"Cicerone Ionitoiu Párizsban élő volt politikai fogoly megjelentette "A kommunista terror áldozatai - letartóztatottak, megkínzottak, bebörtönzöttek, meggyilkoltak" címet viselő szótárának első öt kötetét. A szótárért írószövetségi díjat kapott. Cicerone Ionitoiu munkája a Masina de scris Kiadó égisze alatt látott napvilágot. A kommunista hatalom évtizedeiben Romániában kétmillió embert tartóztattak le, vetettek börtönbe, hurcoltak munkatáborokba. Kétszázezren odavesztek. Cicerone Ionitoiu már a börtönben elkezdte az adatok gyűjtését. A 14 kötetre tervezett szótár 70 000 bezárt vagy kivégzett személyt vesz nyilvántartásba. A mártírok útja Nagyenyedtől az oroszországi Vorkutáig, Máramarosszigettől a Duna-fekete-tengeri csatornáig vezetett. - Létezik Romániában egy intézmény: A Totalitarizmust Tanulmányozó Országos Intézet, amelynek működése nem zavartalan. Első figyelemre méltó kiadványuk (Bebörtönzött Egyház. Románia 1944-1989. Szótár) összeállítója, a nemrég elhunyt volt politikai fogoly, Paul Caravia sokat panaszkodott az információs források, a dokumentációs adatok hozzáférhetetlensége miatt. A volt Securitate dossziéi elérhetetlenek voltak Caravia számára. Az egyházak is foghíjas kimutatásokkal szolgáltak. Az életrajzi adatok hiánya, pontatlansága Ionitoiu szótárában is szembeszökőek, bosszantóak. Papok, parasztok, politikusok, munkások, egyetemi hallgatók, háziasszonyok, orvosok, ügyvédek, építészek, katonatisztek, diplomaták követik egymást betűrendben, felekezeti, politikai, nemzetiségi különbség nélkül, hol hasábos, hol csak kétsoros szócikkben ("Izsák, Ionas. Arad városából. Letartóztatták. Börtönbe vetették"). A Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a kommunizmus áldozatainak máramarosszigeti múzeuma, a "Memoria" folyóirat nem zárkózik el a kutatók elől. Történészek, jogászok, szociológusok, újságírók, fiatalok és idősek rengeteget tehetnek a hiányok pótlása, a pontatlanságok kiigazítása terén. /Balogh József: Egy írószövetségi díj margójára. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 16./"

Mindmáig a megközelítően pontos szám sem ismert: becslések szerint 18 millió fogoly járta meg a szovjet kommunista rezsim munkatáborainak rendszerét, a gulágot, nagy hányaduk a szibériai tömegsírokban végezte. A 20. századi népirtás helyszíneire most egy átfogó internetes tárlat kalauzol el. A magyar származású George Bient és édesapját 1945-ben tartóztatta le budapesti lakásukon az NKVD (Belügyi Népbiztosság) két tisztje. A házkutatás során nem találtak terhelő bizonyítékot. Végül a 16 éves György telepes rádióját foglalták le. George Bien tíz évet töltött a hírhedt kolimai munkatáborban, embertelen körülmények között. Michael Solomon zsidó származású újságírót Bukarest utcáin igazoltatta 1948-ban hat bőrkabátos férfi. A szovjet állam ellenségeként 1956-ig töltötte büntetését a gulágon, hazatérte után újabb kilenc év várt rá romániai börtönökben. A gulaghistory.org internetes címen elérhető interaktív kiállítás hatalmas mennyiségű forrás- és dokumentumanyagot bocsát az érdeklődő rendelkezésére – honlap szerkesztői szerint a teljesség érdekében a virtuális kiállításhoz felkutattak minden lehetséges tárgyi emléket. A jelenlegi és korabeli fényképeket, vádiratok, igazolványok, börtönnaplók másolatait, a lágerekben készült képzőművészeti alkotások reprodukcióit, történelmi értékű filmfelvételeket és személyes vallomásokat felsorakoztató multimédiás honlap az amerikai George Mason Egyetemen működő Történeti és Új Média Tanszék kezdeményezésére jött létre, együttműködésben a szibériai Perm-36 tábor helyén működő Gulag Múzeum, valamint a moszkvai székhelyű Gulag Emléktársaság munkatársaival. A Gulag. Számtalan nap, számtalan élet elnevezésű angol és orosz nyelvű digitális múzeum közel hatvan szakember – történész, kutató, levéltáros, fordító és programozó – munkájának köszönhetően átfogó böngésző-körútra invitálja az érdeklődőket. Az oldal tematikusan rendezett: a látogató mindennap egy gulágtúlélő portréjával, életének, elhurcolásának és a táborban töltött mindennapjainak személyes hangú vallomásával kezdheti a körutat. Az oldalon található böngészhető menüpontok a letartóztatások, a kényszermunka, a fizikai és szellemi kínzások, a tábori propaganda, a rabok konfliktusai, a magányérzet, az őrök, a túlélési technikák, a fogva tartottak és az emberi sorsok gazdagon dokumentált alfejezetein keresztül tárja fel a politikai célok kiszolgálására létrejött, az átnevelésre vagy lassú gyilkolásra szakosodott szovjet börtöntelepek világát. A Gulag (Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej), vagyis a Táborok Főigazgatóságának telepei Szibériában, a Szovjetunió legszélsőségesebb klímájú, lakatlan vidékein létesültek 1917-től, a kommunista hatalomátvételtől kezdődően. A történészek szerint 1953-ig hozzávetőlegesen 18 millió lakójuk volt. Arról nincsenek adatok, hogy pontosan hány millióan végezték életüket valamelyik jeltelen tömegsírban, a kommunista párthatóságok féltve őrzött titokként kezelték az áldozatok számát, minden lehetséges módon meghamisítva a statisztikákat. Bevett módszer volt például szabadon engedni az utolsó stádiumban lévő, a haláltól órákra vagy napokra álló őrizeteseket. Szibériai munkatáborba jutott az is, aki háromszor késett munkahelyéről, politikai vicceket mondott, vagy az, aki az 1920-as, 30-as évek pusztító éhínségei alatt pár szem krumplit tett kabátzsebébe. A táborokban sokszor orvosi módszerekkel kikísérletezett, agymosásos átnevelés folyt. Állandó volt a napi propaganda, a személyiség megtörésére pedig az őrök és a köztörvényes bűnözők alkalmaztak kínzásokat. A transzszibériai vasútvonal megépítése, a vorkutai feketeszénmezők kitermelése, a fehér-tengeri csatorna kiásása, a favágás, a kőtörés olyan embertelen időjárási körülmények és olyan, élelemmel folyt, amit lehetetlen volt teljesíteni. A kevesebbet dolgozó rab kisebb adag ételt kapott, így másnap kevesebbet tudott dolgozni – ez volt a gulág ördögi köre. /Burus János Botond: Millió koponya emlékei. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./