"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is elkészítette a Székelyföld statútumát.Az EMNT Kezdeményező Testületének ügyvivő elnöke, Toró T. Tibor az erdélyi magyarság jogállásáról szóló korszerű autonómiatervezet-csomag elkészítésére kért fel egy szakértői csoportot. Dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a szakértői bizottság tagja kifejtette, hogy a kilencvenes években megfogalmazott erdélyi autonómia-tervezetek újragondolását egyrészt a megváltozott társadalmi, politikai és nemzetközi környezet, másrészt a szakmai megközelítés javuló feltételei tették szükségessé. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Andreas Gross képviselő nevéhez fűződő, 2003/1334-es számú ajánlása pozitív megoldásként javasolja a nemzeti alapú kulturális és regionális autonómiák intézményét. Szakértői szinten egy éve kezdtek el újra intenzíven foglalkozni Európában az autonómiakérdéssel. 2002-ben egy világkonferencia keretében találkoztak, amelynek folytatása idén júniusban volt Svédországban. Itt munkacsoportokat alakítottak ki, így folyik a munka jövő év júniusáig, amikor újabb világkonferenciát tartanak az autonómiáról, ugyancsak Svédországban, Uppsalában. Ezért szükséges lenne egy, az autonómia kérdéskörével foglalkozó nemzetközi szakmai társaság életre hívását is, amelynek tevékenységébe az erdélyieknek is be kellene kapcsolódiuk, hangsúlyozta Bodó Barna. Az európai regionalizmushoz kapcsolták a területi és személyi elvű autonómiát, és ez más, mint az a kollektív jogi megközelítés, amelyből az RMDSZ és Csapó József tervezetei kiindultak. Az Európa Tanács Regionális Önkormányzat Európai Chartája című tervezetének preambulumában több olyan elvi megfogalmazás van, amely fontos lehet az autonómiatervek jövője szempontjából. Ilyen például: "a polgárok joga azon demokratikus elvek egyike, amelyeket az Európa Tanács összes tagállama oszt, s hogy a régiók tökéletesíthetik ezen jog gyakorlását". Hasonló jelentőségű ez is: "az általános választások révén megbízott képviselők által kormányzott és érdemi felelősséggel felruházott régiók léte egy olyan közigazgatást jelent, amelyik hatékony, s egyszersmind közel is van a polgárhoz", vagy "a régió megfelelő szintje a szubszidiaritás végrehajtásának, amelyet az egyik olyan elvként kell felfogni, amelyiknek mind az európai integrációban, mind az ebben a folyamatban tevékenykedő államok belső szervezetrendszerében érvényesülnie kell". /Újragondolt autonómiakoncepciók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19."

Szekértúrán, a nagy háborúra emlékezve
Pénteken ért véget a 8. Orbán Balázs Emlék Szekértúra, melynek részvevői idén az első világháború hőseinek emléke előtt hajtottak fejet. Végigjárva a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkörhöz tartozó huszonhat települést, emléktáblák és emlékművek előtt idézték fel azokat, akik kis falvainkból a „nagy háború” áldozataivá váltak.
Nyolcadszor vágtak neki Orbán Balázs-i lelkülettel a szekeres honismereti zarándoklatnak. A forgalmas utak helyett felhagyott erdei-mezei ösvényeken jutottak el egyik falutól a másikig. A helybéliekkel idézték fel a múlt század elejének emberveszteségeit. Pénteken az utolsó előtti állomáson, Firtosváralján jártunk.
A harminc, zömmel Hódmezővásárhelyről és Budapestről érkezőn meglátszott a nap heve, de nagy esők is hátráltatták a szekerezést. A falubeliek fogaton eléjük mentek, és a határban énekszóval köszöntötték őket.
Sípos László helyi unitárius lelkész a kétszáz éves, felújítás alatt álló templomban elmondta: a látvány önmagáért beszél. Van akarat, holnap, jövendő! Jelképesen megemelte kalapját azok előtt, akik sarával-esőjével vállalták az utat – belülről valami arra indította: vállalni kell. A népes megemlékezők imája azokért szólt, akik életüket-vérüket adták nemes célokért. Két verssel köszöntötte a különböző korú tisztelettevőket és azokat, akiknek csak nevét olvashatták fel az emléktábláról, avagy névtelen sírokban nyugszanak. Életüket áldozták a hazáét, a szabadságért, a megmaradásért.
A sasos behívók áldozatai
A falu legidősebb embere, a 88 éves Bálint Zsigmond megköszönte, hogy a Firtos hegye alatt élőkkel róják le kegyeletüket. „Borzalmas idők jártak, amikor az emberek a sasos behívókat kapták. A faluból sokan életüket áldozták. Apa harmadmagával ment, csak ő került haza, fiai odamaradtak.” Huszonkét nevet véstek az emléktáblára.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság és a szekértúra vezetőjét, Fazekas Özsébet a firtosváraljai veszteséglista intése érintette meg legmélyebben. „Ez a közösség szívén viselte a hősök emlékének a tiszteletét”: Ember! Eszmélj! Ezek a hazáért áldozták életüket. Emlékük áldott. Lőrinczi Lajos esperes elmondta, több száz nevet olvastak fel az elmúlt héten: azokét, akik „fészküket védték”. Sok szájról szájra terjedő emléket is meghallgattak. A fiatfalvi bácsi mesélte: huszár nagyapja egykor úgy jött haza, hogy az összes csatát megnyerték. Itthon tudta meg, hogy elveszítették a háborút. Hogy lehet?
Grezsa István orvos bevallotta: a kegyeleti utazás rendkívül megterhelő lelkileg. Olyan fizikai, szellemi súly, amely évekre fog hatni. Megrendítő volt a közösségek viszonyulása. Tapasztalták: a „Nagy háború” emberveszteségben ugyanazt eredményezte, mint amit tapasztaltak az Alföldön. A kegyelet mellett jövőbe mutató a közös azonosságtudat: egymás terhét hordozzátok. Erdély nélkül Magyarország sincs!
„Ez nehéz!”
Bordás Gábor 28 éves, a svédországi Uppsalából érkezett. Apai ágon nagyszalontai kötődésű, a hazalátogatás a gyökerek felfedezése is. "Itthon érzem magam. A megemlékezés nehéz. Egy évet, a sorkötelességet leszolgáltam. Katonás egyén vagyok, jól éreztem magam ezekben a körökben. Milyen lehetett azoknak, akik átélték a háborút; az a sors, amelybe belekényszerítették őket? Megérdemlik a tiszteletet!”
Fazekas Özséb Szilveszer pannonhalmi bencés diák mind a nyolc szekértúrán részt vett. Az ideinek jellege miatt fontos célja volt. Eddig csak átmentek a falvakon, most megálltak. Mindenütt várták őket. Új erőt adott, hogy szükség van jelenlétükre a megemlékezéshez.
Fazekas Özséb kifejezte: mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel fogadták őket. Kiemelt helyszínek is voltak, ahol a helyi közösség nagyobb létszámban és ünnepi készülettel csatlakozott hozzájuk. A visszajelzés megerősítette az elhatározást: „végigvisszük a kegyeleti emléktúrát”. Folytatják: a következő három évben a szekértúra részvevői ellátogatnak egy-egy első világháborús helyszínre: télen Galíciába és Lodomériába mennek, ahol a székelyek is harcoltak.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro