Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zálnok (ROU)
2 tétel
2002. március 25.
Sarmaságon elkezdik a második magyar református templom építését. A bányatelepen élő reformátusok közössége egy évvel ezelőtt mondta ki a különválást, az új gyülekezetbe augusztus elején a végzett teológus Lucza Istvánt nevezték ki lelkipásztornak. A Bányatelepi Református Egyházközség 450 lelket számlál, hozzá tartozik még három szórvány félszáz református magyarral, ebből 37 lélek a szintén Sarmasághoz tartozó Csókalábon, 7 Nagyderzsidán és 9 Zálnokon. Negyedszázaddal korábban hetvennél több református magyar volt Zálnokon, jelenleg az Orbán családon kívül – ahol az istentiszteleteket tartják – a Szabó család magyar, a többiek vegyes házasságúak. Nagyderzsidán nem vállalják, hogy valamelyikük lakásán tartsák meg a vasárnapi istentiszteletet. Szégyellik azt, hogy magyarok. /Fejér László: Új lelkipásztor új gyülekezetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./
2005. február 9.
Megjelent a Hepehupa szilágysági folyóirat III. évfolyamának 4. (október-decemberi) száma. Szilágy megye művelődési folyóirata közlési lehetőséget ad a vidéken élő helytörténészek, néprajzkutatók dolgozatainak. A lapszám Szilágyság népi kultúráját, hagyományait ismerteti A most megjelent lapszám a szórványosodás gondjaival foglalkozott, az eltűnő (zálnoki) református egyházközség múltját idézte fel. /Hepehupa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./