„Tudom, munkám nem vész el”
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)

Visszajön a kisantant?
Az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Sike Lajos jegyzete.
Mostanában, hogy érdekvédelmünk nem kormányzati tényező, mintha átok ülne rajtunk. Sorozatban csak rossz dolgok történnek. Azon a reggelen, amikor e jegyzetet írom, hetvenöt lókoponyát találtak egy nem éppen lótenyésztéséről ismert Szatmár megyei település, Túrterebes határában. Nem messze a községtől, s mindössze ötszáz méterre az országúttól. Mivel Szatmár megyében nincs olyan vágóhíd, ahol lovakat nyakalnak-trancsíroznak, a hatóságok feltételezik, hogy egy erre szakosított máramarosi vágóhídról kerültek ide a gyanús fejek, mert hát ennyi lovat nem lehet csak úgy inkognitóban elpusztítani. Minthogy az éppen a napokban tetőzött európai lóhúsbotránynak mind ez ideig nincs magyar, annál több román szereplője, nem alaptalan a felvetés, hogy Túrterebessel bennünket is be akarnak vonni a botrányba. Lévén Túrterebes egy csaknem tiszta sváb–magyar község, pontosabban inkább magyar, mint sváb, mert a svábok is magyarul beszélnek és imádkoznak, nem szólva a reformátusokról.
Milyen szépen hangzana a többségi sajtóban: egy magyar településről küldték a lóhúst Franciaországba, akár a székely zászlóval, a lóhússal is a magyarok mérgezik az európai légkört! Persze, ez egyelőre csak feltételezés, de az elmúlt hetekben ránk fogott sok hülyeség okán nagyon is könnyen megtörténhet, hogy mi puhítjuk a nyereg alatt a hamis gulyásnakvalót. Mint ahogy egy szatmári USL-s szenátor ostora is inkább rajtunk csattan. Valer Marian úr egy törvénykezdeményezésbe foglalta, hogy azoktól a románoktól, akik felvették a magyar állampolgárságot, a románt vonják meg, mert tűrhetetlen, hogy az Avasból például csak a múlt évben több száz románt ölelt a keblére Budapest. Tegyük hozzá, ez még igaz is lehet, mert a mai avasiak jó része 1940 és 44 közt magyar állampolgár volt, s ezek közül sokan (de nem is csak ők) elég jól beszélik a magyar nyelvet, ráadásul nem kevesen római katolikus vallásúak, ami megint csak a magyarok felé húzza őket. Az avasi románok javára írható az is, hogy kevésbé nacionalisták, jól elvannak a környezetükben lévő három-négy magyar település lakóival. Talán az is jó irányba tereli őket, hogy az aktív lakosság 60-70 százaléka valahol nyugaton dolgozik, ahol több tolerancia ragadt rájuk. Mert ott ők is kisebbségi sorsban élnek, még ha az sokkal jobb is, mint az erdélyi vagy a szlovákiai magyaroké.
A román nyelv iránti lojalitás hangzatos nevet viselő törvénytervezet (amelyről Marian úr nemcsak egy színházi ünnepi összejövetelen, de a sajtónak is külön beszélt!) azonban csak kisrészt foglalkozik az „eltévelyedett” románokkal, hisz nagyon is kilóg a lóláb: elsődleges célja az erdélyi magyarok megregulázása. Az embernek borsódzik a háta egyes előírásainak már az említésétől is. Súlyos pénzbírság járna azoknak a közintézményeknek és köztisztviselőknek, ahol és akik a hivatalban nem románul beszélnek. Legyen az Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, netán Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron. Mert hát a román nyelv iránt a kisebbségeknek is lojálisnak kell lenniük, még akkor is, ha a román állam nem eléggé lojális a kisebbségeihez! – tesszük hozzá. Az egyelőre rejtély, hogy adott esetben csak a magyaroknak kell fizetniük, vagy azon román köztisztviselőknek is, akik a vegyes lakosságú városokban és községekben (már csak érdekből is) hajlandóak leereszkedni a magyarokhoz és beszélik nyelvünket, mert szép számmal vannak ilyenek is. A szatmári Funar, ahogy máris többen nevezik a kormánypárti törvényhozót, a „nem lojális” vállalkozókat még keményebben akarja büntetni. Egyenesen börtönbe csuknák azokat, akik úgymond etnikai alapon alkalmazzák dolgozóikat. Nem is kell túl sok rosszindulat, hogy valakire ráfogjanak ilyesmit. Például akkor, ha az ellenőrzött cégnél magyar feliratok is vannak, netán a magyar a román elé kerül. A részleteket nem ismerjük, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy például Nagyváradon, ahol a magyar lakosság aránya már csak 25 százalék körül van, a magyar vállalkozó csak ilyen arányban vehet fel saját fajtájából valót, különben mehet a dutyiba! Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, hogy a sepsiszentgyörgyi román vállalkozóra is csíkos ruhát adnak, ha alkalmazottainak 70 százaléka nem magyar? De az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Igaz is, a többségi lapok már nem egyszer írtak róla, hogy a szatmári új Funarnak jó kapcsolatai voltak és vannak a hivatásos fülesekkel.
Marian úr becsületére válik, hogy beismerte: nem ő találta ki a nyelvtörvényt, ő csak a szlovákok hasonló jogi szabályozásából inspirálódott. S ha a szlovákoknak lehet ilyen törvényük, akkor a románoknak miért ne lehetne? Annál inkább, mert a szlovák nyelvtörvényt az Európa Tanács is jóváhagyta! – állítja a szocdem szenátor. Egyelőre kíváncsian várjuk, hogy a bukaresti parlament jóváhagyja-e Marian úr szörnyűségeit. Mert akkor születőben a kisantant, vagyis egy uniós ország és nép ellen két másik uniós ország szövetsége, ha ez csak hallgatólagos is.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Magyar görögkatolikusok Erdélyben
Nagyvárad - Az erdélyi magyar görögkatolikus közösségről szervezett konferenciát csütörtökön a váradi magyar görögkatolikus egyházközség és a Szent Teodóra Közösségi Központ a Szent László Líceumban.
Köszöntőjében Vadas Krisztián főszervező, a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség szervező lelkésze arra hívta fel a figyelmet, hogy több okból kifolyólag is Árpád-házi Szent Piroskát választották védőszentjükül: kötődik Váradhoz, hiszen Szent László lánya volt, keleti vonatkozása is van életének, ugyanis bizánci császárné volt, és magyar is volt. Az életéről Nagymihályi Géza művészettörténész tanulmánya alapján többek közt elmondta: mivel fiatalon elhagyta Magyarországot, kevés emléket hagyott maga után, és se kortársai, sem pedig az utókor különösképpen nem foglalkoztak vele. Moravcsik Gyula bizantinológus szerint 1088-ban született, és hét évesen árvaságra jutott. 15-16 éves korában ment Bizáncba, ahol felvette az Eiréné (Béke) nevet. 1105-ban házasságot kötött Joannész Komnénosz bizánci trónörökössel, 4 fiú- és 4 leánygyermekük született. A császári udvarban a keleti spiritualitás és a szakrális művészet meghatározónak bizonyult, a filozófiai alapok, a szakrális építészet, a liturgia és a teológiai módszertan együttesen érvényesült. Piroska nem volt rabja császárnéi hivatásának, lelkében szabadon követhette Krisztust. Életének utolsó évében letette a bíborpalástot, illetve a császári koronát, és szerzetessé lett Xené néven. Ennek jelentése az, hogy Idegen, vagyis valószínűsíthető, hogy élete alkonyán nyomatékosítani akarta azt, hogy ő valójában idegen földön, idegenként cselekedett élete során. A legmegbízhatóbb források szerint 1134-ben hunyt el, és először a Pankrátor templomegyüttes Szent Mihály templomába temették. Néhány évszázaddal később a török hadak a sírját feltúrták és megszentségtelenítették.
Romániai jelenlét
Ifj. Pallai Béla Szatmár megyei parókus lelkész a magyar görögkatolikusoknak a mostani értelemben vett romániai jelenlétéről értekezett. Hangsúlyozta: bár már a 17. században is épületek fatemplomaik, tehát léteztek, az igazi áttörést a 20. század hozta a számukra, amikor 1912 tavaszán az akkori pápa bullájában püspökséggé kanonizálta az egy hónappal korábban alapított magyar görögkatolikus egyházmegyét. Összesen 162 parókia tartozott hozzá, nem csak Szatmár, Bihar, Arad és Kolozs megyékben, hanem például 35 egyházközség a Székelyföldön működött. A románság természetesen ezt nem nézte jó szemmel, például 20 ezres tüntetést zajlott Gyulafehérváron Róma döntése ellen, a váradi püspököt pedig azzal vádolták, hogy a kormánynak pénzért adja el a plébániáit. Trianon után sem csitultak a kedélyek: problémát okozott például, hogy a püspök székhelye Debrecenben volt, ezért 1922-ben külhelynökség alakult Romániában, melyhez 75 parókia tartozott. Nicolea Bălan már ortodox érsekké avatásakor felvetette a két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát, és ezen szándékukról az ortodoxok azt ezt követő években se tettek le. Mint ismert, az 1948 és 1990 közötti évtizedek az illegalitás jegyében teltek, s csak a rendszerváltás után történt változás. A 2011-es népszámlálás fenntartással kezelendő adatai szerint a romániai népesség körülbelül 1 százalékát teszik ki napjainkban a görögkatolikusok több mint 160 ezres lélekszámukkal. Magyar egyházközségek működnek Szatmárnémetiben, Kökényesden, Nagypeleskén, Sárközújlakon, Adorjánban, Szárazbereken, Sándorhomokon, Sáron, Mikolán, Egriben, Lázáriban, Csedregen, Túrterebesen, Túrterebeshegyen, Nagykárolyban, Nagyváradon és az Érmelléken.
A rendezvény utolsó harmadában Kapin István kegyhelyigazgató mutatta be Máriapócsot úgy, mint Magyarország nemzeti kegyhelyét. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.
Ciucur Losonczi Antonius

Az út választott engem – Nyugdíjba vonult Sipos Ákos
Sipos Ákos kakszentmártoni lelkipásztor nyugdíjba vonulása alkalmából pillantott vissza az elmúlt évtizedekre szolgatársai előtt. Olyan dolgokról is szólt, amiről hallgatósága nagy része már nem élt meg, az előző rendszer nehézségeiről, amelyeken keresztül átvezette őt az Isten.
Csütörtökön délelőtt tíz órától a lelkészek februári közigazgatási gyűlésén Sipos Ákos Pál apostol Filippibeliekhez irt levele 4. részének válogatott versei alapján hirdette Isten Igéjét: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban... Nem mintha a nélkülözésemre nézve mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, mindig mindenhez hozzászoktam, a jóllakáshoz is, az éhezéshez is, a bővölködéshez is, a szűkölködéshez is. Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít." Sok mindenen keresztül vezetett az igehirdető útja is, de bizton elmondhatja azt, hogy Isten adott erőt arra, hogy elvégezze a munkát.
„Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám  7,12) - biztatta Isten Igéjével szolgatársát Kovács Sándor esperes. Máthé Róbert a szatmári lelkészértekezlet nevében búcsúzott, Nagy Erika missziói előadó pedig egy verssel kívánt áldást: „... legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed." (Régei magyar áldás) A gyűlésen a lelkipásztor néhány családtagja is jelen volt. Fia, Sipos-Vizaknai Gergely alsógödi (Magyarország) lelkész is szólt szolgatársaihoz.
Sipos Ákos a szilágysági Menyőben született. Szüleit korán elvesztette. Nagybátyja, aki krasznai lelkész volt magához vette. Ott döntötte el, hogy teológiára megy. A kolozsvári évek után segédlelkész volt Aradon és Nagybányán, majd lelkipásztorként Túrterebesen, Patóházán és Kakszentmártonban szolgált. A gyűlésen humoros megjegyzéseivel vezette vissza a lelkésztársait az előző rendszer furcsaságaiba. A papi hivatással kapcsolatosan bátran vallja, hogy Jézus terhe könnyű és gyönyörűséges. Arra a kérdésre, hogy ha újból választaná-e ezt az utat, az válaszolja: „Nem én választottam az utat, Ő választott engem." szatmar.ro

Eseményekben gazdag éven van túl a Caritas
Számos rendezvényt, jótékonysági akciót szervezett a tavalyi évben a Szatmári Egyházmegyei Caritas.
Szerda reggel baráti hangulatú találkozóra hívta a szatmári sajtó képviselőit a Szatmári Egyházmegyei Caritas szervezet. A sajtósokat György Brigitta sajtóreferens és Láng László igazgató köszöntötte. Kiemelték a szatmári média és a szervezet közötti jó kapcsolatot, hiszen a Caritas munkájának még átláthatóbbá teszik a médiaorgánumokban megjelenő beszámolók.
A találkozó keretében szóba kerültek a tavalyi megvalósítások, az elmúlt évben szerevezett események, rendezvények is, sőt, az idei évre szóló tervek is. Megvalósításokból és tervekből is rengeteg van, ebben a cikkünkben az elmúlt évi visszatekintést közöljük.
„Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" POSDRU projekt lebonyolítása és lezárása
2015. december 2-án került sor a projekt zárókonferenciájára, ahol bemutatták a 19 hónapos lebonyolítási időszak alatt elért eredményeket. A projekt keretén belül ingyenes képzéseken vett részt több mint 509, az ország központi és észak-nyugati régióiból származó nő. Összesen 26 szakmai képzésre került sor: 2 szociális gondozó képzés, 3 takarító képzés, 3 bébiszitter képzés, 13 idősgondozó képzés és 5 gyermekgondozó képzés. A képzéseket követően 468 személy részesült oklevélben.
Ugyanakkor a vállalkozó-képzésen 20 nő vett részt, ennek következtében már tíz magánvállalkozás beindítása is folyamatban van. Emellett 152, civil szervezetnél dolgozó személy karriermenedzsmenti képzésen, 10 újságíró pedig médiás képzésen vett részt, melynek eredményeként két, sikeres nőket bemutató cikk jelent meg a sajtóban. Szintén a projekt keretén belül „A kiegyensúlyozott nő - fejlődés, család, karrier" nevet viselő szakmai tapasztalatcserén ötven nő oszthatta meg az esélyegyenlőséggel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
„A szatmári és máramarosi régióban élő romák és más szociálisan hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek javítása" projekt folytatása
A projektet 2014 elején a Svájci Caritas indította a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel és a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontjával közösen. A 2018-ban végződő, svájci finanszírozással megvalósuló projekt célja az erdődi, túrterebesi és nagybányai roma közösség felzárkóztatása. A projekt ideje alatt több mint 1000 személy támogatására kerül sor (gyerekek, fiatalok, felnőttek).
FloodAid „Önkéntesek az árvízvédelemben'' projekt folytatása és lezárása
A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat által, a Romániai Máltai Segélyszolgálat Nagybányai Fiókjával és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel közösen indított projekt során a szatmári Caritas 12 alkalmazottja és önkéntese nyolc, magyarországi és romániai szakemberek által tartott képzésen vett részt, mely során megtanulhatták, mi a teendő árvizek és egyéb természeti katasztrófák esetén. A képzések után egy kilakoltatási szimulációs gyakorlatra került sor Túrterebesen.
A rónaszéki Házi Betegápoló Szolgálat fejlesztése
2015-ig a rónaszéki (Coştiui) betegellátás a Máramarosszigeti Házi Betegápoló Központon keresztül működött, amikor az itt dolgozó ápolók és asszisztensek heti egyszeri rendszerességgel látogatták a rónaszéki betegeket. Mivel 2015-ben erre a munkakörre egy ápolói és asszisztensi szakképesítéssel rendelkező rónaszéki lakost alkalmaztunk, a betegellátást már napi szinten tudjuk biztosítani.
Házi Betegápoló Szolgálat létrehozása Sárközújlakon
2015. november 1-től a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal támogatásával Sárközújlakon is beindult a Házi Betegápolói Szolgálat, mely a Szatmárnémeti „Szt. Hildegárda" Házi Betegápoló Központon keresztül működik. Itt és a környező településeken jelenleg összesen 40 idős ember részesül házi betegápolói szolgáltatásokban, az igények azonban folyamatosan nőnek.
Jótékonysági Maraton
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2015. május 23-án, immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Jótékonysági Maratont. Az eseményen résztvevő több mint 400 személy 5 kilométeres távot tett meg a város központjából elsétálva az Aquastar Aquaparkba. A főszponzor, az Autonet Import kft. és a résztvevők, illetve több támogató jóvoltából összegyűlt 18 434 lejt a fogyatékkal élő személyeknek nyújtott szolgáltatásokra fordította a szervezet.
Egymillió csillag
Románia legnagyobb szolidaritási akciójában a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet is részt vett. 2015-ben a szervezet négy településen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán szervezte meg az eseményt, melyen 6300 lejt adományoztak a résztvevők. Az összegyűlt összeget a szervezet a rászoruló személyeknek nyújtott szolgáltatásaira fordította. Az eseményen összesen 900 személy vett részt: 350 Szatmárnémetiben, 150 Nagykárolyban, 250 Máramarosszigeten és 150 Nagybányán.
Karácsonyi csomagosztás
Annak érdekében, hogy a nehéz körülmények között élő személyek is át tudják kissé érezni a téli ünnepek meghitt hangulatát, a Caritas önkéntesei és munkatársai Mikulás és Karácsony előtt több mint 3000, élelmiszereket és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztottak ki. A szervezet kedvezményezettjei között és a más rászoruló személyektől érkező kérések alapján szétosztott csomagok mellett 170 nélkülöző család meglátogatására és megajándékozására került sor.
Töltöttkáposzta-osztási akció
December 24-én a Caritas csapata meglátogatta a város szegényebb környékeit, ahol több mint 200 adag töltöttkáposztát osztott ki a rászorulók között.
Mosollyal megpakolt iskolatáska
A második alkalommal megszervezett akció során 450 iskolatáska került kiosztásra nehéz körülmények között élő kisiskolás diákok között több településen: Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Géres, Szakasz, Erdőd, Túrterebes, Nagybánya, Nagykároly. Az akció keretén belül kiosztott iskolatáskákat a szervezet németországi és osztrák partnerei küldték.
Mikulás Bazár
December 2-4 között immár tizenegyedik alkalommal került sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által szervezett Mikulás Bazárra. Az ebből az alkalomból Szatmárnémeti központjában felállított faházikókban a szervezet kedvezményezettjei és partnerei által készített tárgyakat, díszeket lehetett megvásárolni. Az ezek megvásárlásából gyűlt, 3000 lej értékű adományt a szervezet a rászoruló családokat támogató szolgáltatásokra fordította.
Forró tea akció
Az akció keretén belül januárban, a rendkívül hideg napokon, öt napon keresztül, naponta 400 adag forró tea és zsíros kenyér került kiosztásra. Az akció februárban is folytatódott, ekkor naponta 200-250 adag forró teát, majd márciusban napi 50-70 adag teát osztott ki a Caritas csapata. Az osztás a város szegényebb részein, a Neajlov, Ostrovului, Vulturului, Ion Ghica és Toamnei utcákon zajlott.
Vízosztási akció kánikula idején
A júniusi, júliusi, augusztusi és szeptember eleji rendkívül meleg napokon a szervezet önkéntesekből, szociális asszisztensből és orvosi asszisztensből álló csapata naponta 40 liter vizet osztott ki. A csapat egy mentőautóval állomásozott Szatmárnémeti központjában és vízosztás mellett a járókelők vérnyomását is megmérték, illetve készenlétben álltak, hogy szükség esetén elsősegélyt nyújtsanak.
25 éves jubileumi ünnepség
A 2015. szeptember 25-én tartott jubileumi ünnepség által a szervezet a szép, olykor nehéz, de emberségesség és szociális támogatás szempontjából mindenképp jelentős pillanatokat szerette volna feleleveníteni. A különleges napra több mint 150 személy kapott meghívást, köztük a két megye hivatalosságai, helyi, valamint németországi és ausztriai meghívottak is részt vettek az eseményen. szatmar.ro

Mosolygó karácsony - rekordidő alatt rengeteg ajándék gyűlt
Az RMDSZ Szatmár megyei, illetve Szatmárnémeti nőszervezetének közös akcióján egyetlen hét alatt közel 800 cipősdobos-ajándékcsomag gyűlt össze. Ezeket a megye elszigeteltebb falvaiba viszik, olyan helyekre, ahol nem egyértelmű tény, hogy a karácsonyfa alatt rengeteg ajándék lapul.
Példátlan, eddig még nem látott összefogásról beszéltek hétfő délután az RMDSZ-székház ajándékokkal telerakott kistermében a megyei és a városi nőszervezet vezetői, Major Melinda és Poszet Kinga, illetve a szervezetek néhány tagja. A választások miatt egyetlen hét állt a szervezetek számára, hogy cipősdoboz-ajándékokat készítsenek, illetve gyűjtsenek be a felhívásra pozitívan válaszolóktól. A tavaly közel 1200 csomag gyűlt a megyében, most az akció vége felé csak Szatmárnémetiben 800 körüli az ajándékcsomagok száma. És ez a szám keddig még nőni fog.
Szatmár megyében a nőszervezetek láthatóan megerősödtek, több helyi szervezet maga rendezte meg a gyűjtést és maga is osztja szét az ajándékokat. Tasnádon a Mosolygó karácsony akció margójára rajzversenyt szerveztek, Túrterebesen 120 idős személyt sütemény-csomagokkal lepnek meg és Nagykárolyban is nagyszabású gyűjtés folyik.
A szatmárnémeti gyűjtésben közreműködött több oktatási intézmény is, a legtöbb csomag a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban gyűlt. Keddre a csomagok száma valószínűleg a 900-hoz közelít majd, ezekből Ombodra, Irinybe, Érendrédre, Hiripre, Szilágypérbe, Kismajtényba, Nagymajtényba, Szamosdobra és Tamásváraljára fog jutni - főleg olyan településekre, amelyeken sok a nehéz körülmények között élő gyermek.
A cipősdobos-ajándékok mellett az akció részeként nemrég 50 pár lábbelit adtak át a Szent Rita Egyesület védőszárnyai alatt nevelkedő, nehéz körülmények között élő gyermekeknek. A napokban pedig Kispeleskére, Érszakácsiba és Magyarcsaholyba visznek majd tartós élelmiszerből álló csomagokat. szatmar.ro

Szatmári gyerekekről tudósít a Ferencváros hivatalos oldala
Harmadik éve működik sikeresen a Szatmár – Ferencváros határokon átívelő kézilabda utánpótlás együttműködés, amelynek mindannyiszor kiemelt állomása, amikor Budapesten gyűlik össze projektben résztvevők zöme, írja az FTC hivatalos honlapja, a Fradi.hu.
Egyrészt ilyenkor az Erdélyben élő magyar gyerekek az anyaország fővárosába látogathatnak, másrészt a Népligetben rendezendő tornán majd minden ferencvárosi tréner testközelből mérheti fel, hogy miként fejlődnek a programban szereplő gyerekek és edzők. A már szokássá való budapesti Mikulás Kupa mellett kedden első alkalommal rendezték meg a Fradi népligeti bázisán, az Elek Gyula Arénában és a Faházban a Húsvéti Kupát, amelyre hét csapat érkezett Erdélyből. „A Mezőfény, a Kálmánd, a Sárközújlak, a Turterebes és a Kökényesd közösen, a Szalacs, a Székelyhíd, valamint a Csenger tudott részt venni a tornánkon, s nagy kár, hogy további három – az együttműködésben résztvevő – település ezúttal nem tudta magát képviseltetni – mondta Kiss Zoltán Sándor projektvezető. – Fantasztikus élményt jelent az erdélyi gyerekeknek már az is, hogy Budapestre utazhatnak, hogy kirándulhatnak a magyar fővárosban, az pedig szinte elmondhatatlan érzés számukra, amikor a Ferencváros sztárjátékosaival találkozhatnak személyesen.” A torna kiváló hangulatban zajlott már reggeltől, az épp a lelátón, vagy a pálya szélén ücsörgő kislányok megállás nélkül szurkoltak azoknak, akik akkor vívták a mérkőzésüket, zúgott a „Gólt akarunk!” és a „Hajrá, Székelyhíd!” rigmus is. A társak pedig meghálálták a buzdítást, mindent megtettek a győzelmekért. A mezőnyből messze kimagaslottak a Fradi csapatai, de a vendégek között is láthattunk egy-egy ügyes kislányt.
„Ez egy mustra volt, amelyen a Budapesten dolgozó edzők és vezetők is lemérhették pontosan, hogy hol tartanak jelenleg a projektben szereplő csapatok – folytatta Kiss Zoltán Sándor. – Nemcsak a gyerekek, hanem a fiatal erdélyi edzők számára is nagyon fontos tapasztalatokkal szolgál, amikor a Fradi szakembereivel tölthetnek egy napot, láthatják az itt folyó munkát és tanácsokat is kérhetnek. Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendezvényen a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója is tiszteletét tette, és kifejezte, hogy az általa képviselt elv találkozik a miénkkel, miszerint a játékot élvezni kell, s csak akkor lehetünk igazán eredményesek", zárja tudósítását a Fradi.hu. szatmar.ro

Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti Konferenciáról
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza.
Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere.
A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg.
Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban.
Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba.
Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak.
Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét.
Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg.
Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg.
Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk.
Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot.
A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad)