Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Újradna (ROU)
3 tétel
2002. május 7.
Minden év máj. 1-jén ünneplik, a Beszterce-Naszód megyei Óradnán Szent Józsefet, a családok és a munkások védőszentjét. A bányászcsaládok és helybeliek mellett számos elszármazott és meghívott vett részt a búcsún. Jelen volt dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke, valamint Nascan Alexandru polgármester. Az ünnepély az óradnai óvodások és iskolások ünnepi műsorával kezdődött. A szentmisét kísérte, valamint ez után fellépett a besztercei római katolikus egyház felnőtt és ifjúsági énekkara. Óradna hat ezer lakosából 850-re tehető a katolikusok száma. Filiái: Radnaborberek, hívek száma 190, egykor magyar és német katolikusok lakták, ma csak románul beszélnek; Naszód, hívek száma 101. A többi, a Nagy-Szamos felső folyásán levő filiában nincs templom, hívek száma összesen 110 személy. Ezek, Romoly, Hordó, Szolyva, Magyarnemegye, Kisilva, Szentgyörgyfürdő, Dombhár, Újradna, Máriavölgy. A második világháború után tudatosan sorvasztották a nemzetiségek öntudatát és anyanyelvi oktatását. Felszámolták 1965-ben a magyar nyelvű oktatást. Ennek köszönhetően elkezdődött a megállíthatatlan beolvadási folyamat, ma alig százan beszélik a magyar nyelvet, de vallásukat megtartották. Ezért a szentmisét ma két nyelven tartják. /Kresz Béla: Templombúcsú Órádnán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
2012. november 30.
Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (7.)
Túlélők emlékezete
Több száz mélyinterjú, beszélgetés után rá kellett jönnöm, hogy a túlélők egyik napról a másikra drámaivá vált sorsuk legfontosabb időszakára, a vizsgálati fogság, a vallatás, a kihallgatás, a szembesítés eseményeire emlékeznek a legkevésbé.
A letartóztatás, a rabszállítás, a börtönnel való első szembesülés iszonyatos sokkját még megőrizte az emlékezet, utána pedig az idegrendszer azzal védekezett, hogy a memóriából „törölte” a kellemetlen élményeket. Talán ezzel is magyarázható, hogy a túlélők igen nagy többsége nem emlékszik az állambiztonsági tiszt által imamalom-szerűen, akár századszor is feltett kérdésekre. Szerencsés kivételek, természetesen, vannak: dr. Várhegyi István szociológus, Dávid Gyula irodalomtörténész, Varga László református lelkész még a kérdésfeltevés „hangulatára”, „atmoszférájára” is pontosan emlékszik. A legnagyobb bravúrt Varga László hajtotta végre: a börtönben Utiu Francisc hadnagy, bűnügyi vizsgálóbiztos parancsára 1957. április 11-én már-már betűhíven rekonstruálta a Budapesten a magyar forradalom és szabadságharc idején, 1956. október 23-a és november 3-a között készített, a letartóztatása után a felesége által elégetett naplót. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt, és az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban elhunyt Vastag Lajos közgazdász és Koczka György tévészerkesztő, Varga László tiszteletes úr – egyéni habitusuknak, irodalmi érdeklődésüknek köszönhetően – az úgynevezett „árnyalatokra”, a „szekus-lélek” – ha egyáltalán van, volt ilyen – „rejtelmeire”, a nagyon ritka ellágyulásokra is pontosan emlékezett, emlékszik.
A három év börtönbüntetésre ítélt Koczka György visszaemlékezése szerint Gruia Manea*, a legkegyetlenebb vallató tisztek egyike az egyik kihallgatáson – mivel az ausztráliai Melbourne-ben éppen akkor zajlottak az olimpiai játékok – beszámolt arról, hogy mik történtek az olimpián: „Többek között azt is említette, hogy a vízipóló-mérkőzés döntőjén az orosz és a magyar válogatott összeverekedett. Persze ezt annak bizonyítékaként mondta, hogy mi, magyarok milyen rohadt alakok vagyunk, hogy a nagy Szovjetunió csapatával is kikezdünk. Hiába magyaráztam neki, hogy én romániai magyar vagyok, és hogy azokhoz nem sok közöm van, nem hitte el.” Varga László a budapesti Püski Kiadónál 1998-ban megjelent, A fegyencélet fintorai. Románia 1956 után címet viselő kötetében, mint egy „rózsafűzér”-be, csokorba szedte a börtönben eltöltött hét esztendő fanyar humorral átszőtt emlékeit. Amikor Utiu Francisc vallatótisztje már unta a kihallgatást, arra kérte Varga Lászlót: meséljen a budapesti forradalomról! Varga László teljes átélésével, mesélésével minden bizonnyal élete egyik legjobb „alakítását” nyújtotta. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtönemlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól.
A „hazaárulási perek” túlélői közül a legjobb memóriával Balaskó Vilmost áldotta meg a Gondviselő. Emlékiratában, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület gondozásában, e sorok írójának előszavával 2001-ben megjelent Élet a föld alatt című kötetében – Varga Lászlóhoz hasonlóan – nemcsak a smasszerek, cellabeli tárgyak, a monoton és ehetetlen „menü” „fogásainak”, a rabtársainak teljes névsorát közli, hanem a 37-es cella vázlata A püspökök cellája alfejezetben – miután név szerint felsorolja a rabokat – arra is visszaemlékszik, hogy az egyházi méltóságok a három emelet melyik priccsén aludtak.
* Gruia Manea szekus őrnagy karrierje Bákóban kezdődött, majd a szamosújvári börtönben folytatódott. A kolozsvári Securitatéra az 1956-os magyar forradalom kitörése előtt helyezték át. Az egyetemi városban valójában ő irányította a diákok elleni megtorlást. Az egyik letartóztatott bölcsész hallgatónőt, Augustin Neamţu húgát úgy megütötte, hogy agyvérzést kapott, és ennek következményeként később, 51 éves korában elhunyt. Arra akarta rákényszeríteni, hogy beszéljen a testvére „rendszerellenes bűntetteiről”.
1956. november 1-jén a Házsongárdi temetőben a halottak napi megemlékezéskor ő vezényelte le a Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak megfigyelését, követését. A diákok az egyetem vezetőségének felkérésére, Dávid Gyula tanársegéd, ösztöndíjas aspiráns vezetésével kitakarították, rendbe rakták az írók és neves személyiségek sírjait. A bolyais diákok Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírjára virágot helyeztek el, gyertyát gyújtottak. A közvetlen közelben szaglászó Gruia Manea szemtanúja volt annak, hogy Bartis Ferenc magyar szakos hallgató, költő -- akit a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1957. szeptember 25-én hét év börtönbüntetésre ítélt – egy alkalmi versét szavalta el. Dávid Gyulát, mint a magyar forradalom áldozataiért tartott házsongárdi temetői megemlékezés főszervezőjét, hét év börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék. Hencegve dicsekedett neki Gruia Manea: „Ott voltunk közöttetek! Ha valamit csináltatok volna, ott, helyben kinyírtunk volna!” 1958 után Gruia Manea egy ideig Radnán a Securitate parancsnoka volt. Ő kínozta és vallatta Nicolae Mărgineanu tanárt, ő győzte meg Alexandru Drăghici belügyminisztert, hogy dr. Petru Groza államelnök kérése ellenére ne engedjék szabadon. Megkísérelte letartóztatni a kiváló költőt, Lucian Blagát is. A visszaemlékezések szerint a foglyok talpának verésére „szakosodott”: egy vasrúddal addig ütötte a talpukat, amíg elájultak. Visszaélései miatt kirakták a Securitatétól, és egy lottóügynökségnél dolgozott. Mivel nagy összeget sikkasztott, közbűntényesként több év börtönbüntetésre ítélték. (Lásd: Doina Jela: Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste. Editura Humanitas, Bucureşti, 2001, 133–134. oldal.)
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. július 28.
Pusztító áradások hétvégéje Erdélyben
Hargita és Beszterce-Naszód megyében egyaránt áradásokat okoztak a hétvégi esőzések, közben Marosvásárhely utcáit is elárasztotta egy felhőszakadás során lezúduló vízmennyiség, a szintén Maros megyei Nagyernye fesztiválját pedig meg is kellett szakítani az esőzések miatt. Emberáldozatról nem érkezett információ.
Hatalmas árvíz öntötte el vasárnap a Radnai-havasok lábánál található Beszterce-Naszód megyei Újradnát. Marius Rus, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, a felhőszakadás nyomán megáradt patak egy ingatlant teljesen tönkretett, egy idős házaspár pedig csak nehezen tudott elmenekülni a vizek útjából, a férfi orvosi ellátásra is szorult. A Sajónagyfaluhoz tartozó Sajószentivánon 57 háztartást öntött el a víz tegnapra virradóra.
Hargita megyében szombaton délután okozott károkat az eső. Gazdasági épületekbe és lakóházakba is bement a víz Farkaslaka község néhány településén. Farkaslaka, Szentlélek, Bogárfalva és Malomfalva lakóit kilenc év után ismét megriadtak. Ezúttal nem volt olyan magas a vízszint, mint 2005-ben, körülbelül másfél méterrel alacsonyabban özönlött le az áradat, de így is komoly gondokat okozott.
Kovács Lehel polgármestert telefonon értük el, szabadságáról sietett haza a hír hallatán. Elmondta, hogy az előzetes felmérések alapján több mint 250 gazdaságot érintett az áradás a községben, rengeteg lakóházba bement a víz, a kutak megteltek iszappal, utakat, hidakat, pallókat sodort magával a hirtelen lezúduló vízmennyiség.
Szombaton este hét óra után Bogárfalvára még az úton hömpölygött lefele a víz: a település alacsonyabb részein több házat is elárasztott, és a kerteket elmosta, a gazdasági épületeket is elöntötte.
A Dergő-patak medre nem tudta elnyelni a hirtelen lezúduló esőt. Bálint Vencel, a falu egyik lakója elmondta, hogy habár nem volt akkora a vízszint, mint 2005-ben, ezúttal is óriási anyagi kárt okozott az áradás. Székelyszentléleken a kultúrotthon környékén nem lehetett járni. A bogárfalvi Dergő-patak és a Loki-patak találkozásánál könnyebben mozdítható tárgyakat sodort magával a víz. Rengeteg épületet elárasztott, csűröket, lakóházakat rongált meg.
Balázsi Dénes nyugalmazott lelkész panaszolta el, hogy sajnos a falu kimaradt az árvízvédelmi szabályozási programból, így a sok vizet ott sem tudta elnyelni a patakmeder. A helyiek elmondták, még sertéseket is magával vitt az áradat. Az emberek tehetetlenül várták, amíg a vízszint leapadjon. Közben pedig már gyülekeztek a tűzoltóautók: az udvarhelyszéki önkéntes és hivatásos alakulatok is odasiettek segíteni a takarításban. E két település között ráadásul nem olyan rég került az útra új aszfaltréteg, ami teljesen tönkrement.
A községközpontban hasonlóan nagy gondot okozott az áradás. Ott is lakóházakba, műhelyekbe és gazdasági épületekbe folyt be a víz. Malomfalván is egy-két házat elárasztott. Az előzetes felmérések szerint mintegy egymillió eurós kárt okozott Farkaslaka községben a szombat délután és este lezúdult árvíz.
A hirtelen lezúduló eső a Nagy-Küküllő felső részén is gondot okozott, Zetelaka községben is néhány gazdaságot elárasztott a víz. Ugyanakkor villámcsapás következtében vált a lángok martalékává két gazdasági melléképület Kápolnásfalun.
A szombat esti felhőszakadás számtalan bosszúságot hozott a marosvásárhelyieknek is: az utcák, terek tavakká változtak, a közlekedésben fennakadások keletkeztek. Eközben a szakadó eső félbeszakította szombat délután a szintén Maros megyei Nagyernye fesztiválját, néhány percig még búzaszem nagyságú jég is hullott.
Krónika (Kolozsvár)