Okt. 5-én Nagybányán az RMDSZ, a nagybányai Misztótfalusi Kiss Miklós Közművelődési Egyesület és a Teleki Sándor cserkészcsapat tagjai 11 fenyőfát ültettek az unitárius temetőben, a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére. Az egyesület elnöke, Lakatos Nella mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 7., 881. sz./

Szept. 14-én megnyitotta kapuit Nagybányán a Németh László Elméleti Líceum. A város magyar lakosságának régi vágya volt, hogy újra legyen magyar középiskolája. Nagybányán 1955-től 1959-ig volt magyar középiskola, akkor megszüntették és az iskolát beolvasztották a románba. A felújított épület előcsarnokában Németh László műveiből összeállított kiállítás fogadta az érkezőket. Az ünnepségen a Teleki Sándor cserkészcsapat tagjai álltak díszsorfalat. Az új középiskola igazgatója, Vida Zoltán beszédében így jellemezte az eseményt: Megszületett az erdélyi magyar középiskolák legifjabb sarja. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette, reméli, hogy azok, akik itt kezdik a tanévet, már az önálló magyar egyetemen folytathatják tanulmányaikat. Takács Csaba megdöbbentő adatot ismertetett: amióta 1995-ben a jogkorlátozó tanügyi törvényt elfogadták, 35 ezerrel nőtt azoknak a magyar gyermekeknek a száma, akik románul tanulnak. Takács Csaba figyelmeztetett: meg kell tanulni köszönetet mondani román barátainknak, a kézszorítás nem a megalkuvás, hanem az egyetértés gesztusa. Végül Takács Csaba felolvasta az RMDSZ adománylevelét: az új középiskola könyvtárának felajánlott 5 millió lejről. Az iskolaavatáson megjelent Németh László két lánya, dr. Németh Judit és Lakatosné dr. Németh Ágnes. A beszédek elhangzása után a magyar történelmi egyházak lelkipásztorai megáldották az épületet. /Megnyitotta kapuit a nagybányai Németh László Elméleti Líceum. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 18. - 595. sz./

A magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma "Világítsuk ki a Kárpát-medencét!" címmel tűzgyújtási akciót hirdet 2000. június 23-án, közép-európai idő szerint éjfélkor. Szeretnék, ha az akcióban minél többen vennének részt, kinyilvánítva ezáltal a magyar nemzet egységét. Egységes szertartást javasolnak: a Miatyánk elmondása, a Himnusz és a Cserkészinduló eléneklése. - A nagybányai 015. sz. gr. Teleki Sándor cserkészcsapat bejelentette, hogy hol fog tüzet gyújtani, a Kereszthegy csúcsán, illetve a Kövesbérc tetején. /Világítsuk ki a Kárpát-medencét ! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 16-22./

"Döntés született Nagybányán gróf Teleki Sándor hajdani lakóházának megvásárlására. A műemlék jellegű ingatlant a társadalmi szervezetek Magyar Házzá szeretnék alakítani. A kezdeményező szervezetek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gutin Osztálya, a gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, valamint a nagybányai RMDSZ Reform Tömörülés platformja írták alá a szándéknyilatkozatot. Nagybányán hozzávetőleg 25 ezer magyar él (a lakosság 16-17 százaléka), s legalább 6-7 aktív magyar egyesület és alapítvány tevékenykedik, amelyek összejöveteleiket rendszerint közösen használt, alkalmi termekben kénytelenek lebonyolítani. /Dávid Lajos: Magyar Ház lesz a "vad gróf″ hajdani nagybányai lakóépületéből? = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./"

"Az új koltói Gyülekezeti Otthonban hagyományőrző hétvégét tartottak februárban, a Romániai Magyar Cserkész Szövetség (RMCSSZ) partiumi segédvezető-képző programjának részeként. Az Erdély valamennyi tájáról összegyűlt ifjak a különböző népi hagyományokat, viseleteket, népi hangszereket, játékokat, valamint egyes népi mesterségeket ismerhettek meg. Vetítésre is sor került, a csángók életéről Kallós Zoltán néprajzkutató tartott előadást. A különböző népviseletek és táncok szóbeli bemutatása után, a nagybányai Túróczi Klára-Jurje László házaspár tartott előadást a fazekasmesterségről. Nem maradt el a táncház sem. A háromnapos koltói rendezvény megszervezését és a házigazda szerepét Dobes Hajnal csapatparancsnok, illetve a nagybányai Gróf Teleki Sándor Cserkészcsapat vállalta. /(szika): Cserkészek a hagyományokért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 6./"

"Arany és ezüst minősítéssel jutalmazták a nagybányai cserkészek teljesítményét a november 9-11. között megrendezett XI. Szigetszentmiklósi Regösnapok (SZER) népdal- és néptáncversenyein. A gróf Teleki Sándor cserkészcsapat 8 tagja Vincze Gabriella és István szállítási vállalkozók jóvoltából vehetett részt a találkozón. /Regös jóhírek. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 16./"

Jan. 25-én nyílik Nagybányán, a Teleki Magyar Házban a kortárs nagybányai magyar képzőművészek alkotásainak kiállítása. A rendezvényre 17 festő, szobrász és keramikus jelentkezett alkotásaival. Megnyitó beszédet mond Dudás Gyula festőművész, Balogh Béla nyugalmazott levéltáros és Dávid Lajos, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke. Ezzel az eseménnyel hivatalosan is beindul a tevékenység az épületben, amelyet a EKE Gutin Osztálya, a gr. Teleki Sándor cserkészcsapat, a Teleki Blanka Nyugdíjas Klub és a Magányosok Klubja mellett hamarosan a Erdélyi Múzeum-Egyesület orvosi és gyógyszerészeti szakosztályának nagybányai csoportja és a műkedvelő színjátszók is birtokba vehetnek. /– vásárhelyi – : Kiállítás és kisavató. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 25./

A nagybányai Gr. Teleki Sándor Cserkészcsapat márc. 1–3. között ismét megrendezte a Regős-Cserkész Hétvége nevű rendezvénysorozatot. Több mint száz, Erdély minden részéből érkező cserkészt fogadtak a házigazda nagybányaiak. Nem hiányzott a népdal és a néptánc sem. /(szika): Cserkésztanya Teleki Sándor egykori házában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 19./

"A szamosújvári 51. számú Czetz János cserkészcsapat meghívására érkezett Erdélybe a lyoni "Szent Szív" plébánia 10 cserkésze, azzal a céllal, hogy megismerkedjenek Erdély jellegzetességeivel és együtt táborozzanak a magyar cserkészekkel. A mozgótábort 3 nagy rész alkotta: egy magashegyi cserkésztábor a Gutin hegységben, a Kakastarély alatt, egy régésztábor Bálványosváralján és egy kis körút Kolozsvár környékén. Élményt volt a Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjainak. Egy alkalommal a nagybányai Teleki Magyar Ház vált otthonunkká, vendéglátóik pedig a 15. sz. Teleki Sándor cserkészcsapat tagjai voltak. Bekapcsolódtak a III. Bálványosváraljai Cserkésztáborba, amelynek célja, immár harmadik éve, a vár romjainak felszínre hozása. /Kasza Tamás: Cserkésztestvériség-mozgótábor francia vendégekkel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./"

"Júl. 20-án lehet meglátogatni a Pityipalkó-tábort a Sólyomkő alatt, ugyanis a nagybányai gróf Teleki Sándor cserkészcsapat a szamosújvári Czetcz János, valamint a kolozsvári Dónát cserkészcsapatok társaságában ott verték fel sátraikat. /Vasárnap látogatható a Pityipalkó-tábor. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 18./"

A gróf Teleki Sándor cserkészcsapat mintegy tizenöt tagja képviselte Nagybányát a „Csodaszarvas nyomában” elnevezésű országos rovásírásversenyen, amely a múlt hét végén zajlott Szamosújváron. A nyertesek (köztük a nagybányai Mátyás Orsolya) könyvjutalomban részesültek. /(dávid): Rovásírás Szamosújváron. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 8./

Új kiáltó szó – a nagybányai és bányavidéki magyarságért! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Kós Károly „...Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e? És felele: nem vagyok.
Mondának azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy megtudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!"
(János evangéliuma, 1, 21-23)
Mi mindannyian, jelen Kiáltvány aláírói – a nagybányai és bányavidéki magyarság sorsa iránt felelős egyházfők, közéleti és civil szereplők, pedagógusok – aggódással követjük annak az önfeladó magatartásnak és közgondolkodásnak a terjedését, amely most már létében fenyegeti közösségünket.
A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyesházasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is.
1992-ben, húsz esztendővel ezelőtt, még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer. Ez matematikailag is közel 50 százalékos fogyást jelent mindössze két évtized alatt. A kézzelfogható, megtapasztalható valóság azonban még ennél is ijesztőbb: még ezt a 14 ezer magyart sem találjuk sehol.
Rendezvényeken ugyanazokat az arcokat látjuk. Templomainkban alig köttetnek tiszta magyar házasságok, alig keresztelnek magyar gyermeket. Óvodáink többé-kevésbé megtelnek ugyan, de mire ezek a gyermekek első osztályba, középiskolába érnek, elszivárognak, eltűnnek valahol a repedező szülői öntudat és a román nyelvű oktatási rendszer hajszálerein. Gyermekeinknek inkább román anyanyelvű barátaik vannak. Társaságban idegen hangzású zenét hallgatnak, sokszor még egymás között, a családban sem használják anyanyelvüket s ebben nem egyszer mi, felnőttek vagyunk készséges cinkosok.
Hol vagytok nagybányai, bányavidéki magyarok?
A folyamatnak az értelmiségi szülők gyermekei is egyre gyakrabban esnek áldozatául. Félő, hogy az általuk mutatott negatív példa nyomán a következőkben minden eddiginél jobban felgyorsul az asszimiláció vidékünkön. Húsz éves felezési idővel számolva fél évszázad múltán már alig lesz magyar Nagybányán és a Bányavidéken.
De tiszta lehet-e vajon a lelkiismeretünk? Megtettünk-e vajon mindent a folyamat megállítása érdekében? Vagy magunknak sem valljuk be, de érveinkkel csak tehetetlenségünket álcázzuk, s magasra tartott kézzel valójában már rég megadtuk magunkat a Sorsnak?
Mi, akik ezt a Kiáltványt aláírtuk, úgy érezzük, nem mehetünk el a jelenség mellett szótlanul. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb gondolkodója, Kós Károly szellemét idézve kiáltjuk ismételten magunk is a jelszót: ébredjetek húszesztendős álmotokból! Nyissátok ki szemeiteket! Vegyétek észre a hibákat, tévedéseket! Elég a passzivitásból, a visszavonulásból, az önfeladásból! Építenünk kell!
A juhok, bár oktalan állatok, ha farkas fenyegeti a nyájat, magasra szegett szarvakkal veszik körbe bárányaikat az akol körül. Mi nem vagyunk oktalan állatok. S bár megfogyatkoztunk, még mindig többen vagyunk mint száz esztendővel ezelőtt. És sokkal többen vagyunk mint 4-500 esztendeje, amikor templomainkat, iskoláinkat, ezt a várost, így, ahogyan ma kinéz, elődeink megépítették. Ne hagyjuk elveszni! Ne hagyjuk el hűtlenül ezt az észak-erdélyi magyar várat, amelyben nagyszüleitek, dédszüleitek leélték életüket! Amelyben megszültek és felneveltek benneteket, és akár áldozatokat is hozva magyar embereknek neveltek benneteket, abban a reményben, hogy majd ük- és szépunokáik is magyarok lesznek. Nem kérünk tőletek sem többet! Ne szakítsatok múltatokkal, ne vessétek el magyarságotokat – ezt a szüleitek által reátok testált csodálatos örökséget…!
SZÜLŐK: ne engedjetek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának! Ne fosszátok meg őket az anyanyelvű oktatás lehetőségétől – mert ezzel a magyarnak maradás lehetőségét tagadjátok meg tőlük!
Nem kevesebb, hanem TÖBB az az ember, aki anyanyelvén tanul. Az idegen nyelvű iskola viszont idegen nyelvű baráti kört jelent, majd vegyes házasságokat. Minden „elengedett” gyermekkel egy magyar családot veszíthetünk el, egy több évszázados magyar közösségnek leszünk akaratlanul is könyörtelen felszámolói.
A rosszul értelmezett szabadság szellemében soha ne bízzátok gyermekeitekre a döntést. Ne feledjétek: ők még nem tudnak dönteni, a döntés mikéntjére nektek kell őket megtanítotok! Válasszatok számukra magyar iskolát, s ha gyermekeitek képességei többet kívánnak mint a helyi lehetőségek, jobbnál-jobb erdélyi magyar tanintézetek, kollégiumok várnak tárt kapukkal reájuk. Neveljétek legjobb tudásotok szerint magyarnak fiaitokat és lányaitokat, hogy majd unokáitok is magyarnak születhessenek!
FIATALOK: keressétek egymás társaságát! Keressetek magyar barátokat, magyar társakat! Igen, ez valamennyire zárkózott, önmagunk felé forduló életet jelent. De ne feledjétek: évszázadokon át ez a zárkózottság tartotta meg Erdély legértékesebb közösségeit! Útravalóul adjuk számotokra a törvényt: zárjatok ki magatokból minden idegent. Ne engedjetek közel a szívetekhez idegen nyelvet, idegen kultúrát, idegen barátot. Mert az idegen barátból könnyen lesz idegen szerető, s aki nem anyanyelvén vall először szerelmet, később nagy valószínűséggel választ az életre is más nemzet fiai közül társat magának. Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyesházasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák...?
Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!
PEDAGÓGUSOK, az ezer esztendős magyar oktatás legnemesebb örökségeinek hordozói: nagy elődeitekhez hasonlóan tekintsétek missziónak, végtelen áldozattal járó hivatásnak munkátokat! Tudjuk, ezer teher van rajtatok. De muszáj az ezeregyediket is vállaitokra venni, muszáj még többet felmutatnotok, sokkal többet mint többségi társaitok, mert iskoláink is sokkal jobbak kell legyenek, mint a többségi nemzeté! A ti munkátok nem hivatalnok-munka: nem ismerhet pihenést, sem munkaidőt! Egyetlen felsőbb hatalom állhat meg előttetek, s ez az önmagatokkal szembeni igényesség, a minőség követelménye!
Legyetek példaképek: pontosabbak a legpontosabbaknál, fegyelmezettebbek a legfegyelmezettebbeknél! Legyetek igényesek – legfőképpen önmagatokkal szemben! Egyetlen tanóra sem maradhat el. Egyetlen lehetőséget sem szabad kihagynotok, ami vonzóbbá, színvonalasabbá teheti iskolátokat. S egyetlen gyermek kezét sem szabad elengednetek – sőt keresnetek kell, meg kell fognotok a felétek nyújtott, vagy éppen tőletek elforduló, benneteket eltaszító gyermek- és felnőttkezeket.
Ne tanítani, hanem nevelni akarjatok! Ne szabadosságra, hanem a szabadsággal való élésre tanítsátok meg diákjaitokat! Legyetek befogadóak, nyitottak mindenre, ami érték, de alku nélkül elutasítóak a felszínesség, az értéktelenség iránt! S mert ennek a magyarságában megrendült, öntudatában meggyengült, idegenhez hajló liliomszál-ifjúságnak szüksége van a nemzeti nevelésre, hát legyetek magyarok legfőképpen és mindenekelőtt!
Legyetek tökéletesek – mert nincs más választásotok! Nem ellenetek, hanem értetek is szól a kiáltó szó!
Nem köthetünk kompromisszumot. Nincsen semmi „de”. Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk! Egymásért felelős magyarokká.
Jelen kiáltvány megfogalmazását sok-sok vívódás kísérte, hogy kimondjuk-e azt, amit mindenki tud, de senki sem akar beszélni róla. A haldokló előtt kíméletességből gyakran elhallgatják betegségét. Mi azonban bízunk abban, hogy bár betegek vagyunk, képesek vagyunk a gyógyulásra. Képesek vagyunk arra, hogy összeszedjük magunkat, hogy megerősödjünk.
Ehhez azonban akarni kell. Túl kell lépni a fájdalmakon, a magyarságunk vállalásával járó személyes és családi konfliktusokon. Nemet kell tudnunk mondani az idegen társnak, az idegen iskolának, az idegen közösség csábításának. Nemet kell tudnunk mondani a letargiának, a közömbösségnek, az igénytelenségnek.
S elvárjuk, sokszorosan elvárjuk értelmiségünktől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, vállalkozóktól, közéletünk fáklyavívőitől –, hogy mindezekben, mint egykor a falusi tanító, vagy kántor, hitet és bátorságot adó, az összetartásban is irányt mutató, biztos kapaszkodók legyenek mindannyiunk számára.
A fentiek alapján mi, jelen Kiáltvány aláírói, elsőrangú feladatnak tekintve az anyanyelvű oktatás és nemzeti nevelés minőségi javítását, vonzerejének növelését, kezdeményezzük egy BÁNYAVIDÉKI CIVIL ISKOLASZÉK létrehozását.
Az Iskolaszék feladata, hogy mint közösségünk élő lelkiismerete és érdekeinek megfogalmazója, őrködjön az oktatás minőségén, hatást gyakoroljon a bányavidéki magyar oktatási intézményekre, tagozatokra és csoportokra, stratégiákat dolgozzon ki, biztosítsa a párbeszédet és információcserét, s oktatási intézményeinkkel együttműködve egységes irányt, vonzó szellemiséget és színvonalat szabjon és alkalmazzon. Az Iskolaszék tagjainak legitimitását a mögöttük álló társadalmi szervezetek, oktatási, egyházi vagy világi intézmények biztosítják.
Kós Károly szavaival búcsúzva: az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a cselekedni akaróknak, a kötelességtudóknak, az előrenézőknek. Mert az Élet nem vár, az Élet rohan.
S hinni akarjuk, hogy nem leszünk pusztában kiáltó szó csupán...
2012. május 31-én.
Eddigi aláírók:
VARGA KÁROLY
Nagybányai Református Egyházmegye
LIEB JÓZSEF
Szentháromság Római-katolikus Plébánia
BAK LÁSZLÓ
Nagybánya-óvárosi Református Gyülekezet
TASNÁDI ANDRÁS-ZSOLT
Nagybánya-újvárosi Református Gyülekezet
LUDESCHER ISTVÁN
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Nagybánya központú területi szervezet
HUPKA FÉLIX
Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei szervezet
SZANISZLÓ JÓZSEF
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezet
VÁRADI ENIKŐ
Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület
VIDA NOÉMI
Németh László Alapítvány
NAGY-JENEI ZOLTÁN
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Máramaros megye, Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület
DÁVID LAJOS
Teleki Magyar Ház Társaság, EMKE
MARKÓ HAJNAL
Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Nagybányai Táncház, Teleki Magyar Ház
APJOK NORBERT
Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács
PINTÉR ZSOLT
Virtuális Nagybánya Egyesület – Nagybánya.ro. Erdély.ma