Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat (Déva)
7 tétel
2005. április 28.
23 új taggal gyarapodott áprilisban a Magyar Cserkészszövetség a dévai 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat és a gyulafehérvári 96-os számú Szent Pongrácz István Cserkészcsapat közösen szervezett dévai fogadalomtételén. Ünnepi mise keretében 3 dévai és 20 gyulafehérvári jelölt tett fogadalmat, a jelenlévő cserkészek pedig megújították fogadalmukat – számolt be Daradics János cserkésztiszt. /Cserkészek fogadalomtétele. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2011. október 4.
Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. április 14.
Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)

2013. április 26.
Gyarapodott a dévai cserkészcsapat
Cserkészfogadalom Tündérországban
Öt cserkésszel és öt kiscserkésszel gyarapodott a napokban az 55-ös számú dévai Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. – Két év kihagyás után szerveztük meg az idei próbáztatást, illetve ígéret- és fogadalomtételt.
A legtöbb jelölt több éve próbaidős volt már, igyekeztünk megszűrni a próbáztatásra jelentkezőket, hiszen azt szeretnénk, ha a cserkésznyakkendő nem csupán dísz vagy egyszeri kitüntetés jele lenne, hanem a cserkészélet iránti elkötelezettség szimbólumaként kerülne a jelöltek nyakába – fogalmazott Daradics János, csapatparancsnok. Megelégedéssel számolt be arról, hogy ezúttal a próbáztatást teljességében a képzett őrs- és segédőrsvezetők, illetve a segédtiszti képzésen részt vevő csapattársuk szervezte meg.
A keretmese ezúttal is nagyon ötletesnek bizonyult. A jelöltek János vitéz világába csöppentek, ahol számos játékos próbatételen kellett bizonyítaniuk elméleti és gyakorlati tudásukat, tájékozódó-képességüket, leleményességüket, és segítőkészségüket. A keretmese hatállomásos akadálypályán vezetett végig. Az első állomásnál János vitéz történetét elevenítették fel és jó tanácsokkal feltarisznyálva indították útra a jelölteket. Juliskát népdalénekléssel győzhették meg afelől, hogy tovább engedheti őket. A zsiványok csapdájából viszont csak úgy menekülhettek, ha bajba jutott társukat is kiszabadították és ellátták a sebeit. Jótettük helyébe ajánlólevelet kaptak kiszabadított társuktól, amivel felkereshették a királyt. Itt fel kellett olvasniuk a rovásírással írt ajánlólevelüket, melynek meghallgatása után a király egy huszár kíséretében engedte tovább őket egy szegény emberhez. Utóbbi épp házépítéssel volt elfoglalva, és a jelölteknek segíteniük kellett a fából és kötélből épülő lakhely felállításában. Sőt a tüzet is meg kellett rakniuk. Innen az óriások birodalmába vezetett útjuk. Mivel a terep nem engedte meg a cserkész-útjelek elhelyezését, e szakaszt Juliska szellemét kergetve kellett megtenniük a jelölteknek. Így érkeztek meg az óriások birodalmába, ahol találós kérdés-párbajban kellett legyőzniük a hatalmas ellenfelet. Ha sikerült, ajándékot is kaptak, mellyel tovább mehettek Tündérország felé. A keretmese lebonyolításába a tisztáson gyönyörűen virágoztak az áfonyabokrok, úgyhogy igazi mesebeli hangulat várta a beérkező jelölteket. No, meg Tündérország lovászmestere, aki meg is lovagoltatta őket. Ezután került sor a kiscserkészek ígérettételére, illetve a cserkészjelöltek fogadalmára. – A szokásos kiértékelésre és élménybeszámolóra sajnos már nem maradt idő. De a ragyogó szemekből úgy ítéltük, hogy az újdonsült csapattagok számára életre szóló élmény marad ez a nap – fogalmazott a csapatparancsnok.

2013. október 17.
Dévai díjazottak a Dalos Pacsirtán
Déváról öttagú csapat vett részt a Romániai Magyar Cserkészszövetség és a 21 sz. gr. Petki Dávid cserkészcsapat által Marosszentgyörgyön megrendezett Dalos Pacsirta vetélkedőn, ahonnan különböző kategóriákban elnyert első és második díjjal tértek haza.
Az RMCSSZ idén 10. alkalommal szervezte meg a Dalos Pacsirta nevet viselő országos rendezvényét, melynek célja a népdalok, ifjúsági énekek és cserkész dalok felelevenítése, a különböző tájegységek jellegzetes népdalainak megismerése. A rendezvény az évek során újabb és újabb versenykategóriákkal bővült. Idén már a néptánc és számos kézműves bemutató is része volt a vetélkedőnek.
A dévai 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat tagjai népdal- és kézműves kategóriákban neveztek be a versenyre. A negyedikes Zöldi Izabella népdalelőadásával el is nyerte korosztálya szintjén a második díjat, a hetedikes Erdős Amália pedig elsődíjas lett bogozott kézműves tárgyaival. – El sem akartam hinni, hogy valóban első díjat nyertem. Nem számítottam erre. Inkább azért mentem a versenyre, hogy együtt legyek a csapattársakkal, találkozzak régi ismerősökkel. De persze nagyon örültem a sikernek. Annál is inkább, mert többen is sok szép tárggyal neveztek be a versenyre, úgy bogozásokkal, mint festett üveg- és fatárgyakkal, illetve faragványokkal – mesélte Erdős Amália, akinek a kézművességen túl az ifjúsági énekverseny nyerte el leginkább tetszését. A szinte egész napra kiterjedő vetélkedőt jó hangulatú szüreti mulatság zárta. A rendezvényen résztvevő mintegy 200 erdélyi fiatal hajnalhasadtáig ropta a táncot. Másnap reggel azonban, ha álmosan is, de mindenki elért a helyi római katolikus templomban tartott szentmisére és az azt követő kiértékelésre, díjkiosztásra. A dévai cserkészek, akik idén először vettek részt a Dalos Pacsirta vetélkedőn, örömmel ünnepelték két díjnyertes társukat, s ígérgették, hogy jövőre népesebb csapattal neveznek be a versenyre.

2014. január 21.
21 éves a dévai cserkészcsapat
Tedd a jót!
21. születésnapját ünnepelte a hétvégén a dévai 55. Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. A Szent Antal közösségi házban megtartott vidám együttlétről ezúttal többen lemaradtak, a sokféle hétvégi program miatt.
Aki azonban eljött, igazi cserkészmódra ünnepelhetett. Volt bőven játék, zene, saját készítésű finomságok. No, meg birokra kelés is – amolyan cserkészmódra.
A Fehér farkasok őrsbe tartozó Forrai Antalt épp egy döntetlen birkózásból kellett „kimenteni”, hogy mesélhessen pár szót cserkészélményeiről. Kiderült, hogy alig öt éve kapcsolódott be a csapatba, és mindenekelőtt az együttlétek jó hangulatának, az élménydús csapat-tárboroknak és a cserkészet természetbarát mivoltának köszönhetően tart ki a mozgalom mellett. – Szívesen tanultam meg a cserkésztörvényeket is, és sokat jelent nekem, hogy olyan közösségben lehetek, ahol tisztelik a természetet, az állatokat. Én nagyon szeretem a vadállatokat is, van egy egyéves sólymom, gondozom, nevelem, és ha lehetőség van rá, elhozom ide a cserkészek körébe is, hogy minél több társam megismerje a ragadozó madarakat, és megtudja, hogy mennyire hasznos állatok. A természet szeretete már bennem volt, amikor cserkészkedni kezdtem, de emellett nagyon sok jó dolgot tanultam, úgy érzem, hogy ez a közösség embert farag belőlem – állapította meg felnőttes komolysággal a tizenéves cserkészlegény.
Közben társai már gyülekeztek a két cserkésztiszt, Daradics János és László Attila körül, hogy az idei országos programokról tájékozódjanak. – Az idei szülinapunk rögtönzött jelszava: ne feledjük, hogy cserkészek vagyunk. Úgy gondolom, néha mindenki eszébe kell jutassa saját magának, hogy hová is tartozik. Nekünk életünk részévé vált a cserkészet, és a megtapasztalt értékeket próbáljuk átadni az újabb és újabb nemzedéknek. Fontosnak tartom a csapat közösségi memóriáját, ezért most is jó sok fényképpel, újságcikkel, emlékezéssel elevenítettük fel az elmúlt években zajlott táborokat, a nevelő célzatú közös játékokat, portyázásokat. Ezek mind beépülnek egyéni és közösségi tudatunkba, szebbé, jobbá, gazdagabbá teszik az életünket – fogalmazott László Attila.
A birkózások, oszlopdöntés meg egyéb mozgalmas játék közé ezúttal is befért egy kis szellemi táplálék. Daradics János csapatparancsnok, a magyar cserkészmozgalom alapítójaként tisztelt Sík Sándor versét olvasta fel a születésnapozó csapatnak, arra biztatva őket, hogy bármi körülmény között is, tegyék a jót, ott ahol vannak, úgy ahogy lehet!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

2016. május 18.
Fogadalom és ígérettétel a dévai cserkészcsapatban
Cserkésztestvéremmé fogadlak
Huszonnyolc újonccal gyarapodott a hétvégén a dévai 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. A cserkész-, kiscserkész- és farkaskölyök jelöltek fogadalmát, illetve ígéretét ezúttal is komoly próbatétel előzte meg. A kedvezőtlen időjárás miatt a próbáztatás, a csapat történetében először, zárt helyiségben történt. – Ez a körülmény kicsit módosította az eredeti elképzeléseinket, hiszen már jó ideje kinéztünk egy nagyszerű helyet a közeli kőbánya környékén, ahol a tér adottságai, a növényzet, sőt még a fakitermelésből származó rönkök, gallyak is jó színteret biztosíthattak volna a keretmesénknek. Idén ugyanis Ludas Matyi történetére építettük az akadálypályát. De végül a sűrű záporok miatt a Szent Antal Házban, illetve ennek udvarán került sor a próbáztatásra, ami utólag értékelve, egész jó helyszínnek bizonyult – fogalmazott Daradics János csapatparancsnok.
A kicsik, 12 cserkész-, 7 kiscserkész- és 9 farkaskölyökjelölt jókora izgalommal és otthonról alaposan feltarisznyálva érkezett a próbáztatásra. A csapattagoknak azonban hamar sikerült feloldani a jelöltek aggodalmát. Egy kis bemelegítő játék után többedmagukkal bocsátották útra őket a Ludas Matyi világába vezető akadálypályán. Az első állomásnál máris Döbrögi hajdúiba ütköztek, akiknél bizonyítaniuk kellett cserkész mivoltukat: cserkészkézfogással, -köszönéssel stb. Aztán az ácsmesterbe ütköztek, akinél csomózás, zsineghasználat terén kellett helytállni. A harmadik állomásnál a béreslegény fogadta a jelölteket, karikás ostorral, íjjal való bánásra tanítgatta őket. A rőzsét gyűjtögető anyókák a helyszín miatt tojást kínálgató nénikké lettek, akiknek kosarából egy ügyetlen mozdulat miatt szétgurultak a tojások (pingponglabdák). A jelölteknek ezeket kellett minél fürgébben begyűjteniük. A további állomásokon erő- és ügyességi próbákon kellett helytállni, majd a piaci kofák társaságában népdal és cserkészjáték terén is bizonyítani kellett. Természetesen mindenki ügyesen kiállta a próbákat, s a fogadó csapatnál elismerő kézfogásban részesültek. Ezután kerülhetett sor az ígéret-, illetve fogadalomtételre. A cserkészjelöltek híven fogadták, hogy teljesítik kötelességeiket, amelyekkel Istennek, hazájuknak és embertársaiknak tartoznak, a kiscserkész-, illetve farkaskölyökjelöltek pedig megígérték, hogy jók lesznek, és a cserkésztörvényeket betartják. Így aztán meg is kapták a korukhoz illő nyakkendőt és a csapat tagjai (köztük ez alkalomra hazatérő családos és egyetemista cserkészek is) kézfogás kíséretében valamennyi jelöltet cserkésztestvérükké fogadták.