Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Verbania (ITA)
1 tétel
2001. június 9.
"Jún. 8-án nyílt meg az észak-olaszországi Verbania mellett a közép-európai államfők tanácskozása, amelyre elutazott Ion Iliescu államfő is, aki tervezi, hogy a helyszínen kétoldalú megbeszélést folytat Mádl Ferenc magyar államfővel is. A megbeszélés témái közül a határon túli magyarok számára készült magyar státustörvényt kiemelte Iliescu elnök. - Ugyancsak jún. 8-án, egy nappal a hivatalos szlovák kormányjegyzék átadása után a státustörvény kérdésében, a bukaresti román sajtó újabb kifogásokkal állt elő. A nacionalista Cronica Romana kommentárja szerint a státustörvény gerjesztette helyzet egyre inkább hasonlít az 1940. évihez: a szomszéd országban számos Trianon-megemlékezés mellett a "gyászos emlékű Nagy Magyarország emlékmű helyreállítására készülnek". A Jurnalul National szerint Magyarország csak azzal törődik, mit szól a státustörvényhez Európa. Romániának pedig rá kell jönnie: nincs eszköze befolyásolni a törvény meghozatalát és hatálybalépését. Sőt, az RMDSZ - kihasználva a törvény körüli nemzetközi tanácstalanságot - kompromisszumot javasol: felelősséget vállal a romániai magyarok státusának ellenőrzéséért, s ezzel olyan pozícióba kerül, mely többé nem függ a Magyarországon hatalmon lévő kormányok pártállásától, ugyanakkor Magyarország képviselője lehet a romániai magyarsággal való kapcsolataiban. /A státustörvény tovább nyugtalanítja Romániát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./ Mádl Ferenc magyar elnök a Ion Iliescu román államfővel folytatott stresai megbeszélésen üdvözölte a közigazgatási törvény életbelépését, és szorgalmazta az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását. A román államfő elismerően szólt az RMDSZ-ről, és megelégedéssel fogadta magyar kollégája ajánlatát a státustörvénnyel kapcsolatos szakértői tárgyalások folytatásáról. Első alkalommal találkozott Ion Iliescu román és Mádl Ferenc magyar államfő az olaszországi Stresában. Gulyás András, a magyar köztársasági elnök külpolitikai tanácsosa a Krónikának elmondta, a találkozón Iliescu és Mádl áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fontosabb kérdéseit. A magyar állam elnöke biztosította kollégáját, országa támogatja Románia NATO-csatlakozását és erőfeszítéseit, amelyeket a demokratikus fejlődés érdekében és az európai uniós tagság eléréséért tesz. Mádl Ferenc üdvözölte a nemrégiben megszavazott közigazgatási törvényt. /Simon Judit: Iliescu-Mádl találkozó az észak-olaszországi Stresában. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./"