Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
7határ /7hatar.ro/
3 tétel
2012. december 14.
Interneten folytatják a Gazdaélet munkatársai
A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó megszüntette a Gazdaélet nevű agrármagazin további finanszírozását.
Az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – ezentúl a 7határ című internetes kiadvánnyal jelentkeznek, mellyel a hivatásos vidéki gazdákat, illetve a hobbikertészeket és az állattartókat kívánják megszólítani.
Az alapítók közleményükben leszögezik: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyarul. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztatnak.
„Az oldal tervezése során többször hallottuk, hogy az erdélyi gazda nem használja a világhálót. A kijelentés önmagában nem fedi a valóságot, hiszen évente újabb és újabb generáció lép be a gazdák sorába. A gazdálkodás hagyományokon alapul, amit egyik generáció a másiknak adott át. Ma sincs ez másként, így a családokban mindig van legalább egy személy, aki időről időre átveszi a gazdaságot. A falu világához ma már a világháló is hozzátartozik – vélekedik Daczó Dénes főszerkesztő. – Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen.
Éppen az internet nyújtotta tér ad lehetőséget az összehasonlításra, a kontrasztok megjelenítésére, ami az erdélyi gazdák és más európai térségek agráriumában vannak.” Mihály László elmondta, az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videoanyagok kísérik az anyagoka
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 20.
Hírsaláta
ELHUNYT MAG PÉTER, a bukaresti televízió és rádió magyar műsorának közkedvelt újságírója. Századunk gyógyíthatatlan betegsége, a rák végzett vele is. Élt 82 esztendőt.
KELL A CIÁN, NEM KELL A CIÁN? Hét elején a fővárosban mintegy ezren tiltakoztak a ciántechnológiájú bányászat engedélyezése és az ellen, hogy a Gold Corporation aranybányát nyisson, Verespatak központjában ugyancsak körülbelül ezren kérték, indítsák be a kitermelést. A beruházás megkezdését kérő Fehér és Hunyad megyeiek azt mondják, a verespataki tervvel újra lesz munkahelyük. Közben a környezetvédelmi minisztérium tegnapi közleményében leszögezte: kizárólag az összes környezetvédelmi előírás betartásával nyithat bányát Verespatakon a Roşia Montana Gold Corporation. (Ziare.com)
NINCS HIÁNY ÖNBIZALOMBAN. A képviselőház jogi bizottságában szeretne tevékenykedni Gigi Becali, a Steaua labdarúgócsapat tulajdonosa. Következő célja, hogy a liberális párt elnöke legyen, míg Crin Antonescu lesz az ország államfője. Becali szerint, ha Antonescu Cotroceni-be megy, és a liberális alakulat Tăriceanu kezére kerül, felveti a por a pártot. „Célom – jelentette ki –, hogy Antonescu elnök legyen, én meg a Nemzeti Liberális Párt elnöke. 2014-ben én írok alá, én csinálom a kormányt. Ez a célom.” Különben az ambiciózus férfiú ipari líceumban érettségizett, pásztorkodásból élt, viselkedni soha nem tanult meg. Most egyebek közt azt is ígéri, hogy megtanul viselkedni. (Puterea)
7HATAR.RO – GAZDÁKNAK. A Csíkszépvízen bejegyzett Agrár Média Egyesület Luca napján indította el Erdély első gazdaportálját, amely a világhálón a 7hatar.ro címen érhető el. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. A laptulajdonosok szerint fontos szempont, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat ingyen.
VÁLASZTÁSI ADOMÁNYOK PÁRTOKNAK. Az Állandó Választási Hatóság szerint a december 9-i parlamenti választások kampányában az SZLSZ több mint 15,5 millió lej, míg a jobboldali pártszövetség 7,7 millió lej támogatást gyűjtött össze. Az RMDSZ összesen 682 235 lej adományt kapott, ebből 112 692 lej jogi, 569 543 lej természetes személyektől származik. A Dan Diaconescu Néppárt 4 162 727 lejt költhetett el a választási kampányban, ebből 124 345 lej jogi, 4 038 382 lej pedig természetes személyektől folyt be. Összesen 28 734 439 lejt adományoztak a politikai pártoknak, szövetségeknek, jelölteknek, ebből 3 258 194 lejt jogi, 25 476 245 lejt természetes személyek adták. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 21.
www.7hatar.ro – az első erdélyi gazdaportál
011 őszén új kiadvánnyal gazdagodott az erdélyi nyomtatott sajtó piaca: először jelent meg országos agrármagazin. A Gazdaélet azt a rést igyekezett kitölteni, amelyet a szintén országos Erdélyi Gazda, valamint a székelyföldi Székely Gazda hagyott: olvasmányos, de tartalomban jóval gazdagabb, színesebb, ugyanakkor szerteágazóbb tematikájú anyagokkal vonzani egyre több olvasót hónapról hónapra. Mindez maradéktalanul sikerült – a gazdasági háttér azonban nem tette lehetővé, hogy abban a formában középtávon életképes maradjon. A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó 2012. november 1-jétől megszüntette az agrármagazin további finanszírozását. Mivel a Gazdaéletről az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – folytatni akarta az elkezdett célkitűzést, és ezúttal új, teljesen szűz terület meghódítására tesznek próbálkozást: interneten igyekeznek megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbi-kertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.
Ennek jogi hátterét a december 7-én hivatalosan bejegyzett Agrár Média Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai Daczó Dénes, Macalik Ernő és Mihály László, székhelye pedig Szépvíz község. Az egyesület alapvető célja az első magyar nyelvű gazdaportál elindítása és működtetése. Nem titok: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. Az oldal erőssége lehet a Gazdafórum, ahol a gazda a gazdával oszthatja meg gondolatait, tapasztalatait.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen. Az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videódokumentumok is kísérik majd az anyagokat, vagy éppen önálló tartalomként jelennek meg.
A gazda léte nem a rusztikus múlt egy darabja, hanem az értékteremtő jelen része. A honlapot működtető Agrár Média Egyesület egyik célja ezért az, hogy ennek az értékteremtő gazdálkodásnak az eszméjét tudatosítsa, a még fellelhető élhető életből, megtapasztalásból származó tudást dokumentálja és továbbadja. Az Agrár Média Egyesület további céljai között szerepel még szakmai rendezvények, fórumok szervezése, szakmai kiadványok megjelentetése, valamint aktív szerepvállalás a gazdaélet szervezésében. Az Agrár Média Egyesület rendelkezik az elindításhoz szükséges alaptőkével, amit az alapító tagok tettek ki. Működését a jövőben az önkéntesség mellett pályázati forrásokból, adományokból, illetve a honlap üzemeltetéséből származó bevételekből fogja fedezni. (www.7hatar.ro sajtóanyag)
Szabadság (Kolozsvár)