Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zselyk (ROU)
29 tétel
1996. május 31.
Idén is van két Beszterce-Naszód megyei díjazottja a budapesti Néprajzi Múzeum évente meghirdetett gyűjtőpályázatának. A sófalvi Wass György első díjat kapott Beszterce-Naszód megye szakrális helyei című pályamunkájára, melyet kiadásra is javasolnak. Wass György nyugalmazott tanító 1990 óta évente egy-két dolgozattal jelentkezik. Eddig mindig díjazták munkáit. A Győrffy István Néprajzi Egyesület 1993-ban kiadta Zselyk című, szótár formájában megszerkesztett falumonográfiáját. Ez a munka hiánypótló, mert ennek a vidéknek a magyarságával eddig senki sem foglalkozott, néprajzi szempontból. Wass György arról is gondoskodott, hogy mással is megkedveltesse a néprajzot. Egyik tanítványa, Kocsis Tibor /idén érettségizik Besztercén/ második díjat nyert ifjúsági kategóriában Háziipar Sófalván és Tacson című munkájával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
1997. június 12.
"Három Beszterce-Naszód megyei díjazottjai is volt az idei, XLIV. Országos Néprajzi és Nyelvjárásgyűjtő pályázatnak, melyet évente meghirdet a budapesti Néprajzi Múzeum. Mindhárman sófalvaiak, nyugalmazott tanító, s a bíztatására gyűjtőmunkát folytató Kocsis Tibor és Pásztor Enikő Andrea. Wass György számos díjat és kitüntetést kapott az utóbbi években munkásságáért, 1994-ben kiadták Zselyk című, szótárformában szerkesztett falumonográfiáját. Az idei pályázatra összesen 224 pályamunka érkezett, ebből Romániából 50, Kárpátaljáról 3, Szlovákiából és Vajdaságból 5-5 dolgozattal jelentkeztek. A felnőtt csoportban az öt első díjból hármat erdélyiek vittek el, a hát másodikból ugyancsak hármat, a tizennyolc harmadik díjból hete. /Guther M. Ilona: Önkéntes néprajzosok seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1999. június 5.
Fennállásának 120. évét ünnepelte a Zselyki Fúvószenekar, a Turnerek, ahogyan a helybeliek nevezik. A zenekar történetét Bezsnei József tiszteletbeli tag ismertette, részben a Wass György által - a 100 éves évfordulóra - összeállított és 25 példányban megjelentetett, 53 fényképet tartalmazó emlékkönyv, részben pedig saját krónikája alapján. A Zselyki Fúvószenekarnak jelenleg 25 tagja van. /Guther M. Ilona: 120 éves a zselyki fúvószenekar. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
1999. július 23.
Az 1996 óta Vicében évente megrendezésre kerülő Mezőségi Népi Tánc- és Énektalálkozón résztvevő csoportok közül 11 számára Lőrinczy Károly vicei plébános parabola-antennákat pályázott meg a Duna Televízió Alapítványtól. A kérést kedvezően bírálták el, s a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány közvetítésével a következő helységek hagyományőrző csoportjai kapnak egy-egy parabolát: Vice, Magyarborzás, Várkudu, Apanagyfalu, Buza, Almásmálom, Szentmáté, Tacs és Zselyk, Kolozs megyéből pedig Váralja és Szépkenyerűszentmárton. /Parabolák a Mezőségre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2000. október 17.
"A zilahi napok keretében okt. 15-én Szent István-emléktáblát avattak a zilahi római katolikus templom előcsarnokában. A 30 x 40 cm-es márványtáblára helyezett, Szent Istvánt ábrázoló bronz féldombormű Adorján Ilona munkája. Az emléktábla szövege: "Millennium 2000"; a nagy király képmása alatt ott áll uralkodásának ideje is: 1000-1038. A szentelést Schek László zilahi római katolikus plébános végezte. A templomban Kovács Kurucz János történelemtanár és Vida Gyula képviselők mondtak díszbeszédet. A templomban délután tartották a nemzetiségi kórustalálkozót. - Okt. 15-én, vasárnap a magyartöbbségű Vicén szoboravatással egybekötött, mezőségi néptánctalálkozóra került sor. A falu főutcáján felvonultak a népviseletbe öltözött tánccsoportok: Vice és Borzás, Csíksomlyó, Apanagyfalu, Ördöngösfüzes, Óradna, Zselyk, Mezőkeszű, Szentmáté, Magyarpalatka, Tacs, Cegőtelke, Bálványosváralja küldöttei. Dr. Semlyén Zsolt magyarországi vallásügyi államtitkár díszbeszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök valamint Tőkés László református püspök áldásával leleplezték a Szent István bronz mellszobrot, Sárpátki Zoltán csíkszeredai művész alkotását. Köszöntőt mondtak: Tőkés László püspök, Dr. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács, valamint RMDSZ alelnöke, Muresan Ioan, Apanagyfalu polgármestere, valamint Dr. Csermák Zoltán, aki jelentős könyvadományt is átadott a viceieknek. A Vicei V. Mezőségi Néptánc-találkozó- melynek fő szervezője Lőrincz Károly vicei plébános volt - rendkívüli látványt nyújtott. /Szabó Csaba, Tóthpál Tamás: Millenniumi rendezvények Erdély-szerte Szent Istvánnak állítottak emléket Zilahon és Vicén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"
2001. május 17.
"A máj. 23-án életbe lépő helyi közigazgatási törvény előírásai értelmében Beszterce-Naszód megyében hét községben alkalmazhatóak a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírások: Apanagyfaluban, ahol a magyarság aránya 28,83 % (hozzátartozó falvakon: Apanagyfalu 25,8 %, Vice 94,74, Nyírmezőtanya 53,33, Almásmálom 48,13), Árpástón (67,18 - hozzátartozó falvakon: Árpástó 51,55, Magyardécse 99,77), Felőrön (27,37 - hozzátartozó falvakon: Felőr 64,08), Kékesen (25,37 - hozzátartozó falvakon: Kékes 34,59 , Magyarborzás 46,79, Mezőveresegyháza 93,68, Szászzsombor 21,79), Mezőkecsed (24,49 - hozzátartozó falvakon: Mezőköbölkút 65,26), Rettegen (20 - hozzátartozó falvakon: Retteg 20, Baca 45,64), Szentmátén (33,33 - hozzátartozó falvakon: Szentmáté 75,39, Újős 61,61). - A felsorolásból kimarad Tacs, Zselyk és Cegőtelke, itt már a régi törvény alapján fölállították a kétnyelvű táblát. E jogukkal nem élt Teke, Komlód, Magyarnemegye, Magyarberéte, Somkerék és Sajószentandrás, ahol községi szinten nem, de a település magyarsága meghaladja a 20 %-ot. Dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke szerint eddig sem volt s a törvény alkalmazásakor sem lesz ellenállás közigazgatási és politikai síkon. (Kresz Béla): A helyi közigazgatási törvény és Beszterce-Naszód megye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./"
2001. december 3.
"Első ízben szervezték meg dec. 1-jén Besztercén a megye civil szervezeteinek fórumát, amelyre a szervezők - a helyi RMDSZ, a Besztercei Magyar Diáktanács és a MADISZ - a megye minden egyesületét és alapítványát meghívták. Szántó Árpádtól, a Beszterce Naszód megyei tanács alelnöke tájékoztatott: öt civil fórum - a Pro Zselyk, a Pro Hereditate, a Bethlen Egyesület, a Cserhalom Egyesület és a Comunitas Alapítvány - küldte el képviselőit. A tanácskozás hasznos volt, első alkalommal sikerült szemlét tartani a megye magyar jellegű civil szervezetei fölött. /Sz. Cs.: Sikeres volt a magyar civil fórum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./ "
2002. március 23.
Gyergyóiakat telepítenének Beszterce-Naszód megye elöregedett magyar falvaiba. Arra a mintegy 2500 gyergyószentmiklósi családra építené a besztercei szórványmagyarság jövőjét Szilágyi János RMDSZ-elnök, akikre felhalmozódott közköltségi adósságaik miatt vár kilakoltatás. A beszterceiek a megye három, kihalófélben levő településére szándékoznak sokgyermekes székely családokat telepíteni. A kezdeményezés az érintett falvak – Tács, Zselyk és Magyarberéte – vezetői részéről indult el; a besztercei RMDSZ eredetileg a csángó lakosságot kívánta volna megszólítani ezzel az ajánlattal, a csángótelepítési terv azonban elméleti szinten megrekedt. A telepítésének feltétele, hogy legalább három óvodás, illetve elemi osztályos gyerekük legyen. A beszterceiek ajánlata a lakás mellett: termőföld a megélhetéshez. A felhívásra Gyergyószentmiklósról mindeddig egyetlen család sem jelentkezett. A három településén áll lakatlanul falvanként 10-15 ház, ahová magyar ajkú családok bevándorlását látnák szívesen. Az elhagyott házakat nem ingyen adják, hanem 25-30 millió lejért lehet azokat tulajdonosaiktól megvásárolni, egy hektár termőföldhöz pedig egymillió lejért lehet hozzájutni. /Gergely Edit: Székely családokat várnak a szórványba. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./
2002. augusztus 31.
"Zselyken, a 113 lelket számláló faluban aug. 24-25-én falutalálkozót szervezett a Pro Zselyk Egyesület és a Zselyki Művelődési Egyesület, melyre eljöttek az elszármazottak családjaikkal. Sok az üres ház a faluban, idegen családok is költöznek Zselykre új szokásokat, új mentalitásokat hozva. Fúvószenekaruk még mindig működik. Az elszármazottak tevékeny részvételével 1992 őszén megalakult a Zselyki Művelődési Egyesület, és ennek keretében 1993-ban a Józsa Márton Könyvtár, 2000-ben pedig - falufejlesztési célkitűzéssel - a Pro Zselyk Egyesület. Az aug. 25-én felavatott emléktábla hirdeti: Zselyk VOLT, VAN és LESZ. /Guther M. Ilona: Zselyk anyagi és szellemi örökségéért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./ A Besztercén és környékén élő zselykiek tagjai maradtak szülőfalujuk evangélikus egyházának, és nagy részük rendszeresen kijár gazdálkodni a 24 km-re lévő településre. Ezért Zselyk aktív közösségi életéről beszélve közel 300 lélekkel kell számolni. Aug. 24-én a templomban közel félezren voltak. Az istentiszteletet követően népviseletbe öltözött lányok és menyecskék "lapas"- és "farmabeli" kaláccsal, teával és kávéval kínálták az összegyűlteket. Zselyk múltjáról és jelenéről hangzottak el előadások és beszámolók. Wass György ny. tanító Zselyk falumonográfiája 1994-ben jelent meg a debreceni Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára sorozatban. Józsa Péter kántortanító kézzel írt falumonográfiája a II. világháborúig megvolt és közkézen forgott, azóta elveszett. Szakmai dokumentációs anyag is létezik a faluban Zselyk hagyományos építkezéséről, melyet az Ybl Miklós Építészeti Főiskola diákjai készítettek az 1990-es évek elején. Tervezik a Zselyki Hírlap néven negyedévenként megjelenő újság és weblap indítását. /Guther M. Ilona: Zselykiek, ha találkoznak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./"
2002. október 22.
"Okt. 19-én zajlott le a Beszterce-Naszód megyei Vicén a VII. Mezőségi Hagyaték Találkozó, melynek mindenkori szervezői a csíksomlyói római katolikus plébánia (Gergely István plébános), a vicei római katolikus plébánia (Lőrinczi Károly plébános), valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (András Mihály igazgató). Az óradnai bányászok fúvószenekara után következett a hagyományőrző csoportok bemutatója, melyen Beszterce-Naszód megyei óradnai, cegőtelki, várkudui, kékesi, magyarborzási, bethleni, magyardécsei, zselyki, apanagyfalusi, vicei, Kolozs megyéből bálványosvároljai, mezőkeszűi, ördöngöstüzesi, magyarpalatkai, Hargita megyéből pedig csíksomlyói népdalok, hagyományok és táncok bemutatására került sor. Végül fellépett a marosvásárhelyi Napsugár tánccsoport és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. /Kresz Béla VII. Mezőségi Hagyaték Találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./ "
2003. január 8.
"A Besztercei Híradót másfél évi szünet után 1998 októberében újraindították, és a havi megjelenéseken kívül három különszám is napvilágot látott. Besztercén két független jelölt - bizonyára külső befolyásra - annyi magyar szavazatot vitt el, hogy végül a megyeszékhelyen a magyarok képviselet nélkül maradtak. Hasonló volt a helyzet Óradnán, Nagysajón és Zselyken. A megyei 37 tagú tanácsban sikerült megszerezni az alelnöki tisztséget. A megyei RMDSZ-lista rangsorolása körüli bonyodalmak vitát váltottak ki. Beindult a Duna TV adása Óradnán, Naszódon, Szentgyörgyfürdőn, majd Dornavátrán is. Van magyar nyelvű rádió- és tévéadás Besztercén. Először került szóba, hogy a megyei tanács a költségvetés kulturális alapjából a magyar közösségnek is juttasson. Kétnyelvű helységnévtáblák kerültek jóformán minden településre, ahol azt a törvény megengedte. Voltak kudarcok is, így az újősi magyar öt-nyolc osztályos gyermekek ingáztatása Szentmátéra, a magyarlakta falvak sorsának további romlása. Valóra vált a besztercei magyarok évtizedes álma, tavaly április 6-án ünnepélyes felavatták a besztercei Magyar Házat. Az épület otthont ad az RMDSZ megyei szervezetének is. A magyar igazolványt igényeltek száma meghaladja az ötezret, amely Beszterce megye magyar lakosságának közel egyharmadát teszi ki. A megyei RMDSZ-ben szakadás történt. A beszámolót író Koszorús Zoltán szerint az RMDSZ megyei alelnöke hibás, mert úgy érzi, hogy nem tartozik számadással a megyei szervezetnek. /Koszorús Zoltán: A besztercei RMDSZ elmúlt esztendeje. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./"
2003. március 17.
"A Beszterce-Naszód megyei RMDSZ, illetve a bethleni RMPSZ rendezésében nagyszabású márc. 15-i emlékünnepélyre került sor. Márc. 16-án a vasárnapi istentiszteleten a bethleni Grigore Silasi Általános Iskola magyar tagozata tanárainak és diákjainak közös előadására került sor. Zselyken a Pro Zselyk Egyesület és Barcsa István helyi lutheránus lelkész rendezésében mintegy száz ember hallgatta az ünnepi beszédeket és a fiatalok szavalatait. /Sz. Cs.: Együtt, egymásba fogózva. Erőt merített Bethlen és Zselyk is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./"
2003. november 12.
"Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) nov. 8-i ülésén Borsos K. László, megyei RMDSZ ügyvezető elnök tartott beszámolót. Gönczi Irénke, az ifjúságért felelős alelnök rámutatott, idén létrehozzák Beszterce-Naszód megyei magyarlakta településein az ifjúsági egyeztető tanácsokat. Megkeresték azokat a fiatalokat, akik hajlandók meghatározni a legfontosabb helyi igényeket, összefogni a helyi ifjúságot. A kultúráért felelős ügyvezető alelnök, Székely Dalma kiemelte, hogy céljuk a még élő hagyományok átadása, annál is inkább, mert az ifjúság körében egyre kisebb az érdeklődés a magyar hagyományok iránt. A Megyei Küldöttek Tanácsa megválasztotta új elnökét, aki Borsos K. László lett, így az új MKT- elnök hivatalosan is lemondott RMDSZ ügyvezetői tisztségéről. Szilágyi János, a megyei RMDSZ elnöke felhívta a tanácsosok figyelmét arra, hogy az elkövetkezendő évben, mely egyben a helyhatósági és általános választások éve is, szorgalmazzák a helyi szervezetekben a tisztújításokat. Emlékeztetett a színmagyar Zselyk falura, ahol egy szavazat híján nem lett tanácsosa a falunak. /Bencze Anna: Új MKT-elnöke van Beszterce-Naszód megyének. Ível Borsos K. László közösségépítő karrierje. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2004. június 9.
Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ jelöltjei 36 helyi tanácsosi mandátumot szereztek, az eddigi 32-vel szemben. Minden helységben, ahol eddig tanácsosai voltak az RMDSZ-nek, újra képviselethez jutott a szervezet. Három helység, ahol eddig nem volt magyar tanácsos: Óradna, Zselyk és Nagysajó egy-egy jelöltet juttatott be a helyi tanácsba. Besztercén a magyarság két tanácsost juttatott be a városi tanácsba, Gönczi Irénke és dr. Illyés István személyében. Megyei szinten a szavazatok 5,4 %–át érte el az RMDSZ. Így megmarad a két tanácsos a megyei tanácsban. /Hat tanácsossal több. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2004. június 30.
Idén immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei kisebbségi magyar közművelődési civil szervezetek fórumát Magyarországon, Budakalászon, jún. 18-20. között. A találkozón 86 romániai, szlovákiai, szerbia-montenegrói, horvátországi és bosznia-hercegovinai civil szervezet képviseltette magát. Beszterce-Naszód megyéből hat civil szervezet /Bethlen Egyesület, bethleni Madisz, EMKE – Beszterce, Beszterce Művelődés Alapítvány, óradnai Reményik Sándor Kulturális és Oktatási Központ és a Zselyki Művelődési Egyesület/ képviselői voltak jelen:. A fórum célja, hogy képet nyújtson a civil szféra által végzett kulturális, közművelődési munka jelentőségéről, módszertani és szakmai segítséget kínáljon a határon túli magyar kulturális civil szervezetek napi munkájához. /Tóth Edit, Székely Emese: A Kárpát-medencei közművelődési civil szervezetek fóruma. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./
2004. augusztus 23.
Harmadszor rendezték meg a Beszterce-Naszód megyei Zselyken, Erdély egyetlen színmagyar, lutheránus vallású településén a falunapokat. A többször is halálra ítélt Zselyk 1944 óta – különböző elnyomó politikai rendszerek hatása alatt – valójában már csak a helybéliek szinte természetfölötti kitartásának és vallásosságának köszönhetően maradt meg. Az istentiszteletet a helyi 125 éves (!) fúvószenekar bekapcsolódása tette felemelővé. A zselyki születésű Borsos K. László volt a rendezvény lelke. /Szabó Csaba: Üzenet a templommá vált faluból. Zselyki Napok a világ végén. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./
2004. szeptember 16.
A helyi RMDSZ kezdeményezésére, az Illyés Közalapítvány és a megyei RMDSZ támogatásával már kihaltnak vélt, magyar és szász hagyományt elevenítettek újra a múlt hét végén a Beszterce-Naszód megyei Tekén. Három fúvószenekar lépett fel, Teke, Zselyk és Cegőtelke zenekarai. A tekei zenekar 1876-ban alakult, főleg az 1970-es években történt tömeges szász kivándorlás után igencsak megcsappant. Ezelőtt három évvel fiatalodott meg, jelenleg 20 tagja van. A zselyki zenekar 1879-ben alakult, idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, az egyedüli amelyik megszakítás nélkül működött. A cegőtelki zenekar az 1900-as évek elején alakult. Két évtizedes megszakítás után, 1993-ban szervezték újra. Az ünnepségen fellépett a helyi iskola magyar tánccsoportja, Vincze Éva vezetésével. /Fúvószenekarok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./
2005. június 6.
Nagyenyeden, Bethlen Gábor Kollégiumban tartották a Szórványtengelyek 3. közösségi, önismeret-fejlesztő rendezvényét, melynek lényege az ismerkedés, kapcsolatteremtés volt. Megjelent Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója, a kolozsvári Tv szerkesztője és Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök, a Szórványtengely életre keltője. A rendezvényen Brassó, Kovászna, Szeben, Fehér, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megyei szórvány települések küldöttei vettek részt. Az estet a Kónya Tibor iskolalelkész által felkészített népi tánccsoport magyarlapádi, kalotaszegi és széki táncokkal nyitotta meg, majd Szőcs Ildikó igazgató köszöntőjében érintette Trianon kérdését. Dvorácsek Ágoston tartott előadást az elfelejtett kutatóról, Fenichel Sámuelről, Murádin László kolozsvári nyelvész és Hochbauer Gyula hétfalusi nyelvtörténész a József Attilát “eltanácsoló” professzorról, Horger Antalról beszélt, aki elsőként írta le a magyar nyelvjárásokat és területeket, a magyar igeragozás történetét, etimológiai, fonetikai könyveket jelentetett meg. Magdó János orvos, hétfalusi csángó helytörténész a méltatlanul elfelejtett Zajzoni Rab István költőről, kutatóról beszélt. Fehér megyét Lőrincz Konrád református lelkipásztor, Nagyszebent Szombatfalvi Török Réka mutatta be. A rendezvény Keresztes Enikő “Úgy szeress, mintha jó volna” című József Attila-estjével záródott (rendező: Márkos Ervin, Fogaras). A rendezvény keretében megnyílt Borsos Sz. Éva “Zsejki hangulatok” című tárlata. /T. A.: A szórvány azé, aki nem mond le róla. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 6./ A résztvevők száma találkozóról találkozóra gyarapodik. 2004 májusában az első szórványtalálkozóra három megyéből, 2005 januárjában már öt, a hétvégén Nagyenyedre hét megyéből jöttek el érdekeltek és érdeklődők. A magyar identitás szórványban is lehetséges megőrzését példázta a Bethlen Gábor Kollégium néhány hónapja megalakult tánccsoportja. Szőcs Ildikó igazgatónő jelezte, 700 diák és 60 oktató dolgozik az iskolában. Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója leszögezte, hogy „felmentő seregek márpedig nincsenek, nekünk kell összefognunk, magunknak kell cselekednünk”. „Ma már nemcsak lelkész vagyok, hanem mezőgazdász, óvó bácsi, sőt asztalos is” – mutatkozott be a szórványban dolgozók feladatkörének sokoldalúságára utalva Szabó Csongor kérői református lelkész a szórványtalálkozón. Elmondta, hogy a szórványélet a lelki gondozás mellett hatványozottan megkövetel másfajta cselekvést is. 1996–97-ben barátaik segítségével gyülekezeti otthont építettek. Öt éve a dési egyházmegyéből 40–50 fiatalt sikerült toborozni a nyári ifjúsági találkozóra, mostanra már 400–500 ifjú sereglik össze. Négy éve kis asztalosműhelyt létesítettek, amelyben ma már 14 alkalmazott dolgozik, és amelynek a termékeit immáron határon túli kiállításokon is díjazzák. Óradnán örömmel nyugtázták, hogy Gyergyóditróban 5 óradnai lány ballag, akik anyanyelvű iskola hiányában néhány éve még alig beszéltek magyarul, most meg magyarul érettségiznek. Lőrincz Konrád Artúr felenyedi református lelkész szerint a megmaradás alapja a szociális, a kulturális, a gazdasági tevékenység, ezeket segíthetik mind a bel-, mind a külföldi testvérkapcsolatok. Kerekes Edit zilahi RMDSZ-elnök és Rozs Rita Éva tanár elmondták, dacára annak, hogy Szilágyságban jelentős a magyarság száma, a megyei tanfelügyelőségen egyetlenegy, félnormás magyar állás van. /Benkő Levente: Nem várják a nem létező felmentő sereget. = Krónika (Kolozsvár), jún. 6./
2006. május 29.
Huber András történész könyve szerint a második világháborúig a mezőségi magyarok közül, Besztercétől Désig, 11 akadémikus, írástudó került ki, és azóta egyetlenegy sem, vetette fel Raff Róbert besztercei református segédlelkész. Ennek okát keresve szerveztek a hét végén a besztercei Magyar Házban egy olyan találkozót, melyen arról beszélgettek: miért nem írnak a besztercei magyarok? Kerekes Adél zselyki könyvtárosnak két gyerekverskötete jelent meg. Fazekas István helyi költő, aki az idősebb generációt képviseli, azt vallja: a modern vers nem alkalomra íródik, érthetetlen. Deák Zsuzsanna pszichológus néhány éve, szakmai írásai, könyvei, füzetei után, az irodalommal is szembenézett. /Mayla Júlia: Alkalmivers-szeretet Besztercén. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2006. július 7.
Felmérték a napokban lezúdult felhőszakadás okozta károkat a Beszterce megyei Zselyken, ennek ellenére a falu nem részesült a megyének a kormány által kiutalt árvízsegélyből. Zselyk egyetlen kövesútját elmosta az áradat, így a túlnyomórészt idősek lakta, mintegy száz lelkes település több napja csak gyalogszerrel közelíthető meg. A zselykiek, magukra maradtak. /Mayla Júlia: Vízözön utáni ínség Zselyken. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./
2007. február 10.
Február 14-én, Aradon az Evangélikus imateremben bemutatják a tizenötödik Fecskés Könyvet, egyben költőt is avatnak. A szerző Tóth Zoltán Csaba evangélikus segédlelkész, aradi származású, a múlt esztendő őszén egy Beszterce-Naszód megyei kis faluba, Zselykre került szolgálni. A zselyki élet, egy pusztuló falu belső tragédiájának szemlélése, azé a falué, ahol csak temetnek, de nem esketnek, nem keresztelnek már évek óta, ez tette Tóth Zoltán Csabát költővé. Így született meg Egyperces megváltás /Kölcsey Egyesület, Arad/ című kötete. /Újabb Fecskés Könyv bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./
2007. február 15.
Február 14-én Aradon bemutatták a tizenötödik Fecskés Könyvet, az evangélikus imateremben. A tágas termet szinte teljes egészében betöltő érdeklődő közönségnek Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke és Ruja Ildikó magyartanár mutatta be Tóth Zoltán Csaba Egyperces megváltás című kötetét, a Kölcsey Stúdió tagjai az abban megjelent költeményekből szavaltak. Tóth Zoltán Csaba evangélikus segédlelkész tavaly őszig Aradon szolgált, jelenleg a Beszterce melletti Zselyk evangélikus megbízott lelkésze. A verseskötet szerzője 1999-ben érettségizett Aradon, a Csikyben. /(Kiss): Egyperces megváltás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./
2007. március 8.
Tóth Zoltán Csaba Besztercén, illetve a Beszterce-Naszód megyei Zselyken szolgáló evangélikus lelkész-költő Egyperces megváltás című verseskötetét mutatták be a besztercei Magyar Házban. Tóth Zoltán első kötetét Sárkány Panna, a helyi Andrei Muresanu Főgimnázium magyar szakos tanára ismertette. /Gusztáv István: Júdás monológjával kezdődött. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./
2013. október 28.
Budapesten az erdélyi szórványról
Erdély szórványtérségeit mutatja be egy éven keresztül az idén ősszel kezdődött rendezvénysorozatában a budapesti Polgárok Háza.
A Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, szakmai partnere Pozsony Ferenc kolozsvári néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A rendezvénysorozat első állomásaként szeptember 20-án a Hunyad megyei Csernakeresztúr és környéke mutatkozott be, az itt letelepedett bukovinai székelyek gyűjteményéből nyílt kiállítás, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület műsorát tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozat következő meghívottja Magyarlapád és a Küküllőmente, pénteken, október 25-én 18 órától Magyarlapád – Alsó-Fehér vármegye színmagyar szórványközpontja képekben és tárgyakban címmel nyílik kiállítás, amelyet Bárth János néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató nyit meg, köszöntőt mond Molnár Feri Márton Zöldi volt magyarlapádi polgármester. Ezt követően nemzedékek üzenete címmel a Magyarlapádi Hagyományőrző Tánccsoport és a Pirospántlikás Zenekar műsorát tekintheti meg a budapesti közönség, amely a lapádi borokat és süteményeket is megkóstolhatja.
A rendezvénysorozat következő állomásai Nagybánya vidéke (november 22.), Sajó-mente – Zselyk (december 13.), Fekete-Körös völgye –Várasfenes, Köröstárkány (2014. január 31.), Barcaság – Brassó, Pürkerec (2014. február 28.) és Szeben – Oltszakadát (2014. március 28.)
A rendezvényekről a http://polgarokhaza.hu honlapon találhatók részletes információk.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 15.
Sikeres munkát végez az Ifjúsági Karaván Beszterce-Naszód megyében
Az Ifjúsági Karaván fogadtatása ezen a nyáron is azt bizonyítja, hogy a rendezvény egyre sikeresebb – tájékoztatta lapunkat Sipos Tímea, a besztercei Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnöke. A szervezet által harmadik alkalommal megszervezett karaván megállói közé ezúttal Beszterce-Naszód megye hét, magyarlakta települése tartozott: Zselyk, Óradna, Somkerék, Felőr, Apanagyfalu, Vice, Mezőveresegyháza. A projekt célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére, továbbá növelje a kulturális színvonalat a magyarlakta településeken.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 20.
Évfordulót ünnepeltek a zselyki evangélikusok
Temploma fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte az elmúlt vasárnap a zselyki evangélikus-lutheránus egyházközség, a Beszterce-Naszód megyei magyar szórvány egyetlen evangélikus gyülekezete.
Az ünnepi alkalomból Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette az igét, majd a templombelsőben leleplezték a településen 1554 és 2016 között szolgált lelkészeknek emléket állító táblát. A templombeli szertartás után kulturális programokkal folytatódott a nap, az ünnepi alkalomból bemutatták a Zselyki Egyházközség Kézikönyvét, melyet Tóth Zoltán szerkesztett, illetve Simion Hegyi Margit festőművész munkáiból nyílt kiállítást tekinthettek meg a hívek.
A Besztercétől mintegy 25 kilométerre déli irányba található, a dombok között megbújó Zselyket 1332-ben említette először írásos dokumentum, közigazgatásilag századokon át a besztercei szász disztriktumhoz tartozott. Így a 14. században alakult zselyki evangélikus egyházközség is évszázadokon át az erdélyi szász egyháznak volt a tagja, csak a II. világháború után csatlakozott a magyarhoz. Az evangélikus templom alapkövét 1866-ban rakták le, szecessziós stílusban épült.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 11.
Erdélyi magyarok alakították a fegyvercsempészeket a Sky News botránygyanús filmjében
Bár a Sky News újságírói ezt továbbra is tagadják, egyre egyértelműbb, hogy előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai azt a tényfeltáróként bemutatott, múlt héten műsorra tűzött filmet, amely a romániai fegyverkereskedelemről szólt. Ezt vallották az ügyészeknek a film erdélyi főszereplői is, akikről kiderült, hogy Maros megyei (radnóti) magyarok, és pénzt kaptak azért, hogy eljátsszák a fegyvercsempészek szerepét.
A Sky News Erdélyben készített filmje már bejárta a nagyvilágot. A felvétel szerint a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. A riporter - állítása szerint - lehetséges vásárlóként került kapcsolatba az állítólagos fegyverkereskedőkkel, akikkel egy olyan erdős területen találkozott, ahol nem volt mobiltelefonos térerő. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
A felvételeknek nagy visszhangja volt Romániában is, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hivatalból nyomozást indított az ügyben. Alig néhány nap vizsgálódás – házkutatások és tanúk kihallgatása – után, szerdán a DIICOT főügyésze kijelentette: a filmet előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai. A román sajtó azt is megtudta, hogyan jutottak az ügyészek erre a következtetésre.
A terepjáróból indultak ki
A DIICOT szakértői a film képkockáinak elemzése után viszonylag könnyen azonosították az álarcos férfiakat. Kiindulópontjuk a filmben látható rendszám nélküli Suzuki Samurai terepjáró volt – írja az evz.ro. Az ügyészeknek csak annak kellett utánanézniük, hogy kik birtokolnak Romániában ilyen márkájú járművet. Második lépésként azt ellenőrizték le, hogy a Suzuki Samurai terepjárót birtokló személyek közül kiknek van vadászengedélyük. A filmben látható fegyverek többsége ugyanis vadászpuska volt.
Így jutottak el az ügyészek a zselyki (Beszterce-Naszód megye) Hunyadi Csabához. A taxizásból élő férfit kihallgatták Bukarestben, és a vallomása alapján már könnyű volt rekonstruálni a film elkészítésének forgatókönyvét.
A britek fikciós filmet ígértek
E szerint a Sky News a romániai forgatás előtt egy bizonyos Aurelian Szantóval vette fel a kapcsolatot. A radnóti férfi hét éve Nagy-Britanniában él. Az ügyészségi kihallgatása után a sajtónak elmondta: a brit csatorna egy fegyvercsempészekről szóló dokumentumfilm elkészítéséhez kérte a segítségét. A Sky News képviselői Szanto beszámolója szerint azt hangoztatták, hogy csupán egy Romániában forgatott „ismeretterjesztő” filmről lenne szó. Azt is ígérték: a film végén közlik a nézőkkel, hogy a bemutatott történet fikció, csupán a kelet-európai fegyvercsempészet jelenségére és ennek veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. Az együttműködésért nyilván pénzt – 2000 eurót – is felajánlottak Aurelian Szantónak.
A Londonban élő romániai férfi ezek után megkeresett egy radnóti származású magyar testvérpárt, Pantics Csabát és Pantics Leventét. Előbbi most is Radnóton, utóbbi Besztercén él. Mindhármuk közös szenvedélye a vadászat, innen az ismeretségük is. Pantics Levente volt az, aki a forgatáshoz kölcsönkérte egyik barátjától, Hunyadi Csabától a Suzuki Samurai terepjárót. A zselyki férfinak nem árulta el, hogy milyen célokra használja majd a járművet.
Zselyk határában forgattak
A Pantics fivérek vállalták a fegyvercsempészek alakítását a Sky News filmében. Az egész világot bejárt jeleneteket éppen Zselyk határában forgatták július 31-én. A brit csatorna stábja előtte Marosvásárhelyen szállt le, onnan egy bérelt autóban utaztak Besztercére – írja azadevarul.ro. A város egyik szállodájában már várta őket Aurelian Szanto, akivel átbeszélték a forgatás utolsó részleteit.
Másnap megjelentek a hotelben a Pantics testvérek is. Átvették a britektől a forgatás kellékeit – többek között a maszkokat és a terepszínű ruhákat – és a produkció „szövegkönyvét”. A Sky News újságírói ugyanis előre megírták, hogy mit nyilatkozzanak a filmben. A forgatás után pedig megkapták a honoráriumukat is: Aurelian Szanto 1000 eurót, a Pantics testvérek fejenként 500-500 eurót tehettek zsebre. Azt nem tudni, hogy Hunyadi Csaba kapott-e pénzt a szolgáltatásaiért, tény, hogy a terepjáró csomagtartójában látható vadászfegyverek egy része tőle származott.
A Sky News mindent tagad
Csütörtökön az ügyészek folytatták Szanto és Pantics fivérek kihallgatását. Mindhárom férfi egyöntetűen állítja, hogy a Sky News újságírói átverték őket, mert fikciós film forgatásáról szólt az eredeti egyezségük. A DIICOT ugyanakkor a Hotnews információi szerint azt fontolja, hogy eljárást indítson a brit csatorna Erdélyben járt stábjának vezetője, Stuart Ramsay ellen is. A veterán újságírót nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével gyanúsítanák.
A Sky News időközben hivatalos közleményben kiállt az alkalmazottai mellett. Maga Stuart Ramsay pedig fennhangon állítja, hogy nem ők verték át a nézőket, hanem a film szereplői, akik fegyvercsempészeknek adták ki magukat, amikor felvették velük a kapcsolatot. „A filmben bemutatott történet valós. Senkit nem fizettünk le. Nem volt előre megírt forgatókönyv sem. Nézzetek szembe a valóssággal!” – írta csütörtökön Ramsey a Twitter-oldalán.
maszol.ro
2016. október 19.
500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 9.
Erdélyi turnén az egyetlen felvidéki magyar táncegyüttes – Néptáncosok találkoznak Kolozsváron
Első alkalommal lép fel Erdélyben Felvidék egyetlen hivatásos néptáncegyüttese, az Ifjú Szívek. Közép-erdélyi bemutatkozásukra a 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében kerül sor, mely idén számos újdonsággal bővül.
Hontalanítás című előadásával első alkalommal érkezik Erdélybe Szlovákia egyetlen magyar hivatásos néptáncegyüttese. A nemrég nívós díjjal kitüntetett táncegyüttes a Hégli Dusán koreográfus által összeállított előadásában a világháborús deportálások témáját dolgozza fel a felvidéki magyar népzene és -tánc eszközeivel.
A táncegyüttes november 21-én Gyergyószentmiklóson, 22-én Székelyudvarhelyen, 23-án Csíkszeredában, 24-én pedig a kincses városban lép színpadra a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében, közölte szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Ágnes, a találkozó főszervezője. Kolozsváron és Székelyudvarhelyen a gyerekeknek is kedveskednek a felvidékiek, akik a Felföld tánchagyományai című interaktív előadásukba kapcsolódhatnak majd be.
Téma a deportálás
A november 23-25. között zajló kolozsvári néptánctalálkozó a felvidékiek fellépése mellett számos újdonsággal várja az érdeklődőket, ezek egyike a csütörtöki nulladik nap, mely a Tokos zenekarral való partnerség eredménye.
A zenekar előadássorozata keretében november 23-án 21 órától Csoóri Sándor lesz a meghívott a Bulgakov kávéházban. Az Ifjú Szívek pénteken 19 órától a Diákművelődési Házban tartandó előadását táncház követi, míg a szombati nap a hagyományokhoz híven félig a gyerekeké. A felvidékiek már említett gyerekelőadása után – mely 10 órától a Kolozsvári Magyar Operában látható – kézművesfoglalkozás és táncoktatás is várja a kicsiket, illetve Varga Norbert Kalimpa című gyerekkönyvét is bemutatják.
A program a Diákművelődési Házban folytatódik, ahol 16 órától Both Zsuzsa Ünnepnaptár – népszokások című könyvét mutatják be, majd a hagyományos divatbemutatóra kerül sor: a székelykeresztúri László Ildikó viseletei mellett a tűrei Bálint Tibor butykakészítő hagyományos és stilizált alkotásait, illetve Erzsó népies ruháit csodálhatják meg a résztvevők.
A találkozó csúcspontjának szánt, 19 órakor kezdődő gálaelőadás szintén tartalmaz újdonságokat, idén a Mezőség kevésbé ismert csücskeiből, Magyarfráta, Budatelke és Zselyk településekről hívtak adatközlőket, vagy ahogy ők hívják, táncosmestereket.
Both József, a szervező Ördögtérgye néptáncegyüttes művészeti vezetője szerint egy valóságos utazásra invitálják a nézőket, a felvidékiek mellett a szegedi Cuharé és Délikert Möndörgő lép színpadra, majd az adatközlők, a kolozsvári Bogáncs, Szarkaláb, Ördögtérgye és Zurboló együttes fellépése révén érkezünk meg Erdélybe. A tánc a Heltai folkkocsmában folytatódik, ahol három helyszínen húzzák a talpalávalót, minden teremben más-más tájegység zenéjét.
A találkozóra egész Erdélyből várnak részvevőket, de egyre több a magyarországi érdeklődő is, mondták a szervezők, akik szerint szervezése „közös ügy”, ebből az Ördögtérgye haladó és utánpótlás csoportja egyaránt kiveszi a részét, mintegy 80 személy munkája van benne. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)