Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Várdaróc (HRV)
3 tétel
2005. június 3.
Május 27. és 29. között került sor az Égtájak Fesztivál rendezésében a néptánc találkozóra, Horvátországban. A fesztiválsorozat öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Eszenyben, Zselízen, Zentán és Péterrévén folytatódott. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a közösségeknek lehetőségük nyílt megismerni az egységes magyar kultúra sokféleségét. Horvátországban négy település, Csúza, Erdőd, Pélmonostor és Várdaróc művészeti együttesei mellett három határon túli régióból érkeztek hagyományőrző csoportok: Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes képviselte. A tizenhét fős csoport már többször részt vett az Égtájak Fesztiválon. A Vajdaságot a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes és a zentai Szélrózsa Leánykórus, Felvidéket pedig a farnadi Nádas Néptáncegyüttes és Soóky Éva, valamint Sotkovszky Lajos verséneklők képviselték. A csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület Hagyományőrző Tánccsoportja, a pélmonostori Magyar Kultúregyesület Néptánccsoportja és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tánccsoportja fogadták a messziről érkezőket. /Köntös Imola: Égtájak Fesztivál Horvátországban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2005. október 8.
Október 6. és 9. között hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány az idei esztendő negyedik Égtájak Fesztiválját Vendégségben Szamosújvárt címmel. Az Égtájak Iroda tíz éve az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén dolgozik. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Tavasszal Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd a horvátországi Pannónián (Csúzán, Erdődön, Pélmonostoron és Várdarócon), ezt követően pedig a szlovákiai Farnadon folytatódott az idei Égtájak fesztiválsorozata, melynek keretében négy határon túli régió (Erdély, Felvidék, Horvátország, Vajdaság) tizennyolc művészeti együttese, közössége mutatkozott be, összesen közel harminc ezer néző előtt. Az Égtájak fesztiválok lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer 10 napon át tartó Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak Budapesten megismert barátaikkal. Szamosújváron a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bemutatja a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot, reneszánsz táncok és középkori vásári játékokkal érkezik a Passamezzo Historikus Együttes. Este táncház zárja a rendezvényt. /Szamosújvár. VII. Őszi Fesztivál – Égtájak vendégségben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2011. május 10.
Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozó Laskón
Laskó – Immár másodszor volt házigazdája a laskói általános iskola a Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozónak, amelyre május 5. és 8. között került sor. A találkozó abból a célból jött létre, hogy a különböző országokban élő magyar gyerekek barátkozzanak, megismerjék egymást, tanuljanak egymástól, és betekintést nyerjenek a különböző országok szokásaiba. A nagyszabású rendezvényre öt régióból, iskolából közel 60 vendég érkezett.
A piliscsabai Ward Mária Iskola 2000-ben indította a Kárpát-medencei iskola-találkozókat, amely azóta hat országban körbejár, és mindenütt nagyon népszerű.
- A millennium évében született meg az ötlet, hogy össze kellene fogni, és a magyarság összetartozását megjeleníteni egy iskolatalálkozó révén, hogy a résztvevők egy nagy család részeinek érezzék magukat. Először öt iskola részvételében gondolkodtunk: a kárpátaljai, aklihegyi iskolával a kapcsolatunk már megvolt, hasonlóan a felvidéki, révkomáromi iskolával is. Erdélyben is kerestünk egy iskolát, egy ismerősünk révén vettük föl a kapcsolatot Etéddel. A kupuszinai iskola pedig a 2005-ös laskói találkozón csatlakozott hozzánk. A mostani házigazdákkal egy véletlennek köszönhetően vettük föl a kapcsolatot – nyilatkozta lapunknak a rendezvény megálmodója, kezdeményezője, a piliscsabai iskola tanára, Mocsáry Dezső.
Második alkalommal házigazda a laskói iskola
A rendezvény célja, hogy a különböző országokban élő magyar gyerekek barátkozzanak, megismerjék egymást, tanuljanak egymástól, és betekintést nyerjenek a különféle országok szokásaiba, megismerjék a vidék nevezetességeit. A laskói iskola, mint házigazda, sokszínű programmal készült.
- Iskolánk tíz éve vesz részt rendszeresen ezeken a találkozókon, és most vagyunk másodízben házigazdák. Igyekeztünk egy mozgalmas és változatos programot összeállítani a vendég diákok és kísérőtanáraik számára. Megmutattuk nekik Eszéket, jártunk a kiskőszegi szépkilátónál, Karancson, részt vettünk egy hajókiránduláson a Kopácsi-rétben – mondta Lisztovits Attila, a laskói iskola igazgatója.
Minden találkozón sor kerül egy vetélkedőre is, ami most azért volt rendhagyó, mert nem előre, otthon készültek fel rá a diákok, hanem a Kopácsi-rétben tett látogatáson kellett jól figyelniük, hogy aztán az iskola zsibongójában 15 kérdésre válaszolni tudjanak.
Gálaest a várdaróci kultúrotthonban
A rendezvény a várdaróci kultúrotthonban gálaműsorral zárult, ahol minden iskola csoportja bemutatkozott.
- Nagyon örülök annak, hogy a gálaműsorra el tudtak jönni azok a volt diákjaink is, akik a korábbi években részt vettek ezeken a találkozókon. Egy alkalmi zenekart is összehoztunk, valamint a laskói Petőfi Sándor Kultúregyesület tánccsoportja is bemutatkozott, amely szintén volt diákokból áll, aztán péntek este a Csárdás táncegyüttes is műsort adott, ahol ugyancsak táncolnak olyanok, akik egykor résztvevői voltak valamelyik találkozónak. A résztvevők megtekinthették Valkai Réka fotókiállítását is, amelyet a Bellyei járás magyar kisebbségi önkormányzatának a támogatásából valósítottunk meg - mondta Kettős Zsuzsanna tanárnő, aki évek óta kíséri a gyerekeket a Kárpát-medencei iskolatalálkozókra.
A szervezők ezúttal is úgy nyilatkoztak, hogy a rendezvény célját sikerült elérniük, és hogy számítanak a folytatásra. A találkozó végén Lisztovits Attila a vándorzászlót az etédieknek nyújtotta át, mivel ott kerül majd sor a 13. találkozóra.
A laskói iskola vezetősége ezúton mond köszönetet azoknak a szülőknek, akik vendégeket fogadtak, valamint azoknak a szervezeteknek, vállalkozóknak, akik támogatták a rendezvényt: a Kováts, a Kollár, a Szabó, a Majorics, az Újhelyi és a Gerstmajer pincészeteknek, a HMDK várdaróci alapszervezetének, a várdaróci Citadella étteremnek, Kettős Imrének, valamint a HMDK országos szervezetének.
Micheli Tünde
Új Magyar Képes Újság (Eszék)