Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ady Endre Elméleti Líceum (Nagyvárad)
167 tétel
2014. június 12.
Egy „szabad” verseny margójára
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 7.
Magyar tagozatosok eredményei
Viszonylag sok Bihar megyei, magyar tagozaton végzett fatal bizonyult elégedetlennek az érettségin elért átlagával, azon belül is a románból írt dolgozat eredményével. Megtudtunk néhány adatot.
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban hétfőn tizenegy óra körül függesztették ki az itt vizsgázók eredményeit, és délben még egymásnak adták át a helyet a fiatalok és szüleik a falra ragasztott papírlapok előtt. Elégedett és kevésbé elégedett diákokkal egyaránt találkoztunk. A legtöbben arról számoltak be, hogy román nyelvből és irodalomból kisebb jegyet kaptak, mint amire számítottak, de voltak, akik a magyarból elért jeggyel nem voltak kibékülve. Az egyik érettségiző elmondta: már harmadjára próbálkozott, ezúttal is románból bukott meg. „Mindenképp óvni fogok, mert csak egy kevés hiányzik. És ha megkapom azt a 0,95 pontot, mehetek egyetemre, jó lesz minden…”
Megint mások a történelem eredmény miatt voltak szomorúak, vagy épp felháborodottak – olyan frissen végzett fiatallal is beszéltünk, aki a történelemtanárát hibáztatta, miközben kifejezetten elismerően szólt a magyar, illetve a romántanáráról. Többségük viszont azon a véleményen volt: aki tanult, az tudott is… A Bihar Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatok szerint a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 29 végzőse érettségizett, közülük nyolcnak a vizsgája sikerült; szintén 29-en érettségiztek a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, itt tizenöten mentek át. Az Ady Endre líceumban végzett 187 érettségiző közül pedig 133 vizsgázott sikeresen.
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől kaptuk meg a Bihar megyei magyar tagozatosokra vonatkozó adatokat: 774 fiatal iratkozott fel az érettégire, közülük 361-en mentek át, 375-en megbuktak, 33-an nem jelentek meg, öten pedig ki lettek zárva a vizsgáról. Az idén is többnyire a román nyelvből és irodalomból elért eredmények rontották az átlagokat. „Országos szinten viszonylag jó eredményt értünk el, hiszen vannak megyék, ahol a promovabilitás húsz százalék körüli. De ha nem is vagyunk a leggyengébbek, elégedettek sem lehetünk. Meg kell próbálnunk javítani az eredményeket” – fűzte hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Hétfő 16 óráig nyújthattak be óvásokat az érettségizők, a végső eredményeket pedig pénteken, július 11-én teszik közzé.
erdon.ro
2014. szeptember 8.
Az űrlap alja
„Nagyobb osztályom lett…”
Ciubotariu Éva, a nagyváradi Ady Endre líceum új aligazgatónője több mint három évtizede van már a tanári pályán, és ezer szállal kötődik a nagy múltú tanintézményhez, hiszen ott volt diák, ott érettségizett, és négy egyetemi évet követően szerencsés módon ugyanoda kapott kinevezést kezdő tanárként 1981-ben. Tanított a kommunizmus alatt, és bábáskodott a magyar tagozat különválásánál ’89 után. Férje, Ciubotariu Adrian (aki szintén az iskolában tanított) volt az a személy, aki azt javasolta, hogy az új, magyar intézmény Ady Endre nevét viselje. Tehát, mondhatni a líceum keresztapja. Mindhárom gyermekük is az Adyban érettségizett.
Ciubotariu Éva a ’80-as évek végén lett a katedrafőnök, és azóta is folyamatosan kémiát tanít, emellett pedig fél évtizede módszertanosként is segíti a megyében magyarul oktató kémiatanárokat. Alapító embere volt a Révai Miklós Szakkollégium tanáregyesületnek, a Módszertani Révai-napok az Adyban (MORÉNA) elnevezésű éves tanárkonferenciának, létrehozója az Alma Mater Alapítványnak, melynek három évig elnöke is volt, emellett pedig számos tantárgyversenyt és órákon kívüli aktivitást szervezett. Tanítási elveiről és az előtte álló kihívásokról beszélt a Reggeli Újságnak az Ady líceum új aligazgatónője.
– Mit jelent önnek a tanítás?
– Mindent. Gyakorlatilag gyerekkorom óta tanítok. Negyedikes koromban korrepetáltam az első „diákomat”. Az az igazság, hogy nagyon szeretem ezt a hivatást. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor ránézel a gyerkőcre és látod, hogy fülig ér a szája, mert megértett valamit.
– Fel tud-e idézni valmilyen emlékezetes történetet a pályakezdő éveiről?
– Már az első napon mikor, ide kineveztek, diáknak nézett a portás. Mentem, hogy évadkezdés előtt leadjam a kinevezésemet az igazgatóságon, de ő rámszólt, hogy „diákoknak csak 11 óra után szabad belépni az iskolába”. Egyszer, később pedig egy anyuka szólt rám egy ballagáson. Nekem szokásommá vált, hogy ilyen alkalmakkor ugyanolyan ruhát viseljek, mint a lányok. És ahogy abban a ruhában álltam két langaléta fiú között, és vártuk, hogy a többi osztály elhaladjon előttünk az egyik anyuka rámszólt, hogy „ne mind ugrálj már annyit, mindjárt ti következtek!”. A két srác meg ránézett és megszeppenve megjegyezte: „de ő az oszi!
– Tanárként milyen elégtételei vannak?
Szerencsés ember vagyok, mert első perctől kezdve voltak olyan diákjaim, akikkel lehetett pluszmunkában versenyekre felkészülni. A tanítás egyféle társasjáték: ember kell, aki tanítson, de a másik oldalon diák is kell, aki fogadja, és az osztályaimban mindkét oldal megvolt. Mindig is voltak eredmények – a kémia hál’Istennek az Adyban húzó tantárgy. Másik nagy elégtelem, hogy a 20–25 éves érettségi találkozók tapasztalata szerin, azok a gyerekek, akik annak idején a kémia szakterületén kezdtek dolgozni, meg is maradtak a pályán.
– Ennek fényében mennyire lesz nehéz átállni az adminisztrációs szerepkörre?
– Nem lesz könnyű. Kevesebb órám lesz, és nagyon hiányozni fog az osztályfőnökség. Harminchárom éve vagyok folyamatosan osztályfőnök, és ez most hirtelen nem lesz. Helyette viszont háromosztálynyi gyereknek leszek „oszija” a bentlakásban. Merthogy a bentlakás adminisztrációja az aligazgtó feladatkörébe tartozik, és majdhogynem száz gyerek iratkozott oda. Úgyhogy mondhatjuk: kicsit nagyobb osztályom lett. Ugyanakkor kihívás is lesz. Szeretek új dolgokat tenni, jó, ha az ember új helyzetekben is kipróbálhatja magát.
– Miért lett új aligazgatója az Adynak?
– Az iskolában az elkövetkező időszakban fog zajlani az ARACIP (Közoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség.) átvilágítása. Nagy munka lesz a felkészülés, és ennek az irányítását Bogdán Károly, az előző aligazgató vállalta fel, lévén, hogy ő már két éve igazgatóhelyettes volt, és megfelelő rálátással rendelkezett az iskola ügyeire. Az viszont már túl sok lett volna egy embernek, hogy emellett az aligazgatóságot is vigye, így megüresedett a pozíció. Engem meglepetésként ért a felkérés. Nagyon hirtelen jött. De megbeszéltem otthon a családdal, és úgy döntöttem, hogy elvállalom.
–Mik lesznek az első feladatok?
– Előttünk áll a tanévkezdés, mely az idén különösen rázós, mert csak négy párhuzamos kilencedikes osztállyal indulunk, és ez némi feszültséget jelent a katedráknál, amit meg kell oldani. Az ARACIP átvilágítása miatt is másképp indul az élet: bizottságokat alakítottunk, hogy jobban eloszthassuk a feladatokat. Emellett fontos dolgok várnak a bentlakás megszervezésénél, később pedig a szülőkkel is fel kell vegyem a kapcsolatot.
– Mit tekint a legfontosabb kihívásnak iskolavezetőként?
– Fontos, hogy itt, az iskolában a hagyományokat őrizzük, mert ez az iskola már többszáz éve ennek a városnak az alappillére a magyarság életében. És ezt tovább kell vinni. Az Ady mindig minőséget adott, és fog ezután is. Az ember bárhol elvégezheti az iskolát, de nem mindegy, hogy milyen tudást halmoz fel ez idő alatt. Nem mindegy, hogy milyen életszemléletet kap az a gyerek, aki aztán majd kilép az életbe. A mi diákjaink mindig jó hírünket vitték a világba, és megállták a helyüket, bárhova is kerültek. Mindig dícsérték őket, mondván „látszik hogy az Adyban végeztél.. És ez nekünk, tanároknak nagyon lényeges, és azért dolgozunk, hogy ez így maradjon az elkövetkezőkben is. Több lehetőséget, új dolgokat keresünk, amelyekkel szolgálhatjuk a magyar közösséget.
– Mi a pedagógusi filozófiája?
– Galileo Galilei gondolatát idézném, aki a következőt monda: „A tanuló feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.” Ezt a gondolatot választottuk a MORÉNA konferenciák mottójául is. Szerintem a gyereket sok mindennel meg kell kínálni a tanulás terén, és ők majd kiválasztják belőle, hogy mi az, ami számukra megfelelő.
Én pozitívan szeretem motiválni a gyerekeket, pedig kettestől osztályozok – ezt mindenki tudja. De ez nem büntető jegy. Mi mindig előre megbeszéljük, hogy mikor és miből kell teljesíteni. Nálam nincsenek meglepetés-rögtönzések. Aki tehát nem készül, annak lelke rajta, vállalja fel. Rengeteg lehetőséget adok még, hogy kijavítsák a hibát. Volt már olyan is, hogy tavasszal pótvizsgát szimuláltam a bukásra álló gyerekekkel. Berendeztük a tantermet úgy, ahogy az őszi pótvizsgán szokás. Nyolcan-tízen sorban álltak a folyosón, és mikor bejöttek, tételt húztak. Komolyan vették és egytől egyig átmentek. Így év végén nem kellett senkit megbuktatom. Tizenkettedik végén, az utolsó osztályfőnöki órán szoktam mondani a gyermekeimnek, hogy az élethez két dolog szükséges: a szeretet és a türelem. Ez érvényes a tanításban is. Ha szereted a gyereket és türelmes vagy vele, akkor előbb utóbb kinyílik, mint egy virág. Lehet, hogy ez egyszerű dolognak hangzik. De ez az alap.
Szombati-Gille Tamás, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. szeptember 20.
Bukarest – 555, magyarokkal, sztereotípiákkal
Bukarest pénteken ünnepelte „fennállásának”, voltaképpen első hivatalos, írásos említésének 555. évfordulóját. Negyvennégy éve a román fővárosban élő (és több sorstársához hasonlóan magát „átmeneti bukarestinek” tartó) magyarként érdemesnek tartottam eltöprengeni e több mint hatodfél évszázados várostörténet magyar vonatkozásain.
Részben megtettem a budapesti Heti Világgazdaság felkérésére egy – Londont, Berlint és Bécset is magába foglaló – rövid összeállításban, de a hazai olvasó számára nyilván bővebb megközelítés szükséges.
Bucur pásztor és a csángáló nyája
A legenda szerint a várost egy Bucur nevű, juhait a környéken legeltető pásztor alapította, s innen jön a neve is. Történészek valószínűbbnek tartják, hogy a 14. század végén tette le az alapkövét Mircea cel Bătrân havasalföldi uralkodó. Tény, hogy első írásos említése 1459-ben történik, nevének eredetére pedig több magyarázat született. Egy 17.századi török utazó szerint egy itteni török törzs fejének Ebu-Karis nevű fia lett volna a „névadó”. A 18. század végén egy svájci történész a „bucura, bucuros”, tehát az öröm szót tartja eredeténél. Ezt alátámasztani látszik, hogy a város nevét a fanarióta (vagyis Konstantinápoly, Isztambul Fanar nevű negyedéből származó) görög uralkodók Hilariopolisnak fordították, ami a Vidámság Városát jelenti. Tény, hogy Bukarest ma is, az Európai Unió tizedik legnagyobb városaként (közel kétmillió stabil, bizonyos napokon hárommillió lakossal, nem is számítva a város körüli, nemsokára Metropolis Övezetté nyilvánítandó helységek félmillió lakosát) meglehetősen vidám hely.
Hány magyar él Bukarestben?
Csak azt a tévhitet kellene leszoknunk, hogy Bukarest „Budapest után a legnagyobb magyar város”! Sosem volt az, most pedig alkalmasint a tizedik sem. Persze a bukaresti magyarok számát soha senki nem tudta pontosan megmondani. A legutóbbi, 2012-es népszámlálás Romániában 1 millió 238 ezer magyart (az ország összlakosságának 6,5 százaléka), a fővárosban nem egészen három és félezer magyart mutatott ki.
Az utóbbi érték nem lehet reális, hiszen csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének nyilvántartásában közel hatezer fő szerepel. Adatokkal szolgálhat a három egyházközösség (két református és egy katolikus), az Ady Endre Elméleti Líceum, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság (amely a Petőfi Házat, a magyarok kulturális központját működteti), ám az összesítést nehezítik a nyilvántartás nehézségei, az átfedések és a demográfia bonyolult dinamikája. A derűlátó becslés sem teheti ma több, mint tízezerre a bukaresti magyarok számát. Már azokét, akik nem asszimilálódtak teljesen, magyarnak vallják magukat. Ezen fölül vannak az „átmeneti magyarok”: itt dolgozó, de Erdélybe visszavágyó és adandó alkalommal visszatérő köztisztségviselők, politikusok, újságírók, orvosok – no meg magyarországi diplomaták, üzletemberek.
A kurucok telepedtek meg leghamarabb
Egy rövid történeti áttekintés érdekes lehet. Bár már előbb, akár a 15. században letelepedhettek itt erdélyiek (a legkorábbi magyar feljegyzések Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamástól, a 17. századból származnak), az első népesebb csoport a menekülő kurucokkal érkezett Bukarestbe. A város egyik negyede, Berceni szinte bizonyosan a menekülő kuruc főgenerális, gróf Bercsényi Miklós nevét őrzi, II. Rákóczi Ferenc harcostársa a török-osztrák háború idején, 1717-ben vonulhatott át itt. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, biztosan tudjuk, hogy 1739-1740 telét itt töltötte.
Különben a városnak mindig is volt – többé-kevésbé történelmi kényszerből is – némi kozmopolita jellege. Az első olyan népszámlálást, amely az etnikai hovatartozásra is kiterjedt, 1810-ben az orosz megszállók készítették Bukarestben, ez összesen 70 ezer lakost mutatott ki, amiből 1226 volt az “osztrák” (ami főleg magyart jelenthetett), a bukaresti magyarság akkori létszáma három-négyezer főre tehető. Az 1838-as összeírásban utalás történik a magyar iparosok, munkások, segédek foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, borbély, pék, gombkötő.
Tömegesen érkeztek a magyar menekültek Havaselvére a világosi fegyverletétel után és a Bach-korszak éveiben. 1856-ban a református egyházközösség körülbelül négyezer hivőt számlált, a katolikusok száma nagyjából ugyanennyi lehetett. 1899 decemberében a 282 ezer bukaresti lakos közül hozzávetőlegesen 20 ezer magyar volt – ez már az 1877-es függetlenségi háború utáni gazdasági fellendülésnek is eredménye. Az 1930-as népszámlálás 24.052 magyar lakost talált Bukarestben, az Országos Magyar Párt azonban megóvta a cenzust, a fővárosi magyarság lélekszámát 35-36 ezerre becsülve. Ez lehet a csúcsérték, ennek alapján és ekkor nevezhették Bukarestet a legnagyobb magyar városnak Budapest után.
A két világháború közötti felvirágzása idején kapta a város (voltaképpen a központi része, amit ma Óvárosnak neveznek!) a “kis Párizs” kissé gúnyos felhangú, de elismerő becenevet. Az 1940-es bécsi döntés után sok magyar elhagyta Bukarestet, a háború után a csökkenés folyamatos: 1956 február – 11.687 fő, 1966 március – 9.287 fő, 1977 január – 8453 fő. A rendszerváltó fordulat után, 1991-ben hivatalosan 8355 ember vallotta magát Bukarestben magyar nemzetiségűnek.
A templom és az iskola
A lemorzsolódás tehát egyértelmű – és belátható a folyamat végeredménye is. Ilyen körülmények között pedig, reálisan tekintve, a megmaradt intézményi háttér és az olykor önfeláldozó szervezőmunka ellenére nehéz egységes és tagolt, specifikusan „bukaresti magyar” kultúráról, gazdasági-társadalmi tevékenységről beszélni. Az oktatás és a vallásgyakorlás a kivétel. A magyar tannyelvű Ady Endre Elméleti Líceum, vagyis a középiskolai szintű oktatás mellett a Bukaresti Tudományegyetemen hungarológiai tanszék is működik. A román közszolgálati televízió heti öt órában sugároz magyar műsort, a Bukaresti Rádió napi egy órában.
A már említett Petőfi Házzal együtt a Magyar Kulturális Intézet nem csupán a művelődés rangos központja, hanem a bukaresti magyarok közösségápoló találkozóhelye is. A Barátok római katolikus templomában hetente kétszer magyarul miséznek. A Calvineum és a Szőlőskerti református templomokban hetente többször tartanak magyar nyelvű istentiszteletet, s az unitáriusoknak is van istentiszteletük.
Budapest névadásakor Bukarest volt a minta
És maradnak a „léggyökereken” táplálkozó kapcsolatok Erdéllyel és Magyarországgal. Például akik manapság derülnek vagy füstölögnek azon, hogy messziről jött turisták, művészek a két főváros nevét összetévesztik, gondolhatnának arra (alkalmasint még jobban bosszankodva), hogy bizony a Budapest név létrejöttekor mintegy Bukarest volt a minta. Amikor ugyanis Széchenyi István 1831-ben felvetette, hogy a magyar főváros neve legyen Budapest, egyik érve az volt, hogy ez a név „kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest”.
Széchenyinek egyébként közismerten jók voltak a kapcsolatai a havasalföldi politikai és gazdasági elittel – alkalmasint az 1834 őszén az Al-Dunán és Bukarestben tett látogatása volt az, amikor egyik jótanácsával nem csak a román főváros fejlődéséhez járult hozzá, hanem a nyelvet is gazdagította. Síksági városként – aminek turisztikai és nem kevésbé gazdasági előnye, hogy egyaránt viszonylag közel van a Fekete-tengerhez és a Déli-Kárpátok vonulatához – Bukarest mind a mai napig meglehetősen védtelen az időjárás viszontagságaival szemben.
Híresek a kánikulák és a gyakori szélfúvások. Miután többször leégett, Széchenyi javaslatára építették fel a bukaresti elöljárók azt a tűzoltótornyot (a bukaresti magyarok tűzvigyázó toronynak hívják), amelyet a körfolyosója miatt, a ’folyosó’ szavunk alapján a mai napig „foişor”-nak neveznek: Foişorul de Foc. (A román nyelvben több száz magyar jövevényszó van, a szókincs mintegy másfél százaléka.)
Koós Ferenc, az intézményalapító
Néhány szót a bukaresti magyar intézményépítőkről. Úttörőként Sükei Imre (1780 – 1848) református lelkészt tartjuk számon, aki 1815-ben a lakásán kezdte tanítani írni-olvasni a magyar gyermekeket, négy év múlva pedig közadakozásból felépítette az első bukaresti református templomot és az „iskolaházat". A bukaresti magyarság első igazi nagy szervezője Koós Ferenc (1828 – 1905) volt.
1855-től 1869-ig tevékenykedett református lelkészként és tanítóként Bukarestben, hathatósan támogatta az 1848-as magyar emigránsokat.
Koós 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, a magyarságot felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Bukarestről szóló emlékirata (Életem és emlékeim) az első jelentős irodalmi mű, amely belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Koós indította meg, Oroszhegyi Józsával együtt, 1860-ban az első bukaresti magyar újságot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. Egyszemélyes intézményként tartjuk számon a pezsgő életű 19. századból Barabás Miklós (1810 – 1898) festőművészt, aki másfél évig lakott Bukarestben, és itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmáry Pap Károly (1812 – 1887).
A '70-es évek „nyitása”
Nagyot ugorva, 1970 körül történt meg Romániában a magyar kulturális intézményeknek az a központosítása, ami – nyilván propagandisztikus indítékkal, a „nyitás” bizonyítására – egyszersmind új intézmények létrehozását is jelentette. A Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadó, a Huszár Sándor főszerkesztette A Hét, valamint a Bodor Pál igazgatta, már említett magyar tévéadás egy ideig a romániai magyar könyvkiadás, az írott és sugárzott sajtó központjává tette Bukarestet. A kiadó és a lap elköltöztével a bukaresti magyar kulturális elit sokat veszített. Jegyezzük azért meg itt, hogy 2013. novemberétől ismét van periodikus kiadványa: a Brassói Lapok havi mellékleteként megjelenő Bukaresti Magyar Élet. (Közvetlen elődje a 2004 és 2007 között szintén havonta megjelenő Bukaresti Magyar Közlöny volt.)
A bukarestiek „szívesen ütköznek”
Mivel szembesül a Bukarestbe érkező, költöző magyar ember? Néhány alapélményről szólni kell. A legfeltűnőbb a pergő, hangos beszéd, az emberek összehasonlíthatatlanul barátságosabbak és közlékenyebbek, mint például Budapesten. Proxemikai sajátosság, hogy a közlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken a bukarestiek keresik a közelséget, a testi érintkezést, „szívesen ütköznek”.
„Nagyon meglepő volt és nagyon pozitív ez a délies nyüzsgés, ez a mediterrán pezsgése a városnak. A mindennapi életben azért vannak bosszantó apróságok. Például, amikor az ember bevásárolni megy, ritkán esik meg, hogy ne lökjék fel legalább tízszer vásárlás közben. Nem elítélem, ez a helyi kultúra, nem rossz, ez itt így van, az én személyes ízlésem ennél visszafogottabb, nyugodtabb” – vallotta be egyszer Diósi László, a bukaresti OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Ha a viselkedés olykor keleties is, ma már nem kevésbé tapasztalható a nyugati tempó. Egy évtizedes pangás után, különösen az utóbbi években, a második mandátumánál tartó főpolgármester, Sorin Oprescu sebészprofesszor érdemeként is, a román főváros elképesztő változáson ment át.
Drávucz Herbert nagykövetségi tanácsos: „Négy év ittlét után elmondhatom, hogy igazán látványos fejlődés tapasztalható minden téren. Sorra nyílnak a plázák és bevásárlóközpontok, amelyekben minden Európában létező vagy szokásos árut meg lehet vásárolni. Év végén, de különösen ünnepek előtt nagy vásárló tömeget látunk, és bár tudom, hogy nagy a szegénység Romániában, mégis az az érzésem, hogy az emberek jól élnek, sok mindent meg tudnak engedni maguknak.”
Ki nem használt lehetőségek
„Közös dolgaink”, a két nép kapcsolata természetesen fontos a szórványnak számító, hovatartozása tekintetében bizonytalan bukaresti magyarság számára is. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok nem csupán az anyaország, de még az RMDSZ által is elhanyagoltnak érzik magukat, s valahogy tényleg nincs meg az az összekötőkapocs-szerepük, ami kialakulhatott volna. Ehhez hozzájárult a magyar, de akár az erdélyi jobboldal lenézése, olykor kifejezetten kiközösítő magatartása a bukaresti magyarokkal szemben. Kár, mert sok a lehetőség.
Füzes Oszkár, volt magyar nagykövet: „Úgy gondolom, hogy Románia hatalmas utat tett meg az elmúlt tizenkilenc évben, nagyon jelentős a szellemi-, civilizációs- és értékrendi fejlődés, nagyon fontosnak tartom, hogy Románia végül is a nyugati értékrend mellett döntött. Azt hiszem, hogy 1992-93-ig ez nem volt ennyire biztos és világos, azóta egyértelmű, hogy Románia velünk együtt közös nyugati értékrendhez tartozik. Azt hiszem, ez olyan történelmi horderejű dolog az itt élő magyarság és Magyarország szempontjából, amit nem hangsúlyozok, mert túl általánosnak hangzik, valójában mindent befolyásol és mindent meghatároz.”
A bukaresti románok magyarokhoz való viszonya érezhetően javult. Bukarest egyre inkább kozmopolita város. Szomorú összehasonlítás: a romániai, bukaresti fiatalok sokkal nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, jelesen az angol nyelvet, mint a magyarországiak, a budapestiek. Persze élnek még sztereotípiák, de – az olykor a politika miatt felkavart nacionalizmus ellenére – lecsengőben vannak.
Garzó Ferenc, az MTI volt tudósítója: „Úgy vettem észre, hogy az erdélyi románokban még ott van a magyarokhoz való viszonyulásnak egyfajta fóbiája. Bár a szó egy kicsit erős, azt mondhatjuk, hogy az erdélyi nem tud nem gondolni a fehér elefántra, nem tud nem gondolni arra, hogy magyarok vannak a környezetében, és hogyan élte meg ezt az apja, a nagyapja. Van, akiben megmaradt az indulat, van, aki éppen ellenkezőleg túlkompenzálva próbál kedves és udvarias lenni a magyarokkal, még inkább hangsúlyozni, hogy neki semmi baja a magyarokkal, hogy nehogy az legyen, hogy az őseinek a fóbiája él benne tovább. Érzem mindig, hogy valahol számukra ott van a kisagyukban a magyarokhoz való viszonyulás problémája. Bukarestben ilyent nem látok, itt nem is nagyon értik sokszor, hogy mi a baj a magyarokkal, alig-alig lehet érezni magyarellenes megnyilvánulást. Egy kicsit emberarcú, jó értelemben vett naivitás van a nacionalista kérdésben. Valaki viccesen elmondta nekem, hogy mit kívánnak Erdélyben a románok egymásnak, és mit kívánnak Bukarestben: Erdélyben azt mondják „Spor la treabă!” (Jó munkát!), itt meg "Servici uşor!" (Könnyű szolgálatot!) kívánnak egymásnak. Ők maguk is egy kicsit ironikusan látják a különbséget az erdélyi és a bukaresti románok között.”
Mint látható, fentebb magyarországi bukarestiek szövegeiből idéztem. Pontosabban rádióinterjúiból, amelyek Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes sorozatában hangzottak el a bukaresti rádió magyar adásában, könyvként pedig a Bukaresti magyarok című, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó által tavaly megjelentetett kötetben jelentek meg. (Az interjúk a 2007 és 2008 között készültek. A nyilatkozók akkori tisztségeit tüntettem fel, ahogy a kötetben szerepelnek.) Fontos könyv még a bukaresti magyarokról Nagy Sándor (1896 – 1954) volt bukaresti református lelkész korai munkája (A regáti magyarság, Kalota Kiadó, Kolozsvár – Zé Kiadó, Sopron, 2000), a jelenből Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak. Beszélgetések bukaresti magyar értelmiségiekkel) című kötete (Kolozsvár, 2006, Komp-Press – Korunk Baráti Társaság), és talán elolvasható e sorok írójának szubjektív Bukarest-rajza is (Bukaresti élet, képek, Scripta Kiadó, Nagyvárad, 2000).
Román nyelven a legfontosabb könyvek: Demény Lajos (1926 – 2010) történészprofesszor összefoglaló munkája (Maghiarii din Bucuresti, Editura Kriterion, Cluj, 2002) és Hentz Hilda részletes leírása (Bucureştiul maghiar: scurtă istorie a maghiarilor din Bucureşti de la începuturi până în prezent, Biblioteca Bucureştilor, 2011; amelynek egyetlen elírását kell kiigazítanom: Varga Katalin nem a férjével, Dankanits Ádámmal együtt halt meg a földrengésben, hanem sorstragédiába illően néhány hónap múlva, autóbalesetben.)
Több „alapélményről” nincs terünk írni: a monumentális-megalomániás Nép Házáról (amelyben a Parlament működik és amely az 555. évforduló alkalmából ma nagyszabású, hipermodern látvány- és előadó művészeti rendezvény színhelye); a híres kóbor kutyákról (martak meg halálosan japán diplomatát is, két éve pedig egy parkban egy kisgyereket marcangoltak szét – ezzel telt be a pohár, s a népharag hatására a hatóságok számukat idén hatvannégyezerről húszezerre csökkentették); a földrengéstől való félelemről (1977. március 4-én este a Richter-skálán 7,2-es fokozatú volt a katasztrófa, a lapokban rendszeresen jelennek meg rémhírek a közelgő újabb nagy földrengésről, Bukarestben sok a roskatag épület); a város tavak-övezte parkjairól (a leglátogatottabb a Herăstrău, de a magyaroknak kedvesebb a városközpontban, a Petőfi Ház tőszomszédságában fekvő Cişmigiu, amelynek taván tavasztól őszig csónakázni, télen korcsolyázni lehet); az ingatlanpiac pangásáról (az idén állítólag megmoccant, de alulírott még mindig képtelen eladni jó negyedben levő lakását); az eklektikus építészetről, a csodálatos természettudományi múzeumról, az egykor káprázatos és még mindig eleven színházi életről, a kulináris szokásokról és lehetőségekről, a legnagyobb kelet-európai sörözőről, amelyet a Herăstrău parkban tervek szerint jövő nyáron avatnak fel ...
Mentségünk, hogy Bukarestről a kevés is sok.
Ágoston Hugó, maszol.ro
2014. november 2.
„Hogy a diákok többet olvassanak”
Kreatív, játékos, megyei szintű novella-vetélkedő színhelye volt pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium. Váradi és vidéki iskolások vettek részt.
Két szekcióban zajlott az első alkalommal megszervezett novella-verseny: az V-VIII osztályosok vegyes csapatai Lázár Ervin és Tóth Krisztina novelláiból mérték össze tudásukat az iskola dísztermében, míg a IX-XII osztályosoknak Örkény István novelláiból kellett készülniük. Bán Imola magyartanártól, a verseny líceumi szekciójának szervezőjétől megtudtuk: régi terv, hogy ilyen vetélkedőt szervezzenek, ugyanis kimondottan novellákra szakosodott verseny nincs. Szeretnék, hogy a versenynek folytatása is legyen.
Kávéházi hangulat
Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes elmondta: azt szeretnék elérni a versennyel, hogy a diákok többet olvassanak. A megmérettetést a Communitas Alapítvány finanszírozásával szervezték meg. Amint a megnyitó alkalmából kihangsúlyozta: terveik szerint legalább félévente meg fogják szervezni ezt a versenyt. Szabó Zsuzsa iskolaigazgatótól megtudtuk: hagyományszerűen régmúlt idők kávéházi hangulatát igyekezték megteremteni, hogy ezzel is kellemessé tegyék az együttlétet. „Rohanó világunkban a kreativitás és a szép magyar szó egyre többet jelent, fontos tudatosítani, hogy olvasni jó – és előadni is nagyon jó lesz.” – tette hozzá.
A legjobbak
A líceumi csapatok első feladatként azt kapták, hogy „humoros-abszurd” módon – amolyan Örkény stílusban – mutatkozzanak be. A novellák ismerete mellett a későbbiek során is számot adtak kreativitásukról. Közben az általános iskolai csapatok a Foci és A tolltartó című novellákkal kapcsolatos feladatokat kaptak, Tamás-Péter Réka magyartanár vezetésével, aki ennek a szekciónak a szervezését vállalta fel. A szövegismeret mellett itt is játékos feladatokból állt a verseny, többek között a novellákhoz kapcsolódó jeleneteket adtak elő a diákok. A magyartanárokból álló zsűri az általános iskolások megmérettetése nyomán az első díjat megosztva ítélték oda az Ady Endre líceum és a Szent László iskolák csapatainak, a líceumi diákok megmérettetése során pedig szintén az Ady Endre csapata bizonyult a legjobbnak. Az első, második és harmadik díjasok könyvjutalmakat és okleveleket kaptak.
Neumann Andrea
erdon.ro
2014. december 24.
Bemutatták Varga Gábor új dokumentumkötetét
Varga Gábor legújabb dokumentumkötetének bemutatóján a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek meg az épp 25 évvel azelőtt bekövetkezett ’89-es fordulat áldozatairól és tisztelegtek mindazok előtt, akiket meghurcolt az előző rendszer. Az esemény keretében Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek olvastak fel A cselekvés ideje, avagy micsoda tíz esztendő! (1989-1999) című kötetbe foglalt, szülőföldszeretettől, szabadságvágytól fűtött és iróniát sem mellőző szövegekből. A könyv számos olyan írást tartalmaz, amelyek a korabeli sajtóban jelentek meg, vagy nyilvános rendezvényeken kerültek felolvasásra, de a szerző magángyűjteményéből vett, történeti értékű dokumentumok és fényképek mellett helyt kapott benne néhány klasszikus szamizdat-szöveg is.
A szerzővel Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője beszélgetett, többek közt az 1978–1985 között működő, s mára mitikussá vált irodalmi kerekasztalról, a rendszerváltozás utáni első magyar politikai érdekképviselet megalakításáról, a református püspöki palota épületének visszaszerzéséről, az Ady-líceum román és magyar tagozatainak szétválásáról, a ’92-es első Varadinum megszervezéséről, a váradról elszármazottak találkozójáról és a sikeres, de folytatás nélkül maradt román–magyar történészkonferenciáról, valamint azokról a szakmai kihívásokról, amelyekkel a kezdő magyar politikusok szembesültek. A nosztalgikus beszélgetésbe a hallgatóság soraiból számos olyan személy bekapcsolódott, aki megélte a rendszerváltozás mámorát és az azt követő évtized küzdelmes, de mégis romantikus és álmokban gazdag időszakát. Az esemény végén egy csoportkép erejéig összeálltak a könyvbemutató azon résztvevői, akik szerepet vállaltak az RMDSZ Bihar megyei szervezetének létrehozásában.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. április 22.
Eredményhirdetés a Kultika fesztiválon
A Kultika Irodalmi Fesztivál első napján zajlott le a Nyelvhekkelés 3D-ben elnevezésű, középiskolásoknak meghiredetett irodalmi pályázat eredményhirdetése.
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ volt a helyszíne kedden a Kultika Irodalmi Fesztivál nyitórendezvényeinek. A fesztivált megnyitó köszöntő beszédek után Péntek János nyelvész, egyetemi tanár tartott előadást, majd a fesztivál szervezői által Nyelvhekkelés 3D-ben címmel középiskolásoknak meghirdetett irodalmi pályázat eredményhirdetése következett. Pető Csilla tanfelügyelő ismertette a pályázatot és annak lebonyolítási módját. Elmondta, hogy középiskolás diákok nem saját névvel, hanem jeligével ellátott alkotásokkal pályázhattak, feladatuk az volt, hogy három, egyenként 500-1000 karakter terjedelmű írásban megfogalmazzanak három teljesen más közeg számára a közegeknek megfelelő nyelvezetben egy történetet, ami arról szólt, hogy diákok órán felveszik egy tanár megviccelését és a felvételt feltöltik az internetre. A három közeg a tanári kar, a szülők, illetve a barátok, akiknek éjjel csetelve írják le a történetet. Pető Csilla elmondta, hogy mintegy két tucatnyi pályamunka érkezett be, ezek közül tizenegyet választott ki és rangsorolt a négytagú zsűri, melynek tagjai Pető Csilla, valamint Tóth Márta, Szabó Zsuzsanna és Zalder Éva iskolaigazgatók voltak.
Értékelés
A továbbiakban a diákok felolvastak három pályamunkát; mint később kiderült, az első három helyezett munkái hangzottak el, majd Tóth Márta, a váradi Ady Endre Líceum igazgatónője értékelte magát a pályázatot, kiemelve, hogy a zsűri nagyon egyéni megoldásokkal és értelmezésekkel találkozott, a diákok nem akadémikus módon fogták fel a feladatot, hanem eredeti, kreatív módon készítették el írásaikat. „Választékos fogalmazás, általában jó helyesírás, nyelvhelyesség, kitűnő szórend jellemző a beküldött munkákra. A diákok jól érzékelték, hogy a mgszólított személy meghatározza a beszélő nyelvi attitűdjét” – emelte ki Tóth Márta, aki hangot adott azon ellenérzésének is, hogy az alkotásokból az tűnt ki, hogy a tanárokat a diákok mindig közellenségnek tekintik, és így is viszonyulnak hozzájuk, ugyanakkor beismerte, számára kissé fájdalmas volt, hogy az írásokból az szűrődött le, hogy a diákok át akarják verni a szülőket. Végezetül a zsűri nevében hozzátette: „Örülünk, hogy volt ilyen felhívás, örülünk annak, hogy a tanárkollégák partnerek voltak ebben, illetve, hogy a diákok is szívesen elfogadták ezt a lehetőséget.” Az értékelés után következett a díjkiosztás: először a dícséretben részesülőket szólították, majd az első három helyezés kihirdetése következett. Harmadik díjat kapott Mărcuţiu Rácz Dóra, a második helyezést a Hofmann Anna, Hoffman Gergő, és Hoffmann Pál ikerhármas érdemelte ki, az első díjat pedig Kajántó Beáta kapta meg.
Pap István
erdon.ro
2015. május 5.
Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro
2015. május 22.
Útba igazító és figyelmeztető csillag
„Kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta”. Mintegy százötvenen kísérték végső útjára tegnap Nagyvárad nagyra becsült magyar tanárát és zenekritikusát, Tuduka Oszkárt.
Nyárias hangulatú tündöklő napsütésben zajlott le a váradi Rulikowski temető Steinberger kápolnájában tegnap délben a múlt héten elhunyt Tuduka Oszkár, köztiszteletben álló tanár, zenekritikus, lapunk egykori munkatársának gyászszertartása, melyet Fejes Anzelm Rudolf, a Váradhegyfoki Prépostság apátja, prépost-prelátusa vezetett. Az apát felolvasta Krisztus feltámadásának evangéliumi igerészletét, majd az elhunyt egyik kedvenc strófáját idézte: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt. Mécsed világít, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet”. E Berzsenyi Dániel-gondolat nyomán hangsúlyozta az apát azt, hogy „a tanár úr most már színről színre látja az ő istenét, neki megengedett most már az, hogy a szeme beletekintsen a létet világító napba, az Istenbe”.
Életpálya
Fejes Anzelm Rudolf röviden felidézte Tuduka Oszkár életpályáját. „Székelyhídon született 1928. március 9-én. Középiskolái után, amelyet Nagyváradon is végzett a nagyváradi Szent László Gimnáziumban, Kolozsváron a Bolyai Egyetemen zenét kezdett el tanulni, de három akadémiai év után betegsége miatt kénytelen volt irodalomra váltani. Irodalomtanárként, zenekritikusként, egyetemi előadóként ismerte meg őt Váradnak a közönsége. Generációkat tanított évtizedeken keresztül, az egykori Mogyorós, majd Ady Endre Líceumban. Kitűnő latinista is volt. (…) Ötven éven keresztül írja zenei tárgyú újságcikkeit előbb a Fáklya, majd később a Bihari Napló hasábjain. Nyugdíjasként tanít a Szent László Gimnáziumban, mely tanintézetnek ő is alapító tanára. Meghívott előadó volt a Sulyok István Főiskolán, majd a Partiumi Keresztény Egyetemen, irodalmat és esztétikát adott elő”.
Csillag
Az apát kiemelte a továbbiakban, hogy Tuduka Oszkár „egy csillag volt Várad kulturális egén, amelyik ragyog ma is. A csillagoknak két szerepük van a ragyogásukkal: az egyik, hogy útba igazítsanak, a másik, hogy figyelmeztessenek. A tanár úr földi életében az útbaigazítást adta hatalmas tudásával, különösen a komolyzene és az irodalom terén. Most pedig az ő emléke csillog számunkra figyelmeztetőként, hogy kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta. Akik ismerték, tudják, hogy derűs természet, nagy életkedv, optimista látásmód, nagy tudás, jó hangulat, erős kultúraszeretet jellemezte. Isten adja, hogy csillaga az emlékezésben, az imádságban, és mindenben, ami hozzá köt, ragyogjon tovább számunkra”. Végezetül az apát emlékeztetett arra, hogy Tuduka Oszkár halála egybeesik az egyházi év húsvéti időszakával. Mint mondta, Krisztust csak a magára vett testében ölte meg a halál, és ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett, mert a halál megöli a természetes életet, viszont őt megöli a természet feletti élet. Hangsúlyozta azt is, hogy Tuduka Oszkár „jókedvű jellemét a szenvedés nem tudta átalakítani, merthogy a rossz közérzet és a szenvedés türelmetlenné tesz és az élet ellen lázít, de a tanár úr magatartásából sugározta azt, hogy szerette az életet. A por visszatér a porba, de ebből a porból fog ő is, és mi is az utolsó napon feltámadni. Köszönjük meg Istennek, hogy nekünk adta az ő életét”.
Végső nyughely
A gyászszertartáson a búcsúztatót Pék Sándor kerületi esperes, a Szent László templom plébánosa mondta el, majd a mintegy százötven fős gyászmenet méltóságteljesen vonult át Tuduka Oszkár végső nyughelyéhez, ahol az elhunyt és családjának barátai, a tisztelők, egykori munkatársak és ismerősök elhelyezték a síron koszorúikat, virágaikat, és kívántak részvétet a családtagoknak.
Pap István
erdon.ro
2015. június 27.
Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?
A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni.
Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel.
Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló).
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is.
További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31).
Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.)
Transindex.ro
2015. augusztus 22.
Lemondott két iskolaigazgató
Két nagyváradi magyar középiskola élén is személyi változásra lehet számítani amiatt, hogy az Ady Endre Líceum és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium igazgatónője is lemondott tisztségéről.
Szeptember 1-jétől új igazgatója lesz az Ady Endre Középiskolának és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak is, Tóth Márta, illetve Szabó Zsuzsanna helyett. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes ezzel kapcsolatban tegnap azt nyilatkozta a Bihari Naplónak: a megyei tanfelügyelőség magyar tagozaton egyetlen iskolaigazgató esetében sem döntött úgy, hogy nem hosszabbíthatja meg az augusztus 31-én lejáró mandátumát, azok tehát, akik nem maradnak eddigi vezető tisztségeikben, személyes, családi vagy egyéb okokra hivatkozva saját maguk döntöttek úgy, hogy nem szeretnék folytatni tevékenységüket, és ezért benyújtották lemondásukat. A továbbiakban a tanfelügyelőségre hárul az a feladat, hogy kinevezzen valakit az érintett tanintézmények elére, akik lehetnek ott dolgozó, vagy akár az adott iskolán kívüli személyek is, ha vállalják. A kritériumok közt szerepel, hogy rendelkezzenek 2-es fokozattal és címzetes tanügyi állással, valamint menedzseri képesítéssel. A megbízatásuk maximum egy évre szól majd, illetve addig, míg a minisztérium nem dönt úgy, hogy versenyvizsgát hirdet a poszt betöltésére, mely esetben négy évig lehetnek funkcióban. Információnk szerint az Ady Endre Líceum igazgatói tisztsége betöltésének egyik fő esélyese Vad Márta, aki eddig a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatónője volt, de korábban a bihari Gáspár András Általános Iskolát is irányította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. augusztus 28.
Változások magyar iskoláknál
Bihar megye- Csütörtök délután a tanfelügyelőség vezetőtanácsa véglegesítette a Bihar megyei iskolák vezető funkcióiba való kinevezéseket. Magyar tannyelvű tanintézmények élén is történtek változások.
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes arról tájékoztatta az Erdély Online-t: a tanügyi törvény 45. cikkelye vonatkozó cikkelyei alapján azon tanintézményekben, ahol kisebbségi osztályok is működnek, kötelező módon az illető nyelvet beszélő igazgató vagy aligazgató kell legyen, akik ajánlással is kell rendelkezzenek az illető etnikum, jelen esetben a magyar közösség parlamenti képviseletétől.
Az új nevek
Bihar megyében az érintett vezetők esetében csak akkor történtek változások, ha az érintettek írásban jelezték abbeli kérésüket, hogy ne hosszabbítsák meg augusztus 31-én lejáró kinevezésüket, mivel szeretnének visszamenni tanítani a katedrára. Ennek megfelelően Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában Vad Márta váltja Tóth Mártát az igazgatói tisztségben, aligazgató marad Ciubotariu Éva. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Szabó Zsuzsanna utódja az eddigi aligazgató, Zsíros Anikó lett, akinek a helyébe lépett Fazekas Tibor. A Nicolae Bălcescu Általános Iskolában az aligazgatói tisztségét nem kívánta megőrizni Cseke Sándor, míg a Művészeti Líceumban Rácz Eliza lesz az aligazgatónő Tiponuţ Mónika helyett, akit a biharfélegyházi általános iskolát irányítja majd szeptember 1-től Petruş Cristian helyett, aki visszatért Váradra.
Vidéken megvált tisztségétől a belényesi általános iskola aligazgatója. Mivel Vad Márta távozásával megüresedett a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatói pozíciója, oda Szabó Csillát nevezték ki, aki eddig a tanügyminisztériumban dolgozott a kisebbségi osztályon, és most tulajdonképpen úgymond hazajött.
A Pedagógusok Házában és a tanfelügyelőségen magyar szempontból nem történt változás.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 3.
Igazgatónőként tért vissza iskolájába
Nagyvárad- Szeptember 1-től Vad Márta személyében új igazgatónője van az Ady Endre Középiskolának. A pedagógus tegnap a Bihari Naplónak beszélt arról: miért döntött úgy, hogy elvállalja a tisztséget, milyen tervei vannak, miért gondolja azt, hogy az Ady „Az Iskola”.
Vad Márta elmondása szerint kisgyermekkora óta pedagógus szeretett volna lenni. Ezzel a tanárai és osztálytársai is egyetértettek, így természetes volt számára, hogy ezt a hívatást választotta. Amúgy négy éven keresztül az Ady Endre Elméleti Líceum jogelődjében, vagyis az 5. számú Ipari Líceumban „koptatta az iskola padot és a lépcsőt”, és pontosan ez volt az egyik indoka annak, hogy elfogadta az igazgatói tisztség betöltésére vonatkozó kinevezést. Úgy érezte: hazatért, hiszen visszavárta őt az az iskola, ahonnan elindult.
De ne rohanjunk ennyire előre az időben. Az érettségi után Temesvárra került, ahol matematikai tanulmányokat folytatott, majd Váradon bővítette matematikai és informatikai ismereteit. Szintén a partiumi megyeszékhelyen járt mesterképzésre, melynek keretében az iskolavezetés fortélyait sajátította el. „Ez egy belső indíttatás volt valahol, már akkor éreztem: ez az, ami engem érdekel”- magyarázta. Az egyetemi évek után a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium címzetes tanára lett, 14 év elteltével azonban úgy döntött, váltani szeretne, vagyis egy új irányba mozdulna el. Ez volt az iskolavezetés, melynek gondolata tehát egy tudatos elhatározás eredményeként született meg. Versenyvizsgázott, és Bihar községbe került, ahol a helyi Gáspár András Általános Iskola igazgatói tisztségét töltötte be. Utólag visszatekintve, meggyőződése: ez volt az a hely, ahol gyakorlatilag megtanulta a szakma csínját-bínját. „Egészen más, mint tanítani. Nagyon jó, ha átlátod az oktatási rendszert, mert részese kell legyél, meg kell tapasztald ahhoz, hogy érezd: lehet másképp, lehet változtatni, kevés befektetéssel is hatékonyabbá, élvezetesebbé tudod tenni. Bár a sok papírmunka nem hat ösztönzőleg, azért megpróbálhatunk tenni annak érdekében, hogy a rendszer ne legyen annyi bonyolult és túlterhelt”- vélekedik.
Az Iskola
Bihar után egy évet a Pedagógusok Házában dolgozott, majd a tanfelügyelőségen, illetve a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum következett. Az elmúlt napokban mondott igent egy újabb felkérésre, vagyis hogy immár a váradi Ady Endre középiskolát irányítsa, no meg azért is, mert meglátásában ez „Az Iskola”, a nagyváradi és bihari magyarság iskolája, az Alma Mater, csupa nagybetűvel. Egy olyan oktatási intézmény, aminek hosszú évtizedek alatt kialakult hagyományai vannak, amelyek természetesen az idő múlásával tovább bővülnek. Megítélésében viszont fontos, hogy ezeket ne csak őrizzék, hanem tovább is vigyék, például úgy, hogy a diákok ezentúl is szép eredményeket érjenek el, hiszen az adys mivolt, státus, öregdiákság kötelez. Akik ebbe az iskolába jártak, tudják, hogy műveltségüket nagyrészt ennek a tanintézménynek is köszönhetik… Emellett nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a gyermekek lelki nevelésére, illetve arra, ami mindig is jellemezte az Adyt, vagyis hogy egészséges önbecsülést és tartást adott a diákjainak. Megtanulták tisztelni egymást, és erősödött az identitásuk, a magyarságtudatuk, olyan örök érvényű értékekkel gazdagodtak, mint például a hazaszeretet érzése.
Vad Márta arról is beszélt lapunknak: sokat segített neki a tanfelügyelőségen eltöltött idő, ahol megtanulta: nem csak az iskolát kell nézni, hanem a közösséget, s az egészet együtt, egységesen szemlélni, különösen amiatt, mert egyre kevesebben vagyunk, fogyunk. Ugyanakkor meg kellene tenni mindent annak érdekében, hogy a gyermekeink a szülőföldjükön maradjanak, vagy ha el is mennek külföldre tanulni, térjenek haza.
Infrastrukturális újdonságok
Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy önerőből, illetve a szülőbizottság segítségével rendbe lett téve az iskola három osztályterme, és az önkormányzat támogatásával nyolc további tanterem vár felújításra, illetve jelen pillanatba is dolgoznak ezekben a helyiségekben. Remélhetőleg a munkálatok a szeptember 14-i tanévnyitó ünnepségig befejeződnek.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 1.
Dr. Bencze Mihály méltatása
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)
2015. október 11.
Nagyszínpadi évadnyitó: vígjáték és társadalomkritika
Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával nyitotta 2015-16-os nagyszínpadi évadját a nagyváradi Szigligeti Színház. A premiert október 9-én, pénteken este láthatta a közönség a színházban.
A nagyváradi Szigligeti Színház nem feledkezik meg a klasszikus magyar drámai művekről, hiszen az elmúlt évek Liliomfi, majd Liliom előadása után ismét egy jelentős klasszikus magyar színházi szerző, Csiky Gergely egyik darabját, a Buborékokat mutatta be az idei évad első nagyszínpadi premierjeként. És ezúttal sem a nosztalgia, az irodalomtörténeti vagy pedagógiai szándék vezette a társulatot, hanem az a jól felfogott, és a színpadon láthatóvá tett belátás, hogy a klasszikus műveknek van mondanivalójuk a ma embere számára is. A Buborékok ugyan a 19. század második felének Magyarországán, az úgynevezett békebeli időkben játszódik, amikor még Pankota is Magyarország volt, és amikor a Muresan Dumitrukból lettek a Morosán Demeterek nem pedig fordítva, de az alapvetően vígjátéki felütésű, idillikus hangulatú darabban kirajzolódik egy társadalmi osztály, sőt, egy ország válságának a tragikuma, ami könnyen transzponálható a huszonegyedik század Romániájába is.
Párhuzamok
Hogy a Buborékok a mának is szól, az a társadalom működési mechanizmusainak párhuzamából adódik: hiszen ma is, csakúgy mint régen, befolyásos szülők tökkelütött fiaiból lesznek képviselők (ha van elég pénz a megválasztásukhoz), az önzetlen barátok(nők) ajándékai valójában a megvesztegetés eszközei, de a kivagyiság, a rongyrázás is ugyanolyan igénye ma a sekélyes lelkeknek, mint volt egykoron. Csak egyvalamiben látok éles különbséget a Buborékokban megrajzolt akkor és a jelenben tapasztalható most között: a köztisztviselő Rábay Miklós (Csatlós Lóránt) kínosan és érdemben is ügyel a jó hírére, ezért a Körös-szabályozási munkálatok közbeszerzési eljárása során a megvesztegetettségnek pusztán a gyanújára is lemond hivataláról. Ma már a köztisztviselőket nem kínozzák effajta skrupulusok, az ő lemondatásukhoz nem tisztességre, becsületre, lelkiismeretességre, hanem alapvetően a korrupcióellenes ügyészség kényszerítésére van szükség. A darab rendezője, a Szigligeti Színház Magyarországról érkezett új művészeti vezetője Novák Eszter nem aggályoskodott egy ennyire áthallásos művel bemutatkozni a váradi publikum előtt, és azok, akik érintve érezhetik magukat, tőle könnyebben elfogadhatják a fricskát, még ha magukra venni az inget eszük ágában sincs.
Víg dráma
Mindezek után még inkább fontos hangsúlyozni, hogy a darab társadalomkritikai éle ellenére mégiscsak egy vígjáték, mert ugyan érzékelteti a talaját vesztő nemesség drámáját, viszont az összes galiba okozója az ostoba Solmay Ignácné, azaz Szidónia (Molnár Júlia), aki terrorizálja urát és félreneveli gyermekeit, mert úgy véli, számukra csakis a fényes parti jelenti az egyetlen elképzelhető jövőt. És hogy a baj a lehető legsúlyosabb legyen, Szidónia hajszolja a külsőségeket, nehogy megszólja őt az úri társaság. Realitásérzék hiánya olyan mértékű, hogy azt már nem is lehet másként, mint vígjátéki formában közvetíteni, csakúgy mint Solmay Ignác (ifj. Kovács Levente) gyávaságát, meghunyászkodását felesége akarata előtt.
Heppiend
A család rohamléptekkel halad a csőd felé, és Solmay hiába tesz néhány erélytelen próbálkozást arra, hogy megmentse azt, ami még menthető, az előre látható vég elkerülhetetlen. A szerző azonban a darab végére megtorpan: vagy nem nézett szembe a következményekkel, vagy nem akarta túlságosan felzaklatni korabeli közönségét, ezért a távoli rokon, az idők folyamán nagy vagyont szerzett Morosán Demeter (Kardos M. Róbert) kihúzza a vagyonát vesztett családot a sárból, ami jelenti azt is, hogy a korabeli Magyarországon a lesüllyedő nemesség helyét a vállalkozó kedvű polgárság veszi át. A váradiak darabja megtartja ezt a megoldást, ami itt és most üzenetként vagy diagnózisként csak részben állja meg a helyét, hiszen az igaz, hogy Pankotán már rég nem a Solmayk, hanem a Muresanok az urak, akik viszont távolról sem olyan jószándékúak a mai Solmaykkal, mint az egykori Morosánok, ráadásul a mai társadalomnak egyetlen olyan rétege sincs, amelyikhez bármiféle reményt lehetne fűzni atekintetben, hogy az éppen regnálókhoz képest jobban ellátnák a közéleti feladatokat. De legalább ez a heppiendes befejezés, csakúgy mint az egész darab vígjátéki hangvétele, tetézve az operettekből vett zenei aláfestéssel könnyebben elviselhetővé teszi a mai néző számára azt a megérzést, hogy amikor a színpadon látott sorsokon kacag, valójában önmagán nevet.
Múlt, jelen, jövő
A korhű díszletek és a jelmezek idillikus környezetet teremtenek (Florina Bellinda Vasilatos ezúttal is szép munkát végzett) a nagyszámú szereplőgárdást felvonultató előadáshoz. Rég nem láttuk már Molnár Júliát főszerepben, így szinte ismeretlen ismerősként nézhettük a felfedezés erejével ható alakítását: a művésznő meggyőzően, magabiztosan játszott, jól megragadta és megjelenítette Szidónia karakterét. A férjét játszó ifj. Kovács Leventét sokkal gyakrabban látjuk a színpadon, talán ebből kifolyólag kevesebb meglepetést nyújtott egyébként szintén hiteles alakításával. Az előadásban játszó többi színész teljesítményét is dicséret illeti, mert egységesen magas színvonalon domborítottak. A legidősebb Somlay utódot, Bélát alakító Balogh Attilát azért említem meg külön, mert őt az idei évadtól szerződtette a Szigligeti Színház. Meglepően érett és magabiztos volt Nagy Tímea színpadi teljesítménye, aki az Ady Endre Elméleti Líceum diákjaként egyenrangú partnere volt diplomás kollégáinak. Kisebb szerepet kapott Kőrösi Kristóf, aki ugyancsak az Ady Endre Líceum diákja. A két tanuló szereplése pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a Szigligeti Színház minden lehetőséget megragad arra, hogy kinevelje saját utánpótlását, így a társulatnak ez az előadása a múltból felénk intve szól a jelenhez és mutat a jövő felé. Ebből a szempontból is értékes vállalkozás tehát a Buborékok, ami remélhetőleg nem fog egyhamar elpattanni, mint a Solmay család vagyona, és sok váradi fogja igényelni ezt a bájos burokba csomagolt társadalmi (ön)kritikát.
Pap István
erdon.ro
2015. október 22.
Vers- és balladamondó verseny
Szerda délután Szatmári Ildikó és Tamás-Péter Réka magyartanárnők szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium biztosított helyszínt a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny számára.
Előbbit első, utóbbi kettőt pedig második alkalommal rendezték meg V-XII. gyermekek számára. Váradról a házigazda tanintézményen kívül az Ady Endre Középiskolából, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, a Iosif Vulcan Főgimnáziumból és a Szacsvay Imre Általános Iskolából, míg vidékről például Érmihályfalváról és Székelyhídról érkeztek diákok. Ez jelentette a megmérettetés megyei szakaszát, ahonnan évfolyamokra lebontva összesen tizenkét tanuló jutott tovább az országos döntőbe, melyet Sepsiszentgyörgyön bonyolítanak majd le november 13-15. között. A szakemberek alkotta zsűribe meghívták Brugós Anikót (Partiumi Keresztény egyetem), Kocsis Gyulát és Ozsváth Zsuzsát (Szigligeti Színház), Szakács Zoltán iskolalelkészt és Holczman Ilona magyartanárnőt. Az éneklésnél jó pontnak számított az tiszta intonáció, a szövegértés és -mondás, valamint az egy-egy tájegységre jellemző dialektus használata, míg a szavalás esetében a szövegérthetőség, a megfelelő előadásmód és a tiszta beszéd bizonyult nyerőnek. Azok, akik dobogós helyeken végeztek, könyvjutalmakkal és édességekkel térhettek haza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 9.
Átszervezésekkel védenék a magyar iskolahálózatot
Miután RMDSZ-közbenjárásra sikerült elérni, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester ne szólhasson bele a beiskolázási tervbe, vagyis abba, hogy hány nulladik, ötödik és kilencedik osztály induljon Váradon – amire az önkormányzati vezetőnek nem is lett volna törvényes hatásköre –, a tanfelügyelőséggel kezdtek tárgyalásokat arról, hogy reálisan hány diák van, és hogy a jelenlegi törvény hány osztály indítását teszi lehetővé. A tárgyalások eredményeként az igényeket kielégítő terv készült el – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szabó Ödön parlamenti képviselő. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben folyamatosan konzultáltak a történelmi egyházak vezetőivel, vagyis Csűry István református és Böcskei László római katolikus püspökkel, valamint az érintett iskolaigazgatókkal a képviselendő álláspontról.
Megfelel az igényeknek a beiskolázási terv
A közös munka eredményeként a tanfelügyelőségről kikerült és a minisztériumba elküldött beiskolázási terv lefedi az iskolák igényeit – mondta el Szabó Ödön. Ennek megfelelően a tervbe 16 indítandó ötödik osztály került be a Bolojan által propagált 12 helyett, valamint szintén a reális igényeknek megfelelő számú előkészítő osztály. A középiskolai osztályokat illetően kisebb kompromisszum született: Nagyváradon és vidékén 24 osztály indítására volt igény az iskolák részéről, és végül 22 került a tervbe – de még ez is jóval több a polgármester által javasolt 18-nál. Az RMDSZ által felhozott legfőbb érv a témában az volt, hogy a tavalyi adatok szerint a Bihar megyei színmagyar oktatás nemcsak el tudja tartani saját pedagógusi hálózatát, hanem többletet is termel, míg a színromán, illetve romántöbbségű oktatás veszteséges. A román oktatási hálózat deficitjét (ami Bihar megyében az elmúlt évben 12,2 millió lej volt) pedig nem lehet a magyarokon megspórolni, főleg, ha figyelembe veszik azt is, hogy romániai szinten a kisebbségi oktatás az országos hálózatnak alig tíz százalékát teszi ki. Ezt a szakmai érvelést a tanfelügyelőség elfogadta, ezt követően azonban Bukarestben a minisztériummal is el kell majd fogadtatni.
Szakosztályokat venne át a Szent László és a Lorántffy
Szabó Ödön ugyanakkor kilátásba helyezte a váradi középiskolai hálózat jelentős átszervezését is a közeljövőbeli tervek kapcsán, melyre elmondása szerint már megállapodás született a történelmi egyházakkal is. A terv értelmében a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont a közgazdasági és szolgáltatási szakképesítés irányába mozdulna el, és ide kerülnének a jelenlegi szakoktatási rendszerben szétszórtan működő turisztikával és szolgáltatásokkal foglalkozó szakosztályok, míg a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium a műszaki oktatás irányába mozdulna el, és ide kerülnének a mechatronikai, elektrotechnikai osztályok, az Ady Endre Líceum pedig meglévő szakjait erősítené. Ugyanakkor arra is törekednek majd, hogy a művészeti líceumban, illetve más, nem szakoktatást nyújtó tanintézetben, ahol többnyelvű osztályok vannak, legalább három párhuzamos magyar osztály működjön évfolyamonként – tette hozzá Szabó Ödön. Ez katedrastabilitást és „erős” magyar diákságot eredményez, valamint ez biztosítja majd azt, hogy ne legyen a tanintézetekben – ahol többnyelvű osztályok vannak – érdek a magyar középiskolai osztályok elsorvasztása, vélekedett a politikus.
Szabó Ödön egy nagyon kemény beiskolázási kampány szervezésének a fontosságát is hangsúlyozta, hogy betöltésre kerüljenek a kiharcolt helyek – s ebben a szülők és pedagógusok szerepvállalását szorgalmazta. Az iskolák figyelmét pedig arra hívta fel, hogy ezen a téren ne méretezzék túl saját magukat, hiszen azzal „aszályra ítélhetik” a többi iskolát.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 25.
Érték még a könyv?
Október végén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban immár második alkalommal rendezték meg az V–XII. osztályos diákok novellavetélkedőjét.
A Communitas Alapítvány által támogatott program célja az volt, hogy a 13 nagyváradi magyar oktatási intézményben tanuló közel 300 diákot olvasásra inspirálják. Célkitűzés volt ugyanakkor az önművelés igényének és szokásainak felfedezése, az együttműködésen alapuló csapatmunka örömének, szépségének átélése.
A versenyre benevező iskolák négyfős csapatokkal jelentkezhettek – minden évfolyamról egy-egy diák. Ebben a kategóriában összesen hat iskola diákcsapata képviseltette magát a versenyen: egy-egy csapat az Ady Endre, Szent László líceumokból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, egy a Loránffyból, a szervezők részéről, illetve a vidékről a borsi és a székelyhídi iskolák is képviseltették magukat egy-egy csapattal.
A vetélkedő célja az volt, hogy a diákok kreatívan gondolkodjanak az elolvasott művekről, egyéni olvasatokat hozzanak létre és értelmezéseiket bemutassák, megosszák társaikkal.
Örömmel nyugtáztuk a nagy érdeklődést, hiszen a gimnáziumi korcsoportban tizenöt csapat sorakozott fel a ,,lila csatamezőn”.
Végül, az eredmények alapján dicséretben részesült a lorántffys csapat, harmadik helyezést értek el a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai, második lett a Szent László líceum és első helyezést értek el az Ady Endre Líceum tanulói.
A rangsorolás a verseny jellegénél fogva nagyon nehéz volt, de a zsűri alapos munkája révén sikerült kiválasztani a legjobb négy csapatot: a Szacsvay Imre Általános Iskola Irkászok csapata részesült I. díjban, II. díjat a 11-es Általános Iskola Lila katonák csapata kapta, III. díjat szintén a 11-es Általános Iskola vehette át 2×2 Lotti csapatnévvel, a dicséret a bihari Gáspár András Általános Iskola diákjait illette, akik Vitaminbomba néven jelentkeztek
Bán Imola
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. december 28.
Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 21.
Gazdag év volt
Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület 
Egy éve, 2015. január 20-án a 4-es számú bejegyzési bizonylattal igazolta a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, hogy az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet január 16-án bejegyezték a társadalmi szervezetek lajstromába. Az elmúlt év tevékenységeiről készült beszámolójukból szemelgettünk.
Az egyesület két saját rendezvényt szervezett, partnerségben az otthont adó Székely Nemzeti Múzeummal, júniusban és novemberben, emellett a szervezet elnöke, dr. Szekeres Attila István heraldikus számos hazai és külföldi helyszínen tartott előadásokat, bemutatókat.
A marosvécsi református templom címereiről beszélt a Műemlék – hagyomány és jövő (Monumentul – tradiție și viitor) című műemlékvédelmi konferencia keretében, három helyszínen: Jászvásáron, Kisinyovban és Csernaviciben.
Dr. Szekeres Attila további előadásainak helyszínei: Fogarason a komlódi Wesselényi–Teleki kastély címereiről, a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban címerekről történelemtanároknak, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen Erdély címereiről, székely jelképekről, Kovásznán A nap és a holdsarló Erdély címerében címmel.
Az egyesület több könyvbemutatón és könyvismertetőn vett részt, Budapesten, Brassóban és Székelyudvarhelyen.
Címeradományokról is szól a beszámoló, a bukaresti magyar oktatás 200. évfordulója alkalmából bemutatták az Ady Endre Elméleti Líceum címeres zászlaját, melyet az egyesület elnöke a szervezet nevében adományként tervezett. A Kovászna-belvárosi Református Egyházközség számára adományként tervezett címeres zászlót a templom felszentelésének kétszázadik évfordulója alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten mutatták be.
Elkészítették még Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlótervét. A beszámoló még számos, saját publikációra is kitér. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. január 26.
Ismét remekeltek az Ady Endre Líceum diákjai
Az elmúlt időszakban megrendezett hazai és magyarországi tantárgyversenyeken, vetélkedőkön kiváló eredményeket értek el a nagyváradi Ady Endre Líceum tanulói. Nem telhet el úgy Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencia (TUDEK), hogy azon valamilyen szaktantárgyból adys diák ne nyújtana kiemelkedő teljesítményt.
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum tanulói két, decemberben szervezett matematikaversenyen is nagyon jól szerepeltek. A Bolyai matematikaverseny országos szakaszáról az iskola hatodik osztályos csapata – Deli Attila Róbert, Puskás Róbert, Dallos Lóránd és Kulpinszky Wilhelm – jutott ki a Magyarországon júniusban megrendezendő nemzetközi döntőbe, ugyanakkor a miskolci szervezésű Dürer matematikaverseny magyarországi körzeti szakaszáról két adys csapat is továbbjutott az országos döntőbe. Az ötödik-hatodik osztályosok korcsoportjában a Kürth Varsoczky Réka, Farkas Ábel, Deli Attila Róbert alkotta adys csapat jutott tovább, míg a hetedik-nyolcadik osztályos korosztályban Csányi Patrik Tibor és Erdei Roland Patrick képviselik majd a döntőben az Ady líceumot. A diákokat Vad Márta, Bődi János és István Zoltán tanárok készítették fel. A Dürer kémiaversenyen is sikereket értek el az adys diákok. A Székely Tekla, Kőrösi Kristóf és Bartus Attila alkotta csapat az összesítésben negyedik helyezést ért el, ennek az eredménynek köszönhetően ott lesznek a február első hétvégéjén megrendezésre kerülő magyarországi országos döntőn. A diákokat Ciubotariu Éva kémiatanárnő, az iskola aligazgatója készítette fel. Bartus Attila és Kőrösi Kristóf tizenegyedik osztályos tanulók részt vettek a Nagyváradi Egyetem szervezte Inovativa csapatversenyen, amelyet egyetemistáknak írt ugyan ki a felsőfokú tanintézmény, de ezt a problémát az adys diákok úgy hidaltak át, hogy maguk közé vettek egy egyetemistát, és így már indulhattak a versenyen, amelyen különdíjat szereztek.
TUDEK
Nem telhet el úgy Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencia (TUDEK), hogy azon valamilyen szaktantárgyból adys diák ne nyújtana kiemelkedő teljesítményt. Így volt ez a legutóbbi TUDEK-en is, ahol szociólógia szekcióban Tripó Debora és Kovács Ferencz dicséretet kaptak, Uj Alexandra tizenegyedik osztályos tanuló pszichológiából első helyezett lett – mindhármuk felkészítő tanára Domján Katalin –, míg magyar irodalom szekcióban Mărcuţiu-Rácz Dóra harmadik helyet szerzett. Ugyancsak ő első díjat nyert a Bájoló magazin internetes publicisztikai pályázatán, és az általa írt színdarab harmadik díjat kapott a PADIF Országos Diákszínjátszó fesztiválon. Az ő felkészítő tanára Kozma Éva volt. A tanárnők megjegyezték, hogy a TUDEK jelentős verseny, mert nagyon komoly tudományos szakmai felkészülési munka szükségeltetik ahhoz, hogy jó eredményt lehessen elérni ezen a rendezvényen.
Junior freshhh
December 3-án zajlott le Százhalombattán, az ottani MOL finomítóban a Junior Freshhh elnevezésű nemzetközi tantárgyvetélkedő öt csapat részvételével. A Kárpát-medence országaiban tanulók számára kiírt verseny online szakaszában matematika, biológia, kémia, földrajz, fizika tantárgyakban szerzett ismereteikről kellett számot adjanak a fiatalok. Az Ady Endre Líceum háromfős csapata kiválóan szerepelt az online szakaszban, és így a Kenéz Anna-Boglárka, Vad Bertalan, Năndrean David-Cristian tizenegyedikes tanulók alkotta csapat kijutott a százhalombattai döntőre. A fiatalok elmondták, hogy az online forduló három hétig tartott, amelynek keretében kétnaponta kaptak egy feladatot, amelyet meg kellett oldaniuk, és vissza kellett küldeniük. A válaszokat pontozták, és így alakult ki a döntő ötcsapatos mezőnye, ahol szintén voltak feladatok mind az öt említett tantárgyból, illetve egy projektet is be kellett mutatniuk a csapatoknak. Az adysok itt ötödikek lettek ugyan, de így is kiemelkedő eredménynek számít a döntőben való részvételük.
Pap István. erdon.ro
2016. január 29.
Megoldást ígért az államtitkár
Rendeződhet a megyei tanfelügyelőség által összesített és továbbküldött beiskolázási keretszámok ügye, legalábbis ezt ígérte a bukaresti szaktárca államtitkára.
Három éves az RMDSZ nőszervezete. Jelenleg 24 területi szervezete működik, és 217 helyi. Erről beszélt Biró Rozália nagyváradi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az Európai Néppárt, az EPP nőszervezetének egyik alalnöki helyét is sikerült megszerezniük, a hatból, ezt ő tölti be. Elmondása szerint 33 ezer emert értek el különféle akcióikkal eddig, és például szerveztek különféle tréningeket, karitatív akciókat, továbbá azt szeretnék, ha a női képviselet a pártokban is erősödne. „Szó sincs róla, hogy ehhez ne lenne elegendő nő, van kivel betölteni a helyeket, csak akarat is kell” – mondta. A jelzett alelnökség kapcsán is összegezte céljaikat, amelyek között szerepel, a reprezentativitás növelése mellett, a családok szerepének előtérbe helyezése, tudatosan önszerveződő csoportként való ténykedés, jótékonysági akciók szervezése, az anyanyelvhasználat előmozdítása. Szerint a tavalyi az RMDSZ nőszervezetében a felkészülés éve volt, „és ez idén is tart, egészen a választásokig”.
Megoldódhat
Szólt a tájékoztatón arról a beiskolázásokkal kapcsolatos ügyről, amelyről lapunkban már írtunk. Mint ismeretes, a megyei tanfelügyelőség összesítette a keretszámokat, majd úgy döntött, hogy összevonásokat, szűkítéseket kell eszközölnie. Így végül olyan létszámokról szóló dokumentumot küldött tovább Bukarestbe, amely szerint kilenc magyar osztállyal kevesebb indulhatna. Ez Váradon az Ady, a Saguna, a Szent László, a Balcescu és a Suciu tanintézeteket érinti, valamint egy-egy székelyhidi és szalontai iskolát. Összesen kétszáz-kétszázötven olyan diák lehet, akik emiatt nem tudnák anyanyelven folytatni a tanulást. Biró Rozália elmondta: beszéltek a tanfelügyelővel is, a tanügyi államtitkárral és a tanügyminiszterrel is. Utóbbinak írásos beadványt is eljuttattak, amelyben a keretszámok felülvizsgálatát kérik. Időközben pedig aláírásgyűjtés indult, és három nap alatt 4567 kézjegyet gyűjtöttek a rendezés támogatására. Mint hangoztatta, egyrészt köszönik ezt az érintetteknek, másrészt pedig a szakminisztert is meglepte, hogy ilyen gyorsan ennyi aláírást össze lehetett gyűjteni, és ezt be is nyújtották neki. Biró Rozália lapunk kérdéseire megerősítette, hogy hasonló helyzet rég nem állt elő, nem minden tanév kapcsán vannak ilyen feszültségek, ugyanakkor azt mondta, a szakállamtitkár azt ígérte neki, hogy kedvező megoldás születhet. erdon.ro
2016. február 18.
A Tóth Árpád Irodalmi Kör havi ülése
Erdély neves iskolái
Kedden délután került sor az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör havi munkaülésére, melyen ez alkalommal Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad Megyei Szervezetének tiszteletbeli elnöke tartott előadást, bemutatva Erdély néhány neves iskoláját. Szó esett a Kolozsvári Báthori István, a Nagyenyedi Bethlen Gábor, a Csíkszeredai Márton Áron, a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó, a Székelykeresztúri Berde Mózes, a Nagyváradi Ady Endre, a Brassói Áprily Lajos, a Zilahi Wesselényi, a Kolozsvári János Zsigmond, a Székelyudvarhelyi Tamási Áron, a Kolozsvári Apáczai Csere János, a Szatmárnémeti Református Gimnázium és a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas iskolákról.
Matekovits Mihály olyan személyeket is bevont az előadásba, akik a fenti iskolák valamelyikébe jártak, így a Nagyenyedi Bethlen Gábort Kiss Anna, a Székelykeresztúri Berde Mózest Hadnagy Dénes, míg a Brassói Ápriliy Lajost Matekovits Mária mutatta be. Az intézményekben végzett híres költőktől vagy neves személyiségektől származó idézeteket Gál Zoltán, a Nyugati Jelen ifjú újságírója és a kör rendszeres részvevője olvasta fel.
Rögtön az est kezdetén a jelenlévők megemlékeztek Balázs Katalinról, a Vörös Lobogó, később Nyugati Jelen egykori szerkesztőjéről, akinek halála óta egy év telt el, valamint a nemrégiben elhunyt Katona Béláról. Ahogy Regéczy Szabina Perle, a kör elnöke fogalmazott, „jó szavalót és vidám, jókedvű barátot” veszítettek el, és az ő emlékére Lucian Emandi Feltámadás/Înviere című verséből idézett.
L. N. Nyugati Jelen (Arad)
2016. március 1.
MAKOSZ-tanácskozás
Február 27-én, szombaton Nagyváradon szervezte meg a MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) idei első konzultatív tanácsának ülését, amelyen tíz megyéből 26 képviselő volt jelen. A megnyitón beszédet mondott Horia Onita, az Országos Diáktanács elnöke. Az ülésen sor került a tagszervezetek és az elnökség beszámolójára, amelyet a küldöttek titkos szavazással fogadtak el. Ezután az idén szervezendő rendezvények helyszínéről döntöttek. Ezekről az elnökség rövid ismertetőket terjesztett elő, majd többek között megvitatták a MAKOSZ átalakításáról kidolgozott stratégiát. A tanácsülést Takács Dániel, a MAKOSZ-elnökség egykori tagja Imázs, arculat és vizuális identitás című bemutatója zárta.
A rendezvény társszervezői a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség voltak.
A MAKOSZ sajtóirodája. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 12.
Forradalom utca 48. az Erdélyi Magyar Televízióban!
Forradalom utca 48. címszó alatt idén negyedik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és az Erdélyi Magyar Televízió az erdélyi magyar középiskolák történelmi vetélkedőjét.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is öt csapat méri össze az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudását, de a diákoknak kreativitásról, színészi adottságokról is tanúbizonyságot kell tenniük a vetélkedő öt fordulója alatt. A részt vevő csapatok ez alkalommal is meghívásos alapon érkeznek a megmérettetésre: Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról a Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Sepsiszentgyörgyről a tavalyi nyertes csapat, a Mikes Kelemen Főgimnázium képviselteti magát a rangos eseményen.
A zsűri tagjai ez alkalommal a forradalom és szabadságharc ismert és elismert szaktekintélyei: a zsűri elnöke dr. Egyed Ákos akadémikus, Deák Árpád nyugalmazott történelemtanár, dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Keserű Sándor, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum történelemtanára.
A színvonalas, izgalmas, fordulatos vetélkedőt az Erdélyi Magyar Televízió március 15-én, kedden este 8 órától tűzte műsorára. Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 22.
Fizikaversenyek döntői a JZSUK-ban
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) április 16-án szervezte meg az Öveges József és Vermes Miklós Fizikaversenyek országos döntőjét Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A legjobb eredményeket elért 8.–11. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi döntőin, amelyet az EMT társszervezetei, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, illetve a Vermes Miklós Alapítvány szerveznek meg Egerben, illetve Sopronban.
A nyertesek:
Öveges József Fizikaverseny:
7. osztály: I. díj: Divin Judit (Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad, felkészítő tanára Bogdán Károly); II.: Simófi Levente (Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr, Bernád Rozália)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 25.
Kétnapos történelmi verseny
Tizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája.
A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján.
Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket.
Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt.
A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban.
A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből.
Eredmények
Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. május 3.
Sikeres könyvbemutató az Ady líceumban
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében mutatták be V. Szilágyi Istvánnak Az ember szabadsága című kötetét. A csütörtöki esemény a Varadinum rendezvénysorozat záróakordjának is beillet, hiszen a műsor végén a Partiumi Nyugdíjas Egyesület énekkara színvonalas műsort mutatott be: énekeltek Váradról, a háborúkról, valamint vallási énekeket adtak elő. Szavalatok is elhangzottak.
A kötetet Tóth Márta, a líceum volt igazgatója, magyar irodalom tanár mutatta be, bizonyítva, hogy a műelemzés is egy rangos irodalmi műfaj, amit akár magas színvonalon is lehet művelni. Kiemelte a kötet gazdagságát, sokszínűségét. A szabadság gondolata végigvonul a kötet írásain. A könyv kisregényeket, novellákat, drámát és publicisztikai írásokat tartalmaz.
A Neked adom a halhatatlanságot című kisregény nemcsak egy gyógyíthatatlannak tűnő betegséggel küzdő két fiatal drámája, de a szétzilált talajt vesztett társadalom drámája is, hiszen sokan próbálnak szerencsét külföldön, ami sok esetben családi tragédiákhoz vezet. A Fal című novella a falakról szól, amelyek sok esetben eltávolítanak egymástól bennünket. A Csillag című novella a váradi Böhm Hédi életét mutatja be, amikor családjával együtt elhurcolták koncentrációs táborokba, ahonnan szülei soha nem tértek vissza. Az Ikrek a haláltáborokban című novella hőse meg kellett járja a haláltáborok poklát, hogy szeretni tudjon, s rájöjjön, hogy őt is szeretik.
A tanárnő szerint a szerző birtokában van annak a tudásnak, ami a novellák megírásához szükséges, hiszen novellái feszültek, csattanósak. A kötet írásai közül kiemelkedők A nagy visszatérés és az Egy dobogó szív, melyeket a tanárnő fel is olvasott. Jelentősek a kötet egyharmadát kitevő publicisztikai írások is, amelyek érzékeny antennaként fogják fel a politikai, közéleti, kulturális eseményeket. Az írások igen széles skálán mozognak, szólnak a hazai, magyarországi választásokról is, de kulturális téren azt is fontosnak tartja a szerző, hogy szobrot állítsanak Horváth Imrének.
A továbbiakban V. Szilágyi István beszélt a könyv megszületéséről, valamint műhelytitkairől. Ebből kiderült, hogy 50 évvel ezelőtt jelentek meg első írásai a váradi Fáklya című napilapban, s a szerző azóta is publikál. Első írásaira Tuduka Oszkár, a szerző irodalomtanára figyelt fel, aki beajánlotta a Fáklyához. Mint mondta: „Nála az írás belső kényszer, mivel szűkszavú ember, így igyekszik kifejezni gondolatait. Tudatosan ír, mindig egy mondanivalót tűz ki maga elé, és ezt valósítja meg. Fontosnak tartja a gondolat, a szellem, a ráció szabadságát, ez derül ki a Luther című drámából is. Luther a középkor legnagyobb hatalmasságával, a római pápával veszi fel a harcot, hiszen a rációt, a szellemet nem lehet palackba zárni.”
A rendezvény jó hangulatú, meghitt beszélgetéssel, szeretetvendégséggel zárult.
Csatári Sz. István
V. Szilágyi István: Az ember szabadsága - Kisregények, novellák, dráma és publicisztikai írások /Nagyvárad, 2015/
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. május 22.
Identitáserősítő és közösségépítő vetélkedő
Marosvásárhely adott otthont a hétvégén megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek. Az ország magyar tannyelvű iskoláiból 90 diák vett részt.
A május 20–22. közötti rendezvény sokkal több volt, mint vetélkedő: kultúraápolás, nemzeti identitáserősítés, közösségépítés. „Kilencven diák, összesen 131 vendégünk volt. A verseny döntőjébe a megyei szakasz győztesei jutottak. Az anyanyelvi játékok célja, hogy felmérjük a nyelvi készséget, a nyelvhasználati ügyességet. Emellett ellátogattunk a gernyeszegi kastélyba, megtekintettük a Maros Művészegyüttes előadását, játszóház és közös táncház is volt, így a gyerekek nagyon jól érezték magukat. A szervezésből kivette a részét a megye összes magyar tanítója, minden módszertani közösség, úgyhogy ez szerintem tekinthető a magyar pedagógusok sikerének is” – tájékoztatott a Maros megyei magyar tanítókért felelős tanfelügyelő, Fejes Réka.
A huszonnegyedik alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek 2002 után másodszorra adott otthont Marosvásárhely, ezzel párhuzamosan pedig a szakemberek, nyelvészek, pedagógusok számára nyelvművelő konferenciát is szerveztek Erdélyi magyar helységneveink témakörben. A diákoknak a pedagógiai középiskolában biztosítottak szállást és étkezést, a 4. osztályosokból álló tizenhat csapat versenyét a Deus Providebit Házban, az 5–12. osztályosok tizenkét csapatának megmérettetését a Pedán szervezték. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap szerkesztősége, a Maros megyei tanfelügyelőség, a Református Kollégium, a Bolyai Farkas Gimnázium és a Római Katolikus Gimnázium támogatásával megszervezett rendezvény megnyitóját és díjosztó ünnepségét a Kultúrpalota nagytermében tartották.
A negyedikesek versenyét a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákjai, Bartha Ákos, Gombocz Ágnes és Makkai Márton nyerték, megelőzve a gyulakutai iskola (Antal Sára Panna, Császár Klára, Dósa Balázs), valamint a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Kalocsai Petra Adrienn, Linzenbold Frida, Sárvári Zsófia) csapatát.
Dicséretben részesült a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola (Kántor Kincső, Kósa Emese Izabella, Tóbiás Noémi) és a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola (Bocskor Salló Farkas, Borbély Ágnes, Herta Noémi) csapata. A nagyok (V–XII. osztályosok) között két csapat megosztva kapta az első díjat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot képviselő Damokos Beatrix, Szonda Gergő és Péter Brigitta, illetve a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Portik Kriszta, Jánosi Mária Beatrice és Portik Sándor Szilárd. Második helyezett a nagyváradi Ady Endre Gimnázium (Divin Judit, Kohán Zsófia Emma, Társi Kristóf Zsolt) és a Székely Mikó Kollégium (Dénes Petra, Izsák Arnold Róbert, Man Rebeka) csapata lett. Harmadik díjat nyert a marosvásárhelyi Bolyait képviselő Góga Andrea, Koós Imola és Magyari Zsuzsanna, valamint a nagyváradi 11-es számú középiskolát képviselő Zefer Szilvia Petra, Moghis Bianca és Zsebe Adél.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro
2016. július 1.
Népszerű volt a Nagyváradi Szent László Napok
Rendkívül népszerű volt a Nagyváradiak körében az immár negyedik alkalommal megszervezett, idén kilencnaposra bővített Szent László Napok: a június 18-a és 26-a között sorra került családbarát rendezvénysorozatra tavalyhoz képest számottevően többen látogattak el – közölték csütörtöki kiértékelő sajtótájékoztatójukon a szervezők.
„A kánikula és a labdarúgó-Európa-bajnokság ellenére sikeres fesztivált zártunk" – fogalmazott Mihálka Melinda programigazgató. A várfelújításnak köszönhetően a rendelkezésükre álló fesztiválterület is megnőtt, ezért idén már nem volt panasz a zsúfoltságra, és a lacikonyhák előtt sem kellett sokáig sorban állni.
Zatykó Gyula főszervező arról számolt be: tulajdonképpen mindegyik programponttal elérték a céljukat, hiszen a hőség ellenére családokat, fiatalokat és időseket egyaránt a várba vonzott minden esemény. A hagyományokhoz híven a gyermekprogramok, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, az örömfőzés, a kerékpártúra és a városlátogatás ezúttal is töretlen népszerűségnek örvendett, de az Ady Endre-gimnázium sportklubját vezető König Péter által szervezett Vártájfutás is közel hetven érdeklődőt vonzott. Ennek különösen örülnek a szervezők, hiszen nem csupán a sportágat és a sportolást népszerűsítették, hanem még a várat is sikerült „feltérképezniük".
Mihálka Melinda arra is kitért, hogy a több mint száz programpontból álló rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre a társ- és partnerszervezők, valamint támogatók nélkül. Zatykó Gyula köszönetet mondott a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az OTP Banknak, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek, és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy idén is sikeres Szent László Napokat tudhassanak maguk mögött.
„Önkéntes alapon szervezzük a Szent László Napokat, nem a profitért, ezért lehet kevés pénzből ilyen színvonalas rendezvényt tető alá hozni" – fogalmazott Zatykó Gyula, aki a Székely Betty által koordinált mintegy huszonöt önkéntesnek és a szervezői kemény magnak is külön köszönetet mondott a megfeszített munkáért.
Idén egyébként karkötők vásárlásával lehetett támogatni a fesztivált, de mint kiderült, ezeknek alig felét sikerült értékesíteni. Sikeresnek bizonyult ugyanakkor a programfüzet helyét átvevő, idén első alkalommal bevezetett FestivApp elnevezésű mobiltelefonos alkalmazás, amelyet több mint ezren töltöttek le. A szervezők remélik, hogy a Szent László Napoknak jövőre is lesz folytatása.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)