Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Villány (HUN)
3 tétel
2001. október 13.
"Okt. 12-én nyílt meg Élő kalotaszegi népviselet címmel Vas Géza fotókiállítása Sztánán. Vas Géza évek óta Kalotaszeg dokumentációs fotózásával foglalkozik. Az utóbbi öt évben Mákón, Tordaszentlászlón, Nagykárolyban, Zsobokon, Csíkszeredában, Szentegyházán, Budapesten, Villányban és Kárpátalján állította ki képeit a Segesvárt született, Kolozsvárt élő fotós. /(Fejér László): Élő kalotaszegi népviselet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./"
2014. augusztus 5.
Zarándokhely Véckén
Elkészült a székely kálvária
A faluünnepre időzítette Fekete Pál polgármester Székelyvécke talán legkülönlegesebb látványosságának, a székely kálváriának az avatását. Az ötlet a szobrászművész elöljárótól származik, aki azt vallja, hogy ezáltal több célt valósított meg: értéket mentett és teremtett, ugyanakkor vallási zarándokhelyet, turisztikai látványosságot is létrehozott.
A községközponthoz közel álló dombon a tavaly fából készült kilátót állítottak fel, amelyet 2013. augusztus 4-én – szintén a falu ünnepén – avattak fel. A polgármester tizennégy székely gyalogkaput vásárolt Korondról. Ezeket korábbi felállítóik nem használták már, többet pedig láncfűrésszel daraboltak fel. Így vásárolta meg ezeket a kulturális értékeket a polgármester potom áron, majd felkínálta a lehetőséget, hogy a helyreállítási munkálatokat magánszemélyek, intézmények támogassák, és ezáltal a kapu hátára bevéshették nevüket és egy illő, nemes gondolatot az utókornak.
– Nem csak a vallási jellegét akarjuk hangsúlyozni az így kialakított helynek – mondta lapunknak a polgármester –, kevésbé burkolt szándékunk, hogy minél több turistát vonzzunk ezáltal községünkbe, amely a helyreállított régi házak, a környék szépsége miatt így is igen látogatott.
A kapuk helyreállítását munkatársai segítségével ő vezette, vigyázva, hogy a faragott motívumok előtérbe kerüljenek. A kapufélfák közé deszkából keresztet alakítottak ki, amelyre kovácsoltvas rögzítővel kerámiából készült Krisztus-fej féldomborművek kerültek, amelyeket testvére, Kálmán Éva alkotott. Mindegyik kapu mellé pad került, illetve egy-egy tartóoszlopra helyezett táblán a stációkhoz kötődő, mai emberhez szóló gondolat, bibliaértelmezés, amelyeket a soproni Szent Imre-plébánia plébánosa válogatott ki, írt meg. A kapuk kihelyezését támogatták a testvértelepülések, Zamárdi és Villány önkormányzatai is. Az utolsó stáció, illetve a három keresztet óvó nagy kapu Máréfalváról származik. A keresztre helyezett szimbolikus lángot is a polgármester készítette. A hely világi töltetét adja az is, hogy a kapuk hátára – lentről felfele – a magyar történelem "nagyjainak" – Szent Istvántól az erdélyi fejedelmekig – egymondatos bölcselete is felkerült. Ötletes megoldást találtak a kapuk kivilágítására: farönkökbe rejtett halogén világítótesteket helyeztek ki, ezeket akár ülésként vagy képletes imazsámolyként lehet használni. A székely kálvária esti látképe gyönyörű.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a létesítmény valódi összefogással készült el, aki csak hallotta, hogy mi készül, segített. Így adták a területet a tulajdonosok, és jöttek olyanok is, akik önkéntesen ajánlották fel, hogy kaput vásárolnak.
A kilátó mellé még egy igen érdekes kereszt is került, amelyet kora középkori stílusú bronzfeszület díszít. Állítólag a kilátó avatásakor rakott tábortűzből hirtelen kereszt formájú lángok csaptak ki, s ennek az "isteni jelnek" a helyére került a kereszt. Az idelátogatókat, zarándokokat a dombtetőn asztal is várja, ahol ki lehet pihenni a gyaloglás fáradalmait.
A létesítményt Hajlák Attila marosvásárhelyi és Bene Gábor székelyvéckei plébánosok szentelték fel és áldották meg szombaton, a falunapon alkalmából szervezett zarándoklat és a dombtetőn megtartott szentmise keretében.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 30.
A falunapokon szentelik fel a kápolnát
A hétvégén Székelyvéckén is falunapot rendeznek, és ezúttal újabb maradandó alkotást adnak át az utókornak.
Fekete Pál polgármester reméli, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő kistérségi rendezvények és a véckei falunapok nem elveszik egymástól a látogatókat, hanem épp kiegészítő programként szolgálhatnak. A véckei program péntek esti borbemutatóval kezdődik, amelyre igen nagy az érdeklődés, bár a helyek száma korlátozott. A bemutatott nemes italok árverés útján „gazdát” cserélnek, borszeretők gyűjteményébe vagy poharába kerülnek.
Szombat délben szentmisét tartanak a templomban, a délután a falu lakói és az elszármazottak találkozásának ideje, de szívesen látnak mindenkit a focipályán közös főzésre és néptáncra, este tábortüzet is raknak.
Vasárnap újabb maradandó emlékjelet adnak át az utókornak: a falu fölötti kilátóhoz tavaly épült székelykapus „székely golgota”, idén a keresztút befejezéséhez kápolnát építettek, amelyet vasárnap délben szentelnek fel. A pénteki borbemutatón begyűlt összegeket is az építési költségek fedezésére fordítják – mondta el a polgármester, akitől azt is megtudtuk: a falu ünnepére küldöttségek érkeznek a magyarországi Villány és Zamárdi testvértelepülésekről is.
Eugen Constantin Iordăchescu, a lemondott polgármester ügyvédje korábban többször is kifejezte azt a véleményét, hogy Ráduly Róbert Kálmán nem követte el azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják. A Csíki Hírlap megkeresésére most azt mondta, az ilyenkor szokásos procedúra zajlik az ügyben, és várhatóan szeptemberben lehet többet tudni. A védőügyvéd kitért arra is, hogy több kifogást benyújtottak a vádirattal kapcsolatban, amelyeket el kell bírálni. Magáról a vádiratról úgy vélekedett: „Ez egy katasztrófa, határtalan túlzás”.
Az előzetes szakaszban eljáró bírói testületnek az új büntetőjogi perrendtartás előírásai értelmében a vádemelés után nemcsak a büntetőeljárást, hanem a bizonyítékok és a nyomozati eljárás törvényességét is ellenőriznie kell a vádlottak jogainak védelmében. Erre legtöbb 60 nap áll rendelkezésre a törvény szerint. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos jelenleg hatósági felügyelet alatt áll, így rendszeres időközönként meg kell jelenniük a rendőrségen, illetve idézés esetén a törvényszéken. Ugyanakkor nem hagyhatják el az országot, nem léphetnek kapcsolatba egymással, illetve a bíróság által tanúkként megnevezett személyekkel.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro