Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsuk (ROU)
7 tétel
2003. augusztus 22.
"A múlt héten a szamosújvári Téka Alapítvány immár IV. alkalommal szervezte meg a honismereti tábort. A táborban szórványban élő magyar gyerekek vettek részt. A több mint 25 gyermek Észak-Mezőség falvaiból, a Tóvidékről és a Borsa-völgyéből érkezett (Melegföldvár, Bonchida, Válaszút, Zsúk, Fodorháza, Bádok). Minden délelőtt kézműves foglalkozásokat, azaz üveg-, kavics-, fafestést és bogozást tanultak a résztvevők. Délutánonként pedig különböző képességfejlesztő feladatokat oldottak meg. /Szabó Annamária: Honismereti Tábor mezőségi gyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./"
2004. március 13.
Multimédia CD-n ismerheti meg közönsége az ötvenedik születésnapját ünneplő Kolozsvári Rádió munkatársait. A kiadvány az úgynevezett aranyszalagtár hanganyagába is bepillantást enged, interjúrészletek hallhatók az elmúlt évtizedek több nagyhatású művészegyéniségével. A stúdió történetét ismertető CD Szakács István munkája. A márc. 11-i bemutatón Orbán Katalin, a magyar szerkesztőség vezetője elmondta, az évfordulóra csaknem teljesen elkészült az a stúdióterem. Felújították a zsuki adótornyot, amely az eddiginél nagyobb területen teszi lehetővé a műsor sugárzását. Havonta kétszer új műsorral jelentkeznek: a Térerő című Kárpát-medencei magazin Kolozsváron minden hónap második és negyedik szombatján hallható, a Hökkentő havonta egyszer kerül adásba és a legszínesebb hírügynökségi csemegéket tálalja zenés körítésben. A szerkesztőség marosvásárhelyi tudósítóval bővült, hiszen a Székelyföldön is sugárzó, szomszédos megyei stúdió adáskörzete több helyen megegyezik a Kolozsvári Rádióéval. /(Rostás-Péter Emese): Ünnepel a rádió. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2007. szeptember 4.
Az RMDSZ felső vezetőségének nincs ínyére Csegzi Sándor alpolgármester marosvásárhelyi polgármester-jelöltsége. A Maros megyei szervezet elnöke, Kelemen Atilla korábban tett kijelentésére, miszerint a Maros megyei RMDSZ-nek nincs marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Markó Béla választ adott: ”A városi szervezetnek van jelöltje, ez jelenleg Csegzi Sándor. A választásokig szinte egy év van hátra, addig sok minden történhet. Nem hinném, hogy a jelenlegi állapoton ne lehetne módosítani. A felső vezetés semmiképpen nem kíván beleszólni a dolgokba, de jó lenne mielőbb egy közvélemény-kutatást rendelni. ” Markó Béla a június 22-i választmányi döntés vesztesének, Borbély Lászlónak az érdemeit igyekezett kidomborítani. Szerinte az RMDSZ minisztere már bebizonyította, hogy kiváló ügykezelő, és ha kell, erélyesen is fel tud lépni olyan populista ellenféllel szemben is, mint a város jelenlegi elöljárója, Dorin Florea. Markó hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy Csegzit alkalmatlannak tartaná. Borbély László két hónappal korábban még azt nyilatkozta, hogy a polgármester-jelöltség számára lezárt fejezet. Most azonban vállalja jelölést. A Krónika kérdésére, hogy az RMDSZ miért nem tulajdonít ugyanilyen nagy jelentőséget a 2004-ben megrendelt közvélemény-kutatásnak, Markó Béla közölte, nem emlékszik semmiféle közvélemény-kutatásra. Valójában a 2004-es helyhatósági választások előtt egy sokáig titokban tartott, de a Krónika által felfedezett közvélemény-kutatás eredményei egyértelművé tették, hogy az RMDSZ akkori jelöltjének, Kelemen Atillának semmi esélye nincs Dorin Florea ellenében. A megkérdezett vásárhelyi magyarok közel egyharmada Floreára voksolt volna Kelemen Atillával, az RMDSZ jelöltjével szemben. Ennek a felmérésnek a létezését az RMDSZ egyik vezetője, Nagy Zsolt letagadta, azonban másnap Borbély László egy interjújában rácáfolt kollégájára. Markó most úgy nyilatkozott, mintha a felmérés nem létezett volna. Csegzi Sándor szerint bárki is lenne az RMDSZ marosvásárhelyi jelöltje, sokat segítene rajta a magyar összefogás, különben egy „ilyen fele-fele arányú városban vesztett ügyünk van” – vélekedett a jelenlegi alpolgármester. Csegzi ellen gazdasági vonatkozású támadás is indult. Nagy István, a nyárádtői Ipari Park Rt. igazgatója azzal vádolta az alpolgármestert, hogy a Nokia telekommunikációs vállalat Csegzi elszólása miatt nem telepedett Marosvásárhely mellé. A finnek ugyanis kikötötték, ne hozzák nyilvánosságra az érdeklődésüket. Csegzi Sándor ezt megszegte, ezért a finnek a Kolozsvár melletti Zsukot választották. Csegzi ezt nevetségesnek tartotta. A finn vállalat kommunikációs menedzsere, Simai Anna is cáfolta Nagy István állítását. /Szucher Ervin: Mégis indulna Borbély. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2007. szeptember 20.
Dísztárgyakat is rejtő, avar kori sírokat tártak fel a napokban a Kolozs megyei Zsuk mellett. Alexandru Diaconescu, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem és archeológia szakának tanára szerint a lelet az első bizonyíték arra, hogy a 8–9. századi temetkezési helyet szláv–román eredetű keresztények használták, akik már a magyar honfoglalás előtti időkben ezeken a területeken éltek. A hírt az Evenimentul Zilei napilap közölte, és a megszólaltatott Diaconescu professzor tájékoztatója alapján azt a következtetést vonta le, hogy „végre megdőlt az a tézis, mely szerint a magyarok előbb éltek a térségben, mint a románok”. A zsuki ásatásokat irányító régész azonban a Krónikának cáfolta, hogy ilyesmit nyilatkozott volna a bukaresti riporternek. „Érdekes bizonyítékokra bukkantunk, az eredményeket azonban aprólékos laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után hozzuk nyilvánosságra. Több mint 80 csontvázat találtunk, melyek a korabeli keresztény temetkezési szokások szerint nyugat–kelet irányban vannak tájolva, ugyanott 8. századra jellemző fülbevalókat is kiástunk” – összegezte az eddigi munkálatok konkrétumait a BBTE professzora. /A zsuki ásatásokban bíznak a románok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./
2009. október 12.
Örömünnepet ült október 11-én a kis mezőségi falu, Oláhgyéres maroknyi magyarsága, a település fennállása óta először avattak itt református templomot, csöppnyi, 50 férőhelyeset. A falu Mocs községhez tartozik, összesen mintegy 350 lelket számlál, ebből 42-re tehető a nyilvántartott református hívek száma Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, az igét dr. Pap Géza püspök hirdette. A holland támogatók képviselője is megjelent. Páll Zoltán, a magyarkályáni missziós egyházközség lelkész már második alkalommal épít templomot: a kályánit 2001-ben fejezték be és adták át a gyülekezetnek. Az összesen 225 lelket számláló egyházközségbe Magyarkályánon kívül Kályánivám, Lárga, Kötelend, Mezőszava, Oláhgyéres, Apahida és Zsuk reformátussága is beletartozik. Oláhgyéres mindig is a 10 km-re fekvő Mocshoz tartozott. A templom hatalmas összefogással készült el. Most már csak harangot kell szerezni és be kell vezetni az áramot is. /Sándor Boglárka Ágnes: Református templomot avattak a mezőségi Oláhgyéresen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./
2010. június 30.
A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang
2016. június 7.
Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)