Adatbank.ro: a kattintást hozó „netes akadémia”
Több mint egymillió látogatója volt tavaly a most megújult Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak – közölték tegnap az internetes portál működtetői.
Az erdélyi Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex című hírportál 2001-ben indította el közös akadémiai portálját, amelynek célja, hogy lényegre törő és megbízható információkat nyújtson Erdélyről. Az Adatbank.ro oldalnak több aloldala (Szótár.ro, Lexikon.ro, Adatbankcafé.ro) is van.
Az átalakítás eredményeként az Adatbank.ro korszerűbb, átláthatóbb és használhatóbb felülettel gazdagodott – vélik a működtetők. A fontosabb bővítések között van a hírlevél, a kulcsszavas keresési lehetőségek, a név- és címmutatók kiemelése, illetve az oldal olyan sajátos tartalmakkal való színesítése, mint például a naponta meghallgatható madárhangok. Az adatbank fejlesztői elsősorban kutatóknak és oktatóknak szánják a portált, de azok számára is referenciakönyvtár lehet, akik böngészni szeretnek és kuriózumokat keresnek.
„Annak idején, mikor elindult az Adatbank.ro, kimondottan kutatók, akadémiai berkekben dolgozók számára érdekes tartalmak jelentek meg a felületen. Az idők során azonban főleg a szótárak és a lexikonok miatt bővült az érdeklődési köre a portálnak, és mára nagyon színes látogatói körrel számolunk” – magyarázta az ÚMSZ-nek Balázsi-Pál Ágnes, a Transindex portfólió-igazgatója. Tájékoztatása szerint a Szotar.ro és a Lexikon.ro oldalakat nagyon sok diák is látogatja. Mint mondta, a szótárak és lexikonok szócikkeinek szerzői szakemberek, de úgy állítják össze az oldalakon megjelenő anyagokat, hogy mindenki számára érthetőek, élvezhető legyenek. Mint megtudtuk, az oldalt sokáig a Szülőföld Alap, majd a Bethlen Gábor Alap is támogatta. Azonban nemcsak romániai és magyarországi pályázati források segítségével működtetik, hanem norvég és lichtensteini pályázati pénzekből is.
Györgyjakab Izabella, a projekt digitális vezetője szerint feladatuknak tekintik a digitalizált tartalom teljes értékű szövegként való biztosítását, így a szélesebb körű érdeklődésre számot tartó tartalmakat egyrétegű pdf fájlként, és html vagy dokumentumformátumban is hozzáférhetővé teszik olvasóik számára.
Az Adatbank.ro tartalma folyamatosan bővül. Jelenleg egyebek között kétnyelvű online lexikon, több száz kiemelten fontos Erdély-vonatkozású könyv, szótárak, térképgyűjtemények és fotótárak, kronológiák és statisztikák, folyóiratok és szövegtárak, természettudományi adatbázisok, írói és kutatói vendégoldalak alkotják a tartalmát.
S. M. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Értékkeresők (Beszélgetés Borcsa János irodalomkritikussal)
– Új könyved, az Értékkeresők – értékalkotók (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, az „új” Kriterionnál jelent meg, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?
– Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a kiadó. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem a Forrás-sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy megtűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett a Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. – Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragaszkodás a szülőföldhöz? – Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. – Kritikáidat máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?
– Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam össze Irodalmi horizontok (2005) és Merítés (2009) című kötetemet is, a Szövegszigettenger (1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni.
– Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt, élő kortársakról szólnak, számíthatunk irodalomtörténeti összefoglalóra?
– Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…
– Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek? – Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában. – Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek Eledele Kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?
– Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatáru! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felső-háromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.
Gergely Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Online veszélyek a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán működő Kommunikáció és közkapcsolatok szak idén is megszervezi éves konferenciáját Új média – új tudáshordozók címmel. Az április 12 és 13 között zajló eseményre magyarországi és romániai egyetemekről, intézményekből, könyvtárakból egyaránt érkeznek előadók.
A tét ezúttal a tudás megváltozott szerkezetének, szerepének vizsgálata. Előadások hangzanak majd el a digitális identitás, a szociális web, a könyvtári digitalizálás, az átfogó adatbázisok, tudástárak, a médiakörnyezet és médiatudatosság témaköreiben.
A program szélesebb nagyközönség felé nyitó rendezvénye a pénteken, április 12-én 17 órakor kezdődő beszélgetés, melynek címe: Archívumok, digitalizáció – projektek, tapasztalatok.
Útbaigazítással, válaszokkal azok szolgálnak majd, akiknek mindennapi munkájuk során ezekről az átalakulásokról közvetlen tapasztalatuk van: Györgyjakab Izabella, az Adatbank – Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár digitális vezetője, Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár osztályvezetője, Bodnár Róbert, a kolozsvári „Lucian Blaga” Központi Egyetemi Könyvtár könyvtárosa és Róth András Lajos, történész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának munkatársa.
A konferencia két előadásszekciója is angol nyelven zajlik, ezek közül a második, a szombaton, április 13-án délelőtt 11 órától sorra kerülő egy nemzetközi projektet mutat be. Az EU Kids Online 2. nemzetközi projekt (2010) keretében a kutatók 25 országban végeztek adatgyűjtést a 9-16 éves fiatalok körében, hogy feltérképezzék az internet nyújtotta lehetőségek kihasználásának mértékét, illetve a fiatalokat veszélyeztető online kockázatok valós ártalmát. A szekció előadásai a romániai kutatások eredményeit mutatja be.
manna.ro/sajtóközlemény
Manna.ro.

A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai Könyvtár (2.)
A tizenhatodik-tizenhetedik században könyvtárak csak az iskolák mellett létesültek. A tizennyolcadik században lángra lobbant a könyvgyűjtés szenvedélye. Akkor létesült többek között a gyulafehérvári Batthyáneum – 1792-ben Batthyány Ignác létesítette –, és a nagyszebeni Brukenthal-múzeum is, melyet Brukenthal Sándor alapított.
Tekintettel arra, hogy van még közölnivalónk, bezárólag még visszatérünk a Teleki-Bolyai Könyvtárra. A barokk építészeti műemlékek rajongója
Amint azt már említettük, gróf Teleki Sámuel ifjúkorától gyűjtötte a könyveket, itthon és a külföldön megjelenteket, klasszikusokat és a tudományos műveket.
Teleki gróf a felvilágosodás híveként és a klasszicizáló barokk építészeti műemlékek rajongójaként új könyvesház építését tervezte egy bécsi építész és saját rajzai alapján, a kivitelezést a már említett Schlaff építőmester végezte.
Keresztes Gyula, a Marosvásárhely régi épületei című könyvében leírja, hogy a műemlék alapkövét 1799-ben tették le.
A könyvesházat a meglévő L alakú Wesselényi épülethez építették úgy, hogy azok együttesen egységes épületet eredményezzenek. Az udvari könyvtári szárnyban van az emeletre vezető impozáns lépcsőház és a bejárat ajtaja, mely fölött kőtábla az alapító nevével:
Musis Patriis Gratisque Posteris D.D.Samuel S.R.T. Comes Teleki
A könyvtárterem nagy méretei, klasszicizáló építészeti kialakítása, a falak és a pillérek körül beépített könyvszekrények ünnepélyes hangulatot adnak a helyiségnek.
A háromajtós nagy belmagasságú termet két sor pillérre és a kerítőfalakra támaszkodó kerengő két szintre osztja, a szabadon maradt középső részén csehsüveg-boltozatos mennyezet. A nagyterembe belépő látogató szembetalálja magát Teleki Sámuel kancellár nagy méretű, füzérkoszorúval díszített és aranyozott rámába helyezett képével –Tusch János festette –, melyet az emelet magasságában helyeztek el.
A könyvszekrényeken elhelyezett görög bölcsek és szépírók szobrai díszítik az egyszerű, de finom ízlésű profilokkal díszített termet.
Az éveken át Bécsből hazaküldött könyveket Teleki utasítása szerint helyezték el a dróthálós szekrényekbe. Az épületben levő lakások átalakításával az Akadémia helyi fiókjának könyvtárát és olvasótermeit is idetelepítették.
A régi Wesselényi-ház földszinti belső ajtókerete fölött ma is látható a kőbe faragott családi címer és a család kezdőbetűi. Teleki Sámuel létesítménye a város legfőbb nevezetessége, könyvtárterme a magyarlakta területek legszebb empire stílusú csarnokterme, és szekrényeiben az európai művelődés leggazdagabb hagyatékát őrzik.
Az épület földszinti termében helyezték el a Bolyai Farkas és János Emlékmúzeum kiállítási anyagát. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculata
Ami a műemlék építészeti leírását illeti, arról az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban kaptunk lírást.
Egyemeletes, U alaprajzú épület, tizenkét tengelyes főhomlokzattal, amelyet függőlegesen 6 egyszerű lizéna oszt egy négytengelyes központi, valamint két-két, egyenként kéttengelyes szélső mezőre. A négytengelyes központi rész alsó szintjén a két szélső tengelyben valamikor két félköríves bejárat nyílt, mára a jobboldalit befalazták. Az alsó szint ablakait keskeny, vakolt szalagkeret övezi, a felsőt ugyanilyen egyszerű, könyöklőpárkányokra leszaladó vakolt füleskeretek díszítik. Az emeletet övpárkány választja el a földszinttől, a lizénák vonalában enyhe golyvázással.
Az udvari homlokzatok összképére az építési fázisok különbségei alapvetően rányomják bélyegüket. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculatát a kétszintes udvari árkádsor határozza meg, míg az újonnan épült könyvtárszárny a főhomlokzat egyszerű kialakítását idézi.
A régi szárny utca felőli udvari homlokzatát eredetileg nem díszítették árkádok, ez csak a könyvtárépítés bővítései során került oda, amint ez a fennmaradt tervrajzokból és az árkádok régi szárnyhoz való illeszkedéséből kitűnik.
Az eredeti barokk belsőépítészi részek őrzője
Fontosnak tartjuk azonban, hogy pár mondat erejéig még rávilágítsunk pár nagyon fontos dologra, ami természetesen az épületet illeti.
A műemléknek kettős szerepe volt, egyrészt megvolt benne a korabeli városi palota összes tartozéka – főúri lakosztály, reprezentatív nagyterem, női lakosztály, személyzeti és háztartási helyiségek a földszinten, gazdasági egységek a hátsó udvarban -, másrészt pedig az alapterület csaknem fele könyvtárként szolgált.
A földszinten, a könyvtár nagyterme mellett kapott helyet az olvasóterem, és ugyanazon a szinten volt a könyvtáros külön lakrésze is. A nemesi palota lakóhelyiségei, a kancellár lakosztályával együtt, az emeleten volt.
Marosvásárhelyen egyébként ebben az épületben maradt fenn a legtöbb eredeti barokk belsőépítészi részlet: padlók, ajtók, ablakok, kályhák, falfestés, stukkókeretek. Ugyanakkor néhány helyiségben még vannak darabok az eredeti bútorzatból is.
A könyvtáralapítás mint divat
A Könyvtárban található képgalériáról A város meséi című könyv szerzője is megemlékezik.
1822-ben, Teleki gróf halála után berendeztek a könyvtárban egy galériát a kor és Erdély történelmének neves személyiségeiről készült portrékból.
Köztük volt Bethlen Gábor fejedelem, Mátyás király, Samuel von Brukenthal, aki a tizennyolcadik század második felében Erdély kormányzója volt, Széchényi Ferenc, aki 1802-ben maga is közkönyvtárat nyitott Pesten, és nem utolsó sorban Savoyai Jenő, aki szintén könyvtártulajdonos volt. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy akkoriban nagy divatja volt a könyvtáralapításnak.
Dokumentumok állítják: 1780-ban merül fel a könyvtár alapításának ötlete!
Bota adatgyűjtéséből kiderül az is, hogy Teleki a kezdetektől tudatában volt az általa alapított könyvtár jelentőségének. A nyilvános könyvtárakról egyébként az 1780-as évekből származó dokumentumokban olvashatunk először, és ugyanebben az évben merült fel a marosvásárhelyi könyvtár alapításának ötlete is.
A Téka rendkívül fontos volt a város számára, tekintetbe véve, hogy Kolozsvár vagy Nagyszeben sokkal nagyobb és jelentősebb kulturális központnak számítottak. Mondhatni szerencsénk volt…
A kérdés az, hogy miért épp Marosvásárhelyre esett Teleki választása? Erre szintén A város meséi című könyv szerzője találta meg a választ. Bota úgy tudja, hogy mindez azért történt így, mert itt székelt a Királyi Tábla, és olyan tanintézmények voltak a városban, mint a Református Kollégium, vagy a katolikus iskolák, tele potenciális olvasókkal. És valóban, a könyvtárba betérők többsége a Királyi Tábla és a Református Kollégium diákjai közül kerültek ki.
Teleki fia nem vesz új könyveket. Így a Téka „könyvmúzeummá” alakul…
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból még kiderül, hogy magánkönyvtárról lévén szó, a könyveket saját pénzén vásárolta Teleki.
Mivel azonban halála után a fia nemigen szerzett be új kiadványokat, a tizenkilencedik század második felére a könyvtár egyfajta „könyvmúzeummá” alakult, amelyben sok régi kiadványt megtalálhatott az érdeklődő, újdonságok azonban nem voltak. Így ment ez a két világháború közötti időszakig. A harmincas évek végén a könyvtári élet fellendítése érdekében létrehoztak egy alapítványt, amely megpróbálta kivonni a Tékát a család tulajdonából.
Telt az idő, változtak a korok, az állam is elkezdett nyilvános könyvtárakat létesíteni, és a magántulajdonban lévő könyvtár eszméje lassacskán túlhaladottá vált.
A Teleki Téka művelődési szempontból mérföldkő marad, de olyan kisugárzása, mint alapítója, gróf Teleki Sámuel idején, sosem lesz már.
Sajnos. Nagy-Bodó Tibor
Központ. Erdély.ma