – tette hozzá Kovács Péter.
Orbán Ferenc
Hargita Népe (Csíkszereda)
2012. november 28.
AD INFINITUM
Varga Andrea: erős túlzás restitúcióról beszélni Romániában
Kérdezett: Sólyom István
A harcot nem az utcán, hanem a bíróságokon kell megvívni – mondja a történész, akinek a külügyi archívum igazgatójától pecsétes igazolása van arról, hogy a román állam 1878-ig nem létezett.
A romániai restitúciós folyamat mocsarából időnként felszínre bukkan néhány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügy. Ezek nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a román állam mindent elkövet az eljárás megakadályozásáért, míg a restitúcióért küzdő politikusok, civil szféra és egyházak erejükön felül teljesítve küzdenek a visszaszolgáltatásért. Az ügyek sorából mindenképp kiemelkedik a Mikó-ügy, amely a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az azt övező széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletei a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Az Igazság Napja tüntetés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a demonstráció a román média ingerküszöbét nem érte el.
Közel két hónapra rá, október 22-én egy hírt közölt az MTI: magyarországi történészt bántalmaztak Romániában. A tudósításból kiderült, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanjainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Bukarestben egy ismeretlen személy. Egész pontosan egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, arcul vágta, és szó nélkül távozott. Varga Andrea feljelentést tett az ügyben. Ugyanakkor elmondta, 2011-ben már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták - mondta a történész, aki a nagyváradi premontrei rendet képviseli egy telekönyvi perben, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. A 16 éve Bukarestben élő és kutató szakember védelmében Tőkés László felszólalt az EP-ben, de különösebb visszhangot eddig nem kapott az ügy.
Mindkét eset elgondolkodtató. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű témával, mint a restitúció, tényfeltárás szintjén foglalkozzon a romániai magyar sajtó vagy szaktudomány? Miért csupán sajtóközleményekből és néhány politikusi nyilatkozatból van tudomásunk az ügyek felszínes menetéről? Miért nem tartották fontosnak a restitúciót zászlajukra tűző szervezetek, hogy Varga Andrea ügyében megszólaljanak? És egyáltalán, mi folyik itt egyházi restitúció címen, hogy egyeseket letöltendő börtönre ítélnek, másoknak meg az utcán húznak be egyet?
Támpontokat, új megközelítésmódokat az érintettől, Varga Andreától reméltünk. A beszélgetésre Nagyváradon került sor, ahol az interjút megelőzően alkalmunk nyílt bepillantani a romániai bíróságok hatékony, ügyfélbarát működésébe. Varga Andrea a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. A nagyváradi bíróságon egy telekkönyvi törlési ügyben mint megbízott jár el. A váradi telekkönyvi perben 2012 szeptember 27-én a SRI mint alperesi beavatkozó kérte a telekkönyvi törlési per elutasítását.
Hogy zajlik egy egyházi restitúciós eljárás, milyen törvények szabályozzák a visszaszolgáltatást?
– Az egyházi restitutio in integrumra vonatkozóan voltak mindenféle határidők, amikor az egyházak leadhatták vonatkozó kérvényeiket, a törvény által előírt hat hónapos intervallumban. Aki lemaradt, az már csak polgári úton pereskedhetett.
A procedúrát a 2000-es évek elején a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat szabályozta, majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását az 501/2001 számú törvénnyel rendezték. 2005-ben aztán a 247/2005-ös restitúciós törvény az 1945. március 6 – 1989. december 22 között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását az uniós követelményeknek megfelelően rendezte. (a szabályozásról bővebben itt olvashat - szerk.)
A restitúciós törvény 60 napot ír elő a kérvények elbírálására, amelyek esetén a restitúciós bizottság igennel vagy nemmel dönthet a hatályos törvények értelmében. Ugyanakkor sok esetben még döntést sem hoztak az elmúlt 9-10 évben. Ráadásul az utóbbi időszakban a strasbourgi emberi jogi bíróságon (CEDO) feltorlódott majd' kétszázezer ingatlanrestitúcióra vonatkozó kérvény, így a CEDO a sok kérvény kapcsán stopot hirdetett.
Ugyanakkor ún. pilot-pereket választott ki azzal a céllal, hogy a román államnak a 18 hónapos moratórium alatt kötelezően módosítania kell az államosított ingatlanok után járó kártérítésekre vonatkozó törvénykezést. A CEDO bírái azért döntöttek így, mert úgy vélték, nem hatékony az a mód, ahogyan a volt tulajdonosokat kártérítésben részesítik. A hasonló ügyekben indított pereket addig felfüggesztették. (Az érintettek nagy száma miatt a bíróság nem egyedileg bírálja el a kérelmeket, hanem egy ügyet, általában a legelső kérelmet tárgyalja végig. Ez a pilot eljárás. Ha a bíróság egyezménysértést állapít meg, és kártérítést is megítél, úgy a pervesztes államot arra kötelezi, hogy minden panaszossal egyezzen meg a bíróság ítélete alapján. A pilot-perekről bővebben itt olvashat - szerk.)
Miért éppen a premontrei ügy volt az, amelybe a szokásosnál is jobban beleásta magát?
– Magyar állampolgárként az egész restitúciós folyamatban kívülálló vagyok, akinek szüntelenül azt mondják mind magyar, mind román oldalon, hogy miért szól bele az itteni dolgokba. Magyarországiként hogyan jövök én ahhoz, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Tudomásom szerint 1989 után a romániai magyar történelmi egyházak 1995-1996-ig még közösen léptek fel az elkobzott egyházi ingatlanokért, aztán valami miatt a közös fellépés megszakadt. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra vette át a vezérhangot a történelmi egyházakon belül is a posztkommunista, kollaboráns csapat. Halkan jegyzem meg: Románia NATO-tagságát, illetve jóval előtte az ET-be való felvételét is mind a kommunista önkényuralmi, mind az azt követő időszak eseti kárvallottjainak kártérítésétől tették függővé. Külön fejezet tartozott ezen belül az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására.
2010-ben kezdtem el levelezgetni a premontrei rend ügyében, minisztériumokkal, állami levéltárral, hivatalosságok körével, dokumentumok után kutatva. Ahogy az lenni szokott, a rendszer hárított. „Nincs meg”, „nem tudom”, „leadtam a levéltárnak”, „betüzelték az elődeim”, stb. ment, s persze nehogy valaki azt gondolja, ez másutt máshogy működne. Az intézmények az Elbától keletre szimplán és kitartóan hárítanak. Ez megvolt a kommunizmusban is, sőt előtte is. Minél erősebbnek érzi, képzeli magát az egyik intézmény, annál erőszakosabban hárít a másikkal szemben is, s még erősebben a kérdező, számon kérő, forrásismereti tényanyaggal, morális víziókkal vagy legális kérdezőkkel szemben. Senki nem vállalja, hogy „így van ez jól”, vagy „minek egy egyháznak vagyon”, csak egyszerű tétova tétlenség a válasz, s a kérdés idővel elhal magától. A haszon meg nyilvánvaló, több marad „nekünk.”
A jogszabályok alapján viszont sok ingatlant mégis visszaadtak.
– Igen, de azok értéktelenek. S nem csupán az érték a mérce, hanem inkább az elv, a normatív eljárás, az európai értékelv. Vagy egyszerűen csak a jogszerűség, jogbiztonság, vagy ennek sok száz éves tradíciója, európai presztízse, és emberi jogi, tulajdonjogi rangja, normája.
Miért van az, hogy egyes esetekben alkalmazzák a törvényt, más esetekben nem?
– Hadd kérdezzek vissza. Miért van az, hogy egyes esetekben visszaadják az ingatlant, majd kiötlik, hogy együttműködő sunyisággal időközben mégis szépen lemond a tulajdonos róla? Tényleg azt gondolja, hogy ami igazán értékes, azt visszaadták, vagy visszaadják? Az államnak indulásból nem érdeke, mert ami értékes volt, azt már rég szétosztották a mutyis társak között. A premontrei rend félixfürdői ingatlanait például anno a 423/2000-es kormányhatározattal privatizálták, érdekes módon hetekkel a restitúciós törvény kihirdetése előtt.
A lényegre térve: hogy miért alkalmaznak egyes törvényi tételeket éppen most és máskor nem, vagy tételes jog szerint igen, gyakorlatban nem, ez részben eseti kérdés, részben sajnos közvetlenül politikai, kiegyező időszakban egyházpolitikai és egyházfinanszírozási is. Ami biztos: egyházi vagyon nem sorolható be az állam javai közé, sem aktuális rendeletek, sem múltra vonatkozó jogi esetkezelés terén, csakis akkor, ha ennek ideológiai, materiális vagy érdekeltségi ürügyei fennállnak. De ezek ürügyek és nem jogosultságok, érdekek és nem értékelvek.
Az állami javak jogi védelmét az állam törvényekkel, jogszabályi és intézményi védelemmel, fiskális garanciákkal szavatolja, míg érdekes módon arra már nem fordított gondot megannyi évszázadon át, hogy mi van akkor, ha maga a gondoskodó, kivételező, szavatoló és szankcionáló állam válik éhessé a „láthatatlan közösség” vagyonának konfiskálására.
Ön a premontrei ügyben jogtörténészként képviseli a rendet?
– Ha most éppen nem a jogi képviselet lenne sürgetőbb feladat, lehet, valójában egyháztörténész volnék leginkább. Ez nem jelenti, hogy ne tudnék megannyi érvet és vádat, ellenérvet és sok évszázados vitát arról, mit birtokolhat s milyen egyház, kit reprezentál és milyen módon, vagy hogy a birtoklás, illetve maga a természetjogi feltétel adott, kapott, visszaváltható, elorozható vagy felszámolható, s ha igen, ki által, milyen legitimitás szerint eljárva. De ezektől függetlenül is a lényeg a tiszta eljárás és korrekt bírósági döntés, kárpótlás vagy vagyon-visszaszolgáltatás lenne, ez pedig a szaktörténeti kutatás nélkül ténylegesen esélytelen.
Miről szól a premontrei ingatlanper, milyen előzményei vannak az ügynek?
– A kérdésére hadd válaszoljak messzebbről. A peranyagokat áttekintve, sőt a velük kapcsolatos viták és huzakodások láttán röviden azt az ellentmondást lehet megvilágítani, amit a közgondolkodásban vagy bizonyos hatalompolitikai aspektusban úgy szoktak megfogalmazni: mi az, hogy egyházi vagyon, minek egy egyháznak, pláne rendnek vagyon. Fogalmilag egyházi vagyon alá tartozónak vehetjük mindazon anyagi vagy szellemi javakat, amelyek az egyház tulajdonában voltak, vannak, és még szűkebben azokat, melyek egyházi célok szolgálatára vannak szentelve. Általános névvel az egyházi vagyont res ecclesiasticae kifejezéssel is szokták jelölni. Nem mintha az elnevezés eleve szakrifikálna, de ami ott volt, onnan való, egyházi szférából konfiskálták el, az szinte csak mondvacsináltan szorul magyarázkodásra, miért nem adható vissza a tulajdonosának.
Ugyanakkor az egyházjogi tradíció és szabályozás alapján, amihez az embernek természetes joga van, az a jog vagy jogosultság már megvan benne, mielőtt még társulásba szegődne a többiekkel, vagyis a (köz-, vagyon-, hit-)társulatba lépéskor csak átviszi az intézményi működésbe ezt a jogát, ahogyan a jog ezt kifejezi: in actum. Tehát nem a társult viszony adja csupán ezt a jogot, de még kevésbé maga az állam mint intézmény. Sőt, maga a jog is intézmény, nemcsak egyházi kánonjogi értelemben, hanem a leghétköznapibb joggyakorlat alapján is. Az pedig eleve kizárt, hogy ezzel együtt vagy éppen ezért az államot kelljen minden jog egyedüli forrásának és jóváhagyójának, szavatolójának tekinteni. Az egyháznak továbbá közösségi-szakrális, vagy kulturális társasági jellegéből eredően a természetjog elvén is joga van valamilyen tulajdonhoz, ősidőkből eredően és évszázadok óta konstans módon. És minthogy a mai civilizált társadalmak a magántulajdon elvére épültek, az egyházaknak pusztán már emberi jogon is joga van magántulajdonra.
A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibuval kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az erdélyi római katolikus status ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése mellett nyílt állásfoglalásra tudta rábírni a román kormányt. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak a legjelentősebb lépése az volt, hogy az erdélyi katolikus status ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírta a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a tanulmányi alap javára játszotta át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”.
Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy az erdélyi katolikus status a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, és így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a katolikus status, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlanának hasonló sors jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken.
A piarista pereknél Ghibu és társai érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (és ezzel a piarista rend) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha ilyen elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ezek ingatlanokat sem birtokolhatnak.
1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936 illetve 6611/1936, augusztus 22-i dátummal Onisifor Ghibu a premontrei rend nevét román államra írta át önkényesen, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Szentmártonban (Félixfürdőn), az 1855. december 15-ei telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a nagyváradi premontrei rend, illetve a jászovári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben, 1937-ben, már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre.
A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7-8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. Az egyházi iskolák államosításakor, a 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend szentmártoni barokk műemlék kolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el rektifikációval az állam. A kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a belügyminisztérium kutyáit.
Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rendből”, rektifikációval a szó etimológiai jelentésében „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis kik voltak, mint román állam a premontreiek előtt 1130-ban, amikor őket az akkori magyar király a Laon melletti Prémontréből Váradhegyfokra idehívta? Mert ha a premontrei rend nevét egy szimpla gesztussal töröljük rektifikáció útján, akkor az 1130-as évszámból kiindulva semmi esetre sem jön össze a „román állam” mint tulajdonos. Már csak azért sem, mert nekem pecsétes papírom van a román külügyi archívum vezetőjétől, hogy Románia mint ország 1878-ig nem létezett, ebből következően nem lehetett tulajdonos 1130-ban.
Mi történt a rendszerváltás után?
- A tulajdonhoz való jog az egyike az alapjogoknak. Ezt a felfogást tükrözi a román alkotmány is, illetve a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta jogilag is kötelezővé vált Alapjogi Charta, amely magában foglalja az Emberi Jogok Európai Egyezményébe beemelt valamennyi jogot, így annak 17. cikkében a tulajdonhoz való jogot is. Egyébként aki napi szinten foglalkozik a 18/1991-es, a 112/1995-ös, a 10/2001-es és a 247/2005-ös törvényekkel, az tudja, hogy csak erős túlzással lehet mindazt, ami Romániában visszaszolgáltatás jogcímen zajlik, valóban visszaszolgáltatásnak nevezni. A premontrei rend ügyén keresztül jól meg lehet nézni, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. Csak 1940-ben a rendnek Félixfürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek, stb., Szentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora, stb. Van tehát tét, és van persze „igénylő” is. Félixfürdőt 2000-ben a Florin Serac volt Bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg. Nem vagyok alamuszi vádaskodó, ha azt mondom, hogy valószínűleg a Kelet-Európában már oly megszokott mutyista módszerekkel. A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm S.A. ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyertem a rendnek 349 négyzetméternyi területet Félixfürdőn.
A kisebb befolyással bíró mutyista csapattal szemben lehet jogerősen, megfellebbezhetetlenül pert nyerni, az viszont látható, hogy a Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Április 4-én a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tettem büntetőfeljelentést 3 bíró ellen, hatalommal, joggal visszaélés tényállásban. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral a számítógép sorsolja, mégis a legfelsőbb bíróságon 7 ügyből 5-öt ugyanaz a bíró tárgyalt. Noha a polgári perrendtartás mindezt jól leszabályozza, s ez eleve kizárásra adna okot, mégsem történik jogérvényes eljárás. Az is igaz, nem ez az egyetlen eset, ahol a bírók korruptak, és nem is ez lesz az utolsó eset. Azon sem csodálkozom, hogy nyomozás nélkül dobják vissza a feljelentéseimet, az ügyészek lakonikusan rábélyegzik a dossziéra, végzésre, hogy nincs bűntett. Nincs új a nap alatt, de kérdezem akkor, milyen nap ez mégis?
Miként viszonyul a politikum a tulajdonjoghoz, illetve ezen belül is az ingatlan-restitúcióhoz?
– Vegyük a 891/2007-es törvénytervezetet, melyet Dan Voiculescu és négy párttársa nyújtott be, melynek deklarált célja volt a totalitárius rezsim ideje alatt különböző jogcímekkel, vagy jogcím nélkül államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállítása. A törvénytervezet többek között tartalmazta egyes államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának leállítását, és ezek helyében kártérítés nyújtását a volt tulajdonosoknak, illetve azon szerződések „jóhiszeműségének” abszolút vélelmét, melyeknek tárgyai visszaigényelhető ingatlanok voltak.
A szenátusban az RMDSZ frakcióból egyedül Eckstein-Kovács Péter tiltakozott a tervezet ellen, az RMDSZ képviselőházi frakció pedig két képviselő igen szavazata mellett, tartózkodott a szavazáson, néma beleegyezését adta a már egyszer államosított ingatlanok “újraállamosításához”. A Voiculescu féle törvénytervezetből lett később a 10/2001-es törvény 1/2009-es módosítása és kiegészítése. Ha tehát leállítják a visszaszolgáltatást, akkor a politikum a tulajdonjog csorbításával a restitúciós folyamat egészét markolja vissza, lenullázva mindazt, ami addig közjogi rangra emelt vállalása volt. De ezen túl is, alapjogot sért maga a kártalanítás károsítása és konvenció-ellenes európai jogot, normát sért ugyancsak.
A húszas-harmincas években, a status vagyon ügyében, Gyárfás Elemér idejében hatalmas lobbitevékenységet fejtettek ki Nyugat-Európában, meg tudták fogni a közvéleményt, valamit el tudtak érni, a Vatikán is beszállt az ügyekbe. Manapság utcai megmozdulások vannak, amik semmire sem jók. Nem az utcán kell megvívni a folyamatban lévő ügyeket, hanem a bíróságokon, felkészült emberekkel.
Hogy kerül képbe a SRI?
– 2011 májusában kezdődött a nagyváradi közigazgatási bíróságon egy per, amelyben a restitúciós bizottság egy 2010. december 20-i döntését támadta meg a rend. Ebben a perben volt alperes a SRI. A per tárgya egy ingatlan-együttes (telek plusz 9-es villa) Félixfürdőn. Az ingatlan-együttest anno 1996-ban a SRI egy titkos kormányhatározattal kapta meg használatra.
A restitúciós bizottság 2010. decemberében hozott egy döntést, a szokásos szöveggel, hogy „nem fér bele a restitúciós időhatárba a rend kérvénye”, mert nem 1945–1989 között, hanem 1937-ben vették el az ingatlan-együttest a rendtől. A restitúciós törvény szerint a rendnek 30 napja volt megtámadni a döntést a területileg illetékes – ez jelen esetben a váradi – közigazgatási bíróság előtt. Az első tárgyalás kitűzött időpontja volt 2011. május 13.
És ekkor történt egy érdekes időbeli egybeesés. Előtte két héttel két férfi kopogtatott be bukaresti lakásomba, akik azzal jöttek, hogy a bukaresti Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és közvélemény-kutatást készítenek Bukarest közbiztonságáról. Kértem, mutassanak igazolványt, illetve megbízólevelet, de ez nem volt nekik. A kérdések sorában olyan is volt: mennyire érzem magam biztonságban? Erre határozottan pozitív választ adtam, mire a kérdező nem túl empátiásan felvilágosított, hogy talán nem kéne biztonságban éreznem magam, mert sok ember fél Bukarestben, és rákérdeztek, voltam-e már megerőszakolva? Visszakérdeztem, mit sugallnak ilyen kérdéssel, de kioktattak, hogy egy nővel sok mindent lehet csinálni, nem kéne ennyire biztonságban éreznem magam.
Kérdéseik megválaszolása után rájuk csuktam az ajtót, és fölhívtam tényfeltáró újságíró ismerősömet, aki kapcsolatai révén szólt az SRI szóvivőjének, hogy megfélemlítésem talán nem illeszkedik az európai konvenciókhoz. A SRI szóvivője jelezte, hogy ők – mármint a bukaresti központ – ilyet nem tesz, hogy házhoz menve zaklassa a felpereseket, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a SRI-től még a NATO csatlakozás miatt leépített régi, még az ún. Securitatéban dolgozó operatív tisztek elgondolása lehetett a „közvéleményként”való megszólaltatásom.
A SRI szóvivője ugyanakkor javasolta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyek zaklatás miatt büntetőfeljelentést, majd kiderült, hogy valóban rendőrtanoncokról van szó. A rendőrtiszt, aki az ügyemben eljárt, lezártnak tekintette az ügyet, mondván, hogy mivel rendőrtanoncokról van szó, azoktól nem kell félni, nekem pedig nem volt hajlandó kiadni vagy betekintést engedni a kezdeményezett belső kivizsgálás aktáiba, mondván hogy nyomozati anyagok, és nem tartoznak rám.
Mi a SRI álláspontja a perben?
– Úgy gondoltam, hogy úgy lehet a SRI-től megszabadulni, ha a pert felfüggesztem a telekkönyvi törlési perre való tekintettel. Ez, ha nehezen is, de sikerült, aztán kaptam egy értesítést 2012. október 16-án a nagyváradi bíróságtól, hogy a SRI be akar lépni a perbe. A rend önálló jogi személyisége állandó gondként jelentkezik e téren. Az ellenérdekelt román fél állandóan azt mondja, hogy a rendnek, illetve magának a katolikus egyháznak sincs önálló jogi személyisége. Sem a magyar királyság idején, sem azután nem bírt tulajdonnal, mindenét, amije volt, csak használatba kapta a magyar államtól. Ebből explicite az is következik e logika szerint, hogy 1920 után, a magyar állam hatósága után a román állam a tulajdon evidens jogörököse. De megül ez az érvelés nemcsak román oldalon is: tavaly beszéltem egy RMDSZ-es politikussal, neki is pont ugyanez volt az álláspontja.
Abszurd, amikor egy magyar politikus így nyilvánul meg, hisz ezek az emberek egytől egyig azzal marketingelik magukat, hogy foggal és körömmel küzdenek az erdélyi magyarságért. Nemcsak jogi, morális képtelenség is, ha ugyanazt mondja egy magyar, mint amit kvázi a román titkosszolgálat, miszerint az egyház alapítványként működik és ezért a bíróságon kell bejegyeztetni az alapító okirattal és az alapítványokra érvényes jogi folyamatban.
Az a bizonyos magyar ember azt is mondta anno, hogy maga a Vatikán a hibás ezekért az áldatlan állapotokért, mert nem küldi el Vatikánból az alapító okiratot. Ez részben igaz is, a vatikáni álláspont sem látszik sem eléggé harcosnak, sem interaktívnak. Persze az is kérdéses, hogy a premontreieknél ki jöjjön elő mint felperes, és hozza az alapító okiratot: Jézus Krisztus vagy Szent Péter, vagy esetleg Szent Norbert?
A nyílt utcai támadás ellenére is folytatja? Meddig?
– A restitúció ügye nyilvános, európai szinten is a figyelem előterében álló kérdés, így a háttérben zajló eljárások, történések is. Nem ér annyit az ügy nekik, hogy európai közbotrány és uniós fenyítés legyen belőle. Európai országok közötti konvenció alapján külföldi állampolgár konzuli védelem alatt áll, országok közötti konfliktust nem érdemes belőlem csinálni, ezt ők is tudják. Nem hiszek abban, hogy előbb-utóbb egy gépkocsi csomagtartójában fogom végezni, ahogy már nagyon sokan megjósolták. Persze kutatóként azt is tudom, hogy sem a rendszer, sem a módszer nem változott az elmúlt 23 évben. Mindenki átláthatja ugyanakkor, hogy nem ártalmára vagyok egy országnak, hanem tisztázó segítője a magyar és nemcsak magyar, egyházi és polgári jogi korrekt érdektisztázásnak. Valójában kár engem démonizálni, mert fölöttébb ártalmatlan kutató vagyok, leginkább olvasgatni, kutatgatni szeretek. Vagyis amúgy magamnak való “tudományos lélek” vagyok, mert semmiért nem adnám azt az érzést, amikor elsőnek szippanthatom be a levéltári port, tapinthatom meg egy irattári doboz, dosszié fedelét, amit, mióta ad actába tették, nem nyitott ki senki, néhány levéltári kezelőt leszámítva.
Az egész életem arról szól itt Romániában, hogy küzdeni kényszerítenek: ha nem akadályoznak anno a levéltári kutatásaimban, akkor nagy valószínűséggel nem is csináltam volna meg az elmúlt évek munkáit, filmeket, kutatásokat, könyveket, cikkeket, kiállításokat. Nekem folyamatosan arra van szükségem, hogy saját magammal versenyezzek, be tudjam magamnak bizonyítani, hogy igen, meg tudtam csinálni. Ha egyszer csináltál valamit, akkor a mércét mindig magasabbra rakod saját magad előtt, de csak azért, hogy teszteld az erődet.
Tizenhat éve él Romániában. Mit nyújtott ön számára az ország? Megérte idejönni és itt kutatni?
– Románia egy folyamatos túlélőtábor. Akárhová dobnának le ejtőernyővel ezután, megállnám a helyem. Hisz túléltem Romániát, Bukarestet. Ha idejöttél kis nyusziként, és elmész harcos tigrisként, az már eredmény. A rendszer kényszerített arra, hogy talpraesetté váljak. Budapesti barátaim fogadtak a hátam mögött, hogy sírva fogok hazamenni, hogy a románok majd nem fogják hagyni, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Mindent, amit elértem, saját magam munkájából értem el. Senki semmit nem adott ingyen. Ha azt nézed, hogy képes vagy utánajárni a járhatatlan dolgoknak – egy idegen országban, amelynek a nyelvét nem beszélted még 16 évvel ezelőtt, magyar állampolgárként, végig idegenként képes vagy a közegellenállás dacára is eredményeket elérni, akkor azt mondom, hogy nagyon megérte.
Ha azt kérdezi, hogy megérte-e, hisz máshol, egy normálisabb világban ugyanezt a dolgot nem 16 év alatt, hanem mondjuk 4 év alatt meg tudtam volna csinálni, én mégis azt mondom, hogy megérte. Mert közben rengeteget tanultam, fejlődtem. Amúgy sem vagyok egy „normális” ember, a vágyaim sem normálisak. Soha nem érdekeltek normális, szabadon csinálható dolgok. Engem mindig csak a tilos dolgok vonzanak. Amit nem szabad csinálni, ami tabu, és idegesek tőle az emberek. Ez az igazi szellemi kihívás, ilyen dolgokkal foglalkozni.
Meddig tervezi folytatni? Van-e olyan pont, ahonnan nincs tovább?
– Nem tudom, mi lesz a jövőben. Jelenleg már csak előre van út. Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy mi van velem, mi van az életemmel, hogy tulajdonképpen nincs is életem, hogy kénytelen voltam átlépni a régi barátaimon is, akik anno mellettem voltak. Amíg tudom, csinálom. De ha nem fogom csinálni, az is az én döntésem lesz, és nem azért, mert mások úgy gondolják, hogy különböző nyomásgyakorlásoktól majd észhez térek, és gyorsan abbahagyom a dolgokat.
Amúgy meg annyira jól látszott az elmúlt hetekben, hogy még a minimális emberi érzékenység sincs meg, vagy nagyon lecsökkent az elmúlt időkben. Persze, a minimális emberi érzékenység megléte még sosem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető szükségképpen jó ember is. Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket embervoltunk okán nem teszünk. Nem verünk nőt, nem szolgálunk ócska erőszakot, nem tulajdonítjuk el, ami a másé, más eredménye, más tulajdona. És mégis, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az, amikor egy nőt bántalmaznak, és a környezete milyen álnok, susturgó, rosszindulatú, korlátolt tud lenni a reflexióival, egy csöppet sem gondolva bele, milyen az, amikor mindez vele történik, vagy közeli hozzátartozójával.
Varga Andrea
1995 óta Bukarestben él és kutat, elsősorban levéltári, titkosszolgálati, diplomácia-történeti anyagok között. Filmet forgatott egyebek mellett a Nagy Imre csoport romániai életéről 1997-1998-ban (Ma két hete vagyunk Romániában, 1997), társrendezője volt Ember Judittal közösen A misszió című dokumentumfilmnek), experimentális dokumentumfilmet készített 1995-1996-ban a Transznisztriába deportált romániai zsidók és romák holokauszt-traumájáról (Ros Hasana 5072, Gilgul Neshamot, Poraimos címmel), egy másikat a romániai utcagyerekekről (1997), továbbá a román-magyar focirangadó diplomáciai titkairól, háttéreseményeiről is. 2006-2008 között kiállításokat szervezett (illetve kezdeményezett a román kormánnyal és más román vagy magyar közintézményekkel közösen) az 1956-os magyar forradalmat példaként értékelő románokról és romániai magyarokról (Sor/s/ok között), valamint az európai bizottság romániai kirendeltségének megbízásából 2009-ben a rendszerváltások 1945 és 1991 közötti időszakáról hat kelet-európai ország történetében, levéltári és fotótörténeti források alapján (www.freedomstory.eu, 1989-2009 Romania si libertatea altora, A Story of Freedom). 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta.
Transindex.ro
Varga Andrea: erős túlzás restitúcióról beszélni Romániában
Kérdezett: Sólyom István
A harcot nem az utcán, hanem a bíróságokon kell megvívni – mondja a történész, akinek a külügyi archívum igazgatójától pecsétes igazolása van arról, hogy a román állam 1878-ig nem létezett.
A romániai restitúciós folyamat mocsarából időnként felszínre bukkan néhány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügy. Ezek nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a román állam mindent elkövet az eljárás megakadályozásáért, míg a restitúcióért küzdő politikusok, civil szféra és egyházak erejükön felül teljesítve küzdenek a visszaszolgáltatásért. Az ügyek sorából mindenképp kiemelkedik a Mikó-ügy, amely a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az azt övező széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletei a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Az Igazság Napja tüntetés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a demonstráció a román média ingerküszöbét nem érte el.
Közel két hónapra rá, október 22-én egy hírt közölt az MTI: magyarországi történészt bántalmaztak Romániában. A tudósításból kiderült, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanjainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Bukarestben egy ismeretlen személy. Egész pontosan egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, arcul vágta, és szó nélkül távozott. Varga Andrea feljelentést tett az ügyben. Ugyanakkor elmondta, 2011-ben már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták - mondta a történész, aki a nagyváradi premontrei rendet képviseli egy telekönyvi perben, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. A 16 éve Bukarestben élő és kutató szakember védelmében Tőkés László felszólalt az EP-ben, de különösebb visszhangot eddig nem kapott az ügy.
Mindkét eset elgondolkodtató. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű témával, mint a restitúció, tényfeltárás szintjén foglalkozzon a romániai magyar sajtó vagy szaktudomány? Miért csupán sajtóközleményekből és néhány politikusi nyilatkozatból van tudomásunk az ügyek felszínes menetéről? Miért nem tartották fontosnak a restitúciót zászlajukra tűző szervezetek, hogy Varga Andrea ügyében megszólaljanak? És egyáltalán, mi folyik itt egyházi restitúció címen, hogy egyeseket letöltendő börtönre ítélnek, másoknak meg az utcán húznak be egyet?
Támpontokat, új megközelítésmódokat az érintettől, Varga Andreától reméltünk. A beszélgetésre Nagyváradon került sor, ahol az interjút megelőzően alkalmunk nyílt bepillantani a romániai bíróságok hatékony, ügyfélbarát működésébe. Varga Andrea a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. A nagyváradi bíróságon egy telekkönyvi törlési ügyben mint megbízott jár el. A váradi telekkönyvi perben 2012 szeptember 27-én a SRI mint alperesi beavatkozó kérte a telekkönyvi törlési per elutasítását.
Hogy zajlik egy egyházi restitúciós eljárás, milyen törvények szabályozzák a visszaszolgáltatást?
– Az egyházi restitutio in integrumra vonatkozóan voltak mindenféle határidők, amikor az egyházak leadhatták vonatkozó kérvényeiket, a törvény által előírt hat hónapos intervallumban. Aki lemaradt, az már csak polgári úton pereskedhetett.
A procedúrát a 2000-es évek elején a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat szabályozta, majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását az 501/2001 számú törvénnyel rendezték. 2005-ben aztán a 247/2005-ös restitúciós törvény az 1945. március 6 – 1989. december 22 között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását az uniós követelményeknek megfelelően rendezte. (a szabályozásról bővebben itt olvashat - szerk.)
A restitúciós törvény 60 napot ír elő a kérvények elbírálására, amelyek esetén a restitúciós bizottság igennel vagy nemmel dönthet a hatályos törvények értelmében. Ugyanakkor sok esetben még döntést sem hoztak az elmúlt 9-10 évben. Ráadásul az utóbbi időszakban a strasbourgi emberi jogi bíróságon (CEDO) feltorlódott majd' kétszázezer ingatlanrestitúcióra vonatkozó kérvény, így a CEDO a sok kérvény kapcsán stopot hirdetett.
Ugyanakkor ún. pilot-pereket választott ki azzal a céllal, hogy a román államnak a 18 hónapos moratórium alatt kötelezően módosítania kell az államosított ingatlanok után járó kártérítésekre vonatkozó törvénykezést. A CEDO bírái azért döntöttek így, mert úgy vélték, nem hatékony az a mód, ahogyan a volt tulajdonosokat kártérítésben részesítik. A hasonló ügyekben indított pereket addig felfüggesztették. (Az érintettek nagy száma miatt a bíróság nem egyedileg bírálja el a kérelmeket, hanem egy ügyet, általában a legelső kérelmet tárgyalja végig. Ez a pilot eljárás. Ha a bíróság egyezménysértést állapít meg, és kártérítést is megítél, úgy a pervesztes államot arra kötelezi, hogy minden panaszossal egyezzen meg a bíróság ítélete alapján. A pilot-perekről bővebben itt olvashat - szerk.)
Miért éppen a premontrei ügy volt az, amelybe a szokásosnál is jobban beleásta magát?
– Magyar állampolgárként az egész restitúciós folyamatban kívülálló vagyok, akinek szüntelenül azt mondják mind magyar, mind román oldalon, hogy miért szól bele az itteni dolgokba. Magyarországiként hogyan jövök én ahhoz, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Tudomásom szerint 1989 után a romániai magyar történelmi egyházak 1995-1996-ig még közösen léptek fel az elkobzott egyházi ingatlanokért, aztán valami miatt a közös fellépés megszakadt. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra vette át a vezérhangot a történelmi egyházakon belül is a posztkommunista, kollaboráns csapat. Halkan jegyzem meg: Románia NATO-tagságát, illetve jóval előtte az ET-be való felvételét is mind a kommunista önkényuralmi, mind az azt követő időszak eseti kárvallottjainak kártérítésétől tették függővé. Külön fejezet tartozott ezen belül az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására.
2010-ben kezdtem el levelezgetni a premontrei rend ügyében, minisztériumokkal, állami levéltárral, hivatalosságok körével, dokumentumok után kutatva. Ahogy az lenni szokott, a rendszer hárított. „Nincs meg”, „nem tudom”, „leadtam a levéltárnak”, „betüzelték az elődeim”, stb. ment, s persze nehogy valaki azt gondolja, ez másutt máshogy működne. Az intézmények az Elbától keletre szimplán és kitartóan hárítanak. Ez megvolt a kommunizmusban is, sőt előtte is. Minél erősebbnek érzi, képzeli magát az egyik intézmény, annál erőszakosabban hárít a másikkal szemben is, s még erősebben a kérdező, számon kérő, forrásismereti tényanyaggal, morális víziókkal vagy legális kérdezőkkel szemben. Senki nem vállalja, hogy „így van ez jól”, vagy „minek egy egyháznak vagyon”, csak egyszerű tétova tétlenség a válasz, s a kérdés idővel elhal magától. A haszon meg nyilvánvaló, több marad „nekünk.”
A jogszabályok alapján viszont sok ingatlant mégis visszaadtak.
– Igen, de azok értéktelenek. S nem csupán az érték a mérce, hanem inkább az elv, a normatív eljárás, az európai értékelv. Vagy egyszerűen csak a jogszerűség, jogbiztonság, vagy ennek sok száz éves tradíciója, európai presztízse, és emberi jogi, tulajdonjogi rangja, normája.
Miért van az, hogy egyes esetekben alkalmazzák a törvényt, más esetekben nem?
– Hadd kérdezzek vissza. Miért van az, hogy egyes esetekben visszaadják az ingatlant, majd kiötlik, hogy együttműködő sunyisággal időközben mégis szépen lemond a tulajdonos róla? Tényleg azt gondolja, hogy ami igazán értékes, azt visszaadták, vagy visszaadják? Az államnak indulásból nem érdeke, mert ami értékes volt, azt már rég szétosztották a mutyis társak között. A premontrei rend félixfürdői ingatlanait például anno a 423/2000-es kormányhatározattal privatizálták, érdekes módon hetekkel a restitúciós törvény kihirdetése előtt.
A lényegre térve: hogy miért alkalmaznak egyes törvényi tételeket éppen most és máskor nem, vagy tételes jog szerint igen, gyakorlatban nem, ez részben eseti kérdés, részben sajnos közvetlenül politikai, kiegyező időszakban egyházpolitikai és egyházfinanszírozási is. Ami biztos: egyházi vagyon nem sorolható be az állam javai közé, sem aktuális rendeletek, sem múltra vonatkozó jogi esetkezelés terén, csakis akkor, ha ennek ideológiai, materiális vagy érdekeltségi ürügyei fennállnak. De ezek ürügyek és nem jogosultságok, érdekek és nem értékelvek.
Az állami javak jogi védelmét az állam törvényekkel, jogszabályi és intézményi védelemmel, fiskális garanciákkal szavatolja, míg érdekes módon arra már nem fordított gondot megannyi évszázadon át, hogy mi van akkor, ha maga a gondoskodó, kivételező, szavatoló és szankcionáló állam válik éhessé a „láthatatlan közösség” vagyonának konfiskálására.
Ön a premontrei ügyben jogtörténészként képviseli a rendet?
– Ha most éppen nem a jogi képviselet lenne sürgetőbb feladat, lehet, valójában egyháztörténész volnék leginkább. Ez nem jelenti, hogy ne tudnék megannyi érvet és vádat, ellenérvet és sok évszázados vitát arról, mit birtokolhat s milyen egyház, kit reprezentál és milyen módon, vagy hogy a birtoklás, illetve maga a természetjogi feltétel adott, kapott, visszaváltható, elorozható vagy felszámolható, s ha igen, ki által, milyen legitimitás szerint eljárva. De ezektől függetlenül is a lényeg a tiszta eljárás és korrekt bírósági döntés, kárpótlás vagy vagyon-visszaszolgáltatás lenne, ez pedig a szaktörténeti kutatás nélkül ténylegesen esélytelen.
Miről szól a premontrei ingatlanper, milyen előzményei vannak az ügynek?
– A kérdésére hadd válaszoljak messzebbről. A peranyagokat áttekintve, sőt a velük kapcsolatos viták és huzakodások láttán röviden azt az ellentmondást lehet megvilágítani, amit a közgondolkodásban vagy bizonyos hatalompolitikai aspektusban úgy szoktak megfogalmazni: mi az, hogy egyházi vagyon, minek egy egyháznak, pláne rendnek vagyon. Fogalmilag egyházi vagyon alá tartozónak vehetjük mindazon anyagi vagy szellemi javakat, amelyek az egyház tulajdonában voltak, vannak, és még szűkebben azokat, melyek egyházi célok szolgálatára vannak szentelve. Általános névvel az egyházi vagyont res ecclesiasticae kifejezéssel is szokták jelölni. Nem mintha az elnevezés eleve szakrifikálna, de ami ott volt, onnan való, egyházi szférából konfiskálták el, az szinte csak mondvacsináltan szorul magyarázkodásra, miért nem adható vissza a tulajdonosának.
Ugyanakkor az egyházjogi tradíció és szabályozás alapján, amihez az embernek természetes joga van, az a jog vagy jogosultság már megvan benne, mielőtt még társulásba szegődne a többiekkel, vagyis a (köz-, vagyon-, hit-)társulatba lépéskor csak átviszi az intézményi működésbe ezt a jogát, ahogyan a jog ezt kifejezi: in actum. Tehát nem a társult viszony adja csupán ezt a jogot, de még kevésbé maga az állam mint intézmény. Sőt, maga a jog is intézmény, nemcsak egyházi kánonjogi értelemben, hanem a leghétköznapibb joggyakorlat alapján is. Az pedig eleve kizárt, hogy ezzel együtt vagy éppen ezért az államot kelljen minden jog egyedüli forrásának és jóváhagyójának, szavatolójának tekinteni. Az egyháznak továbbá közösségi-szakrális, vagy kulturális társasági jellegéből eredően a természetjog elvén is joga van valamilyen tulajdonhoz, ősidőkből eredően és évszázadok óta konstans módon. És minthogy a mai civilizált társadalmak a magántulajdon elvére épültek, az egyházaknak pusztán már emberi jogon is joga van magántulajdonra.
A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibuval kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az erdélyi római katolikus status ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése mellett nyílt állásfoglalásra tudta rábírni a román kormányt. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak a legjelentősebb lépése az volt, hogy az erdélyi katolikus status ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírta a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a tanulmányi alap javára játszotta át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”.
Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy az erdélyi katolikus status a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, és így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a katolikus status, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlanának hasonló sors jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken.
A piarista pereknél Ghibu és társai érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (és ezzel a piarista rend) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha ilyen elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ezek ingatlanokat sem birtokolhatnak.
1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936 illetve 6611/1936, augusztus 22-i dátummal Onisifor Ghibu a premontrei rend nevét román államra írta át önkényesen, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Szentmártonban (Félixfürdőn), az 1855. december 15-ei telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a nagyváradi premontrei rend, illetve a jászovári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben, 1937-ben, már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre.
A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7-8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. Az egyházi iskolák államosításakor, a 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend szentmártoni barokk műemlék kolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el rektifikációval az állam. A kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a belügyminisztérium kutyáit.
Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rendből”, rektifikációval a szó etimológiai jelentésében „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis kik voltak, mint román állam a premontreiek előtt 1130-ban, amikor őket az akkori magyar király a Laon melletti Prémontréből Váradhegyfokra idehívta? Mert ha a premontrei rend nevét egy szimpla gesztussal töröljük rektifikáció útján, akkor az 1130-as évszámból kiindulva semmi esetre sem jön össze a „román állam” mint tulajdonos. Már csak azért sem, mert nekem pecsétes papírom van a román külügyi archívum vezetőjétől, hogy Románia mint ország 1878-ig nem létezett, ebből következően nem lehetett tulajdonos 1130-ban.
Mi történt a rendszerváltás után?
- A tulajdonhoz való jog az egyike az alapjogoknak. Ezt a felfogást tükrözi a román alkotmány is, illetve a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta jogilag is kötelezővé vált Alapjogi Charta, amely magában foglalja az Emberi Jogok Európai Egyezményébe beemelt valamennyi jogot, így annak 17. cikkében a tulajdonhoz való jogot is. Egyébként aki napi szinten foglalkozik a 18/1991-es, a 112/1995-ös, a 10/2001-es és a 247/2005-ös törvényekkel, az tudja, hogy csak erős túlzással lehet mindazt, ami Romániában visszaszolgáltatás jogcímen zajlik, valóban visszaszolgáltatásnak nevezni. A premontrei rend ügyén keresztül jól meg lehet nézni, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. Csak 1940-ben a rendnek Félixfürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek, stb., Szentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora, stb. Van tehát tét, és van persze „igénylő” is. Félixfürdőt 2000-ben a Florin Serac volt Bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg. Nem vagyok alamuszi vádaskodó, ha azt mondom, hogy valószínűleg a Kelet-Európában már oly megszokott mutyista módszerekkel. A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm S.A. ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyertem a rendnek 349 négyzetméternyi területet Félixfürdőn.
A kisebb befolyással bíró mutyista csapattal szemben lehet jogerősen, megfellebbezhetetlenül pert nyerni, az viszont látható, hogy a Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Április 4-én a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tettem büntetőfeljelentést 3 bíró ellen, hatalommal, joggal visszaélés tényállásban. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral a számítógép sorsolja, mégis a legfelsőbb bíróságon 7 ügyből 5-öt ugyanaz a bíró tárgyalt. Noha a polgári perrendtartás mindezt jól leszabályozza, s ez eleve kizárásra adna okot, mégsem történik jogérvényes eljárás. Az is igaz, nem ez az egyetlen eset, ahol a bírók korruptak, és nem is ez lesz az utolsó eset. Azon sem csodálkozom, hogy nyomozás nélkül dobják vissza a feljelentéseimet, az ügyészek lakonikusan rábélyegzik a dossziéra, végzésre, hogy nincs bűntett. Nincs új a nap alatt, de kérdezem akkor, milyen nap ez mégis?
Miként viszonyul a politikum a tulajdonjoghoz, illetve ezen belül is az ingatlan-restitúcióhoz?
– Vegyük a 891/2007-es törvénytervezetet, melyet Dan Voiculescu és négy párttársa nyújtott be, melynek deklarált célja volt a totalitárius rezsim ideje alatt különböző jogcímekkel, vagy jogcím nélkül államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállítása. A törvénytervezet többek között tartalmazta egyes államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának leállítását, és ezek helyében kártérítés nyújtását a volt tulajdonosoknak, illetve azon szerződések „jóhiszeműségének” abszolút vélelmét, melyeknek tárgyai visszaigényelhető ingatlanok voltak.
A szenátusban az RMDSZ frakcióból egyedül Eckstein-Kovács Péter tiltakozott a tervezet ellen, az RMDSZ képviselőházi frakció pedig két képviselő igen szavazata mellett, tartózkodott a szavazáson, néma beleegyezését adta a már egyszer államosított ingatlanok “újraállamosításához”. A Voiculescu féle törvénytervezetből lett később a 10/2001-es törvény 1/2009-es módosítása és kiegészítése. Ha tehát leállítják a visszaszolgáltatást, akkor a politikum a tulajdonjog csorbításával a restitúciós folyamat egészét markolja vissza, lenullázva mindazt, ami addig közjogi rangra emelt vállalása volt. De ezen túl is, alapjogot sért maga a kártalanítás károsítása és konvenció-ellenes európai jogot, normát sért ugyancsak.
A húszas-harmincas években, a status vagyon ügyében, Gyárfás Elemér idejében hatalmas lobbitevékenységet fejtettek ki Nyugat-Európában, meg tudták fogni a közvéleményt, valamit el tudtak érni, a Vatikán is beszállt az ügyekbe. Manapság utcai megmozdulások vannak, amik semmire sem jók. Nem az utcán kell megvívni a folyamatban lévő ügyeket, hanem a bíróságokon, felkészült emberekkel.
Hogy kerül képbe a SRI?
– 2011 májusában kezdődött a nagyváradi közigazgatási bíróságon egy per, amelyben a restitúciós bizottság egy 2010. december 20-i döntését támadta meg a rend. Ebben a perben volt alperes a SRI. A per tárgya egy ingatlan-együttes (telek plusz 9-es villa) Félixfürdőn. Az ingatlan-együttest anno 1996-ban a SRI egy titkos kormányhatározattal kapta meg használatra.
A restitúciós bizottság 2010. decemberében hozott egy döntést, a szokásos szöveggel, hogy „nem fér bele a restitúciós időhatárba a rend kérvénye”, mert nem 1945–1989 között, hanem 1937-ben vették el az ingatlan-együttest a rendtől. A restitúciós törvény szerint a rendnek 30 napja volt megtámadni a döntést a területileg illetékes – ez jelen esetben a váradi – közigazgatási bíróság előtt. Az első tárgyalás kitűzött időpontja volt 2011. május 13.
És ekkor történt egy érdekes időbeli egybeesés. Előtte két héttel két férfi kopogtatott be bukaresti lakásomba, akik azzal jöttek, hogy a bukaresti Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és közvélemény-kutatást készítenek Bukarest közbiztonságáról. Kértem, mutassanak igazolványt, illetve megbízólevelet, de ez nem volt nekik. A kérdések sorában olyan is volt: mennyire érzem magam biztonságban? Erre határozottan pozitív választ adtam, mire a kérdező nem túl empátiásan felvilágosított, hogy talán nem kéne biztonságban éreznem magam, mert sok ember fél Bukarestben, és rákérdeztek, voltam-e már megerőszakolva? Visszakérdeztem, mit sugallnak ilyen kérdéssel, de kioktattak, hogy egy nővel sok mindent lehet csinálni, nem kéne ennyire biztonságban éreznem magam.
Kérdéseik megválaszolása után rájuk csuktam az ajtót, és fölhívtam tényfeltáró újságíró ismerősömet, aki kapcsolatai révén szólt az SRI szóvivőjének, hogy megfélemlítésem talán nem illeszkedik az európai konvenciókhoz. A SRI szóvivője jelezte, hogy ők – mármint a bukaresti központ – ilyet nem tesz, hogy házhoz menve zaklassa a felpereseket, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a SRI-től még a NATO csatlakozás miatt leépített régi, még az ún. Securitatéban dolgozó operatív tisztek elgondolása lehetett a „közvéleményként”való megszólaltatásom.
A SRI szóvivője ugyanakkor javasolta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyek zaklatás miatt büntetőfeljelentést, majd kiderült, hogy valóban rendőrtanoncokról van szó. A rendőrtiszt, aki az ügyemben eljárt, lezártnak tekintette az ügyet, mondván, hogy mivel rendőrtanoncokról van szó, azoktól nem kell félni, nekem pedig nem volt hajlandó kiadni vagy betekintést engedni a kezdeményezett belső kivizsgálás aktáiba, mondván hogy nyomozati anyagok, és nem tartoznak rám.
Mi a SRI álláspontja a perben?
– Úgy gondoltam, hogy úgy lehet a SRI-től megszabadulni, ha a pert felfüggesztem a telekkönyvi törlési perre való tekintettel. Ez, ha nehezen is, de sikerült, aztán kaptam egy értesítést 2012. október 16-án a nagyváradi bíróságtól, hogy a SRI be akar lépni a perbe. A rend önálló jogi személyisége állandó gondként jelentkezik e téren. Az ellenérdekelt román fél állandóan azt mondja, hogy a rendnek, illetve magának a katolikus egyháznak sincs önálló jogi személyisége. Sem a magyar királyság idején, sem azután nem bírt tulajdonnal, mindenét, amije volt, csak használatba kapta a magyar államtól. Ebből explicite az is következik e logika szerint, hogy 1920 után, a magyar állam hatósága után a román állam a tulajdon evidens jogörököse. De megül ez az érvelés nemcsak román oldalon is: tavaly beszéltem egy RMDSZ-es politikussal, neki is pont ugyanez volt az álláspontja.
Abszurd, amikor egy magyar politikus így nyilvánul meg, hisz ezek az emberek egytől egyig azzal marketingelik magukat, hogy foggal és körömmel küzdenek az erdélyi magyarságért. Nemcsak jogi, morális képtelenség is, ha ugyanazt mondja egy magyar, mint amit kvázi a román titkosszolgálat, miszerint az egyház alapítványként működik és ezért a bíróságon kell bejegyeztetni az alapító okirattal és az alapítványokra érvényes jogi folyamatban.
Az a bizonyos magyar ember azt is mondta anno, hogy maga a Vatikán a hibás ezekért az áldatlan állapotokért, mert nem küldi el Vatikánból az alapító okiratot. Ez részben igaz is, a vatikáni álláspont sem látszik sem eléggé harcosnak, sem interaktívnak. Persze az is kérdéses, hogy a premontreieknél ki jöjjön elő mint felperes, és hozza az alapító okiratot: Jézus Krisztus vagy Szent Péter, vagy esetleg Szent Norbert?
A nyílt utcai támadás ellenére is folytatja? Meddig?
– A restitúció ügye nyilvános, európai szinten is a figyelem előterében álló kérdés, így a háttérben zajló eljárások, történések is. Nem ér annyit az ügy nekik, hogy európai közbotrány és uniós fenyítés legyen belőle. Európai országok közötti konvenció alapján külföldi állampolgár konzuli védelem alatt áll, országok közötti konfliktust nem érdemes belőlem csinálni, ezt ők is tudják. Nem hiszek abban, hogy előbb-utóbb egy gépkocsi csomagtartójában fogom végezni, ahogy már nagyon sokan megjósolták. Persze kutatóként azt is tudom, hogy sem a rendszer, sem a módszer nem változott az elmúlt 23 évben. Mindenki átláthatja ugyanakkor, hogy nem ártalmára vagyok egy országnak, hanem tisztázó segítője a magyar és nemcsak magyar, egyházi és polgári jogi korrekt érdektisztázásnak. Valójában kár engem démonizálni, mert fölöttébb ártalmatlan kutató vagyok, leginkább olvasgatni, kutatgatni szeretek. Vagyis amúgy magamnak való “tudományos lélek” vagyok, mert semmiért nem adnám azt az érzést, amikor elsőnek szippanthatom be a levéltári port, tapinthatom meg egy irattári doboz, dosszié fedelét, amit, mióta ad actába tették, nem nyitott ki senki, néhány levéltári kezelőt leszámítva.
Az egész életem arról szól itt Romániában, hogy küzdeni kényszerítenek: ha nem akadályoznak anno a levéltári kutatásaimban, akkor nagy valószínűséggel nem is csináltam volna meg az elmúlt évek munkáit, filmeket, kutatásokat, könyveket, cikkeket, kiállításokat. Nekem folyamatosan arra van szükségem, hogy saját magammal versenyezzek, be tudjam magamnak bizonyítani, hogy igen, meg tudtam csinálni. Ha egyszer csináltál valamit, akkor a mércét mindig magasabbra rakod saját magad előtt, de csak azért, hogy teszteld az erődet.
Tizenhat éve él Romániában. Mit nyújtott ön számára az ország? Megérte idejönni és itt kutatni?
– Románia egy folyamatos túlélőtábor. Akárhová dobnának le ejtőernyővel ezután, megállnám a helyem. Hisz túléltem Romániát, Bukarestet. Ha idejöttél kis nyusziként, és elmész harcos tigrisként, az már eredmény. A rendszer kényszerített arra, hogy talpraesetté váljak. Budapesti barátaim fogadtak a hátam mögött, hogy sírva fogok hazamenni, hogy a románok majd nem fogják hagyni, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Mindent, amit elértem, saját magam munkájából értem el. Senki semmit nem adott ingyen. Ha azt nézed, hogy képes vagy utánajárni a járhatatlan dolgoknak – egy idegen országban, amelynek a nyelvét nem beszélted még 16 évvel ezelőtt, magyar állampolgárként, végig idegenként képes vagy a közegellenállás dacára is eredményeket elérni, akkor azt mondom, hogy nagyon megérte.
Ha azt kérdezi, hogy megérte-e, hisz máshol, egy normálisabb világban ugyanezt a dolgot nem 16 év alatt, hanem mondjuk 4 év alatt meg tudtam volna csinálni, én mégis azt mondom, hogy megérte. Mert közben rengeteget tanultam, fejlődtem. Amúgy sem vagyok egy „normális” ember, a vágyaim sem normálisak. Soha nem érdekeltek normális, szabadon csinálható dolgok. Engem mindig csak a tilos dolgok vonzanak. Amit nem szabad csinálni, ami tabu, és idegesek tőle az emberek. Ez az igazi szellemi kihívás, ilyen dolgokkal foglalkozni.
Meddig tervezi folytatni? Van-e olyan pont, ahonnan nincs tovább?
– Nem tudom, mi lesz a jövőben. Jelenleg már csak előre van út. Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy mi van velem, mi van az életemmel, hogy tulajdonképpen nincs is életem, hogy kénytelen voltam átlépni a régi barátaimon is, akik anno mellettem voltak. Amíg tudom, csinálom. De ha nem fogom csinálni, az is az én döntésem lesz, és nem azért, mert mások úgy gondolják, hogy különböző nyomásgyakorlásoktól majd észhez térek, és gyorsan abbahagyom a dolgokat.
Amúgy meg annyira jól látszott az elmúlt hetekben, hogy még a minimális emberi érzékenység sincs meg, vagy nagyon lecsökkent az elmúlt időkben. Persze, a minimális emberi érzékenység megléte még sosem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető szükségképpen jó ember is. Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket embervoltunk okán nem teszünk. Nem verünk nőt, nem szolgálunk ócska erőszakot, nem tulajdonítjuk el, ami a másé, más eredménye, más tulajdona. És mégis, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az, amikor egy nőt bántalmaznak, és a környezete milyen álnok, susturgó, rosszindulatú, korlátolt tud lenni a reflexióival, egy csöppet sem gondolva bele, milyen az, amikor mindez vele történik, vagy közeli hozzátartozójával.
Varga Andrea
1995 óta Bukarestben él és kutat, elsősorban levéltári, titkosszolgálati, diplomácia-történeti anyagok között. Filmet forgatott egyebek mellett a Nagy Imre csoport romániai életéről 1997-1998-ban (Ma két hete vagyunk Romániában, 1997), társrendezője volt Ember Judittal közösen A misszió című dokumentumfilmnek), experimentális dokumentumfilmet készített 1995-1996-ban a Transznisztriába deportált romániai zsidók és romák holokauszt-traumájáról (Ros Hasana 5072, Gilgul Neshamot, Poraimos címmel), egy másikat a romániai utcagyerekekről (1997), továbbá a román-magyar focirangadó diplomáciai titkairól, háttéreseményeiről is. 2006-2008 között kiállításokat szervezett (illetve kezdeményezett a román kormánnyal és más román vagy magyar közintézményekkel közösen) az 1956-os magyar forradalmat példaként értékelő románokról és romániai magyarokról (Sor/s/ok között), valamint az európai bizottság romániai kirendeltségének megbízásából 2009-ben a rendszerváltások 1945 és 1991 közötti időszakáról hat kelet-európai ország történetében, levéltári és fotótörténeti források alapján (www.freedomstory.eu, 1989-2009 Romania si libertatea altora, A Story of Freedom). 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta.
Transindex.ro
2014. június 20.
Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Ideje van a közéleti önvizsgálatnak
2014. augusztus 5.
Egyetlen háromszéki magyar a rendőrtiszti képzésben
Négy év után először jutott be Kovászna megyéből négy román és egy magyar nemzetiségű fiatal valamely rendőrtisztképzőbe – számolt be Ion Popa. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: az összesen 21 jelentkezőből öten vették sikeresen a vizsgákat.
Négy sikeresen felvételiző, köztük a magyar, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára jutott be közrendészeti és közbiztonsági szakra, az ötödik pedig a Nicolae Bălcescu Katonai Akadémián fog tanulni kommunikáció és informatika szakon.
Idén öt magyar nemzetiségű jelentkező volt Kovászna megyéből a rendőrtiszti képzésre és a tapasztalat azt mutatja: a kiesettek többsége a pszichológiai felmérésen bukik ki, de ennek okát elsősorban a román nyelv ismeretének hiányosságaiban látja Popa. A felvételi másik buktatója a tényleges felvételi vizsgán van, ahol általában román nyelvtanból vagy a románok történelméből nem sikerül a vizsgájuk.
Az altiszti képzőkben még folyik az iratkozás augusztus 14-ig, oda 27 év alatti, 170 cm fölötti fiúk, illetve 165 cm fölötti lányok jelentkezését várják.
Kovászna megye rendőrségének nagy szüksége van rendőrtisztekre és altisztekre –szögezte le Ion Popa. Elmondta, hogy jelenleg félszáz rendőrbiztos és 18 tiszt helye betöltetlen a megyében.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
Négy év után először jutott be Kovászna megyéből négy román és egy magyar nemzetiségű fiatal valamely rendőrtisztképzőbe – számolt be Ion Popa. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: az összesen 21 jelentkezőből öten vették sikeresen a vizsgákat.
Négy sikeresen felvételiző, köztük a magyar, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára jutott be közrendészeti és közbiztonsági szakra, az ötödik pedig a Nicolae Bălcescu Katonai Akadémián fog tanulni kommunikáció és informatika szakon.
Idén öt magyar nemzetiségű jelentkező volt Kovászna megyéből a rendőrtiszti képzésre és a tapasztalat azt mutatja: a kiesettek többsége a pszichológiai felmérésen bukik ki, de ennek okát elsősorban a román nyelv ismeretének hiányosságaiban látja Popa. A felvételi másik buktatója a tényleges felvételi vizsgán van, ahol általában román nyelvtanból vagy a románok történelméből nem sikerül a vizsgájuk.
Az altiszti képzőkben még folyik az iratkozás augusztus 14-ig, oda 27 év alatti, 170 cm fölötti fiúk, illetve 165 cm fölötti lányok jelentkezését várják.
Kovászna megye rendőrségének nagy szüksége van rendőrtisztekre és altisztekre –szögezte le Ion Popa. Elmondta, hogy jelenleg félszáz rendőrbiztos és 18 tiszt helye betöltetlen a megyében.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
2016. augusztus 10.
Magyar diákok a rendőrakadémián: még mindig csak csepp a tengerben?
A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek.
Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre.
A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb.
Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek
A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon.
A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya
A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is.
Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt.
Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány.
Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között.
„Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely.
Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz
A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára.
Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára
A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon.
„Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában.
„A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal.
Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro
A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek.
Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre.
A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb.
Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek
A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon.
A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya
A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is.
Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt.
Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány.
Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között.
„Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely.
Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz
A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára.
Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára
A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon.
„Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában.
„A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal.
Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro
2017. augusztus 8.
Uzsorázott, mint a vöcsök
Szilágyi Aladár háborgása a román csendőri vezetők viselt dolgairól.
Akár el is hagyhatnók a címbe foglalt „mint” módhatározói kötőszót, hiszen ha teljes mondatba foglaljuk a tényálladékot, mely szerint „Corcodel uzsorázott, mint a vöcsök” – tautológiát kapunk. Ugyanis a román corcodel szó magyar jelentése: búbos vöcsök…
A nálunkfelé is honos vízimadár elnevezését viselő illető, aki az utóbbi napokban robbant be a médiába, a Marian Corcodel névre hallgat. A román csendőrség egyik alapembere ő, eddigelé ezredesi rangban a zsandárság úgynevezett Adminisztratív és kezelési alapjátparancsnokolta. Információink szerint a pályáját törzsőrmesterként kezdő Corcodel leérettségizett, majd egymás után két egyetemet végzett el, és napjainkban immár – a diplomahalmozás csúcsához közelítve, ahogy illik – a Rendőrakadémia doktorjelöltjeként excellál.
Nem tudjuk, pontosan mi lehetett a főtiszt hatásköre a csendőrség kebelében, de feltételezéseink szerint az uzsorás tevékenység nem feltétlenül tartozott a szolgálati feladatai közé! A DIICOT (Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóság) szerint az ezredes 2011-ben kezdeményezte – több beosztottja bevonásával – annak a szervezett csoportnak a létrejöttét, amelyik magas, 20 százalékos uzsorakamatra kölcsönzött jelentős összegeket, méghozzá a csendőrségi állomány tagjai számára. A hálózat gördülékenyen működött, a pénzek kihelyezésétől azok behajtásáig, illetve a fizetésképtelenné vált kollégák elleni kíméletlen végrehajtásig. A bűnszervezet nem elégedett meg ennyivel: jelentős mennyiségű üzemanyagot térítettek el a csendőrség lerakataiból, és az intézmény falain kívül forgalmazták a lopott gázolajat.
A jámbor adófizető polgár meg foghatja a fejét, elmorfondírozhat, akár háboroghat is azon, hogy miként válhatott a szervezett bűnözés fészkévé – éppen a csúcsvezetése szintjén! – a belügyminisztérium eme bűnmegelőzésre és bűnüldözésre is hivatott katonai intézménye? És azon is, hogy miként uzsorázhattak, lophattak, sikkaszthattak zavartalanul hat esztendőn keresztül a mindenkori legfőbb felelősök orra előtt? Egyáltalán az elmúlt hat esztendőben ki, mikor, hogyan ellenőrizte a csend főőreinek viselt dolgait? erport.ro
Szilágyi Aladár háborgása a román csendőri vezetők viselt dolgairól.
Akár el is hagyhatnók a címbe foglalt „mint” módhatározói kötőszót, hiszen ha teljes mondatba foglaljuk a tényálladékot, mely szerint „Corcodel uzsorázott, mint a vöcsök” – tautológiát kapunk. Ugyanis a román corcodel szó magyar jelentése: búbos vöcsök…
A nálunkfelé is honos vízimadár elnevezését viselő illető, aki az utóbbi napokban robbant be a médiába, a Marian Corcodel névre hallgat. A román csendőrség egyik alapembere ő, eddigelé ezredesi rangban a zsandárság úgynevezett Adminisztratív és kezelési alapjátparancsnokolta. Információink szerint a pályáját törzsőrmesterként kezdő Corcodel leérettségizett, majd egymás után két egyetemet végzett el, és napjainkban immár – a diplomahalmozás csúcsához közelítve, ahogy illik – a Rendőrakadémia doktorjelöltjeként excellál.
Nem tudjuk, pontosan mi lehetett a főtiszt hatásköre a csendőrség kebelében, de feltételezéseink szerint az uzsorás tevékenység nem feltétlenül tartozott a szolgálati feladatai közé! A DIICOT (Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóság) szerint az ezredes 2011-ben kezdeményezte – több beosztottja bevonásával – annak a szervezett csoportnak a létrejöttét, amelyik magas, 20 százalékos uzsorakamatra kölcsönzött jelentős összegeket, méghozzá a csendőrségi állomány tagjai számára. A hálózat gördülékenyen működött, a pénzek kihelyezésétől azok behajtásáig, illetve a fizetésképtelenné vált kollégák elleni kíméletlen végrehajtásig. A bűnszervezet nem elégedett meg ennyivel: jelentős mennyiségű üzemanyagot térítettek el a csendőrség lerakataiból, és az intézmény falain kívül forgalmazták a lopott gázolajat.
A jámbor adófizető polgár meg foghatja a fejét, elmorfondírozhat, akár háboroghat is azon, hogy miként válhatott a szervezett bűnözés fészkévé – éppen a csúcsvezetése szintjén! – a belügyminisztérium eme bűnmegelőzésre és bűnüldözésre is hivatott katonai intézménye? És azon is, hogy miként uzsorázhattak, lophattak, sikkaszthattak zavartalanul hat esztendőn keresztül a mindenkori legfőbb felelősök orra előtt? Egyáltalán az elmúlt hat esztendőben ki, mikor, hogyan ellenőrizte a csend főőreinek viselt dolgait? erport.ro