Multimédiás CD bemutató volt április 8-án Csíkszentmártonban, a Fenyő diszkóban. A Tenni Közösen Próbálunk szentmártoni ifjúsági társulat szervezésében megtartott rendezvényen a Székely határőrök nyomdokain címmel megrendezett negyedik Úz-völgyi nemzetközi ifjúsági táborról készült dokumentumokat tartalmazó CD-t ismerhették meg a jelenlévők. Idén az Úz-völgyében idén ötödször fogják megrendezni a táborozást. /Bemutató Csíkszentmártonban. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 9./

Megjelent a Keresztes Enikő–Szabó József János által jegyzett könyv, a Székely határőrballada /Timp Kft. Könyvkiadó, Budapest, 2005/, tulajdonképpeni ,,szerzője” Bákay Vilma csíkbánkfalvi asszony – Keresztes Enikő zenetanárnő nagyanyja. Hagyatékában hozzátartozói rátaláltak egy addig titkolt naplóra. A székely asszony három fia különböző harctereken szolgált honvédként. Bákay Vilma három fia közül kettő épségben hazatalált, a harmadiknak csak a halálhíre érkezett meg. Az anyai napló ennek a balladás asszonyi fájdalomnak az írásos rögzítése. A ’89-es fordulat után az Úz-völgyben hagyomány született: veteránok, ezek hozzátartozói és barátai keresik fel minden augusztus 26-án, az úzi szovjet betörés napján a harcok színhelyét. Az Úz-völgyi harcokról dokumentumfilm készült, könyv is született /Sylvester Lajos: Úz-völgyi hegyomlás, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1996/. Ez a hagyományőrzés felkeltette az egyetemi oktatók érdeklődését, több évi levéltári kutatás alapján született meg Szabó József János Árpád-vonal című könyve. A Székely határőrballada egyik kiadója, Keresztes Enikő karmester is, az előadhatóság követelményei szerint tagolta Vilma néni prózai szövegét, és ezt foglalta az asszonykórus által előadott népdalkeretbe. Az alkotás címe: Úzi határőrballada. Szabó József János hadtörténész javasolta, hogy ezt az „énekekkel koszorúzott” naplószöveget készítsék elő nyomdai kiadásra. Keresztes Enikő megírta a vonatkozó család- és kézirattörténetet. Szabó József János hadtörténész megrajzolta a ballada születésének históriai hátterét. /Sylvester Lajos: Székely határőrballada. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./

Bensőséges ünnepséggel emlékezett meg Úz völgyében 1944. augusztus 26. napjáról, az akkori harcokról Háromszék, Csík és Magyarország közel félezer zarándoka. A tizenegy évvel ezelőtt felszentelt emlékmű azóta zarándokhellyé vált. A hősök temetőjében a gyülekezet együtt énekelte a zsoltárt és a Boldogasszony anyánk egykori himnuszt. A nap fénypontja a sepsiszentiványi Székely István Dalkör közismert katonadalainak előadása volt. Kegyelettel emlékeztek meg a napokban elhunyt, Úz-völgyéhez hű Molnár Tiborról, aki minden alkalommal felkérés nélkül cserkészegyenruhában állt őrt az emlékmű mellett. Jelenlétével immár tíz éve tisztelte meg az ünnepséget Szabó József János ezredes-hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki a vidék történelméről négy könyvet írt: Az Árpád-vonal, Az utolsó székely határőrök, Székely határőr ballada és Háromszék második világháborús frontharcosai és hadifoglyai. Az emlékmű, a szentgyörgyiek kopjafája és a szentmártoniak keresztje elé a kegyelet koszorúit helyezték el a m. kir. honvéd 11. székely határőr zászlóalj sepsiszentgyörgyi bajtársai, a Csíkszentmártoni Polgári Szövetség, a Szent Márton Alapítvány, a csíkszentmártoni Aklos Erdő-közbirtokosság, a Csíkcsekefalvi Erdő-közbirtokosság, a Csíkbánfalvi Erdő-közbirtokosság és Mórahalom testvértelepülés küldöttsége. Mindezekről Somogyi Csaba készített felvételeket, melyeket a Duna TV és a TV2 adásaiban lehetett látni. /Dr. Szőts Dániel: Az Úz völgyébe zarándokoltunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./

A hét végén második alkalommal szervezték meg a Hargita Megyei Civil Konferenciát, amelyen a megyében működő fontos egyesületek, alapítványok, szövetségek képviselői vettek részt és folytattak párbeszédet a megyei, helyi és országos döntéshozók képviselőivel. – A megyei önkormányzat a civil szféra szereplőit elfogadja egyenlő partnernek, jelentette ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke. A második konferencián már jóval nagyobb számban jelentek meg a nemkormányzati szervezetek képviselői. – Bátorságot kap a civil társadalom, és megérti azt, hogy próbálják elfogadni őt – mondta Potozky László, a Csíki Magánvállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Borboly Csaba szerint az Országos Ifjúsági Hatóságnak nincs elegendő forrása ahhoz, hogy a megyében létező táborokat felújítsa, így a civil szférából próbálnak bevonni forrásokat. Az Úz-völgyi tábor kapcsán megállapodás jött létre a Bákó megyei és a Hargita megyei Ifjúsági Hatóságok között, így megvan az esély arra, hogy a tábor tényleg visszakerüljön Hargita megyéhez. /A partnerségen a hangsúly. Civil konferenciát tartottak Csíkszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

A sepsiszentgyörgyi születésű, 37 éves Sepsiszéki Nagy Balázs Budapesten, az ELTE néprajz-szakán szerzett oklevelet, és azon kevesek közé tartozik, akik visszatértek a szülőföldjükre. Orbán Balázs nyomdokaiba lépve több mind tíz éve céljául tűzte ki Székelyföld végigbarangolását. Főállásban a Kovászna Megyei Művelődési Központ alkalmazottja. Az Úz-völgyében megismerkedett Karácsony Gyula havasi mesemondóval. Neki köszönhetően járt oda vissza, s végül gyökeret eresztett ott. Megvásárolt egy lakatlanná vált tanyát, és a szabadideje nagy részét ott tölti családjával. Ide építik fel Székelyföld első erdei iskoláját, melynek szomszédságában a Csíki-havasok növényvilágát bemutató botanikus kertet létesítenek. Sepsiszéki Nagy Balázs szellemi és erkölcsi tekintetben hét vezérét tartja követendőnek: Kőrösi Csoma Sándort, Benkő Józsefet, gróf Mikó Imrét, Orbán Balázst, Kriza Jánost, Benedek Eleket és Tamási Áront. Hamarosan megjelenik a Székelyföld-sorozatának negyedik kötete. Következő munkájának témája a magyar jövő Székelyföldön, 500 falu bejárása példáján. Közgazdaságilag, demográfiailag, erkölcsileg szeretné elemezni szülőföldjét és a rá váró jövőt. /Dimény Árpád: Hét vezér nyomában – keresztül-kasul Székelyföldön. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 23./

A Bákó Megyei Ifjúsági Igazgatóság megfellebbezte Borbély Károlynak, az Országos Ifjúsági Hatóság (OIH) elnökének ama rendeletét, amellyel a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság ügykezelésébe helyezte át az Úz-völgyi diáktábort. A Bákó megyei illetékesek olyan térképekre hivatkozva fellebbeztek, amelyek szerint a tábor Bákó megye közigazgatási határán belül van. Az egykori magyar honvédségi laktanyákban kialakított tábort március 2-án utalták át rendeleti úton a Hargita megyei igazgatóság kezelésébe. Borbély elmondta, hogy a Belügyminisztérium véleményét kikérték, ahonnan írásban közölték, hogy az 1968/2-es törvény alapján az Úz-völgyi tábor Hargita megye közigazgatási határán belül van. Borboly Csaba a hét végén Borbély Károllyal, az OIH elnökével is tárgyalt az ügyben, aki ígéretet tett arra, hogy még a héten személyesen folytat megbeszélést a Bákó megyei igazgatóval a tábor ügyéről. /Daczó Dénes: Megyeközti határvita a diáktábor kapcsán. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./

Az általános iskolások közül elsőként, június 9-én zárják le a tanévet a nyolcadikos diákok. A nyolcadikosoknak még egy utolsó próbát kell kiállniuk: a kisérettségit. Közel tizennégyezer szabad ifjúsági táborhely várja az itthon nyaralni szándékozó diákokat. A jelentkezők száma itt viszont duplája a tavalyinak, miközben a romániai ifjúsági táboroknak csupán 32 százaléka működik. A többit vagy visszaigényelték régi tulajdonosaik, vagy pedig annyira leromlott állapotúak, hogy nem érdemes felújítani. Emellett a Hargita megyei Úz-völgye miatt pereskedik a Bákó megyei önkormányzat és az ANT: a moldvai megye a hatályos döntés ellenére sem szándékozik a Hargita megyei szakhatóságnak átadni az üdülőhelyet. Közel ezerrel több beiskolázási hely van a magyar diákok számára az ősztől induló középiskolai osztályokban, mint ahány nyolcadikos végzős elhagyja az általános iskolák padjait. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a magyar osztályokban közel 11 ezer gyermek készülhet a június 20-án kezdődő kisérettségire. Az új tanévben viszont 11 800 hely várja a magyar nyelvű kilencedikeseket az elméleti, illetve szakoktatásban. Az utóbbi években drasztikusan csökkent a középiskolába lépő tizenéves gyerekek száma, ez a jelenség mostantól mérséklődik. „A rendszerváltás utáni években látványosan visszaesett a születések száma, a csökkenés csak 1994-től lassult le” – fejtette ki Veres Valér szociológus, a BBTE adjunktusa. Erősödik a gyerekekért folyó versengés az iskolák között. A kisérettségire készülő magyarul tanult nyolcadikosok legtöbbjének a román nyelv és irodalom lesz a legnehezebb. A próba-kisérettségin, melyet májusban tartottak, országszerte a diákok mintegy fele ért el átmenő eredményt, egy tantárgy, a magyar nyelv és irodalom kivételével, amelyből a diákok 82 százaléka volt sikeres. /Benedek István, Domokos Péter: Ezerrel több hely, mint magyar diák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

Másfél évtizednek is el kellett telnie az 1989-es romániai fordulat után, hogy a megfélemlített közemberek elő merjék venni azokat a családi dokumentumokat, ereklyéket, amelyek magyarságra, kommunistaellenességre vonatkoznak. Sylvester Lajos személyes tapasztalataiból merítve mondta, hogy az 1944-es Úz-völgyi szovjet betöréssel és ennek megtorpantásával kapcsolatos új adatok az 1996-os könyve és dokumentumfilmje, valamint az évenként ismétlődő Úz-völgyi táborozások, augusztus 26-i megemlékezések hatására évtized múltán is felbukkannak. A múlt év nyarán Chicagóban a kovásznai/brassói származású Zágoni Rezső szolgáltatott az úzi eseményeket illetően perdöntő adatokat, és ma már a még élő emlékezők közül azok is elzarándokolnak az Úz-völgyébe, akik múltjuk eme szeletét annak idején nem tartották biztonságosnak a közvélemény elé tárni. József Álmos sepsiszentgyörgyi tanár, aki több sikeres könyve-kiadványa után a magyar országzászlók után kutat, még most is találkozik bizalmatlankodókkal.  /(sylvester): Múltunk téglái. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

A harminchatodik Bao-Bao-túrára indultak a napokban a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Kör tagjai, csángó és székelyföldi fiatalok. Az évente szervezett néprajzi és honismereti tábor ezúttal az Úz völgyében kezdődik. Kakas Zoltán, a nemerések vezetője elmondta: idén is tíz-tizenkét előadó beszél majd környezetvédelemről, helytörténetről, turistajelzést festenek, lesz etnobotanikai gyűjtés, továbbá frissítik korábban gyűjtött, népi hiedelemvilággal, vallási néprajzzal kapcsolatos anyagaikat. Az csinódi erdei iskolában a táborozók házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs, a létesítményt tető alá hozó Juniperus Egyesület vezetője. /(mol): Az Úz völgyében a nemerések. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

Másfél-kétezer hektárnyi erdő, illetve havasi legelő a tétje annak a vitának, amely a festői szépségű Úz-völgy tulajdonlásáról zajlik évek óta a Hargita, illetve Bákó megyei hatóságok között. A vitának nemcsak egyszerűen tulajdonjogi, hanem gazdasági, sőt történelmi, ezen belül magyarságtörténeti vonzatai is léteznek. Az 1968-as megyésítéskor ezt a részt, ahol egykoron székelyek ezrei születtek, nevelkedtek, és hazát védtek, Bákó megyéhez csatolták. Nemegyszer fordult már elő, hogy Hargita, illetve Kovászna megyei volt tulajdonosok, illetve örökösök fizikai ellenállásba ütköztek a szomszédos moldvai, illetve havasalföldi megyékben, valahányszor visszakérték a jussukat – az örökség jogán. A Kárpátok túloldalán levők is jól tudják: a székely közbirtokosságoknak, a Csíki Magánjavaknak, továbbá a megyei és helyi önkormányzatoknak bevételi forrást is jelent az eredeti tulajdonviszony helyreállítása. /Benkő Levente: Örökség jogán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

Második világháborús emlékekből nyílt kiállítás augusztus 25-én a Székely Nemzeti Múzeum ’56-os termében, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében. Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, a tárlat szakértője megnyitóbeszédében kijelentette, Isten csodája, hogy az elmúlt, megfélemlítésekkel tele évtizedek után is megőrizték emberek ezt az anyagot, amely nélkül ma szegényebbek lennénk. Gocz József veterán, a 3006 év hadifogságban (2001) című könyv szerzője mondandóját Trianonnal kezdve, összefoglalta a második világégés történéseit, majd háborús élményeit osztotta meg a nagyszámú közönséggel. Dr. Szőts Dániel, a Sohasem felejtem el (1999) című könyv szerzője az Úz-völgyi katasztrófát elevenítette fel. Nagy Zoltán történelem-levéltár szakos hallgató, EMI-tag, a tárlat kezdeményezője, a kiállított anyag nagy részének gyűjtője elmondta, céljuk az volt, hogy emléket állítsanak a hősöknek. /(Szekeres): A hősök emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

Az Úz völgyében augusztus 26-án, az észak-erdélyi szovjet katonai behatolás 62. évfordulóján került sor minden idők legnépesebb ünnepségére a hősök temetőjének emlékműve előtt. Két kórus, a bodoki és a szentiván­laborfalvi énekkar is jelen volt, az ökumenikus egyházi szertartást csíkszen­t­mártoni római katolikus papok és Dénes Csaba sepsi református esperes celeb­rálta, s a több száz jelenlévőhöz a háborús veteránok nevében dr. Szőts Dániel, valamint Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere szólt. Hagyománnyá vált az is, hogy az úzi ünnepséget megelőzően és ezt követően a csíkszentmártoni fiatalok és a budapesti Zrínyi Katonai Egyetem tiszti növendékei táboroznak a völgyben. A budapesti honvédtiszt-jelölteket tanáruk, dr. Szabó József János vezette. A táborozás hivatalos, a román-magyar katonai együttműködés programjának egyik elemeként szerepel. /Sylvester Lajos: Nagyszabású ünnepség az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

Csíkszentmárton lakói november 1-jén gyertyás megemlékezésen vettek részt a nyáron újraszentelt haditemetőben. A temetőkertet magyarországi barátok és a helyi önkormányzat támogatásával tették rendbe, a rugát-tetői csatában 1944. augusztus 26-án elesett magyar honvédek és német katonák nyugszanak a sírokban. Azonosításuk hosszú időt vett igénybe – mondja Gergely András polgármester, akinek régi álma teljesült azáltal, hogy végre sikerült a temetőkertet felújítani, s a kegyeletápolás igazi színhelyévé tenni. Szám szerint 32 háromszéki, csíki és magyarországi, az úz-völgyi csatában elesett honvéd neve szerepel a bal oldalon a keresztfákon. Jobb oldalon 33 ugyanilyen fejfa áll, viszont az itt eltemetett német katonák kiléte még ismeretlen. A sírkertben álló kőszobrot Nagy Ödön és Orbán Endre képzőművészek újították fel, a mellette látható kopjafa a háromszékiek adománya. /Kristó Tibor: Megemlékezés a haditemetőben. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

Nem hozott eredményt a Hargita-Bákó megyeközi vegyes bizottság Úz völgyi határjárása. Céljuk a Bákó megyei Dormánfalva (Darmanesti) és a hargitai Csíkszentmárton község tényleges közigazgatási határának megállapítása lett volna, az Úz völgyi ifjúsági tábor tulajdonjogi viszonyának tisztázására. Márton Edit, a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal főmérnöke és Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere korábbi térképekkel, telekkönyvi kimutatásokkal igazolta: Úz völgye Szentmárton községhez tartozik, de Dormánfalva polgármestere szintén régi térképekre hivatkozva próbálta ezt cáfolni. Ezért Csíkszentmárton a közigazgatási bírósághoz fordul. /Horváth István: A Bákó és a Hargita megyeiek nem tudtak megegyezni az Úz völgyi táborról. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

Augusztus 26-án kopjafaavatásra, ünnepélyes főhajtásra került sor az 1944-es Úz-völgyi csata emlékművének szomszédságában. Az alkalomra több százan érkeztek. A hazáért, nemzetért életüket áldozó honvédekre emlékeztek. Az ünnepséget, melyen felemelő műsorral és vitézi tiszteletadással áldoztak az elhunyt hősök emlékének, vitéz dr. Szőts Dániel törzskapitány vezényelte. /Pásztori Tibor Endre: Főhajtás az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

A Nyíregyházára áttelepült, tasnádi születésű Petkes József festőművész egyéni tárlattal ünnepelte a budapesti Vármegye Galériában 80. születésnapját. Akárcsak Erdélyben, Magyarországon, sőt Európa számos városában is ismerik. Mostani kiállításán székelyföldi pályatársa, Gaál András festőművész köszöntötte a művészt, akinek akvarell kiállítása március 14-ig tekinthető meg. Jó tanár, jó kolléga, jó barát mindenütt, mondta róla Gaál András. Néprajzi gyűjtéseit erdélyi napi- és hetilapok közölték, majd két önálló kötete jelent meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke kiadásában. Festői kifejezési módja az akvarell. 1986-ban elhagyta szülőföldjét, de nem szűnt meg a vele való lelki-szellemi kapocs: szoborállításokat kezdeményezett és szervezett, kopjafát faragtatott az 1944-es Úz-völgyi hősi halottak emlékére. Jótékonysági kiállításokat szervezett erdélyi és kárpátaljai magyar iskolák megsegítésére. /Gaál András: Petkes József 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

Hat vitás megyehatára van jelen pillanatban is Hargita megyének, közölte Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, hangsúlyozva: ez sokkal inkább az érintett községek határvitája. A legismertebb határvita az Úz-völgyi, ahol a két település közötti határ, Csíkszentmárton és Dormánfalva (Darmanesti), illetve Bákó és Hargita megye határai képezik a vita tárgyát. Egy másik cifra helyzetű település Gyimesközéplok, ahol közel ötszáz ember közigazgatási hovatartozása felemás. A szóban forgó félezer embernek a személyi igazolványa Középlokra szól ugyan, de az adót már a Neamt megyei Danuc községbe fizetik. A Gyilkostó üdülőteleptől a Békási-szoros irányában fekvő terület tulajdonjoga mai napig kérdéses a gyergyószentmiklósi önkormányzat számára. Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő több éve igyekszik tisztázni a helyzetet. A hivatalos román térképek szerint az egész Békási-sziklaszoros Neamt megyéhez tartozik. A gyergyószentmiklósi önkormányzat egy korábbi katonai térképpel tudja bizonyítani, hogy a terület megyésítés előtt a mai Hargita megye területéhez tartozott – ezt a kataszteri hivatal viszont nem fogadja el bizonyítéknak. A Gyilkostó-övezet mellett Hargita megyében a Gyimesek vidékén Csíkszék, Keresztúr mellett Háromszék folytat határvitákat. Tamás Sándor parlamenti képviselő nemrégiben jelezte, több ezer ozsdolai, gelencei, berecki, zabolai közbirtokosság, magánszemély, egyház, önkormányzat károsult az 1968-as megyésítések során. A Vrancea megyéhez csatolt területek visszaszerzésére irányuló követeléseket Tulnici település földosztó bizottsága eddig folyamatosan visszadobta. Az ozsdolai közbirtokosság ügye már Strasbourgba került jogorvoslásra. /Gergely Edit, Horváth István, Illyés Judit: Forró megyehatárok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Idén a moldvai csángók irányába kerekeznek a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezésű biciklitúra résztvevői. A túrát Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkésztanára és Szekernyés Réka, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum földrajz szakos tanára szervezi, idén ötödször. Az augusztus 26. –szeptember 6. között zajló túra során a harmincöt résztvevő diák és kísérő – közel 900 km-t biciklizik, miközben biológiai, földrajzi, történelmi, vallási ismereteket sajátít el. Útközben a túrázók megnézik a tordai vallásszabadság templomát, a gerendi kastélyt, a dombói, medgyesi és erzsébetvárosi templomokat, a Gagy menti falvakat, Firtosmartonost, az énlaki rovásírásos műemléktemplomot, a Tolvajos tetői kereszteket, az Úz völgyi világháborús temetőt és emlékművet, az ezer éves határt, a Rákóczi várat, a csángóvidéket és a gyimesfelsőloki csángó kollégiumot is. /D. I. : JZsUK bicatúra ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

Idén is többszázan zarándokoltak a Kárpát-medence sokféle tájáról az úz-völgyi 15. emlékünnepségre a II. világháborús szovjet betörés 64. évfordulóján. Nagyon rossz állapotban lévő utak fogadják az érkezőket. Szabó József hadtörténész-ezredes egész családjával érkezett Budapestről az Úz völgyébe. Petkes József nyíregyházi festőművész is családostól jött. Intézmények, egyházi közösségek jelenléte volt jellemző. A Vitézi Rend Háromszéki Székkapitánysága v. Pásztori Tibor vezetésével, a szentivánlaborfalvi férfikórus, a kökösi egyházközség, Étfalvazoltánból egy népesebb csapat, a budapesti Nemzetvédelmi Egyetem kadétjai, a háromszéki és csíki veteránok. Az úzi születésű Kovács Sándor információs arzenállal szolgált az 1944-es katonai eseményekről. Dr. Szőts Dániel, a képletes úzi katonai térparancsnok évenként levezényelte az emlékünnepségeket. Kiemelkedő egy újabb hagyomány, az úzi emlékezők sorra állítják a katonatemetőbe az emlékkopjákat. A gelencei neves fafaragó, Kelemen Dénes felajánlotta, hogy ha minden évben megjelölik az úzi katonatemetőben egy ismeretlen katona domborzati formák után azonosítható sírját, akkor ő és fafaragó fiai vállalják ezeknek az elkészítését cserefából. Ezek az emlékjelek előrejelzik, hogy a Nyergestető kopjás-keresztes emlékparkjához hasonlóvá bővül az úzi két világháborús katonatemető is. Az idei úzi ünnepség hozadéka az is, hogy dr. Szőts Dániel kezdeményezésére Csíkszentmártonban egy úzi múzeumi gyűjtemény létrehozására gondolnak. Az ojtozi völgyben, az Ojtoz a hadak útján néven létesül múzeum. /Sylvester Lajos: A 15. Úz-völgyi zarándoklat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

Több száz zarándok kereste fel idén is részt az 1944. augusztus 26-i úz-völgyi szovjet betörés napján a sírkertet, emlékezni és fejet hajtani a hazájukat védő katonák előtt. Az itt állomásozó 11. Székely Határőrezred legfőképp fiatalokból álló csapatai nem bírtak a túlerővel. Az egykor itt harcolók immár három és fél évtizede rendszeresen találkoznak ezen a napon, tizenöt esztendeje pedig emlékmű hirdeti a katonatemetőben, hogy az utódok nem felejtenek. Hatvanöt évvel ezelőtt még megünnepeltük Szent István napját, aztán a cselszövéssel és túlerővel szemben nem volt menekvés – emlékezett dr. Szőts Dániel egykori honvéd, az úz-völgyi ünnepségek mindenese. Gergely András csíkszentmártoni polgármester azokhoz szólt, akik félnek a megemlékezéstől. A hatalom jobban tenné, ha a fiatalok kilátástalanságától, a nehéz gazdasági helyzettől, és nem az őseikre emlékező magyaroktól félne, mert az emlékezés a megbékélés csíráját hordozza, csakis erre lehet reményteli jövőt építeni – fogalmazott Gergely András, aki az első világháború olasz és szlovén helyszíneire utalt, ahol példásan őrzik az elesett katonák emlékét, függetlenül attól, hogy az ellenség hadseregében harcoltak-e vagy sem. Idén négy új emlékjelet avattak fel az úz-völgyi panteonban: Mikóújfaluból egy vörös andezitből készült kettős keresztet hoztak az emlékezők, Árkosról újabb kopjafát (ezúttal az ezred katonazenekarának tiszteletére), Szentivánlaborfalváról negyvennégy helybeli honvéd emlékére került kopjafa a temetőbe, Gelencéről pedig Kelemen Dénes által faragott fakereszt. /Ferencz Csaba: Az emlékezés a megbékélés csírája (Úz-völgye). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 27./

Újra ír az Adevarul a gárdáról
Alapos vizsgálatnak vetik alá, keresztkérdésekkel teli kérdőíveket töltetnek ki azokkal a személyekkel, akik be akarnak lépni a Székely Szakaszba, a Magyar Gárda székelyföldi szervezetébe – írja tegnapi számában az Adevărul.
A bukaresti napilap az előző naphoz hasonlóan ezúttal is két teljes újságoldalt szentel a Magyarországon betiltott szervezet székelyföldi „alegységének”.
Mostani számában leírja, hogy ismeretei szerint milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki be akar lépni a Magyar Gárda Győri Wass Albert Zászlóaljának Székely Szakaszába.
A lap újságírója tudni véli, hogy a tagok rendkívül kemény fizikai kiképzéseket kapnak az Úz völgyében és az 1801 méter magasan fekvő Madarasi Hargitán.
Tévesen azonban azt írja, hogy a kiképző egy bizonyos Magyarósi Árpád Szovátáról, vagyis az írás szerzője nem tudja, hogy az illető már nincs életben, tavaly Bolíviában lelőtték.
Ismételten idézi a szakasz tevékenységében fő szerepet játszó Csibi Barnát, aki nem ismeri el, hogy az említett kiképzések félkatonai jellegűek lennének.
A riport másik felében az Adevarul röviden bemutatja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM), valamint az Erdélyi Magyar Ifjakat (EMI) is. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Az elnéptelenedett Úz völgye
Erdélyben a Székelyföld peremén fekvő falvakat az elnéptelenedés fenyegeti. Az eldugottabb falvakból a fiatalok elvándorolnak, az idősek kihalnak, a rossz útviszonyok és az infrastrúktúra hiánya miatt a települések egyáltalán nem vonzóak.
A Hargita megyei Úz völgyét e pillanatban mindössze egy személy lakja. László Sanyi bácsi a hetvenedik életévét tapossa. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Agyagási Levente járt az Úz völgyében. Sanyi bácsi a rádió munkatársának mostani életéről, gyermekkori emlékeiről mesél, valamint arról, hogy egy félévszázaddal ezelőtt milyen volt az élen ebben a székelyföldi falucskában. Aztán a rendszerváltás következtében minden „elromlott”, a fiatalok elvándoroltak a faluból a nehéz életkörülmények miatt, így most ő a település egyetlen lakója, illetve nyaranként az a pár turista, akik az Úz völgye közelében található ezeréves határt jönnek meglátogatni.
Erdély.ma

Búcsú Úz-völgyi Sylvester Lajostól
Erdély fővárosában örökre eltávozott közülünk Háromszék nagy tiszteletnek, szeretetnek és megbecsülésnek örvendő aranytollú írója. Most, amikor kinyíltak a májusi gyöngyvirágok, virágoznak minden helységben a májusi orgonák, Csernátonban boroszlánok integetnek, "mégis hiányzik valaki ebből az utcából".
Tudom, hogy ő, bár nagy horgász volt, nem szerette a giccses dalokat, melyben pesti híd alatt valaki aranyhalat halászott ki, inkább arra figyelmeztetett, hogy a Tatros partján nem jó elaludni, s a székelyek, a 18 évesek, ne rukkoljanak bé Romániába.
Előnevét azzal érdemelte ki, hogy felvilágosította a hadtörténészeket: az első helység, ahová a szovjet hadsereg magyar földre lépett, nem a Békés megyei Battonya, hanem az Úz-völgye volt, 1944. augusztus 26-án, ahová 1994-ben emlékművet állítottunk! Már abban az évben vezérkari főnöknek neveztük ki, mert kard helyett éles tollával megszúrkodta a Bukarestig eljutó támadókat, akik ellenezték a több száz elesett magyar honvéd emlékművének felállítását. Amíg az Úz-völgyi hegyomlást próbálta megállítani, a csórékolbász fogyasztása mellett mesélte a vezérkari főnök esetét, aki hadseregparancsnokával Ökör­mezőnél átment az ezeréves határon. Lajos barátunk nem ment át az oroszokhoz, hanem két helyen is átlépett az ezeréves magyar határon: Sós­mezőnél és Dormányfalva felől a Veresvíznél, ugyanis kerülni kellett az Ojtozi-szoros felé, hogy elérhessük a zarándok­hellyé alakult Úz-völgyét, a M. Kir. honvéd kaszárnyákkal, hadikápolnával és hadi temető emlékhellyel együtt.
Úz-völgye mellett nem felejtjük el azt sem, amikor Sylvester Lajos nem írhatta le a helységnevek eredeti, ősi magyar neveit. Ekkor az Őrkő alatti, Cenk alatti városokról, az Óriáspince melletti helységekről értesített, közben hazahozta az őrnagyot, és a Véczeri-emlékmű helyreállításáért folyó küzdelmében állását vesztette. De cserébe a világraszóló deszkákra állította Csurka István, Sütő András, Illyés Gyula drámáit.
Sylvester Lajos azzal a meggyőződéssel távozott az örök harcmezőkre, hogy Háromszék népe és szerte a világon, ahol írásait olvassák, követőkre, tisztelőkre és emlékezőkre talál.
Dr. Szőcs Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új élet és mítosz mezsgyéjén (Nemzeti zarándoklat az Úz völgyében)
Igazi nemzeti zarándokhellyé nőtte ki magát az Úz-völgyi emlékünnepség: minden esztendő augusztus 26-án itt, az Aklos- és Magyarós-tető közrezárta völgyben gyűlnek össze egykori frontharcosok emlékezni arra a napra, amikor tizenéves leventekatonákként átestek a tűzkeresztségen. Emlékeznek az egyre fogyatkozó túlélők, de ott van családjuk, ott vannak a hagyományőrzők, ott nemzettársaink Felvidékről, Kárpátaljáról, a kicsi hazából – ott mindenki, kinek valamelyest is fontos a magyarság jövője. És a közel húsz esztendeje állított kőtömbös-kopjafás emlékmű előterében gyülekeznek az egyszerű, név nélküli, csupán nemzetiszín szalaggal átkötött fakeresztek, jobbján és balján szaporodnak az újabb emlékjelek. Idén a kopjafák sora újabbal gazdagodott: Sylvester Lajos, Úz völgye igaz krónikása, az úzi ünnepségek egyik kezdeményezője emlékére is áll most már fejfa. Hogy a háromszéki zarándok az Úz völgyébe eljuthasson, kétszer is át kell lépnie az ezeréves határt: Ojtoznál ki, Dormányfalva felett be. Nem az unió vívmánya, hogy ezt személyi igazolványa fel sem mutatásával megteheti. Ojtoztelep után simábban gördül a személygépkocsi, hogy aztán Magyardormány falurésztől elkezdődjék a bíráspróba. Kátyúk, itt-ott aszfaltnyomok, majd kavicshalmok az út felét elfoglalva – előrevetítik a majdani útjavítást, véli a naiv utas. Dehogy, csak az Úz völgyén áthaladtatott valamiféle vezeték lehelyezéséhez szükségesek. Az út? Vélhetőleg rosszabb lesz jövőben, mint idén. Ami, bár ellentmondásnak tűnhet, de: így jó. Egyedüli esélye, hogy megmenekülhessen Úz völgye, ideig-óráig visszarettentse az új honfoglalókat. Kik talán attól sem rettennének vissza, hogy a temetőből a kereszteket eltüzeljék, emlékjelekről a feliratokat lekaparják. Mint a sósmezői haditemetőben, hol a kőkereszteken egykor magyar és német katonák nevei, ma már... Úz völgye: egykor virágzó település fűrészüzemmel, nyolcvan esztendőkkel ezelőtt ezernél több lakossal. Mára se üzem, se lakóház. A néhai iskola is lelakatolva, még felirat sem utal egykori rendeltetésére. A településbe beérve lakókocsitábor, hét közben itt élnek a vezetéket elásó munkások. Fennebb, a domboldalban, az első világháborús hadikápolna, látszik az útról. Máskor zárt ajtaja most nyitva, s tömeg előtte: nem mindennapi ceremónia helyszíne. Esketésre készül ugyanis a sokat látott kápolna. Dr. Szabó József János budapesti hadtörténész hozzánőtt immár az Úz völgyéhez, Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa Úz-völgyi hegyomlás könyve és azonos című dokumentumfilmje nyomán kezdte el kutatni az Árpád-vonalat, az augusztus 26-i emlékünnepségek kitartó résztvevője. Nem csak egymagában, családját is hozza-viszi – így történt, hogy hét esztendeje itt ismerkedett meg egyik fia leendő menyével, s a világi esküvőt otthon már régebb megtartva, összetartozásuk egyházi megerősítésének helyszínéül most az Úz-völgyi hadikápolnát választották. Tulajdonképpen semmi különös ebben, csak egy szép gesztus. Amit sokszorosan megszépít, hogy a ceremóniára készülvén, előző este itt moccant meg először anyja hasában dr. Szabó József János majdani unokája. Íme, nem csak az elmúlás, a múltba révedés, az emlékezés helyszíne immár Úz völgye: de az új életé. Kettős törzsű, évszázados fenyőfa uralja az Úz-völgyi temetőt, méterekre kinyúló ágai kínálva kínálják a központi szerepet: meleg lévén, a tűleveles matÚzsálem árnyában állítják fel az ünnepség „pódiumát”: egy asztalt csupán. S mert a napállás olyan, az összegyűlt több száz fős közönség nem elé, oldalt s mögé áll árnyékot keresve. Onnan nézik, amint a huszárok s székely ruhás legények Csíkszentmárton felől a csak lovakon s terepjárókon megközelíthető úton énekelve megérkeznek – jöttük s a tábori kürt recsegő hangja a jel az ünnepség megkezdésére. Dr. Szőts Dániel, Úz völgye térparancsnoka üdvözli a Kárpát-medence majd minden részéből összesereglett zarándokokat, pár szót szól az Úz-völgyi első és második világháborús harcokról. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere tart ünnepi beszédet, elmélkedésre szólítva a résztvevőket: volt-e értelme a véráldozatnak? Ott, az Úz völgyében, de szerte a magyar haza határain belül és kívül is, hová apáinkat, nagyapáinkat a sors vezényelte. Családokra lebontva, nyilván, nem, csak a fájó űr s az árvák és özvegyek, de a haza tekintetében igen: ráébreszt az összefogás szükségességére. Kölcseyt – a haza minden előtt, áll a központi emlékművön is – és Wass Albertet hívja segítségül: őseinktől örökölt hagyományokat, cselekedeteket elfelednünk nem szabad. Mintha csak itthon lennénk, Sepsiszentgyörgyön, valamelyik hétköznapi délutánon a Székely Mikó Kollégium előtt. Összefognunk kell, és nem csak, míg a szó elszáll. Minden időkben, nem csak egyre nagyobb szorongattatásunkban, Sylvester Lajos is az összefogás szükségességét hangoztatta – és nem csak szóban, de tetteiben is. Kezdeményezője volt az Úz-völgyi emlékünnepségek szervezésének, az emlékmű felállításánál maga is szorgoskodott. Úz-völgyi hegyomlás című könyvével és dokumentumfilmjével a történelem fél évszázados fehér foltjának feltárását indította el, a hadtörténeti kutatások az Árpád-vonal szerepéről és jelentőségéről a második világháborúban ezek nyomán kezdődtek el. Természetes hát, hogy dr. Szőts Dániel felkérte a Sylvester Lajos által oly jellemzően kopjafadoktornak titulált Balázs Antalt, faragjon kopjafát, melyet emlékére az Úz völgyében állítanak fel. Az ünnepség e kopjafa körül folytatódott, Veress László színművész Magyari Lajos versét, az Úzoni Szivárvány női kórus a Székely balladát adta elő – valamilyen formában mindkét alkotásban „benne van” Sylvester Lajos keze. Dr. Szabó József János hadtörténészt lencsevégre kapja a Duna tévé operatőre, ki segéd híján mikrofonállvány szerepére engem kér fel. Derül-e fény manapság is újdonságra az Úz völgyével kapcsolatban, hangzik az indító kérdés, s botcsinálta riporterként folytatom magam: miért kellett ötven esztendőnek eltelnie, hogy a hadtörténeti kutatások elkezdődhessenek? Igen, mostanság is kerülnek elő dokumentumok, főként az orosz források szolgálnak újdonsággal, egy korabeli szovjet hadi mérnöki „zsurnál” még 1944-ben leírja: az Árpád-vonal minden idők legjobban kiépített hadászati védvonala. Hogy ezt csak árulással, csellel tudták áttörni itt, az Úz völgyében és tova, mindkét irányban, a Kárpátok hágóin? Mítoszok, melyek talán a történelmi valóságnál is fontosabbak. Itt, az Úz völgyében is született mítosz német tisztek egyenruhájába öltözött orosz kémekről, kik az augusztus 26-i támadás előestéjén kiszedték a védvonal titkait az erőd gyanút nem fogó, s ezért mindent eláruló tisztjeiből. Ahhoz képest elég nehezen haladtak másnap előre, s a kiürített erőd még egy napig élettelen is tartotta magát, sorolja cáfolatait dr. Szabó József János. Meg a legfontosabbat: aki személyesen beszélt a német tisztekkel, néhai Novák Mária Úz-völgyi tanítónő, azt mondta: ezek olyan németek, mint én. Novák Mária pedig sváb volt... A mítoszok megszületnek, mert meg kell születniük. Hiszen székely ember mai napig nem fogadhatja el, hogy bennünket legyőzhet bárki is. Elárulhatnak minket, esetenként akár saját vérünk is – és újból itthon vagyunk, lásd a Mikó-ügyet. Az Úz-völgyi emlékünnepség a maga rendjén folytatódott, dalárdával, koszorúzással, a huszárok és székely ruhás lovasok főhajtása mintegy keretbe foglalt mindent. S ha nemzeti imánk eléneklésével kezdődött, hát a székely himnusszal kellett zárulnia. Folytatódva mégis az Úz pataka mentén a népünnepéllyel, a tömegre, az évente egy alkalommal összeverődött magyarok sokaságára igencsak rácsodálkozó Bákó megyei kirándulók tekintete közepette. Hazafelé, ismét határon át- és visszakelve, még egy Sylvester Lajos-i hagyománynak hódoltunk volna. De az Anselmo csárdában épp nem volt csórékolbász.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)