Udvarfalván Petőfi Sándor versmondó versenyt rendeznek, a résztvevők Marosvásárhely környéki falvak iskolásai. /(bodolai): Petőfi Sándor versmondó verseny. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

Magyarpéterlakán Veress Róbert Gyula református lelkipásztor második alkalommal rendezett kórustalálkozót: okt. 15-én megszólalt Udvarfalva, Marosfelfalu, Disznajó, Radnótfája, Körtvélyfája, Magyarrégen és Marosszentgyörgy református kórusa. /Csíky Csaba: Ünnepre jöttünk. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

"A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete január 12-én este vitafórumot tartott a Maros megyei Szentanna községhez tartozó Udvarfalván. A fórumon kiderült, a mezőgazdaság számára nyújtott állami támogatás nem elegendő, így a gazdák főként saját erejükre, vannak utalva. Náznán Jenő, a Maros megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezérigazgatója ismertette azokat az állami támogatási formákat, amelyeket a magántermelők igénybe vehetnek. Csomós Attila mérnök, az RMGE elnöke elmondta, az egyesület elnyert egy 219 ezer eurós pályázatot, ebből többek között számítógépes informatikai rendszert kívánnak létrehozni Erdélyben, hogy a tagszervezetek idejében értesülhessenek a különböző tájegységeken létező árakról, a termesztéssel-tenyésztéssel-eladással-vásárlással kapcsolatos legfontosabb információkról. Dr. Tamás Lajos mérnök arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy az RMGE bármikor ingyen a gazdák rendelkezésére áll szaktanácsok tekintetében. /Bakó Zoltán: Anyagi segítség is szükséges. Ülésezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete. = Krónika (Kolozsvár), jan. 15./"

"A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete január 12-én este vitafórumot tartott a Maros megyei Szentanna községhez tartozó Udvarfalván. A fórumon kiderült, a mezőgazdaság számára nyújtott állami támogatás nem elegendő, így a gazdák főként saját erejükre, vannak utalva. Náznán Jenő, a Maros megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezérigazgatója ismertette azokat az állami támogatási formákat, amelyeket a magántermelők igénybe vehetnek. Csomós Attila mérnök, az RMGE elnöke elmondta, az egyesület elnyert egy 219 ezer eurós pályázatot, ebből többek között számítógépes informatikai rendszert kívánnak létrehozni Erdélyben, hogy a tagszervezetek idejében értesülhessenek a különböző tájegységeken létező árakról, a termesztéssel-tenyésztéssel-eladással-vásárlással kapcsolatos legfontosabb információkról. Dr. Tamás Lajos mérnök arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy az RMGE bármikor ingyen a gazdák rendelkezésére áll szaktanácsok tekintetében. /Bakó Zoltán: Anyagi segítség is szükséges. Ülésezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete. = Krónika (Kolozsvár), jan. 15./"

"Jún. 2-án, pünkösd szombatján Szászrégenben a főtéren zászlóikkal gyülekeztek a X. találkozóra érkező kórusok és a város fúvószenekarának kíséretével végigvonultak a főúton a református templomig. Évek óta készültek a felvonulásra, de erre a vegyes lakosság miatt nem volt lehetőségük. Most a város önkormányzata és rendőrségi hivatala adott engedélyt erre. Sok kórus volt jelen. A házigazdák kórusai, a Liliom Vegyes Kar és a nőszövetség most alakult női kórusa, Marosszentgyörgy református egyházközségének vegyes kara, Abafája kis kórusa, Küküllőbonyha református egyházközségi vegyes kara első alkalommal szerepelt, Dicsőszentmárton Sipos Domokos Vegyes Kara, Disznajó ifjúsági kórusa, Magyarrégen református egyházközségének vegyes kara, Marosfelfalu női kara, a marosvásárhelyi kórusok /Szabadság utcai református egyházközség Hozsánna vegyes kara, a Gecse utcai kistemplom "Evangélium" vegyes kara/, Nyárádszeredáról a Bocskai István Női Kar, a parajdi református egyházközség vegyes kara, Radnótfája kórusa, Székelyudvarhely Balázs Ferenc vegyes kara, a szovátai Intermezzo női kamarakórus, a szovátai református egyházközség vegyes kara, Udvarfalva reformátusainak vegyes kara. Nagy Ferenc, a Seprődi János Kórusszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt egy Nyárád menti kis községből indult el a kórusszövetség megalakítása, amely azóta a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai egyesületévé vált és a mostani szászrégeni találkozó nagybetűs ünnepe az egész magyar karéneklésnek. /Tizedszerre Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./"

A hagyományteremtés szándékával egy évvel ezelőtt Körtvélyfáján első alkalommal megrendezett reneszánsz énekkari találkozót a közelmúltban a második követte. A református egyház Cantate Domino vegyes kara a Laudate Nomen Domini találkozóra várta dalostársait, közölte Nagy Ferenc, a Seprődi János Kórusszövetség elnöke. Tíz együttes mutatkozott be a körtvélyfáji református templomban: Marosfelfalu református női kara, Magyarrégen református vegyes kara, Marosszentgyörgyi református vegyes kara, a marosvásárhelyi Bernády György Kamarakórus és a marosvásárhelyi Református Kollégium énekkara, Körtvélyfája Cantate Domino vegyes kara, a cserealji református kórus, a marosvásárhelyi Musica Humana női kamarakórus, az udvarfalvi fiatalok kórusa. A találkozó végén valamennyi részt vevő kórus átvehette a Seprődi János Kórusszövetség által adományozott Kodály-emléklapot. /Járay: Reneszánsz dalostalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./

Marosszentgyörgyön már hagyományossá vált a kórustalálkozó, a Marosszentgyörgyi Tavasz, melyet idén április 22-én tartottak, a helyi kultúrotthonban és a Soli Deo Gloria Közművelődési Alapítvány szervezésében. A vendéglátó marosszentgyörgyi együttesek – Soli Deo Gloria és a Laudate Dominum ifjúsági kórus, a helyi általános iskola gyermekkórusa, a Kolping család kórusa, a Szent Cecília és a Reménység vegyes kar – mellett fellépett az udvarfalvi Hozsanna ifjúsági kórus és az anyaországi Pomáz község református gyülekezetének vegyes kara. Hajdó Károly karnagy /a Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar és a Laudate Dominum ifjúsági kórus irányítója/ elmondta, hogy a két csoport nemrég tért haza Magyarországról, ahol a Vasas kórus vendégszeretetét élvezhették. Az anyaországi kórussal tízéves kapcsolat köti össze őket. /(mészely): Marosszentgyörgyi Tavasz kórustalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./

Amikor gyereket vállalunk, teremtő társai vagyunk a Jóistennek. És van-e ennél nagyobb öröm, megtiszteltetés? Hiszen a legnagyobb boldogság az életben, amikor látjuk nőni a gyerekeinket – vallja a Maros megyei Udvarfalván élő Zólyomi házaspár, 11 gyereknek adtak életet. – Engem a Jóisten is édesanyának teremtett – mondja félig tréfásan, félig komolyan Zólyomi Rozália, Rozi asszony. Eleinte Marosvásárhelyen dolgoztam Zólyomi József mint karbantartó kőműves, egészen 91-ig, amikor leépítéssel kikerült a vállalattól. Azóta maszek munkából él, sokat dolgozik Magyarországon. Büszke, hogy az új ház két keze munkája. A fiúk pedig már igazi fiatalemberek, együtt járnak dolgozni az apjukkal. A Zólyomi brigád. Így emlegetik az apából meg fiaiból álló építészcsapatot, amely szakmailag is komoly elismerést vívott ki magának. Zólyomiék mélyen vallásos reformátusok. És nagyon szeretnek énekelni. Nagyobb ünnepeken a családi kórus rendszeresen fellép. Legutóbb Marosvásárhelyen, a Vártemplom Diakóniai Házában énekelt együtt a család, amikor a Lázáreum Alapítvány külön ünnepséget szervezett számukra. /Bögözi Attila: „Engem a Jóisten is édesanyának teremtett”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

Marosvásárhelyen tartották a Csipike mesemondóverseny körzeti szakaszát. A megmérettetésen a marosvásárhelyiek mellett mezőpaniti és udvarfalvi másodikos kisdiákok vettek részt. /Menyhárt Borbála: Hol volt, hol nem volt. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./

Kézdivásárhelyen a diákok birtokukba vették a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületét. Markó az erdélyi magyar oktatás egyik fellegvárának nevezte Kézdivásárhelyt. Kifejtette: Nagy Mózes, a kantai katolikus gimnázium alapítója méltán lehet büszke az utókorra, hiszen a pedagógusok, a városvezetés és a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hagyományokat ápolják. „Folytatni kell az oktatás decentralizációját. Nem tartható tovább az a gyakorlat, hogy a központban, Bukarestben hozzanak meg olyan döntéseket, amelyeket helyben kellene meghozni” – fogalmazott Markó Béla RMDSZ-elnök. Petrozsényben Ifjúsági Központot avattak, amely többek között a pályaválasztási tanácsadásban és az elhelyezkedés megkönnyítésében játszik majd szerepet. A Maros megyei Udvarfalva elemi iskoláját Farkas Jenőről, az egykori református lelkész-esperesről nevezték el. Farkas Jenő több mint négy évtizedet élt a faluban, az iskolára 1908-ban kezdte meg a gyűjtést, 1911-ben sikerült felavatni az intézményt, amelyben tanítói lakás és két osztályterem kapott helyet. A Marosszentanna községhez tartozó településen egykor nyolc osztály működött. „A dévai Téglás Gábor Iskolacsoport jó példája annak, hogy a magyar és a román kormány közös akaratából, konkrét célkitűzésként hogyan születik meg egy intézmény” – fogalmazott Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter a Hunyad megyei tanintézmény évnyitóján. Az iskolacsoportban, ahol óvodától érettségiig lehet magyarul tanulni, idén a harmadik tanévet kezdték el, a magyarul tanulók létszáma meghaladja a 650-et. „Megalkottuk a Hunyad megyei magyar oktatás stratégiáját, amelyet gyakorlatba is fogunk ültetni. A megyei oktatási rendszer négy erős pillérre épül majd, az első kettő a Zsil-völgye Petrozsény és Lupény központtal, a Maros mentén pedig Déva és Vajdahunyad központtal” – magyarázta Winkler Gyula. /Születő és eltűnő iskolák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

Marosszentannán felavatták a Diakónia Keresztyén Alapítvány legújabb házi beteggondozóját. Ennek négy falu lakói örülhettek: a marosszentannaiak, az udvarfalviak, a várhegyiek és a bárdosiak. Az alapítvány és a szentannai önkormányzat által közösen fenntartott munkapont alkalmazottja kezdetben ötven rászoruló idős, beteg ember otthoni gondozását fogja végezni. A kezdeményező a református egyház égisze alatt működő szervezet, a rászorulók kiválasztásában és ellátásában a vallás nem számít kritériumnak. „Ha a községbeliek lassan is, de kezdik megszokni, hogy ilyen beteggondozási szolgálat is létezik” – mondta a szűk hónapja Magyarfülpösön is beindult tevékenységről Ady István református lelkész. /Szucher Ervin: Az öregekre is odafigyelnek Marosszentannán. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./

Erdélyi és anyaországi hagyományőrző huszárokból alakult meg az a csapat, amely az 1874-ben létrejött Marosvásárhelyi Magyar Királyi 9-es Honvéd Huszárezred emlékére verbuválódott össze. Június 20-án ez a csapat végigvonult Marosvásárhely történelmi részein, majd a középkori vár udvarán a történelmi egyházak képviselőinek a részvételével zászlóavató ünnepséget tartottak. Ezt követően négy huszárt avattak fel, akik ismét létrehozták a huszárezred emlékét idéző alakulatot. Marosvásárhelyről az emléktúra résztvevői Udvarfalva, Mezőpanit érintésével Marossárpatakra lovagoltak, majd onnan Szászrégen, Mezőkirályfalva, Szentmáté, Apanagyfalu és Bethlen irányába haladtak tovább. Az emléktúra a magyardécsei cseresznyefesztiválon ér véget. /Huszáravatás és emléktúra Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./ Az a nemzet, amely nem ápolja a hagyományokat, elgyökértelenedik. Ezért vállalták a fiatalok, hogy újraalakítják a marosvásárhelyi magyar királyi 9. honvéd huszárezredet. Június 20-án vonultak a várba a huszáralakulatok és hagyományőrző lovascsoportok, amelyeket dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Vitéz Szoboszlai Endre törzskapitány köszöntött, majd a Sófalvi Szabolcs és Székely Szilárd vezette marosszentgyörgyi Jubilate Deo és a Kolping Család egyesített kórusa a Föl, föl vitézek a csatára című kórusművet adták elő. Eljött az ünnepségre a Győrffy Árpád őrnagy által vezetett Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred, a Lázár Béla kapitány vezette Szovátai 15. Mátyás Huszárezred hagyományőrző lovascsapata, itt volt Miholcsa József őrnagy vezényletével a 15. Mátyás Huszárezred Marossárpatakról, vendégekként a Vitéz Szoboszlai Endre törzskapitány irányította Debreceni 2. Honvéd Huszárezred és eljött Bartha Mihály polgármesterrel az élen a mezőpaniti hagyományőrző lovascsapat is. Ezután a huszárok elindultak az emléktúrára. /Vajda György: Zászlót bontottak a huszárok. Újraalakult a marosvásárhelyi Magyar Királyi 9. Honvédezred. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

Előadás kulákgyilkosságról
Vasárnap este 9 órától minden bizonnyal igen érdekes előadást tart László Márton történész Vadadon. A Csíkfalva községhez tartozó falu kultúrotthonában egy hatvan évvel ezelőtti kulákgyilkosságról értekezik a kutató, aki elmondta, a falubeliek kérésére tette erre az időpontra előadását.
Az előzményekről annyit mondanék, hogy a kollektivizálás bevezetése, illetve az ez elleni tiltakozás miatt Maros megye területén ’49-ben és ’50-ben négy embert gyilkoltak meg. ’49-ben bevezették a szérűcséplést. A gabonát ugyan le kellett adni, de az emberek otthon csépeltek, így egy részét el tudták dugni. A hatalom rájött erre, ezért tették kötelezővé a szérűn való cséplést, ahonnan már nem lehetett gabonát hazavinni. Ezt az emberek nem akarták. A tiltakozók közül Vadasdon Sánta József tanítót gyilkolták meg, Nyárádszeredában Kacsó István gazdálkodót.
’50-ben a kollektivizálás elleni tiltakozók közül Vadadon Kiss Isvánt, Udvarfalván pedig Nagy Lászlót ölték meg. Éjjel kiment értük a szekuritáté különítménye, elvezették, majd lelőtték őket. A hivatalos verzió szerint kísérés közbeni szökéskísérlet miatt. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Kacsó István például hetven körüli, sántító öregember volt. Ebbe a sorozatba illeszkedik Kiss István története. Azért ezt az esetet kutattam és dolgoztam fel, mert ehhez találtam a legtöbb forrásanyagot – mondta a kutató.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

A kollektivizálásról
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és gyertya – ünnepi gála
Könyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz.
A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe.
Könyv és gyertya díjban részesültek
Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja.
Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője.
Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén.
Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére.
Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért.
Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása.
Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának.
Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje.
Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi.
Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett.
Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak.
Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is.
Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot.
Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet.
Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben.
Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt.
Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között.
Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak.
Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot.
Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Vizitáció Maros megyei egyházközségekben
A héten három Maros megyei településre – Székesre, Székelykálba és Udvarfalvára – látogatott el az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága, melyet Kató Béla püspök vezetett. A többtagú bizottságban jelen volt Kántor Csaba főjegyző, Szegedi László generális direktor is.
A generális vizitációk újdonsága, hogy a pénzügyi ellenőrzés a vizitáció előtti napokban megtörténik, így az egyházfők a gyülekezettel való találkozásra helyezhetik a hangsúlyt. Udvarfalván – ahová mi is meghívást kaptunk – a Maros- mezőségi Egyházmegye lelkipásztorai is részt vettek azon az istentiszteleten, amelyen ismertették a vizitáció eredményét. A küldöttséget és a vendéglelkészeket Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Szabó Árpád helyi lelkész és a főgondnok köszöntötte, igét hirdetett Szegedi László generális direktor, fellépett a Hozsánna ifjúsági kórus, amely, az igehirdető szavaival élve, igazi ajtónyitó, a lélek húrjait pengető együttes.
– Mi a célja az Erdélyi Református Egyházkerület generális vizitációjának? – tettük fel a kérdést Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének.
– Egyházi rendünk és törvényünk szerint az egyházkerület püspökeinek évente tíz gyülekezetet kell meglátogatniuk. Mivel az egyházkerülethez tizenöt egyházmegye tartozik, minden egyházmegyéből egy gyülekezetet választunk ki. Egy kicsit rendhagyó módon végezzük a vizitációkat, nem csak arra a szigorú előírásra összpontosítunk, hogy megvizsgáljuk a könyveket, és ami az egyházközségben történik, hanem szélesebb körben szeretnénk azon a napon az egyházközség, a település életét megismerni, az örömökkel, gondokkal együtt. Maros megyében most két egyházközséget látogattunk meg, szerdán a Marosi Egyházmegyéhez tartozó Székesen és Székelykálban, most Udvarfalván voltunk. A településeket szubjektív módon választottam ki, olyan helyekre voltam kíváncsi, ahol eddig nem jártam. Ilyen alkalmakkor egyházi életünk keresztmetszetét is látjuk, hiszen azonos méretű gyülekezetekből nagyon sok van a közösségben. Az egyedi esetekből olyan általános következtetéseket vonhatunk le, amelyek segítségével szabályokat állíthatunk fel vagy projektet készíthetünk az általános problémák megoldására. Elbeszélgettünk a nőszövetséggel, a presbitériummal, a gyerekekkel, az ifjakkal, ők mutatták be saját egyházi életüket. Az is újítás, hogy elmentünk a község polgármesteréhez is. Ez fontos dolog, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy falu életében a lelkipásztornak és az önkormányzat vezetőjének együtt kell működnie, s ha nem tudnak együttműködni, és nem segítik kölcsönösen egymást, akkor amiatt előbb-utóbb kárt szenved a közösség. Tudunk olyan helyekről, ahol rivalizálás van, és ez árt a közösségnek. Arra buzdítunk mindenkit, hogy próbálják megtalálni a módját a gyülekezet felemelésének.
Ma Udvarfalváról pozitív élménnyel megyünk el. Egy több mint hétszáz lelkes gyülekezetnek Marosvásárhely tövében van jövője, hiszen a fiatalok nem olyan mértékben mentek el, mint máshonnan. Habár 10 százalékkal csökkent a lélekszám, mégsem olyan drasztikus az apadás. A város közelsége és a munkahelyek viszonylagos megléte arra enged következtetni, hogy a jövőben is megmarad ez a közösség. Ez a lényeg, mert gyülekezeti életünk csakis emberekkel, fiatalokkal képzelhető el. Akármit tehetünk, akármilyen csodálatos projekteket kivitelezhetünk, ha nincsenek fiatalok, nincsenek örököseink, az egész fölösleges, és kárba vész. Itt ifjúságot is találtunk, és reménykedünk abban, hogy nem kell majd arról számot adnunk, hogy folyamatosan fogyunk, és kiszámítható, mikor kell az utolsó embernek megásni a sírját. Pozitív látogatás volt, amiből mi is erőt merítettünk. Továbbvisszük, amit itt hallottunk. Javaslatokat is tettünk, mit lehet még jobbá tenni, buzdítjuk az itt lévőket, hogy ehhez tartsák magukat.
– A székesi egyházközségben mit talált a vizitáció?
– Székes 152 lelkes gyülekezet, Kálban 70 lélek van. Székesen egész más a helyzet. Hét gyerek van az iskolában. Ez nem jó előjel. Arra mutattunk rá, hogy az a hét gyerek is fontos, azzal a hét gyerekkel is törődni kell. Meglátogattuk őket, és olyan csillogó szemű gyermekekkel találkoztunk, akik bármivé válhatnak még az életben, csak el ne kallódjanak. Segíteni kell őket ott, ahol lehet. Számtalan példa van rá, hogy a lelkipásztorok voltak azok, akik a gyerekeket jó útra vezették, taníttatták, befolyásolták őket. Ma sem lehet ez másképp, hiszen ezt a feladatot kaptuk!
– Marosvásárhelyen a Szabadi úti gyülekezetből a lelkésznek távoznia kellett. Mi a helyzet ebben a gyülekezetben? Indult-e fegyelmi eljárás Szász Zoltán lelkipásztor ellen?
– Az előző lelkipásztor lemondott. A presbitérium a lelkész hivatali hanyagságát fedte fel. Ennek következtében ő is, a gyülekezet is úgy látta jobbnak, ha eltávozik. Önként mondott le az állásáról, a gyülekezetnek új lelkipásztort kell választania. Egy olyan lelkészt szerettek volna megválasztani, akinek még nem volt meg a kellő hivatali éve. Egy városi gyülekezetbe csak úgy lehet jelentkezni, ha két év segédlelkészség után még az öt év régisége is megvan. A gyülekezet tájékozódott, és végül, tudomásom szerint, Bárócz Huba felvinci lelkipásztort, az Enyedi Egyházmegye korábbi esperesét hívta meg, most következik a bemutatkozó szolgálat, és utána dönt a közgyűlés. Mivel a presbitérium egyhangúlag hívta meg, valószínűleg egyértelmű lesz a döntés. Ezzel lezárul a folyamat, új lelkipásztora lesz a gyülekezetnek, és ettől kezdve új gyülekezeti élet kezdődik.
Szász Zoltán önként tette le a hivatalát, a presbitérium elfogadta, s úgy gondolták, nem indítanak fegyelmi eljárást ellene. Ezzel a problémát lezárták – tájékoztatott Kató Béla püspök.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)

A megtalált harmónia
Régi, kedves meghívásnak tettem eleget, amikor bekopogtunk a Nyárádszentimrén élő Kelemen Margit nyugalmazott magyartanárnőhöz, hogy néprajzi múzeumát megtekintsük. A hagyományos viseletet, bútorokat, mesterségeket, eszközöket, valamint a hajdani falu életét idéző régi képeket is bemutató kiállítás megtekintése előtt francia férjével végigvezettek a pAradicsomi hangulatot idéző kerten, amelyet közös nagy szenvedéllyel művelnek.
A saját készítésű zamatos almalé mellett a kertre néző verandán pedig kellemesen elbeszélgettünk múltról, jelenről, kertről, múzeumról és a sorsról is, amely Jean Pollart-t szülőhazájából, Belgiumból Nyárádszentimrére sodorta.
A faragott, festett gyalogkapun belépve a domboldalt betöltő virágoskert színpompája fogad. A rózsák ideje ez, különböző árnyalatokban és nagyságban uralják a kertet, ahol a sok színes virág mellett még a mirha is megterem. A fásszínben levő polcos szekrénykén tekercsek sorakoznak. Mint kiderül, a házat körülvevő kert minden részletéről, minden növényéről készült pontos kimutatásokat tartalmazzák. A lakóház mögött van a konyhakert a melegházzal, amelynek egyenletes hőmérsékletében ottjártunkkor már szépen gömbölyödtek a pAradicsomok, a kertben egészséges, kövér zöldségfélék sorakoztak. A végében pedig két kerti szék, hogy a gyomlálásban, kapálásban legyen hol megpihenni. A virágoskert fölötti gyümölcsösben a hagyományos erdélyi gyümölcsfák mellett jó néhány egyed Belgiumból származik, ahogy az érdekes, szokatlan termésű ribizlibokrok és néhány szőlőtőke is. A kert koronája a hosszú drótokra felfuttatott szőlős, a tőkék alatt földieperrel, amely gazdagon terem, akárcsak a málna és az egres. A kert végében faragott tulipánokkal díszített filegóriában van a házi készítésű sós fürdő, amelynek vizébe több mint száz kiló parajdi só került, és ötletes megoldással fűteni is lehet. A napi munka után kell-e kellemesebb kikapcsolódás, mint a meleg, sós vízből nézni a kertet, és a túloldalon levő erdős domboldalt!
A házzal szemben, a virágtenger túloldalán, a csűrből átlényegült lakrészek fölötti beépített tetőtérben van a néprajzi múzeum. A férje halála után érzett elkeseredésében Kelemen Margit rendezte be, a család tulajdonában levő és a faluban fellelhető tárgyakat összegyűjtve, és témák szerint gondosan elrendezve. A belépőt sokatmondó régi fényképek fogadják. A nyárádszentimrei iskolában, ahol az elmúlt iskolai évben nyolc elemista tanult, 1935-ben két tanító nyolcvan gyermeket oktatott. Népes dalárda énekelte a nyárádmenti dalokat, és 1957-ben 15 tagú színjátszó csoport szórakoztatta a helyi közönséget. Igazolványokban sincsen hiány, munkakönyvek, szakszervezeti könyvecske, szövetkezeti tagsági könyv, útlevél, CEC-könyv, ellenőrző könyvecske és sok egyéb irat tanúskodik arról a korszakról, amelyet a múlt században átélt a falu lakossága. A hosszú terem padlóját rongyszőnyegek fedik, a falakat varrottasok, szőttesek, feliratos varrott falvédők díszítik, a terem közepén sorakozó ágyakon háziszőttes gyapjútakaró, varrottas párnák tanúskodnak a szentimrei lányok kelengyéjéről.
Jó ötletként helyi viseletbe öltöztetett, fából faragott figurák népesítik be a teret, nők és gyermekek varrás, szövés, gyermekgondozás közben, férfiak a jellegzetes népi mesterségeket űzve szerszámok, eszközök gyűrűjében. Néhány "ka- kukktojás", például óriáspatkó is van a tárgyak között a belgiumi francia férj gyűjtéséből. A terem végén megelevenedik az iskolai élet a palatáblától a pionír- egyenruháig, másutt köcsögök, régi üvegek sorakoznak. A falu múltjában, történetében tett séta során arra gondolok: milyen jó lenne ma, ha minden faluban lett volna egy Kelemen Margit, aki tudta, hogy mit, hogyan és miért kell gyűjteni, amíg nem kerül a szemétbe minden, ami régi és hasznavehetetlennek tűnik. Vérbeli pedagógusként pedig azt tervezte, hogy néphagyományokra épülő táborok szervezésével folytatja a gyermekekkel való foglalkozást. A Kolozsvári egyetem magyar–francia szakának végzőseként Mezőbodon és Udvarfalva után húsz évet Sárpatakra ingázott, majd nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi faipari középiskolában tanított. Bár a Nyárádmentén, Magyaróson született, korán elvesztett építészmérnök férjének szülőházába tért haza, és az ő emlékét is őrzi mindaz, amit megvalósított.
Belgiumi francia férje, Jean Pollart, aki hazájában távközlési technikusként dolgozott, az első segélyekkel jött el először Erdélybe, és úgy beleszeretett, hogy ideköltözött.
Felesége halála után megtudta, hogy a Nyárádmentén van egy tanárnő, aki beszéli a francia nyelvet, és látogatásai nyomán született meg köztük a kapcsolat, amely derűs, harmonikus napokat hozott mindkettőjük számára. Nemcsak Kelemen Margit gazdag ötletekben, férje is rendkívül kreatív ember, fúr, farag, szerel és szenvedélyesen kertészkedik. Keze nyoma a múzeum alatti házban is tetten érhető. A szép régi bútorokat ő újította fel, s így azok a hajdani szobabelsők hangulatát varázsolják a helyiségekbe, ahova mindkettőjük gyermekei, unokái szívesen mennek pihenni, kikapcsolódni Marosvásárhelyről és Belgiumból is.
Nem volt sem gondoktól mentes, sem egyszerű az életük, de a jellegzetes francia könnyedséggel és humorral Jean Pollart azt vallja, hogy a nehéz pillanatokban nem szabad a múltban leragadni, hanem "il faut tourner la page", azaz az élet könyvében lapozni kell, továbblépni, ahhoz, hogy újra megtalálhassuk az egyensúlyt és a boldogságot.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro

Bekecsalji múltkövetés félezerrel
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)

Túlcsorduló szívek tánca
Májusfa néptánctalálkozó Udvarfalván
Szombaton, május 13-án tartották Udvarfalván a Májusfa néptánctalálkozót, amelyen Maros és Hargita megyei néptánccsoportok és anyaországi hagyományőrző együttes is fellépett.
A negyedik alkalommal szervezett Májusfa néptánctalálkozó szervezője a közigazgatásilag Marosszentanna községhez tartozó udvarfalvi Aranykalász néptánccsoport, amelyet a település Kicsikút Egyesülete és helyi vállalkozók támogattak. Az eseményen kilenc néptáncegyüttes vett részt, vendégmeghívott az anyaországi testvértelepülés, Györköny német néptánccsoportja volt. A kitartó májusi eső „belezuhogott” a szervezők ötletébe, a falu központjától a szabadtéri színpadig tartó ünnepi felvonulás látványától ezúttal megfosztotta a jelenlévőket. A borongós, hűvösre forduló esős idő azonban nem nyomta rá bélyegét az együttestagok hangulatára, a viszontlátás örömével köszöntötték egymást, életvidám bemutatkozásukat a helyi művelődési otthonban tartották meg, a jó hangulatú együttlétet pedig táncházzal zárták.
„Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz”– köszöntötte alkalomhoz illő idézettel a művelődési házat zsúfolásig megtöltő táncosokat és közönséget László Ildikó alpolgármester, aki egyben a szervező Aranykalász néptánccsoport fáradozását méltatta. Örömét fejezte ki amiatt, hogy negyedik alkalommal is megszervezhették a néphagyományukat éltető tánccsoportok találkozását, bemutatkozását és ismerke-dését. A helyi református lelkipásztor, Szabó Árpád áldásában arra kérte a találkozó résztvevőit, hogy vidámítsák fel a közönséget a szomorkás, esős idő ellenére, egy bibliai idézettel élve: „aki mást felüdít, az maga is felüdül”.
A közönség kedvencei – a picurkák
Mintegy vezényszóra üdítette fel a zsúfolásig telt kultúrotthont az első fellépő csoport, az udvarfalvi óvodások előadása. A háromévesektől nagycsoportosokig terjedő gyermeksereg korosztályukat meghazudtoló önbizalommal adta elő népi gyermekjátékokkal tűzdelt előadását. Az őket követő gyermekegyüttesek és pedagógusaik munkáját is elismerés illeti, nemkülönben a felnőttcsoportok profizmusát, helyszűkében nehéz volna mindeniket méltatni. De az a huszonhat óvodás – akik közül egyeseken a pelenkát a szépen keményített tenyérnyi magyar népviselet rejtette csak el, de nem hiányzott az alkalomhoz illő parányi fekete vagy fehér lakkcipő és fehér harisnya sem az arasznyi hurkákról – mosolygó napsütést varázsolt a terembe odaadásukkal, szívből és tele torokból énekelt népi gyermekdalaikkal. Amint a három óvónő – Kónya Sebe Emőke, Domahidi Melinda és Kelemen Ilona – kérdésünkre kifejtette, erre a néptáncfesztiválra kimondottan nem kellett készülniük. Azokat a népi gyermekjátékokat mutatták be a színpadon, amelyeket az óvodai program keretében naponta eljátszanak. „Ezekkel a gyermekjátékokkal a mozgékonyabb gyerekek figyelmét is le lehet kötni, és a legtöbb tevékenységbe bevisszük az éneklést. Tele van az életünk énekkel” – nyilatkozták a megszólított óvónők.
Böndör Tibortól, a Tolna megyei Györkönyből érkezett Glöckner János Német Nemzetiségi Tánccsoport vezetőjétől megtudtuk, hogy húsz éve alakult hagyományőrző csoportjuk sváb és német táncokat ad elő. A tizenöt fős néptánccsoport a legváltozatosabb korosztályokból tevődik össze, vannak tizennégy évesek, de idősek is, akik továbbadják hagyományaikat az ifjaknak. A fiatalabb nemzedék sem ódzkodik a néptánctól, nyolc-tizenkét évesek is csatlakoznak, esetenként az anya a fiával táncol. A tánccsoportot a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület működteti, ugyanakkor a német kisebbségi önkormányzat is támogatja tevékenységüket, melynek célja a német identitás megőrzése.
A házigazda Aranykalász néptánccsoport vezetője, Mezei Károly elmondta, hogy a tíz párból álló udvarfalvi néptánccsoport hat éve alakult, a tagok önerőből tartják fenn. A Májusfa néptánctalálkozót saját és a lelkes helyi vállalkozók anyagi támogatásával sikerült megrendezni. Hangsúlyozta a hasonló találkozások fontosságát a hagyományőrzés terén, azt, hogy ismerkedhetnek és egymás táncait, kultúráját is megismerhetik a csoportok. Demeter József, a helyi tánccsoport tagja kiemelte, hogy a Májusfa néptáncfesztivál névválasztása nem véletlen, a tavasz hírnökeként döntöttek e jelképes név mellett. A néptánccsoport tagjai negyven-ötven éves házaspárok, meghívott oktatóktól sajátítják el a különböző tájegységek táncrendjét. A településen nincs hagyománya a májusfaállításnak, de a szabadtéri színpad elé felállították a természet újjászületését jelképező májusfát, az ifjúság Európa-szerte ismert szimbolikus kellékét.
SZER PÁLOSY PIROSKA / Népújság (Marosvásárhely)

Tanszertámogatás mint lendület a szépen neveléshez
Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Ebből 150 darabot már kedden délelőtt átadtak többek között a marosvásárhelyi Lidia Otthon és a Szivárvány Ház gyerekeinek, illetve olyan vidéki nagycsaládoknak és rászoruló gyerekeknek, akiket évek óta felkarol az alapítvány.
Összesen 1 millió 30 ezer 224 forint értékben érkezett adomány, és a napokban igyekeznek mindenkihez eljuttatni a füzeteket, tollakat, tolltartókat, vonalzókat, színes ceruzákat tartalmazó csomagokat.
Idén a hetven általános iskolás, valamint nyolcvan középiskolás és egyetemista marosvásárhelyi diáknak a mindenki által Ila néniként ismert Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézményvezetője adta át a tanszercsomagokat az alapítvány székhelyén. Ila néni lapunknak elmondta, vannak olyan családok, amelyeken nem lehet segíteni, bárhogy is próbálkoznak, de van néhány olyan is, amelynek csak egy kis támogatás és lendület kell ahhoz, hogy szépen neveljék gyerekeiket.
Legtöbbször a Lazarenum Alapítvány az érintett falvak lelkészétől szerez tudomást a nehéz helyzetben lévő családokról. Az idei csomagok a marosvásárhelyi rászorulókon kívül Nyárádmagyaróson, Székelyberében, Backamadarason, Somosdon, Héderfáján, Búzásbesenyőben, Mezőmadarason, Bándon, Kapuson, Mezőménesen, Mezőkölpényben, Szabédon, Udvarfalván, illetve Vajdaszentiványon élő szerényebb körülmények között élő gyerekekhez jutnak el.
Összesen ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás jut idén is beiskolázási támogatáshoz a hatodik éve megszervezett adománygyűjtésnek köszönhetően.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Értékes ajándék becsengetésre
Látható örömmel vették át az idén is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomagjait a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítványnál, ahova szeptember 4-én hatodik alkalommal érkezett meg a szerény anyagi körülmények között élő nagycsaládokban, intézményekben nevelkedő gyermekeknek szánt 1.300.224 forint értékű támogatás.
A szervezet önkéntesei egész éjjel csomagolták a füzeteket, tolltartókat, tollakat, színes ceruzákat és egyéb tanszereket, értékes csomagot állítva össze a rászoruló gyermekeknek. Az iskolakezdésre szánt ajándékot Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány vezetője adta át Lidia Ház, a nagyfülpösi Szivárvány Ház lakóinak, képviselőinek, illetve az alapítvány által támogatott nagycsaládokban nevelkedő diákoknak, akik a megyeszékhelyen, valamint a környező településeken – Vajdaszentivány, Unoka, Görgényszentimre, Geges, Nyárádremete, Udvarfalva, Backamadaras, Somosd, Héderfája, Kapus, Mezőkölpény – stb. élnek.
Az alapítvány által nyilvántartott nagycsaládokat élelmiszercsomagokkal is támogatják, amelyek ugyancsak a segélyszervezet adományai. Nekik köszönhetően az idén is ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás részesült beiskolázási támogatásban.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Közös imával indultak a Hunyad Megyei Magyar Napok
Zengjed a dalt, kiáltsd a szót!
Színes programkínálattal indult a hétvégén a VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysora: Vajdahunyadon, Lozsádon, Déván, Brádon, Csernakeresztúron, a Zsil völgyében. A legelső mozzanatra azonban a dévai református templomban került sor, ahol a helybeli (református, unitárius, római katolikus) hívek együtt énekelhettek a marosvásárhelyi Reménység Zenekarral.
– Régi ismeretség fűz az Udvarfalván alakult zenekar tagjaihoz, volt időszak az életemben, amikor havonta hallhattam őket. Mindig hangsúlyozzák, hogy nem koncertezni mennek egy-egy közösségbe, hanem együtt énekelni – mutatta be az együttest Rátoni Csaba dévai lelkipásztor, aki a zsoltáréneklő Dávidra fordította a jelenlévők figyelmét. Fülöp Júlia unitárius lelkésztárs Máté evangéliumából idézve biztatta a zenészeket és gyülekezeti tagokat: Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ-elnök lelki derűvel átszőtt napok reményében köszöntötte a magyar napok első rendezvényének résztvevőit.
A Reménység Zenekar tagjai – Gombos Imola Ildikó, Domahídi Árpád, valamint Sárosi Pál valóban igyekeztek a közönséggel közösen fordulni Isten felé: dicsőítést, hálát sugárzó, könyörgéssel átszőtt énekekkel.
A rendezvénysor másodnapján, vasárnap újabb vendégek buzdítottak közös éneklésre a dévai református templomban. Ezúttal a Hantosi Népdalkör és Férfidalárda tagjait látta vendégül a gyülekezet, akik az istentiszteletet követően adtak elő régi magyar vallásos énekeket. Koncz Mária, a dalkör vezetője citerán kísérte az énekeket, Patakiné Turucz Katalin pedig Reviczky Gyula Imakönyvem című versével gazdagította az alkalmat. A hantosi népdalkör tagjaként jelen volt a dévaiak körében Fischer József polgármester is, aki szeretettel köszönte meg a vendéglátását és örömmel emlegette a lelkészcsaláddal több évre visszanyúló barátságot, mely még Gerendkeresztúron született. A közel ezer lelket számláló hantosi közösség tagjai közt szép számban vannak gerendkeresztúri származásúak, így elég erős szálak fűznek minket Erdélyhez. És összetartozásunk jegyében örömmel jöttünk Dévára részesei lenni az itteni magyar közösség rendezvényeinek – fogalmazott a polgármester. A hantosi Népdalkör és Férfidalárda szombaton a dévai főtéren felállított nagyszínpadon is fellépett galga-menti, hajdúbihari, vajdasági és küküllőmenti dalokat énekelve.
xxx
A Reménység zenekar 2004-ben alakult Udvarfalván, abból a belső indíttatásból, hogy Istent magasztaló énekeket énekeljen, és ezáltal eljuttassa az örömhírt az embereknek. Megalakulásuk óta nagyon sok helyen szolgáltak Erdélyben, Magyarországon és Hollandiában is. Eddig három albumuk jelent meg: Kezdet, Hűség és Engem szeret Jézusom. Céljuk az, hogy minél több emberben felébresszék az Isten iránti vágyakozást. Nyugati Jelen (Arad)