"Adrian Severin román külügyminiszter Jugoszláviába utazott, máj. 16-án Versecen tárgyalt Milan Milutinovics külügyminiszterrel, majd aláírták a két külügyminisztérium közötti együttműködésről szóló egyezményt. Pontosan egy évvel ezelőtt, 1996. máj. 16-án írták alá Belgrádban a román-jugoszláv alapszerződést. /Magyar Szó (Újvidék), máj. 17. 16. p./"

Halaváts Gyula /Zséna, 1853. július 7. – Budapest, 1926. július 29./ a Bánság geográfusa. Első munkájában kutatta Krassó-Szörény megye földtanát (1880), majd Fehértemplom vidékét (1882), Oravicabánya vidékét (1884), Versec környékét (1885). Ezután következett Dognácska és környékének kutatása (1887, 1888), majd Boksánbánya vidéke (1889), Kölnig Szócsán, Nagyzorlenc területe (1893), Resicabánya (1893), majd Buziás területe (1898). Az Erdélyi-medence tektonikája zárja be bánsági és erdélyi kutatásait (1913). A háború befejezése után az Alföld geológiájával foglalkozott, főleg annak Duna–Tisza közötti részével. Megjelentek cikkei az Archaeológiai Értesítőben is. A háború után a Földtani Intézet elárvult könyvtárát hozta rendbe és vezette haláláig. /Dr. Mészáros Miklós: Halaváts Gyula, a Bánság földtanának kutatója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./

A Román Ortodox Egyház 1885-ben különvált és 1925-ben Román Pátriárka néven megszervezett egyház 1999. évi statisztikai adatai a következők. A Román Pátriárka öt metropolitát, 10 érsekséget és 13 püspökséget foglal magába, melyek összesen 143 esperességet jelentenek 13.279 parókiával és filiával, s ezekben 9.436 lelkész és 115 diakónus szolgál. Románia határain túl és a diaszpórában a Román Pátriárka joghatósága alatt két metropolita /Besszarábia metropolitája, valamint Németország és Közép-Európa ortodox metropolitája/, két érsekség /Nyugat-Európa Román Ortodox Érseksége, valamint Amerika és Kanada Román Ortodox Érseksége/ és két püspökség /a Gyula székhelyű magyarországi és a Versec székhelyű jugoszláviai/ működik. A Román Pátriárka területén 401 kolostor, 130 remetekolostor és 9 fiókkolostor található 2483 szerzetessel és 4123 szerzetesnővel. - Az egyetemeken ortodox teológiai oktatás 15 teológiai fakultáson működik /ugyanennyi városban/ nyolc szakkal, összesen 8029 hallgatóval, közülük 3500 a lelkészi teológián tanul. A bukaresti, nagyszebeni, iasi-i, kolozsvári és nagyváradi teológiai fakultáson 187-en végzik tanulmányaikat. - A liturgikus és vallási életet 12933 parókusi és filiális hajlék szolgálja /ebből 105-öt 1999-ben adtak át. A Román Ortodox Egyház öt központi folyóirattal, 37 egyházkerületi és parókiai folyóirattal rendelkezik. Az egyháznak 118 múzeumi művészeti gyűjteménye van. /A Román Ortodox Egyház 1999-ben. = Partiumi Közlöny (Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad), 2000. ápr. 21./

"Székely László Temesvár első városi főépítésze volt, 1903-tól. Tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Rendkívül gazdag az életműve, az általa tervezett épületek ma is meghatározó elemei a városképnek. Főműve a temesvári Piarista Főgimnázium épületegyüttese. Ma a Temesvári Műszaki Egyetem használja, egyik szárnyában pedig a Gerhardinum Római Katolikus Líceum működik. Székely László más városokból is kapott megbízásokat. Szülővárosa, Nagyszalonta őt kérte fel a Városháza és az Állami Főgimnázium korszerű épületeinek megtervezésére, de vannak Székely László-épületek Versecen és Nagybecskereken, Gyulán, az ő munkája a folyai kastély és a vingai községháza. Az 1877. augusztus 3-án született műépítész születési évfordulójára háromnyelvű album készül. A könyv 120 oldalán színes felvételek lesznek a művész reprezentatív épületeiről, amelyet 23 oldalnyi tanulmány egészít ki. Az album felelős kiadója Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a tanulmányíró Szekernyés János helytörténész és műkritikus. A könyvben szereplő szövegek magyar, román és angol nyelven olvashatók. Halála kerek évfordulójára, 2004-re pedig köztéri mellszobrának felállítását tervezik. /Szekernyés Irén: Háromnyelvű album Székely László születésének 125. évfordulójára. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./"

"Szeptember első hetében Roos Márton temesvári megyéspüspök lelkipásztorok egy csoportjának kíséretében a nagybecskereki (Szerbia) egyházmegye vendége volt. Az ott töltött napok tovább mélyítették a két testvéregyházmegye között fennálló baráti kapcsolatot. Szeptember 14-én újabb látogatásra került sor. Böcskei László általános helynök a Versec mellett emelkedő Kálvária-hegyi Szent Kereszt kápolnában mutatott be ünnepi szentmisét a kápolna búcsúja alkalmából. /Verseci látogatás. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 21./"

Ion Iliescu államfő Belgrádba látogatott. Románia hamarosan új konzulátust nyit a szerbiai Versecben a vízumkiadások gyorsítása és a szerbiai vlahok helyzetének megkönnyítése érdekében. Ez hangzott el Belgrádban Ion Iliescu és Szvetozar Marovics, Szerbia-Montenegró elnöke közötti augusztus 31-i megbeszélésen. Románia július elsejétől vízumkényszert vezetett be Szerbia-Montenegróval szemben; ezzel kapcsolatban Iliescu sietett megnyugtatni Marovicsot, hogy a két ország szakértői tárgyalásai nyomán sikerült megegyezni az okmányok kiadásának egyszerűsítéséről. /Cs. P. T.: A vízumkérdés a „fájó pont” . = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./

A temesvári Aprilia Print Kiadó Szabolcska Mihály halálának 75. évfordulójára jelentette meg a Szekernyés János által szerkesztett és a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség által kiadott kötetet, amely a már-már elfeledett vagy kitagadott Szabolcskát visszaidézni hivatott egyetemes magyar, erdélyi, illetve bánsági magyar irodalomba. Szabolcska Ady megjelenése után Ady-paródiát írt, erre Ady Üzenet Költőcske Mihálynak című versével replikázott, illetve Karinthy Egyszerűség című paródiája is megjelent. Ezért lett Szabolcskából megbélyegzett költő. A most megjelent könyvből megismerhető személyében a szórványlelkész is, aki rendszeresen kijárt szolgálni Versecre, Fehértemplomra, Oravicabányára, Vingára s közben megépíttette azt a bérpalotát, amely ma is életben tartja az egyházközséget. /Makay Botond: “Az igaz élet a legszebb imádság” Szabolcskától – Szabolcskáról. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./

A legutóbbi tanácsülésen Lugos önkormányzati képviselőtestülete megszavazta, hogy testvértelepülési kapcsolatba lépjenek a vajdasági Verseccel – tájékoztatott Pozsár József alpolgármester. A két polgármesteri hivatal idén ősszel már megtette a szükséges lépéseket. A testvérvárosi együttműködést december 3-án írják alá a lugosi városházán. Lugosnak Szekszárd is testvértelepülése. Újszentes községnek már két testvértelepülése van. Az első Szentes volt, ahonnan már az 1989. decembere után megindultak ez első segélyszállítmányok a községbe, a második a szintén Csongrád megyei, az idén városi rangra emelt Sándorfalva. /P. L. Zs.: Új vajdasági és magyarországi testvértelepülések. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 3./

Mária mennybevételekor tartják a lugosi búcsút, amely elsősorban az ortodox érsekség (illetve az önkormányzat) fő rendezvénye, de részt vesznek rajta a görög katolikus püspökség és a történelmi magyar egyházak képviselői, főméltóságai is. Lugos testvérvárosai közül négy képviseltette magát az eseményen: Szekszárd küldöttségét Kiss Andrea önkormányzati képviselő, a Szekszárd–Lugos Baráti Társaság elnöke, eljött még a jénai, a moldovai Nisporeni, a szerbiai Versec küldöttség is. /(pataky): Lugosi búcsú az ökumenizmus jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./

A temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány – európai uniós támogatással – tavaly decemberben elindította a PROMINED elnevezésű projektjét, mely a történelmi Bánság romániai és szerbiai részére vonatkozó kronológia kidolgozására irányul. Ezt kézikönyv formájában jelentetik majd meg a gimnáziumi osztályok számára. A kiadvány a régió társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeinek kronológiáját mutatja be román és szerb nyelven – magyarázta Schwarz Katalin, az alapítvány munkatársa –, és a kidolgozása során a romániai és szerbiai történészek mellett segítséget nyújt nyolc iskola a térségből. A tanintézeteket Temesvárról, Lugosról, Resicabányáról és Karánsebesről, illetve a vajdasági Pancsováról, Kikindáról, Nagybecskerekről és Versecről választják ki. Az iskolában helytörténeti csoportokat alakítanak, amelyek többhónapos tevékenységük során reális képet fognak nyújtanak majd a kronológiát kidolgozók számára a témakörökről. A PROMINED hosszú távú célja ugyanis egy közös tantárgy bevezetése a határ mindkét oldalán, és hogy a közösen kidolgozott kézikönyvet használhassák az iskolák, tanárok, diákok. /P. L. Zs.: A Bánság kronológiáján dolgoznak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./

A hét végén indították útjára a lugosi városházán a Temes-parti város és szerbiai testvértelepülése, Versec önkormányzati küldöttségei a közös idegenforgalmi projektet. Egyebek között többnyelvű útikönyvek nyomtatását, a Lugoson és Versecen elhelyezendő, a turisztikai célpontokhoz útmutató irányjelző táblák elkészítését, internetes oldal fenntartását tűzte ki a két polgármesteri hivatal. Az összes költséget 59 ezer euróra becsülték a projekt elkészítői, ebből 53 ezret az Európai Unió román–szerb partnerséget támogató PHARE-programja nyújt támogatásként. /P. L. Zs. : Idegenforgalmi együttműködés Lugos és Versec között. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./

A Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjában tartott irodalmi előadást Tácsi Erika tanárnő. A méltatlanul mellőzött Herczeg Ferenc (Versec, 1863. – Budapest, 1954.) életét és munkásságát ismertette. Herczeg Ferenc iskoláinak egy részét Szegeden és a temesvári Piarista Főgimnáziumban végezte. Első szépirodalmi próbálkozásai Temesvár magyar nyelvű sajtójában láttak napvilágot. Nem feledkezett meg gyökereiről, miután Budapestre költözött, és országosan ünnepelt, népszerű író lett. Tiszteletbeli tagja maradt a temesvári Arany János Társaságnak, továbbra is temesvári lapokban jelentette meg rövid prózája számos sikerült írását, színdarabjai rangos helyet foglaltak el az itteni színház repertoárjában, melyek bemutatásakor gyakran jelen volt. Az író “agyonhallgatása” a múlt rendszerben kezdődött. Az ok: polgári származása, írásainak tematikája és hangvétele (hiányolták az osztályharcos állásfoglalást), és nem utolsósorban a Horthy-rendszer iránt megnyilvánult szimpátiája. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, felterjesztették irodalmi Nobel-díjra, műveit számos nyelvre lefordították, színdarabjait világszerte játszották. /Sipos János: A mellőzött Herczeg Ferenc. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 1./

November 16–18-a között negyedik alkalommal gyűltek össze Magyarországon, Jánoshalmán a DKMT eurorégió Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló) képviselői. Mindhárom régió (romániai Bánság, szerbiai Délvidék, a magyarországi Dél-Alföld) képviseltette magát. A résztvevők elemezték az eddigi eredményeket és megállapították, hogy a mozgalom befejezte az alapozást és a jövőben az építkezésre összpontosít. Jelenleg a KITTI Háló szálai több mint 100 településre eljutottak a DKMT-ben. A programok között szerepel 2008-ban a dél-alföldi régióban a Guruló Kistérség program, mely lehetőséget teremt a KITTI Háló mind a 24 kistérségben való eljutására. Délvidéken Zomborban február végén első alkalommal szemináriumot szerveznek, ahol kidolgozzák a kistérségi stratégiát. A Bánságban február elején anyanyelvápoló tábort szerveznek resicabányai, gátaljai, verseci fiatalok részére, május 1–4. között Hunyad megyében egy DKMT eurorégiós szeminárium lesz. Folytatják a képzési sorozatokat. Márciusban tervezik a középiskolák közötti színjátszó csoportok seregszemléjét. /Bajkó Károly: Négyéves a KITTI Háló. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./

Bemutatták a Bánsági városok kronológiája című történelmi kiadvány szerb nyelvű változatát Nagybecskereken. A történelmi Bánság nyolc nagyvárosa – Temesvár, Lugos, Resicabánya, Karánsebes, illetve a szerb oldalon Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Versec – történeti kronológiáját tartalmazó kötet a PROMINED román–szerb Phare CBC-projekt keretében, a temesvári Diaszpóra Alapítvány és a vajdasági Szórvány Alapítvány együttműködésének gyümölcse. Bozsidar Vorgics, a nagybecskereki múzeum igazgatója hangsúlyozta: a bánsági kronológia megjelentetése az első lépése a határ két oldalán élő történészek közös együttműködésének, egy hosszú évtizedekig „aláaknázott” területen. Bodó Barna projektvezető kiemelte: 1997 óta, a történelmi Bánság területét magában foglaló Duna-Körös–Maros–Tisza Eurorégió létrejöttétől politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek között történő felélesztésére. Csömöre Zoltán nagykikinidai történelemtanár a román és szerb nyelven megjelentetett kronológia magyar nyelvű változatának kiadását kezdeményezte. /Pataki Zoltán: Identitást erősítő kiadvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ A temesvári Szórvány Alapítvány és vajdasági partnere, a muzslyai Szórvány Alapítvány Nagybecskereken tartotta meg a Bánsági városok kronológiája című hiánypótló történelmi kiadvány szerb nyelvű változatának bemutatóját. A munka történész szakértők, történelemtanárok, a nyolc város iskoláiban létrehozott helytörténeti körök közös munkája gyümölcse. Dr. Bodó Barna, a BBTE professzora, projektvezető elmondta: a projekt kezdeményezői kutatásokkal bizonyították, hogy az államhatárokkal mesterségesen elválasztott közösségek tudatában tovább él a regionális identitás. Mióta 1997-ben létrejött a történelmi Bánság területét magába foglaló Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió, politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek közötti felélesztésére. A mintegy száz évvel ezelőtt megjelent Borovszki Samu-féle monográfiák óta nem jelent meg olyan kiadvány, amely egységesen tárgyalja a Bánság történetét. Pacsa Árpád, a nagybecskereki gimnázium történelemtanára, aki maga is részt vett kronológia létrehozásában, elmondta: A kötet jelentősége elsősorban abban áll, hogy végre egy helyen található meg minden lényeges információ a bánsági városokkal kapcsolatban. /Pataki Zoltán: Bánsági kronológia-bemutató a nagybecskereki múzeumban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete, az Arad-belvárosi Református Egyházközség, a Szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány rendezésében vetítik december 7-én Dulka Andor Emberek a halál árnyékából c. történelmi dokumentumfilmjét, amely a délvidéki magyarok elleni 1944-ben történt atrocitásokat mutatja be. Dulka Andor történelemtanár /sz. Beodra, 1952/ feleségével, Viola Lujzával együtt egy Versec melletti magyar faluban, Ürményházán tanítanak. Dulka Andor tagja és szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetségének, a Szórvány Közalapítványnak, melynek keretében a bánáti szórványban élő magyar gyerekeket próbálják összegyűjteni és magyar iskolába járatni, kollégiumi ellátást biztosítva nekik. A Vajdaságban élő magyar nemzetrész megmaradásáért folytatott küzdelme, keresztyén szellemiségű közművelődési tevékenysége elismeréseként megkapta az Aracs-díjat, a Márton Áron-emlékérmet és a Teleki Pál-érdemérmet. /Meghívó filmvetítésre. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 6./

A Temesvári Magyar Nőszövetség július 16-19-e között négynapos kirándulást szervezett a Vajdaságba, amelynek során a Szász Enikő elnök vezette csoport magyar történelmi emlékhelyeket látogatott meg. Délvidék magyar emlékhelyeit – az aracsi pusztában épült Árpád-kori templomot, Kiss Ernő honvédtábornok eleméri sírját, a nándorfehérvári, a szendrői és a galambóci várat, a zimonyi Hunyadi tornyot, a verseci Szent Gellért templomot és várat – a kirándulás résztvevőinek többsége első alkalommal csodálhatta meg. A 33 fős bánsági csoportot a magyar nyelvterület legdélibb fekvésű „szigetén”, a Belgrádtól 40 km-re található Székelykevén szállásolták el. /Pataki Zoltán: A nőszövetség délvidéki felfedező útja. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./

Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./

Bogdánffy Szilárd nyomában
A váradi főpásztor és a kispapok zarándoklata Bogdánffy Szilárd életének legfontosabb színhelyeire
Augusztus 31 – szeptember 3. közt a váradi egyházmegye egykori püspöke, a vértanú Bogdánffy Szilárd, az október 30-án boldoggáavatandó főpásztor fiatal éveinek legfontosabb színhelyeit látogatta végig az egyházmegye kispapjai és papjai kíséretében Böcskei László megyéspüspök. A négynapos program célja egyrészt az volt, hogy a résztvevők mélyebb betekintést nyerjenek a szentéletű püspök életébe, másrészt hogy az egyházmegyék közötti kapcsolatokat szorosabbra fűzzék.
A zarándoklat első állomásaként a főpásztor s a kispapok a temesvári piarista templomban mutattak be szentmisét, ahol Bogdánffy Szilárd 1925–1929 között mint az akkori Piarista Főgimnázium (mai Gerhardinum) diákja gyakran imádkozott. Másnap délelőtt a Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek templomát mutatta be a zarándokoknak Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános: itt mutatta be első szentmiséjét az 1934. június 29-én a Nagyvárad-Őssi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban pappá szentelt Bogdánffy. Majd Martin Roos temesvári püspök vezetésével a nagyváradi csoport felkereste a szentéletű püspök szüleinek sírját. A temesvári program utolsó állomásaként meglátogatták a város első hospice-központját, a 2006-ban alapított Isteni Irgalmasság Házát, amelyet a ferences nővérek működtetnek, s ahol 2008. január 29-én Kräuter Sebestyén temesvári püspök elhunyt.
Délután a szerbiai Nagykikindán Szemerédi Pál plébános fogadta a zarándokokat, bemutatta az 1811-ben felszentelt Assisi Szent Ferenc plébániatemplomot, majd elvezette őket Feketetóra, a szentéletű püspök szülőfalujába. A környékbeli papokkal és hívekkel közösen Böcskei László püspök szentmisét mutatott be ott. A főpásztor homíliájában két igen fontos értékre hívta fel a jelenlévők figyelmét: a hűségre és az áldozatvállalásra. Mindkettő meghatározta a szentéletű püspök életét, s jellemeznie kell a 21. század keresztényének életét is. Feketetóról Csókára vezette át a zarándokokat Mellár József plébános, bemutatta a Szentháromság-plébániatemplomot, a későbbi főpásztor keresztelésének helyszínét. Estére érkeztek meg a zarándokok Nagybecskerekre, a püspöki székhelyre, ahol a szállás elfoglalása után Gyuris László székesegyházi plébánossal, Tietze Jenő protonotáriussal, Halmai János segédlelkésszel és Csipák Csaba székelykevei plébánossal közös vacsorán vettek részt, amelynek során a vendégek megismerkedtek a helyi konyha és a helyi egyház specifikumaival. Másnap a székesegyház meglátogatása után a zarándokok Versecre indultak, az út szerbiai részének utolsó állomására, ahol a város fölé emelkedő 1729-ben épült Szent Kereszt-kápolnát keresték fel, majd Erős Mihály plébános bemutatta a Szent Gellért tiszteletére szentelt neogót plébániatemplomot. A hazafelé vezető úton a Duna romániai partján letelepedett cseh közösségeket is felkereste a nagyváradi csoport: az éjszakát az elszigetelt Eibenthalon töltötték, ahol megtapasztalhatták a helyiek egyszerű életkörülményeit és vendégszeretetét. Temesvárra érkezve a zarándokok örömmel és lelkiekben gazdagodva újságolták, hogy a szentéletű püspök, Bogdánffy Szilárd személye valóban összeköti az egyházmegyéket.
Tóth Attila Levente V. éves kispap. Vasárnap (Kolozsvár)

A Holnap szerbje
Széljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez*
A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.”
Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült.
Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.).
Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül.
Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra.
Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével.
Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében.
Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.)
Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem.
A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére.
S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével.
S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában.
Filep Tamás Gusztáv
* Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p.
Várad (Nagyvárad)

Együttműködésre biztatta a szerbiai románokat Bukarest
Összefogásra, a közösségi szellem megerősítésére, az érdekek hatékonyabb képviseletére biztatta a kelet-szerbiai román közösséget Bogdan Stanoevici, a bukaresti kormány határon túli románokért felelős tárca nélküli minisztere, aki szerdán és csütörtökön tett látogatást a szerbiai románoknál.
A román külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Bogdan Stanoevici a román kisebbség helyzetéről és „a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása" felől tájékozódott a látogatás során. A miniszter első nap a vajdasági, a bánsági és a belgrádi román közösségeket kereste fel, a látogatás második napján pedig a kelet-szerbiai Timok-völgyi románokhoz látogatott el.
A miniszter méltatta a román állam és a vajdasági román közösség együttműködését, és Bukarest támogatását ígérte „a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak érvényesítésében" az oktatás, a sajtó és az anyanyelvi egyházi szolgálatok terén.
A szerbiai Bánsághoz tartozó Versec önkormányzati vezetőivel folytatott párbeszédben a felek elismerték: a szerbiai román közösség a kapocs szerepét tölti be Románia és Szerbia határ menti kapcsolataiban. A Timok-völgyi román szervezetek képviselőivel Zajecarban folytatott megbeszélésen a miniszter a román nyelvű oktatás és vallásgyakorlás, valamint a román közösség politikai és közigazgatási képviselete területén buzdította összefogásra és hatékonyabb érdekérvényesítésre a román szervezeteket. A szerbiai látogatást Bogdan Stanoevici miniszter mandátuma fontos fejezetének nevezte a román külügyminisztérium közleménye, mely szerint a balkáni román kisebbséggel való foglalkozás a román kormány külpolitikájának fontos része.
Románia csak azt követően járult hozzá 2012 tavaszán Szerbia európai uniós tagjelöltségéhez, hogy kétoldalú román-szerb egyezményt kötöttek a Timok-völgyi románok – vlachok – jogainak biztosításáról. MTI. Erdély.ma

Egy politikai kalandor

Fóliánsok varázsa
Ha létezne a könyvtárturizmus fogalom, pontosan jellemezné a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak azt a baráti-szakmai csoportját, amely Nagy Zoltán vezetésével az elmúlt évek során keletről nyugat felé haladva, nagy ívben járta be a Kárpát-medence magyar vidékeit, hogy a föllelhető legkülönbözőbb bibliotékákban – falusi, iskolai és egyesületi könyvtáraktól kezdve egészen a kolostori, főiskolai és egyetemi gyűjteményekig – tekintse át a hungarológia csillagrendszerébe tartozó intézmények gondosan ápolt és őrzött szellemi kincstárainak együttesét. Hogy e térképen Munkács és Fiume, Versec és Alsóőr, Újlak és Kolozsvár, Zenta és Somorja jelezték a láthatár dimenzióit, azt nem az utas szándéka – sokkal inkább nemzeti történelmünk belső rendje határozta meg. Minden esetben a könyvek titkainak nyomában jártunk, akkor is, amikor Vereckénél a regösök énekére, Újlaknál Kapisztrán János imába foglalt fohászára, az Al-Dunán Herczeg Ferenc pogányaira, Fiumében pedig a Garádi Viktor által megidézett Árpádházi királyaink fényes fölvonulására emlékeztünk. Minden, amit az elmúlt idők homálya a fürkésző tekintetek elől eltakar, ott él a könyvtárak őrizte históriás emlékezet mélyén, s a zarándokra vár, hogy életre keljenek a történetek.
E sokéves zarándokút egyik legszebb állomását a minap a Somorján létrehozott Bibliotheca Hungarica néven ismert könyvtár, levéltár és adattár gyűjteményében tett látogatás jelentette, ahol az intézet igazgatója, Végh László volt a vendéglátónk. Végh László 1997 óta játszik meghatározó szerepet a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek kialakításában és működtetésében, tudósi, kutatói, könyvtár- és levéltár-gondozói munkáját egyebek mellett A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) I–II. kötet (2000), és A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa (1918–2000) (2002) is dicsérik. A halk szavú tudósokra jellemző módon hagyja, hogy a hangulat és a látvány önmagáért beszéljen: állványok és könyvespolcok között szól az intézet sokrétű feladatairól. Tájékoztató szavai szerint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár gyűjtőkörét a (Cseh)Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, illetve a szlovákiai magyarság történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és más nyelvű kiadványok alkotják, polcain az 1918 után (Cseh)Szlovákiában megjelent magyar nyelvű könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok, folyóiratok, lapok – a központi, a regionális és a helyi sajtó –, továbbá kisnyomtatványok, szakdolgozatok lelhetők fel. Különös színfoltja az intézetnek a levéltár, amely a magyarság életéhez kötődő intézmények (iskolák, lapszerkesztőségek, művelődési egyesületek), írói-tudósi hagyatékok, térkép-, plakát- és fényképgyűjtemények, képzőművészeti alkotások és az egyházi élettel kapcsolatos iratok gondosan rendszerezett gyűjteménye. Úgy, ahogyan az a közönségét tisztelő történeti intézettől méltán elvárható. És én – elbűvölten, új elképzelésekkel gazdagodva – a háttérben máris a mi zentai intézetünket látom, ahol hasonló céloknak és elkötelezettségnek voltam éveken át a tanúja.
Zenta és Somorja között félúton Arany János főtitkári jelentésének szavai jutnak az eszembe, melyeket a kiegyezés lázában, a Magyar Tudományos Akadémia éves munkáját értékelve vetett papírra: „Elmondhatni: tudományban élünk, mozgunk, létezünk. […] a szellemiek terén politikai súlyunk is aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbviteléhez… Ha majd a haza szent földén minden rög ismerve lesz… ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek – nyelv és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állíthatjuk: ez által oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömestebb ismeri el a művelt külföld. És ím, ez a honszeretet a tudományban.” A Toldi írója figyelmeztetett: a tudós elsősorban tudósi mivoltában teljesíti polgári kötelességét, és bizonyítja a haza és a nemzet iránti elkötelezettségét. Ehhez kellenek a tudomány otthonai, ahol szelíd szerzetesek szolgálják az áhítat örömét, a szellemi gyarapodás boldogságát. Mert a haza ott van, ahol az elődeink emlékezete, bölcs munkájának eredménye – a gonosz tüzek rémülete nélkül – a mindennapokban is kitapintható
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék)

„Mondtuk eleget, mondja most már más is” – Mi fán terem az autonómia?
Fel kéne már fogni végre: az autonómia nem országromlás! Ellenkezőleg.
Az a zsigeri reakció késztet e sorok írására, melyet több honfitársam részéről tapasztalok különféle honlapokon, Facebook- vagy Twitter-csoportokban, illetve más közösségi hálózatokon, ha csak meghallják az autonómia szót.z a Autonómia nem jelent elszakadást, sem „állam az államban” állapot kialakulását.
Szeretném, ha áttekintenénk és tisztáznánk néhány autonómiával kapcsolatos fogalmat, melyek egyes románok számára érthetetleneknek tűnnek.
Az európai kontinensen nagyjából tizenegy, etnikai kritérium alapján kialakított autonómia működik, ebből nyolc az Európai Unión belül, nevezetesen: Belgiumban a belgiumi német közösség, Finnországban az Åland-szigetek (svédek), Olaszországban Dél-Tirol és Vale d’Aosta (németek és franciák), az Egyesült Királyságban a Man-sziget, Spanyolországban Baszkföld, Galícia, Katalónia, (baszkok, galíciaiak és katalánok). Még három autonóm tartomány van az Európai Unión kívül: Macedóniában (albán közösség), Moldova Köztársaságban Gagauzia (törökök és bolgárok), Szerbiában Vajdaság (hat különféle etnikumot tömörítő autonómia, melyek elismert hivatalos nyelvvel rendelkeznek).
Vajdaság Autonóm Tartomány Státusza, Alapvető rendelkezések, 6. cikkely: A Vajdaság Autonóm Tartomány (VAT) szerveinek tevékenysége során a szerb-horvát és a cirill betűs írásmód hivatalosítása, illetve a törvény által szabályozott módon a latin betűs mód használata mellett egyidejűleg alkalmazható a magyar, szlovák, román és rutén nyelv, az írásmóddal együtt, valamint más nemzetiségek nyelvei és írásmódjai, a törvény által szabályozott módon.
Ennek megfelelően a társadalom szegmenseinek többségében alkalmazható a román nyelv. A VAT területén a román a következő településeken hivatalos: Alibunár (Alibunar), Fehértemplom (Biserica Albă), Bégaszentgyörgy (Jitişte), Nagybecskerek (Becicherecul Mare), Antalfalva (Kovaciţa), Kevevára (Cuvin), Zichyfalva (Plandişte), Szárcsa (Sărcia) és Torontálszécsány (Sečanj). Versec (Vârşeţ) községben Vajdalak (Voivodinţ), Márktelke (Marcovăţ), Temesőr (Straja), Kiszsám (Jamu Mic), Kisszered (Srediştea Mică), Meszesfalva (Mesici), Almád (Iablanca), Temesszőllős (Sălciţa), Réthely (Râtişor), Homokdiód (Oreşaţ) és Mélykastély (Coştei) településen a román hivatalos nyelv.
Három olyan állam van, ahol minden jelentős őshonos kisebbséget az illető ország államalkotó nemzetiségeként is elismernek: Belgium, ahol flamandok, vallonok és németek, Svájc, ahol németek, franciák, olaszok és rétorománok és Bosznia és Hercegovina, ahol szerbek, horvátok és muzulmán bosnyákok élnek.
A fentebb említett tizenegy etnikai autonómia közül jelenleg csak egyben van konfliktus, és az is a mindennapi életben elég ritkán: Baszkföldön. Különleges eset a Bosnyák Föderáció.
Pontosan az autonómiák azok a konstrukciók, melyek megakadályozzák, illetve véget vetnek az ilyenfajta konfliktusoknak. Más esetekben az autonómia megadása kezdeti szakaszában állít le egy konfliktust. Az etnikai autonómiák minden esetben stabilizáló jogi és politikai konstrukciók.
Következtetés: az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia nagyon is modern, európai és alkotmányosan lehetséges koncepció, ha megvan a politikai akarat, és ugyanakkor az EU közösségi joganyagával is kompatibilis. Aki ilyesmit kér Romániában, az nyíltan és félelem nélkül megteheti, mert nem sért semmilyen törvényt és alkotmányt.
Mit szóljunk akkor a kulturális, pénzügyi vagy gazdasági autonómiáról… Ez abszolút jogos kérése a különböző régiókban élőknek, és nincs semmi köze az etnikai hovatartozáshoz, legfeljebb olyan mértékben, amennyire egy bizonyos régió összes etnikuma együtt törekszik e cél elérésére.
A kulturális kölcsönhatás nagyon logikusan működik, mert nem próbálja kikényszeríteni egy bizonyos identitás, az etnikumok egyikének, általában a legerősebb identitásának dominanciáját a többi etnikum, identitás felett. Ez történt Ausztria-Magyarországon – gyakorlatilag ennek kéne történnie most Romániában is.
Elmondhatjuk, hogy egy adott országban éppen azért működnek az etnikai autonómiák, mert érvényesülési teret nyújtanak a kisebbségi etnikai közösségeknek, miáltal feloldják az érdekütközéseket, így aztán a kulturális, nyelvi, regionális stb. identitás érvényesítésére és megőrzésére vonatkozó érdekek nem válnak destabilizáló tényezővé, mint most.
Az autonóm terület annak az államnak az egységes része marad, amelyen belül létezik, elszakadási jog nélkül.
Ez egyszer s mindenkorra legyen világos. Éppen ezen a nemzetközi szervek által felügyelt – mondjuk úgy – autonómiaszerződésen keresztül biztosítható a kérdéses állam területi integritása.
Nevetségesnek tartom az „igazi románoktól” folyamatosan hallott állítást, mely szerint a román állampolgárok többsége nem akar és nem kér semmilyen fajta autonómiát. Az ország lakóinak többsége nem akarja a görög-katolikusok templomainak visszaadását sem, nem ért egyet a melegek házasságával, nem ért egyet a romák integrálását célzó szociális segélyezési politikákkal és így tovább. A modern államok mindig olyan reformok és gondolatok révén jöttek létre, melyekkel a lakosság nagy része nem értett egyet.
Az Erdély-koncepcióra vonatkozó néhány szóval zárom írásomat, mert valójában ezzel van a nagy gond. Meglepetten tapasztalom azt a 96 év után még létező félelmet, hogy a regionalizálás és a bármiféle autonómia miatt Erdély elszakadhatna Romániától. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hogyan lenne ez lehetséges, amikor Erdélyben, Bánságban és Partiumban a románok aránya csaknem 71 százalékos…
Nekünk, románoknak könnyű, többségben vagyunk, és a saját államunkban élünk. A többi etnikai közösség számára minden másképp néz ki, mi pedig, akik „örökre urak” vagyunk (utalás egy nacionalista román dalra – a szerk.), abszolút semmilyen erőfeszítést sem teszünk azért, hogy megértsük gondjaikat. Egy cseppnyi empátia sincs bennünk a magyarok iránt, hogy a romákról ne is beszéljek… Vannak tragikus példáink, fájdalmas és nehezen gyógyuló emlékeink: egy etnikai közösség megsemmisítése, a szászoké és a sváboké, akik több száz évnyi létezés után szinte teljesen eltűntek, a zsidó közösség eltüntetése, a görög-katolikus románok közösségének részleges megsemmisítése.
A Bánságot és Erdélyt az iparosításon keresztül egy demokratikus világban elképzelhetetlen asszimilációs folyamatnak vetették alá. Ez a folyamat 1990 után megszűnt, de a helyi rendet valószínűleg visszafordíthatatlanul felforgatták.
Akkor viszont ne csodálkozzanak, hogy a magyarokkal és a németekkel együtt az e régiókban élő románok is diszkrimináltaknak érzik magukat, és a jogaikat kezdik ők is követelni.
Ezek a románok lassan-lassan kezdik megérteni, hogy a jövőjük attól függ, akivel nap mint nap együtt élnek, lett légyen az roma, szász vagy magyar. Mert ha arra várnak, hogy ezeket a gondokat a központosított állam politikusai oldják meg, akkor eltelik újabb 96 év, és ugyanebben a szuperközpontosított államban fognak élni.
Tudor Duică
Forrás: Tudor Duică: Un român din Transilvania despre autonomie Háromszék / corbiialbi.ro
Erdély.ma

Mostohagyermekként bánik a román nemzetpolitika a vlachokkal. De miért?
Románia mindig is többet foglalkozott a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival.
A vlachok azok a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik latin eredetű nyelvet beszélnek. A román néppel való rokonságuk nyilvánvaló, ennek ellenére a román politika vonakodva ismeri el őket saját kisebbségnek, így érdemtelenül keveset foglalkozik velük – derült ki a IV. Erdélyi Politikatudományi Konferencia A vlachok és a román nemzetpolitika című panelelőadásából. A Sapientia EMTE oktatója, Bodó Barna által tartott előadás a vlachok kutatásának, jogállásának, a Romániával való kapcsolatuknak és a román nemzetpolitikának a vonatkozásait járta körül.
A vlachok kifejezés ugyan jelen van a román közéletben, ennek ellenére a róluk szóló hivatalos diskurzusról nem lehet beszélni – indított Bodó. A román meghatározások az exonim és endonim definíciók közötti különbséget hangsúlyozzák, és azt hogy a vlachok egy idegenektől származó megnevezést jelent, ez valamilyen módon megmagyarázhatja, hogy miért is nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A modern román állam megalakulása előtti időszakban a románokat más nyelvekben úgy szerepeltek, mint wallachians, Walache, volohi, valaques, míg a modern román állam létrejötte után a Dunától délre élő románsághoz közel álló népek a vlachok, az arománok a cincárok voltak. Innen ered a magyar oláh kifejezés is, ami kezdetben nem volt dehonesztáló.
A szerbek semmibe veszik a vlachokat
A megnevezések körüli szakmai diskurzus még nem jutott el abba a fázisba, hogy a különböző nézeteket vallók meg tudjanak egyezni bizonyos alapvető kérdésekben, ezért több megnevezés - arománok, vlachok, cincárok – van használatban. A vlach történelem kapcsán elhangzott, hogy az valójában nem írható meg, mivel a folyamatokat annyira nagymértékű térbeli és időbeli diszkontinuitás jellemzi, hogy nem lehet egységes történelmet írni, csak külön-külön történeti elemek idézhetők.
Azokban az országokban, ahol az államigazgatás foglalkozott a vlachokkal, ott betagolták a saját közigazgatási rendszerükbe. Például az oszmán-törökök befogadták a vlachokat, meghagyták saját társadalmi-gazdasági, patriarchális és autonóm szervezetüket (knežine), és a népességet a hegyekből az elpusztult síkságokra telepítették át. A Timok-völgyi vlachok a török időkben katonai szolgálatot teljesítettek, cserében különböző privilégiumokat élveztek. Szerbiában ezzel szemben nem nagyon foglalkoztak velük, a szerb államvezetés számára a vlach kérdés nem létezik.
Nem véletlen a csángó helyzettel való hasonlóság
Bodó szerint ennek kapcsán felül kell bírálni a szerb-román nagy történelmi barátság narratíváját, hisz az első világháború végéig, a Bánságra vonatkozó területmegosztási-kísérletig a szerb és a román hatalom között kőkemény harcok dúltak, így nem beszélhetünk történelmi barátságról. A vlachok Moschopolis 1788-as pusztulása után vándoroltak Szerbiába, főleg Belgrádba. Számuk ekkor háromezerre volt tehető. A 19. század elején részt vettek a szerb felszabadító mozgalmakban, akkori nevük pedig cincár volt, ami a mai szerb köztudatban „hajdani gazdag görög kereskedőt” jelentett. A vlach kifejezés pedig a Timok melléki románok neve. Érdekességként hangzott el, hogy cincár származású volt pl. két klasszikus szerb drámaíró: Jovan Sterija-Popović és Branislav Nušić. A belgrádi Cincár-Szerb Egyesület pár száz tagot számlál, akik nagyrészt Macedóniából költöztek oda az utóbbi évtizedekben, az egyesület pedig egy kis lapot is kiad.
Az első szerb bevándorlók 1690 körül érkeznek a Timok-völgyébe, majd a szerb állam 1817-es újjáalakulása és az orosz-török háború után a Timok-völgye és egyéb területek is szerb uralom alá kerülnek. A Milos Obrenovici vezette szerb állam ekkor agresszív asszimilációs politikába kezdett, és a népességcserétől kezdve az iskolák bezárásán át a tanítási nyelv és a templomozási nyelv megváltoztatásáig minden eszközt bevettek. Ez a folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult és állandósult a mai helyzet. 1919-ben egy kisebb terület átkerült Bulgáriához, 1945-ben pedig az általános álláspont az volt, hogy a vlachok nem románok.
Bodó szerint a szerbek a saját szempontjaik szerint kezelik a vlach kérdést, holott a Timok-völgyében a vlachok tekinthetők őslakosoknak, a szerbek később érkeztek, és a terület nem is tartozott mindig Szerbiához, azonban a politika folyamatosan játszott velük. Hozzátette: egyáltalán nem meglepő, ha egy magyarnak a Timok-völgyi vlachok kapcsán a moldvai csángók jutnak eszébe.
Mennyi az annyi?
A nagyon szűk vlach elit elmondása szerint Szerbiában mintegy 150 településen élnek vlachok, akik magukat rumunoknak hívják. A 2011-es népszámlálás szerint 35.330-an vannak, saját bevallásuk szerint 89 ezer főt számlálnak. A nyelvészek ugyanakkor azt állítják, hogy 200 és 400 ezer közé tehető a különböző szinten románul beszélők száma. A legtöbben Kucevo községben élnek, ahol a lakosság 28,3 százalékát teszik ki, Boljevacban 26,7 százalék, míg Negotinban 7,5 százalék. A Timok-völgy lakossága 2011-ben hivatalosan 712 ezer volt, közülük mintegy 35 ezer (6%) vallotta magát vlachnak. Több olyan település is van, ahol a lélekszám szerint lehetne román iskola, de sehol nincs. A vlachok igazi lélekszáma kérdésében eltérő álláspontok vannak. Eugen Simion, a Román Akadémia korábbi elnöke 2007-ben azt mondta, hogy egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni. Iosif Bena néprajzkutató egy 1995-ös tanulmányában a Timok-völgy románul beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttire teszi, míg a vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek.
Politikai szempontból a vlach kérdés 2012-ben vált élessé, amikor a vlachok helyzete miatt veszélybe került Szerbia EU-s tagjelöltsége. A szerb lapok arról írtak, hogy Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására. Cristian Diaconescu akkori román külügyminiszter úgy pontosított, hogy Románia ugyan nem gördít akadályt Szerbia elé, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A szerb álláspont ugyanakkor az, hogy a vlachok nem románok így asszimilációról sem lehet beszélni, míg Bukarest szerint a vlachok románok. A 2009-es nemzeti tanácsok megalakulásáról szóló törvény értelmében 2010-ben létrejött a vlach nemzeti tanács, addig semmilyen képviseleti struktúra nem létezett.
Különbség van a vlachok és a szerbiai románok között
Bodó Barna több látogatást is tett a Timok-völgyében, ahol teljesen jól boldogult a román nyelvvel. Elmondása szerint a szűk vlach elitet a félelem uralja, nincsenek intézményeik, és úgy gondolják, hogy ebben a vonatkozásban Románia nem áll mellettük. Belgrád évekig nem engedte létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget, és azt sem engedélyezte, hogy a temesvári ortodox metropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, így kiválhattak a szerb ortodox egyházból, miközben Temesváron végig működik a szerb ortodox vikariátus, azaz a másik oldalon létezett a megfelelő intézmény. Majdnem 200 évnek kellett eltelnie, hogy a szerb egyház keretéből a román ortodoxok kiválhassanak.
A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta ismeri el a románt a szerb állam, viszont itt egy újabb politikai bonyodalom jelentkezik. A vlachok kisebbségként való elismerésével két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Számarányukat tekintve az utóbbiak vannak többségben, akár kétszer annyian is lehetnek. Míg a vajdasági románoknak vannak anyanyelvű iskoláik és saját templomaik, addig a vlachok nem tanulhattak és még ma sem tanulhatnak anyanyelven, a románt fakultatív tantárgyként sajátíthatják el.
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. A vlach nemzeti tanács elnöke 2014-ben a Magyar Szó riporterének azt mondta, hogy nem éri jogtiprás a vlach nemzeti közösséget Szerbiában, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó. A vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, teljesen jól érzik magukat nyelv, kultúra és templom nélkül.
Kormányhatározatokban megítélt támogatások Moldovának:
- 20 millió euró iskolai infrastruktúrafejlesztésre (2013. december) - 100 iskolai mikrobusz + 3 autóbusz (2014. szeptember) - 35 db Dacia Duster gépkocsi (2014. szeptember) - 5500 ösztöndíj moldovai diákoknak a 2014/2015-ös tanévre (nincs igény az egészre) - oktatási műszaki segítségnyújtás: 100 millió euró, 4 éves futamidő (2010-2014) - 17 millió euró a Iași-Ungheni gázvezetékre, ebből 5,3 millió Moldovának - Moldovai turizmus népszerűsítésére 300 000 euró - egymillió euró egy gyermekkórháznak (2014. augusztus) Ez utóbbi kapcsán Victor Ponta májusban „mellényzsebből” adott újabb egymillió eurót, a pénzt mindenféle kormányhatározat nélkül ígérte meg nekik
Ami érdekes, hogy a legitim román kisebbség Vajdaság területén él, vagyis a Monarchia egykori területén. Ezen a területen a szerbek elismerik azokat a kisebbségi jogokat, amelyek Európában elvárt kisebbségi helyzetkezelést jelentenek, viszont az egykori Monarchia területét elhagyva ezt a szabályt már nem tartják maguk számára kötelező érvényűnek. 2014-ben volt az legutolsó választás, akkor a vlach nemzeti tanácsban négyen képviselték a proromán opciót, és közülük hárman az első gyűlésen átültek a proszerb csapatba – magyarázta Bodó.
Az ígéret szép szó
A román közvélemény számára a vlachok Szerbia EU-s jelöltségéig nem léteztek.Traian Băsescu 2011-ben jár a Timok-völgyében és támogatást ígért a vlachoknak. Rajta kívül Titus Corlățean volt külügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök is látogatást tett a régióban. A kormányfő látogatása kapcsán Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a bukaresti kormány támogassa a román nyelv iskolákban történő bevezetését és a templomépítést. Ponta utólag a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a térségben száz év múlva is beszélni fognak románul, ám azóta semmit sem hallani, hogy történt-e előrelépés az ígéretek megvalósítása terén.
Dușan Pârvulovici arról is beszélt, hogy Traian Băsescu megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását, ám egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Bukaresti útjaik sokba kerültek, eredményt pedig nem tudtak elérni.
A homogén nemzetállam mindenekfelett
Bodó hangsúlyozta, hogy mindezek hátterében az állhat, hogy a 20. századi román nemzetpolitikát a homogén nemzetállam megteremtésének az igyekezete jellemzi, és saját belső politikája mindig többet nyomott latban, mint az össznemzetben való gondolkodás. Többet foglalkozott Románia a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival. Így az első világháborút lezáró béketárgyalások során Románia egy szót sem ejtett a Timok-völgyéről, miközben a Bánság elosztását Szerbia és Románia vérre menően kezelte. A román nemzetpolitika területelvű, nem közösségben gondolkodik. Míg Moldáviával folyamatosan foglalkozik, addig a vlachokkal, akik egy 200 ezres közösség, azokkal nem.
Ezt jól mutatja, hogy 2013-ban összesen 35 millió eurót különítettek el a költségvetésből a határon túli románok támogatására, és az összegnek több mint fele Moldáviába ment. Bodó szerint Moldávia gazdasági bekebelezése, míg ezzel párhuzamosan az orosz kapcsolatok befagyasztása folyik, miközben a vlachok egy óvodára sem kaptak pénzt. A szakember hiányolja az ezzel kapcsolatos stratégia, az átláthatóság hiányát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy hová folynak el a pénzek. Összehasonlításképpen addig, amíg a magyar állam egy átlátható rendszer keretében mintegy évi 20 milliárd forintot szán a határon túli magyar közösségek számára, addig Románia közel 90 milliárd forintot juttat a határon túli román közösségeknek, jelesül Moldovának.
Zárásként elhangzott, hogy Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
S. I.
Transindex.ro

Az objektív tájékoztatás felelősségéről – Külhoni magyar újságírók Zentán tanácskoztak
Tizenegy éve alakult meg a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amely a vajdasági Zentán tartja jubileumi, tizedik találkozóját június 23-án és 24-én. A 2005-ben létrejött Konvenció új szakaszt nyitott a külhoni magyar újságírás életében, amelynek első találkozóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezte meg tizenegy évvel ezelőtt.
A kezdeményezők terve az volt, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és muravidéki magyar sajtómunkások keretegyezmény aláírásával megalapozzák az együttműködést, és egy szövetséget alakítsanak. A szerveződés fő célkitűzései között a kisebbségi közösségek anyanyelvi tájékoztatásában tapasztalt azonos vagy hasonló gondok közös orvoslását, egymás jobb megismerését, kölcsönös tájékoztatását, a továbbképzés és a folyamatos tapasztalatcsere feltételeinek a megteremtését, az európai színvonalú és magyar szellemiségű újságírás eszményeinek megvalósítását határozták meg. A célok az évek során nem változtak.
A zentai konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a KMÚEK egyik erkölcsi támogatója és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Szili Katalin a Joggal Európában. A Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések 25 éve című könyvének összeállítása kapcsán elmondta, jelenleg több olyan határon túli terület van, ahol elképzelhető az autonómia kialakítása. Azzal ugyanakkor tisztában van, hogy az emberek közös gondolkodása elengedhetetlen, ennek kialakításában egyébként a sajtónak is fontos feladata lenne. A magyarok által lakott régiókban európai megoldásokat kell szorgalmazni, olyan együttélési formákat, amelyek nem veszélyeztetik egyik népcsoport fejlődését sem. Az önkormányzatiságra számos európai példát ismerünk.
Hajnal Jenő köszöntőjében kiemelte: a Magyar Nemzeti Tanács több vajdasági lap fenntartója. Beszédében elmondta, sajnos sok olyan fontos téma van, mellyel a média nem foglalkozik.
A szakmai tanácskozáson az újságírói felelősségről, a hiteles tájékoztatás fontosságáról volt szó. Vitaindítójában Klemm József, a szervezet társelnöke egy vajdaságban elindult vitáról szólt, amelyben az újságíró feladatának témáját boncolgatják. Klemm szerint a vajdasági magyarokból hiányzik az összefogás készsége. Az összefogás hiánya azt eredményezte, hogy az újságírók egy része kiáll valamelyik fél mellett, miközben elsősorban hitelesen kellene tájékoztatnia. A társelnök szerint egy újságírónak elsősorban a magyar kisebbség elvárásainak kell megfelelnie, nem pedig a hataloménak.
Ambrus Attila, a KMÚEK erdélyi társelnöke hangsúlyozta, a cél, hogy valóban Kárpát-medenceivé váljon a szervezet. A magyarság hívó szava továbbra is a templomot és az iskolát védi, de ez mára kiegészült a sajtóval is. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ott, ahol gyengül a sajtó, gyengül a magyarság is – mondta Ambrus Attila.
Tóth Lívia, a zentai találkozó szervezője reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón már magyarországi egyesületek is jelen lesznek. A KMÚEK következő találkozóját Kárpátalján szervezik majd meg.
A csütörtöki konferencia után a találkozó résztvevői a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett tavalyi riporttábor anyagaiból összeállított könyv Versecen tartott bemutatóján vettek részt. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója a mai napon folytatódik.
A KMÚEK zárónyilatkozta
A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába (KMÚEK) tömörült vajdasági, erdélyi, muravidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi tagszervezetek, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Egyesülete, illetve a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselőjének részvételével 2016. június 22-25. között a vajdasági Zentán tartották meg évi közgyűlésüket.
A tanácskozás résztvevői egyetértve abban, hogy média nélkül nem lehet közösséget építeni, a következő
ZÁRÓNYILATKOZAT-ot
fogadták el:
Az elmúlt 11 év tapasztalatát összegezve megállapítható, hogy szükség van a határokon átívelő szakmai szervezet hivatalos bejegyzésére. Az elindított folyamat a magyarországi és/vagy uniós jogi személyiség megszerzését célozza.
A KMÚEK tovább folytatja a hálózatépítést a magyarországi szakmai szervezetek, a Média Önszabályzó Testület (MÖT) a őrvidéki újságírók, valamint az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) bevonásával.
A KMÚEK ezentúl évente jelentést készít a külhoni magyar régiók sajtójának állapotáról és az újságírók helyzetéről.
A KMÚEK továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezért együttműködik az erre vállalakozó magyarországi és külhoni szakmai szervezetekkel és szakemberekkel.
A KMÚEK szorgalmazza a fiatal újságírók tagozatának létrejöttét a külhoni szakmai szervezeten belül.
Zenta, 2016. június 24.
A KMÚEK közgyűlésének résztvevői
Neszméri Tünde
Felvidék.ma

Boldog románságom rövid története
Egy rövid verseci látogatás, szerb ízekkel, magyar nótázással, egymásra találó románokkal, megoldott nyelvi kérdésekkel. Szűcs László jegyzete.
Ahogy a Bánát romániai részén, úgy a vajdasági oldalon is gyakran emlegetett fogalom a multikulturalitás, különböző nemzetiségek sok század óta tartó együttélése. E sokszínűség vonzó és érdekes, még akkor is, ha tudjuk, a történelem gyakran rondított bele az etnikai és felekezeti sokféleség tarka szőttesébe.
Néhány napja egy zentai újságíró tanácskozás kiegészítő programjaként buszoztunk át a Temesvártól délre, Resicabányától délnyugatra, a szerb-román határ közelében fekvő Versecre, e jó harmincezres városba, ahol a többségi szerbség mellett ma alig öt százaléknyi magyar, s nagyságrendileg ugyanennyi román él. Nem volt ez mindig így, jó hetven esztendeje még német többségű volt a város, de negyvennégyben elüldözték vagy legyilkolták szinte valamennyiüket.
A vidék etnikai sokféleségét híven jelzik a települések névtáblái, a cirill és latin betűs szerb névváltozat mellett a falvak, városok határában magyar és/vagy román, német, horvát nyelvű feliratok árulkodnak arról, hol, milyen kisebbségek fogyatkozó maradékai élnek még az adott helyen.
A verseci magyarok találkozóhelye a Petőfi kultúregyesület székháza, amit ezúttal a helyi érdeklődők mellett a Kárpát-medence legkülönbözőbb helyeiről érkezett újságíró kollégák töltöttek meg élettel egy est erejéig. Érdekes látvány a kis előadóterem: az aprócska színpad előtt két oldalon a névadó Petőfi mellszobra és a város szülöttének, Herczeg Ferenc írónak egész alakos képe látható. A környék jelenét és múltját megörökítő riportkötet bemutatása után a társalgóban derűs poharazgatásba kezdenek házigazdák és vendéglátók, majd a beszélgetést az utcára is kiszűrődő nótázás váltja fel. Érdekes színfoltja a társaságnak a Romániából ide helyezett görög-katolikus pap, aki természetesen ma már románul, szerbül és magyarul egyaránt szót tud érteni híveivel. Jelen vannak barátságos és rokonszenves kollégái is: a római-katolikus esperes, és a helybéli plébános.
Közben néhányan megszökünk, úgymond belevetjük magunkat a verseci éjszakába. A kellemes főtéren rengeteg terasz, az egyiknél csalogató illatok, nem is tudunk ellenállni. Szolidárisak vagyunk diabéteszes kollégánkkal, akinek meghatározott időben kell ennie. Az utcára nyíló pultnál idősebb asszony a tűzhelynél, a rekkenő hőségben nem irigyeljük. Szerbül szót se tudva előbb a magyarral próbálkozunk, de a fejét rázza, s angolra vagy németre váltva sem boldogulunk. Kérdő tekintetünkre azt mondja: rumunszkij, s boldogan mosolyog, amikor románra fordítjuk a szót. Látszik, nem gyakori eset itt a bánáti román szórványban, hogy a vendég az ő anyanyelvén rendeli meg a scsevabot vagy a pleskavicát. Immár felszabadult örömmel sorolja a román testvéreknek – nem leplezzük le, hogy vásárhelyi, kolozsvári, váradi magyar firkászokkal akadt dolga –, hogy mi a kínálat. Szépen, érdekes szlávos lágysággal beszél, ha nem tudnánk, hol járunk, moldovainak gondolnánk.
Még nincs vége a nyelvi félreértések estjének, visszafelé sétálva a Petőfi kultúrotthonhoz, egy fehér autó fékez le mellettem. Az Arad megyei rendszámú kocsiban hatvanas házaspár kérdezi reménykedve, hogy ugye értek kicsit románul. Mondom, persze, hiszen mi is Romániából jöttünk. Kimondhatatlanul boldogok, segítségre van szükségük, már egy órája keringenek, képtelenek kitalálni a városból. Mondom, sokra nem mennek velem, ma járok itt először magam is, de szerencsére közel a buszunk, a sofőr szerbül elmagyarázza, merre kell menniük, azt egy zentai kolléga lefordítja nekem magyarra, majd én – az ideiglenes román – tolmácsolom az útirányt az eltévedt utazóknak. Mindenki boldog, mindenki indulhat bele a multikulturális éjszakába.
erdelyiriport.ro

Temesvár nagybetűs lehetősége magyar szemmel
Elsősorban a lehetőséget látják az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében a Temesvári magyar közösség kulturális és közéleti vezetői. A Krónikának ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: a történelmi Bánság egészét, illetve a teljes romániai magyar közösséget be kívánják vonni a nagyszabású programsorozatba.
Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a Krónikának elmondta: az általa vezetett intézmény a tervezés időszakában, már a kezdetektől csatlakozott a pályázat kidolgozásához. „Amikor megalakult az Európa Kulturális Fővárosáért Alapítvány, a Temesvári magyar színház alapító tag volt, majd később, amikor az alapítvány átalakult kulturális egyesületté, akkor is jelen volt az intézményünk a pályázat előkészítésének minden szakaszában” – magyarázta. Hozzáfűzte, a továbbiakban a teátrum a tervezés helyett cselekvési fázisba lép, egyszerűen megvalósítják mindazt, amit elterveztek.
2021 csak a jéghegy csúcsa
Balázs Attila elmondta: a pályázatba foglalt szinte valamennyi programban részt vesznek, ezeknek nem csupán kulturális, hanem szociális vetülete is van. Az eseménysorozat a teljes történelmi Bánságot lefedi, ugyanakkor szerinte az egyik legerősebb eleme a programsorozatnak az általuk szervezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) lesz, amelyet 2017 májusában tizedik alkalommal valósítanak meg, 2021-ben pedig a 14. fesztiválra kerül sor. Hozzáfűzte, a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió legjelentősebb előadásait évről évre bemutató seregszemlére igyekeznek olyan előadásokat, alkotókat meghívni, akik meghatározóak a térségben, az esemény találkozó, fórum jellege pedig a továbbiakban is megmArad.
Mint részletezte, maga a tény, hogy egy épületben – a Kultúrpalotában (közismert nevén opera), amelyet a Fellner és Helmer bécsi építésziroda tervei alapján építettek 1873 és 1875 között – négy különböző intézmény, az opera, a román színház, a német színház és a magyar színház kap helyet, mutatja, hogy a multikulturalitás eddig is jelen volt Temesváron, „ezt sem kellett újonnan kitalálni”.
A magyar és a német színháznak egyébként korábban is voltak koprodukcióban készített előadásai. Elmondta: a következő időszakban kell kikísérletezniük, hogy ezeket az együttműködéseket hogyan lehet úgy bővíteni, hogy 2021-ben egy valóban átütő erejű, európai projektet hozzanak össze. A magyar társulat a régió egyéb színházaival is együttműködik, idén például egy horvát színházzal dolgoznak közös előadáson, ugyanakkor Arad támogatása is fontos volt a kulturális főváros cím elnyerésében.
Kérdésünkre, hogy mindez mennyire segíthet a Temesvári magyarság identitásának a megőrzésében, úgy nyilatkozott: elsősorban a lehetőséget teremti meg a cím a magyar közösség számára. „A felkészülés a pályázat legfontosabb része, a jéghegy alja, 2021 csak a csúcsa lesz. A projekt mindenképpen lehetőségeket teremt, hogy ezzel fog-e élni a magyar közösség vagy nem, azt nem tudom. Kulturálisintézmény-vezetőként magam sem tudok mást tenni, mint lehetőségeket teremteni. A lényeg az lenne, hogy a közösség éljen ezekkel a lehetőségekkel” – nyilatkozta a Krónikának Balázs Attila.
Az egész régiót képviselik
Molnár Zsolt Temesvári parlamenti képviselő ugyanakkor úgy értékelt: nagy megtiszteltetés Temesvár számára, hogy elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, hiszen a döntőbe kizárólag kiváló pályázatok kerültek be: Kolozsvár és Nagybánya pályázata is nagyon jó volt, ráadásul Temesvár Bukarestet is legyűrte a versenyben. Szerinte a cím nagy lehetőség a városnak, hiszen a kulturális élet fellendülése mellett az infrastruktúra és az idegenforgalom fejlesztését is elősegíti.
„A felkészülés évei alatt sokat fog gazdagodni a Temesvári kulturális élet, sok európai és világszínvonalú produkciót fognak ez idő alatt bemutatni a városban, ugyanakkor – ahogy az már Szeben esetében is látható volt – a városkép átalakítására is lehetősége lesz a Bánság fővárosának. A címnek köszönhetően felújíthatják a belvárosi régi épületek homlokzatát, 2021-ben pedig várhatóan sok turista látogat majd Temesvárra” – fogalmazott Molnár Zsolt.
A képviselő szerint Temesvár pályázatának nagy erőssége az volt, hogy már eleve a teljes régió pályázataként jelentkezett. Már a kezdetektől a testvérvárosokkal, valamint a Bánság többi városával közösen dolgozták ki a pályázat programját. Magyarországról Budapest és Szeged testvérvárosi minőségükben támogatták a Temesvári pályázatot, de Szerbiából is több város (Újvidék, Nagykikinda, Versec) melléjük állt. Szintén a Temesvári pályázatot támogatták a környező megyék megyeszékhelyei: Resicabánya, Déva és Arad.
„Feltett szándékunk, hogy a három országhatár által elválasztott történelmi Bánság régióban, de még azon is túl érezhető legyen a kulturális fővárosi cím hatása, a pályázat vezetői valamennyi támogató várossal külön együttműködési szerződést kötnek” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a Bánságban hagyománya van ennek a kapcsolatrendszernek, sokat dolgoztak azon, hogy a jelenleg Szerbiában élő bánsági magyarok is becsatlakozhassanak a romániai oldalon élő bánságiak kulturális életébe.
„Az Európa Kulturális Fővárosa cím lehetőséget biztosít a Temesvári magyar közösségnek is, hogy felmutassa kulturális értékeit, ugyanakkor a bánsági multikulturalizmus szellemében valamennyi nemzeti közösség számára lehetőség nyílik erre. Mi, magyarok arra számítunk, hogy az egész romániai magyar közösség be tud majd kapcsolódni ebbe a folyamatba, igyekszünk partnerségeket, kapcsolatokat építeni valamennyi magyar kulturális intézménnyel, hogy 2021-ben méltóképpen tudjuk felmutatni a romániai magyarság értékeit Temesváron” – nyilatkozta a Krónikának Molnár Zsolt.
A magyar napoknak is több forrás juthat
Tamás Péter, a Temesvári Magyar Napokat szeptember 30–október 2. között először, de hagyományteremtő szándékkal megszervező Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország tiszteletbeli Temesvári konzulja a Krónikának úgy értékelt: a kulturális fővárosi címnek köszönhetően jövőre a Temesvári Magyar Napok megszervezésére is biztosan több forrás jut, hiszen napi szinten együtt dolgoznak a Temesvári városvezetéssel. A magyar napok része kíván lenni a 2021-es programsorozatnak, kölcsönösen segítik egymást ebben. A Temesvári Magyar Napokat egyébként a Várbástya Egyesület már jóval azelőtt elkezdte szervezni, hogy kiderült: Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben, de természetesen lobbiztak a cím elnyeréséért.
Kérdésünkre, hogy a Temesvári Magyar Napok tervezését a jövőben mennyiben változtatja meg a cím elnyerése, úgy nyilatkozott: „Bátrabbak leszünk, számítunk arra, hogy Európa egyik kulturális fővárosa a kisebbségeivel is figyelmes lesz. Tudjuk, hogy ez így lesz, hiszen Temesvár polgármesteri hivatala mindig is példamutatóan összefogta az itteni kisebbségi közösségeket” – fogalmazott. Tamás Péter emlékeztetett, hogy Temesvár a különböző nemzetiségeket illetően egyébként is a legsokszínűbb városa Romániának. „Itt mindig is nagyon nyitott, európai hangulat volt” – mutatott rá Tamás Péter.
A fény metaforájára építettek
Temesvár nyertes EKF-pályázata több mint 1000 eseményt, a város infrastruktúrájának javítását, átfogó kulturális stratégiát ígér, amelynek hatása 2021 után is érezhető lesz. A pályázat „a fény erőteljes metaforájából” indul ki, abból, hogy 1885-ben Temesvár volt az első város Európában, ahol bevezették az utcai közvilágítást, 1989-ben pedig a Ceauşescu-rezsim elleni forradalom szikrái Temesvár utcáin pattantak ki. Kulturális programtervezetüket úgy képzelték el, mint képzeletbeli utazást a magány és közösség, sötétség és fény között.
A programtervezet szerint Temesváron 2017-től kezdődően konferenciák, rezidenciaprogramok, „innovációs laboratóriumok” lesznek. 2021-re megrendeznék az 1989 előtti és utáni kelet-európai művészeti mozgalmak retrospektív kiállítását, létrehoznák többek között a Szubverzív Zene Galériáját és a Forradalom Interaktív Múzeumát, amelyek felnőtteknek és gyerekeknek is emészthető módon mutatnák be az eseményeket.
Amint arról már beszámoltunk, Temesvár 48,5 millió eurós költségvetéssel készül az európai kulturális főváros projektre, ezzel Bukarest után a második legnagyobb költségvetése volt a döntős romániai városok közül. 2017-re hozzávetőlegesen az összeg 5,5 százalékát különítenék el, az elkülönített összeg pedig évről évre nőne 2021-ig. A teljes költségvetésből 20 millió euró a Temesvári Polgármesteri Hivatal, 5 millió euró a Temes megyei tanács hozzájárulása, a fennmAradó összeget európai uniós alapok és szponzorok segítségével fedeznék, de a művelődésügyi minisztérium támogatására is számítanak.
Temesvárnak több mint 300 000 lakosa van, és több mint 40 000 egyetemista látogatja a város öt egyetemét. A városban 24 könyvtár, 19 mozi, 11 konferenciaterem, 14 kortárs művészeti galéria, hat színház, négy múzeum, egy filharmónia és egy opera, négy kulturális tér, 24 iskola működik. Több fesztivált is szerveznek itt, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón kívül például az Európai Előadóművészeti Fesztivált, a Temesvári dzsesszesztivált vagy a Plai Fesztivált. A címre tizennégy város pályázott az országból. Közülük választották ki decemberben a négy döntőst, majd Temesvárt. Az 1985 óta osztott címet évente két város viseli az Európai Unió tagországaiból vagy a csatlakozni vágyó országokból. Temesvár mellett 2021-ben egy görögországi város lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Temesvár 1716 – kiállításmegnyitó a Katolikus Püspökségen
„Háromszáz évvel ezelőtt tűzték ki a fehér zászlót a törökök”
A temesvári Római Katolikus Püspökség épületében október 12-én este került sor a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megnyitójára. A város török uralom alóli felszabadításának 300. évfordulója tiszteletére megszervezett jubileumi kiállítás-megnyitón részt vett Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök, Őszentsége Lukjan Pantelic budapesti szerb ortodox püspök, Nicolae Robu temesvári polgármester, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő, a történelmi Bánság területén működő, a kiállításhoz hozzájárult múzeumok (Temesvár, Makó, Szeged, Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Újvidék, Versec) küldöttei, intézményvezetők, politikusok, a helyi felekezetek képviselői és közéleti személyiségek.
Az ünnepi rendezvényt Őexcellenciája Roos Márton temesvári püspök, a jubileumi kiállítás kezdeményezője és házigazdája nyitotta meg, aki felelevenítette a 300 esztendővel ezelőtti történelmi eseményeket: „1716. október 12-én tűzték ki a fehér zászlót Temesvár várának falaira a törökök. Ezzel a kapitulációval súlyos harcoknak vetettek véget. A harcban állt felek emberséges, mondhatni keresztény megegyezésre jutottak. A török hódítók szabadon elvonulhattak a városból, javaikkal együtt. Nem folyt vér, mint a vár 1552-ben történt törökök általi meghódításakor. Az addigi ellenségek emberségesen viselkedtek, Temesvár várának békés feladása például szolgált az elkövetkezőkben más várak átadásához is.” A püspök megköszönte valamennyi temesvári és bánsági intézménynek, elsősorban a múzeumoknak, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítették ennek a kiállításnak a létrejöttét, és jubileumi emlékérmet nyújtott át mindenkinek, aki hozzájárult a Temesvár 1716 – Egy európai város kezdetei című kiállítás megvalósulásához. A jubileumi érem Savoyai Jenő herceget, Temesvár felszabadítóját és Gróf Florimund de Mercy-t, a bánsági osztrák katonai adminisztráció vezetőjét ábrázolja.
Nicolae Robu polgármester folytatta a püspöknek a temesvári vár példamutató, emberséges átadásával kapcsolatos gondolatait. „Nem véletlen hogy az 1716-os kapituláció után Temesvár keresztény és emberséges szellemben fejlődött. Látványos fejlődés következett be az infrastruktúra területén a XVIII. században, ami folytatódott a XIX. században is, egészen napjainkig. Ennél is fontosabb Temesvár kulturális fejlődése, ami egy egészséges értékrenden, a vallási és etnikai sokszínűség elfogadásán, egymás tiszteletén és a szolidaritáson alapszik. Ezek az értékek a mai napig a város szellemiségének meghatározói” – mondta a polgármester, aki szerint talán az sem volt véletlen, hogy Temesvár éppen az európai újrakezdés 300. évfordulójának évében nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet.
A közel 100, a történelmi Bánság valamennyi szegletéből összesereglett vendég megtekintette a Temesvár felszabadításáról megemlékező és a bánsági felekezetek történetét bemutató kiállítást. Az első teremben a látogatót a Temesváron beszélt valamennyi nyelven (román, magyar, német, szerb) és angolul köszöntik a szervezők. A következő termekben a török hódoltság idejét, az 1716. októberi eseményeket, Temesvár felszabadítását, az osztrák adminisztráció bevezetését illusztráló anyagot láthatnak a látogatók. Nagyobb tér jutott a temesvári történelmi egyházak kegytárgyai és régi dokumentumai bemutatásának, amelyek 1716 óta jelen vannak a városban. A színvonalas kiállítás 2016. december 10-éig látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, a Temesvári Római Katolikus Püspökség patinás épületében. Magánszemélyek és csoportok látogatását a 0040-256-490-081-es és a 0040-256-497-201-es telefonszámokon kérik bejelenteni.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)