Részeredmények szerint a Demokrata Párt (DS) nyerte a vajdasági parlamenti választást, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tíz képviselői helyet szerzett a vajdasági parlamentben, míg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egyet. Intő jel, hogy a szerbiai helyhatósági választáson Újvidéken kívül számos más vajdasági magyarlakta városban, így Temerinben, Kikindán, Verbászon, Kúlán és Szenttamáson győzött a Seselj-párt jelöltje. A VMSZ-nek eddig hét polgármestere volt, s a választás után marad négy: Szabadkán, Zentán, Topolyán és Kishegyesen. Kasza József szerint pártja, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. Ágoston András, a VMDP elnöke szerint viszont a VMSZ nagyon rosszul szerepelt. /A DS győzött a vajdasági parlamenti választásokon, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 6./

A Vajdaságban továbbra is megjelennek becsmérlő, esetenként nemzeti és vallási hovatartozást is sértő falfirkák középületek falain. A nagybecskereki adventista imaház falán „Ortodoxia vagy halál!” és „Itt a sátánnak szolgálnak!” felirat jelent meg, míg egy oktatási központ homlokzatára ismeretlenek „Szerbek, szüljetek egészséges és fehér gyerekeket, s nem pederasztákat!”, „Pederaszták, mars ki Szerbiából!”, „Szerbia a szerbeké!”, illetve „Zsidók kifelé!” feliratot festettek fel. A falfirkák mellett horogkeresztek éktelenkednek. Nagybecskereken a minap antiszemita falfirkák jelentek meg a zsidó hitközösségnek helyt adó épületen is, és becsmérlő graffitiket firkáltak néhány kínai bolt falára is. Verbászon a községháza falán jelentek meg a horvátokat halállal fenyegető nacionalista feliratok, de nem ritkák a hasonló esetek a Vajdaságtól délre fekvő szerbiai területeken sem. Március végén Belgrádban és Negotinban találkozhattak a járókelők antiszemita tartalmú plakátokkal és falfirkákkal. A hatóságok szemlátomást komolyan veszik az ilyen történéseket, általában pártok és közéleti személyiségek azonnal felemelik a szavukat ellenük. Ez részben annak köszönhető, hogy a „magyarverések” okán európai fórumok is foglalkozni kezdtek a jelenséggel, január végén emiatt európai parlamenti tényfeltáró bizottság járt a Vajdaságban és Belgrádban. /A Vajdaságban továbbra is „divat” a becsmérlő és soviniszta falfirkák felfestése. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./

Pappá szentelésének 50. jubileumát ünnepelte június 29-én a nagybecskereki egyházmegye püspöke, Huzsvár László, aki 1988. február 14. óta áll az egyházmegye élén. Az ünnepség a nagybecskereki székesegyházban bemutatott szentmisével kezdődött. A szentmise homíliájában Gyulai Endre nyugalmazott szeged-csanádi és Pénzes János szabadkai püspökök méltatták a papi szolgálatának 50 jubileumát ünneplő főpásztort. Huzsvár Lászlót 1957-ben Szabadkán szentelte pappá Budánovics Lajos püspök, hogy megkezdje lelkipásztori szolgálatát Szelencsán, Topolyán, Szabadkán, Verbászon és Újvidéken. Nevéhez fűződik a Hitélet katolikus folyóirat és a Kincses Kalendárium elindítása, s számos ifjúsági rendezvény, nemzetközi zarándokút szervezése. Püspökké szentelését követően átszervezte az egyházmegye esperességeit, véglegesítette a plébániák és leányegyházak számát, újjászervezte a papi tanácsot, közzétette az Egyházközségek Szabályzata és Ügyrendje rendelkezést, hivatalát teljes mértékben átalakította, templomokat építtetett és újíttatott fel. A főpásztor fél évszázados lelkipásztori szolgálata ideje alatt megfordult Bácska és Bánát szinte minden egyházközségében. XVI. Benedek pápa elfogadta a 75. életévét betöltött Huzsvár László nagybecskereki püspök hivataláról való lemondását. /Huzsvár László püspök aranymiséje. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 8./

Zenei programok az I. Szent László Napokon
A 2013. június 28–30. között esedékes Szent László Napok keretében igényes könnyűzenei programok várhatóak: Rúzsa Magdi valamint a Csík zenekar és barátai egyaránt fellépnek a rendezvényen, ugyanakkor a Csokonai Színház népszerű előadóművészeinek közreműködésével egy operettestre is sor kerül.
„1985. november 28-án születtem Vrbas városában, Vajdaságban, első dolgom az volt, hogy ordítottam egy nagyot. Nos, azóta ragaszkodom Én, Rúzsa Magdi a hangomhoz. 2006. május 20-án újjászülettem, amikor megnyertem a Megasztár című vetélkedőt és végre lett közönségem, megnőtt a lelkem és megígértem: ezentúl adni fogok, már amit az ember a hangjával adni tud. Semmi mást nem kérek, csak erőt, hogy végig tudjam járni az utamat. Az angyalok velünk…” – vallja Rúzsa Magdolna, akiért azóta egy ország rajong.
Népszerűsége Nagyváradon is töretlen, ezért az I. Szent László Napok szervezői úgy gondolták, itt az ideje, hogy a nagyváradi nagyközönség is örvendhessen azoknak a bizonyos „ajándékoknak”, amelyekről a fentebbi vallomásában beszélt, és amelyek egyszerre sugározzák a zene feltétel nélküli szeretetéből fakadó életörömöt, a profizmust és az Istentől kapott, áldott tehetséget.
Rúzsa Magdolna 2013. június 28-én, pénteken 21 órai kezdettel a nagyváradi Rhédey-kertben lép színpadra. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes koncertre.
Az immár Kossuth-díjas, idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Csík zenekar tagjai néhány hónapon belül másodjára koncerteznek Nagyváradon. A Szent László Napokon barátaikkal, Kiss Tiborral (Quimby) és Lovasi Andrással (Kispál és a Borz, Kiscsillag) közösen fognak színpadra lépni. Az elmúlt 25 évről így vallanak saját honlapjukon: „Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni. Kívánom mindazoknak, akik kíváncsian figyelemmel kísérik a munkánkat, hogy még sokáig leljenek örömet koncertjeinken az általunk játszott dallamok hallgatásában. Ezzel magunknak is kívánom ezt, hiszen hosszú ideig szeretnénk még mosolygó szemű, boldog, meghatott arcokat látva játszani, tudva: van kinek muzsikáljunk.” A Csík zenekarral és barátaikkal június 30-án, 21 órakor találkozunk a Rhédey-kertben!
“Csak érted élünk szép hazánk!” címmel a debreceni Csokonai Színház népszerű előadóművészeinek közreműködésével, szombat este, szintén 21 órai kezdettel a magyar operettirodalom legnépszerűbb slágerei csendülnek fel a Rhédey-kertben. Azt megelőzően, 19:30-tól pedig Shakespeare-paródiákat mutatnak be a debreceni színművészek.
De nemcsak a zenei programok miatt érdemes a váradiaknak kilátogatniuk a Rhédey-kertbe: számos kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket a három nap során. Érdemes tehát figyelemmel kísérni a Szent László Napok programját a Facebook közösségi oldalon, valamint a www.szentlaszlonapok.ro honlapon.
erdon.ro

A Holnap szerbje
Széljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez*
A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.”
Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült.
Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.).
Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül.
Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra.
Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével.
Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében.
Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.)
Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem.
A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére.
S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével.
S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában.
Filep Tamás Gusztáv
* Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p.
Várad (Nagyvárad)

Augusztusi Szövétnek
Színes, izgalmas, értékes élményt nyújt
Megjelent a Szövétnek augusztusi száma. Az uborkaszezon végére, amely itt, Aradon immár csemegeuborka-szezonnak nevezhető. Annyi magyar vonatkozású kulturális eseményt rendeztek, annyi említést érdemlő program várta az érdeklődőket, hogy a szerkesztőnek eszébe jut, vajon mi az, ami kimAradt, amiről mindenképpen szólni kellett volna a – sajnos – csak kéthavonta megjelenő kulturális szemlében.
Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a lap szerzői között több új név villant fel. Ennek egyik fő „okozója” a tősgyökeres Aradinak tekinthető, jelenleg Kölnben élő fogorvos, Kövér Péter és odaadó neje, Andrea, akik meginvitáltak nemrég felújított soborsini házukba tíz irodalomhoz közelálló, ismert személyt, hogy egy hétvégén asztal köré üljenek, és elbeszélgessenek sok mindenről, és hagyományt teremtsenek. „Soborsini repkény” – ezt a nevet kapta a rendezvény. A házigazda megkérte a résztvevőket, hogy küldjenek egy-egy írást a Szövétnek részére. Ezzel emeljék a lap színvonalát.
A Soborsinban megjelenők írásainak sorát a vajdasági Verbász szülötte, ismert újvidéki prózaíró és szerkesztő, Bordás Győző nyitja Irodalmi majális kastélytőben című beszámolójával. Hudy Árpád, régi Aradi ismerősünk, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztője Nemzeti italainkról közöl szellemes eszmefuttatást. Soborsini röpkény – Kéz kezet fog című, keserű érzelmekkel telített írásában lapunk állandó munkatársa, Sarusi Mihály eleveníti fel az irodalmi majálison megélt élményeit.
A meghívottak között ott volt Soborsinban a Szövétnek „nagy öregje”, első szerkesztője, Réhon József is. A lap Memoár rovatába került visszaemlékezése, Soborsini repkény, figyelemre méltó, mint általában az ő sorai. Tudományos igényességgel szól az olvasókhoz a Történelem rovatban Vekov Károly, nyugalmazott egyetemi tanár Soborsin című tanulmányában.
A Humor rovat, nem feltétlenül kacagtató, annál inkább elgondolkodásra késztető, briliáns humortól átitatott darabjait szintén a soborsini majálison résztvevő szerzők „követték el”. Kövér Péter Az aranyhegyű töltőtoll avagy Képzeletbeli és valós dedikálás a könyvhéten című írásában a nemrég elhunyt Esterházy Péternek állít emléket, Szabó István ízes nyelvezetű humortól duzzadó, Petróljom című elmélkedése lenyűgöző, Jámborné Péterszabó Ilona rövid, frappáns írása (Utazom) végére „ledermed a merevlemeze”. A miénk is.
A szépirodalom az augusztusi számból sem mArad ki. Verssel jelentkezik Böszörményi Zoltán (Dizájn) és Szabó Péter (apám), rövid prózával Radnai István (Csillapított éhség) és folytatódik Nótáros Lajos Arad mArad című regénye a VII/4. résszel.
Ujj János értékelése (A stilisztikában ismeretlen Száraz köd) Juhász Béla Száraz köd című novelláskötetét méltatja a sikeres könyvbemutatót követően.
Aradi magyar kortárs képzőművészek kiállítása kapcsán Ódry Mária (aki szintén jelen volt a soborsini találkozón, bemutatja egy-egy mondatban a Kölcsey Képtár 7. tárlatán, a Klió Teremben szereplő művészeket. Ennek a 14 képzőművésznek egy-egy munkája jelenik meg az augusztusi Szövétnek két belső borítóján. Háborús, Aradi emlékei vannak a nem messze Szegedtől, Domaszéken élő és alkotó szobrászművésznek, Mihály Árpádnak, akit Kert és szobrok című írásában mutat be Csotó Nagy Mária. A képzőművészet kapcsán mindenképpen említést és elismerést érdemelnek Kett Groza János dekoratív illusztrációi, amelyek több helyen díszítik a lapot. Három fotóművész is hozzájárult a lap színessé tételéhez: a címlapon Bodó Judit felvétele (Nyári idill), a hátsó borítón Allerhand István fotója (Érett bogyó), a Helytörténet rovatban pedig Siska-Szabó Zoltán fekete-fehér fotópárja (Régi és új Arad-3.)
Rövid kihagyás után – örömünkre – ismét tollat ragadott a Piroska házaspár. Piroska Katalin, az Aradi színháztörténet tudós ismerője A Marica grófnő és ami mögötte van – Nyolcvan éve mutatták be Aradon Kálmán Imre operettjét címmel közöl izgalmas tanulmányt. Piroska István szerint „Azt írta az újság”: Amikor még nem volt probléma a kisebbségi nyelvhivatalos használata, rég volt.
Az Oktatás rovat sem mAradt üres. Megtölti Fülöpné Bálint Anna Erika „Hol volt…” Éppen 60éve. Pécska című visszaemlékezése iskolás korára. Ettől a helyszíntől nagyon-nagyon messzire utazott Rogoz Marianna, a Csiky Gergely Főgimnázium kémia–fizika szakos tanára, aki Tapasztalatcserén az Egyesült Államokban című beszámolójában betekintést enged a tengerentúli tanügy titkaiba.
S még nincs vége az izgalmaknak. A Hitélet rovatban Koreck Aladár cikke olvasható: Hittanórák Szoboszlay Aladárral, folytatódik Regéczy Szabina Perle memoár-sorozata: Szemek tüzében, és Fitoriné Rezik Julianna közlésében második, befejező része jelenik meg: Rezik Aliz Brüsszeli és bécsi nemzetközi zongoraversenyeken című emlékezésnek.
Sok olvasónk örömére jelezzük: megjelent Brittich Erzsébet második keresztrejtvénye: 40évvel ezelőtt, 1976 augusztusában távozott…( és a júniusi rejtvény helyes megfejtése).
Meggyőződésünk, hogy színes, izgalmas, értékes élményt nyújt minden kedves olvasójának a Szövétnek 2016. augusztusi száma.
Nyugati Jelen (Arad)