Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
21. Gróf Petki Dávid Cserkészcsapat (Marosszentgyörgy)
5 tétel
2005. szeptember 17.
Két kategóriában, három korcsoportban Hargita, Kolozs, Kovászna és Maros megyei cserkészek fújják a nótát a szeptember 16-18. között második alkalommal megszervezett Dalos Pacsirta Országos Cserkész Dalversenyen, melynek a marosszentgyörgyi plébánia adott otthont. – A cserkészdalversennyel hagyományt szeretnénk teremteni – hangsúlyozta Molnár Szilárd, a szervező marosszentgyörgyi 21. számú Gr. Petki Dávid Cserkészcsapat vezetője. Míg tavaly harmincnégy vetélkedő szállt versenybe, addig az idén ötvennél több diákra számítanak. Maros megyében öt-hat működő cserkészcsapat létezik. A nótás kedvű cserkészek nép- és cserkészdal, valamint ifjúsági és vallásos énekek kategóriáiban kelhetnek versenyre. Szeptember 24-én Gyergyó-szárhegyen gyűlnek össze újból, ahol az 1990-es alakuló ülés óta ötévente kopjafát helyeznek el a parkban. /Mészely Réka: Dalos pacsirták találkozója. Országos cserkészvetélkedő Marosszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./
2005. szeptember 21.
Ismét megkezdődött a Dalos Pacsirta nép-, ifjúsági- és cserkészdalverseny. Marosszentgyörgy római katolikus plébániájának udvara ismét kicsinek bizonyult. A zsűri dolgát megnehezítették a résztvevők, hisz szebbnél szebb dalok csendültek fel. A versenyek után a cserkészek megtanulták a hallott és számukra ismeretlen dalokat is. /Barabás Enikő, 21. Számú Gr. Petki Dávid Cserkészcsapat: Cserkészdalverseny Marosszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2007. október 2.
„Tele van a szívem dallal/, a lelkem is énekkel/ Egy része marad a földön/ a többi száll – égre fel” – Baricz Lajos plébános-költő verssorait választva mottóul, negyedik alkalommal tartották meg a Dalos pacsirta országos cserkész-dalversenyt Marosszentgyörgyön. Az elmúlt hét végén Erdély számos településéről több mint 110 cserkész nevezett be az eseményre, amelynek házigazdája a helybéli Gróf Petki Dávid cserkészcsapat volt. Erre az alkalomra a Gróf Petki Dávid csapat válogatott dalokból álló kötetet is kiadott, a tavaly megjelent cserkész-daloskönyv folytatásaként, hogy a versenyzőknek könnyebb legyen a felkészülés. A kétnapos rendezvény keretében szeptember 29-én délelőtt az ifjúsági és vallásos énekek kategóriában háromfős csapatok mérték össze tudásukat, majd délután népdalok és cserkészdalok csendültek fel az egyéni versenyszámban. /Berekméri Ildikó: Dallal „cserkészték be” a zsűrit. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./
2011. október 14.
Cserkészek dalversenye
Nyolcadik alkalommal szervezték meg Marosszentgyörgyön a Dalos Pacsirta nevet viselő Országos Cserkész Dalversenyt. A rendezvény október 7. és 9. között zajlott, a házigazda szerepét pedig a Romániai Magyar Cserkészszövetséghez tartozó gróf Petki Dávid cserkészcsapata töltötte be.
Szombat délelött két kategóriában, kiscserkész és cserkész korosztály szerint versenyeztek a résztvevők. Érkeztek cserkészek Régenről, Enyedről, Lapádról, Tordáról, Kolozsvárról és Marosszentgyörgyről, akik népdal vagy ifjúsági vallásos ének előadásával készültek. Őket értékelték a zsűri tagjai, a lapádi, enyedi és tordai csapat vezetői. A délután folyamán sor került az idei verseny tájegységének, a Kis-Küküllő menti népdalok, népi hagyományok ismertestésére, Borbándi András református lelkész bemutatója népdaltanulással volt egybekötve.
A hétvégén, a dalversenyt követően sor került az V. Országos Cserkész Szüreti Bálra is, az este 8 órakor kezdődő mulatság első mozzanata a helyi cserkészek által előkészített csősztánc volt. Együtt táncoltak az éjszaka folyamán az erdélyi és a Felvidékről érkezett cserkészek. Vasárnap a szentmisét követően az eredmények kihirdetésével ért véget az idei Dalos Pacsirta.
Rajka Mária 
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 17.
Dévai díjazottak a Dalos Pacsirtán
Déváról öttagú csapat vett részt a Romániai Magyar Cserkészszövetség és a 21 sz. gr. Petki Dávid cserkészcsapat által Marosszentgyörgyön megrendezett Dalos Pacsirta vetélkedőn, ahonnan különböző kategóriákban elnyert első és második díjjal tértek haza.
Az RMCSSZ idén 10. alkalommal szervezte meg a Dalos Pacsirta nevet viselő országos rendezvényét, melynek célja a népdalok, ifjúsági énekek és cserkész dalok felelevenítése, a különböző tájegységek jellegzetes népdalainak megismerése. A rendezvény az évek során újabb és újabb versenykategóriákkal bővült. Idén már a néptánc és számos kézműves bemutató is része volt a vetélkedőnek.
A dévai 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat tagjai népdal- és kézműves kategóriákban neveztek be a versenyre. A negyedikes Zöldi Izabella népdalelőadásával el is nyerte korosztálya szintjén a második díjat, a hetedikes Erdős Amália pedig elsődíjas lett bogozott kézműves tárgyaival. – El sem akartam hinni, hogy valóban első díjat nyertem. Nem számítottam erre. Inkább azért mentem a versenyre, hogy együtt legyek a csapattársakkal, találkozzak régi ismerősökkel. De persze nagyon örültem a sikernek. Annál is inkább, mert többen is sok szép tárggyal neveztek be a versenyre, úgy bogozásokkal, mint festett üveg- és fatárgyakkal, illetve faragványokkal – mesélte Erdős Amália, akinek a kézművességen túl az ifjúsági énekverseny nyerte el leginkább tetszését. A szinte egész napra kiterjedő vetélkedőt jó hangulatú szüreti mulatság zárta. A rendezvényen résztvevő mintegy 200 erdélyi fiatal hajnalhasadtáig ropta a táncot. Másnap reggel azonban, ha álmosan is, de mindenki elért a helyi római katolikus templomban tartott szentmisére és az azt követő kiértékelésre, díjkiosztásra. A dévai cserkészek, akik idén először vettek részt a Dalos Pacsirta vetélkedőn, örömmel ünnepelték két díjnyertes társukat, s ígérgették, hogy jövőre népesebb csapattal neveznek be a versenyre.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)