Így tartjuk távol a rosszat az új esztendőben
Barabás László néprajzkutató szerint a néphagyományok, az új évi szokások még akkor is jelen vannak az életünkben, ha arról nincs tudomásunk. Fényesen kivilágított, kidíszített utcák, terek, házak és lakások, tűzijáték, tülkölés, dudálás, sípolás – mind-mind a régi és az új találkozásánál keletkező résben leselkedő rosszat hivatott távol tartani.
Mi áll az új évi szokásaink, például a petárdázás hátterében?
A téli napforduló körül van az új év ünnepe és ekkor kezdődik el az egyházi év az adventtel, következik karácsony, nagykarácsony, majd vízkereszt, és tulajdonképpen ez az egész ünnepkör vízkereszt táján zárul. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az új évi szokások, vagy az évkezdeti szokások ebben a periódusban eléggé szétszórtak, és mindenik valamiképpen az új időszakra, az új kezdetre utal. Az új év megünneplése, az új év kezdete a különböző népeknél sokféleképpen, más-más időpontban volt, lehetett tavasszal, ősszel. A mi kultúránkban, a középkorban karácsonykor kezdődött az új év, aztán behozták a január 1-i ünnepet. Ekkor eltemetjük az óesztendőt, és köszöntjük az újat. Ez egy szimbolikus gesztus is, rítus: valami meghal, meghalt, elmúlik, elmúlt és valami kezdődik. Az emberek azt szeretnék, hogy a kettő között valamiféle folytonosság legyen, hogy az újabb az jobb legyen, másabb legyen, mint ami eltelt. Bármelyik kultúrában ez így van. A magyarok szokásai, hiedelmei is ezzel kapcsolatosak. A mi erdélyi kultúránkban ezeknek a szokásoknak a közösségi jellege hangsúlyosabb volt. Az emberek ezt a rituálét együtt szerették megélni, akár úgy, hogy közösen énekeltek, részt vettek valamilyen közös cselekvésben. Ezeknek a cselekvéseknek nem elsősorban szórakozási, szórakoztatási jellege volt. Azt keresték: hogyan tudnák elérni, hogy a következő időszak jobbá váljék. Ehhez a rosszat, az ártó szellemeket – ezt lehet ördögnek is nevezni – el kell hárítani. És nagyon vigyázni kell, mert ezek ilyenkor járnak. Amikor vált át az idő, megjelennek és okozhatnak valami bajt, tehát el kell űzni ezeket.
Hogyan?
Zajjal. Kürtöléssel, kolompolással, manapság városon petárdázással. Azt a kívánalmat pedig, hogy az új esztendő fényes és jobb legyen, fénnyel szokás jelezni, ezért manapság ünnepekkor mindent kivilágítunk. És akkor máris utaltam arra, hogy sok minden ezekből a közösségi hagyományokból ma is megvan városon, falun, csak átértelmeződnek. Ezek a szokásoknak szinte mindegyike ma is gyakorolt, posztmodern szokásunk. Ilyen a petárdázás, ami hajdanán nem azt szolgálta, hogy embertársaimat ijesztgessem. Ilyen a városok kivilágítása is, ami a fénykultuszhoz kapcsolódik. Persze új szokások is vannak, az európai népek körében kimondhatatlanul sok szokás van, de azért mégis csak ugyanabba a kultúrkörbe, mentalitáskörbe tartoznak. A mi erdélyi szokásainkba a hagyományos elemek talán jobban megtalálhatók, de átalakulnak, változnak. Amíg megvan a közösségteremtő ereje ezeknek a szokásoknak, addig ezek léteznek.
Melyek voltak az újévi szokások a múltban?
Gyermekkoromból emlékszem, hogy rengeteg tilalom volt. Nagyon vigyázni kellett, hogy mi történik az év első napján. Nem volt szabad például pénzt kiadni, ezt a gazdák tudták. Mert ami aznap történik, az meg fog ismétlődni. Ezért vigyáztak arra az emberek, hogy mit esznek, ki az első látogatójuk. Ez egy mágikus szemlélet, amely azt mondja, hogy ami megtörténik egy különös, vagy egy jeles napon, pláne újévkor, az meg fog ismétlődni. Ezért egész gyűjteménye van az újévi szokásoknak, a borsó- vagy a lencseevéstől a ruhateregetéshez fűződő hiedelmekig.
A mi vidékünkön, Közép-Erdélyben melyek voltak ezek a szokások?
Három példát szeretnék mondani. Az egyik a fénynek a kultuszával, a napfordulóval függ össze, amikor újjáéled a nap, újjászületik a nap is. Ez Jézus születésével is kapcsolatos, de az újévvel úgy, hogy bizonyos alkalmakon Erdélyben, nem csak a magyarok, hanem a szászok és a románok is, tüzes kerekeket engedtek le a hegyekről. Ilyen jeles alkalom volt az óesztendő éjszakája is. Azért tették ezt, hogy a láng, a kerék lángja, az óesztendőt kösse össze az újjal, legyen meg a folytonosság a kettő között úgy, hogy valamikor éjfélkor engedtek kereket. Amikor a szokás értelme elhalványul, akkor már valamiféle játékká, ügyességpróbává válik. A Kis-Küküllőmentén, Csáváson például óránként engedik a kerekeket, és közben a falu idős emberei végigjárják az utcákat, énekelnek, elbúcsúztatják az esztendőt. Tehát a fiataloké a hegy, az idősebbeké az éneklés. Egy másik szokás a marosszéki Mezőségen, de szórványosan Erdély más vidékein is: a kamasz fiúk ostorokkal csattogtatnak, hogy a bőség jöjjön be a házba. Azt kiabálják: „hé, csádé ide, bimbó, ráró!”, mintha állatokat hajtanának be szimbolikusan minden gazdához. A gyergyói falvakban búzát hintenek el a házakban, ez az új év köszöntése. A búzaszemek a szerencsét jelképzeik. Azt mondják, az a jó búzahintő, akinek a búzaszemeit még a húsvétkor is megtalálják. Tehát a bőségkívánásnak két dramatikus formája ez. A harmadik példám a szászok lakta Nagyenyed és Dicsőszentmárton, illetve Szászrégen környéki falvakban élő szokás. Ez az aranycsitkó ajándékozása. Ezekben a falvakban – leginkább Magyarkirályfalván, Betlenszentmiklóson, Torockón és Torockószentgyörgyön néztem utána – újév hajnalán egy szimbolikus alak, az aranyos csitkó, egy állatalaknak felöltözött személy viszi az ajándékokat a gyermekeknek. Egy fejszét bebugyoláltak, tettek neki tollseprűből két fület is. Azzal mentek és kopogtattak, zörgettek, nyihogtak és bedobálták a dióból, mogyoróból, almából álló ajándékokat. A gazda tudta, hogy miről van szó, nyitva volt az ajtó. Utána a házigazda kirohant, és visszatért az ajándékozókkal – koma, keresztapa, nagytata – és elbeszélték, hogy itt járt az aranyos csitkó. Ez egy szép történet, ma is több faluban él. Ugyanakkor nagyon fontos volt a bőségre nézve szilveszter éjszakáján például az első víz: aki elmegy újév éjszakáján és akár a csorgóból, akár a kútról vizet merít, az a bőségét és a szerencséjét meríti ki, mert az az aranyos víz. Ennek gyakorlata volt sokfelé. Marosvásárhelyen is a kutakból merítettek a leányok, igyekeztek minél hamarabb vinni belőle, mert akkor egészségesek, boldogok lesznek.
Antal Erika
maszol.ro

Körtefa és diákszínpad Magyarlapádon
Szórványszínjátszó diáktalálkozó Magyarlapádon
Több évszázadra visszanyúló Fehér megyei hagyományt élesztgetnek a magyarlapádiak: már az 1600-as évekről felmaradt feljegyzések is emlegetik a színjátszást.
Aztán az 1990-es évek legvégén játékos kedvű tanulócsoportok vették birtokba a nagyenyedi kollégium színpadát, megteremtve egy évtizedes virágzó szokás alapjait. A mozgalom szorosan kötődött Demény Piroska nevéhez és személyiségéhez, így amikor a magyartanárnő Kolozsvárra költözött, a hagyomány magszakadt. Ezt a fonalat vették most fel a magyarlapádiak: hétvégén az iskolában nyolc diákcsoport mutatta be bolondos-komoly előadását. Azt remélik, a folytatás sem marad el. És hogy jön ide a körtefa?
Hét helységből nyolc általános iskolás csoport gyűlt össze Magyarlapádon, a diákszínjátszás mozgalmának újraindítása alkalmával. A helybelieken kívül Bethlenszentmiklósról Gyulafehérvárról, Magyarpéterfalváról, Nagyenyedről, Székelykocsárdról, Torockószentgyörgyről jöttek színjátszó diákok. Előadásán kívül Zorkóczy Zenóbia színművésznő ajándékot is hozott: egy körtefát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

A szórványnak van a legnagyobb szüksége az erős európai képviseletre
A torockóiak tudják a legjobban, mit jelent egy közösségnek, ha Európa figyel rá – mondta a Fehér megyei Torockón és Torockószentgyörgyön kampányoló Hegedüs Csilla.
„Kelemen Hunor kulturális miniszter előző mandátumában Torockó települést felterjesztettük az UNESCO világörökség várólistájára, amely nemzetközi figyelmet, külhoni látogatókat, fokozott védelmet, a lakosság számára pedig munkahelyeket jelent. Kormányzati és érdekképviseleti eszközök birtokában itthon és Brüsszelben ilyen kézzelfogható lépéseket tehetünk örökségünk megtartása érdekében. Önök itt, Torockón tudják a legjobban, mit jelent az európai figyelem, hiszen naponta tapasztalják, amikor külföldi látogatók érkeznek a településre. Örökségünk megérdemli ezt az érdeklődést” – jelentette ki Hegedüs Csilla államtitkár Fehér megyében, ahol Torockót és Torockószentgyörgyöt látogatta meg, házról házra járt, találkozott a közösség unitárius lelkészeivel és elbeszélgetett a helyiekkel.
Torockón anyák napi előadással várták az RMDSZ Nőszervezetének jelöltjét, a gyermekek az édesanyáknak írt saját költeményeiket is bemutatták a település önkormányzatának dísztermében. „Ezeknek a gyermekeknek biztonságban kell felcseperedniük és ez mindannyiunk felelőssége. Az anyanyelvű oktatás mellett sok olyan intézkedésre szükség van még, amely révén önmagukat becsülő, kultúrájukat ismerő európai polgárokat nevelhetünk gyermekeinkből. Ezt azonban alapok hiányában nem tehetjük meg, és egy ilyen alap a képviselet. Talán a szórványban érezhető a leginkább, mekkora szükség van arra, hogy a helyi ügyek eljussanak Bukarestbe és azon túl Brüsszelbe is” – fogalmazott Hegedüs Csilla, és hozzátette: a Szövetség a torockói örökség mellett a torockói emberek jogainak védelmét is szeretné biztosítani Európában.
Torockón szükség van arra, hogy az RMDSZ megújult erővel folytassa a munkát és a közösség vezetői bevonják a fiatalokat is a társadalmi és érdekképviseleti tevékenységekbe – összegezte a következő időszak teendőit az RMDSZ főtitkárhelyettese, akit Fehér megyei kampánykörútjára Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ-elnök, valamint Lőrincz Helga megyei nőszervezeti elnök, EP-képviselőjelölt kísért el.
maszol.ro

VII. Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Arany János daloskönyvére a régiségpiacon akadtak rá
Dr. Szász Pál Magyar Ház csapatának szervezésében, 225 mulatozó kedvű bálozó gyűlt össze Enyedről, Búzásbocsárdról, Torockószentgyörgyről, Hariból, Gyulafehérvárról, Magyarlapádról, Becéből, Miriszlóról, Felvincről, Tövisről, Lőrinczrévéről, Marosújvárról, Csombordról, Vajasdról, és még néhány helyről.
A műsorban fellépett a vajasdi és a felenyedi tánccsoport. Váradi Dani zenéje sokakat táncra buzdított. Kiemelt vendége volt a bálnak Hegedüs Csilla államtitkár, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke, aki bejelentette, hogy az idén is megszervezik a „mosolygós karácsonyt.” A hajnalig tartó bál igen jó hangulatban zajlott, dicsérve a szervezők munkáját.
Szabadság (Kolozsvár)

Szentgyörgy-napok a Székelykő alatt
Kilencedik alkalommal szerveztek falunapokat a hétvégén Torockószentgyörgyön, és az évek múlásával már nem mindenben követik az első, 2007-ben megtartott, igen emlékezetes esemény gazdag programját.
Egyes programpontokat megőriztek, másokat elhagytak idővel. Akkor összefogott a falu apraja-nagyja, díszkapukat készítettek, amelyek között az ünnepnapon díszes felvonulást tartottak, tisztították a falut, bevezették a vizet a művelődési házba, összegyűltek a világ több pontjáról az elszármazott szentgyörgyiek, tájház készült, díszokleveleket osztottak. Az idei kétnapos program is jól szolgálta a falu népének szórakozását, kikapcsolódását most, a nehéz tavaszi munkák kezdetén. A moderátori szerepet Deák Tímea, a Nagyenyedi Bethlen Kollégium IX. C osztályos tanulója vállalta, aki már az elején változatos, színes és hangulatos műsort ígért. Külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, akik mindig sokat segítenek a falunapok színessé varázsolásában: Bócsa, Tápiógyörgye, Üllés, Budapest V. kerülete.
Bakó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat. 
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro

„Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal!”
Mozgalmas márciusi rendezvények Fehér megyében
Egymást váltogatták márciusban a megemlékezések, ünnepségek, kulturális események, diákvetélkedők, mind jó alkalmak a szórványban élő magyarok találkozására, egymás viszontlátásának őszinte örömére.
Néptáncfesztivál Magyarpéterfalván
A Várhegy és az ezt körülölelő dombok közt meghúzódó hangulatos, rendezett kis falu, Magyarpéterfalva adott otthont a márciusi ünnepségsorozat legnagyobb rendezvényének, a III. Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű néptáncfesztiválnak, amelyet évenkénti helyszínváltoztatással szervez a Fehér megyei RMDSZ.
A megközelítőleg 600 lakosú Magyarpéterfalva egyike Fehér megye színmagyar településeinek, élenjáró példát szolgáltatva arra, hogyan lehet megőrizni identitásunkat a csupán néhány kilométerre fekvő Balázsfalva hatása ellenére. A március 12-i találkozó ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol, a szokásnak megfelelően, három lelkész hirdette az igét. Elsőnek a helybéli református lelkész, Makkai Dénes arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi események mögött meg kell látni Isten szabadító munkáját, hozzátéve, hogy a szabadság értékéért nemcsak küzdeni kell, hanem áldozatot is kell hozni érte. Kémenes Lóránt Zoltán tűri római katolikus plébános elsősorban adomáival igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét az összetartás fontosságára, és egy gyönyörű, 1848-ból származó imádsággal zárta igehirdetését. Csécs Márton torockói unitárius lelkipásztor lendületes, figyelemfelkeltő prédikációjában hasonló gondolatok rejtőztek: ahol a Mi helyett csak az Én saját érdekét látjuk, ott hazugság és ezzel együtt hanyatlás van, ezért jó volna, ha mi, magyarok, együtt terveznénk a jövőt és együtt javítanánk ki hibáinkat. A kultúrotthonban Csulák Péter konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindennapjainkban a szabadságunk megrendülését tapasztalhatjuk, hiszen nem titok, lehet törvényt betartani úgy is, hogy közben nem érvényesítünk jogokat; mindig akadnak olyan kiskapuk, amelyek megengedik a kivívott jogok megcsorbítását. Az elnök asszony megköszönte a szervezők, Csatlós Csaba , a magyarpéterfalvi ifjúság vezetője és Balázs Mária Magda tanítónő önzetlen segítségét a rendezvény megvalósításában.
Összesen 20 néptánccsoport lépett színpadra, a bethlenszentmiklósi Csigaszeműek, a csombordi Kis- és Nagy Pipacs, a felenyedi Malomkerék, a Felvinci Néptánccsoport, a gyulafehérvári Csürdöngölő, a magyarlapádi Rapó Hagyományőrző Néptánccsoport, a magyarpéterfalvi Kis- és Nagy Hanga, a Marosgombási Néptánccsoport, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium néptánccsoportja (Fügevirág), a Nagymedvési Néptánccsoport, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport Miriszlóról, a székelykocsárdi Zúgó Néptánccsoport, a Kis- és Nagy Szilas Torockóról illetve Torockószentgyörgyről és a vajasdi Margaréta. Három zenekar – a lapádi,a vajasdi és az enyedi Ficfa – húzta a talpalávalót, és a csoportvezetők oklevéllel való kitüntetését követően késő éjszakába nyúló táncházzal zárult a fesztivál.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„Kör, kör, ki játszik?”
Ismét együtt ünnepelt Fehér megye szórványmagyarsága
Minden olyan kulturális esemény, amelyen több település magyarsága találkozhat, ünnep a Fehér megyei szórvány számára. Ilyen volt Magyarlapádon a népi gyerekjátékok és versmondás óvodásoknak szánt megyei szintű vetélkedője, és Székelykocsárdon az a néptáncbemutató, amelyen neves anyaországi együttesek léptek fel.
„Játszani jó, együtt játszani még jobb!”– ezzel a gondolattal hívta meg vendégeit a magyarlapádi óvodába Székely-Bányai Andrea, a rendezvény ötletgazdája, felhívásának pedig 10 környékbeli csoport tett eleget. Szerdán, 2016. április 20-án Balázsfalva, Bethlenszentmiklós, Csombord, Gyulafehérvár, Magyarbece, Magyarpéterfalva, Miriszló, Nagyenyed, Nagymedvés és Torockószentgyörgy óvodásai gyűltek össze a felújított lapádi iskola egyik tágas termében, ahol Lőrincz Helga tanfelügyelő köszöntötte őket. „Jólesett, hogy nagyon sok kolléganő bekapcsolódott, a megye magyar óvodáinak körülbelül a fele megjelent ma nálunk”– vallotta a főszervező, aki kiemelte a rendezvény célkitűzéseit is. Ha már óvodás korban a gyerekek legalább évente egyszer találkoznak és egy délelőtt folyamán együtt játszanak, akkor könnyebben kialakulhat az egymásra való odafigyelés készsége, miközben az egészséges versenyszellem is megalapozódik, ami abból áll, hogy mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból azért, mert az a közösségemre is jó fényt vet. Ugyanakkor megszokják azt is, hogy az előadások alatt csendesek, fegyelmezettek legyenek, tiszteljék egymás munkáját.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Többen és többet tenni a magyar közösségért
„Az RMDSZ feladata 2016-ban az, hogy megvédje a magyar közösséget, megteremtse a biztonságát.
Az RMDSZ az egyetlen erős és felelős politikai szervezet, amely eddig is a magyarlakta települések fejlesztéséért dolgozott, építette a közösséget. Ma is ez a feladatunk. Többen és többet akarunk tenni, jobb munkát akarunk végezni az önkormányzatokban” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton este Torockószentgyörgyön. A Szent György Napok alkalmából szervezett eseményen bemutatkoztak az RMDSZ Fehér megyei polgármester- és tanácsos jelöltjei.
Szabadság (Kolozsvár)

Duna-nap: „előretolt kulturális bástya” Torockón
MTI - Harmadszor tartottak Duna-napot szombaton a festői szépségű Torockón. A Fehér megyei településen még a Duna televízió vásárolt meg és újított fel egy 19. századi műemléképületet. Az ebben berendezett Duna-ház kulturális programokat kínál a falu elszigetelten élő magyar közössége számára, és évente megszervezi a torockói Duna-napot.
A rendezvényt a magyar kormány nevében köszöntő Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszönetet mondott a Duna Televíziónak azért, hogy a Duna-ház létrehozásával, a Duna-nap megszervezésével szerepet vállal a torockói szórványközösség megerősítésében.
Felszólalása után a közmédiának elmondta: az államtitkárság fokozottan kíván figyelni a szórványra. „Ha a demográfiai folyamatokat lassítani tudjuk, meg tudjuk fordítani, és gazdaságilag is tudjuk támogatni a határon túl élő közösséget, újra megkapaszkodik a magyarság nemcsak a tömbben a szórványban is. (...) Minden egyes magyarra figyelnünk kell” – fogalmazott az államtitkár.
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, „előretolt kulturális bástyának” képzelték el a Duna-házat, mely programjaival segíti a szórványközösség otthonmaradását. A Duna-nap pedig a kínált programok csúcsát jelenti. Megemlítette: a rendezvényt hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégén tartják, most azonban a romániai önkormányzati választások miatt egy héttel halasztani kellett.
A falu főterén felállított színpadon a torockói iskolások citerazenekara, és néptáncegyüttesei nyitották az előadások sorát. A késő estig tartó műsorban a tervek szerint szerepeltek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató erdélyi felfedezettjei: Gorzó Boglárka és a Bekecs néptáncegyüttes. Felléptek ugyanakkor a Bagossy Brothers Company valamint Rúzsa Magdi és zenekara. Az este tűzijátékkal zárult. Dobos Menyhért a rendezvény előtt nagyszerűnek tartotta, hogy a meghívott ismert előadók mellett torockói gyerekek is bemutathatták produkcióikat. Megjegyezte, a helyi citerazenekar, néptánccsoport, rezesbanda közösségépítő szerepet töltenek be.
A torockói Duna-nap a pénteken kezdődött labdarúgó-Európa Bajnokságra is figyel. A Duna-ház pincéjében a Puskás Intézettel közösen Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula és az Aranycsapat relikviáiból készített kiállítást rendeztek be Jó estét jó szurkolást címmel.
Az 1129 méter magas Székelykő sziklaszirtjei tövében fekvő Torockó, és a vele szomszédos Torockószentgyörgy magyar szigetnek számít Fehér megyében. A Kolozsvártól 60 kilométerre lévő község két falvában – a 2011-es népszámlálás adatai szerint – 1089-en laknak, akik közül 995-en vallották magyarnak magukat.
Krónika (Kolozsvár)

Ignácz Rózsa: Torockói gyász
Méltatlanul elfeledett, elfeledtetett írókat, műveket is kíván a köztudatba visszahozni a Hargita Kiadóhivatal százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozata, hogy a székely írók termésének, a székelyföldi irodalomnak minél hívebb keresztmetszetét adja. Ilyen kötet Ignácz Rózsa: Torockói gyász című regénye, amelyet Ferenczes István ajánl.
A hetvenes évek elején az akkori Hargita napilaptól országjáró riportra küldtek. Torockót választottam, mert akkortájban olvastam Ignácz Rózsa Torockói gyász című regényét. Roppant kíváncsivá tett, szerettem volna látni azokat a vörössel körbefestett ablakokat, amelyek a hajdani bányászvároska örökös gyászát hirdetik. Mert nagy dolog a szabadság, amelyért nemcsak élni, de meghalni is tudnak az emberek.
Erdély szívébe, egyik legszebb, legelbűvölőbb helyére, tündérvölgybe érkeztem. És megláthattam a veres keretes ablakokat, és bejárhattam Ignácz Rózsa regényének valamennyi helyszínét: az unitárius templomot, a Székelykő szikláit, amelyeknek furcsa együttállása miatt Torockón kétszer kel fel a Nap, és a hegy oldalában láttam a birgejeknek nevezett egykori bányák bejáratait, amelyek előtt minden évben a Vaskenyér ünnepét és az 1848 emlékét idéző rézmozsár-durrogtatást tartották. Aztán elmentem Torockószentgyörgyre is, megnézni a Thoroczkayak várának romjait, akiknek egykori lakói miatt szakadt a városra a Habsburg-veszedelem.
„A regény – írja az írónő költő fia, Makkai Ádám – a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a város királyi szabadságlevét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a felkelőket.” Ennél tömörebben alulírott sem fogalmazhatta volna meg a regény lényegét, amelynek gerincét, közel 200 oldalt Kriza Katalin naplója alkotja. A 16 éves Kriza Katalin, a torockói unitárius pap, Kriza Áron leányának bőrébe bújva meséli el Ignácz Rózsa az 1702–1704 közötti évek katartikus, tragikus napjait, amelyek siralomvölggyé változtatták a tündérvölgyet. Ki tudta volna nagyobb empátiával megírni az unitárius papleány naplóját, mint a hajdani kovásznai református pap, Ignácz tiszteletes úr leánya?!
A regény alapkonfliktusa a szabadságról szól, illetve annak hiányáról. A torockószentgyörgyi gróf Thoroczkayak szemét mindig is szúrta a bányászváros és lakóinak szabadsága, századokon keresztül abban ügyködtek, hogy hűbéreseikké, jobbágyaikká tegyék őket. A sok úri huncutság a XVIII. század elejére érik be, a gyulafehérvári országgyűlés határozata elveszi a torockóiak szabadságjogait. A határozatnak pedig Rabutin, az osztrákok francia származású, zsoldos generálisa szerez érvényt. Véresen leszámol a fellázadt bányászokkal, a város vezetőivel, civiljeivel. De a napló nemcsak a lázadásról szól, hanem a köznapokról is, és a köznapok szerelmeiről, amelyek közül külön szálon fut a bányászleány Székely Borbála története, aki két vőlegénye közül nem tud választani. Végül a bitófán kellett látnia mind a kettőt, őt magát pedig szégyenkalodába zárják s közszemlére teszik Rabutin martalócai.
Ignácz Rózsa, mint minden teljességre törekvő író, érezhette, hogy nem mondott el mindent Kriza Katalin naplójával Torockó gyászairól, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot és a ’48-as forradalmat követő eseményekről, amelyek szinte törvényszerűen következtek az 1700-as évek elején történtekből. Ezért levéltári anyakönyvi, kultúrtörténeti források feldolgozásával még néhány függelékkel egészíti ki a naplót. Ezek közül is kiemelkednek a Rabutin nevében írt fiktív levelek. Igazi stilisztikai bravúr ez a fejezet. „Kiderült például – írja a szerző előszavában – kutatásaim során, hogy a tragédia közvetlen okozója és végrehajtója, Rabutin gróf nemcsak történelmi, hanem irodalomtörténeti érdekességű alak is; édes unokaöccse a francia széppróza egyik első nagy művelőjének, Madame Sévignének, aki őt egy másik, szintén Rabutin de Bussy nevű unokafivéréhez írt leveleiben igen figyelemre méltó módon, és egészen másként jellemzi, mint teszem azt Önéletírásában Bethlen Miklós, vagy Erdély históriájában a jó emlékezetű Cserei Mihály.” A győztes szólal meg ezekben a levelekben, a francia gloire gőgjével eltelten mesél erről a világvégi provinciáról, annak lakóiról, akiket a Habsburgok hűbérévé tett a sors, s ahol a katonának olyan unalmas az élete, hogy az ő szemszögéből nézve bagatellnek számító lázadás leverése igazi felüdülésnek számít.
Ignácz Rózsa Torockói gyász című regénye 1958-ban látott napvilágot az akkori ifjúsági könyvkiadónál, a Móránál. A felnőttek a műben 1956 allegóriáját látták, joggal, hiszen vérszínű volt ott is, akkor is a gyász. Hargita Népe (Csíkszereda)

A kastély mégsem olyan, mint a foci
Egyszervolt kastélyok nyomában Bordás Beátával
Nemcsak a levéltárat búvárolta, hanem terepen is kutatott Bordás Beáta az 1840–1918 közötti erdélyi kastélyépítészet nyomdokait keresve. Doktori dolgozatából most tetszetős és tartalmasan izgalmas kötet* jelent meg, ami akkor is tud újat mondani, ha nagyon úgy tűnik, hogy manapság a kastélyokhoz mindenki jobban – és jól – ért, akárcsak a focihoz és a házépítéshez.
Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék historizmus korabeli kastélyainak eredt a nyomába Bordás Beáta négy évvel ezelőtt, miután az árkosi kastéllyal foglalkozó 2010-es mesteri dolgozatának készítése ráébresztette, hogy ezzel a témakörrel szeretne behatóbban foglalkozni. A doktori dolgozatot kötetben adta ki a Polis Könyvkiadó, melynek igazgatója, Dávid Gyula, a IV. Adventi Könyvvásáron megtartott könyvbemutatón örömét fejezte ki, hogy munkásságával Bordás Beáta olyan sorozatot folytat, amelynek kezdete a kiadó alapítási éve körüli időszakra tehető – akkor Kovács András gondozta kötetté a Farka utcai templom címereit. Dávid Gyula úgy vélekedett: a szerző impozáns anyagismerettel rendelkezik, amely egyrészt alapos kutatásból merítkezik, majd kifejtette: arról, hogy Bordás Beáta nemcsak a levéltárat búvárolta, hanem kiadós terepmunkát is végzett árulkodnak például a kötet fényképei is.
A könyvet méltató Weisz Attila művészettörténész szerint a szerző témája már a kutathatósága miatt is nehéz, ugyanis az ingatlanok sok esetben nem hozzáférhetők az azokban működő intézmények, leromlott állapotuk vagy a tulajdonosok miatt, esetleg egyszerűen már nem is léteznek, mint a kötetben részletesebben bemutatott 22 épület közül öt: az alig ismert bonchidai régi bárói kastély, a magyarfenesi Jósika-kastély, a jósikafalvi Urmánczy-kastély, a torockószentgyörgyi báró Thoroczkay-kastély és a drassói (Fehér megye) Teleki-kastély. Amint azt Weisz Attila mondta, a téma azért sem könnyű falat, mert „lassan olyanná válik, mint a foci vagy a házépítés: a kastélyokhoz, a nemesi famíliák történetéhez ma már mindenki (jobban) ért, mindenki tud egy történetet, hallott/olvasott olyasvalamit, esetleg ismer olyan kastélyt vagy udvarházat, ami érdemtelenül kimaradt a kötetből”.
Gazdag forrásanyagot kutat fel a szerző irodalmi levelezésektől gazdasági feljegyzésekig, így sok kastély és település birtoklástörténetét tisztázza, pl. Weisz Attila szerint itt ismerhetjük meg a legjobban a gyalui kastély zavaros XIX. századi tulajdonosi viszonyait is. A tekintélyes bibliográfiában találunk az 1850-60-as évekből származó korai bemutatásokat, századfordulós újságcikkeket, a kötet hivatkozik az arisztokraták, nemesek XX-XXI. századi visszaemlékezéseire, interjúira, közöl archív térképeket, festményeket, fotókat, képeslapokat, eredeti tervrajzokat; egyik erőssége az 1990 után készült felmérések, helyreállítási tervek alapján készült 12 alaprajzból álló melléklet. Bordás Beáta a bonchidaihoz, válaszútihoz hasonló értékű épületeket fedez fel a nagyközönség, de a szakma számára is: pl. az enyedszentkirályi br. Bánffy-kastélyt, a mezőzáhi Ugron-kastélyt. Kis műfaji-stilisztikai kalauzt is találunk a könyvben, de a szerző az épületek létrejöttének okait is vizsgálja (pl. házasságkötés), ír a tervezőkről és építőkről, a kastélyparkokról, kertekről, a műkedvelő arisztokratákról.
A kastélybelsőkről is olvashatunk, amelyek szomorú sajátossága erdélyi viszonylatban, hogy a berendezések, gyűjtemények a XX. század során megsemmisültek, esetleg darabjai közgyűjteményekbe kerültek. Weisz Attila szerint a fennmaradt darabok ma is tovább pusztulnak, példaként említette a válaszúti kastély fennmaradt berendezését, abból egy széket, amely „az 1878-as párizsi világkiállításon is szerepelt, s amelyet pár hónapja egy helyi potentát vitt el »restaurálásra«, azóta nyoma veszett”.
Bordás Beátát a kutatásainak sikerélményeiről faggattuk, ami a kötet megírásának egy-másfél évében motiválhatja a szerzőt. – Amikor a levéltári kutatás során felfedeztem, hogy nemcsak én gondoltam így, hanem valóban létezett Bonchidán egy másik hatalmas kastély, vagy amikor a zsuki kastély mellett található kőurnáról kiderítettem, hogy Medgyessy Ferenc alkotása, aki egy nagyon jelentős szobrászművész volt. A helyszíni bejáráskor számos olyan információra bukkantam, aminek nagyon-nagyon örültem, és teljesen elérzékenyültem, úgy éreztem, hogy ezért érdemes csinálni. Ilyen momentum volt, amikor először találkoztam pl. a válaszúti kastély belsejével. Vagy az is nagyon jelentős pillanat volt, amikor beigazolódott a válaszúti ebédlőben levő csempekályhával kapcsolatos gyanakvásom. A kályhán különböző csatajelenetek láthatók, illetve a vérszerződés jelenete, és élt bennem egy sugallat, hogy az nem lehet, hogy a báró magától találta ki ezeket a kompozíciókat. Hatalmas felfedezés volt kideríteni, hogy egy korabeli metszetkönyvből egy az egyben lemásolta őket – mondta Bordás Beáta, aki nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kutatását a jövőben további történelmi megyékre is kiterjeszti, ám egyelőre a Művészeti Múzeummal kötött viszonylag friss munkaszerződése miatt szakmai érdeklődése most más irányba fordul.
Kerekes Edit
* Bordás Beáta: Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914). Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék kastélyai /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2016./ Szabadság (Kolozsvár)

„Tavaszi szél vizet áraszt...” néptáncparádé negyedik alkalommal
Fehér megyében is mindenütt istentiszteletek és ünnepi műsorok keretében emlékeztek az 1848-as forradalomra. Az RMDSZ központi megemlékezésére Március 15-én a Bethlen Gábor Kollégiumban került sor, az iskolai és önkormányzati vezetők jelenlétében. Figyelemreméltó, hogy a városi tanács hivatalos közösségi oldalán magyar és román nyelven köszöntötte a lakosságot, először a város történetében. A megemlékezések sorozatából legnagyobb népszerűségnek azok a rendezvények örvendtek, amelyek középpontjában a gyerekek és a fiatalok álltak. Attól függetlenül, hogy ők szervezték-e azokat vagy csak főszereplői voltak az eseményeknek, a kezdeményezések tömegeket mozgattak meg.
A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület Csombordon szervezte meg szombaton, 2017 március 18-án a környék magyarságának egyik legkedveltebb ünnepségét.
A nap ökumenikus ünnepi istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Boros László helybeli református lelkipásztor illetve Szabó Dénes római- katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkipásztor Nagyenyedről.
Ezt követően került sor kultúrotthonban a megye magyar gyermek- és ifjúsági néptánccsoportjainak parádéjára. Köszöntő beszédeikben Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere és Benedek Zakariás parlamenti képviselő - aki felvállalta a Fehér megyei szórványmagyarság ügyének képviseletét is - a hagyományőrzés és ezen belül a néptánc közösségfejlesztő és identitástudat-ápoló szerepét hangsúlyozták.
A „Tavaszi szél vizet áraszt...” néptáncfesztivál konferálója a csombordi tiszteletes asszony, Boros Erzsébet volt, akit elsősorban mint kiváló népdalénekesként ismernek. A közelmúltban, 2017 január 22-én Csokonai Vitéz Mihály önálló alkotói díjban részesült, amelyet Budapesten a Pesti Vigadóban vett át. A magyar állam e rangos kitüntetését az Emberi Erőforrások Minisztériuma adja minden évben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző egyéni alkotóknak. Boros Erzsébet nem először vehetett át díszoklevelet, hiszen kétszer ítélték oda számára „Hajnal akar lenni” Kárpát-medencei Népdalverseny első díját és az Arany Páva-díjat illetve nagydíjat. Tudását példaértékűen adja át, sok gyerekkel, fiatallal szerettette meg a népzenét, a hagyományokat, elsősorban a népdaléneklést, tanítványai közül kikerültek Felszállott a páva, Hajnal akar lenni győztesek is.
A megyei néptáncfesztivál szellemiségében és szervezési formájában egyaránt kiválóan alkalmas Március 15 ünneplésére, hiszen a mintegy 200 magyar gyerek együtt, népviseletben pompázva, a magyar jövőbe vetett reménységünket jelképezi. Évről-évre megcsodálhatjuk kitartásukat, fejlődésüket, megérdemlik, hogy-a fellépésük sorrendjében- bemutassuk őket az olvasók számára is.
A 2009-ben alakult csombordi Pipacs Néptánccsoport ,annak kezdő- és haladó csoportja nyitotta illetve zárta az előadást. Fő céljuk megőrizni a csombordi táncot és népdalokat a jövő generációjának és emellett minél több erdélyi néptáncot megtanulni. A szülők és a Pipacs Egyesület támogatásával nagyon sok alkalommal szerepelt itthon és külföldön is. Minden évben fellépnek a csombordi Rózsanapon, a Nagyenyedi Nemzetközi Folklórfesztiválon, a Kalotaszentkirályi „Csipkebogyó” Fesztiválon. 2016-ban részük volt szerepelni a torockói Double Rise Fesztiválon és Sárváron a Nemzetközi Folklórfesztiválon. Vezetőjük Boros Erzsébet.
A torockói és torockószenytgyörgyi tagok alkotta Szilas Néptánccsoport, annak kezdő- és haladó csoportja összesen 36 tagot számlál, ez a legnépesebb néptánccsoport a megyében. 2013-ban alakultak, évente fellépnek a helyi és környékbeli magyar kulturális rendezvényeken továbbá a magyarországi testvértelepülések által szervezett falunapokon. Felkutatták és újratanulták a helyi néptáncokat is, a csombordi fellépés alkalmával a Kis-Szilas széki táncot és népi gyermekjátékokat,a Nagy-Szilas széki táncokat illetve négyest, sűrű tempót, csárdást valamint palatkai négyest, sűrű magyar legényest mutattak be. Vezetőjük Fogarasi Antónia.
Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi falunapok Torockószentgyörgyön
Ott, ahol a Székelykő és az Ordaskő farkasszemet néznek egymással, sok minden megesett a történelmi időkben: örömkönnyek és keserűség egyaránt, de a magyar szó mindig megmaradt. Pontosan tíz éve, 2007-ben az első falunapok hagyományt indított útjára. Ötletadó és megvalósító személyisége Szentgyörgy akkori unitárius lelkésze, Koppándi Botond volt, de szinte mindenki részt vett benne. Az idei falunapokat jeles vendégek tisztelték meg jelenlétükkel, így a testvértelepülések küldöttségei, az üllésiek és a bócsaiak. Az ünnepnap egyes mozzanatain jelen volt: Halalai Dan, Fehér megye prefektusa és Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke.
A kultúrház újranevesítése
A két napra tervezett jubileumi program igen változatos volt. A megnyitóra a három együttélő felekezet tagjai (unitárius, református, katolikus) most először a református templomban gyűltek össze – eddig minden alkalommal a katolikus templomban volt a megnyitó. Jelen voltak: Szőcs Ferenc torockói polgármester mellett Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke, a testvértelepülések küldöttségei, Üllés polgármestere, Nagy Attila és felesége, a bócsai küldöttség. Mindnyájukat üdvözölte a vendégfogadó Lőrincz Konrád református lelkész, majd ökumenikus istentisztelet következett, amelyhez csatlakoztak Finta Emese unitárius lelkipásztornő és Csibi Sándor római katolikus plébános. A szentmihályi kórus tette színesebbé a templomi megnyitót. Jelen volt a szentmihályi idős Köble István ny. tanító, kórustag, aki 1947-ben alapította a kórust, és legátusként prédikált is a református templomban. A kórus különben 1990-ben szerveződött újra, jelenlegi karnagya az elhivatott torockói zenetanár, Szabó Zsombor.
A templomi szertartás után a kultúrházat újranevesítették, ezentúl Szentgyörgyön a Brassai Sámuel Kultúrotthon a helyi művelődés színtere. Bakó Irén ny. tanárnő kiselőadásban idézte fel a 90 évvel ezelőtti avatást. Akkor Borbély István történész, irodalomtanár, a Kolozsvári Unitárius Kollégium igazgatótanára, Torockó szülötte mondott ünnepi beszédet. Az előadó szerint kevés olyan faluhely van, ahol ennyi neves ember született: Brassai Sámuel (190 éve született), aki az utolsó erdélyi polihisztor volt, tanár, majd egyetemi tanár, író, szerkesztő, zenekritikus, botanikus (édesanyjától tanulta a szentgyörgyi táj növényneveinek ismeretét), múzeumigazgató, akadémikus és nyelvész. Gáspár János a 19. sz. nagy pedagógusa, kollégiumi tanár, a tanítóképző első kinevezett igazgatója (200 éve született). Gergely János botanikus, aki rendkívüli felkészültségével, kíváló növényismeretével tűnt ki a Bolyai Egyetemen. Egyed Ákos történész idézett gondolata a nap történéseit támasztotta alá: „Az igazi történelmi hagyomány ápolása nagyon fontos, hiszen erős öntudat nélkül a megfogyatkozott erdélyi magyar nemzet nem tud megmaradni”. Az előadó jókívánsága: legyen sok színvonalas előadás, vidámság a Brassai Sámuel Kultúrotthonban, legyen ez valóban a kultúra otthona, méltó névadójához. Az előadást a torockói fúvószenekar műsora követte, majd Finta Emese unitárius lelkésznő megáldotta a Brassai Sámuel Kultúrotthont.
Oklevelek átadása, tűzijáték, falubál
A kultúrházban a hivatalos megnyitó keretében okleveleket adtak át, a testvértelepülésekkel való sikeres együttműködésben való részvételért: Nagy Attila üllési polgármesternek, Szőcs Ferenc helyi polgármesternek, Vass Gábornak, Veres Rudolfnak, Botár Györgynek, Koppándi Botond unitárius lelkésznek. Majd színvonalas kultúrműsorban gyönyörködhettek a szentgyörgyiek, fellépett az iskolások citera és furulya zenekara, a szentmihályi vegyes kórus, a Kis Szilas és Nagy Szilas tánccsoportok, akiket kolozsvári szakemberek készítettek fel. A magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar a „bárókert” udvarán lépett fel, ahol a mulatni vágyók igen szívesen fogadták a nagyszerű népi muzsikát. A friss halat és a húst a pörkölthöz a testvértelepülések biztosították.
Este a Titán együttes koncertje nagy sikert aratott, majd a sötétedés beálltával látványos tűzijáték, végül falubál következett, ahol az üllési zenekar biztosította a talpalávalót. A második napon az unitárius templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, majd a „báróudvaron” tordaipecsenye-sütés következett. A 2017-es szentgyörgyi falunapok szellemiségét leginkább a hármas évforduló jellemezte: a testvértelepülésekkel történő együttműködés és a falunapok egy évtizedes sikere, a 90 éves kultúrház újranevesítése, és a névadó Brassai Sámuel halálának 120. évfordulója.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

„Járd meg a táncot régi módra!...”
Két mozgalmas szombati nap a Fehér megyei Miriszlón
Szabó Csilla Erzsébet óvónő, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport vezetője, két felejthetetlen hétvégét szervezett, amely ismét egybeszólította a népi kultúrát értékelő környékbeli gyerekeket, fiatalokat. 2017. május 6-án, a tánc világnapja tiszteletére, néptáncfesztivállal örvendeztette meg az ötödik születésnapját ünneplő tánccsoportját, május 13-án pedig a megye óvodásainak népi gyermekjátékok és versmondó vetélkedőjére került sor.
Miriszló Gyöngye fesztivál
A tavalyi ünnepségen, amikor Szabó Csilla óvónő a színpadon bejelentette, hogy a rendezvénynek lesz folytatása, a csoport tagjai és néhány jó ismerőse – a több éves kitartó munkájából kiindulva – biztosnak vehették az ígéretet. Nem is csalódott senki, hiszen május 6-án újra megrendezésre került a fesztivál, ezúttal is a születésnapi bulival egybekapcsolva, hiszen a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport idén ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját.
A csoport 2012-es alakulásakor néhányan már meg is jósolták a végét, olyan hihetetlennek tűnt, hogy két falu, Miriszló és Marosdécse fiataljait hosszú távon össze lehet fogni és néptáncot lehet tanítani ott, ahol ennek nincs kimondott helyi hagyománya, sőt, nagyjából minden fiatalt be kell kapcsolni ahhoz, hogy egy megfelelő létszámú együttes kialakuljon. A kishitűek pedig nagyot csalódtak, mert azóta már kezdő csoport is létrejött és ők is szépen haladnak, a nagyobbakat pedig nem csupán a szorgalom és kitartás jellemzi, hanem az a hagyományos előadásmódhoz való ragaszkodás is, amelynek köszönhetően a kifinomult, kecses mozgásokra törekednek, ütemeik ropogósak, de nem durvák, csujogatásaik vibrálóak és nem túlordítottak. Látványos előmenetelük a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes két nagy tapasztalattal rendelkező oktatójának köszönhető: Varga Orsolya és Pillich Balázs irányításával pár év alatt a környék egyik legismertebb és legelismertebb néptánccsoportjává váltak.
A helyi kultúrotthonban megszervezett ünnepséget megtisztelte jelenlétével Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke, Nagyenyed alpolgármestere, aki felszólalásában a néptánc összetartó erejéről beszélt, továbbá Csép Tamás, Miriszló alpolgármestere, valamint helyi és nagyenyedi tanácsosok. Szabó Csilla megköszönte a Miriszlói Polgármesteri Hivatal valamint a Gyermelyi cég támogatását, és oklevéllel, illetve virágcsokorral jutalmazta a rendezvényt anyagilag és önkéntes munkával támogató magánszemélyeket, valamint a jelen levő néptánccsoportok vezetőit, oktatóit.
Nagy meglepetést okozott mindenki számára Dévai Nagy Kamilla jelenléte, aki torockói vendéglátóival érkezett az eseményre és végül szívesen előadott néhány alkalomhoz illő, a népzenéből ihletett dalt.
A Miriszló Gyöngye nem ünnepelt egymagában: kezdő és haladó csoportja mellett felléptek a Szentmihályi Rügyek, a Torockót és Torockószentgyörgyöt képviselő Kis és Nagy Szilas, a csombordi Pipacs és nem utolsósorban a Györgyfalvi Ifjúsági Néptánccsoport, akik egytől-egyig elkápráztatták a közönséget, amely vastapssal jutalmazta teljesítményüket. Megérdemelték tehát a Szabó Csilla által készített, fél asztalnyi nagyságú ünnepi tortát, amelyből a közel 300 érdeklődőnek is mind jutott, a darázsfészekhez és egyéb ételfinomságokhoz hasonlóan.
A színpadi fellépés egy közös tánccal, az est pedig táncházzal ért véget, az együtt ünneplők pedig a „Sok születésnapokat vígan megélhess...” kezdetű népdallal köszöntötték fel a házigazdákat.
„Kör, kör, ki játszik?”
„Játszani jó, együtt játszani még jobb!” – ezzel a gondolattal hívta meg a tavaly vendégeit a magyarlapádi óvodába Székely-Bányai Andrea, a rendezvény ötletgazdája, akinek javaslatára évente váltakozó helyszínnel rendezik meg a megye óvodásainak népi gyermekjátékok és versmondó vetélkedőjét. Idén Miriszlóra esett a választás, a versenyre benevezőket május 13-án várták tárt karokkal az itteni szép óvodában.
A gyülekező ideje alatt a kicsik kézműves foglalkozáson vettek részt, majd spontán játszóházat hoztak létre. Szülők és pedagógusok egyaránt örömmel állapíthatták meg, hogy a közös programoknak köszönhetően, a különböző falvak gyerekei nem zárkóznak el egymástól, hanem szívesen játszanak együtt, élvezik egymás társaságát.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Magyarlapádon megőrizték a régi erdélyi tánctáborok zamatát
Jubileumi ünneplés új helyszínen, régi jó hangulatban
Az utóbbi évekbenben sorra követték egymást a jubileumok az erdélyi néptánc egyik fellegvárában, Magyarlapádon: tavalyelőtt a Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, tavaly a Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét idézték fel, idén pedig a 20. néptánctábor évfordulója szolgáltatott alkalmat a kivételes ünneplésre.
Sokan várták a 2017. július 9-16 között megrendezésre kerülő XX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábort, idén is 250 főre tehető az állandó táborozók létszáma, amelyet többszörösére szaporítanak a táncházba és a gálára ellátogató környékbeliek.
Jól bevált forgatókönyvet alkalmaznak
Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye egyre nagyobb népszerűségnek örvend, határon innen és túl, a siker titka pedig elsősorban abban rejlik, hogy a résztvevők pontosan előre tudják, hogy a lapádi táborban mire lehet számítani. Itt nem a látványos újdonságokkal, a nagy fesztiválokra jellemző káprázatos hatásokkal igyekeznek tömegeket megmozgatni, annál inkább az autentikusság megőrzésével és a színvonalas népdal-, néptánc- és hangszeroktatással. Résztvevőt is csak annyit fogadnak, amennyit „becsületesen meg lehet tanítani táncolni”, itt nem cél az, hogy a végletekig fokozzák a létszámot. A program nagy részét a táncpróbákra szánt idő teszi ki, ebből nem vágnak le tudományos előadások, szakmai konferenciák javára. A lapádi tábor napjainkban is híven őrzi a régi erdélyi tánctáborok zamatát, megvan hozzá a hamisíthatatlan falusi környezet, gasztronómia, vendégszeretet.
Az eddigi tapasztalatokra alapozva, idén is helyi népdalokat, népzenét, népi táncokat tanítottak, hangszeroktatás folyt kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindeközben népi gyermekjátékokat iktattak a programba, a népi kézműves tevékenységeket irányító pedagógusok, Szilágyi-Székely Melinda és Székely–Bányai Andrea pedig káprázatos ötletekkel és alkotásokkal leptek meg ezúttal is. A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a Várhegyre tervezett kirándulás, viszont szerveztek sajt- és borkóstolást és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt és a lapádi árpád-kori református műemléktemplomot.
Nő a vendégcsoportok létszáma
A lapádi tábor jó híre egyre több távolabbi érdeklődőt és amatőr néptánccsoportot vonz a rendezvényre, az idén minden eddiginél több településről vettek részt, ami pozitív hatással van a magyar-magyar kapcsolatok ápolására és kiterjesztésére is.
A környékről Magyarbece, Csombord, Magyarpéterfalva, Torockó és Torockószentgyörgy néptáncosai jöttek el, a Mezőséget Bálványosváralja, a Székelyföldet Csernáton és Sepsiszentgyörgy képviselte. Külföldről elsősorban Magyarországról érkeztek vendégek, Maglódról és Budapestről, de ellátogattak a táborba Chicagóban élő lengyelek is. A szervezők mindannyiuknak lehetőséget teremtettek saját táncaik bemutatására: minden este a táncházat egy vendégcsoport fellépésével nyitották meg.
A táborban nagy hangsúlyt helyeznek a hangszeroktatásra is, hiszen ez döntően befolyásolja a néptánc fejlődését. Lapádi és vendég gyerekek és fiatalok híres helyi muzsikusoktól kaphattak kiképzést és meghívták a környék ismert adatközlő zenészeit is, többek között a legendás nagymedvési prímást, a 74 éves Türi Istvánt is. Végigzenélték továbbá a tábort budapesti és szászcsávási muzsikusok, akikkel a Pirospántlikás tagjai régi baráti kapcsolatokat ápolnak.
Van önkéntes utánpótlás, lesz folytatás
Az idei rendezvényről Sipos Ferenc, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke és egyben a Pirospántlikás Zenekar prímása így nyilatkozott: „ Nem könnyű röviden összefoglalni húsz esztendő emlékét, tapasztalatát, hiszen a sok munkához rengeteg kellemes, szép élmény fűződik, a nehézségeket általában elfelejtjük. Azt is nehéz lenne kiszámítani, hány emberrel kedveltettük meg a lapádi muzsikát, hányan tanultak meg nálunk táncolni és ezáltal hány fiatalnak jelöltünk ki egy sajátos értékrendet és életformát. A tábor huszadik jubileumán számomra az volt a legnagyobb meglepetés, hogy minden eddiginél több fiatal önkéntes állt mellénk, sőt nagyon tevékenyek voltak, nagyon hamar leosztódtak a feladatok, amit mindenki ügyesen teljesített is. Mindez azt a reményt villantja fel bennem, hogy a tábor megéri a soron következő tizes jubileumait, lesz ki továbbvigye kezdeményezésünket.”
Kultúrotthonból a focipályára
Idén új helyszínre kényszerült a rendezvény, éspedig a focipályára, ahol egy hatalmas, 210 négyzetméteres – igaz, tetszetős és UV-védett - sátrat húztak fel a szervezők, ami nem kevesebb, mint kétezer euró többletköltséget eredményezett, a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetően szerencsére nem kellett lefújni a rendezvényt. Az étkeztetést teljes egészében a szórványkollégiumban oldották meg, az ehhez tartozó szabadtéri csűrben pedig énektanítás folyt. A táncoktatáshoz szükséges helyszín biztosításához szerencsére besegített a Góbé fogadó is, így minden gördülékenyen zajlott.
A változás oka az eddig használt helyszín, a kultúrotthon felújítása, amelyre több éve vár a falu és amelynek munkálatait pár hete kezdték el. A munkálatokat a Vidéki Beruházások Finanszírozásának Ügynöksége (Agenția pentru Finanțarea Investițiilor Rurale) támogatja 1 millió 100 ezer euróval, ehhez közel 675 ezer euró önrész szükséges. A helyiek természetesen örülnek a felújításnak, hiszen a 40 évvel ezelőtt épült kultúrházon csak apró javításokat végeztek, azonban nem tévesztik szem előtt azt a tényt, hogy erre a beavatkozásra már több, mint tíz éve szükség lett volna, akkor talán nem vált volna a megye községközpontjainak egyik leginkább leromlott intézményévé. És számukra az sem mellékes, hogy ez az épület prioritást kellett volna élvezzen a község más, kisebb (hozzáteszem: nem magyar többségű) falvaiban levő kultúrházaival szemben, ahol ráadásul szinte teljesen hiányzik a művelődési élet.
Üröm az örömben: kérdőjelek a felújítás körül
Az már most látszik, hogy eléggé silány munkavégzés folyik: nem veszik például figyelembe az alagsor falnedvesedési problémáit. Ugyanakkor felmerülnek az esztétikai vonatkozások is, ugyanis egy, a hagyományápolásban érdekelt faluban nem mindegy, hogyan néz ki a művelődési háza. Mert az biztosra vehető, hogy a fali- és padlócsempézés nem elégíti ki az igényeket, és sokan a pár évvel ezelőtt történt „csúfítást” emlegetik, amikor egy sötétkék műanyag hullámlemez került hosszában az épület homlokzatára. Az ”imázskérdés” tekintetében semminemű lakossági konzultáció nem történt, sőt a helyszínen a szokásos látványtervet bemutató pannó helyett csak egy kis papír jelzi az ablakban, hogy építőtelepen járunk.
Minden bizonnyal Magyarlapád azon kevés, ha nem az egyetlen olyan település, ahol az egyház és a civil szféra összehasonlíthatatlanul többet tesz a falu fejlődéséért, mint maga az önkormányzat. Szabadság (Kolozsvár)

Tízéves a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság
Értékápolással a közösség szolgálatában
Kedden este meghitt, családias hangulatban ünnepelte 10 éves fennállását a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A dévai Bethlen-kastély zsúfolásig telt dísztermében a Társaság keretében működő Renaissance Zene- és Táncegyüttes nyitotta meg az évfordulós gálaestet. – Az elmúlt tíz esztendőben e térség rendkívül gazdag történelmi hagyatékát igyekeztünk ápolni, népszerűsíteni. Helytörténeti témájú találkozók, tanulmányok, kiadványok jelentették munkánk alapját. A leglátványosabb tevékenységeinket azonban a társaságon belül 2007-ben megalakult Renaissance Zene- és Táncegyüttes előadásai jelentették. Ezekre építve indítottuk el szintén 10 évvel ezelőtt a Reneszánsz kastélyfesztiválokat, melyekre hazai és magyarországi régizene- és táncegyütteseket hívunk meg. Előadásainknak Hunyad, Fehér és Szeben megyei műemléképületek, kastélyok, kúriák, várak, templomok biztosítanak teret, hiszen kiemelt célunk, hogy ezen épületek újra életre keljenek, visszakapják régi fényüket – fogalmazott Gáspár-Barra Réka, aki férjével, Gáspár-Barra Jánossal és Varga Csaba dévai gitárművésszel közösen indította útjára a Dél-Erdélyért Kulturális Társaságot. Elmondta továbbá: a tíz év során nagyon sok önzetlen támogató segítette munkájukat. Elsősorban magának a Renaissace Együttesnek tagjait köszöntötték, akik a heti rendszerességgel tartott próbák, erdélyi meghívásoknak eleget tevő fellépések során igazi közösséggé forrtak. – Nagy örömünkre szolgál, hogy az együttesben folyamatos az utánpótlás, népes gyermekcsapattal büszkélkedhetünk. Meg kell vallanunk, ebben a társaságban tevékenykedő családoknak is nagy szerepük van. Az elmúlt 10 évben szinte minden esztendőben született egy-egy kisgyermek a csapatban. Köszönjük a jó Istennek a gyermekáldást és társainknak, hogy vállalják az életet. A csöppségek mindannyian belenőnek a közös munkába, van, aki a családi fészekből kirepülve is kapcsolatban marad a régizenével és ápolja gazdag történelmi hagyatékunkat – fogalmazott a Társaság képviselője. A táncosok gyermekeiből alakult kis csapat sikeres iskolai bemutatkozások során osztálytársakat, barátokat toborzott az együttesbe. Kedd esti bemutatkozásukkor is nagy sikert arattak.
A szervezők emléklappal köszönték meg a zene- és táncegyüttes aprajának, nagyjának a tevékenységét, illetve mindazoknak, akik az utóbbi évtizedben hosszabb-rövidebb ideig részt vettek az együttes tevékenységében. Külön köszönet illette Kiss Tünde, dévai származású, nagyváradi zenetanárt, aki az együttes első táncoktatója volt, illetve a varrónői szerepet ellátó barátnőket, nagymamákat, rokonokat, ismerősöket, akik mindig vállalják a tánccsoport ruhatárának a bővítését.
Az est további fellépői között olyan együttesek szerepeltek, akik tíz év során a reneszánsz kastélyfesztiválok rendszeres meghívottjaiként örvendeztették meg előadásaikkal a dél-erdélyi magyar közösségeket: Marosillyén, Marosnémetin, Déván, Vajdahunyadon, Piskin, Sázszvároson, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Torockószentgyörgyön, Nagyszebenben stb.
Elsőként a harmincéves fennálláshoz közeledő baróti Kájni Consort lépett színpadra, melynek tagjaival szoros kapcsolatot alakítottak ki a szervezők, Hunyad megyei és háromszéki közös szereplések során.
A tavaly újraalakult kolozsvári Amaryllis Zene- és Táncegyüttes is vendége volt a gálaestnek. Művészeti vezetőjüket, Szabó Anikót vastapssal köszöntötte a közönség és a szervezők, hiszen mint utóbbiak megfogalmazták az ő szakmai tudásának, nagyszerű pedagógiai érzékének és önzetlen munkájának köszönhetően sikerült a dévai Renaissance együttesnek megismerni a középkori tánc világát.
A rövid, de igen jó hangulatú színpadi produkciók között a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság köszönetet mondott mindazon intézményeknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik támogatják munkájukat. Kiemelt helyen szerepelt a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által fenntartott Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, valamint Kovászna Megye Tanácsa, melyek jelentős támogatást nyújtottak az értékápoló munkában. Továbbá köszönettel fordultak a szervezők a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségéhez, magyar vállalkozókhoz, segítő barátokhoz, családtagokhoz.
Az estnek mintegy megkoronázásaként lépett színpadra az idén kereken 30. évét ünneplő budapesti Musica Profana Együttes, melynek alapítótagjai – Andrejszki Judit barokk szoprán énekes, csembalóművész és Szabó Zsolt viola da gamba művész – rangos európai rendezvényekre szóló meghívásaik közepette is fontosnak tartják eljönni a dél-erdélyi szórványba, nagyszerű koncertekkel örvendeztetve meg az itt élőket. Idén Molnár Andrea furulyaművész és a csembalón, térdhegedűn játszó ifjú Schallinger Foidl Artúr társaságában érkeztek a fesztiválra. 16–17. századi muzsikát felölelő előadásukat követően jó kedvvel húzták a talpalávalót a kolozsvári és dévai táncosok ráadásként szolgáló közös produkciójához.
A közönség vastapssal jutalmazta a gálaest fellépőit, valamint a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság munkáját. A Hunyad Megyei Magyar Napok szervezői kedves meglepetésként aprósüteménnyel kínálták az est résztvevőit. A záróakkordok előtt természetesen újra meghívás hangzott el a magyar napok és a kastélyfesztivál további eseményeire. A szervezők kiemelt rendezvényként említették a péntek esti dévai klasszikus gitárkoncertet, melyen dévai és kolozsvári művészek lépnek fel, a szombaton esedékes marosillyei reneszánsz napot, valamint az október 1-jén, vasárnap délután 18 órától sorra kerülő rendezvényt: a budapesti Misztrál együttes koncertjét és a Hunyadi János eredetéről című történelmi táncjáték bemutatóját a dévai várban. Valamennyi eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt!
SK / Nyugati Jelen (Arad)

Ha szárnya lenne, egész nap a Tordai-hasadék fölött repülne
Elkészült Ötvös Sándor Erdély szépségeit bemutató drónvideó-sorozatának harmadik, egyelőre utolsó epizódja.
Az alkotó ezúttal Torockót, a föléje magasodó Székelykőt, a torockószentgyörgyi várat, valamint a káprázatos Tordai-hasadékot mutatja meg madártávlatból. Székelyhon.ro