Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tóti (ROU)
13 tétel
2000. június 5.
Morvay László tűzzománc-művész volt a vendége Nagyváradon a Fehér Dezső Sajtóklub Művész és műve című beszélgetéssorozatának. A művész készítette a váradi vártemplom, a tóti katolikus templom falait díszítő keresztutakat és oltárképeket. Az érdeklődők diavetítésen ismerkedhettek meg a művész monumentális alkotásaival, amelyek Ópusztaszeren és Hévízen kaptak helyet. /Művész és műve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2003. augusztus 28.
"Aug. 23-24-én rendezték meg Tóti faluban a falunapokat, a román tengerben élő Bihar megyei kisfalu ezres magyarsága ünnepelt. Megnyílt Tóth István fotóművész, a nagyváradi Tavirózsa fotóklub tóti származású vezetőjének tárlata, a helybeli Bakk Zsolt fából faragott csipketányérokat, Szabó Róbert pedig kerámiákat állított ki. Király Zoltán koreográfus emlékezett a régi tóti kultúrcsoportra, mely 1972-től 1987-ig működött, országos versenyeken szerezett díjakat és elismerést falujának. /Balla Tünde: Tóti falunapok - az élet üzenetével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./"
2005. december 9.
Bihar megye több mint 50 települése részesül abban a 12 millió összértékű támogatásban, amelyet infrastrukturális beruházások befejezésére utalt ki december 8-i ülésén a tartalékalapból a román kormány. Ez csupán egyike a több erdélyi magyar megyét is közvetlenül érintő kormányhatározatnak. Borbély László közmunkaügyi miniszter közölte, a kormánytámogatásban részesült 24 megye közül 8 kifejezetten magyarlakta. A Bihar megyei kedvezményezett települések között van Szalonta, illetve Biharfélegyháza, Értarcsa, Hegyközcsatár és Tóti község. Ezek a magyarlakta helységek – a helyi és megyei RMDSZ szervezetek kezdeményezésére – összesen 2 millióhoz jutottak. A pénzt vízvezeték- és úthálózat-javításokra fordítják. Hargita megye összesen 4,5 millió értékű támogatást kapott. Az összeg Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyótölgyes, Gyergyóremete, Balánbánya, Felsőboldogfalva, valamint a megyei tanács között oszlik meg, szintén infrastrukturális beruházások befejezésére, út- és hídjavításra költik. Kovászna a megyei és községi utak, pallók és hidak, felüljárók javítására, illetve a csatornahálózat felújítására fordítja majd a kiutalt másfél milliót. Hasonló a rendeltetése a Szatmár megyének kiutalt 2 millió lej támogatásnak is, Brassó megye 2 milliót költhet a Brassó és Kovászna megyét összekötő megyei út – javítására. Hargita megye újabb 3 milliót, Maros megye székhelye és a közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozó Marosszentgyörgy pedig másfél milliót kapott a lakossági fűtéspótlék biztosítására. /Gujdár Gabriella: Jelentős összegű kormánypénz ütötte a „magyar megyék” markát. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./
2006. augusztus 29.
Ötödször rendezték meg a hét végén a Tóti Falunapokat. Augusztus 26-án szekeres felvonulással hívogatták a magyar népviseletbe öltözött fiatalok a helybélieket. Volt focibajnokság és szépségverseny is. Bemutatták Tóti monográfiáját. Pete István szenátor elmondta: a tótiak büszkesége kell hogy legyen ez a könyv. Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kiemelte: az elmúlt évek során közel ötven monográfia született a Bihar megyei tanács támogatásával. Végül a szerző, Szilágyi József beszélt munkájáról. A könyv tartalmának bemutatására is kitért, említést téve az első és második világháborúról, az 1848-as szabadságharcról, amiben Tótinak nagy szerepe volt. Fellépett a micskei Görböc néptáncegyüttes is. /Demian Zsolt: Tóti falunapok. Bemutatták a község monográfiáját. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 29./
2010. február 13.
Hetedik éve működik a micskei Sámuel otthon
Bihar megye – A micskei Sámuel szociális bentlakás a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben működő szeretetszolgálati intézmények egyike, amely már hetedik éve végzi jótékony munkáját.
A szeretetház megalapításának ötlete abból adódott, hogy a hátrányos helyzetű nagycsaládosoknak szerevezett nyári táborok alkalmával szembesültek azzal, hogy a gyermekek nem tudnak kommunikálni, magatartási problémákkal küszködnek, némelyikük iskolába sem jár s azért, hogy teljes értékű felnőttekké váljanak szükségszerű a velük való foglalkozás, mondta el kérdésünkre Bertalan Csilla igazgatónő. Miután a projekt megvalósításához külföldi támogatókra tettek szert, 2002. március 1.–én hozzákezdtek az építkezéshez. Kapuit az otthon 2003. szeptember 15–én nyitotta meg kis lakói számára, akik létszáma jelenleg 15, de még 5 gyerek részére van szabad helyük. A bentlakás az ÉRDA-hoz (Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány) tartozik, non–profit szervezet, főleg külföldi (holland, ír, német, francia) adományokból tarja fenn magát.
Folyamatban az akkreditáció
Az egyházmegye néhány gyülekezetéből is kapnak pénzbeli, termékbeli illetve élelmiszeradományokat, s mára már azt is elérték, hogy a helyi önkormányzat is támogatja az intézményt. Nagyon nehéz előteremteniük hónapról–hónapra az alkalmazottak fizetését, mert erre sehonnan nem kapnak támogatást. Ma már folyamatban van az akkreditáció, s bíznak abban, hogy a minősítés megszerzése után az államtól is kapnak némi juttatást, s így könnyebb lesz az intézményt működtetni. A bentlakás fő tevékenysége, hogy szociálisan hátrányos helyzetű családokból részlegesen „kiemeljen” gyermekeket, hiszen így nem károsul a szülő–gyermek érzelmi kapcsolat, részben megmarad a szülői felelősség, ugyanakkor biztosítottá válnak a gyermekek fejlődéséhez szükséges feltételek. Ezen kívül az a céljuk, hogy a gyerekek megtanuljanak saját dolgaikról gondoskodni, felelősséget vállalni tetteikért, egymásért és magukért, nem utolsó sorban kialakul bennük a keresztyén értéktudat.
Szabadidejükben besegítenek
A ház kétszintes, három lakrészből áll. Az emeleten vannak a tanuló- és játszószobák, a földszinten pedig laknak a gyerekek. A harmadik lakrészben van a konyha és az ebédlő. Saját udvar és játszótér áll a gyerekek rendelkezésére. A bentlakás lakói a környező településekről származnak: Poklostelekről, Tótiból, Hegyközszentmiklósról, Érköbölkútról és Sárszegről. Programjukat kiterjesztették a micskei hátrányos helyzetű nagycsaládok gyerekeire is. Ez abból áll, hogy iskola után a bentlakásban ebédelnek és tanulnak, őket a micskei református egyházközség támogatja németországi adományból. A gyerekek életkora megoszlik 5 évtől egészen 16 évesig. A helybeli általános iskolába és óvodába járnak, délután pedig két pedagógus segítségével tanulnak és készítik el a házi feladatokat. Erre azért van szükség, mert a gyerekek többsége tanulási nehézséggel küszködik. Szabadidejükben besegítenek a ház körüli munkálatokban, feladataik és kötelességeik vannak azért, hogy a munkához való viszonyuk jó irányba terelődjön, ugyanis a szülők többsége nem törekszik arra, hogy munkába álljon, így otthon ez irányban nem szolgáltatnak számukra pozitív mintát.
A családokkal is foglalkoznak
A hétvégeken valamint a vakációk majdnem teljes egészében családjaikkal vannak. A nyári vakációban több hetet töltenek a bentlakásban, ilyenkor színes programokban vesznek részt, egy héten keresztül pedig keresztyén ifjúsági táborban nyaralnak. Az általános iskola elvégzése után is szándékukban van őket tovább segíteni. A gyerekek közül, akiknek képessége van tovább tanulni, lehetőséget kapnak erre, viszont akik nem akarják folyatatni tanulmányaikat, azoknak segíteni fognak munkahelyet talalálni. A gyerekek családjaival is folyamatosan tartják a kapcsolatot, rendszeresen látogatják őket, családi napokat szerveznek számukra azért, hogy közösen megbeszéljék az aktuális problémákat és megoldást találjanak ezekre. Ilyenkor a pedagógusok tájékoztatják a szülőket a gyermekek tanulmányi eredményeiről is. Alkalmanként ruha és élelmiszercsomagot kapnak. Szeptembertől egész júliusig két önkéntes holland lány is kiveszi részét a mindennapi teendőkből valamint a gyermekekkel való foglakozásokból. Hamar beilleszkedtek úgy a bentlakás, mint a falu közösségébe is. Igyekeznek a nyelvet elsajátítani, hogy könnyebb legyen a gyerekekkel kommunikálniuk.
Magyarul tanulni
Tavaly rendeztek először jótékonysági bált, hogy a meghívott vendégek támogassák, lássák, hírét vigyék annak, hogy a bentlakás létezik, és látványos eredményeket tudhat magáénak. Az idén is megszervezik ezt az eseményt, hogy ismét bebizonyítsák: munkájuk nem hiábavaló. Jövőbeni terveik között szerepel az, hogy a bentlakás részére kialakítsanak egy kisebb gazdaságot azért, hogy maguk állítsák elő az étkeztetéshez szükséges alapanyagokat, ezzel is csökkentve a kiadásokat. Ezen kívül a még fennmaradt szabad helyeket olyan gyerekekkel szeretnék betölteni, akiknek nincs lehetőségük lakóhelyükön magyar nyelven tanulni, ezzel hozzájárulva magyar identitásuk megtartásához, ápolásához és fejlesztéséhez. Reményeik szerint a bentlakás addig folytatja tevékenységét, míg a társadalomban lesznek olyan gyerekek, akik meleg otthonra, anyagi illetve szellemi támogatásra szorulnak.
Paublusztig Anikó. Forrás: erdon.ro
Bihar megye – A micskei Sámuel szociális bentlakás a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben működő szeretetszolgálati intézmények egyike, amely már hetedik éve végzi jótékony munkáját.
A szeretetház megalapításának ötlete abból adódott, hogy a hátrányos helyzetű nagycsaládosoknak szerevezett nyári táborok alkalmával szembesültek azzal, hogy a gyermekek nem tudnak kommunikálni, magatartási problémákkal küszködnek, némelyikük iskolába sem jár s azért, hogy teljes értékű felnőttekké váljanak szükségszerű a velük való foglalkozás, mondta el kérdésünkre Bertalan Csilla igazgatónő. Miután a projekt megvalósításához külföldi támogatókra tettek szert, 2002. március 1.–én hozzákezdtek az építkezéshez. Kapuit az otthon 2003. szeptember 15–én nyitotta meg kis lakói számára, akik létszáma jelenleg 15, de még 5 gyerek részére van szabad helyük. A bentlakás az ÉRDA-hoz (Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány) tartozik, non–profit szervezet, főleg külföldi (holland, ír, német, francia) adományokból tarja fenn magát.
Folyamatban az akkreditáció
Az egyházmegye néhány gyülekezetéből is kapnak pénzbeli, termékbeli illetve élelmiszeradományokat, s mára már azt is elérték, hogy a helyi önkormányzat is támogatja az intézményt. Nagyon nehéz előteremteniük hónapról–hónapra az alkalmazottak fizetését, mert erre sehonnan nem kapnak támogatást. Ma már folyamatban van az akkreditáció, s bíznak abban, hogy a minősítés megszerzése után az államtól is kapnak némi juttatást, s így könnyebb lesz az intézményt működtetni. A bentlakás fő tevékenysége, hogy szociálisan hátrányos helyzetű családokból részlegesen „kiemeljen” gyermekeket, hiszen így nem károsul a szülő–gyermek érzelmi kapcsolat, részben megmarad a szülői felelősség, ugyanakkor biztosítottá válnak a gyermekek fejlődéséhez szükséges feltételek. Ezen kívül az a céljuk, hogy a gyerekek megtanuljanak saját dolgaikról gondoskodni, felelősséget vállalni tetteikért, egymásért és magukért, nem utolsó sorban kialakul bennük a keresztyén értéktudat.
Szabadidejükben besegítenek
A ház kétszintes, három lakrészből áll. Az emeleten vannak a tanuló- és játszószobák, a földszinten pedig laknak a gyerekek. A harmadik lakrészben van a konyha és az ebédlő. Saját udvar és játszótér áll a gyerekek rendelkezésére. A bentlakás lakói a környező településekről származnak: Poklostelekről, Tótiból, Hegyközszentmiklósról, Érköbölkútról és Sárszegről. Programjukat kiterjesztették a micskei hátrányos helyzetű nagycsaládok gyerekeire is. Ez abból áll, hogy iskola után a bentlakásban ebédelnek és tanulnak, őket a micskei református egyházközség támogatja németországi adományból. A gyerekek életkora megoszlik 5 évtől egészen 16 évesig. A helybeli általános iskolába és óvodába járnak, délután pedig két pedagógus segítségével tanulnak és készítik el a házi feladatokat. Erre azért van szükség, mert a gyerekek többsége tanulási nehézséggel küszködik. Szabadidejükben besegítenek a ház körüli munkálatokban, feladataik és kötelességeik vannak azért, hogy a munkához való viszonyuk jó irányba terelődjön, ugyanis a szülők többsége nem törekszik arra, hogy munkába álljon, így otthon ez irányban nem szolgáltatnak számukra pozitív mintát.
A családokkal is foglalkoznak
A hétvégeken valamint a vakációk majdnem teljes egészében családjaikkal vannak. A nyári vakációban több hetet töltenek a bentlakásban, ilyenkor színes programokban vesznek részt, egy héten keresztül pedig keresztyén ifjúsági táborban nyaralnak. Az általános iskola elvégzése után is szándékukban van őket tovább segíteni. A gyerekek közül, akiknek képessége van tovább tanulni, lehetőséget kapnak erre, viszont akik nem akarják folyatatni tanulmányaikat, azoknak segíteni fognak munkahelyet talalálni. A gyerekek családjaival is folyamatosan tartják a kapcsolatot, rendszeresen látogatják őket, családi napokat szerveznek számukra azért, hogy közösen megbeszéljék az aktuális problémákat és megoldást találjanak ezekre. Ilyenkor a pedagógusok tájékoztatják a szülőket a gyermekek tanulmányi eredményeiről is. Alkalmanként ruha és élelmiszercsomagot kapnak. Szeptembertől egész júliusig két önkéntes holland lány is kiveszi részét a mindennapi teendőkből valamint a gyermekekkel való foglakozásokból. Hamar beilleszkedtek úgy a bentlakás, mint a falu közösségébe is. Igyekeznek a nyelvet elsajátítani, hogy könnyebb legyen a gyerekekkel kommunikálniuk.
Magyarul tanulni
Tavaly rendeztek először jótékonysági bált, hogy a meghívott vendégek támogassák, lássák, hírét vigyék annak, hogy a bentlakás létezik, és látványos eredményeket tudhat magáénak. Az idén is megszervezik ezt az eseményt, hogy ismét bebizonyítsák: munkájuk nem hiábavaló. Jövőbeni terveik között szerepel az, hogy a bentlakás részére kialakítsanak egy kisebb gazdaságot azért, hogy maguk állítsák elő az étkeztetéshez szükséges alapanyagokat, ezzel is csökkentve a kiadásokat. Ezen kívül a még fennmaradt szabad helyeket olyan gyerekekkel szeretnék betölteni, akiknek nincs lehetőségük lakóhelyükön magyar nyelven tanulni, ezzel hozzájárulva magyar identitásuk megtartásához, ápolásához és fejlesztéséhez. Reményeik szerint a bentlakás addig folytatja tevékenységét, míg a társadalomban lesznek olyan gyerekek, akik meleg otthonra, anyagi illetve szellemi támogatásra szorulnak.
Paublusztig Anikó. Forrás: erdon.ro
2011. november 14.
Etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeumban
Nagyvárad – Hétfőn a Barokk Palotában etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeum szakrészlegének szervezésében. Egy kutatási projekt részét képezi, amelyet a Kulturális Alap finanszíroz.
A délben tartott tárlatnyitón dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató elmondta: idén július 29. és november 15. között a Körösvidéki Múzeum etnográfiai részlege közvetlen kedvezményezettje volt annak a 23 ezer lej értékű, Az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalának szomszédságában található falvak etnográfiai örökségének digitalizálása egy adatbázis elkészítése révén elnevezésű projektnek, melyet az Országos Kulturális Alap 90 százalékban finanszírozott. A program megvalósításában a közművelődési intézmény partnerei voltak a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület, a Nagyváradi Egyetem, valamint Bihar, Tóti és Paptamási községek önkormányzatai. A fő célt az képezte, hogy beazonosítsák, kutassák, archiválják és népszerűsítsék az autópálya két csomópontjának közelében lévő hat település (Bihar, Hegyközkovácsi, Kügyipuszta, Tóti, Bisztraterebes és Rétimalomtanya) anyagi és szellemi kulturális örökségét. A kutatócsoportot tizennégy alkották- dr. Aurel Chiriac és dr. Ioan Goman koordonátorok, illetve dr. Barbu Ștefănescu, dr. Vasile Todinca, dr. Simona Bala, dr. Ioan Godea, Melania Țărău, Horváth Szabina, Paul Pintea, Iacinta Chiriac, Ioana Gherghel, Luminița Manea, Leontina Țurcaș és Szabó Ödön, akik a tanulmányútjaik során lefényképezték és lefilmezték azokat az etnográfiai sajátosságokat, melyek a felsorolt helységek közösségeit jellemzik 2011-ben. A feltárt szokásoknak és jelenségeknek a materiális élethez (különböző parasztgazdaságoknak, foglalkozásoknak és mesterségeknek, népviseleteknek, migrációs folyamatoknak, gazdasági és szociális tevékenységeknek a leírása) és a nem anyagi léthez (hagyományok és népszokások, interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok, az identitáshoz kapcsolódó megnyilvánulások) köthető vonatkozásai is voltak.
Visszatérnek majd
Dr. Ioan Goman, a múzeum etnográfiai részlegének vezetője arról számolt be: az elmúlt hónapokban lefényképezték és lefilmezték az említett településeken található valamennyi házat, és ugyanakkor rögzítették a helyi szokásoknak megfelelő tevékenységeket (mezőgazdasági, szőlőtermesztési, zöldségtermesztési, kertészeti és állattenyésztési), a régi (fa- és vasfeldolgozás, hordókészítés) és az újabb mesterségeket (kő- és fafaragás), valamint az év különböző napjaihoz kötödő néphagyományokat (szüreti bálok, világítás stb.). Összesen 11 kézművesműhelyt fedeztek fel (kettőt Biharon, négyet Hegyközkovácsiban, négyet Tótiban és egyet Rétimalomtanyán), 10 tárgyat vásároltak meg (kettőt Biharon, ötöt Hegyközkovácsiban és hármat Tótiban), több mint 14 ezer digitális fotót készítettek és több mint 10 óra mozgóképes anyagot vettek fel. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például a sokszor több mint 35 Celcius fokos hőséggel, az emberek bizalmatlanságával, de azzal is, hogy a kutatott falvak zöme magyar többségű, és a helybéliek nem mindig tudtak románul. Ugyanakkor az etnográfusok azt is tervezik, hogy néhány év múlva visszatérnek a tanulmányozott településekre, hogy felmérjék, időközben mennyit változtak a helyi viszonyok, illetve mennyire lesz hatással a népszokásokra az észak-erdélyi autópálya megépülte.
MÁNGORLÓ ÉS KENDERFÉSŰ
A kutatás eredményeiről egy fotóalbumot is kiadnak (már nyomdában van), Sürgösségi néprajz a III. évezred kezdetén. Bihari falvak az észak-erdélyi autópálya közelében címmel, illetve elkészült egy dokumentumfilm, melynek címe Etnográfiai tanúságtételek Biharban. Ugyanakkor a beszerzett 10 használati eszközt- vetőgép, kézi daráló, vaseke, mángorló, krumplihányó vasvilla, mázsa, dagasztóteknő, tükör, kenderfésű és húskaparó- a Barokk Palota első emeleti termeiben állították ki, ezeket körülbelül két hétig hagyják kitéve, az érdeklődés függvényében.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Nagyvárad – Hétfőn a Barokk Palotában etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeum szakrészlegének szervezésében. Egy kutatási projekt részét képezi, amelyet a Kulturális Alap finanszíroz.
A délben tartott tárlatnyitón dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató elmondta: idén július 29. és november 15. között a Körösvidéki Múzeum etnográfiai részlege közvetlen kedvezményezettje volt annak a 23 ezer lej értékű, Az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalának szomszédságában található falvak etnográfiai örökségének digitalizálása egy adatbázis elkészítése révén elnevezésű projektnek, melyet az Országos Kulturális Alap 90 százalékban finanszírozott. A program megvalósításában a közművelődési intézmény partnerei voltak a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület, a Nagyváradi Egyetem, valamint Bihar, Tóti és Paptamási községek önkormányzatai. A fő célt az képezte, hogy beazonosítsák, kutassák, archiválják és népszerűsítsék az autópálya két csomópontjának közelében lévő hat település (Bihar, Hegyközkovácsi, Kügyipuszta, Tóti, Bisztraterebes és Rétimalomtanya) anyagi és szellemi kulturális örökségét. A kutatócsoportot tizennégy alkották- dr. Aurel Chiriac és dr. Ioan Goman koordonátorok, illetve dr. Barbu Ștefănescu, dr. Vasile Todinca, dr. Simona Bala, dr. Ioan Godea, Melania Țărău, Horváth Szabina, Paul Pintea, Iacinta Chiriac, Ioana Gherghel, Luminița Manea, Leontina Țurcaș és Szabó Ödön, akik a tanulmányútjaik során lefényképezték és lefilmezték azokat az etnográfiai sajátosságokat, melyek a felsorolt helységek közösségeit jellemzik 2011-ben. A feltárt szokásoknak és jelenségeknek a materiális élethez (különböző parasztgazdaságoknak, foglalkozásoknak és mesterségeknek, népviseleteknek, migrációs folyamatoknak, gazdasági és szociális tevékenységeknek a leírása) és a nem anyagi léthez (hagyományok és népszokások, interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok, az identitáshoz kapcsolódó megnyilvánulások) köthető vonatkozásai is voltak.
Visszatérnek majd
Dr. Ioan Goman, a múzeum etnográfiai részlegének vezetője arról számolt be: az elmúlt hónapokban lefényképezték és lefilmezték az említett településeken található valamennyi házat, és ugyanakkor rögzítették a helyi szokásoknak megfelelő tevékenységeket (mezőgazdasági, szőlőtermesztési, zöldségtermesztési, kertészeti és állattenyésztési), a régi (fa- és vasfeldolgozás, hordókészítés) és az újabb mesterségeket (kő- és fafaragás), valamint az év különböző napjaihoz kötödő néphagyományokat (szüreti bálok, világítás stb.). Összesen 11 kézművesműhelyt fedeztek fel (kettőt Biharon, négyet Hegyközkovácsiban, négyet Tótiban és egyet Rétimalomtanyán), 10 tárgyat vásároltak meg (kettőt Biharon, ötöt Hegyközkovácsiban és hármat Tótiban), több mint 14 ezer digitális fotót készítettek és több mint 10 óra mozgóképes anyagot vettek fel. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például a sokszor több mint 35 Celcius fokos hőséggel, az emberek bizalmatlanságával, de azzal is, hogy a kutatott falvak zöme magyar többségű, és a helybéliek nem mindig tudtak románul. Ugyanakkor az etnográfusok azt is tervezik, hogy néhány év múlva visszatérnek a tanulmányozott településekre, hogy felmérjék, időközben mennyit változtak a helyi viszonyok, illetve mennyire lesz hatással a népszokásokra az észak-erdélyi autópálya megépülte.
MÁNGORLÓ ÉS KENDERFÉSŰ
A kutatás eredményeiről egy fotóalbumot is kiadnak (már nyomdában van), Sürgösségi néprajz a III. évezred kezdetén. Bihari falvak az észak-erdélyi autópálya közelében címmel, illetve elkészült egy dokumentumfilm, melynek címe Etnográfiai tanúságtételek Biharban. Ugyanakkor a beszerzett 10 használati eszközt- vetőgép, kézi daráló, vaseke, mángorló, krumplihányó vasvilla, mázsa, dagasztóteknő, tükör, kenderfésű és húskaparó- a Barokk Palota első emeleti termeiben állították ki, ezeket körülbelül két hétig hagyják kitéve, az érdeklődés függvényében.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2014. május 15.
Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 22.
Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhöz
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban.
Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven.
Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk.
A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata.
Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt:
1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről.
1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében.
1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket.
2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik.
Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet.
És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait:
18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter;
21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete;
22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről;
12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv;
Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon;
Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek.
Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban.
Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven.
Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk.
A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata.
Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt:
1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről.
1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében.
1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket.
2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik.
Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet.
És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait:
18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter;
21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete;
22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről;
12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv;
Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon;
Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek.
Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. december 3.
Befejeződött a Hegyköz Kollégium felmérő programjának első része
A Lakitelki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Minisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött Hegyköz Kollégium november 20–26. között végezte adatgyűjtő terepmunkáját. Ennek elvégzésére közel ötven egyetemista, tanár és más szakember érkezett Hegyközszentimrére, ahol november 20-án tartották a négytagú csoportok eligazító ülését.
Lenkei Róbert, a program műszaki szervezője beosztotta a csoportokat a hegyközi településekre, amelyek a következők voltak: Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Szalárd, Szentjobb, Tóti. Kiosztották a tízoldalas, harmincpontos kérdőíveket, majd Dukrét Géza, a Hegyköz Kollégium szakmai vezetője rövid ismertetőket (történelem, műemlékek, emlékhelyek) nyújtott át minden csoportvezetőnek.
A cél az itteni magyarság értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérése, felleltározása. A felmérők november 21–25. között végezték munkájukat, amely kiterjedt a következőkre: a személyek megismerése, oktatási és kulturális intézmények, munkahelyek, a magyar nyelv használata, ünnepek, a helyi értékek keretében ételek, termékek, főleg egyedi termékek, ipari tevékenységek, nyelvjárás, épített örökség, emlékhelyek, hagyományok, népszokások, természeti értékek. Külön fejezet foglalkozik az értékteremtőkkel, értékőrzőkkel: hagyományőrzés, kézművesek, mesterek, gyógyító tevékenység, sportolók, vendéglátás, étel-, italkülönlegességek és azok készítői. Öt nap alatt óriási mennyiségű információt gyűjtöttek össze, több mint négyszáz kérdőívet töltöttek ki. Legtöbb helyt szeretettel fogadták az összeírókat. Számos nagyszerű emberrel ismerkedtek meg, sok egyedi értéket tudtak összeírni, amelyek bekerülhetnek a magyar értéktárba. Mert nemcsak a hungarikumok értékek, hanem sok apró dolog, amely csak az illető település számára érték, amelyet meg kell ismerni, és meg kell becsülni. Lehet az egy finom ételkülönlegesség, édesség vagy ital, de azt csak egyvalaki tudja elkészíteni a községben, lehet faragvány, festmény vagy más kézműves termék, amely csak itt készül, s ezeket, az embereket meg kell ismertetni, büszkélkedni kell velük. Ezek a dolgok a faluturizmus szempontjából is értékesek.
A november 26-án tartott beszámoló alkalmával nem egy ilyen eredményről, felmérésről tudtak beszámolni. Több száz fénykép is készült, amelyek majd bekerülnek egy kötetbe, amely utólag el fog készülni. Hogy a felmérés zökkenőmentesen történjen, besegítettek a helyi polgármesterek és lelkipásztorok. Köszönet érte. Külön köszönet Kucharszki Zoltán tiszteletes úrnak, aki nap, mint nap kivette részét a programból. Most következik e kérdőívek feldolgozása. A felmérés második része valamikor áprilisban lesz, amikor a megismert személyekkel úgynevezett mélyinterjúkat készítenek az értékek alaposabb megismeréséért.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A Lakitelki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Minisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött Hegyköz Kollégium november 20–26. között végezte adatgyűjtő terepmunkáját. Ennek elvégzésére közel ötven egyetemista, tanár és más szakember érkezett Hegyközszentimrére, ahol november 20-án tartották a négytagú csoportok eligazító ülését.
Lenkei Róbert, a program műszaki szervezője beosztotta a csoportokat a hegyközi településekre, amelyek a következők voltak: Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Szalárd, Szentjobb, Tóti. Kiosztották a tízoldalas, harmincpontos kérdőíveket, majd Dukrét Géza, a Hegyköz Kollégium szakmai vezetője rövid ismertetőket (történelem, műemlékek, emlékhelyek) nyújtott át minden csoportvezetőnek.
A cél az itteni magyarság értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérése, felleltározása. A felmérők november 21–25. között végezték munkájukat, amely kiterjedt a következőkre: a személyek megismerése, oktatási és kulturális intézmények, munkahelyek, a magyar nyelv használata, ünnepek, a helyi értékek keretében ételek, termékek, főleg egyedi termékek, ipari tevékenységek, nyelvjárás, épített örökség, emlékhelyek, hagyományok, népszokások, természeti értékek. Külön fejezet foglalkozik az értékteremtőkkel, értékőrzőkkel: hagyományőrzés, kézművesek, mesterek, gyógyító tevékenység, sportolók, vendéglátás, étel-, italkülönlegességek és azok készítői. Öt nap alatt óriási mennyiségű információt gyűjtöttek össze, több mint négyszáz kérdőívet töltöttek ki. Legtöbb helyt szeretettel fogadták az összeírókat. Számos nagyszerű emberrel ismerkedtek meg, sok egyedi értéket tudtak összeírni, amelyek bekerülhetnek a magyar értéktárba. Mert nemcsak a hungarikumok értékek, hanem sok apró dolog, amely csak az illető település számára érték, amelyet meg kell ismerni, és meg kell becsülni. Lehet az egy finom ételkülönlegesség, édesség vagy ital, de azt csak egyvalaki tudja elkészíteni a községben, lehet faragvány, festmény vagy más kézműves termék, amely csak itt készül, s ezeket, az embereket meg kell ismertetni, büszkélkedni kell velük. Ezek a dolgok a faluturizmus szempontjából is értékesek.
A november 26-án tartott beszámoló alkalmával nem egy ilyen eredményről, felmérésről tudtak beszámolni. Több száz fénykép is készült, amelyek majd bekerülnek egy kötetbe, amely utólag el fog készülni. Hogy a felmérés zökkenőmentesen történjen, besegítettek a helyi polgármesterek és lelkipásztorok. Köszönet érte. Külön köszönet Kucharszki Zoltán tiszteletes úrnak, aki nap, mint nap kivette részét a programból. Most következik e kérdőívek feldolgozása. A felmérés második része valamikor áprilisban lesz, amikor a megismert személyekkel úgynevezett mélyinterjúkat készítenek az értékek alaposabb megismeréséért.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. szeptember 11.
Befejezték munkájukat az anyaországi Hegyköz értékfeltárók
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro
2017. január 20.
„Több mint erdélyi, több mint magyar”
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 11.
Gróf Bánffy Miklós román hangja (Beszélgetés Marius Tabacu műfordítóval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával)
Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz.
– Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával?
– Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak.
– Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről?
– Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni.
– Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi?
– Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom.
– Mi fogta meg leginkább a regényben?
– Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében.
– Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására?
– Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól.
– Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket?
– Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam.
– Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként?
– Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával.
– Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”?
– Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom.
– Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben?
– A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.
– A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart?
– Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is.
MARIUS TABACU
Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz.
– Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával?
– Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak.
– Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről?
– Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni.
– Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi?
– Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom.
– Mi fogta meg leginkább a regényben?
– Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében.
– Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására?
– Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól.
– Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket?
– Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam.
– Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként?
– Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával.
– Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”?
– Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom.
– Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben?
– A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.
– A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart?
– Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is.
MARIUS TABACU
Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 19.
Média képzés volt Székelyhídon
Második alkalommal szervezett média képzést az Ér hangja Egyesület szeptember 15-17-én. A szervezők érmelléki fiatalokat és felnőtteket vártak a képzésre, a meghívásnak Biharfélegyháza, Érszőlős, Szalárd, Székelyhíd és Tóti települések tettek eleget. A megjelentek számára az egyesült lógójával ellátott pólókat osztottak ki, akik magukra is vették azokat.
Az Ér Hangja Egyesület által szervezett média képzés egy rövid bemutatkozással és ismerkedős játékokkal kezdődött: egy kitalált koszorúzási ünnepséget forgattak le a két csapatra osztott résztvevők, miközben szakmai felügyelet mellett megismerkedtek az operatőri és hírszerkesztői világgal. Ez által megismerhették a kamera és mikrofon használatának, illetve az interjúkészítés világát. A terepmunka után következett a stúdiómunka, ami szerkesztésből, felbontásból, illetve vágásból állt.
A technika világából kiszakadva a résztvevők visszatértek a tollhoz és a papírhoz a második médiafejezet, az újágírás kapcsán. A foglalkozást Szűcs László a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének alelnöke tartotta, akitől a résztvevők megtudhatták, hogyan és milyen eszközökkel, illetve szerkesztési formákkal jön létre egy lap. Ezt követően az online rádiózás világába léptek át a képzés tagjai, amelyben egy gyors próbában, egy élő, egyenes adásban kellett helytállniuk: egy részüknek körülbelül tíz percet kellett beszélniük egy adott témáról, míg másik részük egy teremben hallgatta az online gyakorlatot..
A képzést teljes kiértékelés zárta, a résztvevők megtekintették a hétvégén alkotott munkájukat, valamint ötletekkel látták el a szervezőket a jövőre nézve.
A média képzést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány illetve a Bihar Megyei Közösségi-Szociális Igazgatóság támogatta.
Csorba Roland / Reggeli Újság (Nagyvárad)
Második alkalommal szervezett média képzést az Ér hangja Egyesület szeptember 15-17-én. A szervezők érmelléki fiatalokat és felnőtteket vártak a képzésre, a meghívásnak Biharfélegyháza, Érszőlős, Szalárd, Székelyhíd és Tóti települések tettek eleget. A megjelentek számára az egyesült lógójával ellátott pólókat osztottak ki, akik magukra is vették azokat.
Az Ér Hangja Egyesület által szervezett média képzés egy rövid bemutatkozással és ismerkedős játékokkal kezdődött: egy kitalált koszorúzási ünnepséget forgattak le a két csapatra osztott résztvevők, miközben szakmai felügyelet mellett megismerkedtek az operatőri és hírszerkesztői világgal. Ez által megismerhették a kamera és mikrofon használatának, illetve az interjúkészítés világát. A terepmunka után következett a stúdiómunka, ami szerkesztésből, felbontásból, illetve vágásból állt.
A technika világából kiszakadva a résztvevők visszatértek a tollhoz és a papírhoz a második médiafejezet, az újágírás kapcsán. A foglalkozást Szűcs László a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének alelnöke tartotta, akitől a résztvevők megtudhatták, hogyan és milyen eszközökkel, illetve szerkesztési formákkal jön létre egy lap. Ezt követően az online rádiózás világába léptek át a képzés tagjai, amelyben egy gyors próbában, egy élő, egyenes adásban kellett helytállniuk: egy részüknek körülbelül tíz percet kellett beszélniük egy adott témáról, míg másik részük egy teremben hallgatta az online gyakorlatot..
A képzést teljes kiértékelés zárta, a résztvevők megtekintették a hétvégén alkotott munkájukat, valamint ötletekkel látták el a szervezőket a jövőre nézve.
A média képzést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány illetve a Bihar Megyei Közösségi-Szociális Igazgatóság támogatta.
Csorba Roland / Reggeli Újság (Nagyvárad)