Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsobok (ROU)
153 tétel
2017. november 20.
„A legényes boldoggá teszi táncosát”
Kalotaszegi legényes versenyt szerveztek Bánffyhunyadon
Harmadik alkalommal szervezték meg a Járd ki lábam, járd ki most kalotaszegi legényes versenyt Bánffyhunyadon november 18-án, szombaton. A megmérettetésre ezúttal 20 legény vállalkozott, hét település (Méra, Mákó, Zsobok, Bánffyhunyad, Miriszló, Csombord, Nagyecsed) képviseletében. A versenyzők két kategóriában (gyermek és felnőtt), Fekete János ,,Poncsa” legényeséből mutatták be a kötelező táncanyagot, majd a saját maguk által összeállított 6-10 pontot. A talpalávalót a Rezeda zenekar húzta Varga István ,,Kiscsipással” kiegészülve. A program szombat délelőtt a válogatóval kezdődött, délután a döntővel folytatódott, este pedig gálaműsor zárta az egész napos rendezvényt. A gyermekkategória fődíját, s ezzel együtt a 2017 ígéretes legényes tehetsége címet a tízéves Bria János nyerte el, felnőtt kategóriában viszont nem ítélt oda fődíjat a zsűri.
A díjkiosztó gálán Búzás-Fekete Mária alpolgármester, a helyi RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy ez a verseny mindenkié, nem csupán a helyieké, célja pedig újraéleszteni egy feledésbe merülő hagyományt. Bevallása szerint nagyobb érdeklődésre számítottak a környékbeliek részéről, de bízik benne, hogy az elkövetkezendő években sikerül felkelteni a legények kíváncsiságát, elnyerni bizalmukat. Bátorításként elmondta: egy versenyen mindenki nyer, ha nem díjat, akkor barátokat, tapasztalatot, biztatást, élményeket. Zárógondolatként, nem először, megfontolandó idézetet hallhattunk tőle: ,,Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”(Wass A.)
A profi táncosokból, koreográfusokból, táncpedagógusokból álló kiváló szakmai zsűri tagjai egyenként köszöntötték a jelenlevőket, a versenyzőket. Elsőként Könczei Árpád, a zsűri elnöke összegezte a napot, kiemelve, hogy a legényes olyan összetett mozgásforma, amely boldoggá teszi táncosát, s olyan sajátos táncforma, amely más népek kultúrájában nincs meg. Bordás Barnabástól, aki új tagja a szakmai zsűrinek, megtudhattuk, hogy a legényes a világörökség része. Ezt egészítette ki Kádár Elemér gondolata, amely szerint belenőni egy kalotaszegi világba, ismerni, látni ennek kultúrkincseit, óriási előny, nem kihasználni ezt pedig óriási mulasztás.
Both József, aki oktatóként, sok-sok évvel ezelőtt maga hintette el a hunyadi fiatalokban a néptánc szeretetének magját, kitartásra buzdított minden résztvevőt, hiszen a kitartó munkának mindig eredménye van. ,,A mag, ha gondosan ápoljuk, szárba szökken” – fogalmazott. Tötszegi András „Cucus”, aki szintén új zsűritagként, a kalotaszegi „világ” képviselője, táncával mutatta be, hogyan lehet átörökíteni, megőrizni és mégis egyedivé tenni a legényest.
A gálaműsort a zsűritagok tánca nyitotta, mindenikük bemutatta saját kalotaszegi legényes verzióját, a közönség és a versenyzők csodálatára.
A díjkiosztón a résztvevők emléklapot kaptak, ami egyúttal „meghívóként” is szolgált a jövőben esedékes legényes versenyre. Emléklapot vehetett át Berki Dávid, Horvát Attila, Kolcsár Tamás, Illána Dávid, Újvári Ferenc, Lőrincz Ákos, Boncz Gergő, Fazakas-Pali Krisztián, Szabó Csaba, Köble Norbert, Mezei Mátyás, Bak Szabolcs.
A gyermekkategória fődíját, s ezzel együtt a 2017 ígéretes legényes tehetsége címet a tízéves Bria János nyerte el. A kalotaszegi legényes hiteles előadója címet két fiatalembernek ítélte oda a zsűri: Konti Alfréd és Farkas Lóri személyében. A kalotaszegi legényes tehetséges megformálója címet pedig Laczi Lóránd és Simon János kapta.
Felnőtt kategóriában nem ítélt fődíjat a szakmai zsűri. A Fekete János „Poncsa” kalotaszegi legényesének hiteles előadója címet Bujáki Zoltán nyerte el. A Fekete János „Poncsa” kalotaszegi legényesének egyéni megformálója címet Mezei Lászlónak ítélék oda.
A díjátadást követően a legények bemutatták a közönségnek is, hogy méltóak az elnyert címekre, egyedi, eredeti, határozott mozdulatokkal járták el a kalotaszegi legényest.
A gálaműsor a meghívott néptánccsoportok fellépésével folytatódott. A bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport nyitotta a sort. Népes csapatuk igazi ünnepi hangulatot teremtett a teremben. Őket követte a Györgyfalvi Ifjúsági Néptánccsoport. Sajátos táncváltozatukon keresztül megmutatták, a legényest a lányok is el tudják járni, nem kis meglepetésére a közönségnek. A záró táncot a Mérai Cifra Néptánccsoport tagjai járták, akik nevüket nem meghazudtolva, táncukkal, viseletükkel a cifra Kalotaszeget képviselték.
Harmónia, összhang, öröm sugárzott a néptánc csoportok tagjairól, hirdetve, hogy ünnep ez a nap nekünk, kalotaszegi embereknek. S még ha nem is tudjuk, de éreznünk kell ennek fontosságát.
Bethlendi András szervező elmondta: a verseny alapgondolata: újjáéleszteni, népszerűsíteni, átörökíteni a hagyományt. A felkérés ezelőtt három évvel a bánffyhunyadi magyar közösség vezetőinek részéről érkezett. Több szervezet, egyesület összefogásával jött létre a verseny: a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg NTE egyesület, a Bánffyhunyadi RMDSZ, a Bánffyhunyadi Városi Tanács és a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület szervezi. Bevallása szerint kihívás a legényes verseny szervezési szempontból is, hiszen az érdeklődők létszámának növelése a céljuk, amihez még keresik a kulcsot. Erőssége és egyben vonzereje is lehetne a versenynek az erős szakmai zsűri, aki minden évben vállalja az egész napos munkát, a szakmai tanácsadást. Benk Ilona / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 20.
Árvák a rászorulókért: zsoboki ajándék a módosi gyermekeknek
Szívmelengető kezdeményezéssel kapcsolatban – amelyet az Ágoston Sándor Alapítvánnyal karöltve kiviteleznének – kereste meg a Bethesda Gyermekotthont Ottucsák Melinda (egykori zsoboki Petőfi-ösztöndíjas). Arra gondoltak, mi lenne, ha idén a zsoboki gyermekotthon lakói cipősdoboz ajándékokat készítenének a szerbiai Módoson élő rászoruló gyermekeknek.
Szerbiában, a szerb–magyar határhoz közel, Zsoboktól nagyjából ötórányi autóútra található egy Módos nevű vajdasági falu. Mintegy 2400 lakosa közül mindössze 250 ember magyar, a gyermekek száma pedig drasztikusan alacsony. A gyermekek többsége vegyes házasság szülötte, így ők nem tudnak olyan jól magyarul, mint szüleik vagy nagyszüleik. Az Ágoston Sándor Alapítvány nyaranta egyhetes tábort szervez a vajdasági szórványmagyarság részére Módoson, ahol a gyermekek tanulhatják a magyar nyelvet.
A módosi magyar gyermekeknek minden adventben az Ágoston Sándor Alapítvány visz karácsonyi csomagot. Sajnos idén az eddigi támogató nem tudta vállalni a budapesti gyűjtést. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha az idén a zsoboki gyermekek ajándékoznák meg őket. Így felkérték a Bethesda Gyermekotthon lakóit, hogy ők készítsék el a meglepetést. A gyermekek nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá a csomagok összeállításához.
Melindától megkapták a gyermekek nevét, életkorát és nemét, így mindenkinek személyre szabott ajándékot készíthettek. A zsobokiak kiválaszthatták, hogy ki kit szeretne magajándékozni. A csomagba kerültek ruhák, írószerek, tisztálkodási szerek, játékok, édességek és üdvözlőlapok az „angyalkáktól”. Öröm volt látni, hogy milyen lelkesedéssel készítik az otthon lakói a kis ajándék-pakkokat. 19 gyermeknek és egy tanárnőnek csomagoltak, a dobozokba a felsoroltak mellé szeretetet és gondoskodást is sikerült becsempészni.
A csomagokat december 12-én éjjel indították útra, Budapestre 13-án hajnalban érkeztek meg. Az Ágoston Sándor Alapítvány munkatársai pedig december 16-án vitték tovább Módosra. A módosi Anyanyelvápoló Szakkör diákjai karácsonyi műsorral fogadták az alapítvány önkénteseit. Lídia tanárnő, aki a műsort is betanította, már 9 éve dolgozik a délvidéki szórványmagyarság gyermekeivel. A műsort követően a nagyszülők és szülők szeretetvendégséggel fogadták a vendégeket. A finom ételek után közösen adventi énekeket énekeltek, majd bemutatták az idei angyalaikat, a Bethesda Gyermekotthon lakóit és Zsobokot. Az otthon lakói kis videóüzenetet is küldtek a módosiaknak, amelyben nagyon boldog karácsonyt kívántak mindenkinek. A módosi gyermekek számára nagy meglepetés volt, hogy velük egykorúak ajándékozták meg őket. Ezt követően közös játék és beszégetés következett az alapítvány önkénteseivel.
Hihetetlen öröm volt látni, hogy milyen önzetlenül és szeretettel készítették a zsoboki Bethesda Gyermekotthon gyermekei a kis ajándékokat kortársaiknak. Hogy milyen lelkesen ajánlották fel ajándéknak szánt apróságokat azoknak, akik még ebben is szükséget szenvednek. Megható volt látni, hogy olyan gyermekek lepték meg az ünnep alkalmával társaikat, akik maguk is hiányban szenvednek.
Reméljük ez a kezdeményezés egy új kezdet, amelynek mottója „Adni jobb!” Simon Luca Eszter / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 23.
Az egyházi sajtós cipőjében: Kiss Gábor számára a megismerés éve volt 2017
Két hét alatt végigutazni az Erdélyi Református Egyházkerület jelentős részét, nem kis feladat. Emberpróbáló szembesülni a tetőtlen templomokkal, fákkal benőtt szószék látványával, és kivételes ajándék kis gyülekezetek csodatevő erejét megtapasztalni. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense fotográfusként kereste az erdélyi református templomok ajtóit, ablakait, és szervező-sajtósként élte meg a reformáció 500. évfordulójának megannyi ünnepi rendezvényét.
Templomajtók, ablakok lóhalálában
Az erdélyi műemlék templomokat már sokan sokszor fényképezték, de talán még soha ilyen célirányosan: ajtókat és ablakokat. Ami kósza ötletként indult Ballai Zoltán gazdasági tanácsostól, az termékeny táptalajra lelt a munkatársakban, és végül egészen gyorsan megvalósult: a Protestáns Teológiai Intézet tekintélyes méretű tűzfalát templomok kapui, ablakai díszítik ma már. Kiss Gábor, az egyházkerület sajtóreferense a Szamos-hátságot, Kalotaszeget járta be, kolozsvári, székelyföldi, marosvásárhelyi templomokat fényképezett, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely környékét szinte településről településre, továbbá a Hunyad megyei romtemplomokat is lencsevégre kapta.
– Rájöttem, hogy bár rengeteg helyen jártam az elmúlt években, még mindig egy csomó templomot nem ismerek. Nem kértem, hogy nyissák ki a templomot, kívülről kellett fényképezzem az ajtót, ablakot, ehhez van most már egy szolgálati létrám. A létrával bevonultam, felállítottam, szemből lefényképeztem az ablakot, hogy ne torzítson a perspektíva, aztán összecsuktam a létrát és irány a következő falu. Mindezt nagyon gyorsan, sürgetett az idő. Székelydályán kinyitották a templomot, a fotózás után bementem, a sietségben is engedélyeznem kellett magamnak negyedórát a páratlan freskókra.
A székelydályai templom különleges freskói
Kolozsvárt nagyon jól ismerem, azt hittem, meglepetést már nem hozhat. Most, hogy csak arra figyeltem, a bejáratát érdekesen láttassam, a sajátos hangulatú Kakasos templomnál rájöttem, milyen szépen kialakított az ajtó háromszöge, és hogy felette már van öt ablak, ami bekerül a képbe, ha azt a háromszöget beveszem. A hidelvei elég nehézséget okozott, mert főúton van, nincs hely mozogni, ablakot nem is nagyon tudtam fényképezni, a létrát nem lehetett felállítani. Nem állhattam meg az átjárón, folyamatosan figyeltem a forgalmat, kettőt hátraléptem, kettőt előre, ha jött az autó. Ahhoz, hogy minél kevésbé torzuljon a kép, fix objektívet használtam, vagyis a látószögem is korlátozva volt.
Több mint 70 ezer kilométert vezettem az idén
– Nekem egy kicsit a megismerés éve volt az idei, jóval 70 ezer km felett vezettem. A saját szervezéseinken túl igyekeztünk mindenhova eljutni, ahova meghívták a püspök urat. Rengeteg gyülekezetet ismertem meg, ezek az alkalmak általában egészen jó keresztmetszetei annak, hogy milyen gyülekezeti élet zajlik ott, ahova eljutunk. Nagyon hamar meglátszik, hogy a gyülekezet tényleg él, dolgozik, szeretné, hogy az a templom vagy gyülekezeti ház megújuljon, vagy csak úgy megnyertek egy pályázatot és ha már lehetett, meg kellett csinálni. Nagyon sokfélék a gyülekezetek, semmiféle sémát, receptet nem lehet találni, amitől jobban vagy kevésbé összeforrottan működik egy-egy közösség. A gondnoktól és a lelkipásztortól függ. A székelyföldiek például híresen nem templomba járók, de ha valami történik a gyülekezetben, ott vannak és segítenek. Kalotaszegen a leginkább templomba járók az emberek (Zsobokon a legnagyobb a templomlátogatottság), viszont ebben a régióban elég sok konfliktushelyzet alakul ki egy-egy lelkész megválasztása kapcsán.
Unokán már olyan kicsi a gyülekezet, hogy nem tud eltartani egy lelkészt, mégis önerőből, minimális segítséggel gyönyörűen felújítottak egy kicsi templomot, ahova az ünnepségen nem lehetett beférni. Mert hazajöttek. Azok is, akik elköltöztek, azok is, akik Szászrégenben vagy a Mezőség felső csücskében élnek, azok is, akik Kolozsváron élnek. Ott láttam először, hogy nem is feltétlenül a lelkészen múlik, mi történik egy gyülekezetben. Unokán van egy nagyon erőskezű gondnok, aki odaállt és tette a dolgát akár ott volt a lelkész, akár nem.
A kristyori romtemplom és szószéke
Az egyházi sajtó kötelék
Az egyház sajtója által értesülhetnek a történésekről a saját gyülekezetükből elszármazottak, akik érzelmileg továbbra is kötődnek a templomhoz, a gyülekezethez, a padhoz. Főleg Facebookon kerülnek elő ezek a történetek, a hozzászólásokban leírják sokan: itt konfirmáltam, itt kereszteltek, itt kötöttem házasságot, és milyen öröm számára, hogy látja egykori gyülekezetét. Arra törekszünk, hogy az események hangulatát átadjuk, így is rengeteg rendezvény van, ahova nem jutunk el, ketten dolgozunk a honlapon (reformatus.ro). Sokszor hiányolom, hogy nem lehet ott ülni még egy fél napot, ráérősen beszélgetni a presbiter nénivel, bácsival, vallásórás gyerekkel.
Hitvallásról „reformátusul, unitáriusul, katolikusul”
– Máris itt a következő esemény: jövőre 450 éves a tordai ediktum.
– Amelynek leggyakrabban emlegetett mondata: a hit Isten ajándéka. Kitaláltuk, hogy 2018 refo 500+1 év legyen és a hitvallás éve. Ezt a témát minden felekezet feldolgozhatja, így a négy történelmi egyház ugyanazt az évet ünnepelheti, és ezen az egységes fellépésen belül mégis mindenki a maga hitvallásával foglalkozhat. A református egyháznak ott a heidelbergi káté, a második helvét hitvallás, az apostoli hitvallás. Teológiai tanárokat kell bevonni a munkába, akik a gyülekezetek számára útmutatást, ajánlást dolgoznának ki. Majdnem 18 éves voltam, amikor konfirmáltam, kijelentettem ugyanis a szüleimnek, hogy amíg meg nem értem, mit fogadok meg a gyülekezet előtt, addig én oda nem állok ki. Megvolt az a luxusom, hogy „házipapom” volt, édesapával átbeszélgettük a kérdéseket. Nagyon nehéz, régi nyelvezet a hitvallásoké, amit nem biztos, hogy mindenki megért. A második helvét hitvallást szerintem nagyon kevesen értik, pedig egyházi életünk alapdokumentumaként folyamatosan hivatkozunk rá, de ha megnézzük, hogy a majdnem 300 ezer erdélyi református hívőből hányan olvasták, nem sokan lennének, alighanem csak a lelkészek. Milyen jó volna, ha ezekből is bizonyos részeket be lehetne emelni a vallásórákba, kátéórákba – mai nyelvezettel, aktuális, közérthető értelmezéssel. Gazdasági tanácsosunk, Ballai Zoltán mondta egy előadásában, hogy a hitvalláshoz nem úgy kell hozzáállni, mint egy imához, hogy elmormogom magamban, a hitvallás nagyon erősen kéne üssön, azt kiáltani kell, hangosan a külvilág felé megmutatni. Ezt márpedig nem lehet úgy, hogy közben nem is igazán értjük. Az 500. évforduló kapcsán mind a heidelbergi kátéval, mind a második helvét hitvallással elég sokat foglalkoztak, de ez inkább arról szólt, hogy újrafordították, kiadták. Most új értelmezést kellene adni a hitvallásoknak, a lelkészek kezébe adni a témákat, amelyeket ők aztán feldolgozhatnak a gyülekezetekben. Ajánlani fogjuk, hiszen szép lenne, hogy ez evangélikus, unitárius és katolikus részről is megvalósuljon. Szabadság (Kolozsvár)