Arad megye népszámlálási adatai a magyarság csökkenését mutatják, az előző népszámláláshoz viszonyítva 17,8 %-kal kevesebben vannak. Arad megye 487 ezer lakosából 60,9 ezer magyar. Tömbben él a magyarság Kisiratoson, Majláton, Kisperegen, Zerinden, Ágyán, Simonyifalván, Feketegyarmaton, Szentpálon, Nagyvarjason, Bélzerinden és Kisvarjason, de ezeken a településeken is csökkent a magyar nemzetiségűek lélekszáma. Számbeli fölényben van még a magyarság Nagyiratoson, Újzimándon, Fazekasvarsándon, Zimándközön, Szapárligeten, Vadászon és Dezsőházán. Arad város lakóinak 15,6 %-a magyar /29 759 fő/, a városban 27 838 római katolikus, 9460 református és 141 unitárius él. Pécska község a hetvenes években még magyar többségű volt, 1992-ben azonban már csak 4577 magyar élt 5974 román mellett. Számottevő a magyarság lélekszáma még Kőröskisjenőn, Borosjenőn, Pankotán, Lippán, Gyorokon és Vingán. /Péterszabó Ilona: A népszámlálás tükrében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

Arad megyében a tanács jóvá hagyta azt a listát, amelyek alapján 43 Arad megyei település visszakapja, illetve megkapja a községi rangot. A magyarlakta települések /Kisiratos (1845 lakos), Kispereg (1053), Simonyifalva (892), Vadász (1164), Majlát (1132), Zimándköz (1206), Szentpál (629)/ hiába kérték már 1990-ben a községi státust, nem kapták meg. Kisiratos nem tudta elérni a tőle hét km-re levő Kürtös város gyámkodásának megszüntetését, vagy Majlát kérte, de nem adták meg, a közelében levő Monostor nem kérte, mégis megkapta a községi rangot. Több magyarlakta település fellebbezett a döntés ellen, választ nem kaptak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

Sok helyen csak I-IV. osztályos magyar iskola van, mint például Vadászon, Pankotán, Simándon, Németszentpéteren, Gyorokon. Már korábban az összevont magyar I-IV. osztályt is felszámolták Radnán, Tornyán, Szederháton és Munáron. Néhány évvel ezelőtt Borosjenőn a magyar szülők megpróbáltak magyar nyelvű tagozatot indíttatni az iskolában. A tanfelügyelőség rosszindulata miatt meghiúsult a magyar tagozat megindítása. Ezután elhatározták a helyiek, hogy szavalóversennyel megpróbálják összefogni a környék magyar fiataljait. Idén május elején már ötödször tartották meg a város szülöttéről, a színész Horváth Béláról elnevezett szavalóversenyt. /Ujj János: Anyanyelvük becsülete. = Szövétnek (Arad, az Alma Mater Alapítvány időszakos kiadványa), június - III. évf. 3. sz./

Febr. 23-án Nagyzerinden megtartották a Körös-vidékiek találkozóját, amelyen a térség képviselői vettek részt és megalakították a Körös-vidéki Egyesület. Orbán Attila, az RMDSZ kisjenői szervezetének elnöke, a körösközi találkozó kezdeményezője felvázolta, mennyire szükséges e vidék magyarságának összefogása. Szívós László /Simonyifalva/, aki már nem bízik abban, hogy a körösközi magyartöbbségű települések adminisztrációs téren önállósodhatnak, felvetette, jó lenne, ha valamennyi településen lenne egy állandó iroda, így jobban érvényesülne a helyi önkormányzat. Fazekas József nagyzerindi iskolaigazgató beszámolt arról, hogy az általános iskola végzettjei közül idén négyen Magyarországon kívánják folytatni a tanulmányaikat. A megalakult Körös-vidéki Egyesület ideiglenes vezetőségben Orbán Attila elnöki, Szívós László és Borsos Vilmos alelnöki tisztséget kapott. - A találkozó előtt ifjúsági megbeszélésre is sor került, melynek során megegyeztek abban, hogy április végén háromnapos sátortábort szerveznek az aradi, illetve a környékbeli település magyar ifjúsága számára. /Balta János: Nagyzerinden megszületett a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./ A Körös-vidéki Egyesület létrehozói Kisjenő, Fazekasvarsánd, Simonyifalva, Vadász, Bélzerind, Szapárliget, Ágya, Feketegyarmat és Nagyzerind, vagyis az térség magyarságának képviselői. /Nagyzerinden megalakult a Körös-vidéki Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad - Temesvár), febr. 25./

"Vadászon, a helység központjában az asszonyok a közös kút körül mossák a ruhákat. Felújították a kultúrházat, amely éveken keresztül elhagyatott volt. A helyi fiatalok színjátszó csoportot alakítottak, húsvétkor is fellépnek. /Jó vásár, jó eredménnyel. ,,Új" kultúrház, új kultúrélet. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./"

"Maroknyi érdeklődő előtt zajlott dec. 7-én Vadászon az újságíró-olvasó találkozó. A Tőzmiske községbeli, mintegy ezer lakosú Vadászon is megmutatkoznak a falvakra általánosan jellemző gondok: az utak rossz állapotban vannak, a református templom értékes kazettás mennyezete omladozik, a mezőgazdaság sem halad előre. Több mint tíz éve nincs állandó lelkésze a falunak, így az sincs, aki rendbe tegye a renoválásra szoruló templomot. A faluban szinte alig laknak románok, romák viszont annál többen. Az ezer létszámú lakosságból kb. hatszáz cigány. Néhányan napszámba járnak, mások segélyből élnek. Vadászon mindenképp el akarnak kezdeni valamit az emberek, elhatározták, hogy ezentúl hetente összeülnek beszélgetni, s kiötlik, hogyan tovább. /Nagyálmos Ildikó: Közösen a közösségért. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./"

Október 8-án, szombaton Vadászon lovasok felvezetésével egy hintóról három magyar ruhába öltözött leány pogácsával kínálgatta a házak elé kitódult falubelieket. A hintót követő aprók és a Pitypang gyermek népi táncegyüttes tagjai ropták a táncot. Mögöttük egy társzekéren a zenélő muzsikusok, akik a szintén táncoló Leveles felnőtt együttesnek is húzták a talpalávalót. A hosszú sort nyolc lovas zárta. A menetet a felújított kultúrotthon előtt Haász Tibor polgármester fogadta és üdvözölte, majd elvágták a bejárati ajtóban kifeszített háromszínű szalagot, és leleplezték az épület homlokzatán lévő kétnyelvű névtáblát. Vadászon, ahol hosszú évekig szinte semmi nem mozdult, az utóbbi időben gyökeres változások történtek. Önerőből képesek voltak felújítani, átalakítani a kultúrotthont, ez a közösség életerejét, jövőbe vetett hitét jelképezi. /Balta János: Kultúrotthont avató szüreti bál Vadászon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

Grünwald Jolán, Gyorokon élő nyugalmazott tanítónő a napokban töltötte be 82. életévét. Mozgalmas pályáját emlékirataiban is megörökítette, dióhéjban megírta a helybeli csángók történetét. Apját, noha mindig a Magyar Párt tagja volt, 1945-ben német származása miatt a bátyjával együtt oroszországi kényszermunkára vitték. Grünwald Jolán elvégezte a tanítóképzőt, 1949-ben Vadászra helyezték, ahol akkoriban magyar felső tagozat is működött. Ezután Dezsőházára helyezték, ahol akkoriban élénk közművelődési élet zajlott, színdarabokat mutattak be. 1975-ben jöhetett haza szülőfalujára, Gyorokra tanítani. Két év múlva a felső tagozatot a központba helyezték, ahol két-három év múlva beolvadt a románba. 1979-ben vonult nyugdíjba, utána még tíz évig német nyelvet oktatott. /Balta János: Egy népnevelő vallomása Vajasdon. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./

Április 16-án, húsvétvasárnap Arad megyében, Vadásziban, a közelmúltban felújított kultúrotthonban a helybeli műkedvelő együttes bemutatta Török Rezső Péntek Rézi című regényének Matyelka Mária által színpadra írt változatát. Több évtizedes szünet után olyan műkedvelő együttes alakult, amely a valamikor színmagyar, manapság azonban a romákkal szemben erősen kisebbségi helyzetbe szorult magyarságot a kultúrotthonba tudta csábítani. Matyelka Mária élete első darabjának a szövegkönyvét írta, illetve rendezte. A közel 30 fellépő mindegyike dicséretes teljesítményt nyújtott. /(balta): Vadászon siker volt a Péntek Rézi. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

Arad megyében, Vadászon nagyon kevés a református gyermek és fiatal. A felnőttek elhatározták: a református parókia tőszomszédságában lévő egykori egyházi iskola telkén sporttelepet építenek az ifjúságnak. Református Szabadidő Központ Társaság néven a létesítmény kivitelezésével, adminisztrálásával megbízott tömörülést hoztak létre, amelynek elnöke Jakab Károly agronómus. Sürgősen hozzá kívánnak látni a munkához. A belga testvértelepülés támogatására is számítanak. /(balta): Református sporttelep Vadászon. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 4./

Vadászon valóságos népünnepély volt október 14-én a szüreti bál. Magyar népviseletbe öltözött, helybeli s fiatalokat a simonyifalvi Pitypang és Leveles néptáncegyüttesek követték táncolva, énekelve. A talpalávalót a Roller zenekar szolgáltatta. A kultúrotthonban volt a szüreti mulatság, amelyen sok simonyifalvi, bélzerindi és tőzmiskei polgár mulatott együtt, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül. Jakab Károly elnökkel az élen az RMDSZ helybeli szervezete által szervezett szüreti mulatság az egész község, magyarok és románok népünnepélyévé nőtte ki magát. /(balta): Vadászon az egész község mulatott. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

Az Arad megyei Vadászon három évvel ezelőtt lendült fel a közművelődési élet, amikor Kovács Ferenc községi tanácsost kultúrigazgatóvá nevezték ki. Azóta rendszeresen farsangi, szüreti bálokat, műkedvelő színházi előadásokat szerveznek. Az október 13-án tartott szüreti mulatság is jól sikerült. Fellépett a simonyifalvi Leveles néptánc együttes, majd a Roller zenekar. Többen vettek részt a mulatságon, mint a vadászi magyarság lélekszáma. Ekkora sikerrel kevés magyar közösség büszkélkedhet. /(balta): Vadászon újra kitettek magukért. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./

Murvai Miklós, az MPP aradi szervezetének alelnöke elmondta, Pécskán a magyar szavazók több mint 10%-a választotta az MPP-t. Tőzmiske iskolapéldája az agresszív, tettlegességig fajuló, zsaroló kampánytevékenységnek, amely megfosztotta a község magyar szavazóit a szabad választástól. A törvénysértő szavazat-vásárló kampánybulik – Vadászon kettő is volt belőle – a teherautóról osztogatott „önzetlen adományok”, a szavazás napján a „megvendégeltek” beterelése a szavazóhelységekbe, meghozta az RMDSZ által óhajtott végeredményt. A megyei RMDSZ vezetői tudtával végrehajtott akciók szervezőit azonban az MPP nem jelentette fel. /Irházi János: MPP-mérleg Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 5./

Képlékeny az új iskolahálózat
Az iskolahálózat átszervezéséről, a kis létszámú oktatási intézmények megszűntetéséről, vagy összevonásáról írtunk már, de az új tanév őszi megkezdéséig valószínűleg még fogunk néhányszor, mert valószínűleg csak akkor fog véglegesen eldőlni, hogy hol kezdődik meg a tanítás, illetve hol nem.
Ami a magyar oktatást illeti, nagyvonalakban ismertek azok az iskolák, amelyeket bezárnak, vagy csökkentik tevékenységüket. Az biztosra vehető, hogy az Aradi Neuman Fivérek Általános Iskola megszűnik, mint önálló intézmény, és a magyar 5–8. osztály beköltözik az Aurel Vlaicu Általános Iskolába (Gájban csak magyar elemi marad). Korábban azt is megírtuk– az illetékesekre hivatkozva –, hogy a bélzerindi magyar elemit felszámolják, és a gyerekeket Simonyifalvára utaztatják majd. Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes azonban tudomásunkra hozta, hogy a bélzerindi 1–4. osztály megmarad, pontosabban az önkormányzat vállalja a fenntartását. „Nekünk községi szinten, és nem iskolánként kell meglegyen a költségvetésünk a tanintézmények fenntartására. A fejkvóta-rendszer alapján kiszámolt béreket biztosítani tudjuk, így nem szüntetjük meg a bélzerindi iskolát – mondta Haász Tibor Tőzmiske község polgármestere.– Nem ezen fogunk spórolni! Ha karcsúsítani kell, akkor ésszerűen tesszük meg, például úgy, hogy Vadászon a két ötödik osztályt összevonjuk eggyé, de semmi esetre sem zárunk be iskolát.” Bélzerinden a polgármester szerint 5 tanuló van, de létrehoztak egy „játszósarkot”, ahol a tanítónő az óvodáskorú gyerekekkel is foglalkozik, és így állandóan 8-9 gyerek van a felügyelete alatt. A községben egyébként Bélzerinden csak a magyar elemi van, Vadászon 1–8. osztályos román és 1–4. osztályos magyar tagozat működik (itt világbanki pályázatból egy új négycsoportos óvodát is építenek az idén), Simonyifalván meg magyar általános iskola létezik. Haász Tibor szerint a nem is olyan távoli jövőben Simonyifalván lesz a községi magyar oktatás központja, mert a népesedési mutatók szerint Bélzerinden és Vadászon meg lesz elég magyar iskoláskorú gyerek. De addig tartják a tarthatót.
„Hogy mit fog dönteni a tanügyminisztérium vagy a tanfelügyelőség két-három héten belül, nem tudhatjuk, de a jelen állás szerint a zimándközi iskola megszűnik, és a magyar elemisták Zimándújfalura fognak járni iskolába szeptembertől” – mondta érdeklődésünkre Muntean Tibor, a Zimándújfalui Általános Iskola igazgatója. Tudomása szerint Zimándközön ez 23 diákot érint, míg náluk jelenleg 26 elemista van. Így összesen lenne annyi tanuló, hogy minden évfolyamon önálló osztály induljon, vagy legfeljebb csak kettőt vonnának össze – magyarázta az igazgató, aki szerint nem csak a gyerekeket vennék át, hanem a címzetes tanerőket is. Közbevetettük, hogy lapunk legutóbbi író–olvasó találkozóján a zimándköziek egy része azt mondta, hogy ragaszkodnak iskolájukhoz, és inkább Aradra viszik csemetéiket, semmint Zimándújfalura, mire Muntean Tibor így válaszolt: „Megértem, hogy ragaszkodnak az iskolához, de egyelőre a tanfelügyelőség és az önkormányzat így döntött. De tudjuk, hogy a romániai tanügyben óráról órára változik a helyzet… Azt nem hallottam, hogy Aradra vinnék a gyerekeket, de nem hiszem, hogy mindegy lenne a szülőknek az, hogy másfél kilométert utazik a gyerekük, vagy 13-at.” Megpróbáltuk elérni a zimándközi iskola illetékeseit is – sikertelenül.
A Nagyvarjasi Általános Iskolát bezárják ősztől (az óvoda marad), ez már eldöntött tény. De a magyar tagozat már elébe ment az eseményeknek, és a gyerekek már 2010 elejétől átjárnak a községközpontba, a Nagyiratosi Általános Iskolába. „Ennek az oka, hogy a varjasi tanító néni gyermeket vár, és egészségügyi problémái adódtak, ezért betegszabadságra ment – mondta Maria Paşcalău iratosi romántanárnő, megbízott igazgató. – A román tagozat tanulói még Varjason járnak iskolába,őket csak ősztől hozza majd át az iskolabusz.”
Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint az Aradi 12-es számú Általános Iskola (Mikelakán) kérdéses még a magyar elemi tagozat megmaradása, mert jelenleg csak 3 elsős iratkozott be.
Pataky Lehel Zsolt
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma

Élet a Leveles-ér partján 1.
Gyermekkori nyaralásaim fontos színtere volt a Fekete- és a Fehér-Körös ölelésében Kis-Körösköz nevezettel ékeskedő táj, azon belül Vadász, Vadászon belül a református parókia. A papi portán öt virágszál, öt papkisasszony nyílott, mindegyikbe szerelmes voltam, s bár nem mind lett volna korban hozzám illő, hatéves koromban bármelyiket szívesen elvettem volna feleségül. A szomszédos Bélzerindnek, a környék legapróbb és legeldugottabb falujának anyai nagyapám, Gyenge János volt bő száz évnek előtte a lelkipásztora. A múltbeli dolgok ilyetén állásának köszönhetően mostani riportutunk számomra többet jelentett szokásos etnoszportyánál: zarándoklat egy kisvilág tünedező partjain.
A táj közelmúltjáról szóló, mára érvényét vesztett természeti leírásban olvastam nemrég, hogy „itt találhatóak a legsűrűbben természeti értékek, itt a legösszefüggőbbek a természeti élőhelyek. A térség legszabályozatlanabb folyóvize: a Tőz menti holtágak régi idők hírmondói. A nagyobb sodrású szakaszokon békaszőlő, süllőhínár, tócsagaz, a lassúakon vízipáfrány, fehér tündérrózsa terem”. A közeli Ágya szülötte, Olosz Lajos versbe örökítette a Fekete-Köröst délről tápláló folyóvizek szabdalta kishazát: „TŐZMISKE, ÁGYA, SZINTYE, KERÜLŐS / határán kanyargott a lusta, szelid Tőz. / Mindkét partján kék erdő sötétlett. / Őstölgyek alatt a nappal is sötét lett.”
Királyi vadászok faluja volt. 1910-ben lett legnépesebb a település, 2448-an lakták, 552 román mellett 1761 magyart, 126 cigányt, 10 szlovákot és 9 németet írtak össze. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben 1258 lakosából viszont 539 cigány, 429 magyar és 280 román nemzetiségű volt. Haász Tibor, a 35 százalékban magyarok lakta, négy faluból álló község, Tőzmiske RMDSZ-es polgármestere szerint Vadászon kilenc esztendő elteltével tovább változtak az etnikai arányok a romák javára: 2011-ben mintegy 800 főre szaporodtak, a magyar maradék körülbelül 350, a román 80 lelket számlál.
A falu neve királyi vadászok egykori lakóhelyére utal. A honfoglaló magyarság elég hamar megüli a környéket, erről tanúskodik a környékbeli falvak ősi neve, a honfoglaló nemzetségek neve: Gyarmat, Zerind, Jenő, Elek, Bököny. Az oklevelek Vadaz formában már 1214-ben említést tesznek a településről, és arról, hogy két vízimalma is van. Korai megülését eredetileg 13. századi, később bővített temploma is bizonyítja. Első román lakói a 17. század végén telepedtek be, az 1960-as években a már régebben itt élő néhány roma család mellé több hullámban román anyanyelvű cigányok érkeztek a faluba.
Vadász korábbi, ambiciózus református lelkésze, Szakács Lajos 2002-ben kismonográfiába foglalta össze a település históriáját, mutatta fel értékeit. A történelem minden viharát túlélő falu számtalanszor cserélt gazdát, 1566-ban a két közeli erősség: Gyula és Jenő elestével került török kézre. S hogy ekkor kik lakták, arra nézve pontos kimutatás maradt fenn a korabeli török lajstromokban. Egytől egyig magyar nevek: Aszalós, Bothos, Csatári, Csomós, Diák, Dorog, Fábián, Gács, Gerefi. Szakács tiszteletes monográfiája szerint „1636–1649 között annyira kipusztul a falu, hogy az akkori gazdának nagy áldozatok árán sikerül újratelepítenie. A lelkes újratelepítést jellemzi, hogy a nemesek sokan feladják vagyonukat, és inkább jobbágyok lesznek, csak hogy ne szűnjön meg létezni a falu. (…) 1692-ben ismét a királyi udvar tart igényt Vadászra, mint saját birtokra. Ekkor települnek be a hegyekből a románok. (…) Az 1657 és 1695 között folytatott harcokban a falu lakossága megdöbbentően megfogyatkozik, egyharmadára csökkent. 1698-ban tatár seregek pusztítják a környéket, a Rákóczi-féle szabadságharc is megtizedeli a falut. 1703-ban pedig végleg megpecsételődik a sorsa: Rákóczi és Bercsényi katonái teljesen elpusztítják. A lakosság nagy része ekkor menekül a Sárrétre.” Egy Vadász múltját ismertető román szerző így sommázza kurtán-furcsán a korszak történéseit: „Fosta veche localitate românească, este distrusă de ungurii lui Rakoczy (sic!), după 1711 populaţia revenind în sat.” (A volt régi román települést Rakoczy magyarjai pusztítják el, 1711 után a lakosság visszatér a faluba.) Érdekes volna utánajárni: mi válthatta ki a kurucok haragját a már szinte teljesen elnéptelenedett falu lakossága ellen.
A gyülekezet. A sok oszloppal tagolt, kúriaszerű parókián beszélgetünk Lőrinc Lóránd Péter lelkipásztorral és Jakab Károly főgondnokkal (képünkön). A kurátorban ötven esztendeje nem látott aradi líceumi diáktársamat ismerem fel. Néhány percnyi nosztalgiázás után rátérünk az eklézsia és a falu dolgaira. Az ifjú tiszteletes 2004 óta pásztorolja a vadászi gyülekezetet. 2011. január elsején 325 híve volt, azóta hétszer temetett, egyszer sem keresztelt, tehát beszélgetésünk napján 318 tagja van az egyházközségnek. Tavaly tizenhárom temetés volt, három keresztelő mellett, tavalyelőtt nem volt keresztelő, és kilencszer temettek. Három-négy „gyermekreménységgel bíró” fiatal családot tartanak számon. Minden évben átlag négyen konfirmáltak, 2006 volt a csúcs, tizenegy konfirmandussal. Jó esetben három esküvőre lehet számítani, de tavaly egyetlen pár sem fogadott örök hűséget egymásnak. Ünnepekre, főleg karácsonyra hazajönnek az elszármazottak is, olyankor megtelik a templom. Mialatt a népmozgalmi adatokat sorolgatják, kiderül, hogy Jakab főgondnok borúlátóbb a papjánál. „Szerintem 2050-ben nem lesz ötven magyarnál több Vadászon. Hatvan éve még ezerkétszázan voltunk, s most minden évben elveszítünk nyolc-tíz református magyart.” A jóval fiatalabb lelkész kevésbé pesszimista: „Minél kevesebben vagyunk, annál kisebb a fogyás. Igenis, a magyar közösségnek még van megtartó ereje, s ami a legfontosabb, egy-két kivétellel nem románosodnak el.” A közösségi alkalmak közül, melyeknek az egyház is társszervezője, a Fekete-Körös menti magyar ajkú fiatalok találkozója a legnépszerűbb. Nagyzerind, Feketegyarmat, Ágya, Erdőhegykisjenő, Simonyifalva, Bélzerind fiataljai sereglenek egybe olyankor Vadászon.
A falu dolgairól. A mezőgazdász végzettségű főgondok elmondása szerint az egyházi földeket – 36 hektárnyi területet – csak hosszas pereskedés után sikerült visszanyerniük. A Fekete-Körösből Simonyi fölött kiszakadó, Tamásda alatt a Tőzzel visszatérő Leveles-ér, vadásziasan: „a Zér” két partján régente csak magyarok éltek. Jakab mérnök vitatja a falu monográfiájába foglaltakat a románság megjelenésével kapcsolatban, szerinte betelepedésük későbbi keletű, mint ahogy a dolgozatban áll. Egyébként a legrégibb, a magyarok által megült falumag görbe utcákból áll, a későbbi jövevények, a románok, majd a romák számára alakítottak ki egyenes házsorokat. Az első cigány családok pásztorkodtak és kéregettek, a falu eltartotta őket. Az egykéző magyarokkal, illetve románokkal ellentétben egy-egy roma családban nyolc-tíz gyermek született, s ma sem adják hatnál alább. Az első–negyedik osztályba öten járnak az osztatlan magyar tagozaton, és még hárman Simonyifalvára. A hajdani felekezeti iskola rekordéve 1902 volt, akkor 131 fiú és 143 leány volt iskolaköteles. A fiatalok száma (19 éves korig) csaknem a lakosság felét képezte: 1125-en voltak. Jövőre négy-öt elsős lesz, bár a magyar óvodát nyolcan fejezték be, kettő közülük vegyes házasságból származik, egy román ajkú cigány gyermek is magyar óvodába járt, a községközpont román iskolájába íratják majd őket.
A vadászi első–nyolcadik osztályos román tagozat voltaképpen „roma tagozat”, hiszen csupán egy-két román kisdiák tanul ott, közel kétszáz, párhuzamos osztályokba járó cigány gyermek mellett. Miattuk az iskolát, az óvodát is állandóan bővíteni kell, nemrég adtak át egy új, modern épületet. A cigánysor régen kinőtte magát. A romák először a „román” faluban vették meg a házakat, most már a „magyar” faluban sincs olyan utca, ahová nem költözött be néhány cigány család. Az a nyolcvan román beékelődve él a cigányok között, minden román családra jut öt cigány família. A románoknak már papjuk sincs.
Van vagy hetven tehén, a magyarok és a románok közül vagy három-négy ember tart lovat. A cigányok egyre-másra vásárolják a lovakat, jobbára lopott takarmánnyal etetik őket. Két esztendeje a gazdák értesítették a községközpontban székelő rendőrséget, hogy roma falusfeleik ráeresztették a lovaikat a zsenge vetésre, kijött két altiszt, ám az egyiket úgy megverték, hogy a kezét is eltörték. Azokkal a fiatalabbakkal, akik jobban beilleszkedtek, akiknek munkahelyük van, Borosjenőbe vagy Nadabra járnak dolgozni, nincs baj, csak tíz-tizenkét családot kellene Vadászról kizsuppolni – vélekednek beszélgetőpartnereim.
A földekkel sok a gond, nagy szárazság sújtotta a vidéket, az idén még nem volt ötvenliternyi eső, ami a tizede az átlagos évi csapadékmennyiségnek. A gazdák elmentek, kiöregedtek. A szántók negyven-ötven százalékát művelik meg. Szerencsére jelentkezett két magyar vállalkozó, ők vagy kétszáz hektáron gazdálkodnak, ők majd bővülnek, terjeszkednek, ahogy tudnak. „A Körös árterületén, a Leveles két oldalán nagyon jó termőföldek vannak. A Fajzásban, a kaszáló helyén, nagyapámék még hallották, ahogy a bölömbika bőgött – meséli Jakab Károly. – Szeszélyes vízi világ volt ott hajdanában. A régiek őszi búzát vagy őszi árpát nemigen vetettek, mert mindig elvitte az árvíz.” Károly jelenleg nyolcvan hektárt művel. A fele az övé, a többit béreli. Gépesítve, egy emberrel dolgozik, de az idei évet nem tudja, hogy fogja kiheverni, nagyon gyenge termés ígérkezik. A lelkipásztor és a főgondok kíséretében indulunk falunézőbe. A parókiával szemközt vadonatújnak tűnő épület ékeskedik. „A községi tulajdonban lévő volt egyházi iskolát a polgármesteri hivatal korszerűsítette. De ha felépül az új tanintézeti épület, a református egyház fogja használatba venni. Évek óta lakatlan, nagyon romos volt, most központi fűtés van benne, a víz bevezetve, angolvécéket szereltek fel. Csak az udvart kell még rendbe tenni. Az eklézsiának nem lett volna annyi pénze, hogy felújítsa” – bizonygatja a lelkész. Elképzeléseik szerint lesz egy terem, amelyikben istentiszteleteket fognak tartani, a másik a fiatalok vagy akár az idősebbek számára közösségi rendezvények megtartására lesz alkalmas. „A magyar polgármester harmadik ciklusát tölti, a tizenhárom tanácsos közül kilencen magyarok vagyunk – magyarázza a községi tanácsosi tisztséget is betöltő kurátor. – Vadász a mérleg nyelve, ilyen szempontból szerencsések vagyunk a cigányokkal, mert ők reánk szavaznak, sőt a románok egy része is.”
A templomról. Vakációs emlékeim között fontos helyet kapott a hatalmasnak tűnő istenháza monumentálisan égre törő tornya. A vaskos, akár bástyának is beillő épületrész – melyről később megtudtam, hogy a török hódoltság idején valóban erősségként, őrtoronyként használták – gyermekkori emlékeim szerint igen romos állapotban lehetett, az oldala leomlással fenyegetett. A tatárjárás pusztítása után, a 13. század második felében hamar újratelepült Vadász. A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy ebben az időszakban, az Árpád-kor utolsó évtizedeiben épült a temploma. A lakosok, a templom építtetői minden bizonnyal tehetős emberek lehettek, hiszen egy hatalmas toronyra is jutott tégla, melyet a közeli téglaégetőből hoztak. A műemlék értékeinek feltárását és a restaurálást irányító szakemberek, Emődi Tamás és Lángi József véleménye szerint a tornyot egy időben emelték a templomhajó legrégibb részével. Az eredeti épület óromán stílusban épült. A középkori bejárat ma is látható, bár ma már nem ezt használják. A templom belső tere északon és délen ülőfülkékkel van tele, melyek előtt a középkori szokás szerint a gazdagabb lakosok helyet vásárolhattak maguknak. Rómer Flóris, a főbejárat fölötti freskó újrafelfedezője ezt írja a templomról: „eredetileg cemiterialis kis templom volt, mint a legtöbbje az első keresztény templomoknak, mely körül az ősök temetkeztek.” Rómer azt is tudni véli, hogy a templom körül leásván, bizonyára emberi csontokat is találnánk. 1332-ben már saját plébániával bír a falu, és papjának nevét is tudjuk. György pap a Köleséri főesperesség legmódosabb plébánosa. Ez az adat bizonyítaná a kutatók előbbi megállapításait is.
A Vadászról írt kismonográfia szerzője szerint: „Az 1400-as évek rengeteg viszontagságot hoznak, hiszen a falu egyik nemesi család birtokából a másikéba kerül. A Becseyek, a Sámolykeszyek, a Pethők, a Vásáryak, az Illyeyek, a Farkasok, a Maróthyak és a Miskeyek kezén is keresztülmegy. Gazdag falu lehetett, különben nem harcoltak volna ennyien érte. A kutatók szerint a 15. század első felében festhették a templomban talált képeket. A templomban ugyanis, a belső bejárat felett timpanonos szerkesztésű freskó ugrik ki a falból. A képet minden bizonnyal megrendelésre készítették, valószínűleg a fent említett években. A kép nagy művészi értékkel bír és a restaurátorok szerint, a felhasznált színek alapján, egy szász mester készíthette, ami az akkori időben nem kis pénzbe került. A freskó a keresztre feszített Krisztust ábrázolja. Az alkotó meglepő plasztikussággal és realitással ábrázolja a Megváltót. A kereszt jobb oldalán az asszonyok állanak, a három Mária. Bal oldalán pedig két apostol látszik, egyikről bízvást állíthatjuk, hogy Péter apostol, hiszen egy kulcsot tart a kezében.” Egy régi, 1832-es lelkipásztori jelentés arról számol be, hogy „templomunk régibb része mint most is látszik, és a még most is élő öregektől tudatik vak ablakokkal, faragott és festett képekkel volt teljes”.
Főszerkesztő-fotográfus kollégám egyre-másra készít felvételeket a gótikus, bélletes kapuzat fölötti falfestmény maradványairól (képünkön). Annak idején a kálvini hitre tért elődök nemigen kímélték a templom ma már közel hat évszázados értékeit, a feltárt freskómaradék felületét valamikor egy gerenda számára törték át. Belépve a kapun a legények számára 1801-ben épült, a gyülekezet lélekszámának gyors gyarapodásáról tanúskodó karzat köti le a figyelmünket. Feliratának sutaságában is sokatmondó szövegét csak a nyakunkat kitekerve sikerül kibetűzni: „Urunk engedelméből a Vadászi reformata Szent Eklzsia a maga költségével építette e fikart Ohlá János molnár által Albert Miháj biróságá: öreg Kováts István kur. és Máté Ferenc egyházfiságában.” Kísérőnk tájékoztatása szerint a patinás bútorzat is, az 1833-ban újrafestett kazettás mennyezet első változata is korabeli. 1810-re készül el a munka, amint ezt a következő felírással egy kazetta is bizonyítja: „Ez a mennyezet épült a kőkar alatt valóval és a bent lévő székekkel s katedrával együtt Ns. Csatári János asztalos által Bíró ör. Kováts István, kur. Bondár Ferenc, egyházfi Kotsis Ferenc idejében Ao. 1810 Die 8 sept.” A berendezés elkészítése Csatári János asztalosmester érdeme. Munkájának szemléletes leírása a belső tér gazdag kiképezését bizonyítja: „Erre a célra rengeteg veres, kék, fehér és zöld festéket vásárolnak a mester számára. Az asztalos igen szép munkát készít. A mennyezetet kifesti. A kazettákon szereplő jeleknek megvan a jelentésük. A mennyezet közepén található Nap Istent szimbolizálja, míg a szószék felett levő Hold a lelkipásztort. Ahogyan a hold a naptól kapja fényét, úgy a lelkipásztor Istentől kapja azt, és szét kell szórnia Isten Igéjének hallgatóira. Nem az övé tehát, amit ad, hanem Istené. A többi kazettán a Csillagok láthatóak, azaz a gyülekezet. Az Úrasztala felett található faragott kazetta az Édenkertet jelképezi, ebből azt lehet kiolvasni, hogy az Úrvacsora azt a helyreállított közösséget jelenti Istennel, amelyet csak az Édenkertben tapasztalhatott meg az első emberpár, bűnbeesése előtt. Valószínű, hogy a padok mellvédjén kívül a kőkar alatt levő deszkázás és a szószék is ki volt festve. Erre utalnak azok a minták, amelyek jelenleg a cinteremben találhatóak.” Jelenleg a templom tetőszerkezetének az átalakítása volna a legfontosabb munka. Emődi Tamás, az egyházkerület építésze pályázattal igyekszik támogatást szerezni az eredeti, román kori ablakok feltárására, amikor lesz rá anyagi fedezet, a tizenegy ülőfülkét is elővarázsolják. 2002-ben csak falkutatásra, a bejárat freskójának felújítására futotta. Székesfehérvári szakértők restaurálták, Láng József irányításával. A gyülekezet adakozó kedvét mi sem bizonyítja beszédesebben, mint hogy 2006-ban, amikor legutóbb renoválták a templomot, kétszázmillió lej adomány gyűlt össze; volt olyan egyháztag, aki kéthavi nyugdíját is felajánlotta.
Névcsemege. Jártunkban-keltünkben kirajzolódik számomra a falu – a „magyar” falu legősibb része. Előzetes olvasmányaimat kísérőink elmondásával kiegészítve élhetem ki helynévgyűjtő mániámat: Napkeleti utca, a Malom tér, a Hat ház utca, a Nagy korcsma utca, a Kápolna utca, megannyi girbe-gurba, zegzugos sikátor, odébb az újabb keletű Nyárfás utca, Bokor utca, Ponyvahát őrzi a településtörténet különböző időszakait. És a határrészneveknek a falumonográfiában fellelhető gazdag választéka is csemege riporterségem számára: „A vadászi határt, ahogyan az a régieknél szokásban volt, természetesen a régi tulajdonosokról, birtokosokról nevezték el. A Józsi major József főhercegről kapta nevét, aki a 19. században vásárolta meg a határnak ezt a részét. A Maróczi tarló az egykor ezen a földön lévő, de a törökdúlás alatt elpusztult Marócz faluról kapta nevét. A Blayer, a Teleki, a Tisza, a Szentpáli és a Csete tarlók az egykori birtokosokról kapták nevüket. A falu határában levő földek nevei: Ködmönös, Balogföld, Árpáskert, Kenderföld, Szálláskert. A földeken laposok voltak, melyek biztosították a környező földek vízellátását. Ilyen volt a Mészár lapos, a Jegyző lapos, a Horgos rét, a Fajzás lapos.” Nincs szándékomban a teljes helynévkincset belezsúfolni riportnak szánt írásomba, csak megjegyzem, hogy trófeámat legidősebb riportalanyom, Vékás János egészítette ki.
A legendás csontkovács. Mielőtt Vadász másik hírességét – az egyik a templom… –, János bácsit meglátogatnánk, arra is futja kísérőim idejéből, hogy megmutassák: túl a falu szélén, a határban hol állt a Simonyi bárók szépséges kastélya, megannyi uradalmi épülettel, halastóval, hatalmas parkkal, melyről immár csak egyetlen egy fa, egy Észak-Amerikában honos virginiai boróka tanúskodik. (Simonyi óbesterre és a birtokközpontot tovább fejlesztő, miniszterviselt fiára riportom következő részében, az általa alapított Simonyifalvának szánt beszámolómban szentelek nagyobb spáciumot.) Elbúcsúzunk hajdani iskolatársamtól, Jakab Károlytól, hiszen aratás közben áldozta fel az idejét számunkra, és Lőrincz tiszteletes úr kíséretében nyitunk be Vékásékhoz. A jómódról, szorgalomról és rendről tanúskodó portát könnyű megtalálni: az utolsó előtti ház az alvégen. Egyébként minden cigánygyerek tudja, hiszen ha más megyei vagy külföldi rendszámú gépkocsi érkezik Tőzmiske felől, némi fizetségért egymással versengve kalauzolják a messze földön hírt s nevet szerzett csontkovácshoz a gyógyulni vágyó pácienseket.
János bácsi meg a lánya az udvaron fogad bennünket, egy aradi kútmester azon tüsténkedik, hogy új szivattyút szereljen a mélységes mélyen, a felszíntől 150 méterre rejtőzködő forrás vizét előcsalogatandó. A gazda némi habozás után elegyedik szóba velünk. Nem titkolja: unja már az okvetetlenkedő újságírókat, de miután kienged, csak úgy árad belőle az ízes beszéd, akár a föld mélyéről a tiszta, jéghideg ivóvíz. A „csontkovácsolást” a nagyapjától, Vágó Istvántól tanulta, Vágó István meg az apósától, aki huszárok szanitéce volt hajdanán az osztrák–magyar seregben. „Nem akartam én ezzel foglalkozni, volt nekem más megélhetőségem, harminc évig a pékségben dolgoztam. Nem akartam, hogy kuruzslónak tartsanak, a kommunizmusban nem lehetett itt fityegni. Pedig a nagytatám el volt ismerve, elvittek bennünket Bukarestbe a nagyfőnökökhöz, napokig ott voltunk, azt mondták, Vágó bácsi csinálhatja, de csak itthon. Féltek, hogy a doktoroknak elveszi a kenyerit. Mégis meg-megpróbáltam az ő felügyelete alatt, gyakran le is gorombított. A tata 1974-ben halt meg, még el se temettük, már ott állott egy autó, attól kezdve én csináltam. Az előbb ment el egy kliens, gyakran még késő este is bekopognak, miután lefeküdtem. Itt nem lehet programáltatni. Az ország minden részéből jönnek, még külföldről is. Szeretném továbbadni a tudásom, de nem nagyon van kinek. Erre születni kell, itt voltak már nyolcan-tízen, mutassam meg, hogy kell csinálni, hogy kell helyre tenni a csontot. Egy bioenergiás teljes csontvázat is hozott magával, többen levideózták, mit hogyan csinálok, mégse tudták eltanulni. A doktorok gyakran ideküldik a kórházakból a betegeket. Hány kliensem volt, nem tudnám megmondani, milliónál kevesebb, százezernél több. Sokszor, ha kimegyek az utcaajtóba, még be se jövök, már három bokát meg három kezet helyre teszek. Az unokám átvehetné, ha volna hozzá hajlandósága, erős keze van, Aradon vízilabdázik, de nem áll kötélnek, nem lehet forszírozni, ha nem akarja. A kutyát se lehet bottal a nyúl után zavarni.
Amikor a rendszerborulás volt, harminc év után otthagytam a pékséget, lett a föld, gondoltam, hogy abból megélünk. Az lesz a kolbászból a kerítés, de nem lett. Először csak tíz hektárt adtak vissza, aztán még valamivel többet, mint húsz. Presbiter is voltam, megindítottam itt a kisgazdapártot, 500 hektáron pedig egy társulást szerveztem. De már négy esztendeje abbahagytam a gazdálkodást, nem is bírom már, hetvenéves elmúltam, de nem is érdemes. Nagytatámtól hallottam, a harmincas években ment itt legjobban az élet, szuper volt. Szorgalmas, jószágtartó emberek voltak. Minden jobb háznál volt négy ökör, két-három tehén, borjú, tíz-tizenkét nagyállat, disznó is sok volt, három csürhét makkoltattak az erdőben a vadásziak. Négyszer volt évente vásár, országos vásár. A tatám minden vásárra előállított egy pár szép ökröt, eladta a felvásárlóknak, azok tovább adták a zsidóknak. Akár egy hold földet is lehetett venni értük. A románok is szorgalmasak voltak, jól megvoltunk velük, megtanultak gazdálkodni. A románokkal szuper volt a viszony. Ők, a régi öregek mind tudtak magyarul.”
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Élet a Leveles-ér partján 2.
Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban.
Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.”
A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.”
Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.”
A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.”
Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok…
Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.”
A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta.
„László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.”
Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.”
Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.”
A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen.
Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik.
A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.”
Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Előzetes népszámlálási adatok Arad megyéből (III.)
A 2011-es népszámlálás stabil lakossága és gazdaságai
A népszámlálás előzetes adatai szerint Arad megye lakossága 409 072 fő, ebből a megyeközpontban és a városokban 223 351, a községekben 185 721 lakos él. Közülük 197 216 a férfi, 211 858 a nő.
A lakosság gazdaságainak (háztartásainak) száma 150 698, az egy gazdaságra jutó lakosok száma 2,70. A háromnál valamivel több lakos/háztartás arányt a megye alig tucatnyi községe éri el, a 4 lakos/háztartás átlag pedig sehol nem fordul elő.
A megyeközpont lakossága 147 922 fő, ebből 69 861 a férfi, 78 061 a nő. Egy háztartásban átlag 2,40 fő él.
A nők száma minden közigazgatási egységben (város, község) meghaladja a férfiakét.
A megye városainak lakossága az alábbiak szerint alakult a tavalyi népszámláláskor:
Borosjenő 9078
Borossebes 5831
Kisjenő 7577
Kürtös 6849
Lippa 9648
Nagylak 7185
Pankota 6651
Pécska 11 885
Szentana 10 725.
Mint látható, Arad megyének – a megyeközponton kívül – mindössze két olyan városa van, amelynek lakossága (kevéssel) meghaladja a 10 ezer főt.
A községek közül egyetlen egy éri el a tízezres lakosságot: Vladimirescu (10 076), amely, mint ismeretes, már majdnem összenőtt Araddal. A második legnépesebb község Világos (7613), aztán következik négy „ötezres” – Vinga 5828, Ternova 5681, Mácsa 5449, Székesút 5252 lakossal, négy „négyezres” – Újzimánd 4476, Sikula 4231, Zabrány (Temeshidegkút) 4140, Ópálos 4008 lakossal.
A többi község négyezernél kevesebb lakosú, a legkevesebben Sistarovácon (326), Igneşti-en (669), valamint Menyházán és Sikulán (884 fő) élnek.
Magyar anyanyelvűek a megyében
Azok a lakosok, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallják Arad megyében a 2011. évi népszámláláskor, 37 207-en vannak, közülük 22 597-en a megyeközpontban és a városokban, 14 610-en községeekben élnek.
Legnagyobb a számuk Arad municípiumban: 15 463. A második legnagyobb magyar közösség a pécskai (Tornyával, 3353), következik Kisjenő (Erdőheggyel, 1776), Újzimánd (Zimándközzel, 1610), Nagyszintye (Ágyával, 1524), Kisiratos (1474), Tőzmiske (Simonyifalvával, Vadásszal, 1312), Nagyzerind (Feketegyarmattal, 1208), Vinga (Majláttal, 1118), Nagyiratos (1085), Sofronya (Szentpállal, 830), Nagypereg (Kispereggel, 738), Fazekasvarsánd (564), Gyorok (553), Borosjenő (535), Pankota (485) stb.
Arad megyében egyébként mindössze 10 olyan közigazgatási egység (város, község) van, amelyben senki nem vallotta magát magyarnak, a többiben legalább 3 lakos vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Érdekes adat, hogy a ma már magát német anyanyelvűnek valló 2433 személy a megye 40 közigazgatási egységében él – 1642 a városokban, 791 a községekben.
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévkezdés előtti körkép
Küzdelem a diáklétszámért
Tanévkezdés közeledtével körképet készítettünk az Arad megyei magyar nyelvű oktatás helyzetéről – az oktatási intézmények épületeinek az állaga, a diáklétszám, a tanerők helyzete, a felszereltség, illetve a rendhagyó estek után érdeklődtünk.
Pécskán minden rendben
A Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, illetve a hozzá tartozó óvodák helyzetéről Bacsilla Sándor igazgatót kérdeztük, aki elmondta: a magyar nyelvű előkészítő osztályba 15, az első osztályba ugyanannyi diákot írattak. Mindenhol megtörténtek, illetve még a héten folynak a szükséges karbantartási, javítási, fertőtlenítési munkálatok, a működési engedély is rendben van. Az iskolához tartozó nagylaki úti román nyelvű elemi iskolában is 15 előkészítős és ugyanannyi elsős diákra számítanak. Az iskolához tartozó 3-as óvodában 2, míg a 4-es óvodában 3 magyar csoport működik, összesen 95 óvodással. Hivatalosan nem működik ugyan napközis csoport, de már 5 éve külön szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy a 4-es óvodában 17 óráig felügyelnek a gyermekekre. Pécskán tehát hétfőn 9 órától osztályfőnöki órák, 11 órától ünnepélyes megnyitó következik.
Újjá varázsolt óvodaépület Kisiratoson
A kisiratosi P. Godó Mihály Általános Iskolához tartozó óvodának az épületét idén helyi forrásból teljesen felújították, a falakat hőszigetelték, hőszigetelő nyílászárókat is felszereltek, az épületbe központi fűtést szereltek. Kedden a szülők közreműködésével az utolsó simítások még zajlottak, hétfőre azonban minden készen várja a tanévnyitót. A 13 tagú felkészítő osztály az óvodában fog működni, új bútorzattal. Ugyanakkor 16 I. osztályos is elkezdi a tanulást. Az összesen 45 gyermeket foglalkoztató óvodában tanévkezdéstől beindul a hosszabbított programmal működő csoport. Az elemi iskolába összesen 56, míg a felső tagozatba 60 diákot várnak. Megoldásra vár még a tüzelőnek az elraktározása, az osztálytermekben kedden még takarítottak. Az óvónői állások még nincsenek letisztázva, de hétfőre minden készen áll a tanévkezdésre – mondta el érdeklődésünkre Hadnagy Dénes iskolaigazgató.
Korszerű mosdók Kisperegen
A Kisperegi Általános Iskolában tanévkezdésre befejezik a 3 éve készülő korszerű illemhelyek és mosdók építését. Az előkészítő osztály az összevont elemiben fog működni. A korszerűsített iskolaépületbe költöző óvodában létrehozandó összevont csoportba 15 kisgyermeket írattak be. A gyermekhiány továbbra is sújtja Kispereget – sommázta véleményét Kocsik Imre igazgató.
Festettek, takarítottak Zimándújfalu községben
Zimándújfalu községben rendbe tették, kitakarították a zimándközi, valamint az Andrei Şaguna falubeli óvoda, illetve az iskola, a zimándújfalui iskola és óvoda, továbbá az ötvenesi óvoda épületeit, tantermeit – mondta el érdeklődésünkre Kocsis József alpolgármester. A Zimándújfalui Általános Iskolában induló 8 felkészítős számára megérkeztek a megrendelt bútorok, de a 6, I. osztályba iratkozott is készül a tanévkezdésre. A felkészítő, illetve az I. osztály összevonva fog működni, az összesen 45 gyermekkel foglalkozó elemi iskolában 3 pedagógus tanít. Az iskolához tartozó két óvodai csoportba mintegy 32 kisgyermeket várnak. A Zimándközön lévő, összesen 40 óvodás közül 17 magyarul, a többi románul tanul, két különálló csoportot alkotva – egészítette ki a községközpont oktatási intézményeire vonatkozó tájékoztatót dr. Muntean Tibor iskolaigazgató.
Ágyán és Szapáryligeten várják a diákokat
Nagyszintye község minden oktatási intézményében elvégezték a szükséges fertőtlenítési, takarítási, festési munkálatokat, amelyeket már augusztusban befejezetek. Ágyán bővítésre, illetve egy falnak a megerősítésére lenne szükség. Szapáryligeten az oktatási intézmények épületei belülről teljesen rendben vannak, a régi iskolaépületet viszont kívülről újra kellene vakolni, csakhogy pénzhiány miatt még várni kell a munkálatokkal. Mindenhol központi fűtés működik, beszerezték a tüzelőt. Az előkészítő osztályosok, illetve más iskolai bútorok beszerzésére igényelt 14 ezer lejt nem kapták meg, ezért önerőből kell beszerezniük.
Az ágyai iskola egyik osztálytermének a padlóját felújították, az óvoda bejárati falán hívogató virág, csiga, gomba, kisvonat és lepke fogadja a betérőket, de belülről is kitapétázták a folyosót, kicsinosították a helyiségeket. Az iskolába szerdán reggel érkeztek meg a 11 tagú felkészítő osztály számára az asztalok, de egy nagyobb osztály számára külön is rendeltek padokat. Ugyanakkor 13 első osztályos is elkezdi a tanulást, ami azt jelenti, az elemiben is különálló osztályok alakulnak, de úgy néz ki, a meglévő mellé még egy óvodai csoport is létrejön, összesen 37 kisgyermekkel. Az épületben a nyár folyamán csak festés és takarítás zajlott, de ráférne egy külső tatarozás is. Hétfőn zavartalanul beindulhat az oktatás – mondta el érdeklődésünkre Kiss Anikó iskolaigazgató.
A szapáryligeti Általános Iskola magyar nyelvű elemi iskolájában 5 felkészítős diák, ugyanakkor 10 első osztályos kezdi el a tanulmányait. Az elemiben összesen 45 kisdiákot 3 pedagógus oktat. Az anyanyelvű óvodai csoport több mint 20 gyermekkel fog működni – tudtuk meg Goja Camelia iskolaigazgatótól.
Tőzmiske községben felkészültek
Amint Haász Tibor tőzmiskei polgármester elmondta, az oktatási intézmények felkészülve várják a diákokat. Tőzmiskén, Simonyifalván és Bélzerinden elvégeztek minden szükséges munkálatot, egyedül Vadászon dolgoznak még a kibővített roma iskola épületén. Itt nehezíti a haladást, hogy folyamatosan rongálják a már elkészült dolgokat. Ezzel együtt, sportpálya építésén is dolgoznak az egyre szaporodó diákok számára, akiknek a régi óvoda épületében is nyitnak két tantermet. A vadászi magyar nyelvű elemi visszaköltözik a régi helyére, a református parókiával szemben. Minden intézmény működési engedéllyel rendelkezik, az előkészítő osztályok számára is beszerezték a szükséges bútorzatot. A simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában 7 felkészítős diák, továbbá 12, I. osztályos diák kezdi meg tanulmányait. A felkészítősök különleges asztalkáit éppen tegnap reggel kapták meg. A felkészítő osztály a II. osztállyal, az I. osztály magában, míg a III. és a IV. osztály szintén összevonva működik. A 49 elemis diákot 3 szakképzett pedagógus fogja oktatni, míg a felső tagozat különálló osztályokként működik. A helybeli óvodában egyetlen óvónő 27 beiratkozott kisgyermeket oktat. Egy magyar nyelvű összevont elemi, illetve óvodai csoport Vadászon, míg egy ugyancsak összevont elemi osztály Bélzerinden is várja a tanévkezdést – tudtuk meg Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatótól.
Erdőhegyen biztos háttér szükséges
Fokozott kíváncsisággal látogattunk az önállósult Erdőhegyi Általános Iskola épületébe, amelyik azonban komoly meglepetést tartogatott számunkra: kívül ugyanolyan állapotban van, ahogyan az júniusban maradt. Hozzáfogtak ugyan a stukator bezárásához, de csak az oldalsó deszka felerősítéséig jutottak, a bejárat fölötti tetőn most is csak a vasváz éktelenkedik, az esővíz elvezető csatornák nincsenek felszerelve, de az új épületnek a hátulsó része sincs még befestve. A felújított régi épületnek a hátulsó falain több helyen beverték a nemes vakolatot, majd a lyukakból kiszedték a szigetelőanyagot. Belülről sem rózsásabb a helyzet, ugyanis a folyosó jobb oldalának a két osztálytermében a villanycsatlakozások fedő nélkül éktelenkednek, a hézagosan lerakott műanyag parkettát sem igazította meg senki. A jelek szerint, az építész még mindig nem fejezte be a munkát, de az utóbbi években kialakult szokása szerint, ha pénzt kap, valószínűleg folytatni fogja. Őszintén szólva, magam úgy képzeltem el, hogy az iskola önállósodásával az intézménynek végre kerül egy komoly támogató gazdája is, aki hóna alá nyúl a főként hölgyek alkotta tanári karnak, a vezetőségnek. A jelzett hiányosságok ellenére az iskola működőképes, érvényes a tavalyi működési engedély, noha Sime Judit iskolaigazgató szerint a közintézményekben a nyári szabadságok miatt nehezen halad a szükséges jóváhagyások beszerzése. Ettől függetlenül, hétfőn a 9 órára tervezett tanévnyitóval beindulhat a tanítás. Az előkészítő osztályba 12, az I. osztályba 20 gyermeket írattak, a diáklétszám megfelel a törvényes előírásoknak, a 3 magyar nyelvű óvodai csoport közül egy továbbra is napköziként fog működni. Sime Judit igazgató és lelkes pedagóguscsapata nem kis izgalommal készül az önálló intézményként induló új tanévre, amelyben minden tőlük telhetőt megtesznek a siker érdekében, amit nagyban elősegíthetne, ha a pedagógusoknak csakis az oktatással, a helybeli anyanyelvű közművelődéssel kellene foglalkozniuk, nem a véget nem érő építkezés, javítás és újrajavítás miatt kellene, hogy főjön a fejük. Nem csak Erdőhegyen, minden iskolában csakis úgy képzelhető el minőségi oktatás, ha az zavartalanul működhet, kerülnek emberek, intézmények a nyugodt, alkotó háttér biztosításához.
Nagyiratoson reménykeltő kezdés
A Nagyiratosi Általános Iskolába 6 felkészítős kisdiákot várnak, akik számára beszerezték a szükséges bútorzatot. Az I. osztályba 10-en iratkoztak, ezért a két osztályt valószínűleg összevonják. Clepe Elisabeta igazgató azt szeretné, ha az elemi osztályok különállók lennének, mert a programjuk eltérő az összevonttól. Éppen ezért szerdán még nem lehetett pontosan tudni, hány pedagógust foglalkoztatnak majd a 45 tagú elemi iskola osztályaiban. Az viszont már biztos, hogy a felső tagozat V. és VII., valamint a VI. és VIII. osztályait összevonják. A helybeli óvoda összevont csoportjába eddig 13-14 kisgyermeket írattak be, de hozzájuk tartozik a nagyvarjasi óvodában tanuló 12 gyermek is. Ugyanakkor úgy tűnik, Kisvarjasról is a nagyiratosi óvodába fog majd járni 8 magyar kisgyermek, ezért könnyen meglehet, a helybeli óvodában még egy óvónői állásra szükség lesz. Clepe Elisabeta iskolaigazgató elégedetten nyilatkozott Papp Attila polgármesternek a községbeli oktatáshoz való hozzáállásáról, ugyanis mind a magyar, mind a román nyelvű iskolák új bútorokat kaptak, példásan kitakarították, kifestették az iskolák és az óvodák épületeit.
Csoda Majláthfalván
A Majláthfalvi Általános Iskolában tanévkezdésre megtörténik a három éve várt csoda, ugyanis az új polgármester ígérete szerint, addig a sporttermet csatlakoztatják a villanyhálózatra. A nyáron elvégezték a szükséges takarítást, fertőtlenítést. A 7 előkészítős a 6 első osztályossal szimultán osztályt fog alkotni, az elemiben 3 összevont osztály működik. Az óvoda 22 kisgyermekkel két csoportban indul. A pedagógusgárda kialakítása a Bányai Eliza igazgatóval történt beszélgetéskor még folyamatban volt, de hétfőtől az oktatás zavartalanul beindulhat.
Óvodaépület felavatásával Nagyzerinden
A nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola élére az új tanévtől Szilágyi Ildikót nevezték ki, de már ezt megelőzően a polgármesteri hivatal, önerőből befejezte az óvodaépületnek a teljes felújítását. A zerindi iskolaépület takarítását, festését befejezték, de a feketegyarmatiban kedden még dolgoztak. Ugyancsak Feketegyarmaton kifestették azt a két tantermet, ahol három éven keresztül a nagyzerindi kicsinyek tanultak. Amikor a helyszínen jártunk, az iskolába már megérkeztek a 11 diákból álló előkészítő osztály számára a különleges asztalok és székek. Nagyzerinden további 4 első osztályos, míg Feketegyarmaton 5 előkészítős kezdi el hétfőn a tanulmányait. Méghozzá úgy, hogy az előkészítősök a II. osztályosokkal, míg a III. a IV. osztállyal összevonva fog működni. Mivel a felkészítő osztály számára elkülönített illemhely és mosdó szükséges a fiúknak és a lányoknak, a működési engedély beszerzése is folyamatban van. Hétfőn 9 órától tanévnyitót, míg 10 órától a felújított óvoda épületének az ünnepélyes átadását tervezik.
Fazekasvarsándon marad az elemi
A Fazekasvarsándi Általános Iskola román nyelvű oktatásához tartozó magyar nyelvű elemiben előkészítősök nincsenek, de 7 első osztályos kezdi meg a tanulmányait. Az összevont elemiben Gyurkócza Magda tanítónő összesen 20 gyermeket oktat anyanyelven. A helybeli magyar nyelvű óvodában továbbra is két csoport működik, amelyeknek a pontos létszámát kedden még nem lehetett tudni.
Vészhelyzet Pankotán
A pankotai magyar nyelvű elemi iskolában az elmúlt tanévben 5 gyermek tanult, csakhogy a református lelkész a két gyermekével együtt az anyaországba távozik. Ugyanakkor, a dévai Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi gyermekotthonába is eltávozott két pankotai kisdiák. A helybeli magyar elemiben tehát 1 gyermek maradt, akihez társult egy osztályismétlő. Melléjük kedden még legkevesebb 2 kisdiákot kellett találni ahhoz, hogy külön engedéllyel beindulhasson az anyanyelvű elemi. Gulyás László RMDSZ-elnök szerdán értesített, hogy sikerült találniuk további két kisdiákot, ezért a tanfelügyelőség külön engedélyével beindulhat az elemi. A helybeli magyar nyelvű oktatáshoz tartozik még egy óvodai csoport is, ahol viszont 10 kisgyermek közül már alig beszélnek magyarul.
Figyelmeztetés Gyorokon
A Gyoroki Általános Iskola román nyelvű oktatása mellett működő magyar nyelvű elemibe idén sem felkészítős, sem I. osztályos diákot nem írattak. Tekintve, hogy idén egy III-os és négy IV-es diák jár, jövőre komoly létszámgondok merülhetnek fel. Amint Lőrincz Matild tanítónőtől megtudtuk, a helybeli magyar nyelvű óvoda két csoportja idén még valószínűleg beindul, jövő tanévtől azonban az ottani két csoport sem biztos. A gyoroki figyelmeztető jelek fokozott odafigyelést igényelnek, mert nélküle jövőre, a valamikor szép időket megért anyanyelvű oktatás megszűnhet.
Nem dőlhetnek hátra kényelmesen
Amint a körképből is látszik, hétfőn minden magyar nyelvű oktatási intézményben beindulhat a tanítás, a vezetőik azonban kevés helyen dőlhetnek kényelmesen hátra a karosszékben, mert a gyermekhiány, illetve sok magyar szülőnek a gyermeke érvényesülési, boldogulási esélyeiről megfogalmazott téves elképzelései miatt, a legtöbb helyen kemény küzdelmet kell folytatni a diáklétszám megtartásáért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

RMPSZ-továbbképző az Erdőhegyi Általános Iskolában
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség Arad megyei szervezetének köszönhetően Körösköz pedagógusai évközi továbbképzésen vettek részt az elmúlt hétvégén az Erdőhegyi Általános Iskolában.
Pénteken 9 órakor kezdődött a képzés, a megnyitón részt vett Kisjenő polgármestere, Gheorghe Burdan, alpolgármestere, Ioan Tripa, valamint a programvezetők, Matekovits Mihály és Kiss Anna. Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta az előadókat, akik Csíkszeredából érkeztek, majd Gheorghe Burdan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy városunk ilyen rangos eseménynek ad otthont és biztosított mindenkit a mostani és mindenkori támogatásáról.
A továbbképzésen Ágya, Arad, Feketegyarmat, Kisiratos, Kispereg, Majláthfalva, Nagyzerind, Simonyifalva, Szapáryliget, Szentpál és Vadász pedagógusai, összesen 50 óvónő, tanító és tanár foglalkozott behatóan az értő olvasás alapjainak elsajátításával. Az előadók Porsche Éva tanfelügyelő, tréner (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), és dr. Zsigmond István főiskolai docens, (Kecskeméti főiskola, Tanítóképző Kar) két csoportra osztották a jelenlévőket, majd megkezdődött a munka. A elmúlt hétvégére kiterjedő interaktív és rendkívül jó hangulatban zajló tevékenységeket csak kávészünetek és ebédszünet szakította meg. A résztvevők elsajátítottak számos gondolkodást fejlesztő, megjegyzést, egyéni tanulást segítő módszert és technikát.
Az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete köszönetet szeretne mondani az Arad megyei RMPSZ vezetőinek Matekovits Mihálynak és Kiss Annának, amiért idén iskolánk adhatott otthont az évközi továbbképzőnek. Köszönjük bizalmukat és mindenben megnyilvánuló kedvességüket.
Szeretnénk megköszönni Gheorghe Burdan polgármester úrnak a tevékenység lebonyolításához nyújtott támogatását. Megköszönnénk előadóink türelmét és odaadását, köszönjük nyitottságukat és azt, hogy megosztották velünk tudásuk legjavát az értő olvasás fejlesztésével kapcsolatban. Köszönjük pedagógustársainknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, ilyen nagy számban ellátogattak iskolánkba.
Sime Judit iskolaigazgató és az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete
Nyugati Jelen (Arad),

IX. Simonyi Imre-szavalóverseny
Érezni a versmondás örömét
A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők.
A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták.
A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek.
A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor.
A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.)
A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.)
Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek.
Nyugati Jelen (Arad)

„Győzni szép, magyarul beszélni kötelesség”
Tavaly leköszönt a borosjenői Horváth Béla szavalóverseny rendezéséről a Vajda doktorházaspár, mondván, hogy belefáradtak a rendezés gondjainak intézésébe, most mégis örömmel fedeztük fel őket a rendezők között. A művelődési otthonban felsorakozott versenyzőket, valamint az őket elkísérő felkészítő pedagógusokat, s a gyermekeiknél, unokáiknál is jobban izguló hozzátartozókat dr. Vajda Sándor köszöntötte. Sándor és Katalin doktornő szíve ezúttal is visszahúzta őket az általuk (is) kezdeményezett rendezvényre. Mint ahogy sokadszorra megtisztelte a rendezvényt Kozák Attila, a Magyar Műveltségszolgálat elnöke is. A zsúfoltnak éppen nem mondható, de azért szép számban megtelt terem közönségét Király András, az oktatásügyi minisztérium államtitkára üdvözölte, az ő beszédéből ragadtam ki a tudósítás találó címét is. Jelen volt és a helyi magyarság rendszeretetét dicsérő beszédet mondott Călin Abrudan, a város polgármestere. Bodnár Lajos tiszteletes úr üdvözletében összekapcsolta a rendezvény célját, az anyanyelv ápolását a pünkösd ünnepével. Felelevenítette: amikor pünkösdkor a Szentlélek leszállt az apostolokra, minden jelenlévő a saját anyanyelvén hallotta Isten igéjét. Nekünk is anyanyelvünkön kell hallgatnunk és értenünk az isteni igét. A dr. Brauch Magda elnökölte öttagú zsűri és a közönség előtt 36 bátor leány és fiú mondta el az alkalomra betanult versét. A helyieken kívül pankotai, erdőhegyi, simonyifalvi, vadászi, ágyai, szapáryligeti, kisiratosi iskolások. A legkisebb előkészítő osztályos volt, a legnagyobbak, a korábbi versenyzők (most versenyen kívül szavaltak), akik már az egyetem padjait koptatják. A zsűri négy kategóriában osztott díjat. Az opcionális magyar oktatásban részt vevőket (elemisták és V–VIII. osztályosok) és hasonlóan a magyar tannyelvű iskolába járókat. Kiemelhetjük: zömmel az életkornak megfelelő gyermekversek hangzottak el.
Az opcionális magyar oktatás elemistái közül I. díjas a pankotai Németh Egon, II. Pecican Tanja, III. Mészáros Ingrid, mindkettő Borosjenőből.
Az V–VIII. osztályosok közül I. díjat kapott két szapáryligeti fiú, Gyarmati Gábriel és Nagy Norbert. Második lett Nagy Beatrice Borosjenőből, III. díjasok Pankotáról Leț Valentin és Okos Renáta.
A magyar tannyelvű iskolák elemistái közül I. díjas Szabó Hunor (Vadász) és Deák Efraim (Simonyifalva). Második díjat kapott Sabău Hajnalka ( Erdőhegy), III. díjas StraubOrsolya ( Kisiratos).
Az V–VIII.-os tanulók közül I. díjat nyert Szabó Viktória és Zsóri Réka Simonyifalváról, II, díj Vlăsan Róbert Cozmin (Ágya). III. díjasok Kiss Júlia (Ágya) és Kiss Erik (Erdőhegy).
Különdíjasok: Borbély Tamás (Ágya) és Molnár Adrienn (Erdőhegy). A Heti Új Szó különdíját Józsa András IX. osztályos tanulónak ítélték oda. Különdíjat ajánlott fel dr. Brauch Magda zsűrielnök is. Meghívottként fellépett a borosjenői Nagy Tímea és Koczka Larissza, valamint Lippáról a Degré Alajos Művelődési Kör vezetője, Czernák Ferenc.
Felkészítő tanárok: Csáki Andrea (Pankota), Szabó Beáta (Vadász), Csáki Margit (Erdőhegy), Kádár-Bier Henrietta (Simonyifalva), Sotir Gábor ((Borosjenő, Szapáryliget), Erdős Márta (Ágya).
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Üdvözölte az első aradi ifjúsági kórustalálkozót az RMDSZ polgármesterjelöltje
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben szervezte meg május 25-én, szerdán az Aradi Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozót az aradi Kölcsey Egyesület. Megyeszerte 11 iskolából jelentkeztek kórusok, összesen 111-en léptek fel a belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt római katolikus plébániatemplomban.
A rendezvényen jelen volt, és a kezdeményezéshez gratulált Bognár Levente alpolgármester, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aradi polgármesterjelöltje. Beszédében kiemelte, hogy a kisebbségben, sok helyütt szórványban élő magyar közösségeknek az anyanyelvű oktatás mellett a zenei anyanyelv is a megmaradás egyik kapaszkodója. „Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a minorita templom ad helyet ennek a rendezvénynek, hiszen ez nemcsak a katolikus hívek lelki támasza, hanem az egész az aradi magyarság szellemi központja, amelyet elődeink nemcsak Isten dicsőségére, hanem a tizenhárom vértanú emlékére is emeltek” – fejtette ki Bognár Levente.
A kora estébe nyúló kórustalálkozón szerepeltek az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énekkarai, az ágyai pedagógusok kórusa, az erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola kórusa, a nagyzeréndi Tabajdy Károly Általános Iskola kórusa, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola kórusa, valamint Vadászról Szabó Viktória, Szabó Hunor, Puskás Balázs József és Szalók Antónia Mária egyéni fellépők.
Nyugati Jelen (Arad)

A Kölcsey Egyesület adventi rendezvénye
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)

Hajszálgyökereink mentén
Több mint egy évtizede annak, hogy az akkor még nyomtatott hetilapként létező Erdélyi Riport  Etnosz címmel időszaki melléklettel is rendelkezett. A század első éveiben a riporter sorra járta a Romániában élő nem magyar kisebbségeket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig, előcsalva az egységes nemzetállam egyszínű ideológiai elkendőzője alól az ugyancsak tiri-tarka, élő etnikai szőttes küszködő darabjait.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a sorozatot két kötetbe szerkesztve, A Klisszúra titkai – Zárványok és szórványok a Partiumtól Dobrudzsáig (2006) és A nemlétezők lázadása (2009) címmel könyvformában is kiadták. A tízes évek elején a riportutak kacskaringói elsősorban a román többségű vidékek magyar településszigeteihez vezettek. A riportok könyv formájában két kötetre osztva jelentek meg: a Zárványok és szórványok III. köteteként: Csodaváróktól, csodateremtőkig (2011) és a Váradhegyalja – Egy világ a város körül (2014) címmel.
A legújabb kötet, immár az ötödik válogatás – Besztercétől a Bánságig (2016) – újrajárja a magyar szórványvidék egy részét, számba veszi és rögzíti a 2011–13 közötti szívszorító, de nem reménytelen szórványállapotokat.
Szimbolikus helyről, a Beszterce megyei zsákfaluból, Cegőtelkéről – László herceg híres kerlési csatája színhelye közeléből, onnan ahol a későbbi szent királyunk megmenti a pogány karmaiból a magyar lányt – indulva ereszkedik le Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át Végvárig, a Bánság temesi részének déli pereméig. 
   A kötet betekintést kínál a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba; s a jó negyedszázada a névtelenségből hirtelen a világsajtó címoldalaira robbant kis tövisháti falu, Szilágymenyő küzdelmébe, amely a környező magyar településekkel való összefogásban képzeli el fejlődését és képesnek tartja magát kinőni a „csak idillikus természet-közeli menedék” állapotából.
Szerét ejthetjük az egykoron virágzó fazekassággal rendelkező Sebes-Körös menti, a ma is életerős partiumi magyar végvár, Rév megismerésének, ahol a politikum és az egyház összefogása határozza meg nemcsak a lassan, de fogyatkozó magyar közösség, hanem az egész többnemzetiségű település fejlődését. Várad felé lecsorogva a folyón két apró település sajátosságaival kínál meg a szerző: Pósalakéval, ahol „bármi is történjék, az mind az egyházhoz, személyesen a tiszteletes úrhoz köthető” és Fugyiéval, ahol aszfaltról kőre vált az út ugyan, de történelmi országútja elér 1236-ig.
A riporterrel újra felkeressük szülőhelyét, a magyar végnapjait élő Pankotát, ahol megszűnt létezni a művelődési ház és ahol kultúrára nemigen telik a közpénzből. „A megye legszebb barokk kastélya termeiben valamikor, a művészet- és irodalompártoló Dietrich József báró és utódja idejében előkelő társaságok vendégeskedtek. Szalonjaiban Liszt Ferenc koncertezett, Jókai Mór tette tiszteletét, de ma már a hazajáró lelkek sem járnak oda kísérteni… A kapuja zárva, jó néhány ablaka betörve, még a hatalmas kovácsoltvas ajtók – a fémművesség remekei – egyike-másikának lába kelt” – szomorkodik Pettenkofer Péter a városka mindentudó lokálpatriótája.
Házalásunk új állomása az a Gyorok, ahol 2013-ban csak öt gyereket írattak be magyar oktatásra. „Négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek” – panaszkodik a tanítónő. A riporter keserűen konstatálja, hogy: „A Fehér Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpádkori alapítású településein egyetlen magyar anyától és apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést…”
 Tanúi lehetünk, hogy a Simonyifalvát, Bélzerindet és Vadászt is magába foglaló Tőzmiske valóban élni akaró, fejlődő község, s végül eljutunk az alig 200 éves múltra visszatekintő telepes faluba, a temesi Végvárra, ahol ma is olyan összetartó, szervezett közösség él, hogy bármelyik magyar többségű település számára is példaképül szolgálhatna.
   A kötet riportjaiban a szerző választékos magyar nyelven tájakat rajzol meg, azonban a történetek igazi főszereplői nem a tájak, nem a műemlékek, hanem a magyarságukat ott megélő emberi közösségek és az azokat összetartó, a riportokban megszólaló hétköznapi hősök, lokálpatrióták, tisztségviselők, azok az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítés élharcosai, akik munkálkodása nyomán bizonyosan megállapítható, hogy e települések közösségei nem csupán magyar múlttal, hanem jelennel, s minden lélekszámbeli fogyatkozás ellenére jövővel is rendelkeznek.
 o0o
 Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. január 25-én, szerdán 17 órakor a Jelen Ház nagytermében  A számontartott nemzet címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez.
Szilágyi Aladár két újabb riportkötetét: A számontartott ország –Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben; és az Etnosz sorozat új válogatását: Besztercétől a Bánságig Réhon József nyugalmazott tanár mutatja be, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője beszélget a szerzővel.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Nyugati Jelen (Arad)

Értékelő Péró Tamás és Bölöni György tanácsosokkal
Arad megye magyar programjaira idén is lesz pénz
Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnökkel, az Arad Megyei Tanács kulturális szakbizottságának a tagjával és Bölöni György pécskai RMDSZ-elnökkel, a megyei fórum költségvetési bizottságának a tagjával azt elemezzük, milyen a megyei tanács idei költségvetése az Arad megyei magyarság szempontjából.
A fenti kérdést előbb Péró Tamásnak tettük fel, aki kifejtette:
– Két-három, a kultúrára vonatkozó kérdést kívánok kiemelni: a tavalyihoz viszonyítva, idén mintegy 50%-kal több igénylést nyújtottunk be magyar kulturális tevékenységek támogatása céljából a Megyei Kulturális Központhoz. Felkértük civilszervezeteinket, hogy pályázzanak a fent említett Központhoz. Mozgósításunk következtében, a jelzett Központhoz több mint 360 ezer lej értékű pályázatot nyújtottak be. Azoknak a többségét anyagi támogatásra terjesztették elő, a mostani költségvetés vagy az esetleges pozitív költségvetés-kiegészítés forrásaiból.
– Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi igénylőkhöz viszonyítva új pályázatok is megjelentek, vagyis bővül a kulturális program?
– Természetesen, minden hagyományos eddigi programot, ezen túlmenően, új kezdeményezéseket is támogattunk. Példának okáért, a Pro Identitas Egyesületnek több újszerű kezdeményezése van: a Magyar Szórvány Napja alkalmából egy jelentősebb pénzösszeget szeretnének lehívni olyan közös rendezvényekre, amelyek egy-egy kistérség magyarságát gyűjtenék össze, ahol egy színvonalas, közismert művész lépne fel. Ezenkívül, a magyar civilszervezetek maguk döntötték el, milyen kulturális rendezvényeikhez igénylik a Megyei Kulturális Központnak a támogatását. Ezen túlmenően, bizonyos licitációs rendezvények lebonyolítása is lehetővé válik, amelyeknek az összértéke 800 ezer lejre emelkedik megyei szinten. E rendezvények lehetnek sport, illetve szabadidős rendezvények. Végeredményben, be kell nyújtani a pályázatokat, és a hagyományos magyar rendezvényeket valószínűleg idén is támogatni fogják.
– A magyar felekezetek kapnak-e támogatást?
– Előrebocsátom: az RMDSZ javaslatára országos szinten megnövelték a kongruák, vagyis az egyházi alkalmazottaknak, egy-egy minimálbérnek megfelelő, a továbbiakban nagyobb létszámban történő támogatását. Amikor országos szinten megjelenik a jelzett költségvetési keret, akkor fogják e kongruáknak a számát megyei szinten is elosztani. Ez azt is jelenti, hogy a leosztásból nem maradhatnak ki a magyar egyházak sem. E tekintetben tartjuk a kapcsolatot a felekezetekkel, hogy a számukra létrejövő helyekre alkalmazottakat találjanak. E kongruákból Arad megye 21-et kapott, ezenkívül az Arad Megyei Tanács minden évben támogat egyházközségeket is. Tavaly a megyei magyar felekezeteket 85-90 ezer lejjel támogatta. Éppen ezért, felkértük a felekezeteket, hogy, szükség szerint, igényeljék az egyházi ingatlanjaik felújításának a támogatását. Az örökségvédelem kategóriába tartozik a megyei tanácsnak azon lépése, miszerint, a világosi és solymosi várak adminisztrálását átvette, azokat EU forrásokból megpróbálja felújítani.
– Végeztek-e felméréseket a felújításukhoz szükséges támogatás összegének a megállapítására?
– Folyamatban van a felújítási dokumentációnak az összeállítása, vagyis a megyei költségvetésben csak erre a munkára különítettünk el pénzt.
– A megyében a legjobb állapotban a borosjenői vár van, annak a felújításával ki foglalkozik?
– Arról egyelőre nem esett szó.
– A magyarlakta települések infrastruktúrájának a fejlesztésére kiutalt pénzekről Bölöni Györgyöt, a költségvetési bizottság tagját faggattuk, aki hozzáfűzte.
– A költségvetésről a legtöbbször azt kell előrebocsátani, hogy az mindig szűkös. Nos, az idei is ilyennek mutatkozik. Mert az önkormányzatok három forrásból juthatnak támogatáshoz. Közülük az elsőt a Közpénzügyi Hatóság osztja el az önkormányzatok között. Ez a Költségvetési Törvény által megszabott, igen bonyolult, soktényezős képlet szerint történik, ami minden önkormányzatnak figyelembe veszi a sajátos helyzetét: települések számát, lakosságszámot, saját bevételt, utcák hosszát stb. Vagyis minden objektív feltételt, ami befolyással van a működéshez szükséges anyagi kereteknek a meghatározásához. A második forrás az a keret, amit a megyei tanács saját hatáskörében oszt el helyi jellegű beruházásokra az önkormányzatok között. Itt már nagyrészt lobbiról, az érdekek érvényesítéséről van szó. Ebből a keretből Kisiratos 340 ezer lejt kapott 3 beruházásra. Pécska 70 ezer, Nagypereg 430 ezer, Nagyiratos 500 ezer, Tőzmiske 450 ezer, Sofronya 105 ezer, Vinga 87 ezer, míg Szintye község 430 ezer lejt kapott. Tehát az ezekben az adminisztratív egységekben élő magyar közösségeknek ennyi pénzt tudtunk szerezni. Ha azt számoljuk, hogy mintegy 2,412 millió lejről van szó, e támogatás nem is kevés, hiszen ez a megyében szétosztott egész összegnek a 10%-át képezi, miközben a megyében a magyar lakosságnak a számaránya 8,5%.Tehát a támogatást méltányosnak tekintem. A harmadik forrást az utaknak a javítása képezi, itt három objektumra összpontosítottunk. Tőzmiske község 350 ezer lejt kapott községi utaknak a felújítására Simonyifalván, Vadászon és Bélzerinden. Ezenkívül a megyei tanács hatáskörébe tartozó megyei utak felújításában idén hozzáfognak a Kisiratos–Mácsa, hasonlóképpen a Nagylak–Nagypereg – ahol mintegy 3 kilométeres szakaszon nem volt befejezve – közötti utaknak a korszerűsítéséhez. Útfelújításra nemcsak Arad megyében van kevés pénz, hanem a többi megye is csak 8-12 millió lej közötti összeget kapott. Ezenkívül az önkormányzatok rengeteg pályázatot – köztük a mienk is – nyújtottak be a Területfejlesztési Minisztériumhoz. Ezeket március 17-i hatállyal kellett benyújtani. Ezeknél a pályázatoknál a megyei tanács tulajdonképpen csak logisztikai segítséget nyújthat, az RMDSZ pedig figyeli a Minisztériumban, és követi a pályázatoknak a sorsát.
– A megyei tanácsban működik-e a Nemzeti Liberális Párttal megkötött koalíció?
– Úgy tűnik, igen, mert amit megbeszéltünk, illetve közösen eldöntöttünk, az gond nélkül került bele a megyei költségvetésbe.
– Mindkettőjüknek a köszönöm a tájékoztatót.
– Mi köszönjük a lehetőséget – zárult a beszélgetés Péró Tamás és Bölöni György RMDSZ-es megyei tanácsosokkal.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A X. Simonyi Imre Szavalóverseny sikere
Ügyes versmondók éltették a hagyományt
Április 7-én délután családias hangulatú szavalóversenyre került sor Simonyifalván. Már tizedik alkalommal rendeztük meg a Simonyi Imre költőről elnevezett versenyt. Arad megye magyar iskoláiból, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Zimándújfaluról, Erdőhegyről, Ágyáról, Zerindről, Vadászról, Kisiratosról és Simonyifalváról érkezett az a 49 szavaló, aki szabadon választott verssel lépett a zsűri elé, négy kategóriába osztva. Az alsó tagozatosok az iskolában szavaltak, a felsősök pedig a kultúrházban. A zsűri elnöke Fekete Réka volt, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára, továbbá Brittich Erzsébet, Szivós László, Kiss Anna, Farkas Olga és Kovács-Finta Katalin értékelték a szavalókat. Nagyon sok díjat kiosztottak, hiszen a támogatóknak köszönhetően sok értékes jutalom állt a szervezők rendelkezésére. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyula város Polgármesteri Hivatalának, a békéscsabai nyomdának és a Frabeiro Egyesületnek az anyagi támogatásért. Helyhiány miatt nem tudunk minden díjazottat megemlíteni, de mindenki ügyesen és bátran szerepelt, a zsűri szerint minden évben emelkedik a verseny színvonala. Az izgalmas eredményhirdetés után együtt elfogyasztották a simonyifalvi pedagógusok által készített finom töltött káposztát. A szavalóverseny hagyománya él, nekünk az a dolgunk, hogy tovább ápoljuk. Jövő áprilisban mindenkit szeretettel várunk vissza!
Péter Dalma, a Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója / Nyugati Jelen (Arad)

Jubileummal egybekötött nótaest Nagyzerinden
A tizenöt éves Pro Zerind Egyesületet ünnepelték
A szombat esti Nótázz velünk!, hagyományőrző nótaest idén két alkalom megünneplésével esett egybe. Az egyik az anyák napja, a másik a nótaestet szervező Po Zerind Egyesület alakulásának 15. évfordulója. A szép számmal egybegyűlt közönséget Pallagi Margit köszöntötte, majd Simándi Sándor polgármester méltatta az egyesület 15 éves tevékenységét. A műsort a Tabajdi Károly Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai nyitották meg, Dénes Erzsébet tiszteletes asszony vezetésével, majd Anton Szebásztián énekelt. A továbbiakban az Alföldi Cigányzenekar, Ötvös László prímás vezetésével kísérte a nótaénekeseket. Fellépett Haász Endre Simonyifalváról, Szabó Mihály Vadászról, Dobozról Szatmáriné Rozika és Balogh István, Gyuláról Vitéz Kenéz Lajos és Cséffán László, Nagyszalontáról Patócs Csilla, Okányból Fekete Csilla és Fekete Zoltán, illetve Nagyzerindről Dénes Erzsébet és Dénes József. A szünetben nem maradt el a pogácsa és a bor kínálgatása sem, valamint kisorsolásra kerültek a tombolák. A műsor vége felé a zerindi citerazenekart, Cséffán Lászlóval kiegészülve, többször is visszatapsolta a közönség. Ezután következtek az Ibolyások, akik széki és szilágysági táncukkal a közönség vastapsát érdemelték ki. Ezt követően Kiss Alexandra meglepetésszerűen magához ragadta a mikrofont, és a színpadra kérte a Pro Zerind Egyesület tagjait, akiket a néptáncosok, egy Szilágyi Erzsike néni által sütött tortával leptek meg. Ugyanakkor megköszönték, amiért a kezdetekkor elindították őket az úton, és azóta is folyamatosan egyengetik azt, támaszuk a néptánccsoportnak. – A legszebb ajándék, amit egymásnak adhatunk, az önmagunk, a barátságunk és ezzel együtt egymás megbecsülése, szeretete, tisztelete. Kívánjuk, hogy még Önöknek is sok ilyen ajándékban legyen részük, és jusson eszükbe: Önök iránymutató csillagok a mi életünkben, akikre mindig szeretettel, hálával és örömmel gondolunk – mondta el Kiss Alexandra az egész csapat nevében.
A meghatódott tagok nevében Pallagi Margit megköszönte a gyerekeknek és Kiss Csillának a meglepetést, és biztosította őket a további támogatásukról, szeretetükről. A végén közös nótázás következett minden fellépővel, az énekes hölgyek virágot kaptak ez alkalomból. Az est közös vacsorával és az elmaradhatatlan nótaszóval zárult.
A nagy sikerű nótaestért köszönet jár a polgármesteri hivatalnak, a helyi RMDSZ-nek, az egyesületeknek, tantestületnek, minden támogatónak, aki anyagiakkal vagy a munkájával segítette a rendezvény sikerét.
A 15 éves Pro-Zerind Egyesület munkája példaértékű. 15 évvel ezelőtt azért jöttek létre, hogy pótoljanak egy akkori űrt, hiszen a 2000-es évek elején nem álltak még rendelkezésre pályázati pénzek, nagyszabású felújítási beruházások, ezért az iskolák, óvodák, orvosi rendelő, kultúrotthon javítgatásáról a Pro Zerind gondoskodott. Sok ma is megtalálhatót alkottak (a fogorvosi rendelő, kultúrotthon konyhája, játszótér egy része stb.), maradandót, de azt, hogy a megvalósításuk egy része már nincs, nem sajnálják, mert a fiatal, lendületes vezetőknek köszönhetően, új arculatot kaptak az épületek, közterek.
Szerencsére, mára már csak a kultúra támogatásával kell foglalkozniuk, a festőtábor, a nótaest és legjobban a néptánccsoportok példája mutatja, hogy érdemes tovább folytatniuk a munkájukat. Szívvel, lélekkel és sok közmunkával nem volt hiábavaló a tevékenységük. Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen fiatalos lendülettel, kitartással dolgoznak a községért, a közösségért.
A Pro-Zerind Egyesület jelenlegi oszlopos tagjai Szabó János elnök, Bondár Gizella, Csáki Apollónia, Pallagi Margit, de köszönet jár a tagok családjainak is, akik minden rendezvényen nagy segítségnek számítanak. Nagyon jó egészséget és még sok-sok évet kívánunk nekik!
Pallagi Margit, Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad)

A visszajáró történelem útjain
Emlékmű Nagyzerindnek
Miközben végiglapoztam Fazekas József nagyzerindi ny. történelemtanár A visszajáró történelem útjain c. kötetét, meg a pünkösd szombatján a nagyzerindi kultúrotthonban a méltatók beszédeit hallgatva minduntalan Horatiusnak az ércnél maradandóbb emlékműre (saját alkotására) vonatkozó sora járt az eszemben. Egy értékes könyv amolyan emlékmű, s talán még inkább, ha azt a szerző egy szűkebb-tágabb közösségnek, tájegységnek, helységnek állítja: a szó elszáll, az írás megmarad, s azt akár évszázadok múltán is elő lehet venni.
Fazekas József ilyen emlékművet állított szűkebb hazájának, a Körösköznek, Nagyzerindnek és környékének. Ha a táj lakója kezébe veszi, sok mindent megtudhat szülő- vagy lakóhelyéről, olyan dolgokat, amelyekről, legfeljebb, őseitől tud, hallomásból, valamit. A szerző, mondta egyik méltatója, tanártársa, Csanádi János Eleinkről szól a fámac., tavaly tavasszal bemutatott művét mintegy folytatja, egészíti ki egy virtuális falumonográfia érdekében. Mindkettő nagyon tiszteletre méltó, értékes munka – vajon akad-e valaki az ifjabb nemzedékből, aki majdan folytatná?
Hallottam egykori tanítványától, hogy a „tanár bácsi” attól tartott, kevesen jönnek el a könyvbemutatóra. Ehhez képest a zerindi kultúrotthonban álltak is jó néhányan ülőhely híján, s amikor a műsorvezető (az egykori tanítvány, a későbbi magyartanár, a kultúrotthon vezetője, Kiss Csilla, aki egyébként remekül látta el tisztjét) üdvözölte a megjelenteket, legalább tucatnyi helységet sorolt fel – a környékbeli Feketegyarmaton, Anton, Simonyifalván, Vadászon kívül többek között Nagyszalontát, Aradot, Debrecent említette. Ez utóbbi városból Tabajdi György Pál, a könyvben külön fejezetet kapott nagyzerindi születésű Tabajdi Károly egykori Arad megyei alispán, jeles politikus, a zerindi iskola névadójának leszármazottja és fia jött el.
Mindez külön kommentár nélkül is igazolja, hogy a szerzőt mennyien tisztelik, s voltak kíváncsiak könyvére.
A szombat délelőtti esemény jócskán túlnőtt egy „közönséges” könyvbemutató keretein: a méltatókon (Kiss Csilla, Pelokné Csordás Gabriella – egykori osztálytárs –, Nagy István szerkesztő, tördelő, pécskai fizikatanár) kívül a kötethez szorosan kapcsolódó versek (Semsei Ildikó, Brittich Erzsébet), hangzottak el, egy részlet az 1879. évi nagy zerindi árvízről szóló verses beszámolóból („amikor a zerindi szőlőcsősz is költő volt” – kommentálta a szerző), továbbá felolvasás a zerindi falusi képtár egyik kezdeményezőjével és lelkes harcosával, Fazekas Józseffel készült egykori tévéinterjúból, végül egy szép, az egykori osztálytárs által felolvasott vers, Arany János (1848-ban keletkezett Öröksége: „Ha minket elfú az idők zivatarja: / Nem lesz az istennek soha több magyarja.”
A jól megkomponált könyvbemutató-előadás végén fellépett néhány szép dallal a Rozmaring népdalcsoport, amelyet annak idején a szerző neje, Fazekas Irén tanárnő hozott létre és vezetett. Aztán elvonultak az egykori kislányok, a legtöbben már rég nem ténylegesen zerindiek, az iskolába, találkozóra.
A községen belüli Zerind falu lakossága (a könyvből idézek) 1930-ban meghaladta a 2300-at, manapság alig a nyolcszázat. Elfúj bennünket az idők zivatarja?
Az összejövetel végén a jelenlévő Szabó István (nagyvarjasi – Arad megye – gyökerű, ma a magyarországi Sarkadon élő) történész, szépíró tartott magvas bemutatót Trianonról, a június 4-i nemzeti összetartozás napjáról. Mi lett volna, ha...?, adhatnánk a címet rövid előadásának. Történelmietlen kérdés, ma az van, ami.
Fazekas József mintegy 190 oldalas könyve hat fejezetre (Helytörténet. Körösköz, Képtár, Környezetvédelem, Nyelvemlékeink nyomában, Az iskoláról, Polgármesterek zerindi helyzetképe) tagolódik, és tucatnyinál több reprodukciót tartalmaz a zerindi képtár anyagából. Írásokat, beszédeket, interjúkat, jó részük az egykori Vörös Lobogóban, a mai Nyugati Jelenben látott először napvilágot. És ami meglepetés volt a szerző számára: a könyv elején egy színes portré, Siska-Szabó Hajnalka alkotása, amelyet a szerkesztő titokban csempészett be, mert a szerző aligha egyezett volna bele.
Az egykori nagyszalontai osztálytársak (tizenketten jöttek el!), egy szép, Szalontáról szóló könyvvel és diplomával lepték meg a hetvenéves szerzőt, kérvén, hogy olvassa fel az oklevél szövegét. Az első mondatok után azonban szünet következett: a meghatottságtól elcsuklott a hangja...

Fejlődhet a magyar vidék – nemcsak jár, de jut is!
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)