Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
11. Székely Határőr Huszárezred
15 tétel
2007. október 31.
A Marossárpatakért Egyesület a múlt október 27-én huszártalálkozót szervezett. A falu központjában levő Huszárszobornál hét csapat gyülekezett, miközben a helybéli lovas huszárok felvonultak a faluban. A Mátyás-huszárok első századát a marossárpataki, a másodikat a szovátai, a harmadikat a kápolnásfelfalusi csapat képviselte, a XI. székely határőr huszárezredet pedig a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi és a szentegyházi hagyományőrző csapat. A találkozóra eljöttek a torboszlói lófők is. Miután a központi parkban felsorakoztak a csapatok, sor került Kemény János szobrának (a helybéli Miholcsa József alkotása) felavatására – beszédet mondott Simon Zsolt történész. Kemény János, egykori fogarasi főkapitány, majd I. Rákóczi György sikeres hadvezérének szobrát az Erdőcsinádon szolgáló Lukácsy Szilamér tábori pap áldotta meg. A 159 éve, október végén vívott győztes marossárpataki csatáról Miholcsa József elmondta, hogy azért nevezetes, mert az volt az erdélyi 1848-as szabadságharc első ütközete. A székely huszárcsapatok legyőzték Urbanékat. Mihály József, a szentegyházi hagyományőrző huszárcsapat kapitánya elmesélte, hogy 1996-ban alakultak. Hajdanában Szentegyházáról sokan vonultak be a XI. székely határőr huszárezredbe, ők ennek a hagyományát őrzik. /Kilyén Attila: Huszártalálkozó Marossárpatakon. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
2008. szeptember 16.
Évente több száz reménykedő levél érkezik a Sírjaik hol domborulnak című műsorhoz Budapestre. Az egykori honvéd hadisírok felkutatására alapított kegyeleti műsor másfélszázadik adásához érkezett. A szerkesztők három éve kutatnak az eltűntek után, eddig már több száz katona és munkaszolgálatos sírját azonosították. A keddenként délután az m1-en jelentkező összeállításban gyakoriak a határon túlról érkező tudósítások. Emlékezetes az Uz-völgyi hadisírokról készített alkotás, Simon József munkája. Az adás a több mint ezer hősi halottnak állít emléket, akik 1944 augusztusában a román átállás után a többszörös túlerő ellen védték a Hargita és Bákó megyét elválasztó völgyet. A 11. Székely Határőr Zászlóaljat, a szövetséges Románia határán, fiatal tapasztalatlan katonákból, leventékből állították össze, akik a legcsekélyebb esély nélkül vették fel a küzdelmet a harcedzett, gépesített szovjet alakulatok ellen. Különösen érdekesnek ígérkezik a szeptember 16-i, jubileumi adás. Az Arad megyei simonyifalvi és kőröskisjenői svábok kitelepítéséről Puskel Tünde Emese készített megrázó filmet. A javarészt fiatalokból álló csoportot Krivoj-Rog bányáiba vitték, ahol az embertelen bánásmód és az éhezés következtében legtöbbjük elpusztult. A Gyimesi-szoros bunkereiről és védőállásairól a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila forgatott filmet. /A világháborúk áldozatai. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./
2009. március 10.
Sepsiszentgyörgyön közösen szervezi március 15-e megünneplését az RMDSZ és az MPP. A Duna TV is közvetíti a sepsiszentgyörgyi eseményeket – rendhagyó ünnepséget ígérnek a szervezők. A rétyi fúvószenekar és a gidófalvi huszárok toborozzák az embereket az ünnepség helyszínére, majd a jelenlévők megkoszorúzzák az Erzsébet parki 1848–49-es emlékművet. Az idei ünnepség a 11. Székely Huszárezred zászlajának szentelésével indítanak. Az ünnepség díszszónoka Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért elnöke lesz. Az egyórásra tervezett műsort követően Kárpáti Szél 1848 címmel emlékműsort tartanak a budapesti Honvéd Színház és a Vasas Táncegyüttes művészei. Kovászna megye március 15-i rendezvényének a maksai Óriáspince tető ad helyet. /Kovács Zsolt: Az összefogás március 15-je. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./
2009. március 16.
Sepsiszentgyörgyön a „Székely március” címet viselő március 15-i rendezvényre a 11. Székely Huszárezred lovasai toboroztak résztvevőket, végigvonulva a város főutcáján. Mintegy 3000 sepsiszentgyörgyi vonult a Tamási Áron Színház bejáratéhoz felállított színpad elé, amelynek műsorát közvetítette a Duna TV is. A ceremónia a másfél évszázaddal ezelőtti rítus szerint zajlott, vagyis a zászlóvivő egy asztalra fektette a lobogót, amelynek nyelébe egy-egy szeget ütöttek a város vezetői, illetve a történelmi egyházak lelkészei. A szónoklatok után fellépett a budapesti Honvéd Színház, a Vasas Táncegyüttes és az Obsitos népi zenekar. Sötétedéskor elindították a fáklyagyújtás láncát, melyet a háromszéki cserkészek vettek át és továbbították a településeknek. Március 15-e alkalmából üdvözlő üzenetet küldött a romániai magyarságnak Traian Basescu államfő, kifejtetve: a magyarság a történelem folyamán tanúbizonyságot tett arról, hogy szabadságszerető nép. Ezt bizonyította 1956-ban is, amikor fellázadt a kommunista diktatúra ellen. A magyar nemzet ugyanakkor a tudomány, a kultúra és a sport terén is kimagasló képességű személyiségeket adott Európának és az egész világnak. Basescu üzenetében elismerte a magyarok identitását, de úgy vélte, a Romániában élő magyarok otthonukhoz is kötődniük kell. „Megértem az Önök büszkeségét magyarságukra, és meggyőződésem, hogy ez az érzés megalapozott” – írta az államelnök, majd hozzátette: „magyar honfitársainak” büszkének kell lenniük román állampolgári minőségükre is. „Románia az összes állampolgárának közös hazája, származástól függetlenül” – szögezte le. /”Székely március”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2009. augusztus 27.
Több száz zarándok kereste fel idén is részt az 1944. augusztus 26-i úz-völgyi szovjet betörés napján a sírkertet, emlékezni és fejet hajtani a hazájukat védő katonák előtt. Az itt állomásozó 11. Székely Határőrezred legfőképp fiatalokból álló csapatai nem bírtak a túlerővel. Az egykor itt harcolók immár három és fél évtizede rendszeresen találkoznak ezen a napon, tizenöt esztendeje pedig emlékmű hirdeti a katonatemetőben, hogy az utódok nem felejtenek. Hatvanöt évvel ezelőtt még megünnepeltük Szent István napját, aztán a cselszövéssel és túlerővel szemben nem volt menekvés – emlékezett dr. Szőts Dániel egykori honvéd, az úz-völgyi ünnepségek mindenese. Gergely András csíkszentmártoni polgármester azokhoz szólt, akik félnek a megemlékezéstől. A hatalom jobban tenné, ha a fiatalok kilátástalanságától, a nehéz gazdasági helyzettől, és nem az őseikre emlékező magyaroktól félne, mert az emlékezés a megbékélés csíráját hordozza, csakis erre lehet reményteli jövőt építeni – fogalmazott Gergely András, aki az első világháború olasz és szlovén helyszíneire utalt, ahol példásan őrzik az elesett katonák emlékét, függetlenül attól, hogy az ellenség hadseregében harcoltak-e vagy sem. Idén négy új emlékjelet avattak fel az úz-völgyi panteonban: Mikóújfaluból egy vörös andezitből készült kettős keresztet hoztak az emlékezők, Árkosról újabb kopjafát (ezúttal az ezred katonazenekarának tiszteletére), Szentivánlaborfalváról negyvennégy helybeli honvéd emlékére került kopjafa a temetőbe, Gelencéről pedig Kelemen Dénes által faragott fakereszt. /Ferencz Csaba: Az emlékezés a megbékélés csírája (Úz-völgye). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 27./
2010. március 16.
Erős közösség ünnepe
Az autonómiakövetelések jegyében zajlottak a március 15-i megemlékezések
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában – mondta tegnap Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ március 15-i központi ünnepségén. A politikus nem csupán az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezett beszédében, hanem a húsz évvel ezelőtti véres marosvásárhelyi eseményekre is.
A Székely himnusszal indult Marosvásárhelyen az RMDSZ központi március 15-i megemlékezése, ahol a mintegy tízezer résztvevő nemcsak a 162 évvel ezelőtti, hanem az 1990-es eseményekre is emlékezett. A Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél tartott központi rendezvényen zökkenőmentesen, csendzavarás nélkül ért véget az ünnep, ahol a szónokok között elsőként Markó Béla, az RMDSZ elnöke mondta el ünnepi beszédét.
Az 1848-as szabadságharc kirobbanásának évfordulója kapcsán úgy fogalmazott, hogy minden nemzet történetében vannak fontos állomások, a nemzeti szolidaritásnak olyan példái, amelyekre újból és újból emlékezni kell. „Sokan vitatják manapság, hogy mi értelme van a nemzeti büszkeségnek, és nem vezet-e nacionalizmushoz, más népek gyűlöletéhez. Nem, éppen ellenkezőleg, aki joggal büszke nemzete történelmére, mert van, amivel büszkélkednie, annak nincsen amiért másokat gyűlölnie vagy megvetnie” – hangsúlyozta Markó.
Szerinte különösen jó érzés magyarnak lenni március 15-én, ugyanis ekkor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. „Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt, Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé. Akkor nem sikerült. De büszkék vagyunk rájuk, mert a magyar nemzet legszebb, legjobb énjét mutatták fel együtt, szolidárisan” – mondta el Markó Béla.
Markó Béla nem csak 1848-ra emlékezett beszédében, hanem a marosvásárhelyi Fekete Márciusra is
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes elmondta: az is szabadságharc volt, a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca. „Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk” – mondta szónoklatában Markó Béla.
Az ünnepi szónoklatok sorozatát Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének beszéde zárta, aki elmondta, Maros megyében 78 helységben ünneplik az 1848-as forradalom évfordulóját, de sok helyen emlékeznek a fekete március eseményeire is. Teremeújfaluban idősb Kiss Zoltánra emlékeztek, aki húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen veszítette életét, amikor halálra gázolta a görgényvölgyieket szállító teherautó.
Nyerges-tetői tisztelgés a kötelességtudók előtt
A hideg, havas idő ellenére több százan gyűltek össze a Csíkkozmáshoz tartozó Nyerges-tetői emlékműnél tisztelegni azok előtt, akik 1849. augusztus 1-én Gál Sándor vezetésével megpróbálták feltartóztatni a Háromszék felől betörő orosz csapatokat. Korodi Attila RMDSZ-es képviselő beszédében azt a költői kérdést tette fel, hogy vajon ma hányan adnák fel kényelmüket a lövészárokért.
Gyerkó László szenátor azt emelte ki, hogy a nyergestetői csata a szülőföld védelmének a jelképe, amelynek a hősei olyan áldozatot hoztak, amelyet a mai székely is meg kell hozzon nap mint nap.
Székely zászló a csíki megyeházán
Ünnepélyes keretek között vonták fel tegnap a székely lobogót Hargita Megye Tanácsának székházára az 1848–49-es szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A kék-arany színű lobogót a megye zászlajának fogadta el nemrégiben a megyei önkormányzat, amint Borboly Csaba tanácselnök fogalmazott: „visszahelyezte jogaiba a közösségi jelképet”, „Nem éri fel a nemzeti zászlót, de a mi múltunk szimbóluma” – érvelt Borboly, hozzátéve: tiszteljük a román zászlót is, amely „a román barátainknak a legkedvesebb”.
Sokkal vehemensebb hangot ütött meg Veres Dávid, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki soros elnöke, aki az autonómia kivívásának fontosságára helyezte a hangsúlyt, majd beszéde végén „Székelyföld nem gyarmat”, „Székelyföld szabad” jelszavakat skandálta.
Visszatérő motívum: Gábor Áron rézágyúja
Sűrű havazással indult, majd az ünnepség közben napsütésre váltott az idő Sepsiszentgyörgyön. A hideg ellenére szép számmal gyűltek össze a háromszéki megyeszékhely központjában az ünneplők. A várost piros-fehér-zöld kokárdákkal díszítették ki. A sepsiszentgyörgyi ünnepség az Erzsébet parki 1848-49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a színház előtti téren felállított színpadon folytatódott az Emeld fel fejedet büszke nép című emlékműsorral.
A színpad előtt lovakkal vonult fel a Csillagőrző Egyesület, a 11. Székely Huszárezred hagyományőrző csapata és az uzoni Hagyományőrző Huszárok csapata. Az ünnepi beszédek fő gondolata Gábor Áron hazahozott ágyújához kapcsolódott. Köszöntőbeszédében Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kiemelte: a negyvennyolcas harcok egyik „résztvevője” érkezett haza.
„Gábor Áron rézágyújáról van szó, melyet negyven év után hazahoztunk, mert a miénk, és mert a miénk, itthon kell maradnia. Amint ránézek, látom, hogy Gábor Áron kiáltja: »Lészen ágyú!«. Ez az optimizmus, ez a hit, amire ma is szükségünk van, hogy Székelyföld volt, van és lesz!” – mondta Antal Árpád és hozzátette: „egy ilyen nagy közös ügyünk Székelyföld demilitarizálása, földjeinknek a katonaságtól való mielőbbi visszaszerzése!”
Sepsiszentgyörgy polgármestere bejelentette, hogy az ünnepség helyszínén aláírásgyűjtésbe kezdenek, melyben kérik, hogy szolgáltassák vissza az eltulajdonított és militarizált területeket.
Ágyúval hívták a tömeget
Kézdivásárhelyen a hagyományőrző csapatok és a falvak felvonulása után Rácz Károly polgármester köszöntőjével kezdődött az ünnepség. Petőfi Sándor Talpra magyar című megzenésített verse Tolcsvay László előadóművész tolmácsolásában csendült fel, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az ünneplő tömeghez, és a hazatért Gábor Áron-ágyúra mutatva kiemelte: „lészen nemcsak ágyú – ahogy mondta egykor Gábor Áron –, hanem lészen autonómia is”.
Kelemen Hunor művelődési miniszter beszédében kiemelte: szülőföldjére érkezett és mivel itthon érzi magát, nem jöhetett üres kézzel, hazahozta Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját, amelynek itt a helye ma, és itt lesz holnap is.
A művelődésügyi miniszter beszédét egy „Lesz-e autonómia?” felkiáltás szakította meg, amire Kelemen Hunor azt válaszolta: mindennek eljön az ideje, és ha együtt cselekszünk akkor sikeresek leszünk. Háromszéken 19 órakor a maksai Óriáspincetetőn meggyújtották az őrtüzet, amelyhez 21 óráig minden település csatlakozott.
Traian Băsescu: a romániai magyarok legyenek büszkék „hármas identitásukra”
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük – ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által tegnap közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Băsescu államfő március tizenötödike alkalmából köszöntötte a romániai magyarokat.
A dokumentum szerint a romániai magyarok számára sokkal könnyebbé és természetesebbé vált a magyarságukból, valamint a román és az európai állampolgárságukból adódó hármas identitásuk vállalása most, amikor Románia és Magyarország is tagja „a nagy európai családnak”, és az állam modernizációjára, valamint a jólét megteremtésére irányuló közös célokkal rendelkeznek.
Emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra idején az emberi jogokat és a nemzeti kisebbségek jogait semmibe vették az akkori hatóságok, az elmúlt húsz évben azonban visszafordíthatatlan lépéseket tett Románia a sokszínű és demokratikus társadalom kiépítésére, ahol a nemzeti kisebbségek jogait az alkotmány, de újabban a Lisszaboni Szerződés is szavatolja.
Emil Boc miniszterelnök ünnepi köszöntőjében méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Rámutatott: ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez. Boc az RMDSZ szerepét is méltatta, amely – mint írja – komoly kormánypartnerré vált.
Antal Erika, Inczefi Tibor, Kovács Zsolt. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 16.
Megint jó magyarnak lenni (Sepsiszentgyörgy ünnepe)
Sikerült távol tartani a napi politikai viszálykodást az idei nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön. Rég nem látott tömeg sereglett össze, nagyon sok fiatal, kisgyerek nézte végig a bő másfél órás műsort, és minőséget kaptak mindenből a háromszéki megyeközpont összesereglett polgárai: versből, zenéből, táncból, történelmi visszatekintésből. Egyértelmű üzenet volt a múltból a mába, a jövőért: harcolnunk kell az autonómiáért, mert ez megillet bennünket, székelyföldi magyarokat.
A hagyományhoz híven négy óra után néhány perccel a lovassági indulóra vonult a főtéri színpad elé a 11. Székely Huszárezred és az uzoni huszárok csapata, majd nyitányként a Szózat csendült fel a Rétyi Kovács András Fúvószenekar és a városi egyesített kórusok előadásában. Antal Árpád polgármester a márciusi ünnep okán a nőket köszöntötte, azokat a magyar asszonyokat, anyákat, akik átmentették a szabadság eszméjét a mába, akik otthon álltak helyt addig, amíg a férfiak harcoltak, akik elsiratták, eltemették az elesetteket, felnevelték a gyermekeket: ,,azokra a háromszéki nőkre gondolok, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen, miből Gábor Áronnak ágyút öntenie" — mondotta. A 12 pont utolsó követelése (Unió Erdéllyel!) kapcsán kiemelte: akkor is a nemzet egysége lebegett a budapesti forradalmárok és a székelyföldi harcosok szeme előtt, ma ez megvalósulni látszik, egyfajta unió teremtődik meg azáltal, hogy visszakaphatják magyar állampolgárságukat azok, akik ezt igénylik. ,,Felvirradt újra a magyarság napja, nagyon hosszú idő után már megint jó magyarnak lenni! Az eszmék, melyek fontosak voltak negyvennyolcban, nem vesztek el, ma, egy sokkal jobb és szebb világ hajnalán a Kárpát-medencét egy erősödő székely és magyar nemzet lakhatja be" — fogalmazott Sepsiszentgyörgy polgármestere. Szilágyi Zsolt énekművész Erkel Ferenc Hazám, hazám című dalát adta elő, majd az EMI által szervezett szónokverseny győztese, Ghinea Lóránt hívta fel a figyelmet arra: a szív hatalmasabb, fontosabb az észnél, és szívük vezette annak idején a márciusi ifjakat is. ,,A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése" — mondotta, majd Széchenyi István szavaira utalt: ,,nem attól leszünk magyarok, hogy a mellünket csapkodjuk, hanem attól, ha tiszteljük a múltat, éljük jelenünket tiszta szívből, ha továbbadjuk hagyományainkat, édes anyanyelvünket, történelmünket", és ,,be tudjuk bizonyítani azt, hogy magyarnak lenni nagy kincs". A Százlábú ifjúsági néptáncegyüttes vidám, hangulatoldó tánca után igazi súllyal nehezedett a térre Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című verse a veszprémi színház igazgatója, Oberfrank Pál előadásában, majd az ünnepség díszszónoka, Kádár Gyula történész felidézte nem csak 1848. március 15. budapesti eseményeit, de kitért a későbbi szabadságharc legfontosabb momentumaira, a székelység, a háromszékiek szerepére. Hajlamosak vagyunk a magyar történelem kapcsán elsősorban a vereségekről beszélni, pedig voltak nagy, dicső pillanatok, és ilyen volt március idusa, majd az önvédelmi harc — mondotta, s megfogalmazta a 163 évvel ezelőtti történések üzenetét a mának: Talpra kell állnia a székelységnek, el kell nyernie a társnemzeti státust, az egyenjogúságot, a székelyföldi autonómiát! A kórusok előadásában felcsendülő katonadalok és a gyermekek által bemutatott mezőségi táncok után Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Sándor Mátyás katonai attasé, Emil Boc miniszterelnökét György Ervin prefektus tolmácsolta, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát: ,,Boldog az a nemzet, amely történelme legszebb pillanatait emelheti magasra, jelképpé, követendő példává, magasztos eszméket növelhet. Boldog az a nemzet, amely nem másoktól elorzott juss győzelmét üli, amely úgy ünnepelhet, hogy nincs lelkiismeret-furdalása." Kovács István arra kérte Istent, őrizze meg lelkünk épségét, tisztaságunkat, hogy méltóképpen állhassunk helyt a jelenben ünnepekben és küzdelmekben egyaránt. ,,Ügyünk nem nemzeti egoizmusunk ügye, a Te egyetemes emberi értékeidnek ügye" — hangzott az ima, majd a lelkész áldást kért cselekedeteinkre, küzdelmeinkre, és azt kérte, őrizzen meg bennünket az Isten a meghátrálástól. ,,Áldd meg számunkra a jelent, és hozd el a jövendőt!" — mondotta Kovács István. Sepsiszentgyörgy március 15-éje a himnuszokkal zárult, több mint ötezer ember térhetett haza, feltöltődve az igazi ünnep élményével, gondolataival, hangulatával.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 16.
Március 15. – ünnep a kampány jegyében
Többnyire külön emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére csütörtökön az erdélyi magyar politikai alakulatok, a legtöbb városban két-három rendezvény is volt, egyedül Sepsiszentgyörgyön mellőzték a politikát az önkormányzat által szervezett ünnepségről. Kolozsváron kampányízűre sikeredett az amúgy közös ünnep, az ifjúsági szervezetek képviselőinek az ünnepi beszédét cenzúrázták. Csíkszeredában felvonták a székely zászlót, Marosvásárhelyen három ünnepi rendezvényt is tartottak.
Kolozsvári hagyomány. A kincses város magyarsága idén is felvonulással emlékezett meg az 1848–49-es szabadságharc kirobbanásáról
Kampányízű ünnep Kolozsváron
Kampányízűre sikeredett Kolozsváron a csütörtöki ünnepi megemlékezés, annak ellenére, hogy a romániai magyar pártok elöljárói látszólag nagy egyetértésben vettek részt a közös ünneplésen a különböző civil szervezetek képviselőivel és az egyszerűen ünnepelni akaró kolozsvári magyarokkal együtt. Míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aktivistái kokárdákat osztogattak egy névjegykártya méretű papírlapra tűzve, amelyen az EMNP neve és jelképe szerepelt, addig az RMDSZ szimpatizánsai „tulipános” szórólapokat adtak át a résztvevőknek. Az egykori Biasini Szálloda előtt felállított színpadra a román és a magyar nemzeti lobogó mellé az RMDSZ zászlóját tűzték ki.
Noha a megemlékezést ezúttal semmi nem zavarta meg, az ünnepséget követően a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete, valamint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) képviselői a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztató keretében közölték: az RMDSZ a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) révén cenzúrázta az eseményt szervező ifjúsági szervezetek közös ünnepi beszédének szövegét. Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke elmondta: a Kifor az utolsó pillanatban vétózta meg a többi ifjúsági szervezet által elfogadott szövegtervezetet, mivel egyes részleteit vállalhatatlannak tartották. Az eredeti szövegben szereplő két kifogásolt bekezdésben többek közt az „elegünk van a diktatúrában szocializálódott és kitanult politikusok korrupt magatartásából: rendet és tisztességes érdekképviseletet akarunk a közélet minden területén” mondat olvasható.
A KMDSZ a rendezvényt követően közleményt juttatott el a sajtóhoz, melyben a szervezet sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyesek továbbra is a politikai kommunikációra használják a nemzeti ünnepet. Közleményt adott ki később a cenzúrázással vádolt Kifor is, melyben a szervezet közli: szerdán az országos ifjúsági szervezetek képviselői együtt ültek tárgyalóasztalhoz, és egy közös szöveggel, az együtt ünneplés forgatókönyvével álltak fel onnan, az elképzelés azonban meghiúsult. „Mindannyian egyetértettünk az ünnep tiszteletben tartásában és politikamentesítésében, azonban ma délben, két órával a megemlékezés kezdete előtt arról értesítettek minket, hogy a megbeszéltek egy éjszaka alatt érvényüket veszítették. Az ünnepségen pedig a békés, közös gondolkodás helyett már vádakkal találtuk szemben magunkat. Minderre csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul bennünk, melyet a meghiúsított közös tervek margójára fel kell tennünk az egyeztetéseken jelen levő ifjúsági vezetőkhöz: kinek az utasítására gondoltátok meg magatokat?” – teszi fel a kérdést a közleményében a Kifor.
Az ünnepi megemlékezés menete egyébként a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az ünnepre készülő magyarok a Protestáns Teológiai Intézet előterében gyülekeztek, majd 1848-as forradalmi nótákat énekelve a Főtérre vonultak, hogy részt vegyenek a Szent Mihály- templomban az ökumenikus ünnepi istentiszteleten. A kezdetben néhány száz főt számláló, majd mintegy ezer főre duzzadt tömeg a volt Biasini Szállóhoz vonult, ahol a hivatalos ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Számos magyar és román elöljáró és hivatalosság szólalt fel.
Máté András, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke az egység és az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Egységesnek, okosnak és kitartónak kell lennie Gábor Áron népének” – fogalmazott.
Gergely Balázs, az EMNP alelnöke arról beszélt: ma csendes, nyugodt forradalmat élünk meg a sokkal kifinomultabb zsarnokság ellenében, ugyanakkor felszólította Radu Moisin ideiglenes polgármestert: mandátuma végéig helyezze ki a magyar helységnévtáblákat.
Kelemen Hunor: a válság nem kezdheti ki a hitünket
Jólétet, biztonságot, szabadságot, a törvények előtti egyenlőséget akar 2012-ben a magyar nemzet – mondta március 15-i ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szatmárnémetiben, a Petőfi-szobornál. „Meg kell őriznünk eddig elért eredményeinket, a jövőnkért viszont csakis mi magunk vagyunk felelősek” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gazdasági válság nem szabad kikezdje a hitünket. „A változás szelei elé vitorlákat kell húznunk” – jelentette ki Kelemen, aki szerint van magyar jövő Erdélyben annak ellenére, hogy létszámunkban fogytunk, mivel arányaiban nem csökkent a romániai magyarság.
Szűcs Zoltán, a kolozsvári magyar külképviselet konzulja felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét.
Kereskényi Gábor, a szövetség szatmárnémeti szervezetének elnöke kifejtette: a széthúzás a reformkor óta jelen van társadalmunkban, mely hol a kuruc-labanc, hol a konzervatív-liberális ellentét formájában jelentkezett, és csak kivételes alkalmakkor volt egységes a nemzet, például az 1848-as szabadságharc idején. Megelőlegezte, hogy a Magyarországról támogatott ellenzék a kampányban uszítani fog a megosztásra törekedve, a szlovákiai választások eredményeit nem emlegeti majd, megoldási javaslatokkal azonban nem áll majd elő a magyarság problémáit illetően. A Magyar Polgári Párt megyei szervezete szintén az RMDSZ rendezvényén koszorúzott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei, illetve szatmárnémeti szervezete a megyeszékhely szomszédságában lévő Lázári község ünnepségén vett részt.
Felvonták a székely zászlót Csíkszeredában
A székely zászló felvonásával kezdődött a március 15-i rendezvény Csíkszeredában, a megyeháza előtti téren, a kék-arany lobogót harmadik alkalommal vonták fel. „A közösségi akarat érvényesítésének jelképe ez a zászló” – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
Székelykeresztúron székely kaput avattak a Gyárfás-kúriánál, ahol Petőfi Sándor utolsó estéjét töltötte, majd megkoszorúzták a költő szobrát. Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkár elmondta: el kell érni, hogy minden magyarlakta településen érezhető legyen: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. „Nagyon fontos a történelmi egyházaink kiállása, és az a nemzetmegtartó tevékenység, ami az erdélyi magyarság megmaradásának záloga: e szolgálatukról soha nem mondhatunk le” – mondta Szászfalvi László.
Három ünnepi rendezvényt is tartottak Vásárhelyen
Csalódottan távozhatott Marosvásárhelyről a bukaresti „sajtóhad”, amely a botrány reményében már napokkal ezelőtt ellepte a várost. A központi hírcsatornák tudósítói arra számítottak, hogy Vásárhely magyarsága válaszolni készül az orvosi egyetem „kettészakítása” ellen tüntető román diákoknak. Ehhez képest az ünneplő tömeg – függetlenül attól, hogy melyik emlékműnél és melyik párt rendezvényén rótta le kegyeletét – ezúttal is példamutatóan viselkedett. „Vásárhelyen nem kell etnikai zavargásoktól tartani, ezek csak egyesek fejében léteznek” – nyilatkozta lapunknak Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök, aki végigkísérte az eseményeket.
A legtöbben, mintegy háromezren, idén is az RMDSZ postaréti rendezvényén gyűltek össze, ahol többek között Markó Béla szólt az ünneplőkhöz. Beszédében nemcsak 1848-as szabadságharcot, hanem az orvosi egyetemért való küzdelmet is érintette. „Nem lehet minket elhallgattatni. Nem lehet belénk fojtani a szót. Nem lehet minket albérlőnek tekinteni saját városunkban, Marosvásárhelyen, saját szülőföldünkön, Erdélyben. Nem vagyunk albérlők, hanem teljes jogú társtulajdonosai vagyunk ma is ennek a földnek, együtt a románokkal, együtt mindazokkal, akik itt élnek. Kiharcoltuk, hogy a törvény a mi oldalunkon álljon, bármilyen nehezen is ment, de sikerült. Már az is nagy dolog lenne, ha minden ártó szándék dacára megmaradtunk volna, de ez nem elég, és nem is csak ennyi történt” – hangsúlyozta Markó. Emlékeztetett arra az időszakra, amikor a román társadalom a történelem és a földrajz anyanyelven való oktatása ellen hőbörgött, majd a Bolyai Farkas Gimnázium visszamagyarosítása ellen tiltakozott.
Míg a továbbiakban Markó a megosztottság és a többi magyar párt ellen emelt szót, a Székely vértanúk emlékoszlopánál megjelent magyar polgári pártiak egy hatalmas, „Előválasztást!” feliratú molinót függesztettek ki.
Ezt hangoztatta a Petőfi-szobor előtt Benedek Imre, a polgári alakulat polgármesterjelöltje is, illetve a szórólapokat osztogató önkéntesek. Ugyanitt ünnepelt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a néppárt is – egy későbbi időpontban.
Beszédében Balog Zoltán, Magyarország társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Batthyány Lajos 1848-as, máig érvényes üzenetét olvasta fel, majd Papp Előd, az EMNP alelnökének javaslatára az RMDSZ csúcsvezetőinek is üzent. „Papp Előd szerint minden egyes magyar politikusnak részt kellene vennie legalább egy állampolgársági eskütételen. Ez így is van, de én azt mondom, hogy minden egyes erdélyi magyar politikusnak is részt kellene vennie a honosítási ünnepélyen. Akinek ilyenkor nem dobban meg a szíve, az nem alkalmas a magyarság hiteles érdekképviseletére” – mondta Balog Zoltán.
Március 15. idén nem csak a politikusokról szólt. Az EMNT a várban megnyitotta a Pilvax Kávéházat, ahol kokárdakészítésre, a 12 pontnak régi nyomdagépen történő kinyomtatására nyílt alkalom. Gyerekeknek rajzversenyt szerveztek, majd ’48-as dalokat oktattak, és magyaros ruhákat mutattak be. Sebestyén Aba színművész és barátai alkalomhoz illő előadással készültek. Este az Erdélyi Magyar Ifjak szerveztek fáklyás felvonulást Petőfi szobrától a Székely vértanúk emlékoszlopáig. Nyárádszeredában felavatták a helybéli ’48-as szabadságharcos Deák Farkas mellszobrát.
Toró T. Tibor kiállt az autonómiáért
A nemzeti ünnepen önvizsgálatot kell tartani: ment-e elébb az autonómia, a magyar szabadság ügye – jelentette ki Zilahon Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. A Wesselényi-szobor előtti ünnepségen Toró kijelentette, ma is érvényesek a 164 évvel ezelőtti jelszavak. Az „Esélyt és szabadságot Erdélynek!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, ma Erdély esélye a régiók és a nemzeti közösségek Európájában van. „Erdély és népeinek szabadsága annak a függvénye, sikerül-e a tudatokban lebontani a homogén román nemzetállami szemléletet” – vélekedett.
Az „Esélyt és szabadságot az erdélyi magyaroknak!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, a magyar szabadság ma Erdélyben a különböző autonómiaformákat jelenti. „Nem ülhetünk nyugton, amíg ennek közjogi kereteit nem teremtettük meg, nem fogadtattuk el a többséggel, nem építettük ki intézményeit, és nem választottuk meg közülünk elöljáróit” – mondta. Toró szerint a nemzeti ünnepen emlékeztetni kell az elöljárókat, hogy a mandátumot az autonómia kivívására „és nem saját kis ügyeik intézésére” kapták. „Ha nincs hitük és erejük a további csatákhoz, legalább ne állják el az utat a fiatalok, korunk márciusi ifjai előtt” – szögezte le.
Egymást hibáztatják Váradon
Az egység, az együtt ünneplés hiánya miatt emelte fel szavát a két különböző időpontban megtartott megemlékezésen Tőkés László, az EMNT elnöke, illetve Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke Nagyváradon, az 1848-as forradalom mártír jegyzőjének, Szacsvay Imrének a szobra előtt. Mindketten a politikai ellenfelet látták felelősnek a megosztottságért.
„Azokra az időkre emlékezteti a mai helyzet, amikor még nem volt szabad március 15-ét ünnepelni” – jelentette ki Tőkés László, arra utalva, hogy az országnak csak néhány városában ünnepel együtt az RMDSZ az EMNT-vel és az EMNP-vel. Az EMNT elnöke azt mondta, örül, hogy például Kolozsváron és a Székelyföldön nem jellemző a megosztottság a nemzeti ünnepen, ám azt érthetőnek tartja, hogy Magyarországon nem emlékezik közösen Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc – hiszen, mint mondja, egyikük forradalmár, a másik pedig ellenforradalmár. A Krónika cikkére hivatkozva megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy „a hivatalos érdekképviselet részéről hivatalos döntés született, hogy nem ünnepelnek együtt senkivel”.
Szabó Ödön az RMDSZ rendezvényén kijelentette: Nagyváradon nem az egység ünnepe március 15. „Miért akarják egyesek szétszakítani ezt az ünnepet? Ugyanaz az ember, aki 1989-ben egységet teremtett, később püspökként belehajszolta először egyházát, majd most politikai barátait a külön útba, a külön ünnepségbe” – fogalmazott az ügyvezető, nyilvánvalóan Tőkés Lászlóra célozva. Felháborodással kommentálta azt a tényt is, hogy a nemzeti ünnep előtti napon valakik a bihari RMDSZ-szervezet vezetőit ábrázoló, karikatúraszerű képeket szórtak szét a városban, a cetlik hátára pedig az érintettek vagyonáról szóló adatokat írtak. „Vajon azok a fiatalok, akik karikatúrás mocsokkal szórják tele a várost, ők méltók a márciusi ifjakhoz?” – tette fel a kérdést. Ironikusan megjegyezte: „biztos benne, hogy Tőkés László nem is tudott” a lejárató szórólapokról.
Felháborodott a szórólapokon Raed Arafat egészségügyi államtitkár is, akinek a neve a Cseke Attila bihari szenátorról, korábbi egészségügyi miniszterről szóló lap hátoldalán jelenik meg egy mondat erejéig. A szórólap szerint Cseke felelős egyebek közt a vizitdíjért, s „januárban ennek eredményeképpen rúgták ki Raed Arafatot, a romániai sürgősségi szolgálat megteremtőjét”. Arafat közleményben határolódott el mindenféle politikai játszmától.
Politikamentes ünnep Sepsiszentgyörgyön
Pozitív kicsengésű, politikamentes rendezvényen vett részt az a közel hatezer sepsiszentgyörgyi, aki a város főterén ünnepelte a magyar forradalom és szabadságharc 164. évfordulóját. Az ünnepség a rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kovács Sándor Cserkészcsapat zászlósai és a 11-es Székely Huszárezred hagyományőrzőinek felvonulásával kezdődött.
Antal Árpád polgármester Martin Luther King I have a dream – Van egy álmom című híres beszédére utalt ünnepi szónoklatában. „Nekem is van egy álmom: legyen egy erős, virágzó, gazdag Székelyföld, amely meg tud állni a lábán, mert megtartjuk mi, a lakói. Én egy olyan Székelyföldet álmodom, mely biztonságos otthon az itt élőknek, ahol őrizni tudjuk hagyományainkat, értékeinket, kultúránkat, mindent, ami minket magyarokat székelyekké tesz” – hangsúlyozta. Eljön az a nap, amikor a szétszabdalt Székelyföld egyesül, és beteljesül az évszázados álom, hogy újra együtt legyünk mindannyian, és ebben nem engedünk a ’48-ból, fogalmazott ünnepi beszédében az elöljáró. A polgármesteren kívül beszédet csak Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató, az ifjúsági szónokverseny győztese mondott, majd Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének a felesége olvasta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét.
Valamennyi magyar párt képviselője felszólalt Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhelyen közel négyezer fős tömeg volt kíváncsi a Gábor Áron téri színpompás, hagyományos felvonulásra, az ünnepi szónoklatok alatt azonban megcsappant az érdeklődök száma, szinte kiürült a tér. A céhek városának főterén mindenik magyar párt és szervezet képviselője felszólalt, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt képviselői külön csoportokban álltak.
Az ünnepséget Rácz Károly polgármester nyitotta meg, aki az autonómia kiharcolását sürgette. Johann Taierling, az Erdély Magyar Néppárt kézdivásárhelyi alelnöke arról beszélt, az érdek mentén kötött szövetségek újabb érdeket szülnek, ezért inkább a közös értékeink mentén kellene összefogni.
Bokor Tibor kézdi-orbaiszéki RMDSZ-es szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünneplés után álmodni és cselekedni kell.
Bíró Levente, a Székely Nemzeti Tanács helyi elnöke az erdélyi összefogás szükségességéről szólt.
Az ünnepségen a díszvendég, Szász Jenő MPP-elnök szólalt fel utolsónak, bemutatta a forradalmi idők árulóit, majd párhuzamot vont közöttük és a „bukaresti árulók, árulások” között.
Szucher Ervin, Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. május 18.
Katonadolgok (Emlékezés Sylvester Lajosra
1955-öt jelzett a kalendárium. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum felső emeleti folyosóján egy fiatal, bakaruhás katonát pillantottam meg néhai Nagy Béla társaságában.
Mindketten Kézdivásárhelyről jöttek felvételi vizsgára, a filológia magyar szakának levelező tagozatára. Magam is ezt az utat jártam, csak én orosz szakra iratkoztam.
Aztán egy találkozásunk alkalmával megkérdeztem tőle: – Miért jöttél felvételizni katonai egyenruhában? Ő így válaszolt: – Ez alkalomra szabadságot nem kaptam. Túl kellett járnom az eszükön. Ezért cselhez kellett folyamodnom, és ilyen módon sikerült eltávozást kapnom. Ekkor Sylvester Lajos 21 éves volt.
Később gyakrabban találkoztunk.
Sylvester Lajos sokat foglalkozott az 1944. augusztus végi Úz-völgyi eseményekkel, ahol a sepsiszentgyörgyi 11. Székely Határőr Zászlóalj (mely magyar katonai egységnek magam is közkatonája voltam) állt hadrendbe az Árpád-vonalon. A szovjet hadsereg modern hadigépezettel legelőször itt érte el a történelmi Magyarország határát, 26-án kora délelőtt.
Bejárta a "székely Don-kanyar" hadi eseményeinek színhelyeit, és első kézből írta le az Úz-völgyi hegyomlás című könyvében. Felkereste a túlélő frontszolgálatos katonákat, személyesen elbeszélgetett velük, filmet készített róluk. Megörökítette az eseményeket az utókor, a történelem számára. Ugyancsak az ő érdeme az Úz-völgyi temető 127 magyar hősi halottjának név szerinti azonosítása. Az elesettek nevei megjelennek az emlékmű márványtábláján is.
A fent említett hadtörténetet tartalmazó dokumentumkönyv forrásanyagként szolgált olyan könyvek megírásához, mint Illésfalvi Péter, Szabó Péter, Számvéber Norbert Erdély a hadak útján 1940–1944, vagy dr. Ravasz István Magyarország és a magyar királyi honvédség a XX. századi világháborúban című művei.
Bejárta a Csángóföldet, és Csupa csapás az élet című könyvében rögzítette a történelmi Magyarország Kárpátoktól keletre fekvő területén élő csángó magyarok életét, sorsát.
Háromszék egyik legtermékenyebb újságírója volt, számtalan cikke, esszéje, könyvismertetője látott napvilágot. Támogatta a régió képzőművészeit, pennás embereit, egész kulturális életét. De mindez csak morzsa életművéből, mely kötelez, hogy emlékét megőrizzük, mert Sylvester Lajosok nem mindennap születnek.
Nyugodj békében, barátunk, a szemerjai anyaföldben.
Boér Imre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 8.
Helytörténet – A két kolozsvári honvéd vértanú
Október 6-án az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk. A korabeli, országszerte tomboló véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. 1849. október 18-án városunk határában két honvédtisztet végeztek ki. Tamás Andrást és Sándor Lászlót. Emlékoszlopuk mostani helyreállítása újabb alkalom arra, hogy ezen a napon ismét kegyeletünket rójuk előttük, a nemzet szabadságáért hozott, soha el nem homályosuló áldozatuk előtt.
1893-ban a Kolozsvárt megjelenő 1848–49. Történelmi Lapok a kivégzés körülményeinek tisztázását, s a két vértanú tiszteletére emlékmű állítását kezdeményezte. A két áldozat családja, egykori harcostársak, ismerősök, szemtanúk segítségével sikerült számos részletet kideríteni.
Tamás András
1784. október 16-án született Csíkmadéfalván. Határőr katona, majd tiszt volt a 11. Székely huszár határőrezredben. Később első osztályú százados lett, majd címzetes őrnagyként ment nyugállományba. A forradalom kitörésekor Gál Sándor ezredes kérésére elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. Ugyancsak Gál Sándor ajánlatára 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazaindult. Egy Péterfi nevű katolikus pap figyelmeztette, ne menjen Csíkba, mert életét veszély fenyegeti. Nincs miért félnie, mondta Tamás András, nem követett el semmit, amiért halállal büntethetnék. Hazatérte után Csíkszépvízre ment, ahol Gelygely István falusbíró – úgymond a rémuralom kényszere alatt – vasvillás legényekkel letartóztatta, Csíkszeredába kísértette, s az osztrák katonaságnak átadatta.
Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt – „a pártütő sereg szolgálatába lépett, előléptetéseit attól elfogadta, a pártütők érdekében proclamátiókat bocsátott és terjesztett, a csíkszéki nemzeti őrséget rendezte, s azt mint fővezér a cs(ászári). kir(ályi). seregek elleni csatára vezérelte” –, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor László
Születésének csak évét – 1796 – ismerjük. Az emlékoszlop egykori szövege szerint Csíktaplócán született. Egyik unokája, Szőrtsey Antal viszont azt mondta, hogy ott lakott ugyan, de Csíkszentmihályon született. A szabadságharc előtt és alatt semmiféle hivatalt nem viselt. Birtokosként a megyei gyűléseken heves ellenzéki beszédeket tartott, ezért „nagyszájú Sándor László”-nak nevezték.
Nem sikerült tisztázni, volt-e rangja vagy sem. Egyes vélemények szerint ugyanis őrnagy volt, mások szerint táblabíró és nemzetőr-százados. Sógornője meglátogatta Kolozsvárt, a Farkas utcai kegyesrendi gimnázium épületében létesített fogdában, de izgatottságában nem figyelte meg, hogy egyen- vagy polgári ruha volt-e rajta. Azért jött, hogy tudassa vele: bujdosó fia, János, kész érette kiszolgáltatni magát az osztráknak. Sándor László ezt elutasította: „...én már törődött agg vagyok, az élet rám nézve már semmi beccsel sem bír..., fiam meneküljön, míg a fergeteg elmúlik..., s akkor éljen boldogul”.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint ugyanis 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. A valóságban ezek hadifoglyok voltak, s útban Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek valójában kegyetlen gyilkosok voltak, akik többek között nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Kivégzés
Tamás Andrást és Sándor Lászlót a Kolozsvárt székelő, Urban tábornok által elnökölt császári haditörvényszék „akasztófán kötél általi kivégzésre” ítélte. Az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre. Haynaut utánozva, az ítélethozatal után Urban a Kolozsvár fölött magasodó Fellegvárban fölvonatta, és a városra irányíttatta az ágyúkat, az egész helyőrséget fegyverbe állította, a város lakosságát pedig kiáltványban fenyegette meg, hogy halál fia, aki a foglyok kiszabadítását megkísérli. Ezek után a kivégzésen alig volt jelen polgári személy.
Az elítélteket László Márton Ferenc-rendi szerzetes kísérte utolsó útjára, akit egyébként Marci bácsinak neveztek, s aki 1863-ban halt meg. Az ítéletet egy Szabó nevű székely hadbíró fogalmazta meg, s olvasta fel a kivégzés helyén. A kivégzéskor ködös, csúnya idő volt.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak véleménye szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. 2011 nyarán, Lénárd Dénes szamosfalvi, egy Bali nevű tóközi és Parajdi József ugyancsak tóközi lakosnak köszönhetően sikerült kideríteni valószínű helyét – a Tóköze keleti szélén, a mai Zsilvölgyi utca (Jiului) végén.
A sír
Másnap, 1849. október 19-én Sántha István és László Márton lelkész meg akarta tekinteni a kivégzettek sírját. Pál Mihály szamosfalvi birtokos azonban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek oda, mert Urban tábornok a közelben kémeket tart, akik a látogatókat lesik. A következő évben Sántha Istvánnak feleségével és fiával sikerült ellátogatnia a kivégzés helyére, és az 1870-es évekig minden évben fölkereste a két vértanú sírját.
Sikertelen Házsongárdba temetés
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. Az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)
2014. január 12.
„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,
2014. november 24.
A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az  erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 31.
Két háború katonája (Murmanszktól Úz völgyéig)
Évtizedek felsejlő beszélgetései alapján, olykor csak a családi okiratok, fényképek segítségével idézhetem édesapánk, Kisgyörgy Béniám háborús történeteit. Zömét 1971-ben sírba vitte. Ha a két világháború kerek évfordulós alkalmát is lekésem, a többi is odavész.
Mozgósítás 1914-ben
Két évvel idősebb testvérbátyja, Kisgyörgy Pál, Pali bátyánk, 1914. december 29-én már katonaruhában készíttetett fényképet Brassóban az akkor még civil öccsével, apámmal. A kabinetkép hátlapján nagyanyám, Veress Eszter rögzítette a keltezést. Apám a következő év nyarán már katonaruhában állt fényképezőgép elé a brassói Kapu utcában. 18 éves volt. Árkosi család sarjaként, a Sepsiszentgyörgyi Iparos Tanoncziskola végzettjeként vonult be brassói alakulatához. (A császári és magyar királyi 2. gyalogezred állományát Háromszék és Brassó vármegyéből egészítették ki magyar, román, szász legénységgel.)
– Anyám biztatására ellátogattam minden közeli rokonhoz búcsúzni – emlékezett vissza. – Ez volt akkor a szokás, nyomtak a markomba egy-egy krajcárnyi útravalót. Brassóból Prágába vezényeltek, ahonnan kiképzés után az orosz harctérre vittek.
A Galícia felé tartó katonavonaton ismerkedett meg apámmal az Erdővidék Múzeumának néhai névadója, egykori kedves öreg barátom és kirándulótársam, Kászoni Gáspár (1896–1989). Emlékezetében megmaradt egy galíciai jelenet: „énekelgettünk apádékkal – mondta, de amikor megláttuk a nyírfaerdők szélén a vassisakos, fakeresztes katonasírokat, valami kimondhatatlan csend ülte meg a kupét”. Amikor a hatvanas években ezt említettem apámnak, ő is emlékezett. Mondanom sem kell, hogy elérzékenyülve ölelték át egymást egy alkalommal a baróti Diákdomb előtt. 1916. június 3-án estem fogságba – jegyezte fel egyik okiratában. Ami apánkkal azután történt, arról csak gyermekkori emlékezetem s néhány oroszországi fotó beszél. Az Urál-hegységben elképesztő szibériai télben vágták az erdőt, mesélte, akkor jutottak el nyitott teherautó tetején Murmanszkba is. Azt ígérték a hazavágyó magyar foglyoknak az oroszok, ha beállnak Kun Béla hadseregébe és pártjába, az oroszországi magyar kommunista pártba, hazaengedik őket. Civilnek öltözhettek, nagy volt az öröm. 1917-ben Jekatyerinburgban Lenint is hallották szónokolni. Civil ruhás vöröskatonák voltak, illegalitásban, ha felfedik őket a fehér gárdisták, azonnali fejbelövéssel járt. Mindezt kimondottan csak azért vállalta, hogy hamarabb hazajöhessen. Harkovban iparát folytatta, s mint félig szabad orosz állampolgár eljutott Odesszába is. Az orosz nyelv nem tűnt nehéznek, könnyen megtanulta. Édesanyánkat sok orosz levesételre megtanította, a teát oroszosan itta: a nyelve alá helyezett kockacukron keresztül szürcsölte. Csak sejtettük, hogy azt az éneket, amit nekünk is megtanított, egy orosz barátnőjétől tanulta. Kun Béla ígérete dugába dőlt, hazautazott Magyarországra, s apám csak kilenc év után, izgalmas körülmények között, álnéven érkezett Magyarországra 1925. július 3-án, egy Oroszországban már családot alapított barátja, Nyita Endre személyi okirataival. Romániában, szülőföldjén, nem fogadták, Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség! – felelték. Ipariskolai végzettsége alapján alkalmazta a Magyarországi Iparosok és Lábbelikészítők Országos Szövetsége, ott dolgozott még három évet ortopédcipészként. 1928-ban tért haza, s hogy a sepsiszentgyörgyi sziguráncán ne kelljen mindennap jelentkeznie, azt csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai-rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával.
A Bécsi döntés újabb meghívót hoz
Az interbellum idején énvelem és Benjamin testvéröcsémmel gazdagodott a család. Szentgyörgyről Árkosra költöztünk. A szentgyörgyi Víztartály előterében barakktábor épült (Árkos A- és B-táborok), ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indulhattak az Úz-völgyébe. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyám két gyerekkel (öcsém négyéves volt), védtelenül vártuk a háború eseményeit, nélkülözések közepette, a Geréb utcában. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, Serfőző János alezredes legényének tette.
– Amikor Moldvában a katyusák szólni kezdtek (augusztus 26-án lehetett), arra ébredtem, hogy a németek elmentek, s az alezredes úr is, de  visszaüzent nekem, hogy vigyem utána szekérrel a zsírosbödönben lesütött kolbászt és füstölt oldalast, valamint a vasládát a zászlóalj zsoldjával! Ne vigyél te semmit, biztatták az árkosi katonabarátok, Duka János és Gelei Ferenc, ’sze a nyomunkban a muszka. Te beszéled nyelvüket, ha utolérnek, a hegyek védelme alatt hazaérünk Háromszékre – mesélte. –Nem tehettem, mert Szentmártonban Dánér százados ránk ijesztett: ezzel a pisztollyal lövöm agyon, aki a magyar hazánk védelméből megszökik! Két fiúgyermekem, feleségem otthon van, ha hirtelen megfordul a harc, főbe lőnek. Aki akar, jöjjön velem, irány gyalogosan a Tolvajos-tető. Rohantunk a németek és a magyar tisztikar után egy értelmetlen háborúban. A tetőn meglepetés várt. Kiabált valaki: Béni úr, jöjjenek enni! Dámi volt, a kőröspataki rostakészítő cigány, ő is székely határőr volt velünk. Libát fogott, s estefelére kész volt a paprikás! Viszontagságos volt a menekülés. A németek sehol nem engedték, hogy pihenésre hajtsuk fejünket, még az istállókban sem. Gyötört minket az éhség, egy-egy, az oroszok elől elmenekült sváb család disznója mentett meg, akadtunk olyan pincére is, ahol még volt bor. Megbomlott a rend, mindenki menekült. Serfőző alezredessel véletlenül találkoztunk valahol Belső-Magyarországon. Kuruc ember volt, nem kedveltem. Amikor meglátta a szekéren a vasládát, felnyitotta. Fokra álltak benne a Horthy-papírpénzek, a zászlóalj kifizetetlen zsoldja. Felkiáltott: Kisgyörgy maga marha, maga hülye, idáig hozta ezt a sok pénzt, tegye le azonnal! (Serfőző alezredes úr a harcok első napján faképnél hagyta az öregekből, fiatalokból álló szentgyörgyi székely határőrzászlóalját, és valahonnan Sopron környékéről irányították vissza a tábori csendőrök – olvastuk Földi István egy visszaemlékezésében, Szőts Dani bátyánk, az úz-völgyi veterán pedig úgy hallotta Dobay Béla sepsiszentgyörgyi orvostól a háború után, hogy Serfőzőt a hadbíróság halálra ítélte. Egy hadbíró őrnagy beadott egy revolvert, és azzal öngyilkos lett, hogy szégyen – akasztás – ne érje. Dobay tudhatta, ugyanis tábori lelkész volt, Serfőző törzskarához tartozott. Sós Ferenc honvéd elmondta, hogy az egyik faluban ő őrizte puskájával a letartóztatott alezredest.)
Visszatérés Amikor a nyomukban voltak az oroszok,  már Ausztria földjén, a Stájer-Alpokban jártak, éhesen, meggyötörve, fáradtan gondoltak az itthoniakra, mireánk. Győzködték az apámmal egyidős székely katonák, a falubeliek, hogy forduljanak meg. Ments meg nyelvtudásoddal, Béni bácsi – mondták,  hátha nem esünk ismét fogságba. Megfordultak, szembe indultak a kegyetlen ellenséggel. De átadjuk a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek. Néhai Soós Ferenc kökösi lakos elmesélte a történteket néhai Sylvester Lajos újságíró kollégának. Idézzük az Úz-völgyi hegyomlás, 1996-ban megjelent dokumentum-kötetéből.
Lendvánál egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez? „Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig. Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskméten ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba. Bekísértek a parancsnoksághoz, kijött az orosz tiszt, Kisgyörgy bácsi beszélgetett vele, s kérdezte, honnét tudod ilyen jól a nagy orosz nyelvet? Kisgyörgy bácsi mondta, hogy ő is mint fiatal katona Oroszországban volt fogoly. Kérdi, hol? Mondja, hogy melyik városban volt utoljára hat évet. Melyik utcában? Mondja az utcát. Megnézi jól az orosz, hát te vagy Márton, azt mondja és összeölelkeztek.” (Soós Ferenc nem emlékezett jól apám keresztnevére).
– Az említett orosz tiszt őrnagyi rangban volt – mesélte később apám. Egy udvarban laktunk Harkovban, és megismert, egy bürgeri csizmát rendelt tőlem, ő egyetemista volt. Maradj mellettem tolmácsnak, mondta, pénzt küldünk a családodnak. Mindhiába, mi hazavágytunk. Papírt adott, egyfajta útlevélfélét, amit már Szegeden megmosolyogtak. Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultunk hazafelé Kecskemétről vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem mertek bemenni Brassóba. Apácán leszálltak, a bölöni erdőn keresztül indultak Árkosra. Figyelték a toronyból, s amikor megjelentek, megszólaltak a harangok. Mindenki könnyezett. Anyánkkal, Sikó Irénnel (1912–2011) vártuk nagyapám gejei háza előtt, Geje-mezeje felől érkeztek. Forró teával, pánkóval vártuk. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz-völgyében, emlegette gyakran, de azért megszenvedtem ezt a háborút is. Száz idős székely embert hazahoztam, megmentettem nyelvtudásommal a hadifogságtól. Gyere ide dolgozni a rajoni pártbizottsághoz, Béni, kérte egy alkalommal Péter elvtárs munkáspárti vezető. Vöröskatona voltál Szovjet-Oroszországban, neked itt a helyed! Megmaradok az iparom mellett, felelte apám. A vörös hatalomból nem kérek, volt alkalmam megismerni. Az már itt van, negyven évig tovább sem megy.
Nem tévedett sokat. 1989-et már nem érhette meg.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 9.
Ezernyi néptáncos a perkői találkozón
Nyalka huszárok is vonulnak
Évről évre megdönti előző rekordját a résztvevő együttesek tekintetében a Perkői néptáncfesztivál, vagyis az Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek találkozója, amelyre most szombaton 12. alkalommal kerül sor. Ugyancsak szombaton 9 órakor a kézdiszentléleki Porondon huszártoborzó kezdődik.
Virág Endre, a Százlábúak és Százlábacskák néptáncegyüttesek alapítója elmondta, idén a kezdeti, 2005-ös részvételt hatszorosan túlszárnyalják; ha akkor 7 csapat lépett fel, most 42, összesen 1212-en képviselnek nyolc megyét. Szinte minden tájegység népdalai, néptáncai megtalálhatók a repertoárban, így szilágysági, felcsíki, kalotaszegi, jobbágytelki, sóvidéki, széki, pálpataki, gyimesi tánckultúrából is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.
A reggel 10-kor kezdődő műsort a Hargita Székely Népi Együttes nyitja meg közel egyórás mesejátékával, délelőtt a kisebbek, délután a nagyobbak, a középiskolások ropják 10-10 percig a színpadon. A záró produkció este 7-kor kezdődik.
Június 10–11-én huszártoborzót is tartanak Kézdiszéken, amelyet ebben az évben Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred parancsnoka emlékének ajánlanak. Szombaton 9 órakor a hagyományőrzők Kézdiszentléleken kezdik a programot, 10.30-kor Kővárra, majd 12-kor Kiskászonba érkeznek. A huszártoborzást 16 órakor Kézdiszentkereszten folytatják, 17.15-kor Bélafalván, 18.30-kor Esztelneken elevenítik fel ezt a régi katonai szokást. Esztelneken szombat este huszárbált tartanak. Vasárnap 9.30-kor Csomortánban, 10.45-kor Kézdialmáson, 13.30-kor Felsőlemhényben tartják meg a toborzót, a katonai hagyományőrzők által felkeresett települések sorát Alsólemhény zárja 14.30-től.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 12.
Csak bátorságból születik győzelem (Huszártoborzó Kézdiszéken)
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsa és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával nyolcadik alkalommal tartottak huszártoborzót szombaton és tegnap, ezúttal ismét Felső-Háromszéken, immár harmadik alkalommal.
A nyolcadik háromszéki huszártoborzót az 1809-ben Papolcon született Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás hírű parancsnoka emlékének szentelték. A múlt hét végi rendezvényen százötven katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején a huszárok verbuválása. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület alsó- és felső-háromszéki huszárjai mellett a huszártoborzón Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről érkeztek résztvevők, a Vass László hagyományőrző ezredes vezetésével szegedi tüzérek, a 15. Székely Határőr Gyalogezred kézdivásárhelyi és gelencei ütegének tagjai, valamint málnásfürdői és zalánpataki tüzérek is részt vettek a rendezvényen. Összesen nyolcvan lovas huszár, negyven gyalogkatona, valamint a mikóújfalusi Nagykürt 95 Egyesület fúvószenekara tette meg a huszártoborzó útvonalát, utóbbiak öt kísérő szekéren és többször gyalogosan. A fúvósok az alkalomhoz illő harci indulókat és Kossuth-nótákat fújtak.
Az idei toborzás szombat reggel a kézdiszentléleki Porondon kezdődött, ahol nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a huszártoborzást a Perkő Néptáncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A toborzás a Kossuth Lajos kormányzó által aláírt kiáltvány felolvasásával kezdődött. A sorozási ceremóniát Vass László hagyományőrző ezredes vezényelte le. A toborzó résztvevőit házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd engedélyt kért Tamás Sándortól, a megyei önkormányzat elnökétől, a toborzó aktív résztvevőjétől a szalag feltűzésére a nyolcadik huszártoborzó címeres zászlójára. A Fecske lován ülő Tamás Sándor arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a huszármozgalom a kilencvenes évek elején Kézdiszékről indult el idős dr. Kádár Lászlónak, Miholcsa József szobrásznak, huszár őrnagynak és néhai Tóth Ferencnek köszönhetően a dálnoki ménes lovaival, majd kisebb szünet után, 2010-ben indították újra huszártoborzóként immár ifj. Kádár László huszár őrnagy kezdeményezésére. „Kevesen tudják, hogy a Tömösi-szorosi csatában Kiss Sándor ezredes megsebesült, de hősiesen a végsőkig kitartott. A huszártiszt, mivel lóra már nem tudott ülni, katonáival emeltette fejük fölé magát a sánc tetején, hogy minden katonája lássa, a vezér még él, és kivont karddal vezényelte a védelmet – amíg mindent el nem söpört az oroszok végső, huszonötszörös rohama” – mondotta többek között a megyei önkormányzat vezetője, aki azt is kiemelte, hogy „gyávaságból nem születik győzelem, vagy szebben fogalmazva: csak bátorságból születik győzelem”. A szalagtűzés után Tamás Sándor a hűségről szóló emléklapot és egy-egy üveg szilvóriumot adott át két háborús veteránnak, a 92 éves Bara Andrásnak és a 94 éves Mátyus Gyulának. Szervezési hibából a harmadik háborús veteránt és volt hadifogolyt, a 93 esztendős Gáll Antalt nem hívták meg a rendezvényre. Miután a helybeliek köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kínálták a toborzó résztvevőit, azok Kézdikővárra indultak, ahol nem tartottak toborzást. Kézdikővárról Kiskászonba mentek, a kis faluban ismét toboroztak, majd a kiközölt programtól eltérően másfél órás késéssel a Perkőre érkeztek, ahol több száz fős tömeg várta őket. A toborzást a kőszínpadon mutatták be, majd a huszárok és kísérőik elindultak Kézdiszentkereszt felé, ahol folytatták a toborzást és megebédeltek. Délután Bélafalván és Esztelneken elevenítették fel a régi katonai szokást. Este Esztelneken éjszakába nyúló huszárbált tartottak. Tegnap Csomortánban, Kézdialmáson, Felső- és Alsólemhényben lehetett megtekinteni, hogy hajdanán miként verbuválták a huszárokat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)